Képzeld el a Mass Effectet úgy, hogy amikor megnyitod a Csillagtérképet, akkor nem csak némely bolygó adott pontján tudsz leszállni, hogy teljesítsd a mellékküldetést, ami után a komplett bolygó érdektelenné válik, hanem bármely bolygón bárhol leszállhatsz, és az összes bolygó tartalommal bír majd. Képzeld el, hogy ami a Mass Effectben a Citadella, abból lesz ebben a játékban egy halomnyi, milliószor kidolgozottabb, nagyobb bejárható területtel, . Ami a Mass Effectben a Normandy, az ebben a játékban full bejárható hajók tucatjait jelenti, melyeket javítanunk kell, cserélnünk kell bennük az alkatrészeket, ha meghibásodik a létfenntartó rendszer akkor elszökhet az oxigén például, és mindezt különféle méretekben, funckiókkal, lehetőségekkel. Ami a Mass Effectben kimaradt mint űrharc, illetve űrhajó irányítása, az ebben a játékban ott lesz. Mindezeken kívül lesznek emberszimulátoros játékelemek, erre a Kingdom Come-ot tudnám felhozni, tehát mindenhova le lehet ülni, feküdni, enni-inni lehet és kell is, tisztálkodni lehet és kell is. Saját kolóniát (bázist) is építhetünk majd idővel, mert készítik azt a hajót, ami ezt majd lehetővé teszi. Ez a játék összegyűjti azokat az elemeket, amik hasonló játékokban csak részletekben találhatók meg, ha egyáltalán. Ami a Mass Effectben csak egy illúzió, az ebben a játékban a valóság lesz. Utoljára szerkesztette: lonvard, 2019.01.17. 10:54:16
Megmondom őszintén, hogy nem követem annyira mint Ti a játék fejlődését, és a kérdésemmel tényleg arra céloztam, hogy kíváncsi vagyok hogy mik azok az elemek amik korszakalkotóvá teszik. Én is rá vagyok kattanva, (vagyis rá lennék, ha látnám már a fényt az alagút végén, hogy kb. mikor kerül Beta fázisba a játék.) Jelen pillanatában annyit látok, hogy van néhány bolygó amire le lehet szállni. Van talán 1 kidolgozot város, és ki lehet szállni a hajóból, lehet mászkálni. Viszont jelen pillanatban egy szerveren 50 fő játszhat egyszerre, ezt a jövőben kívánják növelni? Vagy úgy kell majd elképzelni mint pl, a Dayz-ben. Van X szerver, minden játékos kinéz magának egyet és "beköltözik" oda építkezik stb.. De ezeket a tartalmakat ugye nem tudja átvinni másik szerverre, maximum a karakterét és ami a táskájában van. Na most, kb. itt is ez lesz a végleges koncepció? Mert pl az ED-ben 1 hatalmas szerver van és ott van minden játékos. (legalábbis nekem ez jött le, bár lehet tévedek.)
Gyors keresés, https://en.wikipedia.org/wiki/Star_Citizen de változtat a lényegen bármit is? Nem kötekedésből írtam. Ne haragudj ha megbántottalak vele.
Ezt a 2010-es marhaságot honnét a fenéből szedted? Jó lesz az 2012-nek is. Persze ez az idő is sok. De amit most látni az aktuális 3.4.2-es verzióban az az utóbbi ~4 évben készült el, látszik, hogy kb addigra tisztult le a dizájn nagyjából. Utoljára szerkesztette: Torzonborz, 2019.01.17. 10:33:37
Nem követed nagyon a fejlődését a játéknak, vagy te nem tartod annyira korszakalkotónak azokat a tartalmakat amik benne vannak? ED- vel szerintem fölösleges összehasonlítgatni. Én is azt tettem régebben, de azon kívül, hogy űrben játszódik mindkettő ég és föld a két játék. Számomra például az ED nagyon sandbox és céltalan, ezért nem követem, ettől függetlenül lehet jó játék csak én nem szeretem a sandbox játékmenetet.
