Na ide figyelj, a "ladik" mellett a "roid" is felkerült a listára, amitől a kötélhez szoktam kapni, amit jó előre bekészítettem, hogy egy adott pillanatban gyorsan felkössem magam, véget vetve ennek az egésznek, amit életnek hívunk. :DD
Szerintem onnantól, hogy építkezhetünk bolygóra, építkezhetünk majd akárhova is, de majd kiderül persze. :)
Attól függ mibe éled bele magad. Én simán elengedek 90 naprendszert, ha megcsinálnak 10-et minőségi tartalommal és úgy, hogy egyiket se érezzem fölöslegesnek. Egy bizonyos szint fölött fölösleges is lesz, mert egyszerűen nem tudjuk bejátszani. Nem tudom játszottál-e már a játékkal, ha igen akkor meg tudod becsülni, hogy mit jelentene mondjuk a Port OIisarról arrébb menni 15 naprendszernyit, csak hogy megtekintsük a friss patchben berakott új naprendszerünket a 4 bolygójával. A büdös életben nem mennénk oda. :D Oké egyszer igen, mert felfedező hajóval úgy tisztességes, ha bejárjuk az ismert rendszereket. De a felfedező hajónak egyetlen naprendszerbe is lehet adni annyi felfedeznivalót, hogy csak győzze.
De nem írhatja felül a strech goal lista ígéreteit az, hogy közben nőtt a projekt merthogy ezek miatt nőtt a lista, ezek "fizetős ígéretek voltak", vagyis pont ezen ígéretek miatt költöttek rá az emberek. Most hogy nézne ki az, hogy azt mondaná valaki, hogy hát hiába ígértük ezt meg azt, és hiába is arra dobtátok ti össze a pénzt...
Persze eltérések lehetnek meg vannak de nem mindegy milyen nagyságrendben, szóval ha 100 rendszert ígértek akkor nem adhatja ki 5 rendszerrel akárhogy is néz ki az az 5, mert az akkor is csak az 5%-as annak amit az emberek várnak, ha kiadja 50 rendszerrel, és azt mondja, hogy a többin dolgoznak azt még talán elfogadnák, de 5%-a az ígért és vállalt területnek azért az nagyon kevés volna...
Tévedés, te azt állítottad, hogy lehet majd roidra építkezni. Ez továbbra sem áll., Mint ahogy az űrbázis építés sem, mert nem építeni tudsz állomást, hanem foglalni merthogy korlátozott számba lesz ilyen a 'verzben (talán mert igen ez az elejétől egy ígéret, ugyanúgy mint a Bengal foglalás).
Egyébként meg kinézem a Chris-ből amit írtak róla abban a bizonyos cikkben, hogy mindent ő egy személyben akar leokézni, és bizony egy ekkora projektnél komoly időveszteséget jelenthet, ha a vezető a karakterektől kezdve a prop-kon át mindenhez kell a jóváhagyása...
Majd meglátjuk, de vannak és voltak is rossz előjelek ezzel a projekttel kapcsolatban, anno is mondtam, hogy én alapból szkeptikusan állok ezekhez a dolgokhoz, mert jobb kellemesen csalódni mint beleállni a földbe, hogy pedig úgy beleéltem már magam...
Figyelj, ha végigolvasod a stretch goal listát, teljesen komolytalan a mostani játék minőségéhez képest. 6 millió dollárnál ígérték meg a 100 naprendszert. 4,5 millió dollárnál 65 naprendszer volt, szóval ők másfél millió dollárból hozták volna létre a 35 naprendszert. Az egy egészen más játék lett volna, feltételezve, hogy komolyan gondolják. Az egész strectch goals listát, amit 2012-ben alkottak, úgy ahogy van ki lehet dobni a kukába. Helyette kaptunk más ígéreteket. A mostani ígéretek a szemünk előtt valósulnak meg, minden amit csinálnak, az a játékfejlesztés Forma 1-es műhelyének minősül, olyat amit ezek megcsináltak már most, senki más nem csinált még. Ezért tart ennyi ideig. Ha ezt megtöltik tartalommal, összerakják az alrendszereket, a minijátékokat, az npc-ket, életet lehelnek az egészbe, akkor egyetlen naprendszer is akkora durranás lesz, hogy hónapokig, évekig játszhatunk benne. Csináljanak csak 5 naprendszert a játék megjelenésig aprólékosan, tartalommal feltöltve, és beszarik-behugyozik a közönség.
Jut eszembe, Szőrösnek üzenem, hogy van űrállomás-menedzser ígérve. Mer volt az a birkózás 2 éve, hogy egyáltalán lehet-e majd építkezni. Amikor kiderült hogy lehet, akkor utána azon ment a birkó, hogy lehet-e űrben építkezni.
19 millió dolcsinál kiraktak a tündérbogarak egy olyat, hogy:
Manage Space Stations – Players will compete to own and operate a limited number of space stations across the galaxy.
