Nem. Mármint megnéztem milyen, jó 60fps-en, így kellett volna megjelennie, de hozzátenni az eddigiekhez nekem már semmit nem tud. Jó a 60fps, ennyit állapítottam meg ismét. Meg hogy szar a játék feketeszintje, de ez egy csomó játéknál így van. Fogalmam sincs hogy nem tűnik ez fel nekik. Mondjuk szerintem ez a remaszter úgy en bloc eléggé igénytelen, a 120fps nem stabil, a 60fps módon meg kb akármelyik modder összehozta volna nekik ps5 megjelenésre is, egy szimpla fps unlockal. Kurvaciki ezzel előjönni 2022 elején, és még kalapozni is érte, de hát ma ez a sony. Sajnos. Meg új uncharted tőlem jöhetne, csak inkább ne ez a retek legyen a rendezője, mert anyagyilkos tinitravik nem kellenek bele nekem
Ilyesmire gondolok én is. Azt nem tudom, hogy a Bungie képes lesz-e egyszerre egy Destiny 3-at és egy CoD pótlékot is fenntartani. Ehhez azért kell még embert felvenniük majd.
Azért kétlem, hogy a Bungie amolyan totális szabad kezet kapna mindenben. Értem, hogy most ezt kommunikálják, és rövid távon ez is lesz. (Lehet jön még egy-két kieg a Destinyhez.) De hosszú távon ezt a céget tuti arra vették fel, hogy legyen valami életképes megoldásuk fps készítés terén. Az, hogy ez az egy lövölde nem exkluzív cím lesz azt ki fogja bírni a Sony, illetve ez beleilleszkedik Jimi bácsi elképzeléseibe, minél több helyre eljuttatni a PS játékokat. Illetve ha tényleg esport címre alkalmas, nagy tömeget megszólító játékot akarnak, akkor az nem maradhat PS ex. Szóval szerintem borítékolható, a Bungie jönni fog egy címmel (CoD pótlék), ami fps lesz és csak azt fogja hegeszteni az elkövetkező pár évben. Ehhez a játékhoz meg majd PS-en fog járni a legjobb akció, skin, stb, amivel beterelik a játékosokat.
Ahogy láttam tegnap azért csak meggondoltad magad :D
jah nyugi, engem is, totál időelbaszás, meg egyébként is...
meg az is lehet, hogy most ezt mondják SONYék, aztán mégsem így lesz a jövőben -- gyakorlatilag hasonlóan kétes kommunikációkról szólt az elmúlt 2-3 évük, úgyhogy nem lepne meg.. :D
de részemről lehet ex, tökmindegy, nem én vagyok a játékosbázisuk :(
Ebben azért nem hiszek. Az lehet, hogy kijön a Destiny 3 más platformra is, de pl biztos nem lesz már GP-on, mint most a 2 és lehet, hogy a dlc-k közül sem mind lesz elérhető ugyanakkor minden platformon stb. Vannak ilyen puha exkluzivitások, amivel lehet finoman tolni a hardcore bázist, hogy inkább ps-en vegye meg.
Engem hidegen hagy, a looter shooterekből egy életre elegem van.
Vagy beletolhatták volna a Naughty Dogba, hogy csináljon egy új IP-t az Uncharted és a Last of Us mellé. Valahogy egy next-gen Destiny nem villanyoz fel.
Halo jogai nem a Bungie-nél vannak, hanem a MS-nál. Ez a pénz lényegében a Destiny-t fedi le, az elmúlt 20 évben Halo-t meg Destiny-t csinált csak a Bungie, nincs más értelmes IP-jük. Az öregek még emléklezhetnek a feledhető rts-re, a Myth-re, 20 évvel ezelőttről, de kb ennyi.
Nem tudom, hogy egy looter shooter IP megér-e ennyit, de majd kiderül.
Ha jól számolom 14-szer toltam végig a Bloodborne-t idáig, mégis elővettem egy hete, és azóta úgy vagyok rácsavarodva, mint amikor eleinte játszottam vele. Pedig itt nincs 60 fps, meg remaszter se. :-D
Kérdés az, hogy mondjuk egy GoW-t, ha valaki végigjátszott kétszer, évekkel ezelőtt, vajon lehet-e még jó élmény ugyanaz, 60 fps-sel, évekkel később?
