Erre én azt találtam ki, hogy csak az értékesebbeket veszem fel, majd adom is el, így folyamatosan tudok guberálni, egy idő után, mire az olaszokhoz érek, (bár mikor mondja Anna Henrietta hogy: Captain De La Tour az elég franciás) de mindegy addigra már dugig vagyok lével, kb 2 perc alatt kimaxolom a birtokot, majd a grandmaster aktuális witcher cuccot, keverek festéket kikenem, majd később Thusassoni lovagi páncél kard a tóból és maxos a karakter, persze kell hozzá türelem
Lehet hogy inkább portugál-spanyol ám. :D A Corvo Blancoban a Corvo az portugál szó, csak ezt én olasznak gondoltam, maga a birtok is olyan olasz szőlészet feeling, de az lehet francia is. A Toussiant mint név, az franciás. A nyitánynál a jelenet az meg Don Quixotéra utal, aki meg spanyol. Tehát akkor összerakhatjuk, hogy ez egy spanyol-portugál-olasz-francia mediterrán egyveleg. Imádom egyébként, de hogy Geralt nem itt akarna letelepedni, az is száz százalék. :D Szerintem amúgy Geraltnak kellene átvennie Kaer Morhent, és elkezdeni képezni a következő witcher generációt.
De van egy párbeszéd, Geralt és a fövámpir haverja között, nem jut eszembe a neve, szóval ott választhatod azt az opciót hogy már nem szeretsz witcher lenni le szeretnél telepedni
Ez max a Farkas Iskolára igaz, a többiről nem tudjuk. Amúgy meg nem lesz nehéz egy olyan prológust csinálni, hogy lesz valaki, akinél ott lesznek a jegyzetek.
Nem egészen. Vesemir harcra oktatta a witchereket. Azt hogy milyen szereket kelletek még csak-csak, meg valamennyire ismerik a Füvek Próbáját,de hogy pontosan hogy kell új witchert létrehozni nem tudja senki. Ez is elhangzik amikor leveszik az átkot
És persze, ez a Farkas iskolára vonatkozik, más iskolák még működhetnek, de erről nem tudunk
A könyvekben már elveszett a tudás. A várrom alatti barlangokban elméletileg még ott vannak a szükséges eszközök de már senki sme tudja, hogyan kell használni őket. Cesemir csak egy egyszerű oktató volt, szóval nem tudja, hogyan kell.
A könyvben Triss elmorfondírozik róla, hogy ha leengednék barlangokba, akkor egy kellően okos mágus valószínűleg pár év/évtized alatt újra rá tudna jönni a witcherkészítés titkára. Ő is mondta hogy (majdnem) mindent megadna, ha egyszer lemehetne oda.
Ez hogy a Füvek Próbájával vennék le az átkot már csak játékban van benne továbbgondolva könyvbéli dolgokat.
A varázslók számára is el van veszve? Ugye a mágusok segítettek kiírtani a vajákokat (vagy legalábbics csökkenteni) meg a legújabb könyvben is szó van róla az egyik helyen, hogy itt kísérletezték ki a vajákokat és talán még az ember is él aki csinálta.
Akkor itt van egy ellentét a játék és a könyv között, utóbbiban már nem tudják, előbbiben igen, csak már nem akarják! Utoljára szerkesztette: Savaran, 2020.01.23. 08:03:09
Da van ott egy macskaiskola is. Azok se képeznek már? Ha nem, miért nem? Plusz nem feltétlen kell teljesértékű witchert képezni, egy halom szörnyet meg lehet ölni egy 6 hónapos kurzus után. Szörnyismerettan óra, Alkímia alapfok, és, MMA gyakorlati oktatás, csak dögök ellen. És akkor karddal, olajjal, bombával rázavarni ezt a milicát a fojtólidércekre. :)
Ha nem esett át a mutáción, aki a legtöbb witcher ital megöli az illetőt. Plusz a mutáció miatt lesz valaki erősebb, gyorsabb, immunis egy csomó mindenre.
