Nana, el a kezekkel a kukásomról! A legfontosabb gép lesz a galaxisban, nélküle lefogadom hogy a vérpistikéknek köszönhetően napok alatt egy merő szemétteleppé válna majd a fél galaxis. :D
Amin egyébként most nem tudok napirendre térni, az a reclaimer. Kívül-belül megcsinálnak egy óriási bontóhajót a fejlesztés ezen szakaszában. Miközben dolgozhatnának a hullokon, merchantmanon, carrackon, bengálon (persze ezeken is dolgoznak párhuzamosan, de a reclaimert mintha eléjük tolták volna be) de nem, csinálnak egy kapitális méretű munkagépet. :D Talán az SQ 42-ben lesz rá szükség, mert más értelmét jelenleg nem látom. Olyasmit tudok elképzelni, hogy az idrissel elmegyünk megnézni egy bontásra váró vanduul csatahajót, és amikor megérkeztünk és átszálltunk, akkor megérkezik a vanduul flotta szabadítani, és fasza kis harc a belsejében. Reclaimerben elfér egy komplett Alien: Isolation játék. :D
Lehetne szervezni szomorú hideg decemberi estékre ilyen Star Citizen-árvák összejövetelt, ahol csupa refundolás határán lévő hitehagyott összejön, és búslakodhat.
- Hát sosem lesz kész, ugye? - Kész lesz. Csak addigra már nem lesz fogam! Chris Roberts nem ezt ígérte a kickstarteren mikor kezdték! - Jah, sokkal kevesebbet igért. Bácsak megcsinálta volna, most lenne egy kész játékunk, amivel már nem játszanánk. - Mindenesetre engem nem vertek át, refundoltam az aurora alapcsomagot, majd Steamen elbasztam az egészet valami hülyeségre. - Alap. Én is refundoltam tavaly. Azóta vettem egy titánt. - Nekem még megvan a titán, most adjam el? - Add el! - De te most vettél egyet. - Na és? - Bárcsak ne azzal foglalkoznának, hogy minél összetettebb legyen, hanem hogy már kész legyen. :( - Jah. Képzeld mekkora gyönyörűség lenne amiatt sírni, hogy elbaszták. Akkor aztán lehetne bömbölni! Évekig sírtunk, hogy nem lesz kész, erre megcsinálták félkészre! Tömeges öngyilkosságok a világban. Chris nem tudja, hogy nekünk ez lett volna az életünk. - Ne már, csak annyi történne, hogy onnantól az lenne a sírás témája, hogy bárcsak tovább fejlesztette volna 1 évvel. Fontos, hogy 5 évente más miatt menjen a cirkusz. - Amúgy szerintem pénzmosoda. - Hülye. Refund egyszerre? Van egy titánom. Régi csomag, egyszerre két játékot baszhatok ki az ablakon. - De aztán visszavesszük, nem? - Idén nem. - Srácok, hagyjuk az egészet a fenébe, igyunk inkább arra, hogy sosem lesz kész! - Na végre egy jó ötlet. Chris Robertsre, és arra, hogy átbasztak minket! - Fenékig!
Megőrülök a "hány éve fejlesztik" nyígástól. 5 éves periódusnál nem az a lényeg, hogy mennyi ideje fejlesztik, hanem hogy jelenleg is több százan fejlesztik, megfelelő háttérrel, elkötelezettek, haladnak vele, és a vezető fejlesztőnek esze ágában sincs abbahagyni. Még egyszer idejön egy imbecill és elkezd nyávogni, hogy sose lesz kész mert már mennyi ideje fejlesztik, akkor refundolok, hogy ne legyen okom idejárni! Meg mer úgy se lesz kész!!! :DD
Most megint rugózzunk ezen? Felesleges, te is tudod, hogy miért húzódik ennyire. Ez van. Nem kell ismételni milliószor, attól sajnos nem lesz jobb.
Igazából nincs gond azzal(ha van rá lóvé), ha sokáig tart egy játék fejlesztése, mert mondja azt valaki, hogy eddig vagy addig fog tartani, de itt az volt hogy elöször kijelölték 2014-et megjelenési dátumnak, aztán kijelölték 2016-ot, most 2017-ben meg már nincs is konkrét megjelölt dátum a megjelenést illetően...
