De az mind áll, amit Moby mond. Sokan nem az árcsúcson vettek VGA-t, vagy ha mégis, az előzőt is ennek megfelelően adták el, így enyhítve a pénztárcába nyúlás fájdalmát.
Én sem akartam VGA-t venni, az 1060 még most is használható bizonyos szinten, mert lássuk be, az a játékipar szintjén a jeghegy csúcsa, ami 1080p-ben nem lőhető be vele jól a mai napig. Így konzolt se terveztem, de mivel úgyis vettem tévét (CX), felmerült, hogy kellene hozzá méltóbb eszköz, amivel ki is hazsnálható. Ez lett az XSX, mert erős BC-ben, és tud VRR-t (a VRR miatt vettem a tévét, innentől fogva fura lett volna PS5-öt venni hozzá), és ezek játékosként és technofilként is érdekelnek.
Na meg a Game Pass. Aztán mgésicsak tudtam jó áron VGA-t szerezni, és a meglévővel kibarterelni úgy, hogy mindneki jól járjon, így lett az is. Ráadásul a Game Pass egy csomó játékot felvonultat, mely cross-save-es vagy akár cross-playes az Xbox és a PC között, ami nagyon nagy frankóság. Ráadásul van rengeteg steames és egyéb PC-s játékom, újabbacskák is. Egyszerűen egy, nulláról és drágán könyvtárépítős, az eddigi ökoszisztámámmal alig kompatibilis platfromra váltani nem a legnagyobb ötlet a világon. Van egy rakat PS3-as játékom, azokhoz is PS3 kell, mert PS5-öt hiába vennék hozzájuk. Azért is vásárlok inkább PC-re, mert hosszabb távon és szabadabban nyúlhatok tutira hozzá (mennek 20-30 éves játékok is nálam). A multihoz meg kéne még egy előfizetés a Game Pass mellé, mert azért is milyen jó fizetni. Pláne, hogy érintenek a modok és a stratégiák. Ugye, ha a játékok, sőt exkluzívok miatt kell gépet venni, akkor talán az is elképzelhető, hogy valakinek nem a maréknyi Sony-csoda kell. Azért a PC-s GoW-ot előrendeltem, remélem, a portolást átvevő Nixxes gatyába rázza rendesen, a HZD-be is belepatchelték utólag a DLSS-t.
A natív 4K kevéssé érdekel, nem látszik annyira. A Controlt (gyakorlatilag ingyen volt jogtisztán az Ultimate) inkább 720p-ből DLSS-ezem fel most 4K-ba, így ultrán ~100 fps, és frankón folyékony. Mert PC-n én döntöm el, hogy mennyire performance a mode, és hiába jó gép az XSX vagy a PS5, hiába van végre választási lehetőség konzolon, ebben éppen úgy, mint a visszafelé kompatibilitásban, a PC előrébb jár, ha valakinek számít.
Szóval az egy elég összetett kérdés, hogy miért és mennyit kell fizetni, nem annyi, hogy megnézed az Árukereseőn az árakat, és szörnyülködsz. Az egyéni igények és pénztárca nyilván meghatározó. Egy kívülálló a saját nézőpontjából joggalk mondhatná, hogy itt embertelen mennyiségű pénzt költenek konzolos játékokra. A 30 ezres árcéduláktól én is leszédülök a kanapétól, pár darabból kijön egy túlárazott VGA.
Pontosan hogy a 2070 megy 4K-ban valós és állandó 4K-ban szebb kivitelben.. Még valami esetleg? Utoljára szerkesztette: robicarlos6, 2021.12.22. 11:44:15
Ez az egy cím ez full reprezentatív ja. Meg gondolom egy 2070 super kártyával megy 4kban.
Semmivel nem kéne foglalkoznod az lenne a legjobb. ;)
Mi a picsának nyavajogsz itt, veszel egy konzolt, aztán más aki meg önfeledten játszana annak nem jut, de pattogsz azon folyamat hogy ha nincs meg az x darab exclusive akkor minek a konzol meg pattogsz a pixeleken ahelyett hogy játszanál.
A nativ 4k listában ott a Deathloop pl (ez csak egy a sok közül)
Itt a DF tech analízise.. De ne nézd végig ne terheld magad hozom a lényeget képben (mondjuk akkor full nem értem mi lehet az amit natív 4knak neveznek ha kb mindegyik ottani game dinamikus felbontással "varázsol"
Meg 7:31-nél ajánlott megállítani ahol a ps5 és a pc valós 4k max grafikája van egymás mellett. Nos látható nem véletlenül drágább a pc....De a 8:55-höz is pörgetheted ott a ps5 visual quality modja is össze van vetve a pc-vel ahol ismét a pc a szebb. Nem mellesleg a videóban sehol nem hangzik el a nativ 4k csak hogy közelíti azt... Raytracing modban sincs meg a 4k csak 1836p..
