"A meg nem született (idõ elõtt meghalt) csecsemõk, lelki sérültek stb lelkével mi lesz?"
A tibeti buddhizmus szerint a lélek a halál után a "köztes létbe"(asszem így fordítják) kerül, innen megy tovább. A meg nem született csecsemõs felvetésre lehet az a válasz, hogy a lélek eleve ezt a tapasztalást "akarta" most megélni, vagy azt, hogy valami miatt nem jött össze ez az inkarnáció. Mindent én sem tudok
"A samsára vagy szamszára (tibetül khor-ba) magyar fordí tása körforgás vagy forgatag, bár találóbbnak érzem az élet rendszeres megújulását, minthogy körforgalomról valójában nincsen szó. Igaz ugyan, hogy a forgatagnak hat egymást követõ „létformája" van: a pokolbeli, a purgatóriumi, az állati, az emberi, a félisteni és az isteni, csakhogy ezt a lét-útvonalat nem járja körbe-körbe a mindig újraszületõ lélek, hanem egy részt elõzõ életeinek minõségeibõl összegezõdõ Karma-állapota (nevezzük genetikailag meghatározott sorsnak), másrészt a ki hunyó életében elkövetett jó és rossz cselekedetei, végre har madszor: a köztes létben tanúsított viselkedése határozza meg, hogy mivé fog újjászületni. A köztes lét az, amelyet mifelénk meghalásnak vagy halálnak neveznek, a tibetiek szemében ez csupán a tudatnak az elhomályosulása abban az átmeneti idõ szakban, amely a lélek új alakban való megjelenéséig tart."
- A Tibeti Halottaskönyv
Na hogy visszakanyarodjunk a gnosztikus õskeresztényekhez, Arany Laci oldalán elvileg fent vannak a Nag Hammadi tekercsek fordításai.
Ádám apokalipszise (részlet)
...Ezután Noé felosztotta a Földet fiai közt, Hám, Japhet és Sém között. Így szólt hozzájuk: „Fiaim, hallgassátok szavaimat. Íme felosztottam a Földet közöttetek. Azonban szolgáljátok õt félelemben és szolgaságban egész életetekben. Ne hagyjátok, hogy utódaitok eltávolodjanak az Isten arcától, a Mindenhatótól. […] én és a ti […] Noé fia: „Udódaim megelégedéssel töltik el színedet és hatalmasságodat. Erõsítsd ezt meg erõs kézzel, félelemmel és parancsolattal, hogy egyetlen tõlem származó mag se távolodjon el tõle, a Mindenható Istentõl, hanem alázatosan szolgálja majd és félje a tudását.”
A többiek Hám és Japhet utódai közül eljöttek, négyszázezer férfi, és más földre léptek, és azokkal a férfiakkal idõztek, akik a hatalmas végtelen és örök tudásból származtak. Hatalmasságuk árnyéka megvédi azokat, akik velük idõznek mindenfajta ördögi dologtól és mindenfajta tisztátalan vágytól. Azután Hám és Jáphet magjai tizenkét királyságot alapítottak, és utódaik beléptek más emberek királyságaiba.
Azután […] megfogadta a tanácsot […], aki meghalt, a nagyszerû eónok romolhatatlansága miatt. Aztán elmentek Saklához, Istenükhöz. Beléptek hatalmasságába, megvádolva a nagyszerû férfiakat, akik a dicsõségében osztoztak.
Így szóltak Saklához: „Honnan van ezeknek a férfiaknak a hatalma, akik színed elõtt állnak, ki szerezte meg a magját Hámnak és Japhetnek, ki számolt meg négyszáz [ezer] férfit? Megkaptak egy másik eónt, ahonnan származtak, és felfordították teljes dicsõségedet és a kezed uralmát. Noé fiaiban megjelenõ magjáért minden kívánságod teljesítésre került, és (megvan) minden hatalom az eónokban, melyeket elhatározásod szerint irányítasz, miközben mindkét férfinak és azoknak akik dicsõségében osztoznak, nem teljesítik kívánságod. De õk félrefordultak egész népedtõl.