Úgyhogy én ezt fogom leverni Chris Robertsen, nem a 100 naprendszert! Ha nem csinálja meg, akkor refund!! :D Utoljára szerkesztette: lonvard, 2019.05.08. 21:01:47
Nincs kész de nem azt jelenti, hogy csak 1 rendszeren dolgoznak. Ott van Odin ahol SQ42 játszódik, '17 végi demoban már lehetett látni. Ott van Terra amin szintén biztos, hogy dolgoztak/nak mert a Terra Prime landing zone "véletlenül" kiszivárgott anno. Az szerintem már szinte biztos, hogy nem lesz launch 100 rendszerrel, a kérdés csak annyi, hogy mennyit tudnak összetákolni addig. De ez igazából részletkérdés, ami nem az a server meshing. Jelenleg ezen áll vagy bukik SC mert ha ezt nem tudják jól megcsinálni akkor bizony tény gond lesz. Utoljára szerkesztette: Torzonborz, 2019.05.08. 20:41:14
Nézd én pl drukkolok, hogy tényleg elkészüljön, úgy ahogy ígérték. Mert ha bebuknak és botrány lesz, az komoly bizalom és presztízs vesztéshez fog vezetni ebben az iparban. Az más kérdés, hogy nem sok esélyt látok rá, hogy abban a formában kész is lesz ahogy meg lett ígérve. Chris egyszerűen leígérte még a csillagokat is az égről, úgy hogy kb egy évtizedet kihagyott ebben az iparban, hanem többet...
Egy szó mint száz én drukkolok a projektnek mert nem kívánom senkinek azt, hogy pénzt és élményt bukjon, de az több mint gyanús és egy nagyon rossz jel, hogy még egyetlen rendszer sincs kész kocra... Ott a matek amit nemrég felvázoltam, hogy ha egy rendszert 1 hónap alatt képesek lennének megcsinálni, akkor még 99 hónap van hátra a fejlesztésből ami 8 év, ha csak két hónap alatt lehet megcsinálni egy komplett rendszert viszont akkor már 16 évről beszélünk... Jelenleg ugy állunk, hogy 7 év fejlesztés után nincs kész egy rendszer sem teljesen. Szóval azért ez nem sok jót takar...
Péntekenként adnak bepillantást a fejlesztés egyes részeibe. Utóbbi 1 hónapban ezek elmaradtak, talán a 3.5 patch érkezése miatt, de adtak helyette más jellegű műsorokat. Ha nem ismerted, akkor igazi aranybányát találsz a https://www.star-citizen.hu/-n, ahol fordítják is. Around the Verse címen futnak, illetve youtube-on közvetlen eléred Star Citizen Útikalauz Stopposoknak-ra keresve.
Most arra várok, hogy a Forbes cikkére válaszoljanak. Remélem a pénteki műsorban lesz valami. Nem azért mert aggódok, hanem mert erre a cikkre reagálni kell szerintem, túl nagy port kavart. Youtube-on is a sok véleményvezér tolja az okosságokat, de kellene végre a cégtől valami. Ha kijön valami a témában, linkeljétek légyszi.
Ja meg szerintem kezdeti időszakban még ismerkedik mindenki a lehetőségekkel, kevesen merhetnek bevadulni. Nem tudják mivel járhat ez, ki kell tapasztalni. Meg valahogy tisztára kell mosni a vérrel keresett pénzt, mert gondolom senki nem azért grindelne, hogy kizárja magát a fél univerzumból. Szívesebben lennék amolyan korzár, aki UEE felhatalmazással kalózkodik olyan rendszerekben, ahol engedik. UEE feltételezem nem csak vanduulokkal áll harcban, lehetnek még más, ellenséges emberi szövetségek, illetve ellenséges fajok, no meg a kalózok. Carrackom lenne, akkor ilyen vanduul/egyéb ellenséges rendszerekben próbálnék felfedezni/kutatni/gyilkolni. Utoljára szerkesztette: lonvard, 2019.05.08. 17:41:21
Amúgy uee területen sztem egész nagy biztonságban lehet majd élni és ott tényleg inkább az npc kalózoktól kell majd tartani de a nagyobb zsákmány nem is ott lesz (risk vs reward itt is igaz lesz).
Ühüm én is ilyesmivel áltattam magam anno EVEben amikor WHztam. Ó sose találnak rám olyan nagy az meg nézegettem a scant meg mindent. Aztán amikor a ladikommal együtt atomjaimra bomlottam akkor már másképp láttam. :D Tudom, ez nem EVE de bizony hidd el lesznek olyan állatok akik ezt fogják csinálni és ki fogják csavarni a ladikjukból az emberkéket bármennyire is biztonságban hiszik magukat. Nem feltétlen téged de ahogy írtam nem is egyedül fogsz követ túrni. De ha "véletlenül" kerül a nyakadba egy kis bounty mert olyan kedves leszek, akkor lehet te is atomjaidra robbansz. :D ;) Utoljára szerkesztette: Torzonborz, 2019.05.08. 15:40:44
Na de most már tetszik, hogy dilemmázhatok egy caterpillar, egy prospector, meg egy carrack között. Van már 3 hajó is, amivel úgy szívesen kezdenék. Prospector az elérhető, reális választás. De a caterpillar annyira megtetszett. A carrackba szerelmes vagyok. A heraldot zabálom. És akkor még jönnek majd a hullok. Hull C is egy vágyálom. Meg egy nagymellű nő. Á de inkább a Hull C.
