Ph-ról olvastam korábban, de a Discord-osról nem tudtam. Nagyon kíváncsi lennék arra a poénra amiért kidobást érdemelhet akárki, főleg, hogy a Discord-os srácok nagyon toleránsak és segítőkészek. Egyébként én személy szerint nem hülyéztelek le. Azzal sincs baj, hogy ha nem tudsz valamit, csak hát a stílus az elég sajátos, kevés ember tudja ezt tolerálni. Szerencsédre én még bírom. (Az anyóst nem tudod felülmúlni és kérlek ezt ne vedd kihívásnak) :D Utoljára szerkesztette: Hogthar, 2019.04.26. 11:23:31
Tegnap több hozzászólásban is azon vertem magam, hogy működik a történet, és megint élvezem a hajó irányítását. Mert ezek szerint nem olvastad el, hogy én már tegnap beállítottam a gázkart. De hát nem olvastad el, vagy nem tudtad értelmezni. Erről beszélek. :)
Jaj a prohardveres meg discordos kitiltásom...ne légyszi. Soha nem tiltottak volna ki a prohardverről, ha nem szaladgál egy kábé három fős klikk állandóan a moderátor után, hogy tiltson már ki, a discordról meg Shed azért vakart le, mert elsütöttem egy szerinte erősebb poént egy friss discord taggal kapcsolatban. Azóta Shed ezt visszavonta, azért nem vagyok discordon, mert most már megvárom amíg kijön egy olyan verzió, amiben érdemben lehet csapatjátékot játszani, és akkor lesz értelme ott szerveződni.
Nincs félreértés. Ugyan azt a baromságot csinálod itt is ami miatt ki lettél baszva ph-ról meg discordról is (és nem kell a rizsa, hogy te ártatlanka vagy). Egyszerűen nem tanulsz és nem érted meg, hogy az emberek többségének nem hiányzik a kreténséged.
Most is csak nyomatod a fasságod, ahelyett, hogy megkérdeznéd hogyan is kell beállítani a gázkart. Na EZ a gond.
Egyrészt az, hogy elolvasok valamit, nem feltétlen jelenti, hogy fel is dolgozom. Az hogy neked evidens, hogy amit írsz az úgy van, az nem jelenti azt, hogy átment az üzenet, és a másik azt pontosan úgy látja át. Hogthar is sokszor visszakérdez, mert nem látja át amiről írok, mert nem a számára érthető módon fogalmazok, hanem a számomra érthető módon, és abban esetleg nincsenek benne olyan szavak, amik a fejemben maradtak, mert én tudom miről beszélek, de amiket esetleg le is kellett volna írni, mert mások számára szükségesek lennének az értelmezéshez. Amiket itt összeírogattatok rólam, az teljes félreértés, most én is mondhatnám, hogy hülyék vagytok, mert nem értetek, de nyilván inkább az van, hogy félreértjük egymást.
Egy átalakított flight model után vagyunk, ami ráadásul más lehetőségeket kínál klaviatúrára mint analóg karokra, tehát most akkor próbáljátok feldolgozni, hogy van olyan ember, aki nem látja át a játék Advanced Controls Customization és Controls füleinek csínját-bínját, megbolondítva a flight model logikájának átlátásával, beállítási extráival. Idáig én alig állítottam át valamit, elboldogultam az alap beállításokkal, nem kellett a beállítások erdejébe merészkednem, és a játékosok nagy többsége is így van ezzel, kevesebben jönnek repülőszimulátoros múlttal, mivel az rétegjáték, és aki nincs hozzászokva az ilyen szintű beállítási lehetőségekhez, az elsőre köpni-nyelni nem tud, ha belenéz az Advanced Controls Customization-be.. Szóval ne tekintsük már evidenciának a játék beállítási lehetőségeinek átlátását, és ha valaki sokat kérdez, azt ne tekintsük hülyének, oké? De egyébként te pontosan tudod hogyan kell ezt kezelni, amikor leírtad részletesen a throttle és a sebesség limiter beállításokat, az volt a legnagyobb segítség. Aki nem érti a beállításokat, nincs hozzászokva, annak szájába kell rágni. Nem bonyolult dolgok ezek, de az átlátásuk is időbe telik.
Szerintem beleesett ebbe a szerepbe és nem tud tőle szabadulni, ezért inkább rájátszik. Biztos neked is feltűnt már, hogy más és más társaságokban máshogy viselkedsz, jobban elengeded magad barátokkal mint nagyapád elit renegát társaságában. Ahhoz, hogy beilleszkedjünk egy társaságba adaptálódunk és felveszünk egy szerepet amit megfelel az adott társaságszokásainak. Szerintem neki az egyik legrosszabbat sikerült felvenni ehhez a topikhoz. Egyébként voltak korábban értelmes gondolatai ezért is gondolom, hogy most kicsit rájátszik.
