Szerintem lesz rá példa, hogy pl. EVE-ben összeszokott klánok áttelepülnek majd a játékba. Ők annyiból előnyben lesznek, hogy a szervezetben elfoglalt pozíciójuk már akár évek óta adott, illetve összeszokott társaságokról van szó, ahol nem kell kvázi nulláról kezdeniük az org felépítését. Persze így is kell majd pár hónap mire mindent összeszednek amit akarnak, de egy kész és összeszokott társaság mindenképpen előnyben lesz véleményem szerint.
Egyetértek, legyen csak drága! Egyébként az egyik legnehezebb dolog a balance belövése lesz, mert annyi a feature, a hajó, a fegyver és egyebek, hogy észnél kell majd legyenek az arányokkal.
Pont a kismillió tényező fogja meghatározni a nagy hajók sorsát. Vegyünk alapul az életből pár példát. A magyar ingatlanok 90%-a rossz állapotban van. Azért, mert amikor valaki megveszi, nagyobbat akar, mint amekkorát fenn tud tartani. Sajnos ez elég jellemző a jelenlegi generációra. De ne legyen ingatlan, legyen gépkocsi. Olyan kocsit vesznek, ami a pénztárcájukból kifér, és még egy kicsit hitelből. De a következő szervizre már nem marad pénz, így jön a kókler és eladja neked a föttögésgátlót hétezerért. Az emberek többsége alapvetően ilyen.
1080p-be rx vega 64-el mennyi fps-em lenne egy i7 6700 proci 16 giga ddr4-es ram mellett?
Én csak azt mondom, hogy 1 ember megfelelő hajóválasztással és játékismerettel képes olyan mennyiségű profitot összehozni, mintha egy közepes hajókkal operáló org lenne. Nem kizárólag freelancerrel fogunk grindelni, tehát a grindelési idő az nem lesz állandó, hogy mittudomén 15 perc játék az 1000 zseton. Egy HULL C-vel majd 15 perc játék 37000 zseton lesz. És aztán ebből lehet venni egy HULL D-t. 20 000 a kapacitása. :D Persze kismillió tényező játszik még itt közre, ez most egy elméleti fejtegetés, hogy hiába kerül piszok drágába egy akármilyen capital hajó, mi nem feltétlen freelancerrel fogunk kepesztetni érte.
De ahhoz is kell kezdőtőke, nem is kevés, hogy azt a HULL C-t telepakold rakománnyal és nem kevés idő, hogy eljuttasd A pontból B-be. A kockázatról nem is beszélve.
Jó de nem mindegy milyen hajóval kezdjük a játékot. Nem azonos grindelési potenciál van bennük. Egy freelancer max kapacitása 122, egy HULL C-jé meg 4600. Annyi mint 37 darab freelancer maxnak. Tehát ha én HULL C-vel kezdem a játékot, akkor máris olyan vagyok, mint egy 37 fős freelancer organizáció.
Egy rövid időre most felejtsük el ezt a pénzért veszek hajót opciót. Tegyük fel mindenki auroraval vagy mustanggal kezd, és adott egy 30 fős org. Nyilván mindenki megpróbál játékstílusához mérten egy következő kategóriába ülni minél hamarabb, kialakulnak a kedvelt pénzkereső foglalkozások, majd realizálódnak a személyes ambíciók és majd csak ezután kezd alakot ölteni egy org közös célja. Egy ilyen evolúcióban az org melyik korszakába tudjátok elképzelni azokat a méretű hajókat, melyeknek a kezeléséhez 5-6 és a kíséretéhez még 20 ember kell? Valószínűleg hónapok fognak eltelni csak addig, amíg az egyén képes saját ambícióin túl másokét is figyelembe venni. Azt gondolom bőven lesz ideje a nagy hajóknak, hogy megtalálják a saját áraikat és feltételeiket
Egy HH már bőven org ladik, azért nem egyedül kell gürizni. Mondjuk ezek sztem placeholder árak voltak, de nagyságrendileg azért stimmelhet. Szóval el lehet felejteni, hogy egy ilyen ladikra valaki egyedül szedje össze a pénzt a játék indulása utáni pár hónapban bár biztos lesz egy két nolifer állat aki megcsinálja.
Egy valkire 20+4 személyes. Ha a 210 napot elosztod 24-el, akkor egy klán, org, szervezet (ki hogy nevezi) viszonylag rövid idő alatt szert tehet rá. Annyi mindent próbálnak reális keretek közé terelni, egy-egy ilyen hajónak a működtetése is inkább szervezet feladata kellene legyen. Remélem a feltételek csak nehezedni fognak.
A 2018 Citizcon adásában amikor mutatták a 700 dolláros hajó árát, olyan milliárd uec környékén volt. Egy jobban fizető küldetés amit 10-15 perc megcsinálni keresel 1000+ uec. A legjobb pénzeket kereskedéssel, kalózkodással, vagy kereskedők támogatásával lehet szerezni.
na akkor bétában úgyis van 110k pénzem remélem nem veszik el és lehet venni hajót kipróbálni
Tuti bukta, de viszont az áruk meg nem lehet akkor olyan borsos. Éppen csak hogy ki tudjuk próbálni amit szeretnénk, hátha megvesszük :D, meg hát motivációt adnak a küldetések csinálására, bányászatra, kereskedelemre.