Tehát itt nem arról van szó, hogy az emberek ne tudnák hogy a játékfejlesztés sokáig tart, hanem arról, hogy több olyan konkrét időpontot - ígéretet kaptak a megjelenésre ami nem teljesült... Joggal tehetné fel bárki azt a kérdést, ha ti fejlesztők tudtátok milyen sokáig tart majd ez a fejlesztés, akkor miért jelöltetek meg két megjelenési dátumot is úgy, hogy egyiket sem sikerült tartani?... Persze csúszások mindig vannak, akár fél egy év is lehet, de hát itt még hosszú évekről lesz szó...
Nem hinném hogy nézőpont kérdése lenne, egy játék kijön amikor befejezték a fejlesztést és megjelenés képes vagy a kiadó úgy dönt, hogy kiadják úgy ahogy van. Tudjuk, hogy az utóbbi milyen szokott lenni. :( 5 éven felüli fejlesztés meg bőven van, csak hirtelen pár darab: ESO,GW2, Diablo3, Secret World,Wildstar. De ha keresel bőven találsz még szerintem.
Hogy 5 év mennyire hosszú a játékfejlesztés esetén, ez úgy vélem nézőpont kérdése. Én jómagam nem tudok ettől hosszabb játékfejlesztési időt. A világ legnagyobb előfizető bázissal (12 millió ember) rendelkező MMO-ját 2000-ben kezdték csinálni és 2004 végén adták ki. Azt hiszem ez már egy jó viszonyítási alap. De éles tesztként ki lehet próbálni, hogy egy befektetőnek azt mondod, hogy több mint 5 év múlva lát valamit a pénzéért cserébe. Ha nem harapja át a torkod, akkor tényleg tolerálható ez a munkatempó. :)
Én úgy vélem, hogy Star Citizen fejlesztésénél az óra attól a pillanattól ketyeg, hogy az első leendő játékos anyagi hozzájárulását elfogadta fejlesztő cég. Az hogy közben átírják az Engine-t, vagy teljesen új koncepció mentén kezdik újra az egészet, az teljesen irreleváns a határidő és a megrendelő (jelen esetben a játékos, aki pénzzel támogatja a projektet) szempontjából. Erről van valakinek valami információja? És ha igen, megosztaná velünk, hogy mikortól vonták be a játékosokat a finanszírozásba? 1000 órát beletoltam az ED-be, játszottam a Star Citizen-nel. Egyetértek abban, hogy a Star Citizen jóval komplexebb és szebb játék lenne, mint az ED. Azonban az ED már létezik és játszható, legalábbis én 1000 óra körül még nem unom. Ezzel szemben a Star Citizen kiadási dátumáról maximum Nostradamus tudna nyilatkozni hitelt érdemlően. :)
Na majd meglátjuk hogy lesz ez a bengálózás. :) Egyelőre csak szeretném látni, hogy hogyan kell egy olyat irányítani. Várom azt az ATV-t amiben szépen bemutatják, hogy az idrist hogyan kormányozgatják. Kiváncsi vagyok megcsinálják-e amolyan real time stratégiaként, hogy egy 3D térképen kell kijelölni, hogy hogyan mozogjon, mit támadjon, ilyesmi. Lehet egy pilóta nézet, meg csata idején egy térképnézet, és a kettőt váltogathatnánk ízlés szerint. Valamiért meggyőződésem, hogy így lesz, és az SC világa bővül egy ilyen stratégiai játékelemmel.
Eleve onnan indul, hogy pure katonai cuccot civilként nem vehetsz meg... Szóval nem fogsz bengalt venni a marketen... :) Meg mondjuk az Idris katonai verzióját sem..
A sztori, hogy a bengalok a háború maradékaként maradtak kint az űrben. Csak sérült Bengal lehet, mert ami nem sérült meg, az visszament az UEE erőkkel a biztonságos területre.
Szóval, felderítők ki a mélyűrbe, találnak egy roncsot, riasztják a klánt, az megszervezi a védelmet, elkezdik hordani a nyersanyagot, majd miután üzembe állt megvédik.
