Az most komoly vagy erős bug, hogy ha a hajóm felrobban (ütközésre) és meg is halok benne, akkor amikor respawolok a kórházban, akkor csak a default fehér űröltözetet találom meg a helyi invetory-ban és az egyedi armor-t és backpacket (benne a tartalommal együtt) pedig ELVESZÍTETTEM?! Már 2x történt meg ez, az első alkalommal a két alap pisztolyomat is elveszítettem, mert Aril Hazard táskában voltak és akkor az is elveszett, minden Aril Hazard védelmi ruhadarabokat beleértve, még a sisakot is. Utoljára szerkesztette: wollnerd, 2022.05.11. 15:55:07
:D :D ez nem bug, igen ha meghalsz akkor a cuccod ott marad, már ha a maradt valami a hulládból. ha igen és látod a corpse markert akkor visszamész és kilootolod magad. Utoljára szerkesztette: Torzonborz, 2022.05.11. 17:32:41
Na igen, ezt nem tudtam. Egy videoban éppen véletlenül láttam a visszaszerzési jelenetet estefele. Nyilván egy második hajó nélkül ez lehetetlen, bár ki lehet kölcsönözni egy olcsó hajót és így visszaszerezni azt. Vagy éppen multi révén egy társ segítségét kérni. :) Jövőre nézve ezt megjegyeztem.
Igazabol nem nagyon eri meg visszamenni a hulladhoz, max ha vmi ritka lootolt cucc volt nalad. Az fps gear olcso, gyorsan ossze lehet szedni ra a penzt vagy megcsinalsz egy bunkeres fps missiont es kibugazol magadnak rahedli cuccot a hullakbol meg a ladakbol.
Holnaptól free fly,azaz mindenki ingyenesen kipróbálhatja a játékot. 20-21 : Anvil gépek 22-23: Aegis Dynamics gépek 24-25: Roberts Space Industries,Origins,Consolidated Outland és Argo Astronautics gépek 26-27: Crusader Industries,Tumbril Land Systems,Musashi Industrial and Starflight Concern gépek 28-29: Drake Interplanetery gépek 30-31: Minden gyártó minden gépe ami az előző napokon volt
A gyártók kínálatának nagy része elérhető,de nem minden Továbbá egy Javelin romboló is bejárható az event fő helyszínén,Crusader gázóriás felhői között lebegő Orisonon.
itt a lehetőség hogy kipróbáljátok ingyen hol tart jelenleg a játék.
sajnos nem tudom megmondani otthoni gépen van rajta,de ha nem felejtem el este fele megnézem honlapon 20 napja ,azaz a 3.17nél frissitették a minimum követelményeket,ott 80 gb ir és ugye illik ssd-re rakni Utoljára szerkesztette: Caliph, 2022.05.19. 10:35:14
#7545#7544 Koszi. Pont az ssd miatt kerdezem, de annyi helyem siman van tetriszezes nelkul is - azt hittem boven 150-200 felett jar mar, de 80gb az barati nagyon.
Most mar csak az accomat kell elokeresni, elvileg van rajta egy 30-40 euros kezdocsomagnyi tartalom, remelem megvan meg. Evek ota nem nyultam hozza, az 1060-asomat megette reggelire igy nem eroltettem, de most van egy 3060ti, azzal mar talan eldocog valamennyire. Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2022.05.19. 11:03:28
már irtam a választ,de jött egy teló,aztán befejeztem és küldtem,akkor láttam hogy már irtál,de nem volt kedvem kitörölni :D aztán beleszerkesztettem az ssd-t,hogy mégis legyen benne valami plusz info :D
A jelenlegi dx11es render, ami csere alatt van, max 2 cpu threadet tud hasznalni, ez bizonyos entity szam folott mar keves es nem tud eleg adatot szallitani a gpu-nak igy az nem fut max loadon. Valamint a jatek main threadjehez van kotve a render, igy ha ott gond van akkor az a renderre is kihatassal van. SCnel ezt jelenti a cpu limit. Az uj renderrel pont az a cel, hogy ne befolyasolja a main thread, valamint tudjon skalazodni es annyi cpu threadet hasznalni amennyit lehet. Utoljára szerkesztette: Torzonborz, 2022.05.19. 15:27:11
Hja csak itt van megoldas, reszben 3.17ben meg is csinaltak, entity streamingen javitottak igy a varoson kivul kevesebb entity toltodik be, ez meg eleg rendesen erzodik az fps-en. Uj render egy resze meg jon kovetkezo releaseben.