Ez azt is jelenti, hogyha megvásárlok játékbeli pénzből egy hajót az megmarad amíg a biztosítás rajta van, vagy a következő patch-hel elveszik? Utoljára szerkesztette: Hogthar, 2018.10.16. 11:58:45
Persze, a játék alapja, hogy azért szerzünk profitot, hogy egyre jobb felszerelést és hajót vásárolhassunk, hogy aztán arányosan nagyobb profittal még jobb felszerelést és még nagyobb hajót vásárolhassunk, hogy aztán az így megszerzett profittal még jobb felszerelést és még nagyobb hajót vásárolhassunk! :D
Más:
Baszki, a Levskin ébredtem. Kiestem tegnap este félúton, és ott ébresztett. Én nem így akartam ide eljutni, hanem űrhajóval. Meg akartam közelíteni, mint annak idején hajóval Angliát. Dover fehér szikláit láttam meg először. Most meg a Delamar jégtömbjét szerettem volna. Immersion romboló játék, akkor egy gyors refund következik, de még átgondolom. :P
noob kérdés ha kijön a játék a hajókat amiket most horror áron vehetsz meg mind meglehet venni a játékban megszerzett pénzel is? vagy minden fizetős marad?
Közben elkezdett tetszeni ez a kvantumozsdi. Nem tudom hogy ez így marad-e, de ha igen akkor tényleg nem lesz sima a menekülés a kalózok elől. Mondjuk hajókázunk egy irányba, és akkor feltűnik néhány gyanús űrhajó. Kell majd szkennelgetni, hogy kicsodák. A benzin fogyóeszköz, taktikai értéke van, amellett hogy pénzbe is kerül, szóval minden felbukkanó hajó elől nem lehet csak úgy elkvantumozni. Tehát leszkenneltük, hogy bűnöző elemek. Ekkor már a sarkunkban vannak persze. Ki kell választani gyorsan egy kvantumbóját (vagy minek nevezzem), lehetőleg olyat, ami a banditák érkezési irányával ellentétes, hogy közben a hajóval full sebességgel időt tudjunk nyerni. Na hát ez nagyon nehéz lesz. Miközben pillanatok alatt az arcunkban vannak, valaki böngészgeti a csillagtérképet, hogy hova a tökbe ugorjon. Ha egy szem pilóta van, neki külön élmény lesz ez. Szerintem meg se fogja próbálni, mer nem lesz rá idő. De ha tegyük fel igen és megvan a cél, akkor következik az a rész, hogy vagy másfél percig a hajónak minimális manőverezési lehetősége van, mer számol a kompjúter. Mert "nem lehet csak úgy hiperűrsebességre kapcsolni, még a végén nekimegyünk egy bolygónak vagy szupernovának aztán akkor jóccakát"! :D Ennyi idő alatt szépen beérik, és lesz lehetőségük kibillenteni a hajót az irányából, például el tudom képzelni hogy valami döfőorral oldalról belerongyolnak, és akkor vége a kvantumos terveknek. De valami robbanó hatású lövedék is befolyásolhatja a célra tartást. Na és ha véletlenül sikerül elugrani, akkor meg az irányból meg lehet majd saccolni, hogy hova ugrott, lehet utána is menni, illetve valami eszközzel ki is lehet szedni a kvantumsebességből. Hm. :)
Ugyanúgy hisztek a projectben, nem jobban és nem kevésbé, mint én. Különben nem lógnátok rendszeresen a topikjaiban. :P
Természetesen csodálatos moderátor és topikgazda lehetnék, de itt nincs értelme, mint fejtegettem. Ott van értelme, ahol rendszeresen egymásnak esnek az emberek, pl. politikai topikokban. Ez ilyen kis geek szaktopik, ha van is torzsalkodás az olyan, mint mikor két köpcös szemüveges informatikus egymás fejét csapkodja klaviatúrával. Csak olyankor kell beleszólni ha az egyik már a katódcsöves antik monitort próbálja lerángatni a szekrényről, hogy a másik arcába dobja.
Szerintem legyen Ionvard a topic gazda. Folyton itt van, 10 ből 6 sor az övé (offline is tudja gyakorolni a moderálást), megingathatatlanul naiv nézőpontjával langyosan tartja az állóvizet az időnként fellángoló hype és hiszti hullámok között, ... szerintem Ő jó választás.
Torzi nem olyan rossz ez az elrendeződés, inkább ide másolják be a listáikat mint prohardverre. Ilyen kis posványos is kell, ahol lehet dagonyázni. Szerintem nincs olyan ember aki néhanapján ne azért jönne fel ide, hogy olvasson egy kis flémelést :) Utoljára szerkesztette: Gilmoor, 2018.10.16. 07:55:06
Lehet kérni fuvart, ha pénzt is ajánlasz, lehet valaki eljön és felvesz. Küldetéseket most is lehet csinálni, érdemes ránézni, vannak köztük jók. Addig próbáld amíg jó az FPS. Az új optimalizáció rengeteg grafikai glitchet okoz, valószínű fogják finomítani, viszont abban az esetben az fps csökkenni fog. Nem is beszélve a bolygóról, nem hiszem, hogy azt a várost a metró rendszerrel probléma mentesen képes megjeleníteni.
