Ma este találkoztam egy érdekes dologgal,mikor lovagoltam az úton egy dolmen nyílt meg mellettem. Ez volt az első amit láttam,elég jól adott xp-t. Thieves guild küldijét csináltam,ami eszement szívatós volt,összevissza kellett lovagolni a térképen.
Gondolkoztam, hogy megnézem én is azt a bosst, de aztán megondoltam magam. Heavy armoros templarom van, tök más skillekkel, fegyverekkel, nem lenne sok értelme. Nem ismerem a sorcit, nem hiszem, hogy sokat tudnék segíteni.
Amit én most tervezgetek az egy DOT-os build. Mondjuk az érdekes, hogy sokkal több a magickás DOT, mint a staminás. Kíváncsi leszek, hogy gyakorlatban miként fog működni, amit elgondoltam. Lehet, hogy a kukában végzi szerencsétlen. :)
bazz a daly küldetés: nyerj 3 BG-t hát örülök ha nem én vagyok az összesítésben az utolsó nem hogy nyerjünk egyszer voltam egy győztes csapat tagja de akkor még csak az volt a küldetés, hogy teljesítsek 5 BG-t
Minden sztorihoz kapcsolodo ellenfel siman szolozhato, de neha van, hogy reagalni kell a (story)boss/ellenfel egy-egy akciojara, mert kulonben meg solo tartalom kozben is meghalhat az ember :) Spoiler nelkul: lasd pl a Molag Bal fele fo sztori utolso osszecsapasat...
Ha pedig tobb kockas world bossrol vagy mas csoportos tartalomrol beszelunk, az mas, ott egyedul nehezen megy, ahhoz nagyon kell ismerni a karaktert, kell egy rakas champion point es nemi gear.
Azóta meglett?
Érdemes lehet elgondolkozni a 1H and Shiled ágon, mert az első három skill hasznos tud lenni ilyen esetben. A pierce armor töri a physical/spell resistet 5280-al 12 másodpercig ( puncture morph), a low slash csökkenti az ellenfél sebzését 15%-al szintén 12 másodpercig. A defensive positure meg visszalök egy rádküldött lövedéket az ellenre és növeli a block-ot 8%-al, meg a költségét 8%-al csökkenti. A mágusokat egyébként ha lehet ne távolról támadd, hanem közelről. Belépsz/dodge-olsz mögé és már nem is vagy célpont. Kivéve ha területizik, akkor szívás van. :)
Volt, hogy én is vagy 8x meghaltam az egyik dolmen végén előjövő villámos gólemtől. Jól fel is baxtam magam, hogy mindig csak egy kicsi hiányzott ahhoz, hogy meghaljon. Aztán meggondoltam magam és beraktam a normális skilljeimet a haszontalan huzogatósok helyett, azt agyonvertem.
A varázslók ellen nem árt a Light armor, mert azok ugyse ütnek nagyot, ellenben qrva nagyokat sebeznek mágikusan. Közel kell hozzájuk maradni és ha lehet, ki kell őket ütni vagy megszakítani. Utoljára szerkesztette: fluency, 2019.04.20. 08:35:14
Jóval több? Én most olyannal kerültem szemben akivel nem is tudom hogy kéne végezni,lehetetlenség,szinte egyből le csap,én meg jó ha megkarcolom. Tegnap fel is adtam és elhúztam onnan sorci karival,egyszerűen messziről lelő a varázslataival amik a falon keresztül is átmennek. Próbáltam azt hogy a figyelmét elvonom úgy hogy rá küldöm a jószágomat,de simán leveri mire másikat idéznék én is halott vagyok mert úgy lövi a varázslatokat mint egy gépágyú,mire elnyomom a minyon idézést simán bekapok egy sorozatot és kampó.Neki meg van vagy 160 ezer élete.Jah próbáltam fedezékbe vonulni,de hiába,ez azon is át lő.