Ezzel be is fejeztem van jobb dolgom is mint a te tudatlanságodat fixálni. Nem tudom kit ér miért akarsz győzködni,de felesleges Utoljára szerkesztette: robicarlos6, 2021.12.22. 11:21:31
Ez milyen hülyeség már? Egy rakás játék meg jobban fut pc-n, mint konzolon. Utóbbiból még mindig több van, mint a sz.r portokból. Szerencsére. A béna portolásból oda-vissza nem lehet semmilyen következtetéseket levonni.
Nem kell ebből virtuális farokméret-versenyt csinálni. Nyilvánvaló, hogy egy másfél millió forintos gép nagyobb teljesítményt fog nyújtani, mint egy 200 ezer forintos. Nem is kérdés ez. Ettől még a konzolok nem feleslegesek én is sokkal többet játszok a series x-emen, mint a pc-men, mert kényelmesebb a nappaliban a tévé előtt tespedni, mint az íróasztalnál. Ettől még szinte minden 3rd party játék, ami van pc-n és konzolon is, szebb és jobban fut pc-n, mint konzolon.
Nem bizony. Ezért is kár erre mutogatni, amikor teljesítménykülönbségről van szó. Van fent a neten ezer és egy teszt, ahol PS5-öt vagy XSX-et hasonlítanak pc-khez, valódi játékokkal, ott látszik a különbség az egyes karik és a konzolok között.
Egyrészt sokan vettek még a nagy áremelkedés előtt, nem adták el, és játszanak. Másrészt csomóan bányászgatnak vele, és amikor nem, akkor játszanak. A bányászat mérsékli a magas árakat. Harmadrészt (és ők vannak a legtöbben), szimplán csak megvonják a vállukat, és úgy vannak vele, hogy pécé játékkal tele vannak, mindent megvenni konzolra drágább, mint ezen az áron hw-t fejlesztenji, és megveszik ilyen áron is a hardvert. Én sem elsősorban az árak miatt kukáztam végleg a pécét, bár nyilván nem kellett magam sokat győzködnöm látva a 7-800K-s vga-kat.
Ez legfeljebb arra igaz, aki most vett új gpu-t pl. Én még olyan áron vettem a 2080 ti-omat, hogy ma, ennyi évesen kb háromszorannyiért tudnám használtan eladni.
2021. van,lassan 22.,ki az a mazochista,aki pc-n játszik,főleg ezeken a gátlástalan árakon? Erről mindig a betárcsázós internetes öreg faszi jut az eszembe,amikor a japán megkérdezi az idegenvezetőtől,hogy mit eszik?Ezt meg lehetne csinálni most a számítógépesekkel is.
A GPU-knak nem egyedüli mértéke a tflops, csak szólok....
Nem, speciel Grebberéknek, meg lwb-nek igaza van. Teljesítményt tekintve inkább egy 2070s szintjét hozzák többé kevésbé, és a 4k-val kapcsolatban is igazuk van. Persze mindez nem gond egyáltalán, jó kis gépek ezek, ár-érték arányban főleg manapság. Verhetetlen igazából.
Ez volt a marketing duma megjelenés előtt, de nagyon nem igaz. Legalább 30-40% erőfölény van 2080 Ti irányába. Tudom: van 2080 Ti-om és Series X-em is. Össze se lehet a játékok teljesítményét hasonlítani és nem lehet mindent az optimalizációra fogni.
Ettől még jó masina mindkét konzol, de ne üljünk fel a mesének. Ha már kártyához akarjuk hasonlítani, akkor a 6700 xt-hez közelebb van az, ami a series x-ben ketyeg.
Neked kéne utána nézni és nem beszélni hülyeségeket. Ott az általad berakott lista végig lehet nézni a ps5 elemzéseket halkan mondom olyat nem sokszor fogsz hallani hogy native 4k... a legtöbb cucc max 1440pben fut. Ultimate vicces dolog hogy máig össze akarja valaki hasonlítani a pc 4K max grafikát egy konzollal ami úgy nem 4K meg közelében sincs a pc-s ultrának. Eleve pc-n sokszor 1-2 settings ultráról highra visszavétel már 50% fps ugrást eredményez. Az tudod mi? Egy konzolgeneráció váltás erőben.. Sosem értettem ezt, vettetek gépet mégis magyarázkodni kell a pc-vel szemben vagy mifasz? Játszani kéne nem mással foglalkozni amihez látszólag nincs hozzáértés Utoljára szerkesztette: robicarlos6, 2021.12.21. 07:53:40
Carlos-nak van igaza!Natív 4k nemigen van konzolon.Ezzel tudnak hatalmasat igazítani a Frame-hez.Ezzel is:D A rózsaszín ködöt el kell hessegetni;-)
Lófaszt nativ a 99%-uk... dinamikus hogy legyen sebesség is... nézzél meg random game neveket a yt-on a digital foundrytól ahogy szarrá vannak elemezve..
