Questeket, ha kihagyod akkor sok boss is kimarad. Meg nagyon sok helyszín. A kezdőhelyen meg a "kígyó" az bőven erős az elején..jobb nem is foglalkozni vele csak később.
Köszi a pecs miatt igen, de én questeket szerintem nem fogok csinálni, mert nekem túl bonyolultak meg mikor kivel mit csinálni, az eddigi részekben is nagy zavar volt, csak boss-okra megyek meg egyébb loot-okra inkáb. :)
Na, 1.03 sorcery rebalance kicsit tesztelve. Lejjebb vitték az FP árát a great glimstone-nak és a shadow izéknek. Seggükön ülő ártatlan sasokon tesztelve még mindig 0 értelmét látom a szimpla pebble és a swift pebble mellett akármelyik használatát. Egyszerűen alacsonyabb FP mellett sem elég jók még. A gs pebble gyorsabb és sokkal-sokkal távolabb hat, mint a great. Semmit nem ér a több sebzés, ha nem találsz el vele semmit.
Szerencsével senki nem találja meg ezeket. Komplett tárkép részletek válnak elérhetővé NPC questek, valamint olyan random action-ök kombinációja után, amire magadtól a büdös életben nem jössz rá.
Magyarul, guide nélkül a játék jelentős részét kihagyod.
Kerek 100 óránál járok, lvl 135, és most értem Kos mesteréhez, azaz a legnehezebb bosshoz a játékban. Első próbára levettem a HP-ja felét úgy, hogy meg se ütött, azt hittem már, hogy ez valami bug lesz.
Na, aztán villantott...
Darky, npc-ket már nem kell jelölgetned, mert akivel találkoztál, az már megjelenik a térképen. :)
Jött 1.03-as patch és millió dolgot javítottak, balance-oltak (sajnos performanceról szó sincs)
Én is csak használtam, de ott nem lehet saját dolgokat megadni stb. Viszont az egy tényleges guide is egyben.
Amit talàltak azok vannak a térképen és tudod az ikonokon jelölni, hogy megtaláltad már. Sajna ingyenesen 100-at tudsz jelölni, de szerintem az egy éves 5 dolcsis (vagy 10 ha mindegyik játék térképét használnád) nem sok a korlátlanságért. Plusz saját megjegyzéseket is irhatsz ahova akarsz.
Köszi, van térkép, tudtam a térképről, nekem nem a netes térképpel van bajom, hanem hogy én nem tudom számon tartani, hogy kikkel végeztem és kikkel nem, és utána ellenőrizni lesz gond... :D
amikor egyet ugrik méretben a térkép. Hát baszki hányszáz órát fogok én ebben eltölteni?? Jézusom, ez tényleg embertelen és olyan helyszínek vannak, hogy befosok.
Van belőle több is, egy itemmel láthatóvá teheted.
Hát csak azoknak egy mai példa, akik tölteléknek gondolják a dungeon/bánya/barlangokat: ma bementem egy barlangba, ahol egy sokadik secret wall után találtam egy màsik bosst is benne a meglévőn kívül :D Nem normálisak.
De már feladtam azt is, hogy guideot olvasgassak. Gyakorlatilag ezzel el lehetne tölteni vagy 50 órát, hogy minden npc-nek, questline-nak, satöbbinek utánanézzek. Elengedtem, nem lesz ebből maxolás úgy sem. Tegnap is az lett, hogy miután lement godrick,
az a nyomorult a kaputól ott vegzálta a hulláját a sárban
jólvan, mondom, te sem leszel már hülyébb, hátha elmegy hubba, és valami hasznát veszem, de nem, ott maradt és csak tolta betegséget. Gondoltam ha haszontalan, akkor akár le is vághatom. Levágtam. Fogalmam sincs mit vettem ezzel is a hátamra :DD Gondolom majd jön valahol kísérteni, mert nagyon örült a halálnak a beteg állatja :D Utoljára szerkesztette: Moby, 2022.03.16. 18:53:05
Tegnap megnéztem videót a stormveil castle-ről, úgy jöttem ki onnan, hoogy na itt aztán MINDEN kő alá benéztem, hát konkrétan bossok maradtak ki :DD Hülyékezek... Utoljára szerkesztette: Moby, 2022.03.16. 18:48:21
Én még nem vagyok 40-es szinten, nem farmoltam semmit. Biztos el lehet nehezíteni a játékot szándékosan, de kurvára el is lehet könnyíteni, én utóbbit választottam, nem szopatom magam feleslegesen sehol az elején, lesz még rá bőven alkalom. Godrick, margit, lementek elsőre, de most beséltáltam a
, na ez megbaszott már párszor, ide nem csak szintben vagyok kevés, de egyelőre tudásban is. Még tanulgatom a ritmusát. Megnéztem a 40 boss videót, legalább 10-12 kimaradt...