Én szkeptikus vagyok azzal hogy így reflektorfénybe került a witcher. A Trónok Harcával ellentétben mind a könyvek mind a sorozat elsősorban a játékoknak köszönheti az ismertségét. Továbbá Sapkowski sem egy George R. R. Martin szintű író, nem képes az átlagember számára is élvezhető élményt nyújtani. Sapkowski a fantasy ponyva, Martin a fantasy szépirodalom. Nem akarok senkit megbántani mert sokan szeretik a könyveket, de a kettő nem egy ligában játszik akárhogy szépítjük. Szerintem ha a CD Projekt nem készít a közeljövőben - két-három éven belül - új witcher játékot, az érdeklődés jelentősen lanyhulni fog és a sorozat a harmadik évad után kaszát kap. A sorozat a rajongóknak készült ez nagyon érezhető rajta és ha ezen nem változtatnak, ha nem bővítik ki a világot, ha nem mernek eltérni a könyvektől, ha nem látunk érdemi karakterfejlődést, ha nem lesz egy központi cselekmény, egy cél ami felé haladunk, ha csak epizódikusan lazán összekapcsolódó anekdotázó történetecskéket kapunk, akkor az nagyon kevés lesz a megmaradáshoz.
Túlfogja tolni a Netflix szerintem. A sorozat eleve csak közepes lett, erre már jön az anime spinoff és a 2. évada a sorozatnak (aztán kitudja mit találnak ki). Így se a minőség nem lesz az igazi, meg az egészet leegyszerűsitik (ahogy már tették a sorozat első évadával) majd, hogy időben tudják kinyomni őket, az egész egy kommersz valami lesz. Többi fronton csend van: Sapowski 1 előzmény könyvön dolgozik, de azon is már úgy 3 éve, kitudja mikor lesz belőle bármi. A CDPR meg majd CP2077 után fog foglalkozni új Witcherrel, tehát kb 4-5 év mire lesz játék. De nem bánom, hogy nem lesz elsietve.
Nem fognak eltérni a könyvektöl mert azoknak a jogait vették meg van még böven alapanyag. Új játék biztos nem lesz még egy jó darabig föleg ha a cyberpunk sikeres lesz és miért ne lenne az. A második évad lesz a döntö ez csak bemelegités volt és még igy is a netflix legnézettebb induló sorozata lett ami azért nem rossz egy " ponyva " írótól...
Abban egyetértek veled, hogy a könyvek engem sem nyűgöztek le. Az első - novellás - kötetet még meg tudtam emészteni, de a rendes regényei nekem már túl faék egyszerűségűek voltak és ezért bizony Martin és a hozzá hasonlóak a felelősek, akik okosabb történeteket tudnak kiagyalni. Nem mondom, hogy Sapkowski rossz, de mai fejjel már bele sem kezdenék. Fiatalon a ma már olvashatatlan R. A. Salvatore FR könyveit többször is kiolvastam, szóval nyilván én is változok. A sorozat szerintem javulni fog a következő évadra. A nem vár sikerrel jön a pénz is, ami sokat segíthet, valamint végre a történetszálak találkoztak, tehát az időben ugrálástól és búcsút vehetünk jó eséllyel.
Abban is egyetértek veled, hogy jönni fog hamarosan egy új Witcher játék. Meglepődnék, ha már most ne menne a pre-production és a koncepció-gyártás ezen a téren a CDPR-nél. Nagyon hülyék lennének nem lecsapni ezt a hirtelen érdeklődést, a CP2070 meg lényegében kész is van, végső csiszolások vannak hátra és optimalizálás.
Számos ponton eltér már így is, Yennefer háttértörténetét teljesen átdolgozták. Én úgy tudom több játékon is dolgoznak, de természetesen most a Cyberpunk viszi el az erőforrások nagy részét. A népszerűségét a több milliós játékos közösségnek köszönheti, nem a könyvrajongóknak.
