Valahol van ilyen kikötés, hogy ha nem szerepel a címben az Android, akkor Android-os nem szólhat hozzá? Mert, mint minden ilyen cikknél, itt is fájó pontja ez néhány embernek...
Szvsz ezek a gondok és elõnyök mindkét nagy, de a kis progiboltokra is jellemzõek amúgy. A visszajelzések olvasása sajnos sok esetben visz tévútra, sokszor látok fikázni nagyon komoly és jó programot úgy, hogy látszik a kommentelõn, nem ért hozzá és látok erre példát fordítva is, best, meg musthave egy ócska fizetõs, míg más ingyenes kenterbe veri csúnyán.
Ami nagyon vicces és talán fõképp ezért kattintottam ide - azon felül, hogy a béremet a kattintásért megkapjam ;o) - , hogy rengetegszer hallottuk az Apple melletti érvként a több százezer programot, akkor is, ha megjegyeztük, pár ezer lehet az értelmes programok maximális száma, tehát ez nem elõny. Olyan - egyébként roppant értelmes (az ország, sõt a szakma egyik magasan elismert fogszakorvosa) - embertõl is hallottam ilyen marketing szöveget kántálni, megfûszerezve avval, hogy könnyebb a virtuális billentyûzeten gépelni, mint az én qwerty billentyûs PDA-mon (amit persze se nem látott, se nem próbált elõtte), hogy nagyon meglepõdtem, milyen messze célt ért a hype.
LOL:D ennyit tudnak :)
Ez a play-ben is így van. Nekem még szerencsére nem kellett, de az egyik ismerõsöm kért már vissza pénzt. Azt mondta, hogy nem kukacoskodtak vele azonnal visszautalták.
Ha megvetted a fizetost, akkor is vissza lehet igenyelni a penzt, ha elfogadjak a panaszodat. En mar vettem egy fotos alkalmazast (3D-ben mutatta a modellen a studio lampak hatasat), amely bugos volt, keves opciot lehetett allitani es ennek ellenere 6.99 GBP volt, de visszautaltak a penzem, miutan leirtam, hogy ez kozel sem az, amire szamitottam a bemutato alapjan.
Hát appstoreban ezt a más felhasználós dolgot nemigen tudod megtenni. A többinél nem tudom, hogy mûködik. A második kérdésre meg leszedsz belõle egy próbaverziót (a "drágább" szoftverekbõl szinte mindig van), oszt ha nem tetszik nem veszed meg a fizetõset.
Csinálok egy progit ,aztán más-más felhasználó névrõl szépen dicsérgetem a saját programomat és ott a jó statisztika. Ezt már jó pár helyen láttam. Nem csak ezen a területen. Egy szívás látok még ezekben a store-okban ha éppen nem vagyok megelégedve a progival,nem jó a kezelõ felület vagy nehézkes a kezelése ,akkor visszavihetem a boltba? :)
Szerintem meg elég jól mûködik a visszajelzõ rendszer (azaz az osztályzatok és a hozzászólások), ha valaki szarba nyúl akkor azt jelzi is ott és a többiek már óvatosabbak. Én mindig elolvasom a véleményeket, ajánlom, hogy más is tegyen így; egyszerû és nagyszerû megoldás.
Sikerült újabb vihart kavarni a cikk írónak! Ami ezeket a store-okat illeti tök mindegy melyik. Ezeket én nem érzem programoknak igazán,egyik mert kis fos progik,másik meg hogy többsége átbaszás. Beírják hogy ezt ,meg azt tud aztán a fele se igaz. Elég neki egy jó név,meg marketing,design és már jön a letöltés aztán lehet hogy egy kalap kaki. A statoknak meg nem hiszek,mai világban már bármi megoldható. Egyébként az androidon lévõ magyar progik pont hogy a legszarabbak és más app storeban is jártam már így. Az aztán nem nagy dolog ,hogy sikerült átbaszni egy rakat embert,széles felhasználó köre van az Apple Store-nak van bõven kit átverni,fõleg aki erre költ nem a csóróbb réteg. Érdekes egyébként,hogy éppen a rondább felületû egyszerûbb progik a hasznosabbak. S ezek többsége ingyenes,hál istennek!