Támadhadsz Bengalt, mehet a dokkolás, a vadász fedezet, a bombázók, de az valamelyik kláné lesz.
Ha öngyilkos akarsz lenni, bekóstolod az UEE egyik bengaljat. Az garantált halál lesz. :)
Akkor lesz sérült a bengal, ha szétlőtte valaki. Most mért akarod lespórolni belőle a harcot? :) Lehetnek magára hagyott széjjel lőtt bengalok az űrben, de fantáziátlan lenne, ha kizárólag így lehetne szerezni egy klánnak. A bengált le kell gyűrni, kommandós csapatokkal dokkolni és megszerezni az irányítást, közben vadászgépekkel meg védeni a dropshipeket. Plusz valamivel lyukat robbantani belé. Csak nem képzeled, hogy ezt kihagyják a lehetőségek közül! :)
Csak sérülten lehet majd találni, irgalmatlan nyersanyag kell a kijavításához és tanker hajó flottával napokig kell tölteni, hogy megmozduljon. Nem tud dokkolni. Feltöltéshez a tankerekkel folyamatosan kell neki hordani az üzemanyagot. Klán kell és szervezettség, hogy meglegyen és megtartsd.
Nem hiszem, hogy kizárólag sérült állapotban lebegő bengálok lennének majd a játékban, amik csak arra várnak, hogy elfoglaljuk őket. :) Dokk alatt olyasmit értek, hogy egy nagyobb űrállomás erre specializált mólója mellé odaáll. Ahogy a repülőgéphordozók is teszik katonai bázisokon. Fel kell majd tölteni a készleteket, legénységet, kizárólag support hajókkal ez elég macerás lenne szerintem. Utoljára szerkesztette: lonvard, 2017.10.19. 14:07:09
Pénzért nem lehet Bengal-t venni, csak találni lehet. Bedokkolni sehova sem tud. Rá lehet dokkolni. 1 km hosszú. csak lebegni tud az űrben. NPC Bengal ellen nem fogsz harcolni, mert mindegyik sérült állapotban lebeg az űrben. 1 klánnak kb 1 havi munkája lesz életre lehelni.
Legalábbis amikor elindult a fejlesztés ezt igérték.
Nagyobb űrállomásokon dokkolhatnak szerintem, az a része pedig nekem nem tiszta, hogy aki nincs online, annak szabad préda-e a felszerelése. Szerintem védeni kell a játékosokat, ezt nem fogják engedni így. Ettől függetlenül egy NPC bengál, vagy egy gamer csapat bengálja elleni támadás az játéktörténelem lesz, mikor kijönnek róla a videók. :)
én már várom a kalózkodást,konkrétan a pénzért megvett bengál carrierek foglalását,ugye ezekkel elvileg nem lehet dokkolni sehova szal konstans veszélyben vannak,10-20 fős klán összefog odarepeszt pár értéktelen hajóval valami lehetetlen időben(pl csüt éjszaka háromkor) amikor kevés esélye van player jelenlétének,aztán szépen befoglal :D Jó nyilván nem lesz ilyen egyszerű mint ahogy leírtam,de sok lúd disznót győz :D
Újabb rettegésfaktor? :)
Tehát azt gondolod, megcsinálnak egy ekkora játékot x év fejlesztéssel, és azon bukik el a dolog, hogy néhány klán terjeszkedését képtelenek lesznek megakadályozni némi szabályzással? A fejlesztők az univerzum istenei, bármit megtehetnek. Pl. bizonyos szektorokban olyan erejű szövetséges katonai flottatevékenységet generálnak, ami nem teszi profitábilissá egy destruktív klán randalírozását. Vagy egyenesen kitilthatják bizonyos rendszerekből a klántevékenységet, hogy teret adjanak a kezdőknek. Millió módja van annak, hogy játszható legyen a játék, nem azért csinálják, hogy ezen bukjon el. Ha nagyon elbasznak valamit, változtatni fognak a visszajelzések alapján, erre gondoljál, amikor ilyesmiken agyalsz.
Van ott azért harc is meg egyéb dolgok, jóval többet tud mint anno a freelancer amit egyébként imádtam. Bárki azt mondta volna akkor, hogy valaha egy komplett galaxisban tehetem majd ezt kiröhögöm. És itt van.