A felújított Uncharted az élő példája nálam, hogy lehet.
Dying Light 2: Stay Human - Official PlayStation 4 and Xbox One Gameplay Trailer
csak érdekességképp... szerintem egészen korrektnek néz ki így ez alapján, valahogy tényleg így kell(ene) kommunikálni a lastgen verzákat máshol is, és nem elsunnyogni, hogy mekkora egy szar.. :D Utoljára szerkesztette: mucsácsó, 2022.01.28. 21:58:34
Én szerintem a platinák ellenére újrajátszanám az 1-3-at is, de a lényeg, hogy a 4 és az LL jöhet PC-re, azok úgyis kimaradtak. Talán rászánom előrendelésre azt a bő 40 eurót. Nem vagyok a rajongója, annak, ami, de annak tényleg a csúcsa (legalábbis az 1-3) :)
Persze eközben a Rise of the Tomb Raider is az első pálya után áll csak, de a 2013-as nem is jött be annyira, mint az UC-k. VGA-tesztre viszont pont jó. Illetve szép.
Nem sokat. Nagyobb a LOD, dual sense fícsörök, 4K 30 FPS vagy 1440p felskálázott 4K-ra 60 FPS (ez felbontásban a PS4 Pro verziónak felel meg, csak az 30 volt) vagy 1080p 120, 3 másodperc töltési idő a majdnem 50 helyett (ez a PS4 verzióval visszafelé kompatibilitás módban PS5-ön is 30 körül van), meg a kontraszt kicsit más. Kb. ennyi. Ennek ellenére 10 fontért én megvettem az upgrade-et. Utoljára szerkesztette: Evoluti0N, 2022.01.28. 14:03:41
Szeeep ;) Nalunk eddig csak felesegem jatszott veluk (buszke is vagyok ra, hogy ilyenekkel is jatszik, na meg dying light, stb :), de most en tartok egy Unch.maratont (:
A ND játékok nálam olyanok, hogy bizonyos időnként újra végigviszem mindet újra. Vagy ha van rá valami alkalmam, mint pl TLOU2-nél volt a 60 fps peccs vagy mint itt is. A 10 euró picit fáj, de ez van, úgyse nagyon érdekel semmi más, ami most jön ki. DL2, HFW, ER sem igazán.
Nullaóra egyperckor majdnem rányomtam a vásárlásra, aztàn rájöttem, hogy még mindig annyi játék áll várakozóban, hogy negyedszerre én ezeket már sosem fogom lenyomni, csak a 60fps miatt. Egy játéknak lett volna igazán értelme remaszterelni, azt pont nem csinálták meg. Ezekbe meg hótfelesleges volt bármi energiát is tenni, sem a gowot, sem ezt, sem egyiket sem fogom már elővenji csak a 60fps miatt, fossá játszottam őket a maguk idejében.
30 fps helyett 60 fps. Ennyi változott meg a gyors töltések. De az fps változás egy akciójátéknál elég jelentősen más játékélményt ad szerintem. Persze ízlése válogatja.
Én az 1-et akkor játszottam, amikor a második rész kijött, egybe vettem meg a kettőt még ps3-ra. A 3-at már első nap megvásároltam, amikor megjelent. A remaster is megvan, a 4-ét és az LL-t is első nap megvettem és most itt a ps5 verzió is.
Tervezek egy teljes végigjátszást 1-4+LL én is, de nem most. Most elég lesz csak a két új 60 fps-en.
Én örülök, ha ilyen lesz, csak a Sonynak sikerült jól lepleznie. Nálam legfeljebb rejtett gyöngyszem lesz így. Ami hülyén hangzik egy ekkora névnél, de nálam a Sony-logó nem akkora felhajtóerő, mint másoknál. Persze ha lett volna PS4-em vagy lenne PS5-öm, más platform meg esetleg nem, nyilván sorra került volna legalább kipróbálni, hiszen még ingyen adták is az accomra. Tulajdonképpen ha nem jött volna a GoW, a karácsonyi vásárban jó eséllyel megveszem helyette :)
És végre február egy jó hónap lesz el se hiszem. -HFW -Elden Ring -Dying Light 2
Nekem nagyon tetszett HZD és várom a következő részt. Ezért a játékért megéri,pénzt is szerintem.