Én inkább azt tapasztalom, hogy amik még nincsenek benne de beleképzeltem, azok egyre-másra jönnek kifelé. De ez azért lehet, mert látom mi a Chris Roberts koncepciója, és ki lehet okoskodni, hogy mi az ami még hiányzik, és benne kell hogy legyen.
Na, Delamarra végül is majdnem eljutottam. Ez lenne idáig a legtávolabbi pont, délután nem sikerült rákoncentrálnom mer dolgom lett, de most minden adott volt. A kvantumutazás nagy örömömre hosszúnak ígérkezett, ezért elkezdtem fészkelődni, és végül elkövettem azt a hibát, hogy kiszálltam a pilótafülkéből, hogy mintegy utasként nézhessem. Sikerült is, de aztán kinn találtam magam az űrben, a hajó meg elment. Most félúton lebegek az OIisar és a Delamar közt. Nah, vissza a menube.
Azért lesz jobb a kétkedőknek meg a károgóknak, mert amikor megjelenik ők csak pozitív értelemben csalódhatnak. Akik előre beleélik magukat, hogy itt a világ legjobb játéka készül stb, azoknak meg akkora lesz már a végén az elvárásuk, hogy nagy valószínűség szerint csalódni fognak meg hiányolni dolgokat amit beleképzeltek...
Pár évig dolgoztam egy szoftverfejlesztő cégnél, és át tudom élni, hogy prezentációra készülnek úgy, hogy nincs mit kirakni, de ki kell rakni, és ott a színpadon kell meghalni, és Chrisnek ez néhányszor sikerült, és olyankor tisztára elkeseredtem, pedig gondoltam hogy ez csak egy szerencsétlen állomása a fejlesztésnek és kényszerpályán van az adott bemutatóval, de hát rossz volt nézni. Eszembe jutottak a mi cégünknél azok a szerencsétlen bemutatók, amik előtt még 15 perccel is próbálták a programozók használhatóra pofozni a szoftvert. Hogy legalább 2 percig működjön, amíg megmutatják a megrendelőnek. :D
Jah, ki lehet engedni a gőzt. Most az váltotta ki szerintem a vitát, hogy pont egy tök jó Citizenconon voltunk túl, és a 3.3 is elkezdett működni, és lehetett szenvedélyesen a játék mellett érvelni. Most a common gamer számára is átélhető fejlődés történt. és akkor pont most volt balszerencséje az Ainznak, hogy előszedje a listáját. Ki kellett osztani. :D Volt egyébként nagyon szomorú bemutató is, tavaly karácsonykor, amit végig se bírtam nézni, amikor a Skywalkerrel kellett teljesíteni valami páros küldetést, és olyan vérszegény volt még az egész, hogy elment a kedvem az egésztől. Hónapokig utána nem is foglalkoztam a játékkal (csak Shed fordításait olvasgattam, nem értettem honnan veszi az erőt hogy ezek után még fordítsa a történéseket), és vártam egy hasonló bemutatóra, mint ez volt. De meg emlékszem hogy előtte volt a Citizenconon egy olyan elképesztően jó bemutató, ami után vártuk karácsonykor a csodát, és pofára esés lett belőle, legalábbis nálam. Most karácsonykor nem tud történni ilyesmi. Kapni fogunk egy Loreville-t, akarok egy nagyot végre játszani úgy, hogy végre megcsinálom az első sikeres küldetésemet ebben a játékban. :D
Prohardvert tekinthetjük az SC szakmai topikjának, ez meg egy liberálisabb topik, amiben nincsenek szabályok, mert feltételezzük, hogy értelmes emberek járnak ide, és mellőzni fogják a hardcore offtopik szöveget, illetve a hardcore személyeskedést. Idáig szerintem ezzel nem volt gond, nem igazán éreztem még, hogy itt "moderátornak" kellene intézkednie bármilyen formában. Posványnak nem kellene nevezni, mert a topik olyan, amilyen emberek hozzászólnak, és azért a keménymag az mind segítőkész, jó arc. Főleg én. :-D
Soha semmiféle kénye kedve szerint törölgetés nem volt és most sincs ott, egy három napos flame után, az összes emberke követelte hogy azt az off-ot zárjuk le, és akkor egyetlen egy poszt lett csak törölve. Bárki végignézheti a topikot hogy sehol nem hiányoznak posztok, számsorban vannak tehát utólag is megnézhető mi lett vagy nem lett törölve, egyértelműen hazudsz, ahogy szoktál... Amúgy ha ebben hazudsz akkor másban miért mondanál igazat? Utoljára szerkesztette: MasterMason, 2018.10.15. 20:31:12
Aláírom, képtelenek elviselni mások véleményét és mindenkiben ellenséget látnak akik nem úgy gondolkodnak mint ők. Ahogy valaki szól valamit, rögtön személyeskednek vele, kb tényleg olyanok odaát mint egy szekta. Pro hardveren is ezt csinálják itt is ezt fogják ha lehetőséget kapnak rá, alkalmatlan lenne topik gazdának, szerintem EnxTheOne maradjon. Nem szól bele semmibe, nem akar kitiltatni senkit, szóval jó az úgy ahogy van.
