Aminek van raktere azzal lehet cargo-t cipelni, pl HH-val is lehet az más kérdés, hogy nem sok értelme van. Carracknak is van, 1000 scu-t írnak ami nem kevés, azzal már kereskedni is lehet szépen. Mondjuk egy csempész ladiknál sztem alapfeltétel, hog a sig radius kicsi legyen, ez meg kb világítani fog a sötétben.
Ha törvénytisztelő utat választanék, akkor a játékom az lenne, hogy alapvetően kereskedelmi hajó vagyok, de ugye folyamatosan kutatom a szektorokat érdekességek után, és amikor elegendő pénzem van, akkor modult cserélek, mondjuk 2 legénységi modult berakok az 1 cargo mellé, és irány az ellenséges naprendszer, ahol is amolyan legális privateerként kalózkodásra adom a fejem, felkutatom a szuper antennáimmal meg drónjaimmal a bolygókat, ami ojjektumot találok azt felderítem kisrepülővel (vagy autóval, hehe), aztán szkennelem, és ha ár/érték arányban jónak ítélem, akkor megtámadom az npc legénységgel. Emellett hajókat foglalok el ugye. Utána visszatérek az emberek lakta rendszerekbe és mindenki ünnepel, mint Drake admirálist. Na jó, senki nem fog ünnepelni de nem is érdekes. :P Közben természetesen felfedezek egy halom érdekességet az idegen naprendszerekben is. Egyre messzebbre megyek, egyre több mindent fedezek fel, mellékállásban pedig vissza kereskedni. Aztán célom lenne egy önálló bázis a biztonságos szektoron belül (vagy épp pont hogy valami elhagyatott helyen), és akkor azzal tölteném az időmet, hogy azt felépítem. hajóparkot kezdenék bővíteni, satöbbi satöbbi. :P
Persze, csempészhajó is lehet. Ha a kalózverziót választanám, akkor mindent úgy csinálnék, mint törvénytisztelőként, csak éppen a kalózszektorokba vonulnék vissza, és a civilizált térséget támadnám. Utoljára szerkesztette: lonvard, 2019.02.04. 13:39:33
Ez a játék Prometheus és Enterprise űrhajója. Hosszútávú utazásokra kitalált, önellátó rendszerrel felszerelt, megfelelően páncélozott és tűzerővel felszerelt, lényegében mobil kutatóbázis, emellett moduláris, én egyelőre 3 modult látok, ezek miatt pedig sok mindenre alkalmas. Alapból én 3 cargo modullal kereskedelmi hajót csinálnék belőle, de van olyan tűzereje és páncélozottsága, hogy alkalmas kalózfregattnak is. Mer én ezt is be tudom haluzni. :P Majd meglátjuk milyen modulok lesznek, és ezáltal mi mindenre is lehet alkalmas. Kábé mindenre.
"miként lehet ezzel pénzt keresni?" Majd ha jön a konkrét gameplay akkor kiderül. Amúgy pl átmeneti JP-ket lehet vele keresni és annak a koordinátáját adhatod el. Ennél többet behaluzni jelenleg sztem felesleges.
Carrackot emlegetik,mint drone shipes is,ezt úgy kell elképzelni hogy kis drónokat potyogtat amik támadják az ellenfelet amolyan SG Universe Drone ship mintára? Mert nekem ez a koncepció mindig is tettszett,amolyan anyahajó ember nélküli drón támadó egységekkel esetleg fedélzeti drón gyártással az elhullottak pótlására :)
Annyit tudok a Carrackról, hogy régen katonai hajó volt, majd miután kivontál civil hajóként árusítják. Az egyik legpáncélozottabb felderítő hajó. Viszont korábban beszéltetek féreglyuk felderítésekről és egyéb tulajdonságairól. Ezek érdekelnének, meg miként lehet ezzel pénzt keresni? Mekkora cargoja lesz, esetlegesen lehet alternatívaként szállítani vele rakományt?
Pontosan mire vagy kíváncsi? Ez lesz A felfedező ladik. Direkt hosszú távú utakra tervezett önellátó ladik amiben van med bay, repair station, a hangárban egy kis scout ship, a hajótestet meg kellően ellenállóra csinálták meg (pl a híd kupolára védőpajzs vonható).
