Te, figyu már, magyarázd már el, hogy _honnan vetted_ ezt, hogy mióta készül az Automobilista, mert az, hogy bemutatnak egy trailert, aztán X hónap után jön a játék, nagyon nem azt jelenti, hogy annyi idő alatt készítik el, de ezt szerintem egy dedós is tudja...
Ez egy régóta esedékes projekt, amit nagyon nem ma kezdtek. Nyilván nem 4-5 éve csinálják, de tapasztaltabbak már jóval, szóval simán lehet nagyon jó. 2017-től már mindenki tudta, hogy valami készül.
2017-től!
És majdnem 2020-ban jön ki a játék.
A többire totál felesleges is reagálnom, mert innentől kezdve semmi köze a valósághoz annak, amiről és ahogy beszélsz. Utoljára szerkesztette: unrealnoise, 2019.05.26. 15:09:00
A játékkönyvtáramban megtalálható a játék, de ez lényegtelen.
A Reiza összerakta egy csomagba azt a tudást, amit a modder közösség összehozott az rF1-hez 4-5 év alatt. Illetve amit nem tudtak megoldani (kódolás), arra felbéreltek külsősöket. Kimaxolták azt, ami az rF1-ben volt, sőt. Ezt el lehet ismerni.
Fizikához:
Most viszont kapnak egy teljesen új fejlesztőkörnyezetet. Decemberig nyilván világmegváltó fizikát rittyentenek össze... Programozók nélkül... Egy olyan motorral, amiből olyan játékok jöttek ki, mint: NFS Shift1, Shift2, PC1, PC2...
Tény, hogy számít a fejlesztőcsapat fókusza, hogy milyen értékek mentén készítik a játékot. De kóder nélkül, fél év alatt, egy olyan motorral dolgozva, ami eddig csak olyan játékokat produkált amiket finoman fogalmazva "nem a fizika adott el", egyértelmű a visszalépés.
Lehet fanboykodni, de a tények sajnos nem azt mutatják hogy előrelépés fog történni, mert az engine limitál. Ez egy nagy hátraarc.
Idővel, és elegendő ráfordított pénzzel, valódi programozókkal, lehet kalapálni ezt a fizikát is, ha van szándék (és egyáltalán van hozzáférésük a forráskódhoz, nem csak binárist szereztek). De szerintem első körben ehhez pont nem fognak hozzányúlni.
Miért?
Mert túlságosan is csábító a jelenlegi, konzol kompatibilis fizikát felhasználva megcélozni a 150 milliós konzoltábort. Ha úgy nyúlnának hozzá, hogy a konzol már nem bírná el a játékot... nem részletezem.
Tartalomhoz:
A kurva jól csengő tartalom + Madness Engine kombinációt már láthattuk a gyakorlatban. Megkaptuk, úgy hívják Project Cars 2.
Erre jön a Reiza a noname tartalommal, és ugyanazzal a körítéssel mint a PC2. Mi ez, ha nem egy rosszul kinéző DLC egy nem túl jó szimulátorhoz? Utoljára szerkesztette: bottleopener, 2019.05.26. 14:16:17
Most jöttek ki a lemansi 24 órás pályák is éppen a napokban.
"Ez mitől nem lesz egy PC2 DLC, gagyi licensz nélküli autókkal és pályákkal?" Hát, te se játszottál ezek szerint az Automobilistával. Azért gagyi az autó, mert nincs hozzá licensz? Kicsit máshogy néz ki, mint mondjuk, amiről mintázták és nincsenek hozzá festések (versenyautók esetén). Na és? A fizika, az élmény nagyon rendben van és bőőőven kárpótolja azt, hogy nincs licensz. Pályák? Valóban nem átlagos a felhozatal, de szerintem pont ettől jó. Sok olyan pálya van megcsinálva kiváló minőségben, amiről valószínűleg sokan nem is hallottunk. És ezek jelentős része régi vágású pályák, sokszor baromi jó vonalvezetéssel, nem a mostani Tilkedrome-ok. "max. PC2 szintű fizika lesz + pár százalék. De szerintem hozzá se nyúlnak elsőnek." Ezt meg végképp nem tudom hova tenni..