Itt még legalább mindenki elmondhatja a véleményét.
Nem, azt nektek köszönhetem, mert állandóan a moderátort gyötörtétek, hogy tiltson már le. :) Szóval a topikgazda hozzászólásokat azért tud törölgetni. :P
Szerintem nincs olyan szinten ea topik, hogy kelljen ide egy ilyen felügyelet. Csak megölné a vitát. Most az hogy 1-2 ember előjön a szokásos kérdéseivel és kétkedéseivel, az csak arra jó, hogy energizálja az embert, és elmagyarázza, hogy miért látja rosszul. De lehet hogy mi látjuk rosszul! Isten tudja. :) Majd ha jön ide egy igazi troll, és szétcseszi az egészet valamivel, akkor előjöhet a kérdés, de akkor is első körben hívni kell egy moderátort, azt kész.
Arra jó lenne, hogy a fejlécbe beletegyed a linkeket, csak az a helyzet, hogy azokat nem igazán fogják nyitogatni, mert a kérdéseiket inkább felteszik, mintsem hogy fél órát böngésszék a linkeket. Szerintem is egy ilyen topik jobb arra, hogy direktbe megkérdezze valaki, amit akar. Azér vagyunk, hogy válaszoljunk rá. Utoljára szerkesztette: lonvard, 2018.10.15. 20:15:58
Lehet, velem van a baj, de nekem nincs bajom a sráccal. Kicsit túl komolyan veszi az egészet, a többi meg csak natív de bájos álmodozás, ami inkább jópofa, mint idegesítő, de persze elfogadom, hogy nem mindenki így éli meg. Nekem mindegy ki a topikgazda, csak bölcs legyen, ne olyan kretén idióta mint az Elite topikban volt a tag, aki kénye-kedve szerint törölgetett össze-vissza, ha már elfogytak az érvei.
Én a negatív kritikának is látom értelmét, de nem mindegy, azt milyen stílusban, vagy ami még fontosabb, személyeskedéssel vagy anélkül adják elő. Ha másokat személyében nem sért és nyilvánvalóan csak a témában érvel valaki negatívan (tehát nem troll), akkor miért ne mondhatná el, hogy neki mi baja van? Magam részéről nem értek egyet a kritikákkal, mert teljesen világos a fejlesztési metódus és ennél publikusabb fejlesztés kevés van, tehát semmiképpen nem merülhet fel az átverés lehetősége. Az eddig látottak alapján rengeteg munka van már ebben a projectben, ez nem is lehet kérdés tárgya. Ezzel együtt meg tudom érteni, ha valaki a felületes tájékozódása miatt, vagy mert nem érti a játékfejlesztés menetét, aggódik a hosszú fejlesztési idő miatt, de akkor itt vagyunk mi és elmagyarázzuk, hogy miért látja rosszul. Nincs ezzel baj...szerintem.
Látom jó szokásodhoz híven ismét fogalomzavarban vagy de segítek: házigazda!=moderátor. (Mellékesen: azt, hogy a ph-ról kibasztak csak saját magadnak köszönheted, mert ugyan ebben a kretén stílusban adtad elő magad)
Hát, én abból indulok ki, hogy mikor rájött, hogy én vagyok a prohardverről kigolyózott Poe Dameron, akkor olyan őrjöngést vágott le, hogy majdnem lekapcsolták a várost is a netről. Már jöttek a szolgáltatótól, hogy Szőrös mondta nekik, hogy vágják el a kábelt. Amikor a környék tiltakozni kezdett, akkor elautóztak Franciaországba, hogy az Atlanti-óceán alatt futó főkábelt vágják el, megfosztva Európát és egész Ázsiát a nettől. Angela Merkel járt közbe, hogy legyen már egy kis net, Szőrös meg rábólintott, hogy na jól van. Szóval Szőrössel vigyázni kell. :) Moderálásra szerintem egyébként nem nagyon van szükség, nincs akkora offolás, és személyeskedés sincsen. Arra hogy egyvalaki ízlésvilága határozza meg, hogy ki szólalhat meg és ki nem, arra most aztán tényleg nincs szükségem. :)
Szerintem ott sincs "fejetlen" moderálás, max szigorúbban veszik a fórumszabályzatot. Engem pl nem zavar, ha valaki negatív véleményt fogalmaz meg, az jobban, hogy ezerszer áttárgyalt dolgokat rángatnak elő újra és újra ignorálva a tényeket. De pl érdekelne a lelkivilága annak is, aki egy el sem készült alfa verziójú "demóból" hiányolja a 100 naprendszert. Egyébként biztos vagyok benne, hogy ha "feature ready" lesz is az SC (és "ki lesz adva" az első verzió), abban sem lesz még benne a 100 naprendszer és tuti bugos lesz. De abban is biztos vagyok, hogy nem fogják elengedni a "kezét", hanem bele fogják tenni a hiányzó contentet, a bugokat pedig orvosolni fogják.
Ainz én elfogadom, hogy fel vagy háborodva, épp csak nem értem a miértjét. Én speciel támogatom az SC-t, és nem érzem úgy, hogy hiábavalóan adtam volna oda 50 eurónyi összeget. Nem igazán érdekel az elején vizionált jövőkép, mert csak a nagyon naivak hihettek abban, hogy annak van bármi értelme. Engem az érdekel, ami van. Az látszik, hogy ami van, az gyarapszik és ami nem mellékes még tetszik is. Aki pedig ennek ellenére csalódott a fejlesztésben, visszakérhette a pénzét.