Nekem az az élmény kell, hogy tökéletesen uralom az adott járművet, ehhez pedig két dolog kell, hogy kényelmesen és gyorsan körbepillanthassak, valamint hogy az összes lehetséges tengelyen mozgatni tudjam a hajót. Nem kell hogy bonyolult legyen az irányítás, tekintve hogy tele van pakolva a hajó segédhajtóművekkel, amik kompenzálják a hibákat, de viszont az kell, hogy a lehetőségeket ki tudjam használni. Hogy ezt aztán milyen kütyükkel oldom meg, az még kérdés. Le fog ez ülepedni a következő 1-2 évben. Az biztos, hogy ezt a játékot úgy akarom játszani, hogy élvezem az irányítást, meg tudom pörgetni a hajót bármely irányba, és centire le tudom tenni oda, ahova akarom. Utoljára szerkesztette: lonvard, 2019.01.17. 10:21:11
Ki tudod fejteni bővebben, hogy mitől korszakalkotó? Mi az ami olyat nyújt amit máshol nem találtál meg? Nagyon érdekelne a véleményed mert te látod azokat a dolgokat is amikkel még gond van (valószínűleg ezt orvosolni fogják majd idővel.) Csak tényleg az idő, 2010 óta mozgolódik a játék és azóta eltelt 8 év. Bár ahogy itt olvastam az utóbbi 1 évben sok mindenen ment keresztül és csak pozitív irányba haladt a projekt, mégis kíváncsi lennék, hogy azon kívül hogy az ED-ben nem lehet kiszállni az űrhajóból, mi az ami pl. ebben a játékban megtalálható, de abban nem? Félre ne érts, egyáltalán nem összehasonlítani akarom a 2 játékot, mert nem lehetne, és nem is vagyok egy ED fanatikus, pár órám van benne, munka után kikapcsolódásnak tökéletes, de mégis érdekel, hogy ez a játék miért, vagy mitől is lesz korszakalkotó?
Nekem nincs meg az ED de igazad van abban, hogy egy repülő és egy helikopter szimulátorhoz képest sokkal egyszerűbb az irányítás, de közel sem mondható arcade-nak. Ne úgy képzeld el, mint egy autós játéknál. Itt az analóg mozgás PvP harcoknál ellengethetetlen a győzelemhez. Általános mozgásnál elvagy bill+egér kombóval, de ott is rengeteget dob a hangulaton, ha mindent analog kiegészítővel vezérelsz.
Minden esetre én például nem javaslom, hogy csak ezért a játékért vásároljon bárki is kiegészítőket. Szerintem, sokan akik vásárolnak ilyen kiegészítőket, használják más játékokhoz is.
"Sokan itt komolyan a messiást várjátok ettől a játéktól.." Ez a játék a jelenlegi formájában korszakalkotó, de azért nem hinném, hogy istenítené bárki is. Én eltudnék mondani róla egy tucat olyan dolgot, amivel gondom van. Ettől függetlenül, már most olyat nyújt amit máshol nem kapok meg, így követem és támogatom a játék fejlődését.
Érdemes ehhez a játékhoz ennyire bevásárolni? (Botkormány,pedál stb.) Megmondom őszintén nekem csak az Elite Dangerous van meg, a SC-t csak videókon, illetve streamen követem, de annyira förtelmesen árkád nekem az irányítása így videók alapján (már előre tudom, hogy belém fogtok kötni a kijelentés miatt, de nem bántásból írtam.) Előbb tudnám elképzelni az ED-ben ezeknek a kelléknek a szükségletét, mint jelen pillanatában a SC-ben.. De javítsatok ki ha tévedek. Sokan itt komolyan a messiást várjátok ettől a játéktól.. Nem lenne okosabb kivárni még azt a 2-3 évet, hogy lesz e egyáltalán ebből valami?
Jaja, a Crosswindet csak azért írtam, mert a listádban írtál ilyen horror árú pedált is. Ahhoz képest olcsó ;)
A T.Flight egyébként nem csak műanyag, pl. fém sínen csúszik az egész. Ami a pontosságot illeti, a hiba valószínűleg bennem van. Nehezen szokom meg hogy finoman toljam... De túl keveset repkedek ahhoz, hogy igazán begyakorolhassam. Utoljára szerkesztette: Paladin, 2019.01.17. 08:18:46
A stabilitás nálam nem okoz gondot, van állványom amire rögzíteni tudom, ha van a pedál alján rögzítő. Jobban tartok a pontatlanságtól és a kényelmetlenségtől.
Paladin: Az MFG Crosswind nagyon jónak tűnik, de átszámítva az árát 100 K körül mozog. Nem szeretnéd drágábban venni pedált mint Joy-t. Egyébként nekem nem okoz gondot ha külföldről kell beszerezni, csak legyen jó és ne legyen horror drága. Úgy középkategóriában.
Anyaghasználat: műanyag! :-D Semmi extra, de nem tört még el, pedig nyúzom azért rendesen. Pontosságával kapcsolatban nincs viszonyítási alapom, biztos, hogy a magasabb kategóriás pedálok pontosabbak is, de én zavaró mértékű pontatlanságról nem tudok beszámolni, teljesen jól használható, kicsit szokni kell, de hamar rááll az ember lába. A távolság nekem egyértelműen szűk, de ez is szokható és igazság szerint egyedi megítélés alá esik, tehát attól, hogy nekem nem a legideálisabb, neked még lehet tökéletes. Számomra a legnagyobb problémát a stabilitása okozza, mivel műanyag ezért könnyű. Van az alján 5db gumiláb, elég jól gátolja a csúszást, de azért nem 100-as, főleg egy csata hevében azért hajlamos vagyok megbillenteni vagy eltolni. Egy mini szőnyeg+csúszásgátló kombóval segítettem rá. A Saitek féle pedált nem próbáltam. Szeretnék egy full fém verziót, de egyelőre horror áron van mindegyik. Ezzel együtt én szeretem, legalább is, hiányosságai ellenére ez nekem még mindig nagyobb immersion, mint a joy tekergetése, szóval ez van ezt kell szeretni ennyi pénzért.