Jó tehát például egy ilyen együttállásnál azt mondom, hogy én azon a kb. 20 millió kilométeres területen fogok bányászni (zöld satírral jelölve). Ahhoz hogy veszélyben legyek, ki kell találnia valami gamernek, hogy ő azzal fog szórakozni, hogy millió kilométereket utazik kvantumon kívül az övben, és folyamatosan szkennelget a tegyük fel 1000 kilométer hatótávolságú szkennerével. Ehhez még időben is találkoznunk kell, mert pont akkorra kell odaérnie, amikor épp dolgozom, tegyük fel 30 percig. Semmi esélye, hogy összefussunk. A gamerek könnyű pénzkereseti lehetőségeket keresnek, és nem fognak a sok millió kilométeren keresztül halott aszteroida-övben kolbászolni. Ami veszély lesz, azok esetleg random generált kalózbotok, és random generált egyéb furcsaságok. De persze nem tudjuk hogy lesz végül. :D
Figy ha te bányászol akkor használod a scant amikor pingelsz, azt is látni ám. Nyilván nem cslliárd milliárd kilóméterről de nem is egyedül fogsz bányászni egy roid övben. ;)
A rendszerekkel meg a helyzet, hogy 2-3 darab tényleg nem elég, de sztem több lesz az. Valszeg stanton - odin közötti részt csinálják meg vagy legalább is az logikus ha már mindkettőn dolgoznak és ugye terra is ott van stanton mellett amiről meg már volt szivárogtatás is. Utoljára szerkesztette: Torzonborz, 2019.05.08. 13:43:42
Szkennelés az közelre van, pár tíz kilométer. Nyilván lehet ezt is fejleszteni, de feltételezem nem lesz több ezer kilométerre ellátó szkennered. Márpedig itt millió kilométeres területekről van szó. Például az az aszteroidaöv az fogalmam sincs hány száz millió kilométer. Abban kinézek egy pontot, odaröppenek, dolgozok 15 percet, azt jövök vissza. Nem hiszem, hogy veszélyben lennék a gamer oldalról. Hogy milyen AI ellenséget raknak oda, az persze más kérdés. Kell is, hogy legyen valami, hogy ne érezzem magam biztonságban.
A 100 naprendszeres cél az még akkor lett megjelölve, amikor nem volt szó bolygók bejárhatóságáról, meg talán még fps futkározásról sem, szóval amolyan ED-s játékot képzeltek el, amihez kell a sok naprendszer. Csináltak hozzá egy mapot is, ez mind oké, ezzel a helyzettel most kezdeni kell valamit, mert térképen létezik valami, amit a gyakorlatban nem biztos hogy megvalósul. Valszeg ez úgy lesz, ahogy most is van, hogy folyamatosan rakják bele, és isten tudja mennyi idő lesz megcsinálni.
Lényegtelen, ott van a strech goal között a 100 rendszer, ott van a kidolgozott arkmap, ott a lore. Nincs olyan hogy ezt nem csinálják meg idővel.
Én se azért fizettem, hogy 2-3 rendszerben mászkáljunk bármilyen nagy is az, nincs is értelme igazából. Még 10 rendszer is kevés lenne bár megoldható. Sztem uee rendszerek meglesznek és pár unclaimed, hogy a nagyobb orgoknak is meglegyen a játszótere aztán a többi később jön.
Amúgy meg CR amilyen megalomán és konok biztos megcsinálják csak győzzük kivárni (ezt IS) :D :D Utoljára szerkesztette: Torzonborz, 2019.05.08. 13:29:08
Scannalést kihagyod a képletből, azzal megtalálhatnak. Főleg ha bányászol akkor az EM/IR signalod szépen megnő szóval kb úgy fogsz világítani mint egy feka szájában a szép fehér fogai. Cserébe a scan ping is látszik, szóval ha valaki figyel akkor még időben lelécelhet. Már ha ezt nem változtatják meg vagy nem lesz másfajta scan mint a mostani. Utoljára szerkesztette: Torzonborz, 2019.05.08. 13:19:14
De a Star Citizenhez már nem szükséges sok rendszer, mivel a bolygók bejárhatósága, az fps lehetőségek miatt akkora a hasznos játékterület, hogy ha 3-4 rendszert megtöltenek tartalommal, bőven elleszünk. Ha a mostani naprendszert megtöltenék tartalommal, abban is évekig ellennénk. A sok naprendszer azokba a játékokba kell, amikben nincs igazán tartalom, és a mennyiséggel pótolják a felfedezés izgalmát. Ahol alig lehet csinálni valamit egy naprendszerben, oda sok kell. Ha viszont tökéletesen kihasználják ami van, akkor elég 1 naprendszer is. Sőt elég egy bolygó is. Elég egy kontinens, lásd Witcher 3. :)
Irgalmatlan a játékterület, olyan helyre kell menni, ami távolabb esik a kvantum-országutaktól. Például az azteroidaöv az ArcCorp előtt az már olyan kerületű, hogy az életbe nem találnak meg. Megnézzük, hogy az aktuális bolygóállásnak megfelelően mik lehetnek a "sűrűbben" járt útvonalak, és az ellenkező oldalra megyünk bányászni. Termelünk, aztán gyorsan hazaugrunk. Utoljára szerkesztette: lonvard, 2019.05.08. 13:05:56
A helyedben ha az Aurora tetszik jobban, akkor is a Mustang-ot venném. Ugyanis az upgrade szekcióban a Mustang 5 dollárral többet ér.(ennek miértje számomra egy hatalmas rejtély, és évek óta így van). Tehát ha pl Aurorát megveszed de még is a Mustangra váltanál akkor 5 dollárt(+áfa) le kell csengetni. Viszont Mustangról már egy értékesebb Aurora-ra tudsz váltani, vagy ha felfejlesztenéd később, a Mustang-ról olcsóbban tudod. Persze ha nem tervezel fejleszteni megjelenésig és annyival jobban tetszik az Aurora akkor nem kérdés.