A Thronebreaker még a sorozat előtt jött ki. A sorozat - valamennyire azért meglepő - sikere miatt szerintem a CDPR átgondolja azt a korábbi döntését, hogy egy darabig nem lesz új AAA Witcher játék. Akár teljesen új szereplővel, akár Geralttal, de van ebben a franchise-ban még bőven muníció. Kicsit olyan ez, mint a Naughty Dognál volt az Uncharted 3 után. Ugye akkor azt hallottuk, hogy trilógiát terveztek, nem lesz új játék stb. Aztán valahogy mégis lett egy U4 és egy Lost Legacy is és mindkettő annyira jó lett, hogy az U4 kb a sorozat legjobbja.
Bár én nem játszottam egyik résszel sem, a legtöbb ember akit ismerek és beszélt róla azok szerint a 2. volt a legjobb, mint élmény, az adott korban. Lehet, hogy mai szemmel a 4. rész ütősebb, de azért volt "némi" fórja is ehhez a jobb hardver miatt.
ON
Én egyébként simán meglennék új Witcher nélkül is. A Blood and Wine kieg ragyogónan lezárta az egészet. Geralt megállapodott, Ciri éli saját életét vagy így vagy úgy. A 10 éves évfordulós videó feltette az i-re a pontot.
Szerintem lesz új Witcher játék, tuti, de remélem Geralt vagy Ciri csak egy cameo erejéig fog feltünni, semmi többre. Legyen ennyi kis kikacsintás, fanservice, de semmi több. Amúgy az se tartom elképzelhetetlennek, hogy a Thronebreakerben feltűnt Ivo of Belhavennel kezdenek valamit. De kicsit bizom egy új, testreszabható witcherben is.
Nem tér el jobban mint a GoT sorozat a könyvektöl legalábbis mig azt követték. Hát, ja. Valszeg egyik se hanem inkább Cavill meg a fantasy stilus húzta be az embereket, mivel 76 millió háztartásban nézték a sorozatott az a legrosszabb esetben is 100 milla feletti nézöt jelent. A játékból meg ugy adtak el 20 milliót, hogy abból nagyon sok a dupla vagy tripla játék per fö, pl nekem is megvan a W3 gog meg steam platformon is, tehát a nézök töredéke ismeri a játékot meg a könyveket.
Azért valljuk be az a 76 millió eléggé körmönfontan jött ki.
“Netflix changed the definition of what constitutes a viewer. Now, according to the company, it’s measuring accounts that “chose to watch and did watch for at least 2 minutes — long enough to indicate the choice was intentional.”
Kétszer? én ismerek nem is egy embert akinek három platformon is megvan a W3 ergo az a 20 milla sose jelentett 20 millió embert, itt ebben a topicban is le merem fogadni a többségnek több verziója is megvan a játékból.
Ez igy van, ezért is mondtam 100 millió feletti nézettséget és nem 250-et ha már háztartásonként legalább 3-4 emberrel számolunk valahol a kettö között lehet az igazság.
Esélytelen hogy kaszát kapjon. Én kritikus vagyok a sorozattal, mert rohadtul nem tetszik hogy telerakták fekete karakterekkel, meg ronda lett a sárkány, ami inkább wyvern vagy említhetném a castingot pl Triss, de még nekem is tetszett Geralt meg Jaskier (ők ketten viszik el a sorozatot), ha ennél jobb lesz a következő évad, amire megvan az esély, akkor kb esélytelen hogy kaszát kapjon. Simán elfogják húzni 7-8 évadig. Ráadásul kb olyan jelenség lett a Toss a coin zene, mint a Baby Yoda és ezek elviszik az egészet a hátukon. Főleg hogy mindkét sorozatnál rengeteg csalódott néző, akik a GOT/SW mozik után végre ha nem is tökéletes, de legalább jó szórakozást találtak. Btw nekem is megvan GOG-on meg steamen is a Witcher 1-2-3.