dehogynem natív pont a játékok 99%-a az te arra gondolsz amikor performance módba mész a 4k30fps alp az natív, csak 99%-ban lehet félreolvasnak valamit emberek...
Másrészt meg pont hogy ez a lényeg adatokban bír ennyit a GPU de az összetett hardvernek és gyors elérés miatt ettől többet is ki lehet sajtolni majd nextgen engine-ekkel meg optimalizálással.
Ezek a VGA összehasonlítások urban legendek. Ugyanis a konzolon a felbontás a játékok esetében 99%.ban nem natív onnantól meg nincs miről beszélni..Aki csak játszani akar annak évekig jobb alternatíva a konzol. (Hátrány nincs cd kulcsozás,itemezés, ingyen osztás, bundlezás, és drágák a játékok)
Emag-on fel szokott tűnni standard és digi verzió is időről időre, igaz, picit drágábban, 169 a digi és 209 szokott lenni a normál. Szóval drágább, viszont ha feltűnik, tényleg van, el lehet csípni, és pár napon belül a kezedben van. Alzán csak előrendelés van, ha most megrendeled, talán jövő karácsonyra kapsz. Nekem az emagos ajánlat megérte, mert voltak éppen lejáró kuponjaim, szóval olcsón meg tudtam csípni. Amúgy meg egyéni preferencia kérdése nyilván.
Mindig 185 egy ps5 listaáron. Az hogy egyik gép se 185 az a köcsög nyerészkedés...
De egy 600-800 ezres pc-s hardvernek felelnek meg a 400k is vicces ár ezekért... szóval megéri így is csaka tudat hogy lehuznak ugye... PS5 egy 2080-nak felel meg kb míg az Xbox egy 2080Ti felé hajlik. Utoljára szerkesztette: darkSectorxxx, 2021.12.20. 14:03:56
Értem. Elég gáz, hogy nem csak a magánszemélyek, de ezek szerint a legtöbb kereskedő is nyerészkedni akar a kialakult helyzeten. 370-ért Emagról már meg is érdemli aki ennyiért megveszi. Nem csoda, hogy náluk vagy viszonteladójuknál van raktáron, inkább rájuk rohad, mintsem minimális haszonnal értékesítsék.
A "rendes" hivatalos ára 185K aki ennél drágábban adja az mocsadék. Kivéve ha mellette van + 1-2 game + kontroller + fejhallgató stb
Mennyi most a PS5 reális piaci ára? Nézem az árúkeresőn Alza már hónapok óta 185-re árazta be ps-t és xboxot is mások viszont 240-390 között elég eltérő. Reális az Alza ára vagy akik ott előrendelik kb sose kapják meg és ha mégis hónapokal később jön is az értesítés akkor közlik, hogy bocsi de ez valójában 299e lesz pl?
Nincs problémám azzal, ha várni kell rá, de akkor nincs értelme itt előrendelni, ha sose kapom meg / nem ezen az áron kapom meg. Rendelt vki tőlük korábban?
*Egyébként a Samsung AU9002-őt néztem ki, hátha jövőre összejön. De nem tudom, milyen a grey uniformityje.
Még mindig nem cseréltem le a tévém (lassan 5 éves Samsung KU6300), hála az inflációnak, a fizetésem annál is kevesebbet ér, mint egy-két éve, és akkor sem ért sokat. Jövőre remélhetőleg spórolhatok még egy kicsit, és akkor valami összejöhet 200 ezer körüli értékben. DE... az egyetlen ok, amiért én le szeretném cserélni a tévémet, az a dirty screen effect, a grey uniformity probléma, amiről már írtam korábban. A KU6300-nak átlagosan rossz a grey uniformityje, láttam már másét is, az enyém még nem is annyira vészes ahhoz képest. De balra-jobbra mozgó képnél, nagyjából egyszínű és világos háttéren eléggé szembetűnő. (Pl. akár Cyberpunkban a járdán látni, vagy ha egy játékban bármi más világos, szinte homogén színű területen mozgok.) Persze van, amikor megfeledkezem a problémáról, észre sem veszem, és nem zavar. De időről időre rászorongok. (Tipikus OCD.)