Fizettem erte, meg az elejen. "Enlisted Jun 20, 2014" :) Van egy hajom is, egy Aurora, elvileg a pledgehez jart anno. Egyszer mar megtalaltam evekkel ezelott, de annyira szaggatott, hogy hagytam a fenebe mostanaig.
Megmondom oszinten, teljesen veletlenul a kezembe akadt a Dark Star One cd tokja es ugy voltam vele, hogy az NMS-t Blighted expedicio utan maradok az urben es megnezem az SC-t, hatha ez a gep mar birja. Csak most meg queue van :)) Ilyen az en forman.
Jovo heten el kell kezdeni a szakirodalmakat olvasni, mert most mar jatszhato a dolog, csak en vagyok fogalmatlan. Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2022.05.20. 23:37:49
yepp ez ekkora :) ma-holnap Anvil napok vannak,hívj le egy Carrack-ot,az méretesebb :) vagy irány Orison,és nézd meg a rombolót :) Utoljára szerkesztette: Caliph, 2022.05.21. 00:22:13
van a játékban jelenleg egy igen erős bug: pénzt lehet vele keresni amennyit nem szégyelsz. tegnap este kifarmoltam a hiányzó milliót a prospectorhoz,de többet nem szándékozom,maradjon egy kis játékélmény is :)
a mechanizmus egyszerűen: veszel egy cuccot amit máshol konkrétan dupla annyiért lehet eladni. fontos hogy mind a vétel előtt mind az eladás előtt rakd el a hajót storeba,mert hajlamos bebugolni és amúgyis egy csomó bug vagy player miatt bukhatod az egész szállítmányt és ezzel a pénzed,szóval mindenki saját felelősségre használja nem tudom mikor patchelik,tegnap este még ment
mechanika: elmész orisonra és free fly alkalmával bérelsz egy teherhajót,ha amúgy nincs. most rsi nap van még ma,szal egy Connie Taurus tökéletesen megteszi
elmész arcorp bolygó area 18 város. leszállsz,store ship,elmész a helyi kórházba , kérsz szobát beállítod ide a spawnt ezután elmész az admin terminálokhoz(nem a trading dev. div terminálok!!!) asszem trading and shipping console a neve. keresni kell egy úgynevezett Audio-visual equipment nevű cuccot és venni belőle amennyit akarsz.
ezután hajóba be,irány crusader-orison,landolás után store ship,irány az admin office a prividance platformon,elad örül a dupla pénznek. ezután backspace-el kinyirod magad,éledsz area 18ban igy megspórolod a visszarepülést,hajót lehivod ,kivárod amig vagy fizetsz expedite-t,lehivod,aztán berakod storeba és lehet megint feltölteni
tegnap még ment,de elég sokan csinálták ahogy láttam,volt hogy hiány is volt a cuccból,illetve ne az egész pénzed kockáztass,mert ha elpukkansz vagy szeró crashel könnyen bukhatod az egészet.
mindezek figyelembe vételével nem érdemes sok pénzt kihúzni,maradjon egy kis játékélmény is.
kb 25 perc egy ilyen kör ha minden jól megy Utoljára szerkesztette: Caliph, 2022.05.26. 11:16:56
ahogy irtam várható volt,két napja még ment,tegnap sok volt a munka örültem hogy hazaértem nem hogy még gépet kapcsoljak :D nekem a prospi megvan,van még fél millám felszerelni,aztán azzal majd tudok úgyis pénzt farmolni ha akarok várom már a roncsmentést is nagyon,meg a Vulturet,jelenleg ez meg a bányászat az amivel majd foglalkozni szeretnék élesben is.
Erről én is hallottam, csináltam is párat, de 300e aUEC-ről csak kb. 1.5 milla aUEC-re nőtt a pénzem. Akartam folytatni ma is, de nem lehet már. Nem örültem, mert úgy ítélem meg hogy hiába vannak jó lehetőségek (mining, bounty hunting, stb.) még mindig nem lehet igazán sok pénzt keresni. ezzel a AVEQ-vel lehetett volna, de ugyebár nem kockáztattam, mindig a teljes pénzem alig több mint egy negyedét tettem be a vételre, ráadásul a realizmus kedvéért még a visszarepülést is vállaltam. Kár érte, mert örültem volna hogy jóval gyorsabban tudok összeszedni 10-11 millát hogy meg tudjam venni és felszerelni az Oringin 600i-t.... A többi érdekelt hajókról nem is beszélve. Mert jelenleg nagyon meggondoltan kell vásárolni hajót/kat mivel még nem lehet eladni hogy visszakapjuk a vételár nagy részét...