Ezt már magadbadumáltad, nem szed belőle ki senki. Nagyon durván jó sci-fi, okés gameplay-el, nagyon egyedi art direction (ami mondjuk lehet megosztó, de szerintem nagyon belesimul a sztori univerzumába), és kellően mély lore, amit ki kell kanalazni, meg enélkül csak szokásos openworld ismert játékelemekkel. Kicsit olyan, mint a WatchDogs2 abban a tekintetben, hogy ha nem nézel mögé, teljesen mást fogsz látsz, és mint abban, ebben sem kell nagyon kutakodni, csak annyi, hogy nem csak nézni kell ami történik, hanem értelmezni is. Meg ebben nem a szatírát kell keresni, hanem egy olyan egyedi scifi felültést, amit ilyen interpretációban én még sehol nem láttam vagy olvastam. Hasonlókat igen, teljesen más aspektusból. Utoljára szerkesztette: Moby, 2022.01.27. 20:21:30
Na igen, a Demon's Souls különleges volt PS3-on. Sajnos ugyanúgy nem rajongok érte, ahogy a Colossusért, de elismerem mindkét játékot. Csak mivel már végigmentek és így állok velük, nem vágyok remake-re.
A mennyiséget én is szoktam hangsúlyozni: túl kevés számomra az exkluzív ahhoz, hogy generáción belül igazán érdekeljen egy friss masina. Nem is lehet annyit gyártani, és bármennyire bírom őket, nem is én vagyok ezeknek a nagyon modern játékoknak/folytatásoknak a célközönsége abban az értelemben, hogy sóvárogni tudjak irántuk. Amennyi jó élményt kaptam a PS3-tól, annyi RPG-t és stratégiát hagytam ki addig miattuk PC-n, így vegyes a mérleg. Ráadásul egy csomó mindent borzasztó minőségben játszottam végig, és azóta jött PC-re. A vállalhatatlan RDR-t meg inkább megvettem Boxra is, mert PS3-on ahhoz nem lett végül gyomrom.
Egyszer majd megtudom. Őszintén szólva nehezen tudom elképzelni, hogy ne csalódás legyen a vége az ömlengésekhez képest, de majd megadom neki az esélyt. Nyilván nehéz így, hogy a setting és a játékmenet a promó alapján érdektelennek tűnik. Marad a hájp és a grafika.
Igen, mindez messze van teljes körűségtől, de egy újabb lépés volt az utóbbi generációk után, és valamennyire lépéskényszerbe is hozták a Sonyt. Nekem nyilván PS1-2-3-ként kellett a PS3, ahogy az XSX is Xbox-360-One-SX-ként. Mivel PC-m végig volt és valamilyen szinten az ezekben való előnyei miatt is mindig lesz, így az adott. És éppen ezért nagyon fontos a cross-save is. De ez nyilván azzal is összefügg, hogy így tudok különböző lokációk között gép nélkül mozogni, illetve kölcsönadni az XSX-et. Már aminél lehet, a cross-save hiánya nekem a gyakorlatban ingerlő, mivel használom és használnám még többet. Legalább VRR van. Amióta VRR-mentes tévén használom, azóta tudom, hogy a hiánya érezhető. (De ha PS-en a dinamikus felbontással erősebben játszva lefelé jobban rámennek a fix fps-re, akkor persze ott kevésbé gond, de még hosszú lesz ez a generáció.)
A friss exkluzív ehhez képest számomra maréknyi (és az is futószalagon megy: lásd millió Ratchet, n+1. Uncharted? GoW: Ascension). Szellentés a tornádóban. Szeretem őket, de kihagyhatatlan élményeket nem kaptam. Egy SMB vagy egy Link to the Past sokkal inkább ez a kategória, mint egy Uncharted. A Jak & Daxter: The Precursor Legacy máig a legmeghatározóbb PS-es élményem, de az egy Banjo-Kazooie-klón, és azt is a Psychonautshoz méricskéltem. Na jó, az Okami, az ICO és a DMC jut még eszembe. Értem én a rajongást, de én nem rajongok. A GoW-ot a jelenség és a mitológia miatt végigjátszom, de nem vagyok ráfeszülve, hiába ott az SSD-n. Exkluzívokért Nintendót vennék (kb. a Wii óta írok az SG-re, és azóta ezt mondom), csak jobb hardver és ökoszisztéma kellene tőlük. A gyengébb látványt ugye elfogadnám, de hozzátársuló gyenge performansz és drága hardver/szoftver már nincs rendben. Még a cross-save PC-vel és Xboxszal is eléggé kiterjedt, de a cross-buy már nem. A handheldség nem érdekel, de a szállíthatóság miatt a kis méret nem rossz (XSX is befér hátitáskába, nem erőltetem, de reális tömegközlekedésen vinni, a PS5 már macerásabb lenne).
