Amúgy, csodálom hogy Hollywodban még nem esett le, de ha tényleg egy polkorrekt fasziról akarnának 1x sorozatot, akkor Rodrigo Díaz de Vivart ajánlanám (El Cid). Nem is értem, miért nem csinálták még meg?!
Ezt kb. úgy képzeljétek el, mint a Vajk-István "projektet"! Utána már könnyebb megérteni miért van két név. :)
Valószínûleg Róbert volt ezt támasztja alá több forrás is, de tényleg van olyan ami Rolfnak írja.
Illetve alátámasztja az tény is, hogy Róbertnek hívták, hogy a késõbbi Normann hercegek között eléggé elterjedt volt a Róbert név, még a Rolf nem fordult elõ. Ugye a királyi dinasztiáknál elég gyakori, hogy az alapítórol nevezik el az utódot.
Na ennek utánanézek, már elég régen olvastam ezzel kapcsolatban egy könyvben, ott Robert-nek volt említve, mondjuk ebben az idõszakban ilyen szempontból tényleg kicsit a káosz volt jellemzõ :D Nyilván igazad van
A legenda szerint is szétvált Ragnar, és Ladgerta, de késõbb valamiben mégis segített Ragnar-nak, mert továbbra is szerette. Szóval semmi baj nincs a filmmel.
Normandia elsõ uralkodója valóban egy Rollo nevezetû északi volt, de az õ keresztneve Robert volt, míg a filmbéli Rollo a Rolf nevet kapta a keresztségben, ráadásul õ tényleg 911-tõl "uralkodott". Lagerthát sajnálom, Alexander Ludwig pedig szerintem nem buzis, csak pakoljanak rá valami arcszõrzetet.
Na látom készül végre az új évad vannak már infók is.
Az elsõ és a második évad között pár éves idõugrás lesz. Így például a Björn karakterét játszó színészt is lecserélik egy enyhén buzis kinézetõ szépfiúra az éhezõk viadalából.
Lathgaerta elválik Ragnartól Aslaug miatt és hozzámegy egy másik Jarlhoz. Na ez mondjuk hülyeség, mert a pogány Vikingeknél teljesen elfogadott volt a többnejûség. Akkor, ha már ennyire be akarják mutatni a kultúrájukat ezt sem kellet volna kihagyni.
Úgy terv tervezik majd, hogy valamikor a sorozatbeli Rolo lesz Normandia hercege. Mondjuk én nem tudom ez, hogy jön össze, mert az elsõ évad 793-94-ben játszódik, a normandiai hercegséget meg 900 után alapították.
Ja és több nagyobb csata és hajó lesz.
Lehetséges, remélem is. Bár amúgy ha jól emlékszem az elsõ évadnál is az elõzetesek mindig eléggé ellõttek dolgokat.
Ez valószinüleg mint a kommentekben írják valami álom szerûség lesz Ragnarnál, nem hinném hogy így lelövik egy évvel hamarabb a poént. Plusz nem ölhetik meg Flokit
Én azt hiányolom, hogy nem magyarázzák el, miért szerepel ilyen sok utalás a hollóra a sorozatban. Mert pl az elsõ részben, amikor azzal kezdõdik az egész, hogy vége van valamilyen csatának, és Ragnar látomásában megjelenik Odin, vállán egy hollóval, illetve a lenti képen is van ott egy holló, az szerintem kevés. Aki nem ismeri Odin-t, annak szerintem semmit nem mondanak azok a képsorok, amikor Ragnar áhitattal figyeli, amint a képébe bámul egy holló.
Megnéztem a History oldalán az ábrát... hát ez elég gyenge lett. Aki ismerõs valamennyire a viking világban, annak ez kevés, aki meg nem ismerõs, annak is.
Fasza kis sorozat nálam körökkel verte a Spartacust.
Amúgy az utolsó résszel kapcsolatban egy dolog elég furcsa. Ragnarék házassága, ugye az asszony vetélése miatt romlott meg, igen ám, de ezek szerint Lathgaertha a lányuk születése óta, vagy tizen akárhány éve, a vetéléssel végzõdõ terhességig nem esett teherbe. Elég hihetetlen ez abban a korban, ahol még a fogamzásgátlást nem nagyon ismerték és mama és papa oly gyakran "birkóztak" egymással.
gyönyörû
pont most akartam amúgy rákeresni a színésznõre:D
jó volt a 9. rész, talán a legjobb az összes közül. részrõl részre egyre jobb lett ez a sorozat. nálam az évad kb 8,5/10. de messze van még a 2. évad:(
Kíváncsi voltam, hogyan fogják a svéd szálat is belekeverni a sorozatba. Hát egy határozott huszárvágással megtették :D
Így most az érdekel igazán mi lesz Althesan sorsa. Mit gondol önmagáról, hiszen elárulta Jézust, háromszor is, ahogy Júdás tette. És mit szólnak hozzá a vikingek, hogy ilyen senkiházi lett.