Idáig az is hit kérdése volt, hogy optimalizált lesz-e valaha is ez a játék. Pár hónapja itt is vitatkoztunk erről egy nagyot, én azt mondtam, hogy közepes konfigokon el kell hogy fusson, különben bukó lesz, és nem voltam népszerű a véleménnyel. Most hirtelen kijöttek egy olyan verzióval, amin meg elfut nálam is a játék, és még messze nincs kész az optimalizálás. Tehát ez csak egy példa arra, hogy attól hogy mi nem látjuk a fényt az alagút végén, még nem látjuk reálisan a helyzetet, mert se tudásunk, se információnk. A roadmapot kell követni, az nem parasztvakítás, amiket oda bepakolnak, azt fogják abban az évben fejleszteni. Ha kész vannak az alapok, akkor jöhet szerintem a tartalomgyártás. Akkor majd az fog szerepelni a következő évi roadmapon, hogy negyedévente mittudomén 5-10 naprendszert.
Amúgy lehet most terrapin nélkül is el lehet jutni hurstonhoz, csak olyan ladik kell amiben van ágy, ki-belog után megint tele lesz QT tartály. Mondjuk ez most bug, szóval addig kell kipróbálni amíg nem jön rá fix. :D Utoljára szerkesztette: Torzonborz, 2018.10.15. 10:16:59
"Mert a támogatók a számodra irreleváns elvárásokért fizettek vagy nem ?" Ez nem a te dolgod hanem a támogatóké, ha meg támogató vagy és azért panaszkodsz azt rossz helyen teszed. "Talán akkor már nem is számítanak a stretch goalok ?" Ki mondta, hogy nem számítanak? "Már az se baj, ha nem 100 hanem csak 1 naprendszer lesz ?" Sose lett mondva, hogy 100 naprendszer lesz, és nem mondta senki hogy nem lesznek benne a beígért naprendszerek. "Nem baj, ha a beígért featureok 80% nem lesz benne ?" Kimondta hogy nem lesz benne a beígért "featureok"? Úgy tűnik te többet tudsz a projektről mint mi, belátsz az ajtók mögé. Baj van velünk? Tényleg? Mi a helyzet az asztalt verő kölykökkel akik azt üvöltözik "játékautót most"? A beígért tartalmaknak nem lett meghatározva megjelenés, irreális elvárás, hogy pár éven belül elkészül minden. Ez sehol nincs így. Nem is lett beígérve. Ami azt illeti, közölték is hogy elfog nyúlni a megjelenés. 3 év fejlesztés után amit kaptunk, abból bőven látszik, hogy milyen részletességgel hogyan halad a projekt. Van Roadmap megvan osztva mindenki számára, ha nem tetszik menj máshová, ha tetszik akkor meg várj türelmesen. Ha azt szeretnéd, hogy ne ruházzanak rád troll jelzőt járj jobban utána, hogy halad a project mi van a roadmapba és érvelj racionálisabban. Ha meg panaszkodhatnékod van, ott a hivatalos oldal, lehet a fejlesztőknek írni. 1 héten belül válaszolnak. Utoljára szerkesztette: Hogthar, 2018.10.15. 10:14:21
Honnan tudod mi lesz benne? Szerintem számonkérni akkor lehet majd, ha megjelent. Mit jelent, hogy a "feature"-ök 80%-a? Pár éve még static naprendszerek voltak tervezve, pár landing zone-al, közötte landing animmal. Ennél már most jóval többet tettek bele.
Látod már te is szektázással jössz, nem gondolod, hogy ez nem normális? Meg amúgy az amit csinálsz?
Egyébként ha kicsit is körbenéznél a projekt körül akkor elég sok kérdésedre választ kapnál, de elhiszem, hogy ez nagyon megterhelő. Utoljára szerkesztette: Torzonborz, 2018.10.15. 09:22:49
Még szerencse, hogy nem te vagy a moderátor Ez is olyan lenne mint a prohardveres topic, ahol már lassan egy szekta alakul ki a fanokból Ha valaki bármit is meg mer kérdőjelezni, akkor meg pánikba esnek : D
Mert a támogatók a számodra irreleváns elvárásokért fizettek vagy nem ? Talán akkor már nem is számítanak a stretch goalok ? Már az se baj, ha nem 100 hanem csak 1 naprendszer lesz ? Nem baj, ha a beígért featureok 80% nem lesz benne ? Az sem baj, ha egy szerveren nem ezren vagy több ezren (mint ahogy CIG ígérte) lesznek, hanem csak 70-en ? Mert akkor nálatok erősen vannak bajok fejben Az a célom, hogy megtudjam mit gondoltok így 7 év után, arról hogy a játék még a horizonton sincs :) És ne gyertek azzal, hogy szépen alakul, mert kb semmit nem lehet benne 7 év alatt csinálni Tudom, most is megkapom majd hogy 2 éve kezdődött a fejlesztése, mint megkaptam 2017 év elején :))) Tudom hogy egyszerű ráhúzni az emberre hogy troll, ha kényes kérdéseket tesz fel, de még mindig várom a választ Mennyi készült el azokból ? Mit gondoltok mikorra lesznek készen ? Ha így haladnak lesz 100 vagy 10 rendszer 2020-ra ? Lesz több ezer küldi ? Óriási népes városok (nem csak üres assestek) Hatalmas népes űrállomások ? Meg még a milliónyi beígért dolog Tudom hogy kurva könnyű trollt kiáltani és ennyivel elintézni, de én komolyan várom a választ
Azért írta le, mer' ő tuggya. Vannak próféták már a kezdetektől fogva, akik jól megmondják, hogy soha nem készül el/elfogy a pénz a és a cig lehúzza a rolót/az egész csak átverés. Na ennyi, hát nem esett le!? :D
Nincs topik gazda akli betenné. :( Én bevállalom ha kapok elég támogatást, bár akkor az biztos, hogy a flémkeltés meg topikszpemmelés nem lesz elnézve.