Ja és sajnos már a korábban, május 5.-én posztolt pénzkeresési tipped sem működik már, (legalábbis 3x-szor se müködött) mert az őrök már nem halhatatlanok, meg tudják ölni az ellenséges alakok, úgy tűnik...
Most azon gondolkodom hogy feltornáztassam a pénzt a monitor pusztító küldikkel 2.5 milláig, majd vegyek prospit és a szükséges quant bányászatot megkönnyítő modulokat. Utoljára szerkesztette: wollnerd, 2022.05.27. 13:23:21
Valamit nem értek! Honnan lehet bérelni az Invictus esemény (összes) hajóját az utolsó 2 napban? Mert ugye Orisonon ma helyi idő szerint 12, 15, 18 órakor is az Invictus liftek nem vezettek sehova (csak a lobby volt a válaszható opció) De aztán mintha wikiből azt olvastam (mert a hiv. FAQ-ből nem derült ki, de az is lehet vak vagyok) hogy a Tobin Explo Center-ben van a Microtech-en (is) lehet bérelni a hajókat egy kijelzőből. Viszont hiába láttam a Metroloop táblát hogy "The Commons via Tobin Explo Center", a vonat NEM megy oda, the commons után Aspire következik, majd a spaceport... (Pedig megnéztem a 2951-es eseményről szoló videót, ott oké, de itt...
Már tárgytalan. Drake DefenseCon, Orison. Hangároktól jobbra.
Csak ki ne akarjanak lopni Starfieldből opciókat, mert tényleg sosem készül majd el a SC. (Űrhajó építés korrekt!) Utoljára szerkesztette: AnuluWork, 2022.06.12. 21:28:34
jól néz ki,bár lesz még munka rajta, ez az űrhajó építés nekem annyira nem jön be,hogy meglévő modulokat csatlakoztatsz meglévő csatlakozási pontokhoz,de ha a közösség által modolható lesz , akkor bizony szép kis hajókat lehet rittyenteni :D továbbá én igénylem az ettől nagyobb hajókat,mégha lassú is..nyilván játék élmény annyira nem biztos hogy adná ha egy csigalassú de ütős csatahóval kéne rohangálni ide oda,de én akkor is hiányolom a mai űrjátékokból a hatalmas dögöket :D akkorákat,amelynek a hangárajtaján a bemutatóban lévő hajó kifér :D
na mindegy ez az én álmom,figyelni fogom ez is hova jut :)
Star Citizen keresésre ezt dobta fel tegnap első helyen, szóval van ebben marketing trükközés is. Ha ezt faszán megcsinálják, akkor jobban fog érdekelni, mint az Elite meg a No Man's sky. Amelyekkel képtelen vagyok játszani. Star Citizent nem kell félteni szerintem, mert azt a pénzt és munkát amit beletettek,csak közel ugyanannyi munkával és pénzzel lehetne kiváltani, és az nem fog menni.
Nem akarok kötekedni, de az utolsó mondatod egy nonszensz baromság.
Ezen logika alapján egy számitógépes játéknál az elkészítésébe belefektetett óraszám és pénz mennyisége 100%-ban garantálná a siker mértékét...
Hogy ez mennyire nincs így, tudjuk.
Ne aggódj, nem a SC-t "ekézem" még fogalmam sincs mi lesz belőle, egyébkent meg a Starfield-től nem hiszem hogy félteni kellene mert a piac nem azonos szegmenséért indulnak,meg védheted is a szíved csücskét is nyugodtan, csak ne ilyen demagóg baromsággal mán na...;)
Amit írtam, annak az az értelme, hogy ha egy akármilyen fejlesztőcsapat előránt a seggéből egy Star Citizenhez hasonló játékot, akkor nem kell izgulni, hogy jobbat raknak le az asztalra végül, mert nem raknak le jobbat, legalábbis komplexitás és minőségi igéret tekintetében. Mert az az erőforrás, amit a Star Citizenbe beleöltek nem a semmire ment el, és ezt a munkát nem lehet kiváltani nagyságrenddel kevesebb erőforrással, idővel.
Jó de a két játéknak csak annyi köze van egymáshoz, hogy mind a kettő scifi környezetben játszódik és kész. Nincs értelme hasonlítgatni, még a belefeccölt munkát se.