Azután az eónok Istene adott nekik (néhány) szolgát, hogy szolgálják õket […]. Eljöttek arra a földre, ahol a csodálatos férfiak voltak, akiket soha sem mocskoltak be, és soha sem fognak bemocskolni semmiféle vágyak. Mivel lelkük nem bemocskolt kéztõl származik, hanem egy örök angyal csodálatos parancsa által. Azután tûz, kén és aszfalt hullott azokra a férfiakra, aztán tûz és (vakító) köd hatalmasodott el azokon az eónokon, és a fényhozók hatalmának szemei elsötétedtek, és az eónok nem láttak többé azokban a napokban. És hatalmas fényfelhõk szálltak alá, és más fénylõ felhõk ereszkedtek rájuk a hatalmas eónokból. ...
Szerintem rohadtul kevered a dolgokat..A buddhizmusban szo sem lehet semmifele halhatatlan lelekrol..A buddhizmus alapveto tanitasa: " Sem az ember sem semmilyen mas leny nem rendelkezik szemelyes halhatatlan en-nel, lelekkel.." A reinkarnacio-hoz nem szukseges egy halhatatlan lelek letezese..Te a lelekvandorlasrol beszelsz,ami egy teljesen mas elkepzeles.. Lasd: #459
Ez nem a "Tibeti-halottaskonyv", hanem annak egy ertelmezese olyan "kutato" altal,aki hisz a lelek letezeseben es nem hajlando elfogadni a tenyt, hogy olyan, h halhatatlan lelek nem letezik..(A magyar kiadasban szerepelnek ezek az ertelmezesek amit ideztel, de abzokbol egyedul K.G.Jung ertelmezese a helytallo..A tobbi ertelmezes nagyresze hasonlo tevedesektol hemzseg, mint: "lelek";"ujjaszuletes" es egyebek....)
//. Az anyagi világ megteremtése A szellemi világ emanációja után, annak érdekében, hogy a szellemi lét határain túl is folytatódhasson a teremtés, megjelenik egy kozmikus építõmester, Yaldabaoth, aki létrehozza az anyagi univerzumot. Szerepe hasonló a Platón Timaioszában szereplõ demiurgoszéhoz. Layton szerint a mítosz ezen részén világosan kimutatható a Timaiosz hatása. Yaldabaoth anyagból hozza létre a világegyetemet, a szellemi univerzum mintaképére. Az univerzum anyagi aiónok (birodalmak), vagyis bolygók, csillagok és mennyei szférák bonyolult rendszere, melyet alkotójuk leszármazottai, az arkhónok vagy másképpen uralkodók, fejedelmek, erõk, démonok, angyalok népesítenek be. Platón Timaiosza már hatott a hellenisztikus zsidó filozófiára is, amennyiben Alexandriai Philon a Világ teremtésérõl címû mûvében megkísérelte bizonyítani, hogy Platón Timaiosza gyakorlatilag ugyanazt mondja, mint a Genezis nyitó fejezetei. Hasonló szerepet tölt be az Újszövetségben a Logos is: „Kezdetben vala az Ige... És kezdetben az Istennél vala. Minden õ általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett." (Jn 1,1-3) A Timaiosban az alkotó képességeihez mérten, az anyag tehetetlenségét és ellenállását figyelembe véve a lehetõ legjobb munkát végzi. Ezzel szemben a gnosztikus mítoszok Yaldabaothja, bár nem a színtiszta gonoszság megtestesítõje, de ellentmondásos, önzõ és tudatlan lény. Fölismeri ugyan a szellemi birodalmak mintáinak kiválóságát, vonzódik is hozzájuk, azonban ez a vonzódás sötét, önzõ, érzéki vágy formájában jelentkezik nála, amely az isteni erõk birtokbavételére irányul, akár erõszak útján is. Yaldabaoth és társai, az arkhónok, vagy uralkodók önteltek, fennhéjázók és igyekeznek uralni az emberi lét minden mozzanatát. Ez a törekvésük vezeti õket a nemi vágy és a végzet kötelékének megteremtésére.
