pedig majdnem en is vettem egyet az xbox melle. hat meg jo hogy nem kapkodtam el... :)
Kinek mi az értelmes játék? Biztos vagyok benne, hogy idõvel a 4 magos Tegra3 is lecserélésre kerül, s majd jönnek a jó játékok is.. Én még emlékszem a Commodore 64-esek sikerére is..vagy a Nintendo Super Máriójára..akkoriban rekordokat döntögetett. Az Ouya is okozhat még pozitív meglepetéseket idõvel..
A 8,6 millió dolláros fejlesztés a Kickstarternek meghozta a várt sikert: az amerikai a kanadai és az angliai Amazon site-okon alig pár órával a hivatalos forgalmazás indulása után, már minden darab el is kelt.
Az Android sikere a mobil piac után a konzol platformon is beérett. Persze késõbb az elsõ visszajelzések után, majd folyamatosan kell frissíteni és javítani a rendszert... De az új korszak már beköszöntött a konzolok világában. Google után szabadon: "ouya a barátod!" ;)
Ja: (ezt nem hagyhatom ki, bocsi) Ugyan nem ebben a totyikban volt rá precedens, de: " na, hogy ugye, hogy ugye? " :)
Az a probléma, hogy lehúzás az egész, gyakorlatilag megkapod egy telefon hardverét és tudsz a tv-n játszani telefonos játékokkal, de ennek mi értelme? Én akkor játszok telefonon ha nincs jobb, de otthon nyilván van jobb...
A PS3-hoz való viszonyítás akkor lesz igazán jogos, ha helyette és nem mellé veszed. Bár szerintem egy még meg sem jelent konzolról amúgy is botorság vitatkozni. Várjuk ki, míg megjelenik, s legalább fél évre rá térjünk vissza a témára.
Ez az amit nem értek. Elvileg androidos lesz, akkor meg fel lehet rá bûvészkedni a marketot. A lista továbbra is siralmas, nézd meg mennyi kickstarter cím bukott el.
Egyébként meg de, jogos a ps3hoz viszonyítás, mert a szobámban ha lesz akkor mellé fog kerülni,
Nem hiszem, hogy lenne benne bármi elítélendõ ha rászánom az idõm és anyagiakat, létrehozok egy igényes oldalt és menedzselem, majd profitálok belõle ha lehetséges. Tekintettel arra, hogy még semmi se biztos, ráadásul rejt magában kockázatokat.
És természetesen ezeknek semmi köze nincs az ouya-hoz. Nem kell sok ész egy domain regisztrálásához. Hamár a tv2 hiradója is foglalkozik vele, hátha lehet kaszálni vele a jövõben...
Elkezdõdött az OUYA hazai weboldalának fejlesztése az OUYA.hu -n. Valamint Facebook-on is megjelent az OUYA Magyarország!