De mi az amit nem tudsz róla? Mondd el, hogy mit nem tudsz! :D Pár hete jött ki egy videó amiben mutogatta a fejlesztő, hogy miket ügyeskedik a hajón, például hogy sikeresen csinált belőle egy ilyen 4 lábú viccet. Na ezen aztán felbasztam magam, de valszeg nem csak én, mert a mostani koncepcióban már egészen mást látunk. :D Na most a belső elrendezése is változóban van szerintem, tehát bármit amit idáig tudni lehetett arról, hogy hogyan is fog kinézni, azt zárójelbe kell tenni. Ez egy nagyon várt hajó, nem szabad elbaszniuk. Utoljára szerkesztette: lonvard, 2019.02.04. 11:26:09
Nem követtem annyira csak részleteket tudok róla, mit is lehet tudni a Carrack-ról ideág? Mert egyébként tetszik a hajó formája és tervezése, de nem tudok róla eleget.
Dual Universe-re én is kíváncsi leszek, bár az elmúlt évek nagy válrakozási utáni koppanások miatt, már nem élem bele magam semmilyen szinten. Azt viszont én is szívesen látnám már egyszerre egyetlen programban, amit említesz..
Nekem meg kütyük kellenek. Alien : Isolationben zabálom ahogy előveszi a kis hekker cuccát, meg a hegesztőjét, meg az ilyeneket. Jó volna ha nem valami multitool szarunk lenne, hanem fasza kütyüket csinálnának. Metro-ban is zabálom a felszerelését a srácnak. A túlélősdi majd előjön, ha enni-inni kell már, meg az oxigént remélem megcsinálják, hogy alapból ne másfél óra legyen (vagy mennyi), hanem csak mittudomén 5-10 perc, és akkor lehetne fejleszteni, illetve oxigéntartályok nyilván. Építkezés szerintem oké lesz, ha amolyan Subnautica-szerű modulokat gyárthatunk, szerintem ennél több ebbe a játékba túlzás lenne.
Belegondolva ez a játék még nem is lesz olyan ami nekem az álmom :D amolyan space engineeres kéne,teljes építhetőséggel,surival elemekkel,de ekkora méretben,grafikával,fps móddal multiban... talán majd a dual universe,de az se tart sehol :D
Eh. Na mindegy, nézem a jó oldalát. Kompaktabb lesz a hajó, jobb helykihasználás, realisztikusabb, talán folyosólabirintus se lesz, nem kell annyit bolyongani. A hangárnak egy értelme lehet, hogy ha leszállt a carrack, akkor is lehet róla startolni. Meg talán fedett lesz, és akkor elegánsabb is.
Carrack méretét most nyomták össze ~120 méterre, szóval abba nem megy bele más csak parazita ladik. Így jártál. Utoljára szerkesztette: Torzonborz, 2019.02.02. 11:59:04
De zabálnám, ha a herald beférne a carrackba. Mer egy carrack nagyságú hajónak nehogy már akkora kapacitása legyen, hogy csak egy parazita hajó férjen el benne. Minek csinálnak emiatt hangárt? Ezt tudja egy constellation is. Ha csak parazitát akarnak, akkor az ugyanúgy lóghatna ki a carrack seggéből, mint az aquilának. Egy avenger, egy korrekt vadászgép, egy herald, férjen már el benne. Naaa, légyszi!
Ezzel a célmegjelöléssel még kezdeniük kell valamit. Ha kijelölöm hova akarok utazni, akkor a kvantumbizbasz folyamatosan kerreg, ha kell ha nem. Na most ha már 200 km-re vagyok a céltól és nem akarok kvantumozni, ez akkor is kerreg. Ha kinyomom a B-t, akkor meg nem látom a célt, és nem látom a távolságot. Küldetéseknél meg van egy olyan extra, hogy a cél közelében eltűnik a jelzés, és egyszer csak fogalmam sincs hol van amit keresek, és elkezdem vizslatni szabad szemmel a mélyűrt. Egy űrállomást alig találok meg, ha egy pillanatra letérek az irányról. :D Ebben az új sisakban véletlenül előjött a szkenner, még tesztelem hogy ez-e a megoldás, és csak azért szívatnak, hogy használjuk. De őszintén szólva 15 kilométerről nem hiszem, hogy használható, márpedig kb. ott tűnik el a jelzés. DE PERSZE MÉG MAJD DOLGOZNAK EZEN, NA. Csak nyafiztam, mer megint beszoptam egy küldit. :D
Ja, el van valami cseszve, mert belső nézetben a mobiglass felső és alsó részét takarja. Nem lehet pl. megtervezni az útvonalat, amihez felül kellene kattintani.