Miért ilyen tökéletlen Yaldabaoth? A legtöbb irat Yaldabaoth anyjának botlását említi, aki a szellemi univerzumban legalacsonyabb szinten levõ aión, a Bölcsesség. A gnosztikusok teremtõje, kozmikus építõmestere tehát nem azonos az elsõ elvvel, ahogyan Platón mesterembere is csak közvetítõ a legmagasabb elv és a mi világunk között. A gnosztikusok, a János evangéliumtól eltérõen, Izrael istenét nem az elsõ elvvel azonosítják, hanem Yaldabaothtal, az ügyetlen építõmesterrel vagy annak elsõszülött fiával, Sabaothtal.
A lélekvándorlás nálam = a reinkarnációval, bár igazad van, félreérthetõ, mert "lélek" mint olyan inkább a hinduizmusban van. Köszönöm, hogy kijavítottál.
"..hagyományok szerint ugyanis a dalai láma lelke újabb és újabb testben születik meg.." Atyavilag..! Mi koze ezeknek a "hagyomanyok"-nak a Buddha-tanahoz(Dharma)..?!
reha isten teremtette volna a világot, akkor nem lennének ilyen korlátok mint amik most jelen vannak, vagy legalábbis nem lenne rájuk szükség. Szerintem.
Milyen korlátokra gondolsz? A fizikai törvényekre, vagy az emberi halandóságra? Ahogy elnézem minden logikus, minden óramû pontossággal mûködik. Talán az ember az egyetlen tényezõ ebben a rendszerben, amelyik szembe megy ezekkel a törvényekkel, de lehet hogy az egész pont ezért jött létre.
Például a fizika törvényei igen, de egyébként a halandóság is jó példa lehet, miért kell meghalnunk, egy isteni világban miért kellene ölnünk hogy életben maradjunk? Meg hát ott van ugye az evolúció, miért kéne minden élõlények ennyire szorosan alkalmazkodni a többihez? Úgy értem, mindenki élhetne ahogy akar. A mostani élõvilág tisztán csak a természetes kiválasztódással fejlõdött ki, tehát mindennek meg volt az oka, de ha mindennek isten lehetne az oka, akkor nem kéne mindennek ennyire szabályszerûnek lennie. Amúgy a mostani rendszerrel az ember sem megy szembe szerintem, bár kifejthetnéd, hogy szerinted miért igen. Természetesen nehéz elképzelni egy ilyen "szabályok nélküli" világot, de remélem azért érted, hogy mire gondolok.
De most ugye minden szabályszerû, mert így életképes, ha nem lennének szabályok nem alakulhatott volna így ki a világ. Például ha nem lenne természetes szelekció akkor elõbb utóbb mindenki életképtelenné válna a változó világban, de akkor az élet meg is maradt volna a kezdetleges szinten ahogy létrejött. Ha meg nem lennének fizika szabályok, pl. elektronos nem taszítanák egymást hát az meg már egészen érdekes lenne:D
Gondold el, ha nem lenne halál itt a földön, akkor egy idõ után nem férnénk el. Ez az egyik, ahol az ember szembe megy a természet rendjével, ki próbál bújni a természetes szelekció folyamata alól, a modern orvostudomány lehetõséget biztosít a hosszabb életre, és különbözõ betegségek kiküszöbölésére.
Végül úgyis a természet gyõz... Egy idõ után már olyan beteges egyedek fognak születni, hogy már nem lehet õket életben tartani.(bár már most is sok ilyen születik...)