Persze, hogy így van mindegyiknél de ha az a címe, hogy a google play (vagy hogy hivják most a marketet) rendszerében a programok kétharmadát egyszer sem töltötték le, akkor nem lenne ennyi klikkelés meg hozzászólás :)
"hiába jók a programok, ha azokat az okostelefonok és a táblagépek tulajdonosai nem vagy alig találják meg."
En ezt nem ertem. Mi koze a zart rendszernek ehhez? Miert nehezebb megtalalni egy iOS programot, mint egy Android vagy WP7.x alkalmazast? Ugyanugy lehet tajekozodni websiteokrol, ujsagokbol, ismerosoktol... Nem latom a kulonbseget.
Mindazonaltal az tanusitani tudom, hogy ha nem kerulsz fel gyorsan a top listakra, vagy nem csapsz a programodnak hirverest, akkor eleg nehez dolgod lesz. Az en elso jatekomnal csak neztunk, hogy mennyire nem volt eladas az elso napokban. Az volt a szerencse, hogy az Apple bevalasztota ezt a jatekot az iTunes nyitokepenyore IIRC a Staff Favorite kategoriaba. Ettol persze durvan megugrottak az eladasok.
Ez megint egy semmitérõ hírnek nevezett flame. A könyvesboltban kapható összes könyvbõl is csak kb az 5%-át viszik, mert az a sláger. Ennyi. Ez semmi más, csak statisztika. Újabb "flémgenerátor".
Miért lenne beteg? Meg úgy konkrétan hol megy itt apple haterkedés? Most komolyan, de szerintem néhány applefan idegeli magát a meg sem történteken. Biztos lesz majd komoly flame, de azt te fogod kivéltani ezzel a hozzászólással, vagy valaki más egy hasonlóval.
És miért probléma, ha valakinek androidos telefonja van? Mondjuk céges a telefonja, és azt kapta, de annyira nem hülye, hogy saját költségen lecserélje egy másik készülékre. Miért is tenné? Telefon, telefon, nem tökmindegy?
Most elmondom, nekem mim van. Egy Sony érintõképernyõs qwertz billentyûs készülék. Egy másik szolgáltatónál egy kedvezményes csomagba szálltam be, így két számom lett. Bele raktam egy öt-hat éves Nokiába a SIMM kártyát, hogy majd pár nap múlva bemegyek és veszek valami okostelefont. Hát rájöttem, hogy mi a fasznak. Múlthét vasárnap töltöttem fel, és még nem merült le. Már el is felejtettem, hogy ilyen is van. Hogy nem úgy megy az ember, hogy folyton rákukkant, hogy valyon még meddig bírja, lemerül-e, míg haza ér. Mert, én már régen túl vagyok azon, hogy érdekeljen milyen telefonom van, hogy a másik mit szól, ha látja. Hét évvel ezelõtt volt egy telefonom (Nokia6260), ami majdnem kétszázezerbe került. Engem egy idõ után zavart, hogy mindenki nyomkodta meg basztatta, meg muti, hadd néttem meg, meg ez tényleg tud email-t is küldeni, meg internet is van rajta, meg erre lehet programokat felrakni, meg mit raktál fel, ami nem volt benne, meg a pöcsöm tudja... Ja, volt hozzá egy bluetoothos GPS vevõ is, ami akkora sem volt, mint egy pendrive, és ha zsebre basztad, a telefon érzékelte, és használhattad a térképszoftvert.
Most mondok neked egy nagy okosságot. Kurvára tökmindegy, hogy milyen telefont használ valaki. Telefonálni mindegyikkel lehet, ha meg netezni, emailezni is akarsz rajta, akkor egy okostelefon kell, de tökmindegy melyik. Mert mindegyik tudja ugyanazt. Aki azon izmozik, hogy iOS vagy Android, az egy idióta. Te is mi a francért hõbörögsz azon, hogy egy Androidos valaki miért olvas apple cikket?
