"A jó hír az, hogy az Apple-exkluzivitás hamarosan véget ér, és a platformer PC-re, PS4-re, PS5-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re és Nintendo Switchre is megjelenik: erre egészen pontosan március 1-jén kerül sor. Az átiratok feljavított textúrákat és animációkat hoznak magukkal."
A HFW az utolsó ilyen játék, amúgy már az sem lenne az, csak mivel az nem most jelent volna meg, a sony volt olyan "rendi", hogy még ingyen kapod a az upgrade-et, függetlenül attól, hogy az idén ez már nem jár. Egységesen 10$/10eur/3KHuf lesz minden currgen upgrade, ahogy az unchartednél is, hiába előbb jelenik meg, mint a HFW (az előbb említett okokból).
Én néztem, sőt játszottam vele és úgy néztem nagyokat :D Nem játékbeli bugok vannak, hanem grafikai. Minden homály, 2-3 méterrel előtted élesedik a kép, egybeolvadt tárgyak, aszfalt alá eső loot, stb....
Idén év közepe felé jön a next-gen patch, ez a mostani még a last gen változat. Ps5-ön a legstabilabb a 60 fps, látványban elmarad persze a pc mellett, de így is szép játék és teljesen megéri az árát, szerintem nyugodtan vedd meg. Én pc mellett series x-en és ps5-ön is végigvittem és a current gen konzolok semmivel sem bugosabb a játék, mint pc-n, teljesen játszható. Az új patch után egyetlen olyan quest sem maradt, amit ne lehetne végigvinni.
ps5-re vennem a ps4 lemezes verziót. arra voltam főleg kiváncsi mennyire marad el így a pc verziótól a jelenlegi állapotában (raytracing, crowd density stb) illetve mennyire sok benne még mindig a bug a jelenlegi patch után. amiket láttam belőle elég kiábranádító. nyilván nem ultra 4k pc verzióra számítok nem is pörgök annyira a grafikai részleteken, de itt amit láttam, hogy az NPC-k száma eléggé elmarad, illetve vannak még mindig furcsaságok már ami a bugokat illeti szembetűnően downgrade.
Megy az alap gépen is a mostani patch-en, csak sz.r a performance, 20 alá is befigyel. De pro-n a legújabb patch-en közel 30 fps már. Legalábbis Digital Foundry szerint, én nem néztem, csak ps5-ön.
PS4 pro-ra oké, ha nem zavar a 30 fps, alap ps4-re inkább hagyd ki szerintem. Hacsak nem tervezel ps5 upgrade-et mostanában és nagyon jó a mostani ajánlat.
PS5-ön eddig is játszható volt. Pont ez volt a baja mindenkinek, hogy prevgen konzolra készült de PS4-en játszhatatlan volt. Én azért nem vettem meg eddig, mert abban bízok, hogyha jön az ingyenes upgrade akkor esetleg kap egy nagyobb akciót és 5-6 ezer körül be lehetne húzni.
Valaki tudna véleményt mondani a PS5-ön a Cyberpunk 2077-ről? Most akciós a lemezes verzió PS4-re gondoltam megveszem, de ha ugyan olyan minőség mint PS4-en akkor inkább várok. Vagy most megveszem 8000-ért és max addig nem játszok vele amig nem adják ki az ingyenes nextgen update-et.
Ezért érdemes megvenni PS4-re, mert az olcsóbb lesz valszeg. Horizon Forbidden West ugyan ez. PS4-re olcsóbb és az upgrade ingyenes.
esetleg hardverapro.hu - bár ott viszonylag sok eladó csak személyesen (leginkább BP) ad el/vesz, viszont ki lehet fogni vidéken is, vagy postázós arcokat is, nekem is volt már onnan több tranzakcióm, egy körbenézést megérhet :)
Srácok! Van valakinek esetleg eladó NFS 3 PS1 játéka? Esetleg Heart of darkness, vagy Croc? Úgy gondoltam összerakok egy kollekciót a kedvenc régi játékaimból a gép mellé, és kicsit gyakrabban bekapcsolom..