Hát ez nálam a hiszem ha látom. Ez az engine baromi buta most már és toldozva foltozva van, előbb utóbb összeomlik az egész. Helyenként már most is botrányos amit leművel a cucc, főleg netkód és ezáltal sérülések terén kb a nagyok közül a legrosszabb már.
Nem tudott az engine 6 autónál többet. Remegve írták hozzá a 7.-et a BMW GTE miatt. Ezért van kivéve mindig egy csomó autó kategórián belül GT3-ból special eventen, mert be kell rakni valahogy az LMP1-et LMP2-t.
Én kipróbáltam pár hónapja, és két kör után inkább töröltem is. Azt az ffb-t meg fizikát szerintem nem lehet egy lapon említeni a többi szóbakerülő szimulátorral.
Gozom sincs, iR hozzaallas:) Elvileg tud sok autot, multkor mintha irtak volna, kiprobaltak az AI-t 30-40(?!) kulonfele autoval; de az hogy publikus legyen, az soha:D Az iR tobbet tud, mint amit kapunk. Es nem csak azert nem kapjuk meg, mert nincs kesz, hanem... mit tudom en, nem ertem:D Pl. a hokameras visszajatszas (realroadhoz) baromi jo volt, mashol sose lesz; legalabbis addig, amig bent felejtettek, aztan gyorsan kiszedtek:D Hogy miert faj nekik, nem tudom.
Én tisztában vagyok vele, de kédezd meg őket, hogy mi gátolja 8-10 különböző autó berakását egy szerverre. Vagy hogy miért nincs flat spot, vagy fékhőmérséklet, sorolhatnám...
A fo gond az, es a bizalom hianya is abbol fakad, hogy rendszeresen tologatjak a cegeket, embereket es a penzt, eppen ahogy nekik jol esik. Ez a dupla ceges fejtesztesi mizeriai is arra jo, hogy "meg tudjak magyarazni", hogy ha megjelenik a GTR3 (amitol talan sokat varnak, mint kulon eladhato "dobozos" program), mitol sokkal jobb, mint az R3E, amikor lenyegeben minden tartalmat es egyebet onnan vesznek at; ugy hogy kozben az R3E marad ahogy van. Egyszerre tuti nem toljak ki, sajat magukat nem "konkurenciazzak" el. Es ha kesobb jon is, max latvany teren, rahuzva a jelenlegi engine-re; ha valoban lesz valami komoly valtozas a GTR3-ban, azt nem fogja megkapni.
Mintha Kunosek beletolnak az AC-ba csak a napszakot, ennyit tehetnek ingyen, mar egy eladott programert, a tobbit oszd be:D
Ahogy a SimBin-t ismerem: a GTR3 nagyot fog elore lepni, nem csak latvanyban, hanem osszessegeben; az R3E hozzakepest, meg az uj latvannyal is, "elavult" lesz; aztan puposra DLC-zik a GTR3-at a R3E tartalmakkal:D Az R3E nem elofizeteses, a tartalom vasarlas meg csak "gazdasagos megoldas lehetoseg" a user-nek (aki hasznalja es nem a gyujtoszenvedelyet eli ki:D); elengedhetik barmikor a programot:D Max sajnaljak es rafogjak a becsodolt cegre:D
Szerintem meg jó lesz, Unreal engine alatt is mindenki sírt, hogy jajj, a fizika milyen lesz, aztán mióta tudjuk, nem sokan sírnak, mert jó lett az ACC.