Na ma este megcsinálok két küldit, hogy megvehessem a nehézpáncél sisakját. De ha tök ugyanolyan lesz mint a közepes páncélé, akkor jöttök egy sörrel. Na jó, utálom a sört. Jöttök egy tejszínhabos kapucsínóval. :P Utoljára szerkesztette: lonvard, 2019.02.01. 17:39:13
6. perctől kezdődik, szerintem szárnyait behúzott zuhanó sasmadár kinézete van repülés közben. Parkolás közben meg nem tudom mihez hasonlítani, ilyen formákat talán a Transformers filmekben látni. Álcák szoktak ilyen kegyetlenek lenni. :) Lehet picit túltolta a tervező a badassra alakítást, de hát ki bánja. Utoljára szerkesztette: lonvard, 2019.01.31. 21:36:27
Aggodalmaim, hogy elbasszák a carrack külsejét alaptalannak bizonyultak. Sokkal durvábban néz ki, mint az alapkoncepció, amibe ugye beleszerettünk.
Ránézek. Nekem közepes páncélhoz való sisak van most. Egyébként bugos, többször kivágott mikor felvettem. Utoljára szerkesztette: lonvard, 2019.01.31. 19:58:19
Igen igen. Ha odáig eljutunk, hogy megvan a Stanton kilóra, működnek a küldik, és nem vesznek el a szerzett dolgok, akkor lényegében elindult a játék. Akkor rá fog ugrani mindenki, akármennyire is félkész a történet. :D Kíváncsi vagyok mikor lesz az a pont, amitől megmaradnak a cuccok. Utoljára szerkesztette: lonvard, 2019.01.31. 18:45:36
3.5 re már elég nagy játszóterünk lesz. Én abba reménykedek, hogy utána elkezdik masszív tartalommal feltölteni. Most is van tartalom azért de legtöbb esetben új helyszínekre csak élmény miatt mászkál az ember, nem azért mert oda köti egy küldetés vagy valami tevékenység.
Uh ez a 3.5. Köszi szépen a fordítást. Kíváncsi vagyok mi lesz meg belőle. De már ha év végére hoznának össze ennyit, viszont az faszán működne, már akkor elégedettek lehetnénk szerintem. Tulajdonképpen valami ilyesmi lesz, kilóra a 3.5 adja az idei év nagyját, a 3.6-ban inkább csak reszelgetik.
Ezt visszautasítom. Amit írok, az nem értelmetlen. Csak hablaty. :D Tudom, mer környezetszennyezés! Utoljára szerkesztette: lonvard, 2019.01.30. 17:37:09
Csak mer sok játékban működik ez a "sisak-élmény", szóval nehogy már pont a Star Citizenben ne. Oké itt arra is kell figyelni, hogy adott esetben sisakban pilótáskodunk is. Nem tudom hogyan lehet összehangolni, de csinálják meg és kész. :P
Master, nekem is kell egy olyan zacskósisak. Én nem láttam hogy árulnák, még mindig abban a hiszemben vagyok, hogy az csak bug vagy tréfa, de ha lehet venni majd, akkor akarok, mer abban akarok aludni. Az lesz az én oxigénsátorom. A hajóm neve meg az lesz, hogy UEE Jackson. Utoljára szerkesztette: lonvard, 2019.01.30. 17:02:51
Nem nagyon van róla tudomásom, hogy akarnak e vele kezdeni valamit. Szerintem nem prioritás. Valószínűleg nem nyúlnak hozzá a közeljövőben, kivéve ha csak nem fellángolásból, de valószínűbbnek tartom a vége felé, igazítva az aktuális igényekhez. Minden esetre egyszerű munka, sisakonként 1 textúrába kell belenyúlni és azt se bonyolult módon.