Nekem is a T.Flight pedál van. Először attól féltem, hogy a viszonylag közel levő pedálok kényelmetlenek, de nem különösebben. Viszont igazán finom mozgásokhoz még valahogy sose sikerült belőnöm sehol.
Amiről úgy egyébként általában a legjobbakat szokták írni, az az MFG Crosswind. Nem tudom, nálunk lehet-e kapni, és drága, de csak jót hallottam eddig.
VKB pedálját láttam már review-be, de szerintem annak csak 1 tengelye van.
A tapasztalaidra kíváncsi lennék. Az anyag használat milyen? Mennyire pontos? A pedál távolság nem túl közeli egymáshoz?
Eddigi kutatásaim alapján, ha hasonló felépítésű pedált szeretnél, akkor 100 K felett találsz, vagy választhatsz műanyagból, a Logitech és a Trustmaster között, így viszont a Trustmasteres a befutó, olcsóbb is és nincsenek vele gondok. Ha valaki találkozott a Logitech-es pedállal és van tapasztalata ossza meg esetleg.
Nekem az olcsóbbik TM van, igazából semmi extra, teszi a dolgát már pár éve. Van valami pedálja a VKB-nek is, de nem tudom mennyibe kerül így hirtelen. Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2019.01.16. 19:43:37
Ez is hasonló árban van mint amit én néztem, de ez is elég profinak néz ki. Viszont nem szeretnék pedált drágábban venni mint joy-t. 50K körüli kategória nincs ami jó? Akár külföldről is? A Trustmaster olcsóbb pedálja mennyire jó?
Nem értek hozzá, de kettes. Legolcsóbb, ehhez képest legjobban néz ki, és még jókat is írnak róla. De vedd meg a 164 000 forintosat, mer annak kell lennie a legjobbnak, szóval én nem beszélnélek le róla! :D Utoljára szerkesztette: lonvard, 2019.01.16. 19:00:50
Star Citizenhez ti melyik pedált ajánlanátok. Múltkor szóba jöttek a vezérlők és felcsillant a szemem miután kiderült hogy 3 tengelye van egy rudder pedálnal. Jelenleg autó verseny pedált használok és annál azért jóval előnyösebb lenne a rudder-es megoldás. Magyar piacon 3 at találtam. Logitech Pro Flight Rudder Erről nem írtak túl sok jót, minőségi problémák vannak, vagy voltak vele, ez még mindig érvényes rá, vagy a Logitech kijavította ezeket? 2. Thrustmaster T. Flight Rudder Pedal Erről jókat írnak, az anyag használat tűnik olcsónak és úgy tűnik mintha túl közel lenne egymáshoz a két pedál. 3. Thrustmaster TPR Pendular Rudder Erre csurog a nyálam, de azért az árát elég húzósnak vélem. Egy százast igazán levehetnének az árából.
Ha minőségi valami azzal nincs akkora gond, csak nehogy azt csinálják majd ők is mint sokan mások, hogy ps-ben 10 dollárért áthúzzák a hue-t sárgáról pirosra...
Sok "festés" tényleg vicc kategória bár vannak csomagok is úgy valamivel olcsóbb... De nyugi, itt SC-ben is 7 dollár egy-egy skin, bár még nincs olyan sok... Ismerve CR-t páncéloktól kezdve a fegyvereken át mindenre fog csináltatni skin-t, és az is biztos, hogy pénzért fogja adni...
"A probléma az említett Cod féle játékokban lehet, ahol csak a skineket kínálják ennyiért."
Van azért ennél műfaj-közelibb példa is, pl. az Elite. 3-5font egy sima festés, egyetlen hajóra! Ez konkrétan egyetlen textúrát jelent, maximum több színben, de aki kicsit is ért a grafikához az tudja, hogy a színvariációk elkészítése kb. 15másodperc Photoshop-ban! Tehát ha grindeltem a játékban 6db hajót, és mindegyikre szeretnék mondjuk 3 féle festést, akkor ki kell fizetnem 55-90fontot, ami jelen árfolyamon 19-31eF! Na ez a vicc kategória! Annak idején tonnaszámra gyártottam Flight Simulator-hoz repülőgépfestéseket (ingyen), a nagyon időigényes, komplex, sok apró textúrából álló gépekre sem tartott tovább 1-2 óránál, de akkor azon már logók, feliratok, típusjelzések is voltak. Na mindegy.