A gagyi pályák, licensz nélküli szarokban az is jó, hogy olyan pályákat is elérhetővé tesznek, amelyek amúgy nem túl népszerűek vagy senki nem nagyon csinálná meg őket. És azért az Automobilista-ban van pár nagyon ütős dolog is, klasszikus pályák, most is két viszonylag népszerűt kap majd az első rész, így fél évvel az új megjelenése előtt, szvsz a pályákkal semmi gond nem lesz, ahogy a fizikával sem.
És mivel jó kis csomag lesz, népszerű is lehet, emiatt több lehet a bevétel, emiatt több fasza licenszelt tartalom is érkezhet...
Az iR teljesen specialis engine, total mas koncepcio mint a tobbiek. Naluk egy engine valtas, foleg csak a latvany miatt, teljesen "ertelmetlen" lenne, es nem is drotozhato a jelenlegi dolgokhoz. Naluk mindent specialisan fejlesztenek, akar evekig, integralva a jelenlegi rendszerbe. Naluk egy realroad nem egy latvany vagy script elem, szerves resze az egesz engine-nek, hozzaigazitva a kornyezeti fizikahoz, gumihoz, hangokhoz es ko kemenyen az online-hoz.
Es naluk foleg az online ami (logikusan)komolyan meghatarozo. Biztos van/lesz latvanyosabb es effektesebb program, de amit ok tudnak, azt szamoljak, es akar 50 online autoval valosi doben. Az a felhordott homok vagy soder a palyan vagy a pattogo kovek nem csak latvany elemek, azokat szamolja. Masnal a latvanyhoz is 1 kor kulonbseg kell (10 autonal), naluk mar a hatul jovo latja, szamolja, erzi. Barmit fejlesztenek, amit latni vagy erezni kell, azt ugy kell megoldaniuk, hogy azonnal fel is keruljon a "halora".
Ez mitől nem lesz egy PC2 DLC, gagyi licensz nélküli autókkal és pályákkal? Ha eddig is más stúdiók hekkelték nekik az rF1 enginet, max. PC2 szintű fizika lesz + pár százalék. De szerintem hozzá se nyúlnak elsőnek.
Ami viszont elérhető lesz minimális energiabefektetéssel a PC2-re alapozva, az a konzol kiadás. Szerintem ezt célozzák. 1 visszalépés fizikában, 2 lépés előre grafikában + konzolport.
En nem olvastam olyat, hogy az R3E-re terveznek rahuzni az uj engine-t? Ha igen, es ha minden mas marad ahogy an, akkor is szintet lepne (a tartalom es a jatekos resze eleg jo). GTR3 az uj, az OK. Logikus es elvarhato lenne ha az R3E is megkapna, de kinezem beloluk, hogy az marad ugy ahogy van. Es az R3E es GR3 kozott csak annyi kulonbseg lesz, hogy a GTR3-at szep, uj grafikus motor hajtja. Max kap egy ACC-szeru, egyszerusitett, foleg latvany realroad-szeruseget. De teljesen atdolgozott fizikat, gumit, FFB-t azt nem.
Ez lehet. Sőt biztos is. De szarból is nagyon sokat ki lehet hozni. Az ISI motorjából is mit ki nem hoztak egyesek... pláne, hogy az SMS motorja is "ebből" készült.
Igazából szerintem az iR nem rossz. Bár én a dinamikus égképtől sem estem hanyatt, az iRacing nagyon szép statikus égboltokat tudott produkálni, ehhez képest nekem csalódás kissé az új, egyszerűen nem túl realisztikus, és nem is túl szép.
A fákkal is kezdeni kellene valamit, de amúgy rendben van, szalad rengeteg FPS-el, dinamikus, gumizódik, real road, minden ott van ahol kell... VR-ra emiatt pl talán a legjobb is, mert atomerőmű nem kell hozzá talán, és jól fut, míg egy ACC-hez VR-hoz már komoly gép kell.
Nah várjuk, az AC naná, hogy nagyobbat szólt, mint a R3E, és pláne, ha még belevesszük az ACC-t is, mert az egyik oldalon azt is feltudják mutatni.