Ettől függetlenül és ez nem kötekedés meg lehúzás, én mai napig tartok attól, hogy itt SC-ben a vége az lesz, már ha valaha elkészül, hogy a "szabadcsapatok" akik összedobtak itt tíz meg húszezer dollárokat komplett armadákra, azonnal le fogják uralni az egész galaxist és soha nem lehet majd beérni őket...
az ELITE nek sincs sok értelme....ahogy írtad ugyanazzal a műszerfallal elrepülsz egy ugyanolyan bázisra mint az összes többi és a táblázatban adod-veszed a "semmit" növekszik a játékbeli pénzed és ennyi
brabenek nem tudnak normalis gameplay/storyt csinalni, robertsek meg nem tudnak alapokat fektetni, a 2 jatekbol kellett volna egyet osszehozni :D Utoljára szerkesztette: EFRM, 2017.10.18. 19:23:19
Az ED jó, nagyon jó... De! kész az alap és b*sznak feltölteni tartalommal. Arról volt szó, évenként új DLC (season), tömve új tartalommal.. Ehelyett mi lett? Horizons amiben van engineering, levegőtlen holdakra szállás, néhány új hajó (a műszerfal mindegyiken ugyan az..), és jövőre sem ígértek semmi eget rengetőt. Amikor betáztam, akkor még azt ígérték, ilyenkorra mászkálni fogunk a hajóban, az állomáson stb.. Ahelyett az sincs kész amit az egy floppys Elite 2 (Frontier) tudott.. Gyk bolygóra szállás... Ha nem lennél ekkora hater, akkor látnád, hogy már most olyat tettek le engine szinten, amit semelyik másik játékmotor sem tud... Hozzáteszem szeretem az ED-t, játszok vele, toolt írtam hozzá stb, de sajnos sokkal több is lehetne benne, de mivel "kész" lett, a fejlesztők jó részét átirányították más projektekhez, emiatt nagyon lelassult a fejlesztés.
Az a 7 év jó 3-nak mert, hogy akkor állt össze a csapat és az enginet is újraírták. ED "egy egész galaxis" ha voltál 10 rendszerben mindben voltál. Stationok mindegyik ugyanolyan, ja nem mostmár van 3 féle. Instance-okba mennyi is a max fő 16 hurrá.(P2P) Megyek is szapulni az ED forumba... Szó mi szó ha az SC 2022re készülne el, akkor se lehetne egy szót se szólni mert simán van annyi idő egy ilyen kaliberű játék fejlesztése. (GTAV 7 év 1000fős dev-el miről is beszélünk?)
7 év fejlesztéssel alpha fázisban, és sehol még a vége, ez miért jobb? Még hogy az ed nincs kész? Évek óta játszható, persze mint minden prg-ben abban is van hiba de nem olyanok, és azért akárki akármit mond Brabennek legalább volt annyi esze, hogy készítsen egy jó alapot (egy egész galaxist) amire aztán már építhet a későbbiekben.
Nem beszélve arról, hogy ED egy full in-house game engine-t használ...
De kár is volna ezen vitatkozni, én csak eltettem egy pár kérdést. Nekem a legjobb az volna, ha egy jó játék helyett két jó játék lenne, de látva ezt a tempót, tényleg lesz vagy 2025 mire ebből lesz valami...
Jah, Braben az isten... Csak éppen baromira nem tudja tartani az évenkénti seasonokat, amik bekerülnek egy év alatt az meg nagyon kevés.. Most jutottak el oda, hogy Nincs pofájuk fizetős dlc-ként kiadni a 2018-as kontentet, mert a 2017 is nagyon sovány lett, szóval mindenki megkapja a Horizons dlc-vel..A lifetime passosok meg pont le vannak sz*rva, közben meg 2 másik játékot is fejlesztenek, amikor az ED is nagyon nincs kész... Köszi, akkor már inkább a CR féle megvalósítás, ahol látjuk, tudjuk, hogy mit akarnak, nem mint Brabenéknél, ahol megy a sunyulás...