Én néha azon is csodálkozom, hogy képes voltál ide regisztrálni meg írni. Olyan evidens dolgokat bonyolítasz túl, hogy hihetetlen. Először viccesnek találtam és azt hittem poénkodsz, de aztán rájöttem ez komoly. Vagy te vagy a világ legnagyobb troll-ja és hülyére veszel mindenkit. De igy vagy úgy valahol szánalmas. Utoljára szerkesztette: kraven54, 2019.04.26. 09:22:16
Tudod az a baj, hogy még ki is nézném belőled, hogy két pisztollyal játsszál.
Billentyűzettel nehezebb gázkart kezelni, mivel az új verzióba "throttle" nek nincs (Rel.) verziója. Ezt szerintem idővel pótolni fogják. De ha jól emlékszem, volt egy videó ahol mutatták miként lehet egyszerűen kezelni a gépet billentyűzetről is. Mindenesetre én javaslok inkább egy analog megoldást rá. Nincs egy pár ezer forintos kormányod? Annak a pedálja is tökéletes sebesség adagolásra.
Billentyűzeten a throttle nem gázkarként funkcionál, mert nem tartja a sebességet. Addig gyorsul amíg nyomom, aztán visszaesik nullára. A másik opció, hogy a limiter szintjéig gyorsul. Így csak a limiterből tudok gázkart csinálni. Analóg karon meg az az extra, hogy előre-hátra throttle, szóval a gázkart középállásban kell tartani nulla sebességnél. Na erre az én kis joyom gázkarja nagyon fapados, Star Citizen világában öngyilkosság azzal játszani, hogy mikor találom el középen a nullát. Megszenvedtem vele, mire kitaláltam hogy tud ez működni az én felszerelésemen. Normális hotassal elhiszem, hogy be lehet állítani ennél értelmesebb módon is.
Egyébként nem gamepadon játszom, mit gondolsz rólam? Gamepadon űrhajót irányítani? Vettem a játékhoz két ilyen játékpisztolyt. A hajó arra megy, amerre lövök. A másik pisztoly meg gimbalként funkcionál, arra lövök vele, amerre lövök. :)
Nekem elsőre sikerült megtalálni minden beállítást. Ránéztem és logikus volt. Amiket leírtál nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy miként van neked most beállítva. A "throttle" az neked most milyen csúszkán van? Úgy tűnik az írásod alapján, hogy gamepad-ra tetted. Azt hittem van Joy-od. Csak azért kérdezem, mert a "throttle" az a régi gázkarnak felel meg, csak bekerült az egyenletbe egy sebesség szabályozó kar is. Nálam nem megy fel a limitig, ha 25 % - állítom akkor a sebesség szabályozó által meghatározott sebességének a 25 % tartja. De ezt a joy-on található csúszkával állítom. Nem használok "C"-t (bármi is legyen az a gomb nálad).
Egyébként nincs autópilóta. Ha kiszállsz a pilótafülkéből úgy, hogy sebességbe vagy, akkor a tehetetlenség viszi tovább a hajód. Űrben nincs légellenállás tehát nem fog lassulni a hajód csak ha valaki/valami lelassítja(a valaki lehetsz te ha visszaszállsz a pilóta fülkébe, a valami lehet egy aszteroida, ha nem szállsz vissza a pilótafülkébe). Ettól az autópilóta kijelentéstől a "rendes fickók" című film jutott eszembe. Videó
Épp egy hajóroncsot közelítek meg 4700 km/h-val sodródva, kikapcsolt motorral, 1100 kilométerről. Bazmeg! Azt még nem merem kipróbálni, hogy mi történik ha kiszállok a pilótaülésből. Akkor is sodródom tovább? Nem merek kiülni, olyan szépen megyünk. :)
update: kiszálltam, sodródunk. :) Akkor tehát van autopilot üzemmódom is. Akár le is fekhetek. Még 200 km. Most már nem kéne, de lefekszem. :P Utoljára szerkesztette: lonvard, 2019.04.25. 21:04:45
Mass Effect után valami hihetetlen élmény. Most hogy tudom irányítani a hajómat és látom mi miért történik, elkezdtem megint zabálni a játékot. Elmentem a Ceilinre egy csomagért, tökéletes felszállás, leszállás, figyelni kellett, nehogy kilőjön a jármű, és most megyek a másik holdra átadni a küldeményt. 1100 zsetont érő legsutább küldetés, és zabálom ahogy utazgatok az űrben. :) Tehát az hogy felgyorsulok 4700 km/h-ra, aztán kikapcsolom a hajtóművet és sodortatom magam ugyanekkora sebességgel a hold mellett, eh! Utoljára szerkesztette: lonvard, 2019.04.25. 20:19:54
