Jaja, annyira, hogy az elmúlt két évben ez volt talán az egyetlen olyan, ami többé-kevésbé igaznak bizonyult. De ez a "szivárgás" is valszeg csak marketingfogás volt a sorozat miatt, szögpontosan be volt időzítve minden előre, és már csak emiatt is megy ez, hogy már az égvilágon semmi rizikót nem vállalnak semmivel.
Én közben csak csendesen várom, hogy mikor merik kimondani végre a Ragnarökre a 2023-at :D Nehezen jön ki belőlük. Pedig nekem ezen sok múlik, mert ezen dől el, hogy meglesz-e az 3 vásárolt játék playstationre 2022-ben :D
Remélem azzal is leveszik majd a birkoidokat $70-re. Mondjuk én 100-ig nem állnék meg a helyükben. Felesleges félig, ha fullba is lehet tolni :D
Pontosabban nulláról újra épített remake, a TLOU2 továbbfejlesztett grafikus motorjával. PS5 kontrollerhez igazítva és új mozgás és karakteranimálással. Én nagyon örülök,hogy szebb és jobb állapotban újra játszhatom majd. Sony magyarország már gőzerővel hajt,hogy legyen magyar felirat benne. A 2023-ban megjelenő TLOU multiplayer játékban is már a fejlesztett dolgok lesznek. A multiplayer különálló játékként jelenik meg és meg kell majd vásárolni.
Nem csak a végét nem, az elejét sem. Egyáltalán semmit nem láttam belőle. A videókat külön-külön, de azt sem mindet. A COD meg a Callisto érdekelt, ezt a lasztofasz rererereremaszter meg adják el másnak hetvenért. Torkonszarom mi van benne, meg mit tartalmaz, mi van benne, és hogyan. Ez a nótidog a sony szánalomstúdiója lett.
/de értem mit akartál mutatni, de én sem a bejelentésben, sem abban, amit mutattak nem láttam semmit, ami arra utalna, hogy itt bármilyen harcrendszer újítás lenne. Ránézésre ez szőr ugyanaz mint az első, csak a kettő motorjával, hd textúrapakkal. Utoljára szerkesztette: Moby, 2022.06.10. 19:36:05
Lehet, hogy az voltam, de számomra nem volt egetrengető a különbség. Pl a DarkSouls ahol ugrani se lehet és a Sekiro ahol házak tetejére tudsz ugrani és a levegőben pókemberként haladni a grappling hookka egy jelentős különbség.
igazából ezek a mostani pletykák/leakek eléggé be szoktak jönni - és most nem az önjelölt balfasz 4chan insiderekre gondolok, akik kiraknak egy fake listát a State of Playről, ami aztán pár suttyó gamer oldalnak tökéletes clickbaitként szolgál - egyébként a legutóbbi SoP tartalma pár órával kezdés előtt tényleg kiszivárgott, ahol még a prezentált játékok sorrend helyesen is le voltak írva és a dátumok is :D Utoljára szerkesztette: mucsácsó, 2022.06.10. 14:22:59
Tudom, hogy a DLC-k kellettek, de addigra boldog-boldogtalan megvehette öket fillérekért, ahogy a Legendary Editiont is. Akit igazán éruntett az SE, annak jó eséllyel ingyen volt. Ráadásul modokkal az alap is felhúzható volt ingyen.
Én nem követem a Skyrim kiadásait (gondolom, a sok platformból következik), a számmisztika sem érdekel. A lehúzás már igen. Meg az is, hogy 2005 óta csak UC TLoU jött a Naughty Dogtól. Pont nem azt érzem, hogy ezzel konzolt akarnak eladni nekem.
Mindegy, legalább az elsö rész és a kimaradt nagygépes UC-k jönnek PC-re, ez nekem jó, csak szomorú, hogy mire sztárfejlesztövé váltak, bele is fagytak a sikereikbe. Három UC maxolása után valahogy a 4-re sem tudtam vetödni, de a Walking Dead után a TLoU sem indította be a libidóm.