Ezért nem tudom leírni mitől olyan különleges. Akkora spoiler lenne, mint a ház. A sztori, és emiatt a világa issszonyú különleges, és ez egészen le az apró részletekig. Utoljára szerkesztette: Moby, 2022.01.27. 16:01:15
Igen, ezek szép hívószavak. Általánosságban. De azért meg lehet ezeket vizsgálni közelebbről, és ott már nem fénylik annyira. BC - jó dolog, mert sokkal visszább megy, mint a sonynál, de nagyon messze nem teljes. Persze így is jobb, ez nem kérdés, de soha nem lesz PC szint, és hát ennek is vége, ami benne van, az van, ami nem került bele, az már sosem fog. FPS Boost - hát ez nagyon véleményes. Az esetek nagyrészében szörnyű az IQ, mert hiába van OX verza, az fps boost a OS-t futtaja. A jóisten tudja miért, de ezek a 8-900P-s homálytengerek nem túl szívderítőek 60fps mellett sem. Ráadásul ez egy belenyalás volt a randomvilágba, és mielőtt valami kisülhetett volna belőle vége is lett. Nem rossz dolog, de jóval nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Smart Delivery - ez részben technikai jellegű dolog, ez szerintem inkább nem jó a technikai miértje, mint jó, a gazdasági része meg korábban tárgyalva le, azt le is okéztam. Play Anywhere+cross minden - ez egy maréknyi embernek érték a világban, a konzolosok le sem szarják. Ha választani kéne tőlem holnap rácsaphatják az ajtót, és az ebbe tett munkából csináljanak inkább contentot. Nagyon kevés maradandó és értékes dolog született ebből az egészből. Nem olyan, mint valódi kontentet gyártani, amit az újra meg újra elő lehet venni, le lehet rókabőrözni sokszor, satöbbi. Ebből nem fog az MS sem megélni, mert ezekre két három év múlva senki még csak emlékezni sem fog, az egyetlen ami megmarad, az a play anywhere, de az továbbra sem fog tömegeket megmozgatni. Értem, hogy neked ez nagy érték, de ez neked is most érték elméletben, gyakrolatban meg akkor, amikor majd valamikor élsz is a lehetőséggel. De hogy akkor is mindez ugyanekkora érték lesz-e, ezt rohadt nehéz megmondani. Ráadásul pc mellett inkább csak a gazdasági szempontok játszhatnak, nem gyakorlati.
Nem is az a kérdés, hogy exklu csoda bejön-e majd, hanem hogy egyáltalán mennyi és mi készül. Aki nem szereti a soulsborn játékokat, annak nem fog bejönni a Demons' Souls remake akkor sem, ha amúgy objektíve jó játék. Ugyanez igaz a platformerekkel és a Ratchet-tel. Manapság egy AAA játék elkészítése nem is évek, hanem lassan 10 év sem elég, ez azt jelenti, hogy egyre kevesebb játék fog kijönni generációnként. Maradnak a pici pixel-art indiek. Csak ugye ahhoz nem kell ekkora gép ...
És eleve a generációk és platformok közötti átjárhatóságra mentek rá. Kontrollertámogatás odavissza, Play Anywhere, cross-save/cross-play/cross-buy/cloud, Smart Delivery, BC, FPS Boost. Ez számomra nagy hívószó, mert nem vagyok annyira rágerjedve évi egy-két új exkluzív csodára, ami vagy bejön, vagy nem, de azt szeretem, ha a múlt hozzáférhető. Ez kötött mindig is PC-hez, ezért is értékeltem PS3-mal a PS2-es játékok remastereit és a hízó PS1-2-es katalógust a store-ban.