Rá kell jönni a logikájára, és akkor oké lesz. Idáig az volt bennem, hogy a throttle a régi gázkar, a limiter meg csak megszabja meddig játszhatok vele, de meg még ráadásul a throttle-t is elcseszték, mert nem működik gázkarként, mert a C-vel nem tartja a sebességet, hanem feltolja a limitig, C-nélkül meg nullázza magát. Tehát nem volt gázkarom, nem tudtam a sebességet szabályozni. A limitert azt limiterként akartam alkalmazni, tehát az nem is analóg karon volt. W-S-el szabtam meg a limitet, az analóg karon meg a throttle up/downvolt, de akkor meg attól őrültem meg, hogy függőleges állásban volt nullán, előre kapcsolva maxig tolta, hátra kapcsolva maxig tolta hátra. Az én karom meg nem arra lett kitalálva, hogy megtalálja a középső állást és beálljon nullára. Így aztán teljes káosz lett az irányítás. Amikor már leszállni se tudtam, akkor kezdtem el vizslatni a régi strafe lehetőségeket, és akkor vettem észre, hogy nincs előre-hátra strafe. Ebből fejtettem fel, hogy mit is találtak ki a Star Citizen cégnél. Na most kurvaszép lenne, ha nem így kellene rájövögetni az irányításra, hanem lenne valami tutorial. :) Utoljára szerkesztette: lonvard, 2019.04.25. 16:53:14
Így is fel lehet fogni. Pont ezért jó ez az új rendszer, sokkal több lehetőség van benne mint a régiben, igaz cserébe az irányítással is sokat kell bíbelődni mire kézre áll az embernek. Én most pl vmi 20-25 gombos numpadon filózok amit a gázkar elejéhez tennék, így a bal mutató/középső újammal elérném és a billentyűzeten tényleg csak a nem túl létfontosságú gombok maradnának.
"Kikapcsolva pedig strafe forward a funkciója" alapból igen, bár én ezt visszaállítottam a normálra (gázkar visszahúzva nullán van), X52pro gázkarnál nem a center az alap állás (bár sztem egyiknél se) és nem is állt ez kézre. Utoljára szerkesztette: Torzonborz, 2019.04.25. 16:36:01
"aki játszik az találkozik ilyennel és mindenhol megesik, hogy azt kell nyomogatni"
Életemben nem találkoztam ilyesmivel, pedig 100 éve játszom játékokkal. Szerintem akad még gamer, aki hasonló cipőben jár. Tehát most akkor legyünk tekintettel azokra, akik még nem találkoztak ilyesmivel, jó?
Jut eszembe a strafe up/down-al is vigyázni kell, mert ha C-vel throttle üzemmódba van kapcsolva a sebességlimiter, és azt véletlenül feltoltuk, akkor a felszállás az úgy néz ki, hogy megnyomom a space-t, és nem finoman elemelkedünk a talajtól, hanem megőrül az űrhajó és a leszállóplatformon megpróbál felgyorsulni ezerre. Idáig nem értettem mi történik ilyenkor. A sebességszabályzón egy aprócska nyíl jelzi, hogy a C-t milyen állásba raktuk.
Akkor még egyszer (bár feleslege tudom mert úgyse érted meg): minden online játéknál (sőt már nem csak ott) ahol launcher frissíti le a fileokat van verify vagy más nevű gomb ami lecsekkolja a kliens file-okat és azok integritását. Ez nem SC kiváltság, aki játszik az találkozik ilyennel és mindenhol megesik, hogy azt kell nyomogatni mert hiányosan töltődnek le a fileok vagy sérülnek valamiért. Szóval felesleges megint ez a baszom okoskodás a részedről. hogy egyszeri gémer így meg úgy. Nem mellesleg akinek van egy csepp esze, nem neked, az fogja a gúglit és keres. Na mindegy, megint elbasztam rád egy halom karakter teljesen feleslegesen. :(
Na közben rájövögettem, hogy a gázkart hogyan kell használni, ha 1 analóg karunk van.
A strafe forward és back korábbi lehetőség az ki van véve, nem lehet rá gombot kapcsolni, de azért mert a throttle funkcióval lett összekötve. Kettő közt a különbség, hogy a strafe az csak addig tartja a sebességet, amíg nyomjuk. Ez akkor jön jól, ha kis helyen adagoljuk a "gázfröccsöt", pl. leszállásnál.