Elevenítsük fel azt, mikor Noé piszkos módon leitta magát, és sátrában döglött merev részegen, meztelenül. Ekkor bejött egyik fia, meglátott valamit, majd kiment és elmondta testvéreinek a látottakat. Ezek is bementek, de már szemüket eltakarva közelítettek. Mit láthatott az a szerencsétlen Kám, hogy õt magát, s minden leszármazottját (így a magyarságot is) örök átokkal kellett sújtani a megsértõdött Noénak? Valami túlságosan súlyos dolog lehetett, férfi férfi elõtt nem szégyenkezik meztelensége miatt, ahogy nõ nõ elõtt szintén nem. Ez abban a korban sem lehetett másként, fõleg ha figyelembe vesszük a kor higiénés körülményeit, lehetõségeit is. De mi van, ha ez a Noé (Noah) nõnemû volt? A magyar nyelv mintha még utalna is erre, ha elfogadjuk õsnyelvnek. Véleményed?
Dr. E.W. Thwing kutató, aki a Noéról szóló beszámolók utáni nyomozása során hosszú évekig élt Kínában, megjegyzi: „A kínaiaknak nagy árvízrõl szóló feljegyzéseik és hagyományaik vannak. És érdekes tény, hogy a mai kínai „hajó” szó, az nagyon régi képszó és a „csónak” és a „nyolc száj” jeleibõl tevõdik össze, ami arra utal, hogy az elsõ hajón nyolcan utaztak.” „Amikor az õsi történetekrõl és hagyományokról beszámoló könyveket olvasgattam,” folytatja, „feljegyzéseket találtam az õselõdrõl, Nuwah- ról. Érdekes, hogy „nu” asszonyt jelent, „wah” pedig virágosat./3/ Úgy látszott nõnek tartották ezt az õst. A képírás alaposabb vizsgálatából azonban az derült ki, hogy két kis jegyet tettek a szó mellé, ami azt jelenti, hogy a szó hangzása és nem a jelentése a fontos, ami férfi õsre mutat, aki hajón menekült meg az istenek haragjától. Az õsi kínai történetírás is támogatja a Kína létrejöttének Noéval való kapcsolatát. Megemlíti, hogy Jung-hu volt az oka annak, hogy a világ özönvíz által pusztult el, de Nu-wah volt az, aki az újjáépítést végezte. Három regealak, három férfi követte Nu-wah-t és bár különbözõ feljegyzések hõsöknek vagy uralkodóknak írják le õket, mégis kitöltik az ûrt az õs és az elsõ kínai uralkodó családok: a Hsia, Shang és a Chou ház közt. Feltételezhetjük-e hát, hogy a kínaiak Nu-wah-ja és a Biblia Noéja egy és ugyanaz a férfi?
Részlet René Noorbergen: Az elveszett fajok titkai c. könyvbõl.
Más. Mi lehet az oka, hogy azok a népek, akik Noéig vezetik vissza származásvonalukat, mégsem Noét jelölik meg õsüknek, hanem annak valamelyik "leszármazottját", "útitársát"? Pl: a magyarok Nimródot, a zsidók Sém-et. Miért nem Noét választották mindannyian, s akkor apai ágon közös õsre tehetnének szert, s hasonlíthatnák magukat a magyarokhoz, és viszont? Csakhogy az a fránya genetika, valahogy megint keresztbe tett. De régen nem voltak ilyen bizonyítékok, akkor miért volt ennyire lényeges, ki kitõl származik, ki kinek az õse, ki melyik vérvonalat viszi, viheti tovább? Hát nem csak a Noé-féle eredet van? Akik vele menekültek az ár elõl, tényleg fiai voltak? S mely bûnös némbereket menekítettek át ezek feleségeikként? Talán nem Sém itt a lényeg, hanem annak felesége. Ezért fontosabb azoknál az anyai ág?