Számomra a Spartacusnál is a PS3/PSP-s tiernél csillant fel a szemem, csak hát PS3 szinte van mindennel, a PSP meg remekül emulálható, és hát nagygépen kevés marokkonzolos csoda működik igazán jól. Ez az egyik fele, a másik, hogy hiába vannak PS3-as és PSP-s játékok bőven az accomon, tartok tőle, elő kell majd fizetnem, hogy egy esetleges jövőbeli PS5-ön játszhassam velük (Boxnál ugye nem kell). És nem is a multihoz vélhetően elég legalapabb tiert. Amit még ha el is fogadnék, akkor is kérdés, hogy dobnám-e miatta a Game Passt, mert két előfizetés minek. Hiszen a megvásárolt PS-es játékaimhoz ott a PS3 és a PC, kérdés, hogy PS5-ön jobb verziót kapnék-e egyáltalán (mint Boxon). Na meg mire lesz belőle valami, addigra a régi multiplatformokból minden eredetileg Xbox (360)-on vagy PC-n is elérhető darab meglesz már.
Persze szeretnék bízni ebben a kérdésben a Sonyban, csak egyelőre nem látok rá okot, annyira mostohán kezeli az említett átjárhatóságot.
Nagyon kevés a játék, melynél nem értem, hogy egy-két videó alapján is, hogy miért rajonganak érte, miért tarthatják különlegesnek. Ez a játék többször több helyen feldicsérődött már, de ez az egyik sőt talán egyetlen, melynél soha senki nem tudta leírni, hogy valójában miért jó. Komolyan ez tesz a leginkább kíváncsivá, hogy mi az, ami szó szerint elmondhatatlanul fantasztikus benne. Előbb-utóbb ez fogja eladni nekem a játékot, ha már más nem :D
Ezen én is röhögtem, ráadásul ez eredetileg egy lassan 10 éves DLC, teljes áron 10 dolláros, és most csak a PS4-es verziót adják. Ezt teljesen ingyen adni egy Epicnek nem kínos, de a PS-en betenni a havi előfizetéses csomagba, az kemény. Hiába a Borderlandsek egyik legjobb része (rajongó éppen nem vagyok).
Hát igazi, next gen tartalom terén egyik gyártó sem brillírozott még eddig. Egy kezünkön meg lehet számolni konzolonként a valódi next gen játékokat, amik eddig kijöttek. Egy rakás eltoltak idénre, egy csomót meg nem nagyon neveznék next gennek. Addig amíg nincs annyi tartalom, addig nem nagyon tud az ember mást csinálni, mint a régi játékaival játszik.
Igen, fps boost már nem nagyon lesz (bár soha ne mondjuk, hogy soha), de ennek inkább az az oka, hogy nem nagyon maradt olyan játék, amihez kéne. Ahol nagyon hiányzik és ez látványos, pl. Mass Effect Andromeda ma rosszabbul fut, mint a Dragon Age Origins ..., ott a gyártó magától kiadhat egy peccset, ha akar (ahogy tette pl. a Bethesda is).
Ez az egész fps boostolos sztori leginkább a covid miatt elhúzódó váltást (nem tudnak játékok készülni, nincs elég gép, stb) hivatott valamilyen szinten csillapítani, de egyik oldal sem gondolta ezt egy általános megoldásnak. Igen, az MS többet adott, de kb ez volt az egyetlen esélyük: ha a pénzért nem tudtak jobbat adni, kénytelen voltak többet adni hogy a ringben tudjanak maradni, és ezt a részét tényleg jól is csináltják/csinálták, adják a többet. Az még mindig kérdés, hogy tudnak és többet ÉS jobbat adni. Utóbbira méág mindig nem nagyon látjuk a példákat.
Az FPS boostnak tavaly szintén vége lett, nem jön több játékhoz fps boost.