Épp a Prospectoron agyalok, mint ideális kezdőhajón. Egyrészt mert tetszik kívülről, aztán tetszik a kompaktsága belülről. Tetszik, hogy a klozettnek és zuhanyzónak van egy kis fülkéje, hogy van ital-ételautomata, hogy a szerelhető modulok ott sorakoznak egymás mellett. A belső dizájn mondjuk elég steril, kicsit olyan avengeresen üres, de ez az egyik legmodernebb hajónk most, mindent a legfrissebb kívánalmaknak megfelelően raktak össze benne. Na de ami miatt ideális kezdőhajónak, hogy neki aztán nincs szüksége semmire ahhoz, hogy termelni tudjon. Nem kell küldizgetnie, nem kell árfolyamkülönbségeket lesnie, nem kell csinálni semmit azon kívül, hogy megcéloz egy sziklát, és elkezdi kitermelni amit talál. Az az igazi agyatlan grinderhajó, amihez talán a legnagyobb affinistása van az embernek sok játékóra után. Utoljára szerkesztette: lonvard, 2019.05.08. 12:32:25
2015-ben attores volt az egesz cryengine 64 bit float conversion. 2016-ban az elso teljes prototype planetary body. Ez 2 olyan tech volt ami fenekestol felbritotta a concepciot.
Mondjuk inkább úgy, hogy a 3.0 már az új, véglegesnek tekinthető, irányt képviseli. Mióta az kijött tényleg elég jól haladnak és többet mint az az előtti években összesen.
Én azt vettem észre, hogy 3.0 óta halad a játék abba az irányba amerre most is. Szóval ha úgy vesszük, akkor 2017 decembere óta folyik a tényleges fejlesztés? Vagy ne legyek ennyire naiv? :)
Szóval ha gondolom, jelenleg nyugodtan megvehetek bármilyen hajót és azt valójában bármeddig használhatom, amíg meg nem jelenik a végleges játék? Vehetek 1-2 hónapost is, azt a hajót még 1 év után/múlva is le tudom hívni egy következő alpha változatban is, a végleges úgyis sztem 20 év múlva jelenik meg. :-D De most komolyan: CR 100 rendszert akar, nem? És még Stanton-nal se végeztek 7 év alatt se... XD Ó te jó ég... :D Ha az ütem nem változik akkor majdnem a következő évezredben jelenne meg. :DD Jó, tudom hogy változni fog, SQ42 után többen is fognak foglalkozni SC-nel. Bármilyen hajót vehetek, csak arra kell figyelnem hogy tartalmazzon SC digital download-ot, igaz? Néztem az Avenger Titan-t, de az nem tartalmazza játékot, csak a self land hangart. :( Az Arrow pedig 6 hónapos és van hozzá játék, viszont 104 EUR-ba kerül... A kínálat időként szokott változni, ahogy mondtátok.
Még mindig csak azért filózok, mert a Mustanggal lehet vállalni szállítós munkákat is, míg az Aurora-val nem... Mert ugye annak nincsen raktere. (Legalábbis úgy emlékszem ezt beszéltük.)
Ha az Aurora tetszik akkor válaszd azt, ha harcolni akarsz inkább akkor az LN változatot ajánlom az picit jobb arra mint az MR. A PU mellett ott van még az Arena Commander is, mire megcsinálod mint a 2 swarmot (pirate/vanduul) azzal is elmegy pár tucat óra és gyakorlásnak nagyon jó, sőt.
Nos most, hogy vége az ingyé repülésnek, adok magamnak pár napot. Ha nagyon nem bírom beleugrok egy Mustang-ba (Bár az Aurora még mindig jobban tetszik valamiért, nem tudom... Mustang túl harcias kinézetű) Vagy várok egy következő nagyobb frissítésre.
Jó volt szép volt, de kevés volt, hogy minden meglátogassak, kipróbáljak. Hozzá teszem küldetésekbe bele se fogtam még... Az időm az azzal ment el, hogy ismerkedtem a repüléssel, leszállással, egy két helyet megnéztem, de ennyi. Tényleg (újoncként) van benne 40-50 óra az biztos.
Szerintem nem nőtt meg az alap csomag ára, nem is volt akcióban. 45 dodó áfa nélkül ami 57 dodó a 27 %-os vat-al, ez van kint most. Utoljára szerkesztette: Torzonborz, 2019.05.08. 11:06:07
Amúgy azt nézegettem, ha 2019 Q4-ben ez bekerülne: "Dynamic Mission System: Economy Generated Missions"
Akkor ez jelentősen megnövelné már a lehetőségeket a játékban. Kérdés, hogy mennyire bonyolult dolog ez. Mennyire szokták tartani azt, amiket roadmap-ben feltüntetnek?