Ebben teljes mértékben igazad van, de mivel androidra létezik az Xperia Play ami rendelkezik a megfelelõ gombokkal és a játékok nagyrésze is hozzá van optimalizálva, így már mûködik a kontroller kisebb beállításokkal. Tény hogy úgymond kokányolás és idõ kell hozzá mire faszán mûködik és nem hivatalos forma, de végeredményben késõbbi beavatkozás nélkül mûködik. De a google-bõl kiindulva gyanítom késõbbiekben másképp lesz és lesz hivatalos formája is a kontrollernek stb, és akkor az ilyen Ouya féle projectek mind kihalnak, hiába most se túl életképes, apró fantázia van benne de ezt jelen pillanat egy microusb-hdmi kábellel megoldom :)
Amúgy értettem mire célzol. Mindössze arra próbáltam utalni, hogy attól, hogy pl. a ps3, vagy bármilyen más bluetooth kontroller illeszthetõ egy androidos rendszerhez, az még nem lesz hivatalosan supportált, de ami ettõl sokkal-sokkal fontosabb, nem lesz egységesen supportált. Ehhez nem az OUYA-t gyártóknak, vagy a kiadóknak kellene elsõsorban lépnie, hanem a google-nek. Kialakítani egy egységes protokolt/platformot, aminek használata megkövetelhetõ a devektõl. Amíg ez nincs, addig minden ilyen próbálkozás ilyen negyed és félmegoldásokkal tarkított valami lesz. És akkor még mindig nem tartunk ott, hogy ez még mindig a madárcsúzli komolyságú kontentek platfomja. Bár az tény, hogy ez nagyon gyorsan akár meg is változhat, de ehhez azt a néhány minimális lépést meg kéne tenni, ami pl. marhára nem része ennek a projektnek, ehhez képest úgy szórják bele a pénzt a birkoidok, hogy mindezt végig sem gondolták. Mennek egy olyan ígéret után, ami az õ pénzszórásukhoz hasonlóan átgondolatlan. Csakhogy itt már millió dodókról van szó, ami nem olyan vicces. Arra azért egy picit kíváncsi leszek, hogy ha bedõlnek az ilyen eleve halálra ítélt projektek, vajon lesznek-e olyanok, akik keresetet nyújtanak be félrevezetés/átverés/bármilyen címszóval.
>de amire a programot kitalálták 100% ban használható.
Ok, tehát most meg ott tartunk, hogy kvázi egy XFPS-el ugyanolyan játszani mint egérrel, csak itt mindennek a reciproka, és kétszer emuzva. Ez egyre csodálatosabb Én ezen a ponton ki is szálltam, a gánydroidgéming célcsoportja nem én vagyok, nem is leszek az, ez egészen biztos, és ez már rég nem az eszközök múlik.
Te egy programot fikáztál le ami teljes mértékben mûködik, konzol tény nem lesz de amire a programot kitalálták 100% ban használható. Csak hogy értsd mire célzok, nem kell fényképet készíteni semmi játékból ha beállítod normálisan hardware gombokra és mivel egér is van analoggal tökéletesen alkalmazható mindenhova, persze Angrybirds-re azért mégse...
>elõbb ismerd ki a programot amit használsz mielõtt lefikázol valamit
Bármit is szedsz, állj le vele, nem tesz jót neked. Nem írtam programról, egy megoldásról írtam. Attól, hogy neked tesztik egy hulladék megoldás, nem lesz sem jó, mûködõ meg pláne nem. Nem arról volt szó, hogy beállítható-e, hanem, hogy lesz-e belõle konzol vagy sem. Egyben te voltál az utolsó writeonly user, akinek a témában válaszoltam.
Jah télleg gáz, imádom PS3 al használni az S2-met... Hardware-gombokat belõttem normálisan meg az egeret és a telefonhoz nem kell nyúlnom :) beállítás kérdése, elõbb ismerd ki a programot amit használsz mielõtt lefikázol valamit.
"jó". Mondjuk inkább úgy, technikailag mûködik. Használhatóságban pedig egy romhalmaz az egész android-kontroller tengely, mert a gánydroid "hivatalosan" nem kontrollervezérelt, a játékok így nem is épülnek rá. Egy fél napot csesztem el az életembõl a ps3 kontrolleres témára, ez alapján bátran kijelenthetem: ez az egész egy moslék dolog. A gyakorlatban úgy mûködik, hogy minden játékból screenshotot kell lövöldözni (vagy van hozzá profil, vagy nincs, de ugye ez is felbontás/képarányfüggõ is), és a képen elhelyezni, hogy hol/hova hazudja be az ujjal nyomkodást a képernyõn. Csodálatos. Ebbõl aztán nem akármilyen konzol lesz :D Nyilván meg lehetne írni kontrollervezérlésre IS a játékokat, demivel nincs offisül kontroller androidhoz, ennek az esélye 1 ezrelék alatt mozog.
mondjuk az "android gamepad" kifejezésre meg nem sok találatot adott az ebay, csak billentyûzettel meg nem sok android játék játszható, és az úgy egérrel sem az igazi esetleg valami külsõ tapipaddal lehetne jó ... a gamepadja miatt lesz jó az ouya, játékra eléggé gányolás lenne ilyen kínai megoldást használni addig, amíg nem oldják meg rendesen az irányítást.
