A kísérlet másik lehetséges kimeneteleTegyük fel, hogy a nem túl távoli jövõben - akár 10-15 év múlva - képesek leszünk megépíteni ezt a kommunikációs kísérleti eszközt, de nem járunk sikerrel. Alíz hiába méri meg a foton-ikerpárok paramétereit, ezzel valamiért mégsem omlasztja össze Bob oldalán az interferencia-képet.Nos, a negatív eredmény ezt jelenti, hogy nem tudunk fénysebességnél gyorsabban kommunikálni. Helyette viszont kísérleti bizonyítékot kapunk egy legalább ilyen furcsa és ijesztõ felvetésre - hogy a világegyetem nem objektív valóság.Ha a hullámfüggvény nem omlik össze Alíz megfigyeléseitõl Bob oldalán, ez azt jelenti, hogy a hullámfüggvény összeomlása nem egy objektív, fizikai folyamat. Ilyen esetben azt kell, hogy feltételezzük, hogy maga a megfigyelõ képes csak összeomlasztani a hullámfüggvényt, vagyis a megfigyelõ szubjektív világegyeteme független a másik megfigyelõétõl.Ebbõl az következne (kísérletileg igazoltan!), hogy nincs objektív valóság.Másképp - minden szemlélõ a saját szubjektív világegyetemében él, amelyet saját maga, saját magának alakít ki, vagy él meg - és csak a saját megfigyeléseitõl (esetleg hitétõl) függ, hogy abban összeomlik-e egy hullámfüggvény, visszapattan-e egy labda a sarokról, leesik-e egy váza, lezuhan-e egy repülõ, és hogy léteznek-e valójában tündérek, boszorkányok, szörnyek, lidércek és sárkányok.Ez nyilván sokkólóan nagy ugrásnak és hirtelen váltásnak tûnik az elektronok, fotonok és egyéb, felfoghatatlanul kicsiny részecskék és a számunkra lényeges "megfoghatónak tûnõ" világegyetem tárgyai és élõlényei között, de ha valaki jobban végiggondolja, nem az.Ha a kvantumok szintjén szubjektív a világegyetem, akkor magasabb szinteken is az. Ilyen egyszerû, bármilyen döbbenetesen hangzik is mindez.Ha viszont a hullámfüggvény összeomlik, amint Alíz elkezdi megfigyelni a "melyik-út" információt, akkor az objektív realitás értelmében "csupán" az Einsteini relativitáselmélet dõl meg, és egyben képesek kell, hogy legyünk egy nagyon különleges távérzékelési eszköz létrehozására, amelyet "kvantum-radarnak" neveztünk el.

Mégis, a felfedezés jelentõsége messze túlmutat a fotoszintézis folyamatának megértésén. Rávilágít arra, hogy nem csak a fizikában, de az élõ szervezetek biológiájában is megjelenik, méghozzá természetes (sõt, nélkülözhetetlen) módon a józan észnek fricskát mutató egzotikus állapot, a tértõl és idõtõl független kvantum-öszefonódottság jelensége.

Elképzelhetõ, hogy 10-15 év múlva egy újabb kutatócsoport bizonyítja, hogy ugyanilyen kvantumfizikai összefonódás létezik nem csak egy egyed levelén belül, de például egy erdõ vagy páfrányos egymástól távolabb élõ példányainak leveleiben található molekulák  között. És ha ez megtörténik (ami immár nem kizárható), akkor joggal merül majd fel a kérdés - lehet egy erdõnek öntudata? Érzései? Hangulata?/