" A lifetime biztosításos akárhányszor lekérheti, gyorsan visszakapja" Majdnem, annyit mondtak, hogy ha minél többször kéred le a ladikod egy adott időn belül annál lassabban kapod vissza és ez az idő még nőhet ha nagyobb ladikod van (ez már most is megvan) és nem valami központi területen vagy. A ladikra feltett plusz modulok és a rakomány is biztosítható lesz és elvileg még a veszélyesebb területekre is lesz külön biztosítás.Kiderül ebből mi lesz majd. Viszont tényleg úgy néz ki, h a pénzért vett hajót nem bukhatod. So sad :( Utoljára szerkesztette: Torzonborz, 2019.05.08. 08:27:36
Sajnos igen a kezdő hajók gyengébbek, de minden nagyobb verzió előtt vannak teszt verziók ahol az összes hajó elérhető azoknak akik jelentkeznek rá(nem kerül semmibe csak külön verziót kell letölteni hozzá). Igaz ezek a verziók kicsit instabilabbak, de megtudod nézni és letesztelni az összes elérhető hajót kipróbálni az összes fegyvert és páncélt és minden egyebet. ui.: A mustang nem trabant, van az már 120-as Skoda is.
Tudjátok hogy mi a szemétség? Hogy most az ingyenes időszak alatt öt olyan hajót lehetett kipróbálni illetve 4-et ami fényèvekkel jobb (másabb) mint a legolcsóbb 2 kezdő hajó...:) Na most szokj hozzá, Ferrari után Trabi.. :)
A biztosítási idő számolása a végleges megjelenés után kezdődik csak el. Az aktuális állás szerint játékidő szerint fogják mérni. Ha lejár a biztosítás a hajód még megmarad, de ha összetöröd akkor már nem tudod "claim"elni. Játékbeli pénzért lehet majd hosszabbítani a biztosítást. A valós pénzért vett hajóknak ha lejár a biztosítása és összetöröd nem veszik el, de míg nem kérsz rá biztosítást addig nem tudod újra "claim"elni, viszont a játékbeli pénzért vett hajóknak ha lejár a biztosítása és összetöröd akkor az elveszik végleg.
A biztosítási rendszernek nem feltétlen marketing szerepe van szerintem, inkább hogy foglalkozni kelljen a hajóddal folyamatosan, úgy mint életben a személygépkocsikkal. Nehezebben tudj fenntartani 50 hajót, így tényleg csak azokat fogod használni és beszerezni amikre szükséged van.
Ami biztos, hogy játékbeli pénzzel hosszabbítható lesz. A többi részlet nincs kidolgozva, legalábbis én nem tudok róla. Sokféle aspektusa van, igazi vitageneráló téma volt már évekkel ezelőtt is. Szerintem úgy fogják alakítani, hogy aki pénzzel vette a hajót, annak nem semmisül meg végleg, mert abból olyan botrány lesz, amire nem volt példa a játékfejlesztések történetében. Találgatni lehet, szerintem a kikérési idővel játszogatnak majd. A lifetime biztosításos akárhányszor lekérheti, gyorsan visszakapja. akinek biztosításon felül veszik el a hajója, az meg várhat érte mittudomén 1-2 órát, vagy 1-2 napot, ez talán mindegy, de a lényeg, hogy akárhány dollárért megvásárolt valamit a gamer, azt nem vehetik el tőle. Végére összecsiszolják, hogy hogyan is legyen, nem igazán aktuális téma ez most. Utoljára szerkesztette: lonvard, 2019.05.08. 05:49:15
nem hinném hogy játékidőben számítana lesznek játékbeli biztosítások,játékbeli kreditért.azonban első körben ez csak a hajóra vonatkozik,fejlesztésekre rakományra nem. és a fejlesztések is jó pénzt érhetnek, nem hinném hogy nagyon drága lenne a biztosítás,illetve nyilván drágább hajóra drágább lesz
Megint lenne kérdésem, hajóbiztosítás.úgy olvastam hogy játékidőben számolódik... Azt hittem valós idő szerint mérik, azaz ha valaki jún. 1-én megveszi a 3 hónapost, akkor szeptember 1.-én lejár... Namost ez úgy van hogy ha vki csak potom 2 órát játszik naponta, akkor: 3 hónap=2016 óra --> 1008 nap múlva jár le?! több mint 2,5 év múlva jár le? wut? (Lehet h matematikailag is elszámolok valamit...) A biztosítás meghosszabbítás játékbeli pénzzel (is) lehetséges? Gondolom jó sokba kerül. Ha ez így lenne (bár erősen kétlem) akkor csak elég hajónként egyszeri támogatást fizetni nekik...(?) Utoljára szerkesztette: wollnerd, 2019.05.07. 22:54:01
Ki akarom próbálni a kereskedést. Utána is gugliztam a legjobb módszernek, ilyesmi. Játékon belül meg lehet nézni hogy melyik termék, hol, mennyire lesz profitos a vétel és eladás? Neten találtam egy (volt) táblázatot, és egy kereskedelmi útvonalkereső oldalt is, ismeritek? Arccorp Arena18 nem szerepel a listán, pedig ott is van trading terminál, nem? Tudok pár tippet adni tradinghoz? :D (ED-ben már csináltam jópárszor.) Utoljára szerkesztette: wollnerd, 2019.05.07. 14:04:57
Roadmapen meg tudod nézni. 3.6-ban ship rental, black market, law system, Banu defender 3.7-ben fuel scooping, swim, physical inventories 3.8 microtech planet, salvage, healing, player status, ship to ship docking, CARRACK!!!, Hull C
Az hogy nincs pénzük, nem a Forbes-ból derül ki, hanem hogy leépítések kezdődnek. Ha 2017-ben már csak annyi pénzük volt, akkor nem jutottak volna el 2019 májusáig, mivel csak a fizetések évi 30 millió (ha jól tudom). Itt előre meg kell legyen tervezve hónapokra a költségvetés, és nem látjuk, hogy pánikoltak volna 2019 elején. Tehát most itt ki kell szerintem teríteni a kártyákat, mert időben akarok refundolni, hogy támogathassam Derek Smart projectjét, ami jobb lesz mint a Star Citizen. :D
Idén lesz még valami nagy durranás? Vagy a 3.5 frissítést szánták annak?