Szóval a sebesség limitert rakjuk az analóg karra, ezek után a W-S a throttle szabályzó, és a C pedig a strafe kapcsolója. Szóval ha a C-vel throttle üzemmódban kapcsolunk, akkor a sebességlimiter egyben a gázkar is, mert addig tolja fel a sebességet, amíg a limiter mutatja. Ha visszakapcsolunk straféra, akkor pedig gázfröccsözgethetünk a limitig.
A megtévesztő az volt, hogy idáig azt hittem, hogy a C az megtartja a sebességet, de pedig nem megtartja, hanem akkor kapcsolja át gázkarra a sebességlimitert, tehát feltolja a sebességet.
Most így kezdem élvezni az irányítást, csak jelzem. :)
Itt nem azoknak a fejével kell gondolkodni, akik napi szinten próbálnak játszani, és ezért több szopás után betanulták a szoftver rigolyáit. Mert nem ők vannak többségben. Az egyszeri gamer, aki megszokta, hogy egy launcher az frissíti és elindítja a játékot, az nem biztos hogy készen áll arra, hogy a Star Citizen launchere időnként frissíti, időnként meg nem frissíti a verziót, és ennek függvényében néha elindítja, néha meg nem indítja el. Csomó olyan játékos lehet, aki nem feccöl bele ezek után energiát, hanem törli az egészet fenébe 1 nap után, mert tegnap még elindult a játék, ma meg már nem indul el a játék, és nem érti. Hülyézgethettek, engem ezzel nem hoztok ki a sodromból. :)
Há hogyne, már egy 6 éves is teljesen tisztában van vele. Ehhez képest természetesen mehet a szopás, mivel semmiféle mankó nincs adva a gamernek, hogy a kis önműködő launcher/updatere valójában félautomata, és ahhoz hogy működjön, verifájolgatni kell külön a fájljait ott felül a sarokban a settings alatt. Ráadásul a verify nem is gombnak néz ki, hanem választható opciónak, az se egyértelmű, hogy arra rá kell nyomni, az ember azt hihető, hogy át van állítva automatikus verify-ra és hozzá se kell nyúlni ugye. Mert a csodálatos launcher nem ellenőrzi magától, miközben elvárnánk tőle, nemde? Meddig tartana úgy megcsinálni, hogy amikor rányomunk a launch-ra, akkor automatikusan ellenőrzi a verziót, és letölti a frissítést, ha szükséges. De 1000% biztonsággal. Mert mintha néha csinálná ezt, néha meg nem. Aztán amikor a gamer úgy gondolkodik, hogy a launcher ellenőrzés után sem tudja letölteni a firssítést és valami egészen más probléma van itt, akkor jelenik meg Szőrös, aki lehülyézi. :)
Ja, mondjuk ez teljesen egyértelmű kb egy 8 éves gyereknek is aki már életében játszott online játékkal merthogy ez a funkció mindenhol megtalálható.
Amúgy megsúgok egy titkot: feleslegesen "jópofizol". Egyrészt nem vagy az, másrészt még nagyobb hülyét csinálsz magadból....bár nem tudom, lehet ennél nagyobb már nem lehetsz. Igazából mindegy. Utoljára szerkesztette: Torzonborz, 2019.04.25. 15:02:26
"Bele se gondoltam, hogy probléma lehet valakinél, hogy ne találná meg a fájlok ellenőrzése gombot"
Pedig bele kellett volna gondolnod, tekintve hogy nem egyértelmű, hogy a launcherhez hozzá kellhet nyúlni, tekintve hogy számtalanszor frissíti önmagát, ezen felül a játék install leírásában nincs szó arról, hogy a launchert piszkálgatni kellhet/lehet. Annyi van, hogy letöltöd az oldalról, aztán elindítod. Miután nincsenek tájékoztatva a gamerek, hogy ezek után egyáltalán nem biztos, hogy frissíteni tudja magát a szoftver (néha frissíti, máskor meg nem), így megtévesztik a felhasználókat. Ezért írtam le Szőrösnek hogyan kell csinálni. Most pedig áthívom a szomszédot, hogy kitörölje a fenekemet. :)
Ionvard: Ne haragudj, de most nagyon lefáradtam. Bele se gondoltam, hogy probléma lehet valakinél, hogy ne találná meg a fájlok ellenőrzése gombot. Amúgy a "USER" mappát 3.3 óta nem töröltem, csak a biztonság kedvéért írják le, a galibák elkerülése végett. Gyanús vagy te nekem, szerintem te már csak trollkodsz, hogy pörgesd a topikot.