A grafikát ráncfelvarrják, ha kezd elavulni. A játék unikális része, hogy egy olyan rendszert raknak össze, ami emberszimulátor, túlélőjáték, fps, repülőszimulátor, real time stratégia, építkezős játék egyben, ráadásul egy végtelenségig bővíthető játéktérben. Ilyen játék nincs és nem is lesz a következő 10 évben, legalábbis ebben a minőségben. Kicsit olyan ez, mint a Star Wars filmek. Amíg Lucas az életművének tekintette, és egy-egy epizódon éveket dolgozott, addig egészen más minőségben jöttek ki a részek, mint a profitorientált Disney-gyárból. Ha lesz a fejlesztésnek egy a mostaninál kitaposottabb útja, akkor egy fejlesztőcsapat belevághat amolyan Disney-szerűen, de akkor se fogja hozni ezt a szintet, mert ehhez kellene még egy olyan fanatikus faszi, mint George Lucas vagy Chris Roberts. Utoljára szerkesztette: lonvard, 2018.10.15. 08:54:22
Azt szeretném Tőled kérdezni, hogy miért írtad le azt a 4 sort és másoltad be a 3 oldalnyi nagyrészt irreleváns elvárást egy olyan korszakból, amikor még csak álmodozás szinten élt a projekt? Azt szeretném megkérdezni tőled, és szeretném, ha erre válaszolnál: Mit szerettél volna ezzel elérni? Mi volt a célod? Azért volna fontos erre válaszolnod, mert ennek tükrében fogom (esetleg fogjuk) komolyan venni vagy éppen figyelmen kívül hagyni az aggályaid.
Megnéztem mindkettőt és egyik sem túl bizalomgerjesztő. Azok alapján még jó 5 de inkább 10 év mire kész lesz, ha így haladnak. Addigra meg a hű de nagy világmegváltó dolgok meg grafika már elavult lesz.. Jövőre, de legkésőbb 2020-ban jön a következő konzolgen és újabb grafikai ugrás lesz.
Ez akar mehetne a Bannerbe is nehany official linkel mint pl
1.: A Youtube channel 2.: A referral generator 3.: Az SC sub Reddit 4.: Az Starcitizen_leaks subreddit 5.: Az SC refund subreddit 6.: A hivatalos oldal (robertspaceindustries.com)
Te egyébként mit vársz milyen választ kapsz erre? Érdekel téged ez a project? Mert ha igen, nagyon szépen levezetik a hivatalos oldalon és a youtube csatornán milyen fejlesztések zajlanak éppen. Utána tudsz nézni, tudod követni, ki is próbálhatod, részt vehetsz a nyílt fejlesztésben.
Ha nem hiszel abba hogy elkészül ne támogasd. Ha érdekel a project, de nem akarod még támogatni ne támogasd, szíved joga senki nem késztet rá, hogy áldozz rá pénzt, viszont elvárni azt hogy egy ekkora projektnél egyből minden kész legyen olyan mintha egy csecsemő verné az asztalt "most azonnal játékautót"!
Szóval annak tudatában, hogy ez a játék még nincs kész de te számon kéred, nem kelti azt az érzést hogy te troll lennél? De ha nem is vagy troll csak úgy érzed ez az évezred átverése, miért nem mész tovább? Unatkozol vagy úgy érzed te vagy a fehér lovag akinek kötelessége felnyitni az emberek szemét hogy mennyire át vannak verve? Hidd el erre nincs szükség, azok akik követik a projectet nagyon is utána néztek is tisztában vannak vele hol, merre tart a fejlesztés. Ha meg nagyon számon akarsz valakit kérni írj a fejlesztőknek, mi csak a "nagy fanok" vagyunk, nem mi fejlesszük a játékot.