Jó de akkor lenne arányos ezzel ennyit foglalkozni, ha kötelező lenne százezrekért vásárolgatni a hajókat. Az alapcsomag annyiba kerül, mint egy AAA játék, és ezért én 2015-ben megkaptam az SQ42-őt és a Star Citizent is, szóval még úgy is szinte a pénzemnél vagyok, hogy ráköltöttem kábé 100 dollárt azóta. Ráadásul nem lesz havidíj ugye, tehát ennyi a max költségem, ha nem akarok többet. Asszem 35 dollár volt annak idején az aurórával a két játék, ami meg irgalmatlan jó árnak minősül, és a vásárlók többsége valszeg meg is állt ennyinél.
A játékot pedig finanszírozni kell, azzal hogy így fejlesztés közben üzletelgetnek, éppen hogy egyensúlyban tudják tartani a költségeiket, mintha olvastam volna hogy így is mínuszban vannak és kellenek külső befektetők is, mint ahogy be is szállt az amazon vagy melyik. Tehát egy ilyen helyzetben hogy próbálnak forrásokat találni, azt nem érzem lehúzásnak. Utoljára szerkesztette: lonvard, 2019.01.15. 12:48:15
Egyetértek ezzel, de ez a legtöbb digitális tartalomra ez igaz. Zene, filmek, programok és játékok. Sajnos a digitális vásárlásnál az emberek agya nem állt át a fizika vásárlási szokásokról. Ehhez konkrét rendszert kellene kialakítani globális szinten, de ezt nyilván a kiadók nem fogják megtenni helyettünk, mert így látnak lehetőséget extra profitra.
Star-Citizen esetében én úgy fogom fel (és ezzel lehet én vagyok a palimadaruk), hogy mivel tetszik a koncepció és a jelenlegi játékmenet, jobban beleásva magam nem tűnik átverésnek se, így tudom támogatni a fejlesztést. Mindig csak egy kicsivel és csak akkor ha látom, hogy van érdemi fejlődése a játéknak.
Mondjuk ha már itt offolgatunk: ugye akkor lenne arányos a befektetett munka és a létrehozott érték, hogyha a szerencsétlen designer az általad említett 3-4 heti munkával EGYETLEN eladható űrhajót gyártana le. Ha viszont figyelembe veszed hogy ezután végtelen darabot eladhatnak akkor igazából mindegy hogy 30 pec munka volt vele vagy 4 hét, ugyanúgy minimális a befektetett munka a bevételhez képest.
Nyilván ez megint az elektronikusan terjeszthető javak sajátosságából következik, lehet nálam ez is mocorog a háttérben hogy miért érzem túlárazottnak a pixeltankokat meg pixelürhajókat.
Ezt a csatát már rég elveszítetted, ne hozd fel újra csak törődj bele. Ha folyton nyalogatod a sebed, nem gyógyul be!
Pixelhalmazzal kapcsolatban. Én modellezek is és textúrázok is. Egy star citizenbe készült hajó model folyamatos napi 8 órás munkával kb 2-4 hét ha megvannak a tervek és a modellel nincs túl sok probléma. Ebbe benne van a textúrázás is.
A probléma az említett Cod féle játékokban lehet, ahol csak a skineket kínálják ennyiért. Eleve a textúrákat layerek-ben csinálják meg az alapmodellen. tehát külön a karcok, külön az alapfestés, külön a minta festék, külön a kosz stb, stb. Tegyük fel egy hellokitti skin elkészítése annyiból áll, hogy a hellokitti mintát felcseréled a minta festék layerrel, majd áthelyezed a layer maszkot arra. Ezt ha valaki nem értené, 5 perces munka az egész. Persze a Hellokitty mintát is meg kell alkotni, de ez sem túl időigényes. Persze a játékos egyedinek és különlegesnek érzi magát egy egyedi skin által, szóval ez hatalmas üzlet a cégek számára.
Persze igazad van, nem is az SC-re gondoltam azt nagyon komoly munka ilyen szinten kidolgozni (tehettem volna OFF-ba az igaz). Általánosságban értettem magát a jelenséget, pl. ilyen COD és egyéb hülyeségekben a skineket, fegyvereket, egyebeket kb. 20perc elkészíteni, ennek ellenére néha ott is láttam már horror árú pixelhalmazt.