Akinek verzió mismaccsol, és nem tudja mit csináljon, az a launcherben jobb felül lévő opciók között a settingsben talál egy olyan lehetőséget, hogy a fájlokat verifyoltathatja. Rá kell kattintani. Lehet hogy ez volt a megoldás a korábbi problémánknak is, mikor nem frissített a launcher. Ja, az USER mappát előtte töröltem. Ezt különösen azoknak írom, akik nem tudtak belépni a múltkor a játékba, pl. Szőrös. :)
Mass Effect 2-ben tolom épp, palládiumot "bányászok". Nagyon szépen rá lehet vele hangolódni a Star Citizenre. Elég csak arra gondolni, hogy ami a Mass Effectben szondázgatás, az a Star Citizenben kézzelfogható bányászat. Oda kell menni, elfogyhat az üzemanyag, bolygóról bolygóra tervezni kell az utat. Mass Effect közben csorog a nyálam a Star Citizenre. Ami a Mass Effectben viszont nagyon tetszik, az a relék kitalálása. Ez magyarázza, hogy ami naprendszerek bejárhatók, azokban elég sok a lakható bolygó. Mert hát relét nem raknak akármelyik naprendszerbe, annak oka volt ugye hajdanán. Ezzel a relézéssel csupa értékes naprendszert lehet összehozni. A féreglyukas megoldásnál lehet hogy zavaró lesz, ha túl sok lesz a lakható bolygó például. Most ebbe még nem megyek bele, mert nem vizsgáltam meg, hogy hány lakható bolygó van összesen. A Stanton ugye anomália, ilyen naprendszer a világon nincs, de ezt be lehet tudni egynek. Ilyet még egyet nem szabad csinálniuk. :D
Arccorp Area 18 belterülete tipikusan a régi Szárnyas fejvadász hangulatát idézi, míg Hurston Lorville területe az új Szárnyas fejvadász 2049 -re hajaz. Pálya tervező szerintem kedvelheti a Szárnyas fejvadász világát. Persze lehet csak nekem tűnt így, de van egy ilyen sejtésem.
Szerintem is jó a repülési modell, mármint jobb mint ami volt nyilván még alakítják, de az alap koncepció jó.
Teljesen letakarítottam a gépről, majd újra leszedtem a launchert, feltelepítettem és ment minden gond nélkül. Telemetria szerint a gépem nem éri el a minimumot, ennek ellenére full HD ben tökéletesen futott. Beléptem, felszálltam, megcéloztam Arcorp Area 18. Közben megálltam tankolni, leszálltam tankoltam továbbmentem. Megérkeztem, leszálltam ... tiszta blade runner érzés volt. A repülés most sokkal jobban hasonlít a "legvalószerűbb" repülésmodellre, nekem nagyon megtetszett. Akinek hiányzik az árkád stílus, annak nyilvánvalóan nem ez a játék lesz a kedvence.
Aki 1200 as száguldozik arena commander-ben, az nem fog pontot szerezni. Egy olyan játék módban ahol az a cél, hogy minél több pontot szerezz, aki 1200 al megy vagy adaptálódik vagy megunja elég hamar és nem jön ebbe a játékmódba. Egyébként bementem egy harcra, ahol 2 rendesen harcolt 1 pedig száguldozott. Nagyon egyszerűen oldották meg. Elmentek a pálya szélére harcolni. A nagy sebességgel harcoló folyamatosan kisodródott a pályáról. Egy idő után megunta és kilépett.
De még ilyen trükközésre sincs szükség. Egyszerűen aki 1200 al harcol ignorálni kell és átváltani egy értelmes célpontra. Az aki 1200-al jön és megy nem fog tudni eltalálni, míg az jobb vadászpilóta ellen harcolsz.
Az a gond, hogy ami az arénában megy, hogy zombi módon nem változtatják a hajók a sebességüket drasztikusan, az PU-ban nem fog menni gamerek ellen. Kicsit olyan ez, mint a Texas Holdem. Bármekkorát lehet emelni. Hiába 3 nagyvak az egyezményes standard emelés, ha valaki következetesen 9 nagyvakkal emelget. Megteheti. Szóval hiába lehet 300 m/seccel élvezetes légiharcot folytatni, ha a koreai Liu úgy döntött, hogy 1200-al száguldozna. De azért nem menekül el, csak próbál eltalálni. És valahogy egyikünknek se fog menni. :D
Pontosabban ki kell dolgozni a harceljárásokat kretének és kezdők ellen. Mint a Texas Holdemben. :D Utoljára szerkesztette: lonvard, 2019.04.22. 21:10:31
Nah, lelőttem első gépemet szimulátorban, amolyan tisztességes légiharcban. Egy aurora volt a szentem. Annyi a mutatvány, hogy kb. 300 m/s-el kell menni, és ezen nem nagyon variálni. Mivel ez egy aréna, az elrepülő űrhajó visszakanyarodik, szóval nem kell gyorsítani. Érdekes mód a settings változtatásokat nem akarta lementeni, hiába változtattam meg, a tegnapi PU-ban beállított billentyűkön maradt minden. A PU-ba viszont nem töltötte be a gépemet. Brian Brian...