A kérdésem: érdemes egyáltalán dirty screen effect és grey uniformity szempontból keresni tévét, vagy felesleges, mert panel lottó úgyis? Van egyáltalán olyan tévé, amin ez teljesen észrevehetetlen dolog? Mert akkor arra gyúrok anyagilag, de... 300 ezer fölötti OLED-ekre sosem lesz pénzem. Annyit semmire nem tudok kiadni.
#117514 aj értem akkor ez szoftveres dolog, valszeg kontroller update lesz majd idővel mert nekem volt 2x is már.
Na, akkor sehogy. Vagy esetleg úgy, hogy állítasz a PS5-ben a rezgés erősségén. Ha közepes vagy gyenge rezgésre állítva is ugyanúgy rezeg, mint erős fokozaton, akkor kezdhetsz gyanakodni.
Ha egy kontrollerem van honnan tudjam hogy jól rezeg? :D
Nyugodj meg, a ps5 vásárlása ugyanekkora szerencsejáték (vagy jó ventivel kapod, vagy nem, épp az adott batch alkatrészbeszállítójától függ) Nekem is van 2 fehér dualsense, bajuk nincs szerencsére, de érezhetően nem egyforma az analógok ellenállása: a géphez kapott sokkal gyengébb, a külön vásároltat meg jóformán izomból kell nyomni :D A rezgésnél nem vettem észre különbséget.
Hali! Csak egy kis tapasztalat megosztása: a Dualsense kontroller vásárlása egy rohadt nagy lutri. Talán meséltem is az első problémámat. Két fehérrel vettem magát a konzolt. Az egyikről kiderült, hogy gyenge a rezgése. Ezt eladtam, majd vettem egy pirosat. A pirosnak kattogott a jobb joystickje. Elküldtem a Triwarden szerviznek, ők kicserélték egy jóra. Na, mondom, végre van két fasza kontrollerem. Eltelt így pár hónap. Aztán nemrég baleset érte a pirosat, összekarcoltam véletlenül a touchpadját. Vettem egy új pirosat. Fordítva tették a dobozába, lett is rajta egy éktelen karc. De azért leteszteltem. Gyengén rezeg. Most a karc miatt próbálom lecseréltetni a bolttal, ahonnan rendeltem. Remélem, összejön. Ha nem, akkor újra Triwarden. Hátha... Agyfaszt kapok, ha legközelebb is ilyesmi történik. És még a drifteléssel nem is találkoztam!
És is ahol lehet dinamikus HUD-ot használok, szerencsére az újabb játékokban ez már jóformán alap.
én aszittem az a temp. image retention miatt is van, mindig megáll bennem az ütő, amikor láttam ezeket a foltokat... :D RDR2 mapja tipik ilyen volt, vagy Portal 2-ben a cél"kereszt" körül egy foltban látszódik, hogy ott lejjebb vette a fényerőt...
ami ilyen nagyon statikus cucc vagy HUD, azokat próbálom kikapcsolgatni, de talán _ANNYIRA_ nem kell fosni (B9-es vagyok)
.....de azért van egy pixelhibám, konkrétan a legsarkában a panelnek, úgyhogy emiatt totál észrevehetetlen :( :D nálam inkább a halványpirosas tinting ami tré az egyik sarokban, ha full fehér/szürke a megjelenített kép, akkor én azért látom - lehet érik az a panelcsere? bár úgy tudom 100%-ig homogén és tinting mentes panel nem igazán van, legalábbis ez volt anno a duma :D Utoljára szerkesztette: mucsácsó, 2021.12.15. 11:05:15
Pontosan, játékoknál jól működik, ott egy hosszabb session utáni egyszínű hátteren tisztán látni, hogy hol voltak a statikus részek, mert ott ksiebb a fényerő és pár másodperc alatt vissza is áll. Utoljára szerkesztette: n000rbi, 2021.12.15. 10:14:43
Igen, észre lehet venni, hogy a csökkenést, de ehhez tudni kell, mit lát az ember. Az átlag használónak valszeg ez nem fog feltűnni. Az elsőtétítés: igen van ez a statikus képet elsötétítő izé, de ez játék közben elég extrém esetben szabad csak előjönnie. Meg az annyira elsötétít, hogy olyankor reflexből csinál valamit az ember(ált elég, ha megmocorgatom a távot), különben nem lát szart sem a tévén :D
Rendben, tiszta sor, én mondjuk észreveszem egy full fehér képnél az ABL miatti "csökkenést", de nem is ez a lényeg, hanem akkor valószínűleg a logo detection vagy hogy hívják lehet bugos, mert ha bármilyen fix hátteres tartalmat (egy podcast pl) nézek, akkor kb. negyed óra alatt lemegy a teljes képernyő fényereje a picsába és csak akkor áll vissza az eredetire, amikor új tartalom lesz a képernyőn (tehát akár előhozom a youtube menüjét, vagy bármit, ami nem az addigi kvázi statikus kép)
A piros rész az az ABL működésének eredménye. Soha nem fogod látni, mert soha nem fogja a tévé megjeleníteni, mindegy mivel, mikor, hogyan jelenik meg rajta. Nem lehet nyakocsípni, hiszen nem lesz olyan, hogy egyszer ilyen, másszor meg olyan. Másrészt látható az is, amit említettem: a kibocsátott össz fénymennyiség még az ABL működése közben is olyan, hogy a terület nagyságával azért növekszik, tehát nem lesz olyan, hogy egyszer sötét, másszor meg világos. Ilyen nincs, illetve ilyet az ABL nem csinál.