"nos ez szimplán nem igaz, az idei évtől kér pénzt az upgradeért, idáig ingyen volt" Mi volt ingyen? A meg sem jelent Uncharted upgrade? Azt nem tudtuk tavaly ingyen megvenni, ha csak idén adták ki. Tavaly volt a Spiderman és most az Uncharted, ahol fizetni kell (vagy meg kell venni a kiegészítőt és akkor ingyenes az upgrade... ami ugye ugyanaz, csak a kieg ára tartalmazza az upgrade árát is). Ezzel a bajom csak az, hogy azért a pénzért nem kapunk mást, mint egy szimpla fps boostot. De én már azzal sem értettem egyet, hogy a GoT ps5 változatot nem adták ingyen csak az fps boostot. Eleve ez a ps4 változat / ps5 változat nekem lehúzásszagú. Ehhez képest, aki megvette last genre mondjuk a gearset, annak ma 60 fps-en fut mindegyik és ingyen. Aki megvette pl az Obliviont még két gennel ezelőtt, annak ma 4k-n és 60 fps-sel fut a játék - szintén ingyen.
"És MS oldalon sem mandatory a smart delivery" Egyáltalán nem beszélek smart deliveryről. Annak lefelé van értelme, hogy a mai nextgen konzoljátékok fussanak last genen is és nem az, hogy last genre mindenki csináljon nextgen upgrade-et.
"lásd pl. Control" First party dolgokról volt szó. Ha idehozzuk a third partyt is, akkor 137 ingyenes fps boost játékot kell összevetni ... mennyivel is a ps5-ön? De nem erről beszélek, hanem arról, hogy boxon a first party játékok, amelyek kapnak egy kis performance upgrade-et, azokért nem szoktak pénzt elkérni. Gearsek vagy akár az Obisidiantól az Outer Worlds, Bethesdától a TES3-4-5, Fallout 4, Halo-k stb stb.
Nos ez szimplán nem igaz, az idei évtől kér pénzt az upgradeért, idáig ingyen volt, és gyak már nemigen maradt semmi, amihez ki lehet adni. Mostmár csak azok szívnak vele, akik eddig nem váltottak, de tervezik, a mostantól megjelenő játékokra.. És MS oldalon sem mandatory a smart delivery, a kiadó dönt, hogy alkalmazza vagy sem. És nem is alkalmazza mindenki, lásd pl. Control, ahol eléggé cigányság volt, hogy így nem is az XSX verza került bele a gamepassbe.
Lényegében egy szimpla 30 fps - 60 fps upgrade az egész (+a 120 fps mód, de az eléggé niche az átlag tévékre tekintettel), két dolgot fejlesztettek csak: egy picit kitolt LOD és itt-ott mintha hangyányit élesebb lenne egy-egy textúra. Ezeket is legfeljebb nagyítóval lehet majd észrevenni - egy DF videóban max, játék közben sehogy se. Vagy ez, vagy a régi performance, de full 4K-n. DRS-t ND még mindig nem tud csinálni, így átmenet nincs nagyon a három mód között. Vagy 4K végig, de az 30 fps, vagy 1440p és az 60, vagy 1080p és az 120 (-közeli). Inkább csak az bosszantó ebben az egészben, hogy ezért megint ki kell pengetni 10 dollárt, hiába vetted már meg mindkét játékot egyszer. A TLOU2-nél még sikerült ingyen kiadni a lényegében szintén csak a perfromance-t javító peccset, itt már tartja érte a markát a Sony. Ez a legnagyobb gáz a mai sony-val: amit a MS kiad ingyen (60 fps peccsek last gen játékokra), azért a sony rendszerint pénzt kér. Elnevezi őket ps5 verziónak, de ugyanazt kapod, csak a teljesítmény igazodik a modern hardverhez.
Az sem világos, hogy az upgrade-hez előbb fel is kell telepítsem a ps4 változatokat vagy elég ha a librarymben benne vannak? Nem lenne kedvem leszedni előbb a LL ps4-et, feltepíteni az ps4 U4-et, megvárni, amíg peccsel, aztán leszedi mégegyszer a ps5 verziót, aztán letörlöm a ps4 verziókat.
Én nagyon szerettem. Csak random levettem a polcról amikor elhoztam PS4et a boltból (első NIOH-t akartam de nem volt épp) és innen lett nálam simán az egyik kedvencem a PS 4 exkluzívok között. Szóval folytatás természetesen már elő van rendelve.
Egyetértek. Alig vártam a végét :D Ha nem kaptam volna kölcsön ingyen, akkor mérges lettem volna kicsit. A világa sem jön be, és a 2. ugyanez lesz csak szteroidon.