Mivel a BC1-ben nincs felirat és nem tudsz angolul, a játék a legnagyobb erősségéről eleve lemaradtál. A többi részét kritizálja itt mindenki más is, erényeivel együtt is.
Huntból kiindulva bőven maradtak ott is ügyes emberek..csak pénz és ambíció kéne egy új nagy projecthez. Remélhetőleg ez megvan és már valami "nagy" készül náluk Crysis Remasteredeket még tudják bundlezni/game passozni ahonnan még jöhet zseton aztán már nincs másuk egyelőre..és gondolom nem a Huntból akarnak megélni életük végéig.. Nekem nem kell eposzi történet meg ilyenek legyen szép pörgős akciódús azt ismét jöhet egy Crysis átlag 4-5 órás single mámor
A Cryteknél akik igazán pengettek már rég az iD-nél vannak és ők pofozták ki a posványból (iDTech5) a saját motorjukat a Doom Eternalban látható szintre.
A karakterek meg a rombolhatóság a maga idejében jó volt. Én utána nem sokkal toltam a 2. részt nekem meg az jött be kevésbé. De később azt is megkedveltem. És tényleg maradi az első rész respawn megoldása. Semmi értelme a halálnak, mert a megölt ellenségek is halottak maradnak. Mindkettőből jöhetne egy remaster. Kevés mostanában a jó FPS. Most legutóbb a Modern Warfare (2019)-et toltam. Rövid de amúgy nem lenne rossz.
Mindenki mondja a BC1-et.. Mivel boxom sokkal később lett mint a Bad Company 2-öt letoltam volna, így volt mihez mérnem. Az BC1 a 2höz képes egy indie zs kategóriás fos. (EZ AZ ÉN véleményem nem az egész gamer társadalomé hanem az ENYÉM. Leírom ,mert sok a buta ember és oda kell írni ezt) Utoljára szerkesztette: robicarlos6, 2022.01.23. 19:02:23
A szabadság jó volt benne, de a nagy odavetett pályákban nem volt koncepció. Nem sok FPS-sel játszottam előtte kontrollerrel, de PS3-on hardon is gyerekjáték volt a mentési rendszer miatt. Ha méterenként lelőttek, az se volt gond, mert akit megöltél, az meghalt. Járműveknél lehetett gond, hogy mivel a HP-csökkentést nem mentette el, így elölről kellett kezdődnie. De a kilőtt járműveket elmentette, az üreset is, így ha elszórakoztad az összes tankot, akkor utána mehettél gyalog. Volt olyan, hogy a fél, kihalt pályán sétáltam át, mert már mindenki halott volt.
Ezt a mentési rendszert ezen kívül csak a DOS-os Duke Nukem II-ben láttam, abban is röhejes volt.
Ettől függetlenül ott még frissebb volt a koncepció, közelebb áll hozzám az agyoncsövesített 2-nél. Abban mentem az egyik korai pályán a 3 méter széles folyosón, fal vett körbe, ki se lehetett mozdulni a csőből, de ha hozzásimultam a falhoz, akkor abba belekötött, hogy elhagyom a csatateret. A CoD 4 sandbox volt hozzá képest. A dumák és a hangulat elvitte mindkét részt a hátán (külsős író volt, bár ez például a Crysis 2-n nem segített, hiába szereztek nagy nevet), de a DICE a kampánnnyal a gunplayen kívül ott is nyűglődött. Mai napig nem értem, hogy jött össze a Mirror's Edge nekik, mert senkitől nem vártam volna, hogy a remek koncepcióból első nekifutásra is ütős játék születik.
Bad Company 1 kampány sem rossz amúgy de engem ott az zavart, hogy ha meghaltál akkor nem visszatöltött hanem gyakorlatilag respawn-olt és a megölt ellenségek is úgy maradtak.