Az SE annak volt csak ingyenes, aki az összes dlc-t megvette az alaphoz. Ha a 3 dlc-d nem volt meg, akkor az SE teljes áron ment.
De nem is annyira az árra gondoltam itt - abban az ND amúgy is lehúzós, az U4 next gen peccsért is kértek 10 eurót - , hanem hogy azért 9 év alatt 3 kiadás az nem ugyanaz, mint 11 év alatt vagy 10 legalább.
Én amúgy elsöre pont az eredeti mechanikával szeretném kipróbálni, így a csiszolgatás jól hangzik, de annyira nem örülök. Még a végén vehetem meg PS3-ra is.
A Skyrim SE ingyenes volt a régi tulajoknak. Az Anniversary egy modokkal igény szerint kiváltható nem túl drága update. Ezeket nem mérném egy 70 eurós lehúzáshoz. Persze majd meglátjuk, ad-e engedményt a Sony, de a Miles Morales óta nem sokan fogarnának erre nagy tételben. Utoljára szerkesztette: Zóanagyvarázsló, 2022.06.10. 10:50:43
Teljes áron lesz, ez biztos. De legalább változik a gameplay is itt, nemcsak a grafika javul. Nyilván az hbo show miatt adják ki újra, ez azért nem skyrim, amiből 11 kb a kiadások száma. TLOU1-ből ez lesz a harmadik, pedig csak másfél év van a két játék között (Skyrim 2011, TLOU ps3 2013).
Itt annyi csavar van egy DS remakehez képest, hogy itt a gameplay is változik, a part II mechanikák mind benne lesznek, az AI stb, szóval nem “csak” grafikai tuningról van szó.
Ezek a AAA áras remakek nekem nagyon nehezen értelmezhetők. Gondolom az igazi célközönség az aki nem is játszott az eredetivel. Annak egy új AAA játék és megéri az AAA árat. De számomra ezek csak igen kellemes nosztalgiák megszépült köntösben. Nagyosz szeretem a remakeket, csak nem új áron.
Ugyanez a vélemény, mármint félig-meddig. :D Mármint szívesen látnék Lasszó 3-at, meg a LL után szívesen látnék teljes értékű Uncsit Chloe főszereplésével, de vmi új IP jó lenne már. Habár, ha azt nézzük, h a SSM csak God of War játékokat készít 2005 óta, akkor ND nem is áll olyan rosszul. 9 éves a legújabb IP-jük (TLOU 1)
Kivi vok, h vajon lesz-e olcsó upgrade lehetőség azoknak, akiknek már megvan. Habár, mivel full remake és nem csak remaster, nem lepődnék meg rajta, ha nem lenne.
Igen, itt a Trailer, mondjuk nem hivatalos, kicsit akadozó, de aki nem tud várni. Semmi újdonságot nem látok benne a grafón kívül, minden kamerabeállítás, jelenet ugyanaz. Ja és jön PC-re is Utoljára szerkesztette: Seth, 2022.06.09. 18:24:04
Last of Us 1 remake szeptember 2-án jön a gamespot szerint.
Neeem, egy csomó mindent csináltak benne, De még mindig nincs kész, majd egyszer jön hozzá VRR is, meg lesz minden. Várhatóan a megjelenés után 1 évvel sikerül befejezniük a játékot. Nem gáz, megszoktuk már, hogy a sony is félkész szart ad már csak ki folyamatosan. De legalább elkérik az árát rendesen.
Ezt nem tudom, nem néztem meg mi változott pontosan technikailag, csak gyors letekertem egy ilyen összehasonltót youtube-on és bár yt minőség egyértelmű az hogy még itt is élesebb és a por-köd-stb effektek nem szemcsésednek ki, vagy nem annyira.