Rekord budzsevel dolgoznak a Starfielden, siman van 200M vagy kornyeke. Maga annak a szaros CE-nek a hegesztese elvitt sokat, mert Howard nem hajlando kukazni, hihetetlen, a tobbi meg 7 ev alatt nem olyan nagy osszeg, ha csak abba belegondolsz, hogy a FO4 kerult 120-ba kb. (es ott az csak a kontent gyartasra ment, a tobbit mar a Skyrim is tudta) es hozta vissza a sokszorosat mar a nyito napon, igy siman bekockztathatta a Zenimax, rafizetni nem fognak - sot, az azota uj gazdava lett MS sem, bar Spencer biztosra ment akkor, amikor megnezte hol tartanak es elcsusztatta/engedte csuszni fel evvel/evet.
De az teny, hogy a Star Citizenre osszekalapozott penzt nem eri el (mennyi most, 420M?), de azt talan egyetlen egy jatek sem fogja egykonnyen, viszont lassan mar mindenkinek kijott egy space life sim, ideje lenne Robertsnek is osszekapni a csapatot, mert lassan megint raun mindenki a zsanerre. Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2022.06.15. 17:59:25
"ideje lenne Robertsnek is osszekapni a csapatot, mert lassan megint raun mindenki a zsanerre"
Teljesen egyetértek, de nem azért mert a népek megunnák a jó űrlövöldék, vagy szimek mértéktelen áradatát. Mert az SC mellett eddig csak indie-k voltak, Elite-et is ide értve.
Legjobb esetben is a SQ42 development hellben fetreng akármilyen okból, az öreg Cryengine pedig a Star Citizen részt szorítja már mindenhol. Ha a "technical debt"-el nem csinálnak valamit viszonylag gyorsan (ugye normál esetben megfelelő motor fölé építik a játékokat, az határozza meg meddig nyújtózhatnak a game és art designerek, pont a Bethesda mesélhetne hogy mit össze tudnak szopni egy régi rossz motorral), akkor ebből a játékból nem lesz rendes MMO. Pontosabban, így marad ahogy most van, bugosan, nagyon alacsony játékos számmal, komoly teljesítmény gondokkal. Ezt a játékot a HIT hajtja, hogy valamikor majd a létező legjobb játék lesz mind közül, bármikor is jön ki, kivárjuk.
De azért csak időnként engedményt kell adni a valóságnak, ha a whalebélák minimum egy része lelép, az évi 50+ millás "majd befejezzük 2030/40/50-re, biztos lesz miből" terv természetesen beszarik. Ha véletlen tényleg egy gazdasági válság jön, akkor eleve fenntarthatatlanná válhat a mostani végtelenségig halogatás, mert nem csak kripto játszadozásra nem lesz az embereknek pénze, de 10. hajóra sem egy el nem készült MMO játékhoz. Utoljára szerkesztette: s1lkforrent, 2022.06.25. 08:53:31
Eleve érthetetlen volt számomra évekkel ezelőtt is, hogy minek bolygóra leszállás, meg ilyen fizika, olyan fizika, amikor a legfontossabb se adott, mégpedig az, hogy bírja a motor és a szerver a "tömegeket". SP címnek elment volna, de pont az a faktor hiányzik, ami a legfontosabb. Pont leszarom, hogy bolygókat generálnak le, ha ugyanakkor 50 embert is alig képes kezelni a játék.
2017 környékén vettem meg talán, de azért kizúmolva látható volt, hogy teljesen félremegy a játék fejlesztése. Persze simán lehet, hogy megoldják és minden rendben lesz, de erre azért nem fogadnék túl nagy összeggel.
Ugyanaz a gond, mint az Tarkov-val. Ott is kb 5 éve ígérik azt, amit már az elsőben meg kellett volna valósítani, mégpedig, hogy egy nagy térképen írtják egymást a playerek. 5 évvek később még mindig semmi és 15 embert bír el a játék. Omegalul. Utoljára szerkesztette: Running, 2022.06.25. 18:31:43
es mi koze az egyiknek a masikhoz? teljesen mas team dolgozik mindegyiken. a planettechen kulon csapat dologzik, azt meg tudtak csinalni hamar, bar sokat reszeltek rajta, mondjuk jol is nez ki. mas team dolgozik a renderen is, kicsit tobb mint 2 eve kezdtek el fejleszeni a sajatjukat amit iden implementalnak lepesrol lepesre, ezt mar el is kezdtek, aztan a vegen meg bekerul egy vulkan backend is. es teljesen mas team dolgozik a server kodon is. na mondjuk ok szivnak redesen, mert nincs olyan tech ami megfelelne az elkepzelsuknek es kiszolgalna az igenyeiket, szoval kitalaltak valamit es azt csinaljak. ja ez sokaig tart az teny.