Godricknál megakadtam lvl50-en(sokat farmoltam). Próbáltam Coop-ba de csak rosszabb volt:DD Azért meglátszik nem vagyok gyakorlott Souls játékos. Bár egyre jobban megy az is igaz..
A második víideón lévő terülert is az elsőhöz tartozik? Én arra nem is mentem el...lenyomtam margitot meg godrickot, aztán mentem tovább észak felé. Gondoltam az ott keltre valami piros izé, biztos megcsinálgatnak keményen bepipázott niggerek itt early gameben, szóval hagytam későbbre. Nem kellett volna? Utoljára szerkesztette: Moby, 2022.03.16. 18:17:12
Tipikus kezdő souls-os betegség, hogy remeg az ember a soulért (rúnáért), később le se fogod tojni. Simán eldobok 100k-t már, és nem megyek érte vissza, mert 2 perc alatt lesz megint 100k.
Sárkányt leverem majd, azóta azért erősödtem már.. Remélem.. :D Így, hogy sok rúna kell már a szintlépéshez sajnos teljesen megváltozott a stratégiám. Amikor érzem, hogy közel a vég, akkor menekülök egy olyan pontra ahonnan könnyen fel tudom majd venni a hullám után maradt rúnákat. :D Jártam egyszer úgy, hogy olyan idegbe jöttem, hogy nem vettem fel 100k-t és meghaltam. Nem kívánom senkinek.
Olvastam, hogy van quest log is a játékhoz IOS-re, de 3 dollárt kér érte a fejlesztő. :D Az a baj, hogy a Black Flame buildhez közel endgame tartalom kell ahogy néztem, pedig vannak jó varázslatok. Amint átliftezek én megyek is oda ahova a guide mutatja, teljesen véletlenül pont megtalálom majd ami kell.
Közben elkezdtem a Returnalt is. A két játékot egybe nem ajánlom senkinek. :D Nem is értem magam miért kellett ez nekem. Returnalban honnan tudom, hogy jutottam valamennyit előre? Itt is erősödik a karakterem? Több életem lesz, nagyobb sebzés stb? Utoljára szerkesztette: blackfire001, 2022.03.16. 14:06:07
. Nem szoktam hozzá, hogy lóról is lehet harcolni, amint jött valami ellenfél egyből leugrottam. Na hát ez hiba, a sárkányok ellen pl úgy találtam, hogy érdemesebb a lovon maradni. :D Azok a harcok mint ha úgy lennének kitalálva...
egyelőre hozzá se érek, a summonolt harcosok lenyomják a hp-ja háromnegyedét, utána viszont szárazon megcsinál :D Itt van Blaidd, meg a köcsöglovag is, mert átengedtem a kapun a bányában, szóval látok rá esélyt, hogy ez úgy is összejöhet, hogy tényleg a közelébe se megyek.
Ott még nem harcoltam. Szóval nem tudom milyen lesz a sebzésem. Este pont ott léptem ki, hogy már az új területet jött volna..csak mondom nem kezdek már bele..mert meló van reggel.
Amúgy a dark moon spellt használom most nagyobb ellenfeleknél. Az hatásos volt eddig.
területen egyáltalán nem érzem úgy, hogy olyan jó lenne a sebzésem. Pedig 75-ös intem van és +9-es lusat staffom. Plusz az extra erősséges sorcery amulettem is.
Mi ez a 15 mp "ingyenes mágia öntet"? Mage Warrior (Faith, black flame) buildem van, hasznos lehet ez nekem.. :D Utoljára szerkesztette: blackfire001, 2022.03.16. 10:47:33
Igen, azt én is néztem, de messze nem volt elég statom hozzá, nem akartam erre elvinni a karakteremet. Egyébként ez a taktika sok más boss ellen is működik, amit leírtál.
Vagy a rotten sárkányos varàzslattal lefujod 1x a közelében. Aztán csak lóval kitérsz minden támadása elől. A rotten meg szépen megeszi. Közben vadul idezgeted a segítőket ha kell. Persze ehhez a varázslatot, kell arcane meg faith pont is.
Az elején azt a sugarát lóval nem tudtam kikerülni, ezért lábon, fedezékben meg erős Carian pajzzsal védve magam élesztettem fel a "segítőket", akik amúgy nem sokat érnek, de legalább elvonják a boss figyelmét rólad. Amikor a nyilait lövi, akkor lóra fel és iszkolás viszont.
Aztán a bosst a szokásos taktikával gyalultam le: physics flaska a 15 mp ingyenes mágia öntettel, terra magicus a földre, azure cuccban comet azure. Így is sokadik próbálkozás volt csak és nem is ment le nullára, kellett keringenem körülötte és rock slingelni egy picit még.