Pár éve megnéztem ezt a játékot egyik barátomnál. Akkor még a hangárba lehetett bemenni. Így nézve van haladás, ahogy olvasom. Ha majd ha azt írjátok itt, hogy kb. kész van, lehet meg is veszem, de lehet akkorra már IRL lehet majd repkedni
Pont PUBG topicban olvastam azt, hogy oda azért járnak folyamatosan sírni az emberek mert ezzel vezetik le a feszültséget. Lehet, hogy itt is ez a helyzet vagy csak szimplán ez nyújt nekik élvezetet. Egyébként a konkrét "kolléga" jól ismert SC (meg még kitudja mi) troll. Időnként bejön kelti a feszültséget, néha kap némi büntipontot, aztán eltűnik. Cooldown-ja elég nagy de aztán újult erővel támad.
Nem ugyanolyan ütemben gyártják le a tartalmat most, mint később fogják. A baby PU ami most van, az arra való, hogy az alapokat rakják le. Volt több videó arról, hogy azon dolgoznak, hogy hogyan lehet automatizálni egy űrállomás vagy város felépítését, mivel másképpen lehetetlen galaxis méretekben gondolkodni. Tehát valami olyasmi a szándék, hogy rábízzák a számítógépre, hogy megtervezzen egy bolygót/várost/űrállomást/egyéb nagyobb ojjektumot, majd ezek után rámennek a grafikusok és tervezők, és kicsit pofozgatják, javítgatják. A munka 80-90%-át így a számítógép fogja majd végezni. Jelenleg azért nincs a 100 városból 50 kész, mivel ez a fejlesztés még fejlesztés alatt áll :), illetve mert a Stanton rendszerben építkeznek, amiben nincs sok város.
Felszállás után comstabot kapcsold ki, adj csutka gázt aztán amikor eléred a max sebességet rántsd hasra a botot. Egyből érezni fogod, hogy van tömege a hajónak mert szépen "csúszik" majd tovább. De amúgy egy cutlass és connie között is sima repkedésnél már elég nagy a különbség, érezni, hogy az utóbbi testesebb mert jóval lassabban fordul, de ja van még rajta mit csiszolni.
Ha már nem tetszés. A hajó fizikájával ti kivagytok békülve amúgy? Mert nem érzem a "tömegét" a hajónak. Értem én hogy 0G de pl amikor felszállok Port Olisarról sem érzem. De gondolom ezen lesz még csiszolva főleg ha jön planetary landing
Én azt nem értem ha valakinek valami nem tetszik miért jár abba a fórumba folyton. Vagy önigazolásra vágyik? Hátha talál másokat is akik szapulják? De nyugodtan indíthatsz témát "I hate Star Citizen" vagy "SoseleszkészCitizen" néven és ott szerintem lesznek még hasonló gondolkodású emberek. Lehet nem tetszést nyilvánítani, nekem sem tetszik 1-2 dolog, de bízom a projectben és nem húzom le mindenhol hátha egyetértésre lelek és akkor nekem jobb. Utoljára szerkesztette: kraven54, 2017.10.16. 22:50:42
Ilyen konkrét infók szeintem még nincsenek. Amit konkrétan meg tudsz nézni, az a 3.0 features!
Itt láthatod, mely részek vannak már készen... Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2017.10.16. 21:34:58
Feltettem egy marha egyszerű kérdést, erre elkezdtél személyeskedni. Nem értem miért, miért lenne debil dolog feltenni azt a kérdést, hogy ha 100 várost ígértek, akkor hol van vagy hol tartanak ezzel? Ez konkrétan a játékkal kapcsolatban feltett kérdés, de minden egyéb is amit írtam szorosan kapcsolódik az ígéret/teljesítés témakörébe.
Vagyis nem debil hanem jogos kérdések felvetések ezek.
Kiscsikó vagy te ahhoz, hogy megmond mikor álljak le. De amúgy ki is harapta el a torkod? Senki. Leírtad a véleményed? Le. Sokadszor? Igen. Debil módon? Nem kicsit. Pont ezt hívják trollkodásnak, amiben nagyon jó vagy. Amúgy a szektázás nem sértegetés mi? Ááádehogy. Mint régen, ugye nosam?