Miért olyan nehéz egy-két mob leölése? Pl The Scarlet Judge küldetésnél Overseer Orvayn vagy ki volt... hát vagy 5x haltam meg, mert jóval több élete volt mint nekem...
que? a kettőnek konkrétan mi köze egymáshoz??? ha valaki magának alakítja a karakterét az néha tévedhet is és esetleg változtat rajta... aprópénzért
"a és addig ne Morph-old a skilleket ha teheted mert ott már figyelni kell a stamina ill.magic opciókat"
nyugodtan morfolhatsz azt veszel fel ami jólesik mert bármikor újraoszthatók a skill és stat pontok 3K-ért Elden Root-ban (meg gondolom máshol is van ilyen hely)
Plusz ha felveszed a PVP-s skill farol a caltropst is es benyomod a surget (sorci kepesseg/buff), na akkor lesz teljes orokelet + aoe pusztitas + filmnezes kozben :D Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2019.04.19. 10:41:35
Mivel akciós a crown most vettem 5500-at 30%-al olcsóbban és megvettem belőle a 4 DLC-s pakkot,este azt hiszem ki zsebelem a fél várost. Kíváncsi vagyok a tolvaj céhes küldikre, Utoljára szerkesztette: Plata, 2019.04.19. 08:50:37
"nem pont fordítva kéne lennie?" Nem. :) Mivel a Mighty az összes Fizikai sebzést növeli + a poison és a disease dmg-t, a Man-At-Arms pedig csak a (fizikai és mágikus) Direkt sebzést. Gondolom ez ki lett sakkozva, hogy %-ban mi mennyit ad. Innentől már a játékoson áll, hogy mit részesít előnyben, és hogy sakkozik a pontjaival. :)
Illiac Bay regions az Glenumbra, Stormhaven, Alik'r Desert. A Psijic küldisorozat egyik része gondolom. A küldetés itemeknél van a map, ahol X-el jelölik a helyeket, ahova el kell menned.
Habár a hosszú hétvégén "kilfődön" leszek így nem elsz játék, azért megkérdezem, hogy hol a bánatban van ez a "Iliac Bay region"??
ezt nem igazán értem ha a Master-at-Arms-ra pakolom a 49 mage pontom akkor 18,5% ha a Mighty-ra csak 11,10% nem pont fordítva kéne lennie? vagy ne keresek benne logikát mint ahogy abban sem, hogy miért a magenél vannak a harci képességek :)
A Physical Weapon Expert csak a Ligh és a Heavy attack sebzését növeli ( plusz vérfarkas formába a sebzést). A Master-at-Arms az az összes Direkt sebző skill erejét növeli ( stamina/magicka). A Mighty az összes Fizikai és poison/disease sebzését növeli. Az Elemental Expert pedig a Frost, Flame, Shock és a Magic sebzést növeli ( ez a Mighty magickás megfelelője).
Ja és addig ne Morph-old a skilleket ha teheted mert ott már figyelni kell a stamina ill.magic opciókat(ugye mindegyik skillhez van stam vagy magic ág)
Persze,mindenképpen old fel mindet! Kis szinten jó megismerni.Lvl 15 lehet majd fegyverváltás és ott majd elgondolkozhatsz milyen irányba mész.
Ja és nem csak a 3 ágból lehet mixelni hanem még mást is tartogat a game:) (tipp:öltözz fel light,medium,heavy szettekből fullra és nézd át azok is mit adnak+fegyverek)
Érdemes mindegyik aktív képességet unlockolni? Kezdtem egy nightblade-t, kicsit olyan rugó féle, az bejön nekem. :) Ha jól sejtem nem olyan mint a wow, a 3 ágból is össze lehet mix-elni a képességeket nem?