Mivan? :D Ne csináld már, milyen 290 miskáról indultak? Tudod mennyi volt az? 2.5 milla, ennyivel zárták a KS kampányt, onnantól kezdve a gyűjtés folyamatos. A büdös életben nem volt ennyi pénzük és nem is lesz mert a folyamatos bevétel mellett kiadásuk is van. Utoljára szerkesztette: Torzonborz, 2019.05.07. 13:41:15
forbes cikkére: nem tudom honnan vették hogy 14 miska volt a a számlám 2017 végén,de az elég elkeserítő.főleg hogy 290miskáról indultak,ha igaz
Én is beszállnék egy kicsit a témába: Én is hallottam ezeket a híreket, nekem is kicsit aggasztó és mint ahogy korábban is mondtam, nem igazán támogatnám még pénzzel a játékot, bár tetszik is, a nagy hibái ellenére is. Néztem az oldalon, a legolcsóbb hajó is, ami játékot ad, az is már 50$ körül van és még csak 3 hónap-biztosításos, nemhogy LTI-s... És csak min. félévente de inkább csak évente vannak a freefly-ok? :/ ED-nél ugyan vannak utalások a Space-legsre, de még semmi se biztos. Ugyan, sztem Frontier-nek muszáj lenne előbb-utóbb valamit lépnie hogy tényleg ne maradjon le Star Citizennel szemben, versenyhelyzetként... Nekem is tetszik ez a bázisról-bázisra járás a hajóig, + vmiféle tömegközlekedési eszköz használata. (Bár előbb-utóbb az ez is monoton lenne és akk kicsit uncsi és idegesítő is lehet, bár az élet is ilyen. :D) Ha ez ED-ben is hasonló lenne, akkor éppen felváltaná vmennyire számomra a SC-t. :) Az igaz hogy ED-ben vszeg kisebb(ek) is járható terület(ek), az (atmoszférás) bolygók hiányában, azért ED-ben a legtöbb állomás hatalmas. Sztem akár olyannyira is, hogy simán lakhatnának is benne, (márcsak az utasküldik miatt is, elképzelve vkik beszállnak a hajóba) amolyan város, aki játszik ED-del biztos látta már a dokkolás közben körbe-körbe járó járműkeket is a landing pad-ok között, plusz van ahol fák & egyebek is vannak. És akkor pihenőhelyek (és egyéb terminálok) ott lehetnének pl. az állomás szélén/hátujában, ahova gyalogosan, vagy vmiféle traszporttal el kell jutni. Én így tudnám elképzelni a Space legs-et. :)
Bocsi hogy kicsit hosszú lett, :D vissza a SC-hez: Bejártam Arccorp-ot, bár ahogy sejtettem, csak az Arena18 járható be és ennyi. SZTEM ennél a Lorville kicsivel nagyobb JELENLEG és több a vonal. Bár Arccorpban nagyon praktikus az a repülő 'metrószerelvény' és változatosabb sebességekkel megy, jobban ki lehet látni és pazar kilátást nyúlt. :) Ötletes hogy űrállomáshoz egy hosszú "kifutópad" mentén halad be. :) Utoljára szerkesztette: wollnerd, 2019.05.07. 13:32:05
24 és 16 ezer? Nekem tűnik csak kicsit soknak. Igaz drágák a hajók de ennyire? Ha befektető lenne nem lepődnék meg, de így kicsit túlzónak érzem ezt. A még meg sem jelent csatahajókból kapásból vett 3 at, vagy hogy hozta/ák össze?
Amúgy itt félrefordítás van (szokás szerint)... van olyan backer aki EGYMAGA kér vissza több mint 24.000 dollárt, és a linkelt cikk említ egy másikat is aki 16700-at perel éppen.