100%os nincs, de a ps2 játékok kb felét már rendesen lehet játszani egy régebbi kb 3ghz dual core+ geforce 7xxx szintû pcn, nem tudom milyen erõs ez a tegra3, de ezek már elég régi pc hardverek, de ha a ps2 nem is a dreamcast biztos menne ouyan. (a ps2 már 12 éves gép! )
Épp azt számolgattuk multkor, hogy nem. Merugye egyrészt az sincs, ebben legalább hasonlít ouya foshoz :) Másrészt meg táp, doboz, wifi nincs, bt nincs, ráadásul jóval gyengébb is, mint ezek a kínai vackok. Ott is csak felültek hype trainre a birkoidok, ahelyett, hogy körbenéztek volna a piacon. Embeddednek sem jó, mert a minimálkövetelményeknek sem felel meg a háttér. Arra jó, hogy tudsz belõle építeni egy olyan valamit, ami végül drágább és szarabb lesz, mintha megrendelted volna távolkeletrõl. Ja nem, onnan meg is kaptad volna 2 héten belül :D
Média boxnak meg házi torrent warez szervernek hasznékja majd a tulajok nagy része. Ha játék akkor meg emulált retró cuccok. Nem lesz erre komoly "exkluzív" cím, anélkül meg nincs értelme a vasnak
Hoztam ilyet rendelésre. Ugyanazzal az SoC-el ami a samugalaxys2-é. 20k-volt itthon. Mire ez a fos megjelenik, ilyen lesz a kindertojásban. Persze valódi játék akkor sem lesz rá, csak madárcsúzli. Ja meg emulátor mer azkell :) A 40 millió emu miatt tartottam meg xbox klasszikomat. Évente maximum 2x megy.
Nem értik meg az emberek, hogy ilyen pistike konzolnak nincs értelme, mert nincs mögötte rendes support. Microsoft támogatja a fejlesztõket, hogy legyen sok játék boxra de itt semmi ilyen nincs. A OUYA készítõi várják a sült galambot. Azt hiszik, hogy bárki is majd ingyen fejleszt bármit is. De ha pénzt kérnek a játékért, lefogja mindenki szarni, mert Androidnál a warez olyan mint PC-n. Felrakod és játszol. Senki nem fog fizetni több ezer Ft-ot fos grafikájú játékért. 2013-ban mire megjelenik elavult lesz nagyon. Simán lehet majd venni 40k-ért PS3-at is majd, abban meg még Blu-Ray lejátszó is van, ebben semmilyen. Szal filmnézés is max warezban mehet, mert nincs benne optikai meghajtó.
Az a vicc, hogy voltak olyanok akik több 100 illetve 1000 dollárt rááldoztak. Öröm lesz nézni ahogy elbukik. 10k-ért még talán én is vennék de nálunk lesz kb 40k annyiért meg vicc.
Nagyszerû. Akkor most lassabban írom, hogy könnyebb legyen megérteni: 100 dodoért ma is kapható gánydroidos settopbox. Megy ps3 kontrollerel. Akkora szar az egész, hogy megõrülsz. Pontosan miért is fizetetek? :DDD
Legtöbben azért, mert elég sok mindent lehet emulálni rajta és egyszerûbb egy ilyet beszerezni, mint a sok régi konzolt :)
Jesszus. Fizetni mondjuk egyszerûbb mint gondolkodni. Nincs elég filléres kínai gánydroidos settopbox? Mire fizetnek ezek az ökrök? Madárcsúzlira? Erre a platformra a shovelware moslékokon kívül nem lesz más, és ez rohadtul nem a gépen múlik. Nem kéne szólni a birkoidoknak?