a Physical Weapon Expert champion skill csak a sima és erős ütésre érvényes vagy a staminás támadásokra is? mert én tegnap fedeztem fel, hogy konkrétan mit ír és újraosztottam és az összes pontot a Master-at-Arms-ra raktam így lett +5%-om de gyengébbnek érzem az ütéseket mint korábban
Tobb fajta petje van a sorcinak, de azokat csak morffal es skill pontokkal tudod valtoztatni, lecserelni a skint egyelore nem lehet. Wardennel is csak azert lehet a mackobol szurke medve, mert elorendeloi bonuszkent kaptuk meg azt hiszem a Morrowind gyujtoi verziojahoz anno.
hát ezt neked kell tudni aszem havi 4000 Ft ezért egyszerre az összes DLC-vel játszhatsz és ami szerintem nagy táp az a crafting bag ami egy feneketlen szüttyő ha craftolásra adod a fejed akkor nagyon hasznos lehet rengeteg alapanyag van és relativ kevés hely de azért megoldható játékon belül is csak kicsit kényelmetlen én így is fizetem a live-ot, a game pass-t szóval én már egy fillért nem adok érte
a varázsló minyonját nem lehet megváltoztatni? olyan ocsmány, gusztustalan és nem a szó jó értelmében ráadásul mindenkinek ugyanolyan az assistants-nál látom, hogy ha kipörgetem a Thieves Guild fősztoriját akkor unlockolhatok egy assistantot az a minyon lenne?
a "crown store"-ból játékon belül tudod őket megvenni a crown ilyen zseton amit pénzért vehetsz különböző méretű pakkokban 1500, 3000, 5500 stb és abból tudsz vásárolni mindenfélét többek közt DLC-ket is amik közül most ráadásul még 2 napig 6db 30%-al le van akciózva
Az a tervem, hogy megvenném a standard edition-t, és ha tetszik, akkor a kiegészítőt/kiegészítőket is. Egy valami nem világos. A collection verzióban ezek szerepelnek: "The Elder Scrolls® Online Collection includes the ESO base game, ESO: Morrowind® Chapter, ESO: Summerset™ Chapter, and four DLC game packs. Experience limitless adventure in a persistent Elder Scrolls world." Viszont ha később megvenném a kiegészítőket, én csak a Summerset-et látom. Ez miért van? Vagy csak én nézek be valamit?
Ott lehet bemenni, ahol a térképen a fáklya ikon jelzi. Csak kicsit trükkös, mert egy keskeny rés van a sziklafalban. Ott bekanyarodsz és meg is lesz. :)
valaki könyörgöm mondja meg, hogy Summersetben hogy a tökbe lehet feljutni _Eton nir grotto_ -hoz esküszöm voltam már ott most meg 2 órája körözök a szigeten és mindenhol csak sziklák és vízesések áááárráráárrrggghhhhhh térképet, videót is kerestem de mindenhol csak az van, hogy hol van hogy hogy lehet elérni sehol Utoljára szerkesztette: Irgum76, 2019.04.15. 20:58:17
Mikor feltettem a játékot nekem vicces volt,i5-8600,gtx1060,16 giga ram. Először ugye a kari generálót adta be,karakter generálóban a grafikát a játék full lowra lőtte be,néztem is hogy mi a fene,ennyire vacak a gépem hozzá? Aztán megcsináltam az első karimat és bementem játékba ott meg újra belőtte magának a grafikát a játék de már főleg high-re.
Mennyire szükséges hogy erős géped legyen? 8 gb ram, gtx960 (laptop), i5 6300 elég közepes grafikához?