De. Azért az R3E elég brutális tartalmat tud maga mellett, most is négy pálya van fejlesztés alatt, és hosszú távon, ha az RE3-ben cserélnek egy UI-t, és kap egy fasza grafikus motort, akkor a sim racinges piacon "berobbantanák a piacot", mert az iR-hez képest jóval olcsóbb lenne, látványosabb, és összességében élményre lehet még jobb is lenne.
A kérdés, hogy mikor lesz engine váltás... és addig az iRacing mit csinál az AI-val a dinamikussággal és az árazással.
Az RE3 még egy rohadt nagyot is durranhat.
Kunos nagyon húzott az ACC-vel, de a "fullos", sokautós szimekhez képest hátrányban van, a Raceroomnak "csak" engine váltás kell, az iR-nek AI főleg, meg valami árváltozás sem ártana, az Automobilista meg már készül jó ideje, szóval ha belegondolunk, nem Kunos csinálja meg az első nagyon szép, "fullos" szimet, hanem a Reiza.
És oké, hogy specifikus tartalommal jöhet, de komolyan, az Automobilista még idén is kap két pályát? Szinte példátlanul jó a support ilyen szinten, és mivel az első látványos HC szim lesz, sokféle autóval, akár nagyobbat is szólhat, mint sokan gondolnák, amely meg kihatással lehet a tartalmakra is, azaz lehet ez lesz a következő népszimulátor...
Az is lehet, hogy a PC3-at is már a Reiza csinálja, vagy legalább is, közösen az SMS-el. :)) Ki tudja milyen szerződést kötöttek? Utoljára szerkesztette: sertrex, 2019.05.25. 14:49:18
Az SMS egyik celja (elvileg) az lett volna, hogy (auto) szimes kornyezetben olyan engine-t hozzanak letre, ami hasonlo pl. a Unreal-hoz. Aminek elonyeihez tartozik a folyamatos fejlodes/support is. Ez alapjan logikus lenne a folyamatos fejlodes; de persze, uzletileg azert lehetnek egyeb dolgok is (pl. a Reiza "csak" a jelenlegi kesz dolgot tudja megvenni). De mar a jelenlegi is magasan tobb, mint a tobbiek, a CARS3 odebb van, es "mas" lesz.
A CARS2 igazabol az uj engine-fejlesztes techdemo-ja lett, a vegeredmeny is hasonlo;) A Reiza mindig igenyes volt, valszeg/remeljuk, megmarad az AMS2-re is.
Biztos licenszelték, de nem hinném, hogy a későbbiekben engine szinten frissítgetne majd a Reiza. Ez most erre fog épülni és majd az Automobilista 3 már esetleg az újabb motorra. Ugyanúgy ahogy az SMS eladta / licenszelte a korábbi Madness verziókat is, mint például a Red Bull Racing is volt.
SimBin esetében a hivatalos csatornák elég hiteltelenek nálam, de legyen igazad :) Nekem igazából teljesen mindegy, csak több volt fejlesztő is ezt írta, hogy már az új banda is szétesett.
Valzseg licenceltek az engine-t, igy a Reiza is kapja a folyamatos fejleszteseket, csak ugy van ertelme. Nem "ellensegei" egymasnak, az AMS es majd a CARS3 elegge/teljesen mas vilag.
Gondolom a CARS 3 már egy továbbfejlesztett Madness enginnel és egy továbbfejlesztett Live Track-kel jön, amikor jön. Live Track 4.0? Mindenesetre ez egy jó nagy meglepetés. :)))
Engine-t kellett valtani, az varhato volt. A kezdeti terveket (eredeti Reiza rF1 + valami latvany render; pl. Unreal) "gyorsan" elvetettek. Az S397 egyuttmukodes miatt, az rF2 lett volna a logikus lepes, a pletykak is arrol szoltak. De sajnos az rF2-engine fejlesztese, finoman szolva is, eleg docogosen halad, es ketseges a komolyabb elorelepes.