A dinoszauruszos cockpit-dekoráció soha nem fog elkészülni. Ezt Chris mondta. Emiatt volt már egy refundom. :(
Egyébként akit érdekel ez a játék, azt nem érdekli ez a több évvel ezelőtti lista, mert azóta van a fejlesztésnek egy belátható roadmapja, aszerint halad a fejlesztés, és az van számon kérve. A játék univerzumának alapjait rakják éppen össze, engem egészen addig nem érdekel, hogy mennyi minden tartalmat pakolnak bele, amíg nem látom flottul működni a Stantont. A legnagyobb durranás most szerintem, hogy sikerült az optimalizációban egy akkora lépést tenni, hogy mindenki ki tudja próbálni. Karácsonyig elénk fognak rakni tartalmat is. Nekem speciel a Squadron 42-ig elég ha a Stantonon belül maradnak, és mindent bele tudnak pakolni, ami majd a nagy univerzumban lesz. Aztán kijön az egyjátékos kampány, és utána be lesz fogva a szánk, adunk nekik időt, hogy elkezdjék gyártani a tartalmat.
Na látom szépen le lettem trollozva : D Nem baj 2 éve már írtam erről, de akkor nem válaszolt rá senki Szóval ezekből az ígéretekből hány van kész ? : ))) Mivel ti nagy fanok vagytok gondolom már a fele legalább készen van :")))
"Decorations Cockpit decorations (bobbleheads, photographs, dinosaurs, fuzzy dice, nose art, posters) Class I repair bot (in hangar) Hadesian artifact 100 star systems at launch Odin system Tyrol system Kellog system Goss system Orion system Ellis system Cathcart system Tal system Geddon system Chronos system Tamsa system Tanga system Cano system UDS-2943-01-22 system Kabal system Oretani system Exclusive star system for pre-launch backers Ships Bengal carrier as a playable ship Frigate ship class Destroyer ship class Escort Carrier ship class Battlecruiser ship class Banu Merchantman RSI Orion Aegis Surveyor Anvil Carrack MISC Hull C MISC Endeavor-class Research Platform Anvil Aerospace Crucible Espera Prowler Genesis-class Starliner Ship systems and components Command and Control center (Tie all of your ships' sensors together and assume central command from the 3rd seat) Enhanced capital ship systems (damage control teams, navigation and engineering consoles) Ship upgrade package containing an engine modifier Engine tuning kit Updated scanning software Ballistic gatling weapon (Preacher Armament Inquisition XXII) J-Span Cryo-Star cooling system Enhanced ship modularity Base types Vanduul trading post base type Alien derelict base type Gameplay 50 missions in Squadron 42 Hibernation mode (saving your game) Place bets on Arena Commander competitions Manage space stations (player-owned space stations) Planetside FPS combat Salvage mechanic career Public transportation system Enhanced mission design for Squadron 42 Explorer-class "ExoGlass" mobiGlas rig Omni Role Combat Armor (ORC) mk9 Stellar Cartography in-game map room (not the website version) Alien languages (Vanduul, Xi’An, Banu) BB-12 Manned Maneuvering Unit Independent Arbitrator’s Guild More detailed AI activities Pets Technical Hardcore flight sim controller support: Flight chairs, MFDs (Multi Function Displays) Multiple monitor support Track-IR support Virtual reality (Oculus Rift) support Servers in Europe and Australia (before/during alpha) Outside the game Professional mod tools The first Squadron 42 mission disk: Behind Enemy Lines “Behind the Scenes of Star Citizen” documentary film Digital 42-page Upgrade Handbook (customizing and overclocking ship systems) Digital Jane’s Fighting Ships style manual RSI Museum airing monthly Retaliator Commercial
Features advertised but not delivered Rentable ships (outside Arena Commander) Some ships with artificial gravity (or not) Different HUDs for different ships Hull breaches Shuttles for larger ships to land on planets Banu ports and stations for trading Parking smaller ships in the Idris Inertia on objects not anchored on ships Beam weapons for larger ships Tractor beams and EVA for cargo EVA ship repair Wreck exploration Benefits for ejecting from a ship about to explode Wreckage as a navigational hazard Using inertia for flight rather than burning fuel all the time Dangerous and dynamic Jump Points Changeable gravity systems for ships Booby traps and trackers for cargo Detailed navigation system Weapon slaving Detailed ship destruction for large ships Ship repair and cleanliness/degradation Ship trade-in and buying used ships Naming your ship Manual and auto-docking Customizable AI voices for different aspects of your ship Organization infiltration Playing as another alien race Run your own business In depth non-FTL communication Bounty hunting system Player influenced politics In-game VOIP and “Live Driver” Shareable star map locations Group mining operations In-fiction “Live Team” that will report player driven events as in-fiction news Dynamic population count Character damage and aging Character histories and/or ancestral trees Large scale dynamic events Player rating system Taxes for organizations Dead (wounded) body recovery Player or organization ran medical facilities User generated content Shared organization hangars Combined arms missions Location for contributors' names to be found in the PU Organization reputation system Damageable cyborg limbs and cybernetic repair facilities Dynamic social interaction with NPCs Galactapedia Space creatures Planet day/night cycle Cargo damage (item damage) Potential in-game “Voice Attack” system NPC generation Realistic audio options Personally owned NPCs Farming Your name in the game Getting everyone into the same instance More economical or versatile corvettes