Az "őrült Koreaiakat" meg jól ismerjük lonvard elbeszéléseiből. Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2019.01.15. 04:00:48
Még a térképen is bolygónak van ábrázolva, látod. :P
Mert gömb alakú, és mert önállóan kering a Stanton körül. Ettől bolygó. És azért törpe, mert nem elég nagy ahhoz, hogy a körülötte lévő aszteroidamezőt magába szippantsa vagy kisodorja, és ezért az a sok szutyok körülveszi. :P Utoljára szerkesztette: lonvard, 2019.01.15. 00:50:18
"a szakember számára 30perc alatt összedobott grafikai assetért (pixelhalmaz)"
A 30 perc arra elég, hogy miután megkapta a szakember feladatnak, hogy csinálja meg mondjuk a reclaimert, akkor szépen kimegy a konyhába, csinál magának egy kávét, és elgondolkodik, hogy képes-e egyáltalán erre, mer hogy odáig hasonlót sem csinált, az elég valószínű Egy nagyobb hajót több év, mire összeraknak. Aprólékos művészi-tervezői-mérnöki munka kívül-belül, úgy kell megtervezni majdnem, mintha egy valóságos űrhajót raknának össze.
majd a vágottszemű fogja árulni az 500 dolcsis carrackot 20 ért is :D beveszed a corpba,hozza a hajót,fizetsz,lelép ,hajó marad a corp tulajdonában :D valahogy így képzelem :D aztán megy grindelni tovább :D
Jó az irány, remélem folytatjátok. Rengeteget szenvedtem még az elején, hogy ezeket az infókat megtanuljam. Az első napon P.Olisaron úgy keringtem mint gólya fos a levegőben.
Ismerős listában szépen kiemelted Stilinski-t, csak nem olyan ismerős akit kifeszítenél a hajód orrára legszívesebben? :D A Törpebolygó aszteroida összehasonlításon mosolyogtam, de végül csak sikerült lebolygózni
De hogy technikai adatokat is kiemeljek. Nálam amikor rákattintok egy célterületre a térképen, egy szaggatott zöld vonal jelenik meg, miután kijelöltem egyenes zöld vonal. Nálad ezt most nem láttam. Ez valami bug, vagy kikapcsolható?
Én azért vettem anno egy Connie-t, mert mikor kiadták azt a verziót amiben már be lehetett csámpázni Arccorp-ba, megláttam kint a dokkban. Na akkor azt mondtam, hú bazm... ez kell nekem :)
Azért ezek a hajómodellek nem 30 perc alatt lettek összedobálva :D A másik részéhez: a többség nem ípénisz lengetés miatt vesz ladikot, szimplán csak az annak eléréshez szükséges töménytelen grindet váltja ki ezzel. Mert nem mindenkinek van ám ehhez kedve napi 8-10-12 óra meló után, kivéve a keleti vágottszeműeket de azok más állatfajtát képeznek ilyen szempontból. :D
A repülési modell taglalása az egy olyan értékes anyag, hogy érdemes volna fordításra. Egyébként a citconról semmilyen anyag nem készült, tehát érdemes lehet átnézésre, és a fontosabb részek fordításra. Tudom tudom, 1 ember van aki fordít, és bőven elég neki ennyi, csak mintegy jeleztem, hogy jó lenne. :P
Én teljesen megértelek, ráadásul grafikusként már a kezdetektől értetlenül álltam a jelenség előtt, amikor sokszor egy szimpla, a szakember számára 30perc alatt összedobott grafikai assetért (pixelhalmaz), emberek képesek pénzt kiadni, de az egész folyamat mögött a gyűjtögetés ősi genetikai hajlama áll. Mint a bélyeggyűjtés, vagy bármi más gyűjtése...ez a hajlam nagyjából egyidős az emberrel. Multinál ezt még tetézi egy másik pszichológiai jelenség, amikor egy adott környezetben bizonyos tárgyak (vagy jelen esetben pixelhalmazok) birtoklása valamiért azt az érzést nyújtja embereknek, hogy ők ettől többek lesznek, tehát késztetést érez arra, hogy meg kell szereznie, mert enélkül a közösségen belül nem érhet a csúcsra, nem nőhet elég nagyra a virtuális fallosza. De ugyanez működik IRL is, a ruhákkal, telefonokkal, kocsikkal, házakkal, élethelyzettől függően. Jól ismert pszichológiai működések vannak emögött, az üzletemberek pedig zseniálisan aknázzák ki ezeket az egyébként faék egyszerű genetikai gyengeségeket.
Hehe, ha azt hiszed, hogy a hajóvétellel megúszod a grindet akkor tévedsz. Azt a ladikot még fel is kell pimpelni, szóval azért külön grindelhetsz majd, hogy megvedd a legjobb modulokat. :D
Jó lett a video szerintem...Picit a hangminőségen lehetne javítani, mert néhol nehezen érteni a narrációt, de maga a video tartalmilag teljesen rendben van! Kifejezetten jó az, hogy lényegretörő, és nincs az mint sok youtuber-nél, ahol már néha ketté töröm a karfát az idegtől, csak kattintson már rá valamire, vagy menjen már valahonnan valahova. Nem ritka, hogy 15 percet képesek emberek b*szakodni egy főképernyőn. Itt viszont lényegretörő, pörgős, a fontos információk elhangzanak, szóval nayon jó!
