Igen, Pl Soros és hasonló nyugati tõkések finanszíroztak kishazánkban weboldalakat. S persze ott voltak s vannak akik hobbiból hoznak létre tartalmat, de ezek amellett hogy szuper dolgok, nem lehet rájuk számítani, mert bármikor megszûnhetnek, bármikor kicsinálhatják õket, és tõke híján rengeteg forráshoz nem férnek hozzá ami pl egy valódi újsághoz szükségeltetik. Aztán Van az a kategória ami azért ingyenes mert épp indulóban van, de ez szintén nem fenntartható.
Csak akkor kapsz szakmailag és tartalmilag is komoly újságírást vagy bármit a neten (a világban) ha az rendesen finanszírozott. Vagy szerinted lenne Audi A8 ha a kocsikat mindig is ingyen meg hobbiból fejlesztgették építgették volna?
Elolvastam amit írtál, de talán te is elolvashatnád, ugyanis azzal hogy azt írod "hulladék", minõsítesz. S amit te hulladéknak tartasz az lehet másnak jó vagy értékes. S ha egy kijelentés abból indul ki hogy szubjektíven minõsítek valamit akkor az egy "nem létezõ" kijelentés. Épp ezért járnak sokan az általad hulladéknak tartott oldalakra mert õk nem tartják annak, vagyis a látogatásukkal szavaznak az adott oldal létezése mellett.
Alapítványokból? támogatásokból? :) Te már ne is haragudj, de neteztél egyátalán 10-15 évvel ezelõtt? Sok oldal volt akkor is, bár közel sem ennyi mint ma, viszont amik voltak, azok jórésze kb önkéntes alapon csinálták. A minõség pedig fentebb volt a mai átlagnál. Mindezt úgy, hogy néhány fan összedobta a rávalót.
"S szerinted azokra az oldalakra ha semmi szükség miért látogatják az emberek? Mert nyilván azért léteznek mert látogatják õket... "
Én azt mondtam, hogy semmit nem vesztene senki, ha ezek a hulladék oldalak eltûnnének. Kéretik elolvasni amit írok, vagy inkább ne reagálj.
A jelenleg használt hirdetési modelleknek szerintem nem sok van már hátra...
1. A reklámok mennyisége és a tényleges vásárlóerõ ellentétes irányban mozog. Utóbbi okai nem csak a "válság", hanem az is, hogy a tényleges vásárló erõt nem vagy alig jelentõ rétegek is egyre nagyobb arányban használnak internetet. Elértéktelenednek az internetes reklámok, ez jó ideje látszik már a tarifákon is.
2. Kapzsiság: Sok oldal üzemeltetõje azt hiszi (a látottak alapján legalábbis erre következtetek), hogy ha 2x annyi reklámot tesz ki az oldalára, akkor majd lesz 2* annyi bevétele. Aztán eljutottunk oda, hogy több a reklám, mint a hasznos tartalom. Ez sok "jóérzésû" felhasználót vagy elvadít, vagy egyesek szerint a kicsit szemtelenebbek: blokkolót használnak.
Sokan azt hiszik, hogy egy komplex szolgáltatásokat nyújtó, reklámokkal megtömött weboldal üzemeltetésébõl majd jól meg lehet élni. Ez igaz is, meg nem is. Sok olyan profitra kihegyezett weboldalt látni, ami mellé nem kapcsolódik valamilyen kereskedelmi/szolgáltató/termelõ tevékenység, az egyedüli bevétel kizárólag a reklám, illetve saját tartalmat alig mutatnak be... Maguk alatt vágják a fát és elõbb-utóbb kidõl az a fa...
Egyre több, nem reklámból élõ (fõleg kereskedõ) cég kezd cikkezni, tesztelni, fórumot létrehozni a weboldalán, egyre magasabb színvonalon: szerintem az övék a jövõ.
A valóban értékes tartalmak egy része ingyen elérhetõ, mert az emberek saját és más örömére ingyen csinálják. A sok szennyet meg erõsen megszûrné, ha fizetõs tartalom lenne. Ez is egy módja az erõforrás spórolásnak. Kevesebb oldalal, kevesebb reklám, kevesebb szerver, kevesebb áramfogyasztás. Persze ez a hardvergyártónak szar, de mélységesen egyetértek azzal, hogy a Net nagy része szemét, egy könnyet sem hullajtanék érte, ha eltûnne...
Akkoriban még alapítványok támogatásából és hasonlókból éltek meg ami átmeneti volt. S szerinted azokra az oldalakra ha semmi szükség miért látogatják az emberek? Mert nyilván azért léteznek mert látogatják õket...
10-15 évvel ezelõtt, amikor még alig volt reklám a neten, akkor is voltak hírportálok és akkor is voltak tartalmas oldalak. Engem pl marhára nem érdekel, ha egy SG nem tud megélni, míg más oldalak meg tudnak érdekes módon. Itt lényegében a tartalom 90%-a reklám. Sok cikk is az. Ha neked ez így okés akkor nézegesd a reklámokat. Nekem megfelene az is ha weblapok 70%-a eltûnne, mert a legtöbb semmit sem csnál, csak valami szemét bulvártartalmat elédtol, úgymond kattintásfokozónak, telerakja az oldalt reklámmal, aztán elvan belõle. Ezek eltûnésével semmit sem veszít senki.