Igazad is van, Bad Company 2 tényleg jó volt kampányban (meg elvileg ahogy hallottam multiban is, méghozzá eléggé) - de azt leszámítva tényleg nem tudok más kiemelkedőt :(
És mondom, nem a CoD-ra gondolnám, hogy világmegváltó lenne (bár amit írtál, Infinite Warfare szerintem szintén eléggé élvezetes volt nekem singleben, de azóta meg csak a 2019-es MW-t mondanám egész klassznak, de a többi mind kuka és kihagyható -- Vanguardhoz nem volt még szerencsém, de nem is nagyon érdekel őszintén :D) Utoljára szerkesztette: mucsácsó, 2022.01.22. 10:37:54
Ti hol szoktatok játékokat venni PS-hez? Van valami jó tippetek? Használt, új, lemezes, digitális, bármi érdekel. Én jellemzően a ps store, cdkeys és jófogáson keresgélek. Egyszer használtam a https://www.buygames.ps/en/ is ami accounton keresztül ad játékot.
Király, három ropit megér bőven, anno megvettem, de soha nem jutottam el hozzá.
Én se tudok olyat, de az én ízlésemhez egyik CoD se ért fel :) A legtöbb persze kimaradt, hiszen ha az 1-ből nem voltam többre kíváncsi a turorialnál, a 2 majdnem végigment, de mérsékelten jött be, a 4 csak többedik nekifutásra ment végig, és túl film volt nekem, akkor nem az én eseteim. (Az Infinite Warfare-t végigjátszottam, mert olcsó volt és szép, illetve már nem elfogyhatatlan hullámokban jött az ellen. Nem volt vele végül is baj, de nem az a kategória, amiért zsebbe nyúlok.)
De látom, hogy annak idején ezzel mekkora paradigmaváltást hozott ügyesen, és az általam végigjátszott nagy BF-ek (a Battlefront 2-t is ideértve) tényleg béna másolatok. A Bad Company 1-2, de főleg az 1 viszont rendben volt, mert jók voltak a dumák és a Kelly hőseit és a Piszkos tizenkettőt idéző körítés. Maguk a kampányok ezen túl már szintén nem lennének emlékezetesek. Bár az elsőben élveztem a rombolhatóságot és a szokatlanul nagy szabadságot, a megvalósítása ennek viszont már béna volt.
Bár PS-t nem nagyon érinti, de tudtommal az Arcanum IP is az activision-nél van. A régi Troikás fejlesztők meg részben az Obsidianban részben az inXile-ban, ez mind szintén MS. Remény hal meg utoljára.
nem igazán tudok egy darab "cinematic" FPS-t se, ami felért volna az elmúlt évtizedben a CoD-okhoz - habár ez nem feltétlen a CoD erénye, hanem inkább a többi játék szégyene... :D Killzone abszolúte a B-alja kategória, hiába volt szép és baszó, kb. egy techdemo volt az egész, amit végig se bírtam játszani.. :D
a BF kampányok vállalhatatlanul sótlanok egytől egyig, kb. talán még a TitanFall 2 kampány, ami beugrott volna és említésreméltó volt, bár én nekem az se adott akkorát, mint ahogy fel lett hájpolva netszerte.. :D Utoljára szerkesztette: mucsácsó, 2022.01.21. 18:19:40
FPS-t fejleszteni gyerekjáték, a Haze is mekkora legenda lett!
De most komolyan, egy jó és sikeres multi nem evidens, gyenge kampányra meg ott van a BF-ek sora. Utoljára szerkesztette: Zóanagyvarázsló, 2022.01.21. 17:29:32
A killzone nem is COD copy akart lenni, én arra értettem ha direkt egy hasonló intendzív shootert akarnak egy kis pályán azt bárki megcsinálja minimum olyan szépre mint egy mai cod. :)
Most különösen aktuális lenne pár év múlva érkezö milliós VGA-ra fejleszteni.
Az az igazság, hogy máig a Far Cry volt az elsö dobásuk, amit pont el is adtak, és más fejöstehene lett. Persze az elsö Crysis jelenség volt a grafika miatt. Éppen ezért elérhetöbbek is lehetnének, de azt nem érzem, hogy ök vagy a CryEngine kellene a sikerhez.