Szééééép volt a játék perforban, de valóban engem is irritált a sok szemcsés effekt. Szuper hogy ez megoldódott ezekszerint, kár hogy már azóta végigvittem. :) Utoljára szerkesztette: darkSectorxxx, 2022.06.09. 11:08:10
Hát kuvajól néz ki, ha ez valóban így fog kinézni. Mondjuk a Matris demo-t (és ott szerintem nagyobb terület volt) nézve nem annyira hihetetlen.
Amúgy nem tudom az megvan-e valakinek a videóban, hogy az R2-nél támogatni fogja azt hogy milyen erősen nyomod valszeg le, mivel azt sugallja a lábrugásnál hogy az r2 különböző módon fog reagálni majd. Apró fícsör de érdekesnek tűnik... (persze lehetne az is hogy gyorsaság alapján változik, de a jelölés nem arra utal, mert akkor szerintem másképpen jelölnék) Így akár lehetne PS only is a játék. Utoljára szerkesztette: darkSectorxxx, 2022.06.08. 07:49:50
Koreai jómunkásemberek (NCsoft) ráuntak az MMORPG sorozatokra és megirigyelve a Quantic Dreams babérjait tegnap kirakták a Project M nevű játék, interaktív mozi trailerét. Naná, hogy Unreal Engine 5. Utoljára szerkesztette: Inquisitor, 2022.06.08. 00:12:18
Igen, a legkisebbe nem lesz benne mert ugye ott csak a havi játékok vannak a macskás meg a PS Now utódjába lesz elérhető, vagyis a Extra+Premium. Utoljára szerkesztette: darkSectorxxx, 2022.06.04. 13:06:37
Jól emlékszem, hogy ez a Stray a legkisebb csomagban, az Essentialban nem lesz benne, csak a két nagyobb csomagba kerül bele megjelenéskor?
Dark baszki, ezek a sületlenségek egyfolytában... :D Senki nem tudja, hogy mennyi időre vette meg a sony az exkluzivitását, azt aztán meg pláne nem, hogy jön-e gamepassbe. Figyi, értem én, hogy valahol egy vécésnéni levesz párszáz forintokra ilyen buta pletykákkal, de mikor fogod észrevenni, hogy csak lódit a banya? :D
Nálam a FF 15-nél elengedte a kezem a sorozat. Kb annyira mozgat meg már a FF mint egy mobilos játék. Utoljára szerkesztette: darkSectorxxx, 2022.06.03. 12:25:44
A FF16 meg már nyomokban sem emlékeztet egy jrpg-re, lehetne DMC6 is :(
A Callisto Protocol nekem mindent vitt.
Kivi vok, h a Resi 4 esetében az egész játék játszható lesz-e VR-ban. A Horizon cucc esetében meg van egy olyan érzésem, h vmi elég rövid, tech demó szintű vmit kapunk
Ott a Resi 4 remake + Resi 8 VR2-re
hmm, ha lesz is valami, akkor az pontos dátum, minden más már okafogyott
De ha jól emlékszem, akkor be van ígérve egy rendes Resi4 remake is, nem? Mintha lett volna erről szó, hogy a következő a resi remake-ek között a 4-es lesz majd, a VR verzión túl.
Mivel Resi 4-ből van VR Oculus Quest 2-re, simán el tudom képzelni, h ha valós a Resi 4 remake, akkor VR lesz.
Szerintem nem kamu az. A PSVR2 biztos lesz, már elkezdték promózni, a CODMW2-t szintén, Avatar játék sanszos mivel jön a film, a Forspoken 100% hogy lesz, a Resi4 remake-ről meg elég nagy volt eddig a csend.
Nincs közte nagy durranás, ez is a hitelesség mellett szól. Meglátjuk. Akármit is csinál a Sony, nem fogja tudni alulmúlni a MS-ot, ahol majd megint bejelentik, hogy ugyan ez az év lószr megint, de majd jövőre, akkor jön a tutiság. Lesz egy kis gameplay promó Starfieldből, ettől kellene majd elájulnunk.