Olisaron vettem egy sisakot, ami kb. ilyen fekete keretet ad a nézethez. Nem tetszenek azok a rovarfej-sisakok, mer egyelőre konszolidált, törvénytisztelő állampolgár kívánok lenni, normál sisakkal a fején. Ennek ugyan ellent mond a legutóbbi gyilkosságom, de az végül is tekinthető vadászbalesetnek is. Nem is csuktak le érte. :D
Na most ezt a fekete keretet valahogy meg kellene dizájnolniuk. A korai cockpit-hud jut eszembe, annak volt ilyen maszatos kinézete, amiről sírt, hogy valamit kezdeni kell vele. És kezdtek is. Na most szeretnék egy megerősítést kapni, hogy tudjuk-e, hogy normálisan meg kívánják-e csinálni a sisaknézetet? Például olyasmire gondolok, hogy porviharban porosodik és törölgetni kell, meg ilyen érdekességek, amiktől elhiszem, hogy sisakban vagyok. Plusz a kereten még csiszolni kell grafikailag. Tudom tudom, telhetetlen vagyok. De csak mert nagyon fontos a sisaknézet, mer sokat leszünk sisakban. Majdnem olyan fontos mint a cockpitok kinézete. :P Utoljára szerkesztette: lonvard, 2019.01.30. 12:42:56
Varrok neked. :D Következő célokat kell követned: Port Olisar-> Yella-> Grim Hex Grim hexnél ha sikerül megtalálnod a leszálló pályát szállj le(engedélyt kell kérni a leszálláshoz). Grim hexen belül miután lelifteztél a lakóterületekhez, veszel egy jobbost/balost a nyitottabb terület felé.(ha elvéted a kocsmába kötsz ki, most nem oda akarsz menni). Ahogy kiérsz veszel egy jobbost, majd felmész a lépcsőn, fent nem kanyarodsz el hanem keresztül mész a szemközti kapun. Kiérsz egy külső részre, ott jobb oldalt az első ajtó a fegyver és felszerelés bolt. A Boltba a baloldalt lévő páncél sisakjait kerüld, még újak ezért nincs tér hatás kialakítva, de szemben például a dustup páncél típusainak a sisakjai mind olyanok amiknek van 3D kidolgozott része. kép ui.: nem csak egy mask textúra, rendes 3D model.
Na gyerekek, teljesítettem az első küldetésem. Elmentem a Yela körüli aszteroidaövbe, ott egy roncsból kiszedtem egy dobozt, elvittem a Daymarra, egy kihalt bázisra. Minden szuperált. Ezen kívül nagyon szép minden, lábaim alatt a homok serceg, hát akkora hangulata volt ahogy hajnaltájt caplattam a bázis felé. Visszakaptam az alsóruházatomat is, szóval elégedett vagyok mára.
Sokkal érzékenyebb lett a joyom. Meg a tolókar előre volt tolva mikor felszálltam az Olisarról, megnyomtam a space-t, erre kilőtt a fenébe közvetlen a talapzatról, kurvajó lett. Szóval érzékelem a változásokat. Szépséges a Yela körüli aszteroida-öv. Megyek egy freelancer-roncshoz, vagy mi.
Megcsináltam. :) A settingsben kellett a fájlokat ellenőriztetni, vagy mi. Szépen beindul az upgrade 3.4.3-ra, aztán kiírta, hogy 3.4.1-en vagyok. Azért elindítottam a játékot, és sikerült. Köszi!
Most az a nyafim, hogy vagyok elégedett a sisakommal. Térhatású sisakot szeretnék. Az oké hogy üvegbúra ez az alapszintű sisak, de térhatást szeretnék ahelyett, hogy kivetítenek elém pár dolgot digitálisan. Na erre varrjon valaki gombot.
3.4.1 nél volt egy "launcher" frissítés is. Te azt leszedted? Esetleg próbáld meg letölteni újra a weboldalról az alkalmazást és tedd fel újra, utána már lehet frissíteni fog.