Lattal tolem kommentet, ami fikazta volna a cikk alatt az Androidot vagy az Applet? Elolvastam, tudomasul vettem. Mivel nem csak itt olvastam a problemarol es az Apple is tud rola, dolgoznak a megoldasan. Tenyleg rossz a kereso, ezzel nem lehet vitatkozni, bar en celiranyosan kerestem anno, mig toltottem le. Mivel 4 eves az iPhone-om, most mar a trendibb app-ok nem is futnak rajta, igy valojaban semmit erdemlegeset nem is toltottem le az utobbi honapokban. Mukodik, telefonalok, emailezek, bongeszek rajta. Megy a Twitter, Tumblr, par fotos app es RSS reader, nekem mas nem kell, Egy napot bir az akksija, igy bar Apple-fanboy vagyok nem ereztem, hogy valtogatnom kellene, nem az vagyok, aki evente uj telefont vesz, inkabb olom a penzem fototechnikaba:)
(Az igazsaghoz hozzatartozik, az en szerzodesemhez jart utoljara ingyenes es korlatlan 3G hasznalat, ami azt jelenti, hogy egy honapban siman streamelhetek zenet, videot 0 GBP-ert tobb tiz GB-nyi mennyisegben, amint upgrade-elek, azonnal buknam. Az egyetlen megoldas a SIM free telefon, de £500-at nem adok egy szaros keszulekert)
Nekem van ötletem arra, hogyan lehetne elterjeszteni egy jó játék programot az appstoreban. Csináld meg másik platformra is, illetve flashre is! De tartsd vissza a kész programot és csinálj úgy, hogy még nincs kész! Flashben pedig egy csökkentett verziót kiadni, ami hiányos, kevesebb pálya van rajta, kevesebb mozgást ismer a karakter, akármi. De a játék írja ki, hogy hamarosan, pár hónap múlva jön a kész termék, ami sok újdonságot tartalmaz. A flash verziót pedig mailben elküldeni néhány ismerõsnek, és várni, amíg vírusmarketinggel elterjed. Az appstoreban már ismertként fogják keresni, és alig várják a folytatást.
Kettonk kozott ez a legnagyobb kulonbseg: en agymosott lettem, mert volt mit leepiteni, de a te esetedben a szerv hianya miatt az eljaras eleve kudarcra volt itelve.
Mellesleg már a címadás sem semmi "Az Apple AppStore programok kétharmadát egyszer sem töltötték le", aztán a cikkben persze már nem ez van. Ezt hívják kattintásgeneráló címadásnak, ami viszont a legérdekesebb, hogy majdnem minden androidos is belenéz. Mi a jó büdös francért? Ül otthon az android telefonjával és MINDEN iPhone cikket elolvas és kommentel. Naggggyon beteg! :-)
A legtobb kattintast ezek termelik, az SG-nek pedig ez a fontos. A trolloknak az Apple meg izesebb csali, mint epres-konyakos-kukoricas bojli a potykanak:)
Szerencsére ezt megtették már helyetted, mindenféle ilyen statisztikát könnyedén találsz a neten.
A másik kérdéshez viszont azt gondolom, hogy a "divat komponens" nem teljesen kiszámíthatatlan. Inkább pénz kérdése, mert sok pénzzel könnyedén divattá lehet tenni egy egyébként jó programot. Persze az egyszeri programozó az egyszerû de hasznos programjával csak imádkozhat (vagy bizony foglalkozni kell a termékkel), hogy használják is. Dehát ez a világon már csak így van mindennel; hiába írsz nagyon jó könyvet ha nem talának rá, nem keltik hírét, ugyanez érvényes zenére és többnyire mindenféle egyéb termékkel.
Hülyeséget beszélni ugyebár könnyû, de gondolkozni már nehezebb dolog...
Hiába csinál valaki jó programot, ha egyszer nincs megfelelõ marketing a dolog mögött. Az AppStore-nál a szerencse dolga, hogy egy alkalmazás nyerõ lesz-e vagy sem, mivel lehet, hogy az adott program baromi jó, de ha nem keltik hírét, nem fognak ráakadni.
Ha tanultál volna közgazdaságtant, tudnád, hogy egyes nagyon jó termékek eltûnnek a süllyesztõben, más, nagyon szar termékek pedig elterjednek. Mindez kiszámíthatatlan, ahogy közgazdász tanerõm mondta volt, "ez a divat komponens". Ha egy progit felkapnak hatalmas forgalmat hozhat, ugyanakkor sokkal jobb progik simán eltüntetnek a csatornában, mert egyszerûn nincs megfelelõ tömegbázisuk.