Ettől tartottam, hogy alapból úgy lesz kitalálva a játék, hogy finoman azért "rákényszerítsen" majd arra hogy inkább vedd meg valódi pénzért a hajót, máskülönben egy soha véget nem érő grindelés lesz belőle...
Ezt már inkább itt a fórumban kérdezem: a "kötekedésemre" írtad a kommentekben, hogy a 3.5-ös új FM-ben változni fog az afterburner/boost is többek között. Nem vagyok még képben eléggé az SC-s infóforrásokkal, de érdekelne, hogy hol lehet erről megtudni bővebbet? Felületes olvasgatásom alapján eddig csak annyit tudok erről a flight modell reworkről, hogy lesz. :)
Úgy lesz értéke a pixelhalmaznak, hogy a játékban ugyan kijátszható bármelyik hajó, csak nem tudjuk hogy hány játékóra alatt, és meglehet jobban megéri 1-2 hét munkabérből vásárolni valamit, mint a játékban grindelni érte mittudomén 1-2 hónapig. Minél jobban keres valaki, annál jobban megéri neki pénzért megvenni a kedvenc hajóját. Persze a játékban a megtett út is a játék része, de bárki gondolkodhat úgy, hogy mért ne kezdhetném egyből egy 500-1000 dolláros hajóval? Neki akkor az az élmény, hogy azzal a nagy döggel szöszöl. Én speciel a carrackba vagyok szerelmes (ha el nem basszák kívül-belül, mint ahogy erre most látok jeleket), és erősen gondolkodom, hogy még a játék indulása előtt megveszem a 450 vagy mennyi dollárjáért. Nem is a pénz tántorít vissza, hanem az, hogy azt a hajót nem fogom megérdemelni, és jobb volna már tapasztalt játékosként megvásárolni játékbeli kalandokkal kitermelt játékpénzből. De a másik énem meg azt mondja, hogy mért ne vehetném meg, mért ne játszhatnék az első pillanattól fogva egy olyan univerzális, moduláris hajóval, ami igazán tetszik? Utoljára szerkesztette: lonvard, 2019.01.14. 14:41:42
Na ezt idáig nem is tudtam, azt hittem, ha feliratkozol, hamarabb jutsz hozzá a PTU-hoz és ott meg is kapod az új hajókat tesztelésre. De akkor úgy tűnik Live-ben is jönnek.
Drake családdal én is hasonlóan vagyok. Csak a Buccaneer nekem annyira nem tetszik(bár most szerepel valami oknál fogva a hajó listámon.), ezért helyette én Hornet-ből szereztem be az egyik változatot, bár mostanság azt is nagyon nerfelték.
Csak azért gondoltam, hogy PTU-ban készült a videó, mert a hajólistádban szerepelt a Freelancer MIS, DUR és MAX. Pont ezek a hajók elérhetően a PTUban is a Hammerhead és a 600I mellett. De látom, hogy a listád elején nem szerepel a Hammerhead, tehát akkor beszerezted a Freelancerből a legtöbb verziót. Gondolom nem tartasz igényt mindegyikre, feltételezem, beváltod majd őket, aztán ha jön egy új hajó megveszed azt, hogy tesztelhesd. Ez jó ötlet, én mindig a PTU-ban tesztelem őket, de úgy várni kell rájuk. Utoljára szerkesztette: Hogthar, 2019.01.14. 11:04:40
Mint ahogy én nem vitatkoztam senkivel (most még veled se), pusztán hangsúlyozva írtam NEKEM mi nem szimpi az SCben, egyelöre.
Persze ez ugye jön az ódivatúságból is, én még nem álltam át teljesen hogy a nem fizikai javaknak is lehet komoly értéke...
@ToxiMaxi: na igen, a WOT a másik jó példa, szoknak is elgurult a gyógyszerük a pixeltankok árazásával kapcsolatban - persze megint csak személyes vélemény. Mondjuk ezért nem vagyok milliárdos se, mert nem teljesen érem mindig hogy működik a mai világ - franc gondolná hogy az emberek rohannak fizetni olyan dolgokért amik a szememben értéktelenek, ami meg hasznos lenne az meg nem menö és érdektelen :)
A youtube nickem szent és sérthetetlen, mert azon politikai és egyéb színtereken trollkodom is. :P Felmerülhet a kérdés, hogy akkor miért nem csinálok egy nicket a Star Citizenhez. De nem merül fel.
Hoghtar, persze hát Szőröskét piszkálgattam vele. Egyébként szeretem a srácokat, csak hát nem érthetnek meg engem, sok vagyok nekik. :D
A videó live-on készült, de szoktam ptu-t tesztelni amikor van. ;) A Drake észrevétel helyes, Bucot és Heraldot is vettem. Cutlass mellé azért nem árt egy vadász is, a Herald meg scanre is jó lesz remélem meg valamikor jön egy ewar variáns is belőle.