2 nap alatt 4 millió dollár, nekem ez fokozott érdeklõdéstnek és igénynek tûnik az emberek felõl. Vinni fogják mint a cukrot én már félre tettem rá a pénzt és sokan így vannak vele.
Az sok píííz. Persze ebben a környezetben nem annyira,de az 1 gurigán(az alap amiért kalapoztak) felüli részt lehetne fordítani hardver fejlesztésre is. Itt nem annyira szempont hogy a gép minél kevesebbet egyen.Azért nem kell annyira elszállni sem.
Nemsokára 4 millánál tartanak, nem semmi 2 nap alatt
Szinte tökéletes médiacentert is ki lehetne építeni belõle,a 4 magos Tegrának bírnia kellene a Full Hd-s videókat,csak megfelelõ playert kellene rá telepíteni. Elméletileg,ha lenne rá alkalmazás akkor lehetne a telefonnal is irányítani(giroszenzor,érintõkép). A Tegra3 bemutató videójában azért látszik hogy nem egy nintendó64/ps1 szerû grafikát képes futtatni,talán képes lenne a felbontást is felszorozni,hogy a tv-n is jól mutasson. A psx emu már van androidra is (többfajta,elég szép sebességgel futnak a videókban),ha ott megy,itt mi akadályozza ezt meg(ha meg mégis okos emberkék idõvel ezt is kiküszöbölik).
Jajj, ezek a mai gyerekek, kb. PS1-tõl visszafelé gondoltam.
Érdekesnek tûnik... Nem hinném hogy végeredményben szar lenne, mert ötletes... De várjunk vele míg nagyobb bejelentések illetve tesztek videók lesznek hogy mégis mire képes a kicsike. Viszont a Kickstart jól sikerült nekik nagyon szerintem, ezért még lehetséges hogy hardverileg jobb lesz a gép vagy többféle támogatást kap szoftverileg stb...
Hmm ez jól hangzik.. egyetlen hibája, hogy jövõ márciusban már tuti elavultnak fog számítani a Tegra3.. Mondjuk gyártástechnológiában már most is, mert 45nm-en gyártják.
Ezt a cikket a gamer365.hu-ról loptam: forrás ...........
Kezdjük a legfontosabbal: az Ouyat fejlesztõ Boxer8 szerint konzoluk nem a Nintendo / Microsoft / Sony hármassal akarja felvenni a versenyt. Inkább egy olyan területet akarnak kiaknázni, melyet a \"nagy\" hármas - egyelõre - messzirõl elkerül. Ezek pedig a kis csapatok által fejlesztett, letölthetõ, jellemzõen free-to-play játékok világa. Mondhatnánk, hogy mobiljátékok a tévé képernyõn, de ez se fedné le teljesen az igazságot.
Az Ouya egy piciny set-top-boxként érkezik meg hozzánk. Apró, de jól kinézõ dobozra gondoljunk, ezt garantálja az, hogy a Herman Miller SAYL szék, a Jawbone Jambox vagy az XO laptop kinézetéért felelõs Yves Behar tervezõ felel a kinézetéért. Az apró doboz belseje se hasonlít egy tradicionális konzoléhoz: Tegra3 processzor, 1GB RAM, 8GB flash memória a fõ alkatrészek, mellettük Bluetooth 4.0 LE, 802.11 b/g/n hálózati chipek, egy USB 2.0 port és egy SD kártya olvasó kap helyet. Az Android Ice Cream Sandwichet futtató konzol tehát nem próbál beszállni a nyers erõ versenyébe, bár azt azért tudni kell, hogy hasonló specifikációval ha nem is \"nextgen\", de igencsak látványos játékokat lehet létrehozni. (Gondoljunk csak a Real Racing 2-re, vagy a Shadowgun, Dead Trigger párosra)
Az Ouya igazi különlegesség azonban az, hogy már a kezdetektõl a nyitottságra épül, ahogy a fejlesztõk mondják, \"hackelésre született\". A konzol könnyen és garanciavesztés nélkül rootolható lesz, illetve fizikailag is könnyen hozzáférhetõ lesznek a nyomtatott áramkörök. Ha pedig ez nem lenne elég, minden gép egy olyan szoftverrel érkezik, mely segítségével könnyedén visszaállítható a gyári állapotba, illetve minden vásárló megkapja a gép SDK-ját is. Innentõl pedig a felhasználókra van bízva, hogy mit tesznek a masinával, a hozzáértõk könnyedén fognak tudni új, saját rendszert, de akár saját hardver elemeket is hozzáadni.