Na tessék, erre a fontos szakmai kérdésre nincs válasz. 3.4.1-ről nekem nem frissít automatice 3.4.3-ra. Mondjuk már ott érdekes, hogy 3.4.2-re se frissített, ehhez képest egészen az utóbbi napokig játszogattam vele. Most akkor lehet hogy ez csak PTU még, de akkor minek írja ki, hogy live? Dyatlov-rejtély ennek a megmagyarázhatatlan misztikumnak a megfejtéséhez képest egyértelmű ügy. Ti pedig ezekben a pillanatokban hol vagytok? Nem itt. Átmegyek az ED topikba, ott csupa segítőkész, normális ember van, és Derek Smart is ajánlja Star Citizen helyett. Úgy se készül el soha, Chris lelépett a pénzzel! :D
Hogy a tökömbe patchelem fel a 3.4.3-at? Mer magától nem teszi meg. USER mappát töröltem, de ettől még nem patchelte fel. Most verzió mismaccsol és nem enged daymarozni. Chris, csinálj valamit, de rögtön!
A magyar Star Citizen közösség tegnap csinált egy Gladius Valiant Event-et. A rövid 12 perces videó itt látható az eseményről:
El kell mennem a Daymarra, mer nagyon tetszik a homokvihar, amit a Daymar Rally-t közvetíteni igyekvő egyik videóban láttam. Most az a kérdés, hogy ez a porfelhő mindenhol van, vagy vihar idézi elő. Hirtelen az Acheron bolygó ugrott be a 8. utas a halálból ugye. Ahogy a nagy homokviharban igyekeztek előre, egymást se nagyon látva. Na megyek gyerekek. Heraldom, óó heraldom. És csak össze kell törnöm, hogy tele legyen a tank. :D
Igen, most is van global inventory ahol a kari magánál tartja pl az armor/weapon itemeket, ez elvileg nem egy feneketlen zsák lesz. A nagyobb ladikokban lesznek tároló rekeszek ahová ezeket le lehet pakolni, ami játékban van azok nagy részénél megvan a helye, látszik is csak nem funkcionál. Na meg persze a hangar/habitet is jó lesz tárolásra.
Na az szuper, tetszett ez a fajta megközelítése a játéknak, hogy minden "látszik" és nincs egyfajta inventory ahová a jövő év is belefér. Gondolom INV. mindenképpen lesz, de lesz valami határa neki, hogy mikor is szakad ki az a "hátizsák" :)
Vannak hajók amikben már van weapon rack, abba lehet fegyvert tenni, viszont perzisztencia még kicsit köhög szóval megeshet, hogy eltűnik onnét így még nem érdemes annyira oda pakolni.
Na szuper, akkor végülis jó úton halad a projekt :)
Figyelemmel követem a fejlődést, és megfogadtam a tanácsodat. Várok még a vásárlással, ki tudja talán 2 Updatet is. A Roadmapet nézegetem, általában tudják tartani ami célt kitűznek maguk elé? Mert ha igen, akkor jól megpakolják a következő frissítést is.
"Amikor jön új frissítés, akkor az addigi dolgok egy részét kiveszik és csak az újdonságok lesznek benne, hogy a játékosok azt teszteljék?" Én írtam korábban ezt, jól emlékszel, de ez inkább csak funkciókra igaz. Például, most azt szeretnék, hogy bizonyos küldetéseket csináljanak a játékosok, így azok a küldetések adják a legtöbb pénzt és a szimpla kereskedés ki van szedve. A sivatagos bolygót homokviharral és a óriás féreg jelenleg nincs benne, ezt én is sajnálom. Amikor benne volt akkor még az előző bolygó rendszer volt, az égitest csak egy részére lehetett volna leszállni. Ez átalakult, majd a sivatagos bolygó egész szerkezetét is átalakították. Sajnos az új rendszerhez még nem implantálták be a féreg küldetést.
"a fegyvereket egy a hajón található szekrényből kellett kivenni." Erről pont beszéltek valamelyik összefoglalóban. A közeljövőben tervezik betenni, hogy több tárgyal kerüljön interakcióba a játékos, és felszerelés fizikaibb legyen, például a fegyvereket tárolóban kellene tartani.
Amikor jön új frissítés, akkor az addigi dolgok egy részét kiveszik és csak az újdonságok lesznek benne, hogy a játékosok azt teszteljék?