Nehéz megmondani hogy pontosan mennyi az annyi, mert akár a játékeladásokat nézzük akár a netflixes előfizetéseket, ez nem tudja ténylegesen számszerűsíteni hányan látták illetve játszanak vele. Most a kalózverziókra gondolok, a torrentoldalakra, meg a különféle videómegosztókra feltöltött tartalmakra. Ha a játékot hivatalosan megvették 20 millióan, vajon mennyi a nem hivatalos, pontosabban hányszorosa ennek a számnak?
Hát erre nincs ember aki pontosan válaszolni tudna neked de most öszintén ki nem szarja le azokat akik ezt a játékot nem vették meg? akár többször is, mert megérdemli.
Tovább nem is tudnák húzni mert a főszál az 5 könyv. Szerintem max 6 évadot csinálnak belőle és így le is tudják normálisan zárni. Mivel könyvek már régen készen vannak, így nem fordulhat elő a GOT szindróma.
Érdekes, én pont fordítva látom. Martin meg az okos történet? Attól hogy behoz 66 új szálat és korábbi 99-et se zárja le, csak nyújtja mint rétestésztát? Sapkowski elég összetett regényeket írt, csak ő jóval szűkszavúbb.
Még nem fejezte be a könyvsorozatot, ne felejtsd el. A filmsorozat vége az legfeljebb az alapötletek terén az övé. A könyvekben egy rakás szálat le is zár. Egy rakást meg még nem, de ugye még két könyv hátra van a hétből.
Nem is fogja soha , mert nem tudja,. Martinnak sokkal kevesebb kötetre való ötlete volt, csak beindult a szekér, hozzáírt még egy rakás új történetszálat, csa kezek összehozni és lezárni, az már nem megy Martin bár nagyon ért egy középkori fantasy véres baszós barátok közt negírásához, ahol tényleg részletesen kidolgoz 100 karaktert , és remek párbeszédeket írt, de nem mély író Nincs semmi extra mondanivalója.
Ezzel nem azt mondom hogy Martin szar, csak nincs mély gondolata és nem tudja befejezni amit elkezdett
Jogos kérdés volna, hogy na de Sapkowksi, ő is részletesen kidolgozotta a világot, a karaktereket, csak nem olyan bőbeszédű, a szálakat lezárta, és a mondandója a háború ellenesség, a rasszizmus elítélése, illetve hogy van-e végzet, és hogy van-e kisebbik rossz. Ezek a motívumok bukkanak fel újra és újra Sapkowski ráadásul képes megújulni és másként megírni egy-egy regényét, túl tud lépni azon amin Martin nem, viszont például jiába rövidek a regényei, nála is van olyan mint ami kínlódás Miután a regényben Ciri eltűnt és Geralt-ék keresik, és keresik és keresik és cél nélkül ténferegnek és kínlódnak, ott szerintem az volt, hogy Sapkowski se tudta hogy mit kezdjen hőseivel. De aztán rájött, és lezárta a regényeit.
Egy másik különbség, Martin szadista, minden karakterét és így az olvasót is szopatja, és szenvedteti. Sapkowski, valahogy egyenlőségre törekszik, van aki szenved, van aki nem, vaki aki szerencsés, van aki nem .Martin esetében mindenki megszívja. Pláne ha van egy pici szimpatikus tulajdonsága. Na azt nagyon megszívja
Jah nagyjából inkább veled értek egyet, mert az említett RA Salvatoret valahol már én is abbahagytam mikor elkeveredtem már a ciklusokban, de szerintem vele sem volt baj, meg Sapowski sem olyan jó író de azért nem is rossz, katarzist nekem is csak a játékok tudtak okozni.
George könyveit meg elolvastam de befejezni nem fogom, majd valami összefoglalóban elolvasom miben tér el a sorozattól de belefáradtam abba a világba, már nem tud érdekelni, mert elszúrták és az öreg is egy link alak az írói munkásságát meg összefoglaltad. Attól most nem lesz jó író hogy 4 oldalon keresztül részletezi kin milyen színű ruha volt milyen gyöngyökkel, meg egyéb elnyújtott leírásokkal. Az utolsó könyv is egy helyben topog mert bár jól felépítette a karaktereket volt pár fordulat, volt akiről meg is feledkezett már és nem tudja tényleg mi legyen ebből az egészből. Sokkal inkább Sapowki aki be tudta fejezni a történetét.