Namost, ha nõként említenek valamely férfiembert, ma úgy mondanánk "buzi". Az is felmerülhet, hogy nem volt kialakult neme egy esetleges betegség kapcsán, vagy egyszerûen Saintgermannak van igaza, s gyíkember volt, kakas ugyan, hímnemû, de nem tökös legény.
Eh, egyszerû, valójában raptorjézus volt, aki a jövõbõl jött és a Skynet fejlesztette ki, hogy paráználkodjon az állatokkal akiket felvitt a hajójára. És egyébként egy csomó faj úgy halt ki, hogy inkább leugrottak a hajóról, minthogy Noészaurusz elkapja õket.
Ja egyébként raptorjézus az a faj neve, jézus az emlõshüllõk csoportján belül a raptorjézusok fajához tartozott, ezért õ egy raptorjézus, nem maga a raptorjézus. Ezt csak azért írom, mert furcsának gondolhatjátok, hogy azt mondom Noé-ra hogy raptorjézus. Amúgy innen ered egy mai közmondásunk is: "raptorbõrbe bújt jézus"
Csakis istentõl eshet teherbe a nõstény raptorjézus(szóval úgy szeplõtlenül vagy hogy), aztán már tojást rak és abból kel ki a kölyke, egy tojásban akár 5 raptorjézuska is lehet. Isten testét meg vérét eszi.
Itt egy összefoglaló a krónikáinkban fellehetõ tudásról:
Az i.e. IV. évezred környékérõl nincsenek jól dokumentált, megfejtett Kárpát-medencei nyelvemlékek. Így aztán közvetett bizonyítékokra kell támaszkodnunk. Az elsõ ilyen bizonyíték néhány hittétel. Ugye mindenki tudja: Kézai, a Bibliához nyúl, midõn õsi eredetet keres az Árpádoknak.
Valóban így lenne?
Sebestyén László mutatott rá Kézai Simon védelmében, hogy krónikáink— elsõsorban persze Kézai mûvének — “bibliai ihletettségû”-nek tekintett része nem a Bibliából származik, sõt helyenként mintegy kiigazítja azt. Idézzük most pontosan az Õ észrevételeit: “Mit mond Kézai? (A hun-magyar krónikából vett minden idézetem — az iránta való tisztelet-adásból is — kivétel nélkül Szabó Károly fordításából való) »..az özönvíz után a kétszázegyedik esztendõben a Jafet magvából eredt Menroth óriás, Thana fia, minden atyafiaival a múlt veszedelemre gondolva tornyot kezde építeni, hogy ha az özönvíz ismét találna jönni, a toronyba menekülve a bosszuló ítéletet elkerülhessék.« Györffy György (...) a Menroth név említését Kézai tévedésének tartja. A Menroth név — mondja Györffy — a magyarok felett korábban uralkodó kazár kagán neve, s a hun történet írója a régi gesta (õsgesta) Menrothjához írta mindazt, amit a hasonló nevû Nimródról a Bibliában talált.
Kézai nem tévedett. Többrõl és másról van szó. Bizonyításul egy magyar szerzõ, Krausz Sámuel lenyûgözõen érdekes gondolatmenetét követem. Megállapításai abban összegezhetõk, hogy a huntörténet írója babiloni pogány mítoszokból merített, mert a Biblia szerint Nimród nem lehet Jafet fia, a pogány hagyományban pedig igenis az. Hieronymus egyházatyánál nincs is meg az a részlet, hogy a bábeli toronyépítést Nemrot kezdte volna meg, de a pogány forrásokban ez hitelesen fellelhetõ...