Lengyel2 akkor te is xboxos vagy? ha igen volt nálad ilyen hangrobbanás effektus? az intró bömböl, a játék 30-as hangfokozaton szól normálisan filmek egyéb 15-20-on megy ha meg lemegyek dungeonba szinte elmegy a hang pedig ott kéne bömbölnie szóval van erre valami megoldás? kerestem de még a problémát sem találtam nem még a megoldást rá samsung tv-m van
tudom, hogy lehet cserélgetni de az a 12 az is 10+2 ulti én most klasszik varázslót indítottam csak, hogy kipróbáljam mennyi idő alatt tudom felhúzni 50-re és minion folyton eltűnt aztán rájöttem, hogy mivel ws-nál nem volt betéve gombra ezért mikor váltottam eltűnt nekem egy fegyverhez kéne 7-8 gomb swap nélkü ja és az egér + billentyűzet sokkal kényelmesebb számomra remélem hamarosan behozzák ESO-hoz is
Lvl 15-től nem 5 gombod van, hanem 12. :P Egyébként ne érts félre, én nem vagyok jó a villámgyors és folyamatos weapon swap-ben, de szerintem az ESO-ban a lvl 15 és a lvl 50 közötti időszak arra is szolgál, hogy megtanuljuk. Tehát nem hátrány, hanem feature. :)
talán ketten vagyunk xboxosok előny: tuti fut, nem lagol, nincs félórás várakozás a bejutásra hátrányok: nincsenek addonok (mondjuk így egyenlő a küzdelem de félkarom odaadnám egy normális térképért) a legnagyobb hátrány viszont az, hogy akármilyen faszán is optimalizálták a gomb kiosztást így is kevés az a lehetséges 5 gomb olyan kombókat tudnák bevinni, hogy csak na de csak fegyvercserélgetéssel tudnám megoldani
Irj egy uzenetet nekem (@piszkosfred) a jatekban es tudok kuldeni egy meghivot a nemzeti kozossegi guildbe! Vagy gyere a facebook csoportba es ott latod a tobbi guild toborzo posztjait is!
#22697 6 darab megaszerver van osszesen az ESO-ban. PC EU es PC NA, PS4 EU es PS4 NA, valamint XB1 EU es XB1 NA, vagyis sajnos kulon szerveren van minden platform. A jatekosok letszama esetben a sorrend is hasonlo, PC > PS4 > XB1
Teljesen új nekem a játék (az Oblivionnal játszottam egy nagyon keveset). Olvasom, hogy nem rossz játék, gondoltam kipróbálom majd. Láttam hogy konzolon is lehet játszani, lenne egy - lehet hogy - hülye kérdés: a konzol és pc-s játékosok egy szerveren vannak, vagy teljesen elkülönülnek? Ha már szóba jött: PC-n vagy konzolon érdemes játszani? Köszi a választ!
Hi, Fred azt szokta javasolni erre, hogy a facebook csoportban keresgélj kisebb magyar guildot
egy kis segítséget kérnék/tanácsot ;) nemrég kezdtem el az ESO-val jászani.. anno 1000 éve a Morrowind a kedvenc játékom volt.. ;) 10+ éve wowoztam.. a kezdéstől pár évig.. elmúlt években nagyon kevés időm volt játszani :( meló, család, hobbi, stb.
szóval a kérdésem.. van e olyan magyar guild, akiket tudnátok nekem ajánlani? egyik ismerősöm se játszik ESO-val, és jó lenne ha lenne valami jó brigád, akivel tudnék együtt játszani..
abszolute csak "fungamer" vagyok.. nincs sok időm játszani. (heti 1x, 2x), általában este játszok (kivéve hétvége).. de ha játszok, akkor "hajnalig" :D :D
szeretek csapatban játszani, de solozni is.. nem igénylek támogatást ;) inkább csak csapatot instákhoz (dungeonokhoz), meg "bandázni" valakikkel játék közben, stb.
tudtok esetleg ilyen magyar guildet?
előre is köszönöm
flerd
Értem. Köszi! Egyébként vámpíroska lettem és marhára élvezem a vérszippantást :D Hatalmas ez a játék
Keress ujat mindig, lvl1 es cp160 szint kozott ahogy tudod, csereld a geart. Majd cp160 szintet elerve raersz a vegleges felszerelest gyujteni, tuningolni, stb. Addig hasznald ami esik menet kozben, boven eleg lesz.