Nem tudok zoomolni. Eljött a pillanat, mikor a joy egyik gombjára applikálnék egy olyan lehetőséget, hogy 1-szer nyomom meg, zoom, még egyszer megnyomom, zoom out. Ehelyett két gombot ajánl fel a zoom in meg out, illetve van egy dinamikus zoom in/out egyben, de azt meg nem engedi gombra csak gázkarra. Ráadásul ez a dinamikus zoom ez nem is az amit keresek, mer önállósítja magát, és össze-vissza zoomolgat ki be, dinamikusan. Na most akkor hogy a retkes bánatban fogok én így légiharcban ráközelíteni a célra miközben a gatlingjaim lövik? Aki használ zoomot, hogyan használja?
Legkésőbb Squadron 42-ben mindenkit meg fognak tanítani vadászpilótáskodni. Anélkül nem tudjuk végigtolni a játékot. :D Kíváncsi leszek a munkaállomásokra. Engem a hekkerkedés izgat, nem tudom a herald képes lesz-e ilyesmire. Tehát mondjuk menekülünk, és akkor belülök a hekkerszékbe, és lebénítom az ellenséget.
Torzi: Én egy csiszolatlan gyémánt vagyok. Csak kibaszottul sokat kell csiszolni.
Nem úgy értem, csak ha esetleg nem jönne be a pilóta élet tudsz mást is csinálni. Például én már azt várom, hogy a másodpilóta képes legyen kezelni az elsődleges fegyverzetet, minden meg fog változni. Sokkal hatékonyabb lesz 1-2 hajó. Például egy Helikopter is úgy működik, hogy van egy pilóta és egy lövész és az ilyen játékokban sokan inkább lövészek szeretnek lenni. Persze a StarCitizen más, de ha harcra kerül a sok elég hatékony lesz egy olyan hajó ahol nem csak egy pilóta van.
Megyek vissza szimulátorozni. Én leszek a valaha volt legjobb pilóta a galaxisban!
Most akkor én már nem vagyok jó pilótának? Menjek aurórákat takarítani a Hurston kikötőjébe? Viszem a kis autós porszívómat, meg ablaktisztítót, kefét, aztán takarítok a reptéren. :)
Nincs ezzel baj ha nem érted, rengeteg lehetőség van a játékba, nem kell feltétlen benne jó pilótának lenni. Lehetsz kisegítő személyzet másnál pl lövésznek, vagy másodpilótának, Esetleg saját hajón lehetsz kapitány és kiadhatod az Ai-nak merre vigye a hajót, kalandozhatsz így is. Egyébként leírtam már mire valók a csúszkák, ha pedig gyorsabban szeretnél megállni, állítsd be a spacebrake gombot, ha azt lenyomod elég gyorsan belassul.
Jó nekem el tudják ezt adni. A manőverező fúvókák kisebb teljesítményűek, mint a főhajtómű, így egy bizonyos sebesség fölött nem tudnak normálisan kompenzálni. Ez így logikus. Ami most nem tetszik, az a throttle. Még nem jöttem rá, hogy ha mondjuk gázkart előre tolom, akkor az most mit jelent. Minél előrébb van tolva, annál durvábban gyorsul? Ha csak félig van feltolva, akkor az mit jelent? Fele akkora sebességet? Fele akkora gyorsulást? Mer szerintem az utóbbi van, és akkor ott tartunk, hogy throttléval nem lehet szabályozni a sebességet, hanem a limiterrel kell. Ami nem nagy probléma, csak most nem értem még és idegesít ez az egész. Hiányzik az az élmény, hogy hajtómű százalékos formában, és akkor látom hogy 50%-on van, meg ilyenek. :P
"az űrhajók olyanok lettek, mint a tengeri hajók, hogy van egy tehetetlenségük." nem, olyanok lettek amilyennek az űrben lenniük kell, merthogy ott is van ám tehetetlenség, főleg azt ilyen több ezer tonnás dögöknek.