Berossus káld történetíró ezt így adja elõ: »Midõn Belás, Jupiter fia meghalt, Nemrót a népével Senaár mezejére jött, ahol kijelölt egy várost és fölötte nagy tornyot alapított a víztõl való megmenekülésnek százharmincegyedik esztendejében és uralkodott 56 évig és a tornyot fölépítette a hegyek magasságáig és nagyságáig.« Az összefüggés Berossus tudósítása és Kézai Menroth-ról (a név többféle formában található: Menproth, Nemprot, stb.) szóló mondatai között nyilvánvaló, nemcsak mert Nemrotot tünteti fel toronyépítõnek, hanem azért is, mert pontosan datálja a torony építését a vízözön után. (Krausz Sámuel még a meglepõen csekély 70 év eltérést is eltünteti egy logikus számegybevetéssel.)
Berossus Nemrottal kapcsolatban sokat beszél a szkítákról is, a Tanais folyó nevet szintén említi. E kapcsolatot Epiphanius egyházatya így világítja meg: »a hellének ezt a Nemrotot tartják Zoroasternek, aki tovább költözvén a keleti részek felé Baktriának alapítója lõn.« Ugyanezt mondja Isidorus Hispalensis (De Asia XIV.3.) »Elõször Perzsiában keletkezett a magika mesterség, ahová ugyanis az óriás Nemrót a nyelvek összezavarodása után elment volt.« Idézzük Kézait: »...Vissza kell térnünk Menroth óriásra, ki a nyelvek megkezõdött összezavarodása után Eviláth földére méne, mellyet ezidõben Persie tartományának neveznek, és ott Eneth-tõl két fiat nemze, Hunort tudniillik és Magort, kiktõl a hunok vagy magyarok származtak.« Eviláthról tudnunk kell, hogy a görög-római világban létezett egy Kis- és egy Nagy-Eviláth. Az ókorban ezt az országot Hunniának nevezték, Kosmos Indikopleustes 510-ben beutazta Dél-Arábiát, Abessziniát és Indiát s Keresztény topográfia c. mûvében egy helyütt ezt írja: »India és Hunnia, vagyis Eviláth.« (A könyv 1527-ben jelent meg Baselben.)
(...) Tehát a pogány források tanúsága, hogy Nemrot volt a szkíta vallás megalapítója, s õ a szkíta vidék és Asszíria elsõ királya... Szücs Jenõ állításával szemben — miszerint Kézai egyenes bibliai népgenezist ad —, a bábeli torony építésének Gesta-beli indokolására kell felhívnunk a figyelmet: A Biblia szerint a tornyot a dicsõség és a hírnév kedvéért kezdték építeni. Pap létére Kézai mégis a pogány hagyományban megõrzõdött valóságos okot mondja: »minden atyafiaival a múlt veszedelemre gondolva tornyot kezde építeni, hogy ha az özönvíz ismét találna jönni...« (...) Az elmondottakból érthetõ meg az, hogy Kézai (s nyomában a Pozsonyi és Budai Krónika) mit sem törõdve Nemrot (Biblia szerinti) hamita voltával a jafetita szkíták õsének teszi meg õt. Ez nem ellentmondás, nem tudatlanság, hanem a monda egészébõl merített igazság." (Sebestyén 1975. 24-26. o.)
Tudom, nem valami fantáziadús dolog ezt ide beírni, de azért beírom. Nektek mi a véleményetek a repülõ spagettiszörnyrõl? Tudjátok õ is egy isten és az õ létezését sem lehet egyértelmûen megcáfolni.
Ha nyitnék egy webshopot ahol bûnbocsánatot lehetne venni különbözõ bûnökre(pl. paráználkodás 10 ezer forint), akkor szerintetek ez népszerû lehetne a keresztények körében? Természetesen a lényeg hogy minél több ember bûnbocsánatot nyerjen.
Biztos láttátok páran a Jézus utolsó megkísértésec. filmet. Scorsese rendezte egy apokriff és gnosztikus iratkok alapján készült regénybõl. jó film, kötelezõ darab azknak, kik ide jönnek! még neked is, fehércsoki!