Na álljál le de nagyon gyorsan, én egy játékról beszélek, te meg a személyemről, vagyis személyeskedsz sértegetsz... Vedd tudomásul, hogy ilyen a demokrácia bárkinek lehet véleménye, kérdése egy játékról, ellenben ugy csinálni ahogy te, mint egy szekta tagja aki azonnal elharapná bárki nyakát mert véleménye kérdése van, az milyen már?!
Az SC aktuális pénzügyeit nem ismerem, gyanítom te sem, légből kapott teóriák gyártásának meg nem latom értelmét... Az ED ürességével kapcsolatban tudnék mesélni, de itt nem OFF-olom ezzel szét a topikot.
Fordítsunk a kérdésen: te honnét tudod, hogy egy sincs kész? Főleg az után, hogy terra primeot is "véletlenül" kiszivárogtatták, ami meg a legnagyobb város. Nos? Amúgy neked CR mi rosszat tett? Vagy mi ez az iszonyat nagy gyűlölet az irányába? Tényleg kíváncsi vagyok mert sok sc hatert láttam már de hozzád hasonló debilt nem. Najó, derek smart (így kis betúvel mert az a tetű többet nem érdemel) rajtad is túltesz.
Persze persze, évek óta azt szajkózzátok mindenféle "megbízható" forrásra hivatkozva, hogy na most aztán tényleg becsődölnek. Aztán valahogy mégsem akaródzik nekik becsődölni, milyen fura. :) Devek meg itt nincsenek, szóval ha arra vagy kíváncsi miből mit csináltak kérdezd őket a hivatalos fórumon/spectrumon. Elég sokat lógnak ott.
Izé, szerintem még egy két kivénhedt színészt bevesznek a buliba és húzhatják is le a rolót. De viccet félretéve, ha ilyen tempóban fognak haladni simán benne van a pakliban, hogy be fognak csődölni.
Miért lenne üres játék az ED? Anno freelancer ami egyébként Chris játéka volt, sehol nem volt hozzá képest, mégis szerettem azt is. Ahogy az, úgy ED sem üres játék.
De szerinted honnan lesz pénz sc-t befejezni? Már így is kölcsönt kellett felvenniük... Persze azt is szépen megideologizálták, ahogy minden mást. Jut eszembe a 100 városból hány van kész? Mennyi pénz ment eddig el, és mennyi kell még vajon hogy azt tényleg meg is lehessen csinálni?
No, láthatólag nem úgy csinálják. ;) Játék meg lesz bőven addig, néha már azt se tudom , hogy éppen melyiket nyomjam. X4-et is megnézem majd mindenképp.
Ha már itt tartunk, úgy ne csináljak mint az Elite-nél. Inkabb legyen kész később, de rendes tartalommal, mint kapjunk most egy üres játékot, 2 évnyi masszív hülyének nézéssel. Latszik, hogy rengeteget haladtak mar eddig is, a csúszások meg érthetőek egy ekkora projectnél. Mondjuk en az X4-el jol elleszek addig, amig az SC elkészül, ugyhogy gond egy szál se.
Oké csak amíg az ED nem villanyoz fel, az SC nagyon is. Az SC támogatói nem egy ED 2-őt szeretnének, hanem A JÁTÉKOT. Ennek megépítésére van most kísérlet, és mivel elkötelezett emberek százai megfelelő háttérrel ezerrel tolják a projectet, egyszerűen nincs helye a nyafinak ezen a ponton, szerintem. Akkor lenne helye, ha tartósan elakadnának, és azt látnánk, hogy vesztegel a fejlesztés.
Igen, de mivel a scope olyan irányba nőtt, amilyenbe a backerek tolták (mert valahogy nem hiszem hogy Chris az én gondolataimat olvassa, márpedig amit hozzáraktak a játékhoz célként az elmúlt pár évben, az szinte mind az én ötletem is volt, tehát valszeg ez egy széles körű közvéleménykutatás, vagy legalábbis visszajelzések tömegeinek az elemzéséből adódik), így a backerek nagy többsége nem háboroghat, mint ahogy szerintem nem is háborog. A komolyabb fejlesztési videók like-dislike aránya elsöprő szokott lenni like irányba, és az egy szerintem elég jó irányadó statisztikai adat.