Azé mekkora balesetek lesznek ebből. Reclaimerrel full sebességgel berepülni egy légkör nélküli bolygóba, aztán pillanat alatt landolás fejjel bele a talajba. :D Át kell szokni, hogy az űrhajók olyanok lettek, mint a tengeri hajók, hogy van egy tehetetlenségük. Most ráizgultam erre a dologra. Hogy ebből hogyan lesz légi harc, az más kérdés. :D A nagyobb hajók lehet csak úgy úsztatnak egymás mellett kis sebességgel, és csak a tornyok dolgoznak. Utoljára szerkesztette: lonvard, 2019.04.21. 18:09:32
"ezer sebből vérzik" :D :D Amúgy spectrumon van 3.5 feedback szekció és a többség nem panaszkodik az új fm miatt. Az tény, hogy van mit javítani rajta és soha nem lesz olyan fm ami mindenkinek jó.
Beállítottam analóg karra a throttlét, köszi. De ha csak egy analóg kar van, lehet a sebesség limitert érdemesebb. Tehát akkor ha jól érzékelem a gyors sebességcsökkenésnek lőttek. Ha nagy sebességgel haladunk, akkor ha mindent nullára állítok, akkor is lassan csökken a sebesség. Csak a biztonság kedvéért: van olyan módszer, amivel gyorsan lecsökkenthető? Valamint ahogy érzékeltem a coupled/decoupled mód hangsúlyosabb lesz, tekintve hogy pár perc próbálgatás után az üzemanyagjelzőm 75%-on állt. És a kvantumüzemanyagot is jobban zabálja, a Hurston egyik holdjáig a kétharmadát megette volna. Elmentem a Delamarra (törpebolygó, mint megtanultuk), az nagyon közel van. A (törpe)bolygó felett azt próbáltam tesztelni, hogy decoupled módban tényleg haladok-e, és hogy az most fogyaszt-e üzemanyagot. Illetve hogy meg tudok-e fordulni miközben előrefele megyek. Egy gyönyörű, kb. 4000 km/h-val történő becsapódás lett a vége. Elfelejtettem, hogy a sebesség nem fog nullára csökkenni, csak mert lekapcsolom a dolgokat. Megszerettem ezt a játékot most, Derek Smart ejtve. Egyelőre. De bármikor elővehetem a játékát, ezt sosem felejtheti el Chris Roberts... Utoljára szerkesztette: lonvard, 2019.04.21. 15:02:43
Beszarok, találkoztam egy npc-vel, amelyik sietett. Na még, hogy gondoltak egy olyanra, hogy ne mindegyik ugyanabban a zombi módban csámborogjon! :D
Benn vagyok a játékban egy teljes reinstall után. Mondjuk meglepő lett volna, ha így se sikerül. A vicces, hogy a launcher következetesen 3.4.1-nek mutatja magát. Utoljára szerkesztette: lonvard, 2019.04.21. 14:04:16
Jó tehát reinstall. Abban nem voltam biztos, hogy elég hozzá ha törlöm a főkönyvtárat. Uninstallt keresgéltem hozzá, de nem találtam, hehe. Mindenesetre így a launcher elkezdte letölteni a 3.5-öt. :)
Köszi Hogthar hogy segítettél nordannak a telepítéshez. Én tudtam ám magamtól. Fatális véletlen, hogy pont ugyanazt csináltam amit leírtál. Mert hát az volt a megoldás, nem csinálhattam másként!
Nordan, máskor legyél képben légy szíves, minden ügyes bajos dolgodhoz nem kérheted Hogthar segítségét! Így nem veszünk be a klánba! :D
Derek Smart remek játékát egyelőre jegelem akkor. Pedig az a jövő Star Citizenje.
Te egyébként most a PTU-t akarod frissíteni vagy a sima PU-t? Mert a PTU már nem elérhető. Ha a PU nem működik csináld a következőt. Gondolom nem akarok letölteni az egészet előröl ezért úgy írom le, hogy ne kelljen újra kezdeni. A PTU utolsó fájljait hagyjad meg(StarCitizenPTU mappa), Ha még meg van persze. Ebben az esetben StarCitizen mappát töröld. Ha már a StarCitizenPTU mappa nincs meg vagy nincs tartalma, akkor a StarCitizen mappádat nevezd át ideglenesen például StarCitizen_ideglenes névre. Keresd meg a RSI Launcher, nyisd meg és indítsd el a "Uninstall RSI Launcher.exe", majd miután leszedte töröld a RSI Launcher mappát is amennyiben meghagyta. Telepítsd fel az új telepítőt a weboldalról. indítsd el, majd kezd el letölteni a Star Citizent. miután belekezdett, zárd be a programot. Ekkor ő létrehozott egy új StarCitizen mappát. Ha még meg van a StarCitizenPTU mappa, annak tartalmát másold be az új Star Citizen-be. Ha nincs StarCitizenPTU akkor az átnevezett StarCitizen_ideglenes mappa tartalmát másold át az új Star Citizen mappába. ezek után elindítod megint az RSI launchert. ráküldöd a frissítést és elméletben már csak a friss fájlokat tölti le. Csinálsz egy teszt indítást. Ha elindul és minden rendben törlöd a régi StarCitizenPTU mappát, vagy a StarCitizen_ideglenes mappát.