(Régen mintha ezt olvastam volna itt valakitől, de lehet keverem.) Mert ugye engem is érdekelt volna a néhány éve bemutatott "sivatagos" bolygó a nagy kukaccal..:D) Ezek pl most jelen pillanatban nincsenek benne? Meg olyasmire is emlékszem és nagyon szimpatikus volt, hogy leszállt az adott sivatagos bolygóra és a fegyvereket egy a hajón található szekrényből kellett kivenni. Most ahogy látom ez már nincs benne. Amint megérkezel a célhoz, és kiszállsz az ülésből egyből a hátadon van a fegyver. Ezt is esetleg később visszarakják az eredeti helyére?
Tudom hogy abba kerül, azt magyarázom, hogy lassan működnie kellene egy rendszernek, amiben meg tudjuk keresni a pénzt az utazásra. De hogy említetted, hogy balesetnél újratölt, tulajdonképpen meg van oldva. Probléma, hogy én meg nem vagyok hajlandó a szép heraldomat odaverni. Idáig egyszer lett baja, mikor leszálltam egy bugos roncs tetejére. :D Utoljára szerkesztette: lonvard, 2019.01.27. 16:10:22
Már most is pénzbe kerül az üzemanyag Csak ha összetöröd a hajódat, vagy eltűnik és ezért "claim"eled, akkor a gyárból teli tankkal hoznak neked egy újat.
Viszont a 3.5-ben annyi minden érkezik, hogy hihetetlen. Most nézem. Kíváncsi vagyok mit tudnak belőle megcsinálni időre. Utoljára szerkesztette: lonvard, 2019.01.27. 11:41:02
Elméletileg működik, gyakorlatilag még nem sikerült megcsinálnom egyet se. :D
Év folyamán szerintem ráfeküdnek erre, mer onnantól hogy pénzbe kerül az üzemanyag, működnie kell néhány alapküldinek, hogy megvehessók. Nem érzem, hogy jelenleg prioritás lenne a küldetések fabrikálása, inkább csak extrának van benn. Én is csak azért akartam ráfeküdni, hogy legyen elég pénzem üzemanyagra, meg esetleg vegyek pár kütyüt, teszt célból. De hát nem engedik. Megyek vissza Olisarra hálófülkét takarítani meg vécét pucolni. Esetleg eladom a heraldot, veszek belőle egy golfautót, aztán leugratok az Olisar pereméről és várom hogy belesodródjak a Crusaderbe. :)
Tényleg, Crusadert mikorra tervezik megcsinálni? Mindjárt megnézem a roadmapot. Mer elég ütős lenne az Olisar mellett egy működőképes gázbolygó. Mindenki abban bolyongana. :D
Küldik többsége működik, de lehet olyan ami ideiglenesen nem és probléma bármikor előfordulhat bármelyiknél. Játék meg továbbra sincs, csak valami teszt izé . :D
Jelen pillanatban nem működik semmilyen küldetés? Ahogy olvastam a legutóbbi hozzászólásaidat mindig valami problémába ütköztél amikor elkezdtél egy küldetést.
Mikorra szokták ezt orvosolni? Gondolom nem hagyják sok ideig ilyen állapotban a játékot. De ha jól értelmezem akkor a repülés illetve a "céltalan itt leszállok aztán ott leszállok" ami most hiba nélkül is véghezvihető?
Harmadikat próbálgatom, ami olyan mint a Hold, és napkitörések meg meteorok. Nagyon meg kell tervezni az elejét, mer sehogy se sikerül összerakni. :D Ki kell számolnom mire elég az anyag.
ON
Játszom egy kis Star Citizent, mer Chris féltékeny lesz. Hiába Chris, ha nem működnek a küldikéid, akkor nem tudom kitermelni a kvantumüzemanyagra a pénzt és akkor meghal a buli! Egy kicsit játszom, na. Megyek vissza az Olisarra fiúzni. Mer csajokat se raktál bele. Próbálok még egy missziót. Valami kis egyszerűt. Sikerülni fog. Á de tudod mit, inkább Alien Isolation, mer az nem bugos. Holnap majd játszom a játékoddal. :PP Utoljára szerkesztette: lonvard, 2019.01.26. 23:02:33
Közben a Planetbase játékban összehoztam egy tökéletes kolóniát. 65-en vagyunk már. Viszonylag egyszerű egyensúlyt teremteni, ami kihívás volt, hogy a kezdőhelyen össze-vissza építettem az épületeket, szükség szerint, és aztán az egészet át kellett telepítenem délebbre, ahol nagyobb placc volt. Akartam egy logikusan és szépen összerakott űrbázist építeni. Na most egy már egyensúlyba hozott rendszert megbontani és áttelepíteni - ez már izgi volt, végül sikerült. Tovább lépek asszem, vannak nagyobb kihívást rejtő planéták, ahol nehezebb összerakni a bázist.