Akárhonnan nézzük azért az nem lehet vita tárgya, hogy mégiscsak konkrét célokra és időpontokra vállalt kötelezettséget Chris Roberts a kickstarteren bizonyos támogatok felé...
Lejárt az idő, és mivel látta, hogy lehet ebből még lóvét csinálni ezért átvitte a saját honlapjára a "gyűjtést, szépen felrúgta a kickstarteren már vállalt konkrét kötelezettségeket és megszegte a szavát...
Ami ED-t illeti Braben azért sokkal okosabban csinálta, ráadásul nagyságrendekkel kevesebb pénzből. Nézd meg ED-t, 400 milliárd csillag megszámlálhatatlan űrállomással, stbstb. Ha lett volna valami konkrét kidolgozott koncepció sc-ben, mint amilyen Brabennek volt, akkor készített volna egy olyan alapot amelyre aztán már lehet a továbbiakban építkezni... Pl ED-ben az volt gyakorlatilag az első, hogy elkészítették magát a galaxist amelyben játszódni fog az egész történet. Ha az megvan és működnek az alapok, a kereskedelem, a harc, meg minden egyéb alap dolog és már ténylegesen lehet játszani, na akkor utána majd már lehet bővíteni, van mit bővíteni.
Szerintem őt pont ez zavarja, ahogy jött a pénz úgy egyre több mindent bevállaltak és nőtt a scope. Ezzel meg toldóik a megjelenés. Ez van, a backerek többsége szerintem nem bánja. Lehetett volna ezt másképp is csinálni, lásd Elite, de ott is több éves lemaradásban vannak a eredeti ütemtervhez képest. Szóval igazából mindegy.
2014-ben szó nem volt légköri repülésről meg full berepülhető bolygókról. Valami olyasmi volt az elképzelés, hogy bolygónként lesz 1-2 leszállóhely. 2014-en nem volt olyan terv, hogy terjedelmes galaxis millió felfedeznivalóval, amit majd arra specializált hajókkal kutathatunk. Csak bedobták a carrackot, hogy felfedező hajó, erre megőrült a közönség, és akkor döntötték el, hogy ebbe az irányba is komoly fejlesztések kellenek. Bányászat se volt benne. Építkezés se volt benne. Egy vagon dolog nem volt benne. 2014-ben nem volt 300 fejlesztőjük se. Sokkal kisebb céljaik voltak az akkori lehetőségeikhez mérten, tehát teljesen mindegy, hogy mit mondott CR x évvel ezelőtt.
Pedig ezt már a 2012-es bejelentésen említette, hogy ő ezt azért PC only-ra szánja, mert kiakarja aknázni a maximumot amit a hardverek adhatnak. Nyilván lesz beállítás közepes gépekhez is de az optimalizálás ideje még nagyon odébb van. Low End gépekkel meg szerintem el kell felejteni ezt a játékot. Utoljára szerkesztette: kraven54, 2017.10.15. 19:42:57
Én arról beszélek, hogy ha valaki akkor Chris Roberts pontosan tudta, hogy meddig fog tartani. Ennek ellenére a megjelenés eredetileg 2014-re volt kitűzve, aztán lett 2016 és most 2017 végén már nincs is megjelenési dátum. Persze kb még ma is úgy adja elő, mintha minden háztartásban hegyekben állnának a titán videokártyák a dual xeonnokkal karöltve...
Pedig bizony a játékfejlesztésben ma még rengeteg dologban kompromisszumot kell kötni mivel másként nem fog működni. Nehogy azt hidd, hogy más kiadok és fejlesztők nem tudnának ilyen grafikát beletenni egy játékba, csak ők azt is tudják, hogy az átlagos gamer gépeken amik a háztartások 90%-ban vannak vagy a megjelenítés fogja megenni a rendelkezésre álló erőforrásokat vagy a háttérben futó szimulációk és egyéb dolgok...
Chris meg gyakorlatilag a csodás grafika mellett háromféle játéktípus leginkább számításigényű elemeit is ráígérte...