Játékok tekintetében meg egy Cirisnek örülnék, egy másik iskolának másik földrészen és talán legkevésbé az előzmény történetnek, mert nekem az mindig ilyen erőltetett hogy nincs ötletünk akkor ugurjunk előre. Pedig az is sokkal érdekesebb lenne hogy próbálják fenntartani a witcherséget stb, meg a politikai helyzet se zárult le a 3. részben arra is sokkal kíváncsibb vagyok mint a történelemre.
Egyik sem "mély" író, egyiknek sincs mondanivalója, mert ezek szórakoztató irodalmi remények, nem szépirodalom.
"a szálakat lezárta" Mert ő befejezte a maga sorozatát, Martin még nem. Várjuk meg, amíg megteszi és utána mondjunk véleményt. Egy ciklus kétharmadánál pálcát törni az egész felett, hogy nincs lezárva semmi, az nem korrekt. Mintha a Két Toronynál abbahagynád a Gyűrűk Urát és panaszkodnál, hogy nincs lezárva a gyűrű története.
"mondandója a háború ellenesség, a rasszizmus elítélése, illetve hogy van-e végzet, és hogy van-e kisebbik rossz" Ami kb. a legelső novellás kötete óta változatlan. Elolvasod a Vaják történeteit és ugyanez jön le. Ezért kár végigolvasni az egész sorozatot. Abba is hagytam, mert egyszerűen belealudtam.
"Martin szadista, minden karakterét és így az olvasót is szopatja, és szenvedteti." Ezzel azért nem értek egyet, mert ez a felületes kritika Martin vonatkozásában. Mindenki ezt gondolja, aki csak a felszínt nézte vagy nem olvasta figyelmesen esetleg végig az összes könyvet a sorozatból. Martin nem minden karakterét szopatja, csak annyit csinál, hogy megtéveszti az olvasót, hamis klisékkel próbál machinálni, hogy azt hidd, az a főszereplő, aki általában szokott lenni. Közben pedig más. Ha rájössz arra, hogy ki a valódi főszereplő, akkor ugyanaz a plot armor ott is megvan, ami Geraltot vagy Drizztet is védi. Az a zseniális benne, hogy úgy kb. a harmadik könyvig az ember csak vakarja a fejét és még utána is bevisz egy-két csavart ütést. Martin csak elrejti a valódi főhősöket, a valódi történetszálat kényelmes klisék alá. Megtéveszti az olvasót. Szerintem ez zseniális én még hasonlót sem láttam egyetlen fantasy könyvben sem.
De nem akarom ezt Martin vs Sapkowskira elvinni. Egy David Gemmel, egy Glen Cook vagy nem fantasy területén egy Corey vagy Morgan, normál kortárs regények esetén Lehane számomra ezerszer, milliószor jobb író, jobban leköt, mint bármi, amit Sapkowski csinált. Sapkowskinál a világ érdekes, a történetvezetése és a karakterépítése nem annyira.