Hát sajna nem a korábban pletykált címek jöttek.Rémgyenge :(
UFC 4 Tiny Tina's Assault on Dragon Keep: A Wonderlands One-shot Adventure Planet Coaster: Console Edition PS5
tessék, MediEvil
jesszus, még a libraryba se rakom be ezeket... :D
Engem a HFW jobban érdekel, mint az Elden Ring, pedig azt még próbáltam is, és tetszett is. De nem mozog 1 szinten nálam a HFW-vel. Még a GoW2 sem érdekel ennyire. Igazából a GoW2 olyan nagyon nem is izgat, pedig a múltkorit az utóbbi 10 év top 3 játékában biztosan benne van. De a folytatás inkább csak 1 DLC-nek tűnt a bemutatóban, nem állt fel rá. A HZD-t viszont imádtam, a DLC is rohadt jó volt, platinán van, tonképp többszörösen. A folytatástól még többet várok, és a videók alapján többet is ad. Utoljára szerkesztette: Moby, 2022.01.26. 12:45:07
Nekem a világ nem jött be, de amúgy egyetértek veled. Sajnálom is, mert maga a játékmenet tetszene, de ha a világ nem fog meg, akkor a játék nekem már sajnos kuka. Ez volt a bajom a Wasteland-del is, hogy nem jött be a világ, így hiába szeretem a körökre osztott izometrikus rpg-ket, 30 percig volt a gépemen a játék.
egészen hihetetlen, de kvázi a szívemből szóltál :D én anno az első részt day1 vettem; eleinte tetszett, de a játék 2/3-a fele rohadtul unalmas lett, és alig vártam a végét, arra emlékszem :D klasszik openworld, ahogy írtad is, frusztráló a sok marker, amolyan AC-módra... NPC-k + story off szerintem is, skip button nyomkodás, semmi motiváció semmire :D
ami _TÉNYLEG_ über ratyi, az az emberek elleni melee harc; valami bődületesen fos, erőtlen és súlytalan, és nem is értem, hogy erre anno a nagy szakmai kritikák hogyhogy nem tértek ki.. ez már kvaliti bmeg. gondolom ugyanazok bólintottak rá, akik a Days Gone-ra.. :D nyilván nem várhatunk From-féle harcot, de azért bakker... rendesen hanyagoltam azokat a csatákat, mert annyira lehozós volt számomra. DLC-re rá se néztem, olyan szinten nem mozgatott meg az egész..
HFW-t csekkolni fogom biztosan, már csak a látvány miatt is - bár tuti nem day1, már csak az Elden Ring miatt se, egyértelműen sokkal előrébb van számomra egy From gém. ugyan elvileg sokat javul majd a közelharc ebben, de nyemtom. nem érzem sokkal többnek, mint egy n+1-edik AC-klón.. szégyen-nemszégyen, de a legutóbbi trailer is ásítós volt :D azért titkon remélem, hogy csalódni fogok tudni pozitívan ..
God of Wart má köcsögök!!!!! Utoljára szerkesztette: mucsácsó, 2022.01.26. 11:06:59
Szívemből szóltál. Pont ugyanígy érzek ezzel kapcsolatban, talán majd egyszer nagyon akciósan kipróbálom, de nem az én világom. Pedig anno platina volt, tavaly nyáron elővettem, és végigtoltam megint, de a DLC-je már unalomba fulladt, úgy hagytam.
Engem ps ex nem hagyott még ennyire hidegen, mint ez a Horizon. Tegnap már nem tudom hányadszor töltöttem le az első részt, hogy na majd most 60fps-sel ps5-ön jó lesz (még pron belement kb 5-6 óra). Nem, nem jó és nem értem a felszopását sem. Lehet a sztorija érdekes, de a főszereplő, meg az egész olyan suta, nem tetszik a design sem és én a gameplaytől sem vágtam magam hanyatt. Az npc-s beszélgetések unalmasak, mitha bábuk magyaráznának egymásnak (első részről beszélek, a folytatás ebből a szempontból sokkal ígéretesebbnek tűnik), ez a millió marker, meg gyűjthető bizbasz nem az én világom. A menüről nem is beszélve, randa, átláthatatlan. Még szerencse, hogy a második rész egy hónapban jelenik meg az Elden Ringgel, így nem kell vacillálnom, hogy melyiket vegyem meg. Utoljára szerkesztette: n000rbi, 2022.01.26. 09:39:43