Valamint újrakezdtem az Alien Isolationt, ezúttal rémálom fokozaton, egyetlen élettel. Jó nagy időpocsékolás lesz, mer elég sokat kell játszani ahhoz, hogy az első komolyabb szituban garantáltan kinyiffantsanak, na de viszont legalább lesz egy kis izgalom. A Subnauticát és a The Long Darkot is egy élettel játszom, szóval ugyanaz, leszámítva hogy ebben lelőhetnek az emberek, megfojthatnak a robotok, és van egy alien is. Viszont láttam egy videót, hogy valaki végigcsinálta egyetlen élettel, tehát nem lehetetlen.
Mindezt azért meséltem el, mert kikívánkozott belőlem. A hülye Planetbase-nek nincs topikja, olyan kicsi játék, szóval nem volt választásom, ezt be kell látnotok.
ON
Szeretlek Chris Roberts!
Jólvanna.
Egyébként mivel óriási a tér, meg lehetne szerintem csinálni, hogy a küldetések jelentős része párhuzamosan fut, mondjuk ha van egy olyan, hogy űrben sodródó roncsról kell kimenteni a cuccot, akkor random koordinátákra elhelyezhetnek akármennyi ilyen roncsot, és akkor nincs az, hogy egyszerre 18-an kutatjuk a roncsot. Mér nem így csinálják? Felvehetnek fejlesztőnek, van egy kis rálátásom. :D :P Utoljára szerkesztette: lonvard, 2019.01.26. 12:18:33
Ebbe nem vagyok biztos, de az olyan történet orientált küldetéseket amiket például NPC-k adnak azokat más nem veheti fel addig míg nálad aktív a küldetés. Ettől függetlenül bármikor elfordulhat, hogy pont a küldetésed helyszínén császkál egy játékos. Én is voltam már jó párszor Covalexben, úgy, hogy nem vettem fel a küldetést. Ha nagyobb lesz a játszótér és a legtöbb dolgot már felfedezték maguknak a játékosok kevésbé lesz ezzel probléma szerintem.
EVA résszel teljes mértékben egyetértek. Bizonyára nem erre fókuszálnak jelenleg.
Van egy csomóféle, aminél ez nem zavaró, pl. cipelni kell ezt-azt. De ha sztori orientált küldetés, akkor nem biztos, hogy 8 koreaival akarok nyomozgatni párhuzamosan, mindenféle elhagyatottnak látszó helyeken. :P
Erre lehet jó a carrack, mert annak exkluzív koordinátái lesznek, amikre aztán rá lehet startolni.
Hoghtar: köszi szépen a sok infót, mindenképpeb próbálgatni fogom a küldiket, mer most már teljesíteni akarok egyet! :D
Az EVA-zást kompletten ki kell dolgozni, egy rakat animáció hiányzik. Valahogy nincs meg az az érzet, hogy az űrben vagyok. Hanghatásokkal, komolyabb sisakos lélegzéssel, meg animációkkal lehetne szerintem javítani. Ja meg ha leveszem a sisakot az űrben, akkor ne a levegőt kapkodjam már, hanem haljak meg de rögtön. Na szóval ezeket még biztosan reszelik.
"Nem szeretnék elhagyatott állomásokon küldetéseket teljesítő gamerekkel összeakadni, mer egyszerűen immersion romboló. " Ez pont nem immersion romboló, tekintve, hogy nyílt világ van. Amúgy meg cignek pont ez a terve, szóval jobb ha megszokod.