Coreyék már kiadhatnák az Expanse utolsó kötetét, már tűkön ülök, de pont tegnap reagáltak egy tweetre, hogy nem azért nincs még mert kiégtek volna az írásban, hanem mert egy zárás az egész sorozat egyik legfontosabb rèsze, így időt szánnak rá. Egy másikban meg leszögezték, hogy fantasyt nem fognak írni, úgyhogy scifinél maradnak. Sapowski szerintem jó író, ha nem kell grandiózus történetet írnia. Nem véletlen átlag 300 oldalasak a regényei. Martin is jó, de nekem túl szöszölős :D Viszont Sapowski egyik hibája szerintem, hogy sose építette fel igazán a világát, nem rajzolt pl térképet sem, mert nem tartotta fontosnak. Inkább koncentrált a meglévő karakterekre. Meg tegyük hozzá, hogy a regényeit a 90-es években írta (a Viharidőt leszámítva), azóta ő is változott, de nem lett termékenyebb írió. Mondjuk szerintem nem is baj. Salvatoret én szintén kedveltem, jó író és a Drizzt könyvekhez nem is kellett több szerintem (olvastam mindet + Pap ciklust is), ráadásul neki ezen kívűl sok más regénye is van, ami nem az FR-hez kapcsolódik. Azt meg kétlem, hogy lesz még valaki, aki amolyan következő/kortárs Tolkien/Asimov/Herbert lesz. Cserébe van több jó író, jó könyv, én kiegyezek ezzel.
OFF A kiégés az olvasók részéről is fontos tényező, mivel nagyon sok fantasy író követi a Tolkien által lefektetett sémát. Az elfek kifinomult nép, természetes érzéke van a mágiához, hosszan élnek és remek íjászok. Az orkok félállati teremtmények, durvák, ostobák, a harc az életük, általában ők a rosszfiúk. A törpék tárnákban élnek és bányásznak, nagyon erős fizikummal rendelkeznek, hosszú szakállúak, fejszét/baltát forgatnak és híresek a kovácsmesterségükről. Az emberek ezek keverékei. El kéne végre ezektől a kliséktől szakadni és teljesen új világokat építeni. Magyar vonatkozásban erre kiváló példa Nemes István Éj Trilógiája amit aztán Tölgyesi László (Douglas Rowland) bővített ki újabb kötetekkel. Ízig-vérig fantasy de teljesen szakít a hagyományokkal és több műfaj elemeit olvasztja magába. Azóta sem olvastam hasonlót és a legszínvonalasabb könyveknek tartom mind hazai mind külföldi viszonylatban.
Én még akit most megkedveltem kortárs fantasyban az Nicholas Eames, eddig 2 könyve van, de nagyon ütős! A Wadon királyai az első, a második pedig a Véres Rózsa.
Lényegében egyetértek veled. Nem tartom rossz írónak Sapkowskit, csak nekem annyira nem jön be. Az is lehet persze, hogy a fordítás a hibás. 10+ éve lényegében csak a magyar szerzőket olvasom magyarul, minden mást eredeti angolul. Lengyelül viszont nem tudok, szóval így jártam.
Fantasy írók közül nekem egyértelműen Gemmel és Glen Cook a kedvenceim. Az Árnyjáró-trilógiát pl. bármikor újra tudom olvasni, de a Fekete Sereg is olyan, hogy hiába olvastam sokszor, még mindig leköt. Sci-fi Expanse sorozat nyilván (amit pont azelőtt fedeztem fel, hogy a filmsorozat megindult volna) és Morgan is jó a Takeshi Kovacs könyveivel, bár itt nagyon az elején vagyok még. Jóval ponyvább, meg giccsesebb, de attól még nagyon szívesen olvasom és ajánlom is mindenkinek Jim Butcher Dresden-sorozatát. A filmsorozatot el kell felejteni, az borzalmas volt, de a könyvek szórakoztatóak és tényleg ritka az ilyen kortárs modern-fantasy.
Szerintem sokat segítene a Witcher világán, ha más író is megpróbálna írni hozzá valamit. Részben Sapkowski sem mai csirke, részben pedig a franchise is elég nagy már ahhoz, hogy több szerzőt is elbírjon.