Vannak erre nagyon jó példák a PC-s piacon is: nagyon jó programok kerülnek süllyesztõbe, mert nem használják õket és olyan progik mennek helyettük, amik kezelése nehézkesebb, lassabb, kevésbé felhasználó barátabb.
Szóval lehet valaki nagyon jó programozó, tudhatja a trendeket, a divat komponenssel nem számolhat elõre. Márpedig pontosan ennek a komponensnek köszönhetõ az is, hogy olyan sok alkalmazás csak a helyet foglalja a Store-on (meg emeli a fent lévõ programok számát), mégse hoz semmi forgalmat.
Megjegyzem, elég sokszor megkapom, hogy az Android Marketje mennyivel kevesebb progit tartalmaz, mint az AppleStore. Nem tudok számokat, de azért arra kíváncsi lennék, hogy ha összehasonlítaná valaki a fent lévõ programok számát és a használt programok számátr, vajon melyiknél jönne ki jobb kihasználtság...
Viszont ott vannak az ellenpéldák is. Lásd Angry Birds. 7 milliós fizetõs letöltéssel. Ha csak 1USD-vel számolsz darabonként az akkor is 7M USD. Az azért nem 1-2 ember fizetését fedezi.
köszi hogy megvédesz, de vigyázz mert a desznajcsordaszellem ellened támad
amúgy ismétlem: nem a saját tapasztalataimról írtam, hanem azokról az elég nagy siker játékokról, amikrõl ismerek eladási adatokat
ha ugyanis egy elég nagy siker appstore game csak pár ember megélhetését fedezi akkor felesleges arról beszélni hogy az appstore a hiperszuper lehetõség...
de nem is tudom minek írom én ezt ide, hiszen a seggszenny mocskolódok az urak itt is
na látom itt is elindult az arctalan seggszenny fikanikk emberek uralma
hajrámagyar! hajrábulizósfiatalok! hajrá seggfej magyar semmihez se értõ, sosedolgozott fikanikk mocskolódók!
az appstore egy vicc
lol b+ mert 1. játékfejlesztésben csak programozó dolgozhat, nincs se designer, se grafikus, se marketinges, se project manager, senki 2. ha valakinek saját véleménye van amit a saját tapasztalata igazol, és ez nem egyezik az általános állásponttal amit olyan emberek mondanaki akik faszt se értenek az egészhez, akkor biztos õ a kókler, nem a többi a hülye 3. eleve kurva sok összefüggés van a programozói tudás meg a piaci trendek ismerete / személyes preferenciák közt, jó hogy erre is rávilágítottál
Ha tudod mit szeretnek a fiatalok ( Lányok fiuk ) Akkor 1 dollárért feldobott játék visszahozza a sokszorosát. Ismerõsöm evvel foglalkozik 7-8 játéka elérhetõ az AppStore-ból és több mint 7 millió forintos bevételt könyvelhetett a könyvelõje neki..
Akármennyire is a szakmában dolgozol tudhatnád, ha olyat csinálsz amire nincs igény akkor nem fogsz meggazdagodni.
Kicsit túl sok összeesküvéshülyeséget faltál :) Az Applenek mindegy, hogy a kis, vagy a nagy cégek softwareit vásárolják, neki az így is, úgy is pénz. Egyszerûen erre nem gondoltak az elején. Van ilyen is.
Meglepõ, bár, hogy õszinte legyek én sem vettem még olyan programot amit elõttem jópáran nem töltöttek már le. A fõ ok meg nyilván ugyanaz mint a google esetében; a kereshetõség. Mert az appstore keresõje mindent megtalál, de szerintem az emberek csak célzottan keresnek. Olyan szoftvert amirõl hallottak, amirõl olvastak, vagy ami fent van a featured-ben azaz mindegyik olyan amit jópáran már letöltöttek. Többszázezres szoftvertömegbõl nagyon nehéz kitûnni, fõleg amig nem vagy releváns találat...
hahaha lassan tudatosul a fejlesztõkben hogy mekkora egy átverés ez az egész
és akkor még azt nem is tudják hogy elég sok nagy sikerû game se hoz annyi pénzt, mint sokan hiszik :D