Az iR logikusan felejtos; a SimBin "keves"; Kunosek non-stop techdemot gyartanak, kompromisszumokkal, faragva/egyszerusitve a technikabol a jatekossag elonyere. Persze, nem a technikatol lesz valami jo, de az AMS (hasonloan az iR-hez vagy az rF2-hoz) elsosorban HC verseny szim, amihez "kell" a technika.
Raadasul a Madness (CARS2) csaladbarat engine (ISI-bol gyurtak), talan egyszerubb atallni. Es jelenleg technikailag (napszak, idojaras, realroad [livetrack], gumi es FFB) ez a legreszletesebb es legfejlettebb. Amit valszeg/tuti az CARS2 megjelenes ota folyamatosan fejlesztenek.
A CARS2-bol az "osszeszedettseg" es "befejezettseg" hianyzott. Ismerve az AMS-t, es azt, amit kihozott abbol az engine-bol a Reiza, az AMS2-bol eleg jo dolog sulhet ki. Nem fognak bankot robbantani vele; a CARS(2) eloitelet es a Reiza-licenc-lehetosegek koorlatozzak a dolgokat. De eppen a "kulonleges" tartalom az, ami kicsit kiemelei a tobbiektol, igy ami hatrany, talan meg elony is lehet (nem a GT3/Ferrari/supercar gyujtogetos reteget celoztak meg).
A SimBin-nel az a fo problema, hogy egy irtozatos penzmosoda. Azmi azon felul van, az esetleg egy program;) Igy total kiszamithatatlanok. Mint program, jol osszeraktak a dolgokat, de a latvanyon es hangokon kivul, sose voltak technikailag elmenok. Persze nem csak attol lesz jo egy szim, de azert kell hozza az is. Felolem johet GTR3 is, de nem vagok eret magamon, ha esetleg elmulik;) Az elozo "generacional" egyszerre mutattak es reklamoztak be az R3E-t es az AC-t. Nem kerdes, ki tette oda magat jobban. Ebben a "GT3/BES" korszakban is az ACC-vel leptek gyorsabban es nagyobbat. Ha lesz GTR3, talan osszeszedettebb lesz, mint jatek, de technikailag, mar kerdesesebb.
Ez a grafika, dinamika, meg fizika kombó ütős lesz.
Ezt még iRacing (AI) mellett is használnám. :D Viszont a Simbinnek lassan égető lenne kiadnia a GTR3-at, szerintem a konzolokra való optimalizálással szívnak, hogy meglegyen a 60 FPS, etc...
PC-re szerintem már kiadták volna... ha arra tudnak fókuszálni...
Ez aztán a meglepetés, erre azért szerintem nem sokan számítottak.
Ott a twitter, FB. Kommunikálnak. Vannak az új irodáról fotók, konzolokkal, rengeteg PC-vel, stb. E3-ra lesz anyag is. Tudom sokadszor ígértek cuccokat, de ez van. Szerintem bejelentik, aztán leszbis megjelenési dátum hamar.
Úgy csináltok, hogy ezt hallottam, azt hallottam, caak közben rohadt mód nem nézitek a hivatalos csatornákat.
Pont, hogy tőkéhez jutott a csapat amúgy, de mindegy...
Tudjuk, hogy valszeg az új szimük lesz. A kérdés az, hogy mit mutatnak belőle, mikor jön, mit tud. Legalábbis remélem ezekkel kapcsolatos információk is jönnek.
Nekem mindegy, hogy játék vagy nem. Ezen nem veszünk össze, versenyeket szimulálni tök jó egy pCARS vagy egy Gran Turismo Sport is. "Járgányfüggő" melyik mennyire van eltalálva fizikai modellezést illetően, persze egyik sem etalon szint az ilyen címekben, de fun lehet. A GRID meg az NFS az ami totál arcade kategória, azért ne tegyünk úgy, mintha a Forza vagy a pCARS 2 nem lenne azoktól jóval jobb.