5 perce nézem a launch gombot, és nem találja ki. Várjá mer kitaláltam hogy reinstallálom az egészet, de kiderült, hogy nem egyszerű törölni. Nem is jöttem rá még pontosan hogy kell, de nagyon nem sima.
Úgyhogy inkább Derek Smart játékával játszom. Szerintem gyertek át ti is, sokkal gyorsabb a telepítője, a grafika nem sokkal csúnyább, a játékélmény meg elképesztő.
Engem csak az bosszant, hogy van amikor fél perc is kell, mire kitalálja, hogy update kell, addig simán aktív a "launch" gomb, szóval simán el tudod indítani a régi verziót, utána meg a menüben ofc jól sz*rráfagy... Amíg lekérdezi az update szervertől, hogy van-e frissebb verzió, addig simán át lehetne állítani a button.enable property-t false-ra....
Én csak töröltem a mappa nevéből a PTU-t, meg az user mappát, elindítottam a launchert, feldobta, hogy új launcher van, telepít, indít és már töltötte is a 3.5-höz szükséges fájlokat.
Telepítésnél így egy teljesen szűz területre töltötte az adatokat, csak semmi rámásolás meg ilyenek. Tudtam hogy ezt kell. Hirtelen megvilágosodtam, jó hogy Hogthar írta, hogy ő le szokta tölteni. És akkor varázsütésre láss csodát és dádám: Code 15007, Account Data Update Failed. Error, valamint úgy kifagy, hogy csak a feladatkezelőből tudom kipiszkálni. Na holnap utazom Frankfurtba. Falhoz állítom Briant. Ezt most magyarázza meg, vagy addig nem moshatja meg a haját!
A telepítő egyenlő a launcherrel? Mer azt én is letöltöttem újra, de szarik rám, amikor bejelentkezem, akkor kiadja a 3.4.1-es verziót, hogy launcholjak. Csinálom, erre kiírja, hogy hát ez rossz verzió és error. Vagy valami ilyesmit. Derek barátommal mindjárt átmegyünk Chrisékhez, és le fogjuk ordítani a fejét.
Nálam ez a telepítős dolog egyszer fordult elő, de nagyon hamar megoldottam. A telepítőjét letöltöttem megint, feltelepítettem újra, onnantól működött. Pedig azért elég hazárd módon kezelem a játék filejait, Ptu másolom a Live és oda-vissza, hogy kevesebbet keljen letölteni és ennek ellenére nincs gondom vele.
:D Én is szívok vele. A launcher csak egy korábbi verziót ajánl fel, nem rakja át update-re. A korábbiverzió meg hibaüzenettel lefagy. Letöltöttem a legfrissebbet, nem segít. Most arra várok, hogy történjen valami. Utálom az ilyen fölösleges bénázásokat. Szerintem refundolok, és átmegyek Derek Smart játékával tolni. :P Utoljára szerkesztette: lonvard, 2019.04.20. 16:10:30
Jah, bár kezdőket nem raktak a Me 262-re. Egyébként a messzerrel se nagyon szabadott fordulózni, azzal is annyi volt a légiharc, hogy nagy magasságból lecsaptak, aztán felhúztak, mert az is az emelkedésben volt jobb, mint a rivális gépek. Star Citizenben ezt nem tudom mennyire lehet megcsinálni. A pajzs leverése azért nem egy rácsapásnyi ideig tart. :) Bár előfordulhat olyan nagyobb csatagép, amivel meg lehet csinálni, nem tudom.
Na Húsvét. Töltöm a live verzióját, konfigurálok, űrözöm! Éjjel nincs veszély, csitul az zűr, kalandra vár a nagyvilág szabad az űr! EGY PRÓBASTART! :D
Nem is nagyon szerették a veterán pilóták, mert igaz leszedtél vele 1-2 gépet, de hamar kifogyott az üzemanyaga és lekellet szállni vele. A kezdők pilóták kedveztek, de több profibb pilóta is inkább visszatért a Bf109-eshez merz azzal több gépet letudtak szedni.
azért így 2019 ben megoldhatnák,hogy a pecselő autómatikusan updatelje a korábbi verziót....ráadásul az oldalukon a letöltött launcser 3.3 ról indul majd elindul a játék és kiírja,hogy admin joggal indítsam...megtörténik majd megint nem updatel...........