Otthon majd megnézem elejétől a végéig, kíváncsi vagyok rá. Ami feltűnt, 1: 3.4.2 PTU val tesztelsz te is. 2.: te is a Drake hajókat szereted. A Buccaneer neked szerepel a vásárolt hajók között, vagy a Herald után kaptad?
Így már értem. Szerintem ezt rajtad kívül egyedül Torzonborz tudta. Legközelebb nyugodtan linkelheted a videót is, engem nem zavarna. Úgy már összetettem volna a képet.
Most mit vársz tőle. Ahelyett, h a yt videóhoz kommentelne ide írogat ahol kb senkit nem érdekel. Mondjuk ott se nagyon.
A többiek véleménye viszont érdekel, szóval jöhetnek a pozitív/negatív kritikák normálisan megfogalmazva akár a yt videónál akár az oldalon. Utoljára szerkesztette: Torzonborz, 2019.01.14. 08:39:02
Néha követhetetlen mit mire írsz :D Biztos van a fórumban valaki aki tudja milyen videóról van szó, de ha megcímzed, akkor már nem lesz olyan zavaros. Sokan vagyunk a fórumban, rajtam kívül szerintem vagyunk jó páran akiknek fogalmuk sincs ki az a szőrös, milyen új irány és videóról beszélsz.
Nagyon jó az új irány, hogy írás helyett videóban toljátok, csak nem értem, hogy a narrátor srác mért tartja kihagyhatatlanul fontosnak, hogy közölje mindenkivel, hogy szőrös. :DD
Slarrkharrpparrmakkurrpukk - Ez viszont finnül van, Shed. Ne téveszd meg a fanokat.
Shednek innen üzenem meg, hogy zabálom, hogy rákapott a videók feliratozására. :)
Senki nem vitatkozik veletek, alapcsomagot lehet venni 40-50 euroért, és mindenki azt vesz amit akar, nem vagyunk gyerekek. Illetve néhányan de, de nekik meg nincs pénzük. :D Utoljára szerkesztette: lonvard, 2019.01.11. 17:02:58
"több 100 dollár pixelűrhajókra?" Ez a mikrótranzakciós játékok korában sajnos nem újdonság, de nézz csak be a WoT-ba és kapsz pixel tankot 100 dollár körül ott is.
Szívemből szóltál, és nekem az SCvel pontosan ez a tervem (amúgy még szoftvertesztelő is vagyok, tehát nekem a mindennapi életem az hogy NEKEM fizetnek atsztelésért :) ). Jöjjön ki, fusson jól, legyen tartalom, lássak egy relative teljes, jól játszható játékot és akkor kapnak tőlem max 30-50 EURt. Esetleg ha nagyon jó akkor vmi MMO jellegű havidijat. Utoljára szerkesztette: lammaer, 2019.01.11. 13:45:01
Az early access szvsz minden fejlesztő legszebb álma, régen még fizettek azért hogy emberek teszteljék a programokat, aztán mára már te fizetsz azért, hogy teszteld nekik a játékot. Azért fizess hogy dolgozz nekik?! És akkor ott van még amit mondasz, van olyan hajó aminek az áráért tíz darab AAA-s játékot kapsz... Meg kell várni még kész lesz és ha tetszik akkor szabad csak megvenni, akkor lehet tudni azt is, hogy tényleg megvalósítottak mindent vagy sem. Mert ígérni bármit lehet, és a játékfejlesztők 90% ma már tényleg olyan mint egy politikus a választás előtt, gyakorlatilag az örök életen kívül kevés dolog van amit ne ígérnének meg azért, hogy megválasszák, aztán utána a pofádba röhög...
Azt kívánom, hogy legyen igazatok, és mutasson valami nagyon tutit, hogy tényleg kilógjon (jó értelemben) a többi elsüllyedt Early Access program közül!
SC fejlesztése utóbbi 1-2 évben felgyorsult annyira, hogy ne tűnjön az egyszeri gamer számára se totojázásnak, amit csinálnak. Előző években lényegében annyit láttunk, hogy készülnek az űrhajók. Aztán amikor legyártottak egy nagy csomót, akkor újra kezdték, mert nem voltak elég jók. :D Manapság meg olyan dolgokat látunk, hogy hopp egy bolygó 70 kilométeres légkörrel, hopp egy város, hopp egy be sem jelentett extra űrhajó és már repülhető is. És így tovább. 1 év múlva rengeteg minden lesz benne, és már csak tényleg annyi kell, hogy életet leheljenek belé. Amikor ez megtörténik, akkor lesz az early access kategória királya ez a játék.
BIS a Day-Z dobálta oda vissza más-más csapatnak. Most, hogy szüneteltetik az Arma sorozatot elkezdték ők átvenni a Day-Z felett az irányítást. A Star citizen-nél viszont látványos és érezhető a fejlődés. Lehet kicsit nagy fába vágták a fejszéjüket, sőt én biztos vagyok benne, hogy a sok beígért tartalom nem lesz a végleges verzióban, de végeredményben jó játéknak ígérkezik, ha tartják a fejlődés ütemét, úgy mint az elmúlt 1 évben.