Planetary ship entry Repair and items system capability Character customization Ship connected to user online/offline status Picking up objects on planets Multi-monitor HUD Large ship damage control lockers Dogfights through space stations Ship persistence Stealth game play Ability for privateers/corsairs/buccaneers Landing on planets Procedurally generated environments Starfarer's refueling mechanic Rigging Anchoring to an asteroid Killboards (outside Arena Commander) NPC ranks Thruster trails Non-lethal combat modules Raid supply shipments Hidden ship compartments Catapulting through space Locking ships Jury rig repairing Dynamic weather Automatic battle flight pattern Living spaces Insurance for pilots Mining Escape pods Extreme ship maneuvers Start up sequence for large multi-crew ships Remotely hacking ships Pacing NPC's Incentives to keep your original ship's Hull Game generated missions Communication between two ships Ship armor NPC crews Guild wars Trading Inflation and deflation (money value) Hiring NPC's for missions Travelling in fleets Tactical game modes in Star Marine Trading weapons in the Star Marine Player generated content Assigning ships to landing zones UI customization Radar features Future playable maps Ships developed by the community Warning NPC's of attack NPC crew AI Clothing damage Character creator Interior damage system Roaming floating structures Vehicles for planetside NPC dialogue Player owned cargo space NPC population in the PU Ship aging Linux client In-game banking Medic and surgeon skill progression Mining and resource gathering Fabricate weapons/armor/ship parts Join in-progress free flight games Hangar parties & instancing Physical grappling beam Multi-crew keycards Repairing Gold Horizon space stations Natural areas in the 'Verse FPS environmental hazards Store ore in your hangar Organic ships Ship spoofing Non-combat ships Search players for weapons Flying a ship without a hud Starting wars between the different races NPCs react to weapons Drop pods Org recruiting NPCs NPCs using different loadouts Resource spawning NPC & human scanning Location based damage for pets
Features advertised at CitizenCon 2014 but not delivered Missile and countermeasure improvements Advanced power management Organizations 2.0 (with deep game integration) Landing on ArcCorp
Features advertized at CitizenCon 2015 but not delivered Million Mile High Club Star Citizen HOTAS from Saitek
Features advertised at CitizenCon 2016 but not delivered Refining and processing Quantum interdiction Escort Salvage Mercenary - covert operations Rescue Travel to multiple Star Systems Exploration and discovery Science and research
Kickstarter promises broken or not delivered Squadron 42 (Single player) Online or offline play Drop in / drop out co-op play Star Citizen (Multiplayer, also known as Persistent Universe) Mod-able multiplayer Private servers "hosted by YOU" No subscriptions No pay-to-win Controller agnosticism ("We’ve all got our preferences, so why be forced to choose?") Actions of the players impact the universe and become part of its history and lore Fully dynamic economy driven by player actions Backer rewards Full Star Citizen soundtrack 42 page book "Squadron 42 Manual" 42 page book "The Making of Star Citizen" 42 page book "Engineering Manual for Modders" Star Citizen novella written by Dave Haddock Spaceship shaped USB stick"
Hurstonra amúgy el lehet most is jutni terrapinnal csak nem közvetlen ugrással. :)
Ne aggódj elég lesz az üzemanyag Hurstonra, és már most vannak rest stop állomások útközben, ezeknél lehet tankolni. Ebbe a verzióba még nincs benne Hurston, az csak a 3.3.5 el jön. Amíg nincs benn addig nem nagyon akar odaengedni a játék, ezért azt írja ki nincs elég üzemanyag.
SC az most kezd egyáltalán mozdíthatóvá válni egy common játékos számára. Évek óta úgy van kinn a placcon, hogy nem tudnak vele játszani az emberek. Ez pedig frusztrációt okoz. Ez idáig egy feloldhatatlan dolog volt, mert a gamerek nyílt fejlesztést igényeltek, bele akartak nézni, de nem tudtak vele játszani, de a fejlesztés meg nem tartott ott, hogy használható verziót rakjanak eléjük. A játék megítélése szerintem most fog nagyot változni, hogy közepes configok számára is elérhetővé válik. Itt karácsony magasságában az addigi fejlesztésekkel szerintem mindenki számára egyértelmű lesz, hogy nem kell rágni a kefét többet, hogy valami használhatatlan "techdemo" és sose lesz belőle semmi.
Azért van alfája az alfának mert vannak olyan csökött agyú egyének akik a live szerverről azt hiszik, hogy az tényleg live, és olyan elvárásuk is van azzal szemben pedig a devek is állandóan mondják, hogy az ugyanúgy teszt szerver. Pont emiatt csesznek el hónapokat a live buildek fixelésére, hogy viszonylag stabil és élvezhető legyen.
Ne értetlenkedjél, a korai hozzáférésű akármilyen játékok kipakolt verziói sem nyersanyagok, hanem tesztelt verziók, tekintve hogy nem kizárólag az izzadt hónaljú fejlesztői gárdának szánják, hanem a közönségnek is.
Na, közben kiderült hogy Aaenger üzemanyaga messze nem elég a Hurstonra. Zabálom. Annyi módon lehet ebben a játékban ösztönözni a játékost, hogy fejlesszen, áh. Viszont nem tudom mi van ilyenkor. Menjek amíg tudok, azt igényeljek egy Starfarert? Mer ez tuti még nem működik. Kellene valami shellkút a táv harmadánál. Aztán kétharmadánál is. Ott fogok ragadni a mélyűrben. :( Na mindegy, akkor Delamar. Különben is ott akartam leszállni először, csak összekevertem a Daymarral. Viszont legalább marsleszállás feeling megvolt. :D