Kik tartóztatnak le? Az ördög démonjai amiért megmentem az embereket a pokoltól? Egyébként felszenteltem 2 cédulát, az egyik univerzális, 15 ezer forint, a másik pedig lopásra érvényes, ez csak 3 ezer forint, ha valakit érdekel akkor pü. Ja amúgy a teljes összeg jótékony célokra megy, egy szegény embernek adom az egészet, magamnak.
Amúgy elég átlátszó ez a jézusos dolog, azt mondja hogy ne ítélj, hogy ne ítéltess, de õ pont ezt teszi! A saját szabályait sem tartja be, milyen dolog ez?
Ma szörnyû dolgot láttam! Egy ember a kutyáját sétáltatta!!! Hogy képzeli hogy egy ilyen lelketlen szolgának a kedvére tesz? Ha isten nem nekünk teremtette volna õket szolgálnak akkor nem is léteznének állatok! (persze mondjuk aki nem vegetáriánus bajban lenne:D)
Amúgy ma egyik haverom furcsán viselkedett, szerintem megszállta az ördög. Hogy lehet jól ördögûzni? Szerintetek az jó ha szentelt vízbe nyomkodom a fejét? De mielõtt megfulladna kihúzom. Aztán meg keresztel addig verem amíg el nem hagyja az ördög. Persze ha belehal az az ördög hibája!!!444
Készítettem neki ördögûzõs bûnbocsánat cédulát de nem vált be=/
Hát vágod ezért lett felszúrva egy nagy keresztre, mert én 2k évvel késõbb bûnösen születtem és én ezt nagyon nagyon sajnálom! Szeretném az embereket feloldozni a bûn alól és a múltbéli Jézust megmenteni, ezért indítottam el a bûnbocsánat cédulás vállalkozásomat is!
"Ádám bûnei miatt nem csupán bûnös természetet hordozunk magunkban, hanem csakugyan bûnösök vagyunk, és valóban büntetést érdemlünk Isten szemében. Minthogy az eredendõ bûn fogantatásunk pillanatától kezdve bennünk rejlik (Zsolt 51:5), olyannyira gonosz és bûnös természetet öröklünk, hogy Jeremiás ezt mondja az emberi szívrõl: „Csalárdabb a szív mindennél, javíthatatlan; ki tudná kiismerni?!” (Jer 17:9) Isten nem csupán Ádámot találta vétkesnek a bûne miatt, hanem bûnössége és büntetése (halál) nekünk is osztályrészünk (Róm 5:12, 19). Két nézet létezik azzal kapcsolatban, hogy Isten vajon miért tulajdonítja nekünk Ádám bûnét. Az egyik nézet szerint az egész emberi faj ott volt Ádámban (Ádám magvában), ezért amikor Ádám vétkezett, mi is vétkeztünk benne. Ez a gondolkodás hasonló ahhoz a bibliai tanításhoz, hogy Ábrahámban Lévi (Ábrahám leszármazottja) is tizedet fizetett Melkisédeknek (1Móz 14:20; Zsid 7:4-9), noha csak évszázadokkal késõbb született meg. A másik elképzelés szerint Ádám mindnyájunk képviseletében járt el, ezért az általa elkövetett bûn nekünk is felróható."
Ismered a véleményemet az Ó és Újszövetség közötti ellentétekrõl? De még a keresztény hit szerint is, Jézus kereszthalála eltörölte az ember eredendõ bûnösségét. Amit amúgy nem nagyon tudok elfogadni mint magyarázatot.
Na megvolt az ördögûzés, az "alany" végig ordítozott velem, hogy meg vagyok õrülve, és hogy nincs semmiféle ördög meg démon, de tudom hogy csak a sátán akart átverni! Szóval ilyenkor mindig még jobban vertem a fejét a kereszttel, most meg van kötözve és nem reagál semmire, ha megbökdösöm akkor picit rángatózik, szerintetek még van benne ördög vagy engedjem el? Vagy menthetetlen és vessek véget a szenvedésének?