Mégis a Talmud népe valahogy nem vesz tudomást minderrõl. Szálka vagy gerenda nekik egyre megy, ha goj az illetõ. Miért lennék elfogadó olyanokkal szemben, akik nem néznek emberszámba, mert nem vagyok közülük való? S miért kellene nekem azt a vallást keresnem, ami ezt ki is mondja, bele a pofámba? Miért én legyek megbocsájtó, de visszaütni csak nekik szabad? Globálisan. Milyen vallás az, ahol én csakis bûnös lehetek? Állandó bûntudat a részem itt. EZ KERESZTÉNYSÉG? Na ez éppen nem az. Miért nem ment Jézus más népek közé, ha tudta, a zsidók nem szívelik? Mehetett volna Egyiptomba, ott már járt. Mehetett volna Európába, ott új lett volna tana, Vagy egészen Afrika Déli csücskéig, mert az ottani emberek elfogadóbbak, esetleg a mai Etiópiába, az még nincs messzebb, mint India. A zsidók közé ment, visszament, mert oda szólt a küldetése. Nem másokat kellett térítenie, s nem másra, mint a kereszténységre. De nem a római fajtára, hanem az eredetire, ami azóta feledésbe merült. Igen, mert üldözték, igen, mert zsidósították. Éppen a Talmud volt az alap, a minta. Kirekesztettbõl kiválasztottá avanzsálták magukat Jézus halálával.
Isten ítélõszékét senki sem kerülheti el. Hogy a lelkiismereted milyen lesz ha odaérsz, az egyedül rajtad múlik.
Na tegyük fel, én más vallású vagyok, vagy esetleg ateista. Ha meghalok, az elé a más isten elé kerülök? Vagy hitetlenként senki elé nem kerülök? Ez a szabad választás? S ha hívõ lennék de bûnös, vállaljam a kockázatát a büntetésnek? A bûnözõk ateisták? A vallási alapon gyilkolók hõsök? Ha elmondok néhány imát, mentesülök minden büntetés alól? Én teremtem a magam normáit, azokat magamtól nem lépem át. Bûntelen vagyok, szinte szent ember. Bár másoknak nem tetszik minden tettem. Sõt, meg tudnának ölni, ha sejtenék ki vagyok :)
Ó ha én mindent tudnék... :-) Van olyan elmélet, miszerint mindenki olyan másvilágra jut, amilyenben hisz. Én nem hiszem hogy ez így mûködne. Tegyük fel, végignézetik veled "életed filmjét", és ha addig nem is, - ott pontosan tudni fogod mit tettél rosszul, mennyit érsz.
Az ember hasonlatos a homokórához. Isten a világóceán fövenyén sétálva homokot markol -nem számít milyet, nem számít mennyit-, betölti létüvegcsédbe, s megkezdõdik életed homokszemeinek pergése. Míg fentrõl fogy az idõhomok, alul gyûlik a tudás és a tapasztalat. Az emlékek, vágyak kiégett salakjában néha felismerésgyémántok csillannak. Ha isten visszatér, s fordít egyet lejárt idõmérõdön, az a reinkarnáció. De a homok ugyanaz!
Mi a bizonyíték Jézus zsidó mivoltára? Visszakérdezek: Mi a bizonyíték a holokauszt számaira vonatkozóan: semmi Mivel hitelesített népszámlálás az USA-ban az 50-es évek elején volt nem lehet tudni hány zsidó vándorolt ki csak oda. Ma jó megélhetési forrás holokausztáldozatnak lenni, mert az állam ha jól tudom ezért fizet.
És ezzel csak azt akarom mondani, hogy egy 2000 éves dolgot nem tudunk alátámasztani: OK De egy 70-80 éves dolognál, vagy 56-nál is rezeg a léc az már necces.
A Talmud egy õsi könyv ebbõl fakadóan tele van hazugságokkal csusztatásokkal.