Nekem az is sokat számít, hogy egyenes a kommunikációjuk és hallgatnak a community-re. A Day-Z esetében például nem nagyon volt meg a kommunikáció. Csak, hogy említsek még egy hasonló early access-t ott az Obsidian és a Pillars of eternity játéka. Ők is egyenesen kommunikáltak, hallgattak a játékosokra és végül nagyon jó játékot csináltak, számomra legalább is. Pedig náluk is ment a kételkedés.
A horror drága marketing rendszerük nekem se túl szimpatikus egyébként, viszont így tudják tartani a 3 stúdiót.
Ez igazából az egész early accessre igaz. Minden becsülettel megcsinált EA játékra (ilyen pl a Subnautica) jut legalább 5 (de inkább több) olyan játék aminél a fejlesztők az early accesst csak a játékosok pénztárcájára értik, nem arra aminek valóban lennie kéne. (community bevonása a fejlesztésbe, ötletelés, bugreportolás, átláható fejlesztés, roadmap
Hogy az SC olyan lesz e? Na az majd kiderül. Ami nekem nagyon gáz az SCvel kapcsolatban, az a mérhetetlen kapzsiságnak tűnő árazás.... több 100 dollár pixelűrhajókra? NEKEM (!) sok és nem szimpatikus. Utoljára szerkesztette: lammaer, 2019.01.09. 10:34:54
Efelől semmi kétség, nem is ezen van a hangsúly, hanem inkább azon, hogy túl nagy falat talán a készítők részéről. De kívánom, hogy legyenek kitartóak és ne adják fel félúton mint a Bohemia, mert nem ezt érdemelte volna az a játék sem..
Picit úgy érzem ezt a játékot mint a Dayz-t. Ugye ott 5 év alatt ment le ez az egész hercehurca és ott is voltak ígéretek, tervek melyből valami megvalósult, valami teljesen feledésbe merült, és nem tudom miért, a 0,63-as verziószám után (amit 5 év alatt értek el ugye) hirtelen megjelent a játék 1.0 és kész. A játékban ugyan úgy megtalálható még rengeteg bug, igaz egy része stabilabbá vállt viszont összességében még mindig úgy érzem, hogy kevés főleg a "teljes értékű megjelenéshez".
Talán amit itt olvasok egy ideje, és nem csak itt külföldi fórumokon is, talán kezd hasonlítani a 2 szitu egymáshoz?! (Csak kérdezem) Összességében talán tényleg teljen el még 4 év, de ne jusson a SC a Dayz sorsára, mert szerintem borzasztó amilyen állapotban az megjelent végül...
(A Dayz-nek semmi köze ehhez a topichoz, se a SC-hez csak egy példa volt, amivel szerintem össze lehet hasonlítani a mostani helyzetet.)
Tavaly megmutatták, hogy a játékteret meg tudják csinálni, valamint megmutatták, hogy képesek optimalizálni a játékot. Ez két olyan vaskos téma volt, amiben erősen nem hittünk, szerintem. :D Van még a játékban egy vagon olyan dolog, amiben meg kell hogy győzzék a közönséget, hiszen még nem láttuk működni. A több személyes hajók ncp-kkel való gördülékeny irányítása, az igazán nagy kapitális hajók irányítása, menedzselése, a generált tartalmak érdekessége, hogy a játék játszatni fogja-e magát, és lehetne még sorolni. Ezekben addig nem fogunk hinni, amíg nem láttuk működni.
Az ilyen projektekben mindig ott a kockázat, hogy sosem készülnek el. A közösségi finanszírozású játékoknál ez elég gyakori, de ez ma már nem titok. Aki ilyet finanszíroz, az tudja.
Ez a játék azt hiszem a legtöbb pénzt kapta, amit ilyen módon valaki összeszedett, és persze az ígéretek is messze meghaladnak mindent, amiről bármelyik másik fejlesztő regélni merne.Eléggé érthető, hogy sok a szkeptikus, de egyelőre átverésnek nyoma sincs. A játékfejlesztés F1 kategóriájú drága sport. Úgy fogy a pénz, mint a hó a napon. Akinek ez nem felel meg, nem szeret kockáztatni, annak meg kell várni, amíg elkészül (vagy sosem játszik majd vele, mert nem készül el).
Én nem bánom, hogy nem adják ki úgy mint az ED-t. 1 hónap játék után otthagytam mert a farmoláson kívül semmi sem volt benne, egyszerűen nem volt tartalom és azóta nem éreztem ingert, hogy bármelyik kieget megvegyem hozzá. Remélem az SC más lesz és megjelenéskor lesz benne tartalom.