A problema nem a Tarkov vagy CIG devekkel van hanem az armchair developer vasarlokkal akik hoza vannak szokva hogy bejelentes es vertical slice mutogatas utan 2 evvel finished productal (plus 2 evnyi matchek hogy kinyirjak a gameplay olo bugokat miutan kivagtak a reklamozott feature-ok felet) jatszhatnak. Holott valojaban az atlag AAA development timeline kb 5-6 ev.
Ugyhogy sem a Tarkovval sem az SC-vel nincs gond. Csinaljak oket es hala a crowfundingnak megengedhetik maguknak hogy abban a paceban ahogy elkeszulhet ugy hogy nem hazasodnak ossze olyan rendszerekkel amik elso otletre joknak tunnek de 2 evvel kesobb valtoztatni kell. (pl server meshing ennek az aldozata lett SC-ben).
'' (pl server meshing ennek az aldozata lett SC-ben'' ez igy nem igaz, mert a meshing nem lett aldozat, jon az csak a mogottes tech valtozott, viszont a lenyege ugyan az
Semmi baj, ha beszektásodtatok a játékra. Van ilyen, én is hiszek egy csomó mindenben, de attól még ebben a játékban nem. :D
ez a szép az életben,megteheted,ahogy mi is hogy "beszektásodunk" :)
Én se hiszek. Csak játszom vele, mert szórakoztat.
Engem meg érdekelnek a technikai részeletek is, mit hogyan csinálnak és miért. Sokkal több mindent megért így az ember.
Én az Ashes of Creation-re szektásodtam be. Abban is lehet potenciál, de még 5 millió fényévre vagyunk attól mire kiderül. Figyelemmel kísérem azért a SC-t is, hátha sikerül megoldaniuk a problémákat és egy jó játék lesz. A Starlancer óta várok egy hasonló játékot. Utoljára szerkesztette: Running, 2022.06.28. 10:03:52
Azt én is várom már régóta :D
Na forumengine megint nem mukodik nem lehet commentekre valaszolni.
@Running free flyon kiprobaltad vagy van egy package-d? Mert ha belenezel lehet veletlenul te is beszektasodsz.
Jézusom de régen vettem meg az első hajót. :D ...2014 óta kb évente egyszer nézek rá a téli időszakban, de vannak ismerőseim, akik tolják és mindig szólnak ha van valami érdekes. Én megvárom azt, amikor már képes "tömegeket" kezelni a játék.
AURORA MR + Upgrades ATTRIBUTED UPGRADED Created: April 15, 2014
én 2019ben szálltam be egy aurora mr-el,50 usadollárért :) akkor mondjuk még nem 400 forint volt :D
Lesz single player kampány is például. Azt meg valahogy nem tudom elképzelni, hogy úgy csinálnak meg egy multiplayer játékot, hogy nem lesz alkalmas multiplayerre. Ez a része amúgy nem izgat, valahogy fel sem merül, hogy ide futhat ki a történet. Ilyen volumenű fejlesztésnél nem lehet olyan kimenetel, hogy nem tudják megcsinálni. Felveszik szépen a világ legjobb fejlesztőit, és összekalapálják.
A single az a Squadron 42, egy másik játék.
#7605 "Ilyen volumenű fejlesztésnél nem lehet olyan kimenetel, hogy nem tudják megcsinálni" - o, dehogynem, foleg egy olyan kreativ vezetonel, aki felevente/evente "almodik" valami ujat :) Bar az teny, hogy erre keves az esely es az SC-nel sem lesz szerintem gond, annal sokkal jobban all az SC mar most, jelenlegi allapotaban. De hiaba az osszekalapozott irdatlan mennyisegu penz, ha fizetni kell a csapatot, a technikat, az eroforrasokat, a stbstb. Annyira azert nem vegtelen budzsevel dolgoznak a sracok, es ha Roberts megint ugy kell fel fel ev mulva, hogy megalmodott valamit, ami miatt kis hijan feje tetejere all bizonyos fejlesztesi folyamat, akkor abbol meg barmi is lehet.
Ki fog jonni az SQ42 es az SC is, csak ido kerdese. Elobbi konkretan jovore lett igerve, nem?