Hát sajnálom, hogy nem jött össze. Amikor kiválasztasz egy küldetést van mellette egy számláló még meddig elérhető az adott küldetés. Ha csak 2 perc maradt nem érdemes elvállalni, mert nem lesz rá elég időd. De a P.I wanted ha lejár ismét elérhetővé válik. Szóval ebben az esetben csak el kell újra vállalni.
EVA-repülést nekem se tetszik. Támogatnék én is egy mágneses talpat. Ha megadsz egy irányt (pl előre) akkor addig sodródsz abba az irányba míg nem nyomsz a haladási irányodnak elletéses nyomást. Az EVA mozgást is érdemes analóg karra tenni és úgy irányítani magad mintha egy igen mozgékony űrhajó lennél.
A játékosra rátérve. Ha valakinek van legalább 3 körözöttségi szintje, akkor a megöléséért nem kapsz vérdíjat a fejedre. Feltételezem az adott illetőnek volt. Viszont nem hiszem, hogy ártani akart neked, valószínű ő is meglepődött a találkozáson. Általánosságban nem éri meg lelőni más játékosokat ha találkozol velük elhagyatott állomásokon, mert vérdíj kerül a fejedre és miután elintézted nem tudod kifosztani sem. Egyedül ahol igazán vérre mennek az emberek az a Security központ.
"Nem szeretnék elhagyatott állomásokon küldetéseket teljesítő gamerekkel összeakadni" Közel sem biztos, hogy küldetést teljesített, a Covalex olyan hely amit érdemes megnézni, szóval lehet, hogy csak arra tévedt. De ha immersionról beszélünk, fogd fel úgy, hogy a Mobiglassban lévő küldetések olyanok mint az újságban az álláshirdetések. Többen is jelentkezhetnek rá. Persze ez nem minden küldetésre igaz. Vannak olyan küldetések amiket ha elvállalsz levesz a listáról.(Ezt onnan tudom, hogy mi többen játsszuk és olyan küldetéseket kerestünk, amit tudunk többen is csinálni.) Nem tudom, hogy a P.I. Wanted ilyen küldetés, vagy sem, de szerintem ő csak arra felé járt felfedezni.
Na hát megpróbáltam a wantedest. D Mire odaértem, pirossal jelezte, hogy valamit elszúrtam mer szerinte nem is értem oda. Márpedig ott kavartam az elhagyatott, mondhatni halott Olisar belsejében.
Beúsztattam egy olyan fekvőkapszulába, amiben ébredni szoktunk, kikapcsoltam a lámpát, és elkezdtem nézegetni a küldetést, hogy mégis mit is szúrhattam el. Erre legnagyobb meglepetésemre egy gamer navigálja be magát az ajtóba és lesi hogy mit csinálok. Az elhagyatott, szupertitkos állomáson. Mit tehettem volna mást, lekaptam a géppisztolyomat, és mivel még sose lőttem le senkit, kár lett volna kihagyni. Ijedtemben lelőttem. :D Szerencsére még nem veszik olyan komolyan ezt a bűncselekményesdit, mert igazából nem ért retorzió. Pedig számítottam rá, hogy mostantól mehetek a kalózállomásra feküdni, de nem.
Ami most nem tetszik:
1. Ki kell dolgozni ezt az EVA-repülést, mert halálosan béna. Tuti reszelik még, mert ez nagyon kezdetleges. 2. Nem szeretnék elhagyatott állomásokon küldetéseket teljesítő gamerekkel összeakadni, mer egyszerűen immersion romboló. Nagyon remélem, hogy ez nem lesz így a későbbiekben, bár belegondolva nem tudom hogyan lehetne másként.
A pozitívum, hogy egyszerűen zabálok közlekedni a hajómmal. Most is ahogy a Daymar törpebolygó (tehát nem aszteroida, véletlenül sem, nem nem) sötét oldalán suhantam a cél felé, akkora hangulata volt. Jut eszembe, hőmérsékleti adatot szeretnék látni. Pl. sokat dobna a történeten, ha az űrben mutatná a külső hőmérsékletet, ami valami -250 celsius, a hajón belül meg mutatna egy kellemes 22 fokot.
Ja, és kell mágnestalpú cipő, ami az Expansionben is volt. Utoljára szerkesztette: lonvard, 2019.01.24. 19:05:57