Olvasgatom a korábbi hozzászólásokat. Igen így van, Diszkóverin, vagy valami ilyen helyen láttam, hogy a sorozatos viking támadások hatására kezdtek az angolok kõvárakat építeni, és komolyan venni a harcolást.
Az egy dolog, ha nem tetszik neki, de az indok a legfurcsább. Ott van például a nagyon jó Rome sorozat az HBO-tól. Azt is butaság lenne csak azért dobni, mert az ember már általános iskolába megtanulta, hogy a fõbb események miként alakulnak majd.
Szerintem nem volt semmi gond ezzel a résszel sem. Sõt, lényegében az egész részben arról szól, hogy megismerjük a vikingek világát. És kell egy olyan szereplõ, mint a pap, aki kérdez. El lehet neki mondani mi miért van és mit jelent.
nem kötözködni akarok, de egy ilyen sorozatot elkaszálsz egy "szirszar" Revolutiont pedig résztõl részre istenítesz mégegyszer mondom, nem kötözködöm, csak furcsának találom az izlésed:)
Én annak tudatában írtam azt a hozzászólást, hogy nem feltétlen követik szigorúan a törit hanem inkább beáldozzák pl. ha esik a nézettség, de ha szigorúan a töri könyv szerint megy minden akkor le van lõve kb. minden cliffhanger így meg nekem nem lesz már annyira érdekes mert utána olvastam már... :/
a vikingek, illetve egyik csoportjuk a normannok (vö. northman) 1066-ban elfoglalják az angolszász uralkodóktól Angliát. Egyébként Normandia valahogy úgy jött létre, hogy 911-ben III. Károly frank király a Szajna alsó folyásánál egy elég nagy területet adományozott egy normann vezérnek, hogy megvédje õt a pogány vikingek támadásától. És vajon hogy hívták ezt a normann vezért? Nem fogjátok kitalálni: Rollo! Micsoda meglepetés! :-)
már az elsõ rész óta motoszkált bennem, hogy ez a ragnar gyerek olyan ismerõs, eddig lusta voltam rákeresni. hát basszus, múlt héten a game of thrones-os srácról derül ki, hogy a baytown outlawsban láttam, most meg róla is itt is kb a csibészes mosolyt vetette be.
Szerintem az egyik legjobb rész volt. Ne felejtsük el, hogy ez a History Channel sorozata, nem dokumentumfilm, de igyekeznek a történelmi tényeket is belekeverni a fõszálba, így a viking kultúrát is bemutatják.
Csak azt nem tudom mit vártak, fõleg az elsõ és második évad tükrében. Azok "gyorsabbak" voltak? Tûzokádó sárkányokat vártak minden részben? Komolyan nem értem.
Most, hogy a véget ért nemrég a Spartacus, és a Borgias harmadik évada is elkezdõdött, picit azért érezni, hogy enyhén lassú ez a sorozat a történelmi sorozatok között. Ha idevesszük a Trónok harcát is, akkor meg pláne. :)
Érdekes rész volt, ennek ellenére ha kimarad SE vesztettünk volna sokat.
Kíváncsi leszek ezt mennyien látták, és mennyien nézik a következõ részt. Mert szerintem ez a rész volt a nézettség szempontjából a vízválasztó.
Jól nézett az ki már az elején. De én a feleségét is nagyon meg bizony :)
Jó a sorozat, de mintha régi egy orosz háborús filmeket néznék annyira reális.
A csatának nevezett csetepaté pedig lassan Honfoglalás szinten van.
Az éjszakai rajtaütés után megjegyezte az egyik viking, hogy mennyivel jobb minõségûek az angolok fegyverei...
Az meg a másik. Lehet tényleg ilyen hülyék voltak akkor az angolok, nem kizárt de az is lehet, hogy fokozatosan fognak alkalmazkodni és a 2. évadban esetleg már jóval nagyobb ellenállást fejtenek ki, sõt szinte biztos is vagyok, hogy így lesz. Szépen lassan megismerik egymást, kiismerik a taktikákat stb. és egyre komolyabb csaták lesznek, mint pl. a fõcímben. Szóval ezvan, el kell viselni amíg ezek a pudingok beletanulnak az igazi harcba.
A történet a IX. századbaj játszódik, az ekkori angol íjak szánalmasak voltak. A longbow csak a XII. században jelent meg és a XIV. században "élte" fénykorát. 1-2 viking elesett volna, de pajzsfal mögött elérték volna az íjászokat.
Én már a várból lenyilaztam volna õket a francba mikor jöttek tárgyalni :D Persze ott volt a király testvére vagy mije, de végeredményben nem sokat értek vele.