Rám az utóbbi időkben N. K. Jemisin: A megtört föld-trilógiája tette a legnagyobb hatást. Ő is szakít a hagyományokkal és új alapokra helyezi mindazt amit eddig a mágiáról gondoltunk. Mivel egyes szám első személyt használ, nagyon emberközelivé teszi a karaktereit. https://azonnali.hu/cikk/20180827_ebben-a-fantasytrilogiaban-nem-talalsz-kardozo-hosoket
Na pont ez az, hogy rengeteg múlik a fordítón, és nem tudom kik manapság a top fordítók, kikben bízhatok. Olyan szürke fantasy fordításokba botlottam, hogy elment a kedvem az egésztől. Akik viszont magát a Witcher 3 játékot fordították, azok kezébe oda merném rakni a könyveket is. Utoljára szerkesztette: lonvard, 2020.01.24. 12:22:56
Ha már Íróknál tartunk akkor Robert Jorden Az idő kereke. sorozat az ami a legjobban megfogott eddig (pedig olvastam már párat...) Ha minden igaz abból is filmsorozatot terveznek.
Igen igen. Meg Leon Silver kalandjai a Harc az Éj Kövéért sorozatban. Ugyanaz az író, csak más néven. Sok könyve, novellája van, és róla lehet tudni, hogy kipróbált fantáziájú és szókincsű iparosa a szakmának, szóval nem szaladhatok bele olyanba, hogy valami lelkes egyetemista kitalálja, hogy lefordít egy angol nyelvű prózát, aztán én meg felbukom benne, hogy mennyire élvezhetetlen. Olyankor nem tudom eldönteni, hogy a regény a szar, vagy a fordító a béna. :D
Ajánlok én is egyet. Régi bútordarab, 20 éve olvastam a kollégiumi könyvtárban, azóta is egyik kedvenc: Richard A. Knaak Tűzokádó sárkány
Például olvastam másik könyvét azóta, más fordítótól, élvezhetetlen volt. Hogy az író vagy a fordító cseszte el, ki tudhatja. Utoljára szerkesztette: lonvard, 2020.01.24. 20:40:01
Sziasztok! Kivittem a witcher 3-at, a kerdesem az lenne hogy a DLCk-hez muszaj new game +usst inditani? Az nem jo h miutan megtudtam kivel mi lett a vegkifejlet folytatom a jatekot?
Nem muszáj, én is a sima mentésemet vittem tovább.
Martinnal nagy haverok lennének :D De legalább Sapowki talán nem is pofázik utólag hogy ő nem is így akarta a sorozatot mint most Martin hogy látta el lett fosva a sorozat vége :D
Martin...ha annyira fontos neki ez az egész, miért nem fejezte be könyveket? És elvileg úgy volt, hogy a sorozat készítőinek átadta mi lesz a vége. A könyvekben is ez lesz a végkifejlet, csak lehet másként kidolgozva jutnak el odáig. Akkor mi a baja?
Hogy tudja, soha az életbe nem fejezi be könyveit, de sokan morogtak a sorozat vége miatt, és felült erre a vonatra
Ps4-en kezdtem el Geralt kalandjait. 2-es szinten vagyok. Viszont őrült idegesítő, hogyha bárhol megállok forog a világ és ha megyek akkor is. Mit lehet ez ellen tenni? Beállításokban mit változtassak meg?
köszi a segítséget! zita
De legalább ő megírta az egészet végig, szóval nála van miből dolgozni elkentében Martinnal.
Két küldetéssel elakadtam: - A kártyások közül vissza kell menni egy kocsmárossal játszani de a kocsmában nincs ott... (nem öltem meg) tele van részeggel meg vendéggel de nem találom a kártyapartnert (jelöli a jelölő, hogy ott van de nincs ott senki) -A macska felszerelések közül 23as szint talán a "casino" (kártyázni kellett a Kurafis küldetésben itt) hoz jelöli az egyik tárgyat jobbra, balra keringek a jobb egérbillentyű már eltört annyira vizsgálódok de nem találtam semmit. A jel a ház külső falán volt, de se kint se bent semmi... csak a nagy sárga kör.
Ha valaki még emlékszik rá sokat segítene. U.
Szia.
1. Meditálj egyet, azaz teljen el pár óra és nézz vissza. Szerintem megoldja.
nézés nélkül mondom..sajnálom,hogy a többszálon futás nélkül ennyire kiherélték a novellákat..még a lengyelek is bővebben dolgozták fel ezt az epizódot is..