Ettől függetlenül drukkolok neki, de el fog jönni az a pont amikor kénytelen lesz belátni azt, hogy a racionalitás meg az álmok között komoly eltérés van.
Épp most nézem, Subnautica 3 éve van early access státuszban, és előtte is fejleszthették legalább ennyit, hogy kirakható állapotba kerüljön. 5-6 éves fejlesztés alsó hangon, és még 1 év mire kész lesz. Persze ilyenkor körtét hasonlítunk dinnyéhez, de csak mintegy jelzem, hogy a fejlesztési idő milyen relatív, van amelyiknél megindul a nyávogás, hogy sose lesz kész, más játékokat meg hagynak szépen fejleszteni.
Tökéletesen igazad van, mondani valamit könnyebb, mint megcsinálni. :) Csakhogy mint hétről hétre látjuk, éppen azt csinálják, amiről beszéltek. Sokkal nehezebb, azért tart évekig, de mivel ezen dolgoznak, nem bizonyul üres ígéretnek, tehát nem tudom ilyen kontextusban hogyan értelmezzem azt, hogy igérni könnyebb, mint megcsinálni. Ugyanolyan gyorsan csinálják meg, ahogy igérik? Ha elismered, hogy óriási vállalás, akkor hagyd már őket dolgozni rajta.
Nem kell velem egyet erteni. Csak belatasi kepessegre van szukseg.
" Te próbálod belemagyarázni, hogy aki nem ért egyet veled a játék kapcsán, az a szokás szerint rasszista, náci, putyinista stbstbstb."
Mar bocsanat, de a te benyomott videod igazolja hogy trollkodni akarsz csak. En egy szoval sem allitottam ilyet. Raadasul arra amit irtam egy betuvel sem valaszoltal csak a mellebeszed ment.
Most elemezzuk mondatonkent mit irtal?
#2261: "A tényen ez nem változtat... Túl sok és túl nagy lett itt az ígéret, hatalmas az elvárás, és elkepesztő mennyiségű meló lesz azt megcsinálni, már abban az esetben ha egyáltalán működik majd rendesen, mert még az sem biztos... "
Magyarul nem reagaltal arra amit mondtam es csakis a te sajat igazsagodat harsogod tovabb. tul sok igeret tul sok elvaras sok melo. Eszedbe sem jut hogy akik csinaljak a projektet es a backerek 95%-a pont ezt akarja? Te latod tul soknak talan? vagy esetleg nem erted hogy egy projectben hogy lehet ennyi ambicio es hogyan kepesek megtalalni mind a fizetoskepes keresletet mind a letrehozni kepes tehetseget is. A penzen kivul ennek a cegnek csak idore v an szuksege hogy elszallitsa amit igert. Az alapjan amit hetrol hetre kiadnak ATV-ben a kulonbozo kiadasok valtozasai es minden egyes beszamolo arra utal hogy jo uton vannak jo par docceno ellenere.
#2261 folyt "De ha működik is majd rengeteg idő lesz azt még befejezni, nem véletlen, hogy csúszás van mindig és mindenben, és mint írtam ez azért van mert ígérni sokkal könnyebb mint megvalósítani."
Inkabb csak az R&D olyan dolog ami keplekeny es nem tudod megmondani mikor lesz a heureka pillanatbol egy hasznalhato termek.
" Gyakorlatilag mindaz amit ígértek három különálló komplex játéknak is elmenne, fps-mmo-ürszim. Természetesen ezek elfogadható minőségben való megvalósítása háromszor annyi munkát/időt is igényel... "
Pontosan viszont ez egy termekben lesz benne. Kihivas. Nana. Vannak emberek akiken a penzen kivul meg ez motival a munkajukban. Utoljára szerkesztette: Bucser, 2017.10.15. 15:29:11
Hol volt itt butaság színtiszta tényeket írtam... Te próbálod belemagyarázni, hogy aki nem ért egyet veled a játék kapcsán, az a szokás szerint rasszista, náci, putyinista stbstbstb.
Ja a tényen nem változtat, egy út van számukra és az az előre. Sokáig fog még tartani és baromi nehéz lesz de nagyon úgy néz ki, hogy nem adják fel és ez a lényeg.