Skalazos rendszer miatt, erdemes szinten tartani a fegyvereket. Minel nagyobb a differencia a karakter szintje es a fegyvered, kaja, pancel, itoka, enchant stb. kozott, annal kevesbe ervenyesul. Fegyver mindig legyen a szintezhet illo, a tobbi meg ahogy jon. Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2019.04.14. 14:40:35
Utazz a "kontinensre" vagyis barmelyik kezdo zonaba, ott megkeres egy "hooded figure" npc, akivel kezdetet veszi a kaland megint! Nem fog kapszni, az account szintu. Nyisd meg a Collection reszt es ott a Mounts, tedd aktivva azt a lovat, amelyiket birtoklod es amelyik szimpatikus, es kesz is! Mar lvl3-tol hasznalhatod es fejlesztheted. Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2019.04.14. 14:24:53
indítottam egy karaktert Summersetről két kérdésem lenne: hol a próféta? és nem kapok lovat csak vehetek 50K-ért? állítólag a 10. szinten adja a lovat de 14.-en még semmi
ja, értem! megpróbálom megtalálni a levelet, amit az ncsoft küldött, bár ez már szerintem nincs meg. Talán az NNG megvan, majd ránézek. Van ismerősöm, aki jogász de ő családjoggal fogolalkozik, de talán neki van olyan ismerőse, aki a témábavágóan képben van.
Szép dolog az ÁSZF de ez és a hazai ygakorlat egészen más, mint ami az egyesült államokban van. Mint tudjuk, ott minden szart befogadnak a bíróságok és ez lehet, hogy nem éri meg a szoftver fejlesztőjének. Érted. Persze ott az EULA, ami az emberek 99.9%-át el is riasztja a keveréstől.
Nem ertettem felre, tenyleg kivancsi vagyok. Mindenki csak fenyegetozik meg eskudozik az ilyen szituaciokban, de en TENYLEG kivancsi lennek arra, hogy egy jogasz, ugyved, akarki szakmabeli mit mondana, mik a lehetosegek, milyen kimenetele lenne egy ilyen pernek, eljarasnak, barminek. En azt hittem, tenyleg van egy szakmabeli ismerosod, aki tudna mondani konkretakat. Mert en nem ertek hozza.
Az ASZF vagy barmilyen szerzodes pedig egy jo dolog, engem (mint szolgaltato) nagyon sokszor kihuzott mar a csavabol a valo eletben, amikor probaltak ugyeskedni emberek... :) A fejlesztok es kiadok sem hulyek, bebiztositjak magukat minden hasonloe esetre. Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2019.04.13. 13:28:07
:D Sajnálom, hogy kissé félreértelmezted az írást. Én nem szándékozom velük foglalkozni. Ha nem tudok belépni, akkor felteszem a riftet és repcsizek. Csak elméletileg vetettem fel a dolgot. Az eula-val meg lehet takarózni, csak nem biztos, hogy megéri nekik. Ha valami agyas elkezdi bíróságra citálni őket, akkor szerintem inkább kifizetnék azt az egy-két száz dollárt vagy eurót - megint csak szerintem. Ahogy említettem, az NNG szó nélkül visszafizette az iGo árát és annak idején az NCSoft is.
Ez szerintem baromság. WoW fizetős játék,még is van nála sor néha. Tegnap este is várnom kellett a bejutásra,elég sokat,igaz a bnet-el volt valami gond. Mert a Wow-hoz először bnetet kell elindítani,az meg limitálva volt vagy mi és eszetlen nagy sor volt. De volt már más MMO-nál is új kiegnél 50 ezres sor volt. Tegnap is amíg vártam ESO vagy WoW bejutásra néztem a tévét. De más játéknál is fordul elő hogy sorban kell állni,még akkor is ha prémium vagyok. De nem szokott igazán zavarni. Utoljára szerkesztette: Plata, 2019.04.13. 13:05:00