Mondom ezt úgy, hogy bírtam a Crysist/Warheadet/C2-t, és a Ryse-ot is. Az utóbbinál sem jött be az MS-sem társulás.
STALKER, Half-Life, Team Fortress, CS, L4D, Unreal, Rainbow Six, Crysis, Battlefield, Battlefront, Titanfall, Borderlands stb. Csak nagyobb neveket említettem, de tény, hogy egy részük tetszhalott.
A Far Cry-on kívül van még valami nagy FPS franchise, ami nincs a MS tulajdonában így, Resistance-t meg Killzone-t leszámítva? Nem jut eszembe semmi. :D
Megjegyzem, ilyen FPS-ek kerültek, kerülnek az MS kezébe: Doom, Wolfenstein, Quake, CoD, Overwatch. Halo és a legerösebb multis TPS (Gears) mellé. A sok kisebb-nagyobb FPS-t fölösleges is mind felsorolni, de van ott még jó pár. Phil Spencer maga nyilatkozta a minap, hogy mennyire szerette a Hexent, és hogy mindenre is lesz pénzük a csapatoknak.
És ez óriási elöny. A mechanikáról nem beszélnék, mert a 2 óta nem multizom velük, és más hasonlóból is csak a BF4-hez volt szerencsém. De a KZ eléggé messze állt tölük. Egyébként ott a Planetside, az sem akkora húzónév, mint a CoD.
De nyilván lehet a meglévö PS-bázisra FPS-eket építeni, csak ez már a PS2 óta nem jön össze, pedig a Halók, Gearsek fénykora idejidején már fontossá vált a lövöldefront. A Guerrilla is akkor futott be igazán, amikor elengedték a KZ-t, a Naughty Dognál inkább a sztorizás müködik, az Isomniac legsikeresebb daráldája az automata célzásos Ratchet.
Most ne haragudjon meg senki én is imádtam a CoD-okat, de azért valjuk be kibaszott geci kurva könnyű egy CoD-ot lemásolni akár, hogy minimum olyan legyen, annyi hogy a Sony-nak még szebb lenne a játéka ha nekiállna bárminek is...
A CoD-ban az égegyadta világon semmi nincs amit más ne tudna megcsinálni.
Az egyetlen előnye a neve és hogy bejáratott sorozat semmi más.
A CoD-ról volt szó, ha az elveszti third-party jellegét, az se kerül ki. A Forzák a kivételek, a licencek lejárata a probléma velük. Ugyanezért nincs már PSN-en a hányatott sorsú Drive Club.
Az MS nyilván azért nem fizet tovább a licencekért, mert jön az új, támigatott Forza rendszeresen. Az FM7-nél az volt a fura, hogy az FH4 és FH5 közé várt FM8 elmaradt.
Voltak FPS-eik, de sem a Killzone, sem a Resistance nem volt áttörés. Igaz, elvoltam ezekkel annyira single-ben, mint a Halókkal (leszámítva kínos KZ1-et), multiban meg eleve csak a KZ-t próbáltam. De minden bénázás ellenére a Halo nagyobb név, és az MS lövöldéi, ha gyengébb filmek is, ott a kooperatív bennük, ami nagy plusz. Kompetitív multit befuttatni a meglévök mellé meg nem két perc, ha nem te dobod be az új PUBG-t.
A saját játékok nem szoktak kikerülni. Egyébként a kikerülök is gyakran visszatérnek újabb köre. A sok saját cucc ennek kényszerét akár csökkenthetné is. Viszont DLC-ket még saját játékokhoz se nagyon adnak, tehát van még ott bujtatott költség.
Az nyilvánvaló, hogy nagyon zsebbe nyúkva lehet ezzel szembe szállni.
Na igen. Korábban is arról vilt szó, hogy jönnek a Bethesda játékok mindenre, amin van Game Pass. De éppen ez az, hogy annak a beengedése a Sonynak mindenképpen térvesztés lenne. Pedig az nem lenne baj a felhasználónak, ha a hardver jelentösége csökkenne.