Pl az adblock már rendelkezik olyan Whitelist-el amibe a weboldal tulajdonosai bekerülhetnek s így a kevésbé zavaró reklámjaik megjelennek a blokkoló ellenére is. Ez már egy egész jó megoldás szerintem.
Kedves reklámot alapból kikapcsolók: Szerintetek az SG.hu mibõl tartja fenn magát????
Szeretnél mindenhol ingyen olvasgatni, videót nézni, stb stb? S akik ezeket létrehozzák, elérhetõvé teszik azok mégis mibõl éljenek?
Én is rühellem a reklámokat, s valóban el kéne tüntetni a kifejezetten zavarókat, ez ügyben felelõssége van a reklámiparnak és a portáloknak is. De még jobban rühellem ha a "kedves fogyasztók" mindent ingyen akarnak s egy másodpercet se gondolkodnak el azon hogy a tartalmakat is emberek készítik, gyakran sok pénzbõl, s sokaknak ez az élete.
Azt meg Te felejtetted ki, hogy pont a tesztek alapján választó felhasználók ott sem fognak a hírdetésekre kattingatni... A tartalmat hasznosító és a pénzt is hozó felhasználó nem feltétlenül ugyanaz a személy...
Azt valahogy kifelejtetted, hogy azok a tesztek azért születnek meg, mert valaki fizet értük. Nem pénzzel, hanem a figyelmével, az eladott reklámokból finanszírozzák. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de szerintem nagyon is látszik a pénztelenség, egyre több a bulvár és kevesebb a hosszú, minõségi, sok befektetett munkát igénylõ tartalom. (Mert végülis minek szenvedjen valaki egy alapos teszttel, ha egy pársoros celebhír ugyanannyi kattintást hoz?)
Én határozom meg, hogy milyen kódok és tartalmak fussanak és jelenjenek meg a gépemen! A gép az én magántulajdonom, a magánszférám pedig az én életem! Jogom van megvédeni! A nagy testvér pedig kullingválhatja az ánuszomat! Eddig is és ezután is használok reklámblokkolót, akinek nem tetszik kapja be!
Anno a TV-t sem véletlenül dobtam ki...
A leírtakkal részben egyetértek, részben nem.
Egyetértek annyiban, hogy az emberek többségére igaz, amit leírtál. De a többség nem is használ reklám blokkolót.
Amiért nem: A nethasználók között is fõleg a talán picit haladóbbak szoktak blokkolókat használni. Azt is képesek voltak megtalálni, ugyanúgy, ahogy a számukra szükséges, nekik megfelelõ terméket is meg tudják találni az internetnek köszönhetõen. A nethasználók azon része, akiknek többet jelent az internet, mint valamilyen FB-os hoax lájkolása, megosztása, Yotube videók szüntelen nézegetése stb..., azok régen nem a hirdetések alapján tájékozódnak. Szinte nincs olyan termékkör (fõleg amit reklámoznak is), amivel kapcsolatban ne születnének tesztek több, független helyen is. Ha mégsem találni tesztet, akkor is össze lehet rengeteg véleményt gyûjteni pl. fórumokról, aki jártasabb az ilyen keresésben, már jó eséllyel el tudja különíteni az objektív véleményt a fröcsögéstõl. Majd ezek alapján képes döntést hozni.
Saját példám: egy kinézett mûszaki cikkel kapcsolatban minimum teszteket keresek, a gyártó honlapján szétnézek, letöltöm a kézikönyvét (mert néha a titkok abban vannak, pl egy alaplapon a PCIE sávok kiosztásának elérhetõ variációi, TV DVB-T vevõjének egyes képességei stb...). Aztán nem ritkán kiderül, hogy nekem mégsem lesz jó az a típus, amit elsõnek kinéztem és alaposabb tájékozódás nélkül simán megvettem volna...
A példádra: ha valami új fajta gumit keresnék, akkor minimum keresnék olyan webshopokat, ahol nagy a válaszék. Még akkor is, ha nem onnét venném: csak tudjam, milyen választék van az általam addig ismert helyeken kívül. Mi több, a véleményeken túl már gumiteszteket is lehet találni a neten...
További gondok a "mai" helyzettel:
A bajok ott kezdõdnek, hogy egyre több weboldal betöltésekor a letöltött adatok mennyisége sokszorosan meghaladja a hasznos tartalomét (némely híroldalnál a letöltött adatok 90-95%-a már a reklámhoz tartozik), mobilnettel ez drágán és lassan töltõdik le, egy kicsit korosabb gépet simán belassít a sok flash.
Ott folytatódnak, hogy sok embernek még a feje is megfájdul a sok képébe villogó reklámtól, a flash reklámok kifejezetten zavaróak tudnak lenni, a "hangos" reklámokról meg ne is beszéljünk. A következõ lépés mi lesz? Ha a videót nem nézed végig, még az ablakot/lapot sem tudod majd bezárni?