Haha, pontosan.. Meg is kaptam az állast. Az egyikben pl volt egy bossnak hitt ellenfél, meg is kaptam utána a jutalmam. Visszafelé meg láttam, hogy jééé, mint ha egy másik irányba is el lehetett volna menni. Na jó, végül is van nálam 100k rúna, mi baj lehet? Hát jött az állas.. 3. próbára meglett, de huhh.. Azért volt tétje.
A játék egy bizonyos szint után amikor már több, mint 150k rúnát kell összegyűjteni, hát elmehet a francba! :D Vadászom a bossokat, hogy tudjak fejlődni, aztán utána meg úgy közlekedek mint aki kp-ban fizeti ki az új lakásának teljes összegét és át kell a pénzzel mennie a legnagyobb gettókon, hajléktalan negyedeken.. :D
Kár, hogy befektetni nem lehet a rúnákat. Mármint, kereskedni... Amit veszel azt tized annyiért tudod visszaadni, amiket találsz azokért meg nem kapsz jó pénzt. Vagy amiért kapnál, hát az pont kell 'bocs. :D Utoljára szerkesztette: blackfire001, 2022.03.16. 09:22:31
105. szinten vagyok, szerintem közel a végéhez már, az utolsó helyszínek felé, a főváros után. Elnézve wikit néhány boss van még hátra, meg csinálok egy-két opcionális küldetést is még szerintem.
Varázslóként Ranni és Sellen küldetésfolyamát csináltam meg, amik egész jók voltak. Előbbi kutyanehéz. A mágia középjáték felé erős, de a végén a kanyarba nincs a bleeding közelharcoshoz képest pl. Tegnap végeztem Rykarddal meg a Fire Gianttel. Morgot megvolt már pár nappal ezelőtt.
Egy jótanács varázslót játszóknak: meteorite staff. Kb elvitt a 80. szintig, értelme nem volt másra lecserélni és ahogy megkapod a lovat, azonnal felveheted harc nélkül Caelidben a mocsár közepén. Rock Sling varázslat dettó, még a fővárosban is azt használtam. 90. szinten.
Idézés: Kirstálycsávó jó tankolni. Rykard kb 50%-ra tudta csak leverni a két fázisban. A másik a War Dead Catacombban az íjász Ogha vagy ki. A mimic tear szerintem nem olyan jó varázslónál.
En lehet par napra felreteszem, mar csomorom van a jatektol. Csak gepiesen megyek elore, es varom h vege legyen.
Ha jon egy boss, megnezem ad e trofeat, ha nem, mar megyek is tovabb…
Too much.
Lvl 80 vagyok,nem tudom hol járok,20- as a katanám,4 db " gyűrűt" tudok berakni,nem nézek semmit.kb.onnan tudom hogy szopni fogok hogy hányas szintü köveket találok illetve 1 mob mekkorát üt rám.
Nem azt mondta, hogy azért nem tetszik annyira neki vagy nem játszik vele. Csak megjegyezte, hogy ez is Dark Souls. Bár szerintem nincs gond ezzel, mert ez az Elden RIng-ről szól, tehát jó a címe. :)
Később a dungeonok is bonyolódnak, pont arra játszik a legtöbb esetben, hogy “jaa ezt már ismerem, oké”, aztán kapod az olyan állast, hogy a fal adja a másikat :D
Itt egyetértek, tök jó ha megbeszéljük a tapasztalatokat de nem kell megtéríteni a másikat, szíve joga hogy ne játszon bele, vagy csak annyit amit érez a játék iránt. ;)
Valakinek jobban bejön, valakinek kevésbé, mások vagyunk. Nekem bejön nem fordult meg a fejembe hogy eladom vagy otthagyom, de érzek néha egy kis felesleget.
Persze adok neki időt, meg beszéltük hogy vannak nagyobb helyek, de én arra gondolok, hogy most amennyivel nagyobb, pl az első nagy terület meg amúgy a sz a rész ahol nincs épület csak a pusztaság, meg itt az elején ezek a pár folyosós dungeonok, nekem nem hiányoztak a régi részekből. Ha érted mire akarok utalni. Nem rossz a játék, cska azt érzem most hogy amivel felhígult hogy többnek láttassa magát, azok nekem nem hiányoztak eddig se és kicsit úgy érzem a kevesebb több lehetett volna. De legalább elmegy az idő vele. :)
Az art és vizuális megvalósításra nincsenek szavak. Első osztályú, ahogy Fromtól megszoktuk. Ez ami miatt gyönyörű az egész. Itt nem a shaderek stb. adják a szépségét. Annyira hangulatos helyek és területek vannak később, hogy nem hiszem el. 35 óra után öltem csak meg Godrickot és mentem tovább. Addig csak prológ volt. Kezd felkúszni az egyéni véleményem hogyan is értékeljem. :) Utoljára szerkesztette: yesname, 2022.03.15. 12:09:24