Gondolom egy db-ig multiplat CoD-ok lesznek, 2023 év végéig biztosan. Utána meg újraértékelik házon belül.
De van ezer és egy dolog, ami exkluzivitás nélkül is lényegében exkluzivitást eredményez. Pl. kiherélt alapkiadás 70 dollár, ultimate kiadás meg 120 dollár. GP-on ultimate day 1 ingyen. Lehet választani: 120 dollár ps-en vagy havi 10 gp előfizetés, ami 120 dollár per év, pont mintha megvenni ps-re az aktuális éves codot, csak még kap mellé Halot meg Battlefieldet is az EA playben meg többszáz másik játékot.
Dettó, ugye amíg tart az akvizíciós folyamat / bármi élőszerződés van PS-Acti téren, addig jönnie kell(ene):
Had good calls this week with leaders at Sony. I confirmed our intent to honor all existing agreements upon acquisition of Activision Blizzard and our desire to keep Call of Duty on PlayStation. Sony is an important part of our industry, and we value our relationship.
azért ez nem egyszerűen és egyértelműen van fogalmazva, gyönyörű válasz - más kérdés, hogy ezt a legtöbb (magyar) géming sajtó tényként közli, pedig aztán... :D Utoljára szerkesztette: mucsácsó, 2022.01.21. 08:56:08
Én is így értelmezem. Azt is látni kell, hogy ami most megy a sajtóban az az antitrust vizsgálatoknak is szól, amelyek azért ott lógnak a levegőben a MS bevásárló körútja miatt. Spencer tweetjét nyilván 4-5 ügyvéd átolvasta, mielőtt kiment a netre. :)
Elvileg Phil és a Sony egyeztettek és a CoD marad PS-en. De ha engem kérdezel, csak addig, amíg a szerződések élnek és/vagy amíg az MS-nek ez így megéri. Sokan mondták már, és most én is csatlakozom ehhez, hogy a Sonynak el kellene kezdenie egy saját FPS címet fejlesztenie.
Jelenleg azt mondják, amit a Bethesdánál is, hogy a létező szerződéses kötelezettségeket betartják, minden platformon kijönnek a játékok, ps-en is. Kérdés, hogy ezek az "existing contractual obligation"-ök meddig terjednek, hány évig, hány CoD-ig stb.
Egyelőre a MS egyik felvásárolt cégének se mondta meg miket gyártson.. azaz szabadkezük van.. Szóval továbbra is ugyanazok fognak jönni az actitól mint eddig. Én továbbra se hiszem azt hogy a MS bármelyik stúdiója ki fog adni egy Uncharted/Spiderman/God of War/Last of Us szerű és minőségű bármit...Pedig volna rá igény bőven.
Már nagyon ráfért a Lego játékokra a vérfrissítés, ez eléggé jónak tűnik.
Várjuk meg mi sül ki ebből MS részről mit tudnak majd felmutatni.Megvenni lehet de még ebbe nagyon sok pénzt kell invesztálni. És persze -1platform ha Ex.-ot akarnak
Pontosan, és azt elfelejtik sokan hogy a GP-ből ki is kerülnek a játékok ám egy idő után!!!!
Én fordítva tippelem, talán 4-5 % hogy néhány story-s játék lesz exclusive azok se végleg... majd kiderül. :) Utoljára szerkesztette: darkSectorxxx, 2022.01.20. 19:36:37
De a GP ugye nem ingyenes, hanem havonta pénzbe kerül. A CoD-broknak nem éri meg előfizetni GP-re, ha amúgy is csak a CoD miatt használják a gépet, akkor semmivel nem olcsóbb 12 hónapot fizetni GP-t, mint megvenni azt az évi 1 db CoD-ot. Ez szerintem ide kevés lesz, hogy behozza a 70 millirád USD-s árat.
Én úgy kb 95%-ban meg vagyok győződve arról, hogy 2024-től minden CoD box és pc exkluzív lesz. Adok 5% esélyt arra, hogy valami csoda lesz és mégsem.