Nyugi, nem lesz itt mar semmi a feje tetejere allitva. SQ42re meg nincs datum, iden atment mar az angol studioba CR, h felporgesse az SQ42 fejlesztest, de datumot direkt nem mondtak.
A Bethesda kiadó sem kicsi és a Zenimax se egy kis fejlesztőcsapat, mégsem sikerült az Elder Scrolls Online-ban 2014-es kiadása óta megoldani, hogy lekezelje normálisan PvP-n a játékosokat. 7 évig fejlesztették előtte, vagyis 15 év állt rendelkezésükre és még mindig egy rakás szar, de említhettem volna még bőven játékot, ami hasonlóan sikerült ilyen téren. Szóval azért 100%-ra ne vegyük, hogy minden rendben lesz. :D
#7609 Amiota hardver csereltek es kukaztak a regi 10+ eves kiszolgalokat a PC NA-n, lass csodat, eltunt minden lag es vegre olyan a Cyrodiili pvp, amilyennek lennie kell(ett volna mar 7 eve). EU-ra es a konzolra meg varni kell.
SC-nek annyi "elonye van", hogy mire megerkezik a vegleges verzio, addigra a technika is eljut arra a szintre, hogy nem okoz gondot :) Anno amikor eloszor megneztem, diafilm elmenyt kaptam az akkori vasammal, de ma mar siman fut, es hol van meg a jovo evi konfig teljesitmenye, stb. Nyilvan a 22-es csapdaja ez, mert a technikai fejlodes nem csak a felhasznaloi oldalon jelentkezik, hanem a fejlesztoin is, es emiatt a fejlesztok is mer(het)nek tobbet es nagyobbat "almodni", igy megint elerunk ahhoz a limithez, ami gondot okozhat. Mennyi fejleszto volt, aki inkabb megvarta az uj konzolos generaciot es arra adta ki a jatekat, mert azon tutira megy - es lass olyat, akinek nem volt ennyi esze, csak a ment a far...penz utan es belefutott egy szarcunamiba (CP2077).
Pont ezert remenykedek benne, hogy most mar tenyleg nem jon semmi extravagans ujdonsag, hanem az eddigi terveket veglegesitik, valositjak majd toldozzak es foldozzak, mert jelenleg egesz korrekten muzsikal, es akkor meg a beharangozott "render upgrade" sincs elesitve.
" "render upgrade" sincs elesitve." az nem upgrade hanem csere ;) a dx11et cserélek saját, általuk gen12nek nevezett, renderre, és pakolnak még hozzá vulkan backendet. teljesítmény javulás lesz, most sok gond van vele, az egyik, hogy a main és render thread nem független egymástól, így ha a main thread körül bármi gond van akkor az kihat a renderre is. a render nem skálázódik rendesen mert 2 threadet tud kezelni max, ahol sok entity van ott egyből ki is jön a cpu limit emiatt, ezt is meg akarják oldani, hogy az elérhető legtöbb threadre skálázza magát a render.
ha minden jól megy ezzel év végére meglesznek. Utoljára szerkesztette: Torzonborz, 2022.06.30. 11:47:01
"hala a crowfundingnak megengedhetik maguknak"
De ezt már csak utólag tudtuk meg, és ez csak eddig volt így, nem tudjuk mit hoz a holnap.
Egész konkrétan: ha holnap akár gazdasági, akár a projektet ért bizalmi válság miatt nem kap a CIG egy centtel sem többet, akkor mi lesz a mindig kb ~5 évvel későbbre felsejlő "befejezés" évi kb 50 millió dolláros költségével?
Az hogy a whalebélák eddig fizettek mint a katonatiszt, az tök jó, mert legalább idáig eljutottunk, de mikor utoljára erről fórumon beszéltem, akkor még 4 évvel és kb 300 millió dollárral(!) kevesebben voltunk. Azóta a játék nincs 4 évvel közelebb a teljes elkészüléshez, de azt jó előre feltételezni, hogy semmivel semmi gond, mert 2026-ra majd a teljes pledge úgy is mindenképp karcolni fogja a 800 milliót(!!), mert ha eddig is habzsidőzsi volt, akkor ugyan miért ne lenne a Holdon túl is, az talán kicsit nagyvonalú feltételezés. Utoljára szerkesztette: s1lkforrent, 2022.06.30. 23:08:33
De a whalebélák jönnek egyfolytában, nézd meg mennyi citizen van (majdnem 4 milla), szóval a backer létszám nő szépen egyfolytában. A játék látványos fejlődése meg most indul be igazán. Én pont ezért nem aggódok annyira.