Jól látható, hogy az Ouya sok tekintetben egy asztali mobiltelefonnak is tûnhet, van azonban egy dolog, ami miatt egy világ fogja õket elválasztani: az irányító. Hiszen ettõl asztali, az asztali konzol, így természetesen az Ouya mellé is jár egy kábel nélküli kontroller. Az irányító már-már szabványos felépítéssel rendelkezik, két analóg kar, egy D-pad, nyolc gomb (négy a tetején, négy ravasz környéki), illetve egy dedikált rendszergomb. A szintén gondosan megtervezett irányítóban nem lesz gyorsulásmérõ és rezgõmotor, lesz viszont rajta egy érintésérzékeny felület, mely az ilyen megoldással jobban irányítható (pl mobiltelefonról \"átportolt\") játékoknál nagy segítség lehet. Ahogy a gép is, az irányító is szabadon szétszedhetõ, módosítható. Sõt, ha sokan érdeklõdnek iránta, a Boxer8 hajlandó a hardver dizájn dokumentumokat is megosztani.
Elérkeztünk a legfontosabb kérdéshez: milyen játékokat várhatunk az Ouyara? Nos, ez az, amit pontosan nem tudunk megmondani. Az Android rendszer miatt az természetes, hogy a robotos rendszeren futó játékok itt is elindulnak, azonban külön erre a gépre bejelentett, exkluzív játékok még nem lettek megnevezve - ami nem meglepõ, hiszen azért eléggé a gép életének elején járunk. Az biztos, hogy az indie szcéna nagy nevei pozitívan vélekednek a konzolról, Notch, Adam Saltsman, Brian Fargo, Jenova Chen vagy Jordan Mechner is beállt az ötletet dicsérõk sorába. Biztos, hogy nem kapunk Halot, Unchartedet vagy Zeldát erre a gépre, azonban a könnyed, szabad megjelenés és a mostanában olyan sokszor hallott kiadót megkerülõ értékesítési modell sok kis csapatnak kívánatos lehet. A játékosok oldalára fontos információ, hogy az Ouyara megjelenõ összes játék alapból free-to-play lesz. Teljesen ingyenes? Nem, szabadon kipróbálható, és teljesen a fejlesztõre van bízva, hogy ezt az ingyenességet a játék végéig biztosítja, vagy esetleg demo verziót kapunk, elõfizetést két, vagy mikrótranzakciókkal próbál bevételt szerezni. Az Ouya a játékok mellett néhány \"nappali\" szolgáltatással is rendelkezni fog, elsõ körben a twitch.tv integráció lett bejelentve, de egy ilyen szabadon hekkelhetõ gépnél a határ igazából csak a csillagos ég.
Már csak egy kérdés maradt, mikor és mennyiért kaphatunk egy ilyen gépet? A Boxer8 szerint az elsõ masinák következõ év márciusában kerülhetnek le a gyártósorról, melyeket elsõ körben természetesen az \"elõrendelõk\", a Kickstarter kampányuk támogatói kapnak meg. Az Ouya ára pedig igazán barátságos, 99 dollár lesz. A konzolt övezõ érdeklõdést jól mutatja, hogy a tegnap indult, 950ezer dollárt igénylõ Kickstarter kampánya egy nap alatt az igényelt összeg dupláját hozta össze, és már most kétmillió dollár felett van a támogatók által biztosított összeg.