Szóval nem 129 ember kér vissza ennyi pénzt... persze a lényegen nem változtat, összességében nem szignifikáns összeg (Elég elmebeteg emberek ettől függetlenül. Úgy látszik kevesellte hogy csak ölelgethette egy konferencián a marketinges csajt - lásd a cikkben a fotót :D ) Utoljára szerkesztette: lammaer, 2019.05.07. 12:27:57
Szerintem itt inkább arról lehet szó, hogy Chris Roberts nem nagyon jött ki David Jennison-nal, vagy/és esetleg nem tetszett neki a stílusvilága. Nem nyilatkozna csak így, ha puszi pajtások lennének. Én sem beszélek elvből az előző munkáltatóimról, csak maximum azokról akikkel rossz viszont folytattam. Persze ez csak feltételezés, remélhetőleg kiderül minden 1-2 hónapon belül.
"Ugyanakkor egyre többen fordulnak a fogyasztóvédelemhez és követelik vissza a pénzüket. Egész pontosan eddig 129-en éltek ezzel a lehetőséggel, és összesen 24 ezer dollárt követelnek vissza."
:D
Már csak marketing szempontból is lépni kell a Forbes cikkére szerintem, tehát most várjuk szépen ki, hogy mit reagálnak rá. Oszlatni kell a kételyeket, sokadjára.
De ha igaz is lenne és ő lenne a kretén, milyen vezetés van egy olyan cégnél ahhol 17 hónap kell arra hogy rájöjjenek a LEAD artist nem ért a munkájához? :D
Ha belegodolsz: kőműves is agyfaszt kapna ha állandóan visszabontatnák vele ugyanazt a falat és hónapokon keresztül ugyanazon a falon kell dolgoznia újra-meg-újra.
Én magam is IT lead vagyok (más területen), de az a legfrusztrálóbb amikor a vezetés nem bízik meg a szakértelmemben és újra meg újra átvariáltatja a dolgot, ott liheg a nyakamban, állandóan statusz reportor kér, aggodalmaskodik, variál, nem hagyja hogy leadként tényleg azt csináljam amiért fizetnek. Utoljára szerkesztette: lammaer, 2019.05.07. 11:56:43
Zseniális cikkek. :D A legjobban talán ez tetszik :
"egy vezető grafikus szerint több hónapig alakítgatták hajók pajzsának vizuális effektjeit, mire végre sikerült olyanra formálni, hogy ő is elégedett legyen." David Jennison egykori vezető karakterrajzoló ugyanezen okból 17 hónap alatt tudott 5 karaktert elkészíteni."
Az említett két úr gondolom már nem dolgozik a CIG-nek. Vajon miért?
1, Ilyen babramunkára ők nem hajlandóak a világ minden kincséért sem. 2, Érdemeik és teljesítményük elismerése mellett lapátra tették őket.
Elkezdtem olvasgatni, a hozzászólásokat a linkelt hírportálokon, tán ha megtudok valami információt érdemben, bár ne kezdtem volna bele. Gamestar-on mi megy ... el vagyok képedve. (Paydogs nevű felhasználót nagyon sajnálom amúgy). Torzonborz te hány fórumon vagy fenn? (sg, prohardver, gamekapocs, gamestar, ign) :D Ha módodban áll Paydogs-nak majd üzend meg, hogy az erdõn is sok a görbe fa. Oktalan vállalkozás a görbe fákat kiegyenesíteni.
T800 emlékszem rád Arma 3 ból, párszor láttalak TS-en is. Jöhetne már a 4. része annak is.
Engem pedig lehet hogy pont ez a "szarakodás" ami bevonzott... :D Nem tudom miért, és sajnos az 1 hétből alig pár órát tudtam beleölni, az is lehet hogy ez a kezdeti nagy öröm hamar ugyan abba csapna át mint nálad, nem tudom.. Ezért agyalok, matekozok, hogy mi legyen hogy legyen. Fene tudja. De a világ amit megalkottak/meg akarnak alkotni az eszméletlen számomra. ED-ben van kb. 50 órám, de most már igazat adok azoknak akik azt mondják, hogy üres. Rengeteg lehetőség van benne, ennyi idő alatt szerintem az 5 %-ra sem jöttem rá, de valahogy nem kelti ugyan azt az érzetet mint az SC-ben, hogy él, mozog a világ... Nem tudom. Nem vagyok ilyen nagyon játékra rápörgős, vagyis inkább azt mondom, már nem. De itt valahogy ez megint előjött, pedig nagyon óvatosan álltam a dologhoz...
Naja kinek mi, én pont azért untam meg az EVE-t mert nem tudtam a ladikból kiszállni, és az ED-nél is ezt a hiányt éreztem, mondjuk oda idővel jön a space leg. De sztem pont jó, hogy van ez a 3 spacepewpew, mindenki megtalálja a nekivalót. :)
Valahogy felesleges sallangnak tartom ezt az egész bázison járkálást, űrhajó ajtó nyitogatást, kapcsoló nyommkodást. Elsőre persze szép-szép, de számomra (!) mondjuk a 10. alkalommal már kimondottan idegesítő lenne, hogy egy csomó idő elmenne erre mondjuk kerskedés közben. Persze reális, persze virtuális élmény, de nekem (!) a játszhatóság rovására megy.