Továbbá a reklámügynökségekhez is beszivárogtak a korábban inkább csak warez oldalakon látott különféle "csali" és adathalász célú reklámok (Te vagy a 1.000.000. látogató..., nyerj zöldkártyát..., ingyen iPhone stb...), tehát sok helyen már "minõségi" válogatás sincs, ezzel már-már kezd veszélyes is lenni a dolog.
Úgy gondolom, már átestek a ló túloldalára a reklámokkal. Pl. 10 évvel ezelõtt még csak a felugró ablakok blokkolásához használtam segédprogramot, a többi, nagyobbrészt statikus reklám nem nagyon zavart, a mainak töredéke kapcsolódási sebesség mellett sem. Az elmúlt években az ABP volt a fõ ok, ami "rászoktatott" a Firefox-ra...
„Nem szeretem a reklámokat, "mert a jó bornak nem kell cégér-t" vallom.”
És milyen rosszul vallod! Ha bemégy egy boltba óvszert venni, és van LifeStyles, meg három ugyanolyan jó minõségû, de nóném, akkor tuti az ismertebb nevût fogod venni. Reklámpszichológia. Senki sem szívesen kísérletezget a saját pénzével, mindenki tutira akar menni. Akkor pedig azt választja, amirõl már hallott.
Nem azért van a reklám, hogy te már most rögtön menjél a boltba és vedd meg. Hanem azért, hogy megismertesse és elültesse az agyadban a márkanevet. Utána ha véletlenül egyszer szükséged lesz a termékre, akkor azt fogod venni, amelyiknek ismerõsen cseng a neve.
Forgalomkorlátoktól mentes internet csomagokhoz lehetne olyan blockereket csinálni, amik letöltik ugyan, de nem jelenítik meg. Így "mindenki jól járna"...
Aha. Amikor a sávszélességen túl fizetõssé teszik a forgalmat akkor mit várnak? A 100 megányi mobilnetemmel 60 mega reklámot töltsek le a 40 mega olyan tartalom mellé, ami érdekel? Elment az eszük ezeknek?
Én még a flasht és a javascriptet is blokkolom. Utálom ha pörög a proci a sok szar miatt és azért lassul be a gép. Nem fogok 8 magos gépet venni hogy egyszerre 8 magon zabálja fel a 22 tabon megnyitott 234 köcsög reklám. Persze kivételekhez hozzá lehetne adni azt a pár oldalt ami megígéri h rendes reglámokat rak ki és kell nekik a pénz az ingyenességért cserébe. De láttam már olyat h nem jön be a cikk mert detektálja valahogy ha nem jelent meg a kliensen a reklám. Persze nálam már maga a script se fut le ezért nem jön be semmi (csak az h kapcsoljam be a JS-t) de a végén engedélyeznem kellett mindent h láthassam a content-et, ezt kéne alkalmazni nekik is.
Számomra ez az alap! Minden böngészõbe felrakom az ABP. Ha nincs ABP, nem használom azt a böngészõt. Az ABP nem csak a reklámokat fogja meg, hanem azokat a gusztustalan szivatásokat, amelynek már nem egy ismerõsöm bedõlt, hogy olyan pop-up jön fel egy weboldalon, mintha az OS küldte volna, és kattintanak. Antivirus, warning, új facebook üzenet, és hasonlók. Az alap szintû felhasználók ezt rendre beszívják. Kampányolhatnak akármennyit nekem fönt lesz!
Én bizony használom általában az Adblock-ot. 1: Nem szeretem a reklámokat, "mert a jó bornak nem kell cégér-t" vallom. 2: Nem akarok fogyni, nem akarok 10cm-rel hosszabb nemi szervet, 3: Nem csak az a baj, hogy a sok hulladék reklám felugrál, beúszik stb. hanem jelentõsen belassul a gép.
En ugy alitottam be a bongeszoimbe epitett alap blokkolot, hogy ami mozog es/vagy belog a szoveg fole az ne mozogjon es ne logjon be. Ami statikus kep vagy szoveg es nem takar semmit, tovabba nem harmadik szerverrol van beagyazva az maradhat. Ha egy oldal azt akarja, hogy lassam a reklamait, akkor rakjon ki ilyeneket. Ha a google-nek sikerul, akkor masoknak is mehet. Egyebkent a kattintasra felugro kulso oldalakat a cross site scripting vedelemnek kell megfognia, mert az viszont mar biztonsagi res.
Nem a reklámokkal van bajom, hanem azzal, hogy lassan minden oldal olyan mint a japánoknál. Minden csillog-illog, jobbtól-balról-alulról-felülrõl beúszó ablakok, kattintásra fejedet leüvöltõ újabb reklámok. Nem használtam adblockert, amíg volt fent és lent egy bar reklámnak, de a cikkek közepébe nekem ne legyen mindenféle villogó szar.
Akinek blokkolója van, azt valószínû hidegen hagyják a reklámok és az idióta villogások zavarják.