De jajj, nekünk jó, de mit fognak tudni nyújtani? Az AMS kurva jó, nagyon jól fut, de mivel lesz több, mint a többi?
Ugye nem jötm, jön az AC 2 egy ideig.
És van egy ilyen piaci rés most, azaz nincs csinos, okos, szép, letisztult, komoly, moddder és játékosbarát szimulátor. Az rF2 lehetne az, de soha a büdös életben nem lesz az, mert egy szaros menüvel 2 évig dolgoznak...
Nem kicsit lenne frankó, ha valahogy beelőznék az rF2-őt minden szinten...
Gondolom tőlük lesz a motor, aztán ki tudja. Jó lenne, ha lennének kihívások, események, stb, feladatok, esetleg karrier, stb..stb. Ez nem áll távol a HC szimek világától sem, mert lesz ilyen iRacingben, LFS-ben és az AC-ban is voltak...)
Kicsit félek attól is, hogy oké, az Automobilista rohadt jó volt, de az UI az valami előző századi, és akárki, akármit is mond, ez riasztóan hathat az emberekre. Egyszerűen nem vonzó, idejemúlt, béna. Remélem ilyen szinten is előrelépnek.
Jó lenne egy idei megjelenés, igény lenne rá...
Amúgy rohadt jó két év előtt állunk. Szerintem ennél jobb soha nem volt. GTR3, ACC, pCARS 3, Reiza játék, FM8, GT... kb másfél éven belül... szép lesz...
Most 3 hónapig 2990 forintért megvehető.
Hogy kell belerakni a biztonsági autót?,valami fájlokban kell átírni valamit.
Na kezdenek beindulni a bajnokságok végre.
Nascar 15, wtcc 2017, kamionokkal nem tákolmány, a dtm szezon sem egész jó irányítható. Alapból a pályák is kevés, rakás pálya van.
Gyári autókkal? Sok jó autó van benne, mindenféle kategória. A régi brazil túraautók eléggé jók, kupás Porsche is, és viszonylag könnyen vezethetőek, kevés beállítási lehetőséggel, ami talán összehozza a mezőnyt.
Na beszéltem a volt tanárommal is, és azt mondta hogy vidikari csere meg tápegység csere. 2070-et néztem a turbósat táppal együtt 142680-ra jön ki a garanciával.
Megvettem a saint row 4-et is elindítottam de teljesen lefagy. És csak gép restart segít.
Újra kéne telepíteni a windowst? Megnéztük egy taggal hogy szoftveresen minden rendben van. Utoljára szerkesztette: JonasSandor, 2018.11.10. 22:42:05
Olyan nincs, hogy te 144hz-es monitort használsz, de ezt a kártyád terhelés alatt "nem bírja" (bármit is jelentsen ez). Ha támogatja a 144hz-es frekvenciát (adott felbontáson) akkor annak bármilyen körülmény között működnie kell (attól most tekintsünk el, hogy valamilyen alkalmazásban nem lehet beállítani ezt a frekvenciát), max a 144fps-t nem tudja a kártyád elérni, de ez a te szempontodból lényegtelen. Ha meg nem támogatja, akkor szimplán be se tudnád állítani. Nálad valamilyen más (szoftveres vagy hardveres) gubanc van.
144 herces a monitor és most néztem a the crewet is és ez is bedöglött küldetés után teljesen befagyott a kocsi csak össze vissza mozgott és búgott a hang semmit nem csinált. És a kártya rohadt gyenge hozzá nem tudom hogy okozhat ilyen hibákat de nagyon gyanús hogy igen. Ma megírtam a szervizesnek is ahol vettük a gépet. Utoljára szerkesztette: JonasSandor, 2018.11.05. 21:35:18