Már az idegesít, amikor a másik ürhajós játékban állandóan ugyanúgy kell bedokkolni és 4-5-6 gombnyomás eljutni a vásárló képernyőig. Itt is valószinüleg az 5. dokkolás után keresném az opciókatz, hogy hol lehet a járkálást kikapcsolni.
De kinek a pap, kinek a paplan :D Az mindenképpen jó dolog hogy ki lehetett próbálni, de ebben a formában az SC nem az én játékom lett :( Utoljára szerkesztette: lammaer, 2019.05.07. 11:16:01
Ilyen hírek minden évben vannak, nem nagyon újdonság. Ott van pl a tavalyi crytek vs cig per is, azt is lehozta a gamer sajtó, ment az okoskodás szokás szerint, hogy a crytek majd hogy lehúzza a ciget lóvéval és lehúzhatják a rolót. Aztán persze az egészből nem lett semmi de ennek ugye nincs hírértéke szóval kb nem is jelent meg sehol se.
BF2 nálam is hasonló helyet foglal el... :) Régi szép emlék, kár, hogy lelőtték a szervereket. Arma3 dettó, amíg még jobban pörgött az arma.hu sokat voltam fent én is.. :) Talán 1-2 domiban még egy csapatban is voltunk.
Igen, rosszul fogalmaztam, elnézésedet kérem.. Igazából az áruk volt a lényeg,illetve az "AAA" kategória. Ahogy lentebb is említettem, oly annyira elvoltam éveken át egy szintén bugoktól hemzsegő játékkal a sok "szupernek" áhított cím mellet, hogy most kb. ugyan azt érzem a SC-el is.
Ne haragudj de nagyon demagóg CODhoz meg BFhez hasonlítgatni ezt a játékot... csak azért mert te éppen nem szereted azt a stílust, az nem minősíti az SC jóságát :)
Tuti biztos hogy te is tudsz olyan 50 dolláros játékot ami jobb mint az SC, főleg a jelenlegi állapotában.. csak éppen azők nem zűrhajósak :D
Ezzel én is így vagyok, jelenleg hiába "alpha" több órát beleöltem mint egy átlagos AAA játékban tudnék. A Cod-ok és a Battlefieldek nagyon régen nem érdekelnek, az utolsó ami számomra jó volt az a Modern Warfare, Battlefieldből pedig a 2. rész. Igaz sok hibája van de szerencsére Armán nevelkedtem így a bugok engem se zavarnak annyira, viszont a hangulata az eszméletlen jó, remélem nem lövik le útközben.
Ahogy nézem az összes egy cikkre épül amit már itt linkeltek korábban(angolul). Na most a pénz miatt én nem aggódnék annyira. Jó pár befektető beszállt év végén a támogatásba, ezért is készült pénzügyi elemzés a céggel kapcsolatban. De még ha fogytán is van akkor is tudják csökkenteni a fizetéseket, vagy leépítéseket végezni. Korábban is a bejövő pénzhez igazították a létszámot és a fizetést. Most az alkalmazottak száma 400 felett van.
Nagyobb problémát okozhat Chris Roberts megalomániája. Személy szerint nekem nincs ezzel gondom, mert ez azt jelenti, hogy tényleg jó játékot akar letenni az asztalra, csak a kérdés, hogy mennyire tudja meghúzni a határt.
Minden esetre, szerintem várj 1-2 hónapot, tán ha kiderül valami fejlemény az üggyel kapcsolatban, esetleg ha kibírod a squadron 42-ig az már támpont lehet. Mert ha 2020-ban tényleg megjelenik, akkor már nincs min aggódni, abból is lesz bevétel és a squadron 42 fejlesztők is áttérhetnek a Star Citizen fejlesztésére.
Én személy szerint akkor kezdek aggódni, ha 2021 ben sem jelenik meg. Nem azért mert nem hiszem, hogy be akarnák fejezni a játékot, hanem mert sok befektető el fog fordulni a projekttől, nem is beszélve sok hittet vesztett játékosról.
Tegnap munka után több órát beleöltem, észre sem vettem, hogy hajnali 1 van, pedig ahogy írtátok Ti is nem bugmentes a játék, sokszor ütköztem problémákba, de mivel a Dayz-n "nőttem fel" így el tudok tekinteni ezektől mert a játék atmoszférája kárpótol...
Ezért kérdeztem, hogy ez a jól "megszokott" cikkek egyike? Vagy ez most már komolyabb? Mert igaz, hogy csak 52,1 euróról beszélünk (az én esetemben) de vettem én már annyi játékot, hogy ha ez mondom év végén adja be a kulcsot (nem szeretném, hogy így legyen) akkor viszont ennyit sem ölnék bele szívem szerint...
De holnap vége a freefly-nak és nem bírom elképzelni, hogy most megint 1 évet várjak egy következő alkalomra... Szóval segíts/segítsetek.
Engem egyetlen dolog zavarna, minden más nem számít: Lehúzhatják végleg a rolót, vagy csak ijesztgetések ezek a cikkek? (Persze senki sem jövőbe látó, de mégis...) Én annyira nem mélyültem itt bele a dolgokba mint egyesek, és első körben tőled, tőletek kérdezném, hogy mi a nagy helyzet... :)