Az ABL-t mehg nem piszkáljátok, mert elsősorban nem a panelnek lesz káros (annak is, a hűtése nem fogja bírni, nem erre van tervezve, a pana csúcsmodelljeibe gyártja a LG extra hűtéssel a paneleket, de az csak a pana kérésére készül), hanem a tápot fogja széttépni.
Kicsit sem érdekel engem idegesít mintsem bármit hozzáadna az élményhez.Én a rezgést is kilövöm mindenhol ahol csak lehetséges
A kontroller akkuján mindig lesokkolok. Kb olyan a tervezése mintha egy atomüber csúcs telóba tennének egy 500mah-s akkut.
Norbi: az ABL ilyet nem csinál, az csak a csúcsfényt szabályozza a képernyőn megjelenített terület függvényében. Nem világosodik ki tőle a kép és nem sötétül be, csak annyi, hogy ha nagy terület nagyon világos, az kevésbé lesz fényes, mintha csak egy kicsi területen kell HDR-t nyomni csúcsfénnyel, de ez nem detektálható így, hogy kivilágosodik, hiszen ha nagyobb területen világítasz kisebb csúcsfénnyel, a kibocsátott fénymennyiség így is több. Ráadásul a működése statikus és folyamatos, nem változik egyik óráról a másikra. Ha detektálhatóan kivilágosodik és elsötétül a kép, ott azt kell pl. megnézni, hogy nincs-e bekapcsolva a környezeti fényhez igazítás (nem tudom fejből hogy hívja ezt az LG). Utoljára szerkesztette: Moby, 2021.12.15. 08:48:56
Nekem semmiféle ilyen dolog nem kell. Sőt ennél a Presistance játéknál először éreztem ezt a haptic ravasz szarságot az meg pláne nem kell. Nem mellesleg a ps 4-ben hdd van ez meg ssd. Tudom tudom sok sok tb irást bírnak de az ember mindig aggódig ha mégsem.
(Első PS5 -ön játszott game végigjátszásom megvolt: Hidden Agenda (acsimaxosra tettem avagy ahogy a ps rendszer hívja platináztam) 10/10 interaktív játék számomra. Magyar szinkron, grafika, story - változatos végkimenetelek, minden egyben volt. A főszereplő csaj is az egyik kedvencem. Ilyen játék lehetne egy rakás filmből ahol valódi szereplők adják magukat és a filmet kellene végig QTE-zni Holnap jön az ABZU platina ha már steamen és boxon is kimaxoltam ps-en is legyen már ) Utoljára szerkesztette: robicarlos6, 2021.12.15. 07:21:20
Ez amúgy egy gecijó fícsőr szerintem. Imádom hogy ha bármi van utolag lementheted ha valamit szeretnél stb úgy hogy észre se veszed hogy a gép rögzít.
Gondold el hogy ezek a hardverek úgy nyomják ezt a teljesítményt hogy folyamatos gameplay rögzítés megy.
De nyugi. Nekem agyonhasznált PS4 Fat meg PS4 Pro-val se volt semmi a HDD-vel úgy hogy évekig nyüstöltem, volt hogy egész napokat játszottam. Utoljára szerkesztette: darkSectorxxx, 2021.12.15. 00:57:43
Szerintem az ABL-t látod működni és valójában nem kivilágosodik, hanem akkor tér vissza az általad beállított fényerőre. Ez sajnos ilyen, talán service menüből kikapcsolható, de nem ajánlott.
Van valami rejtett opció Oled-en mert kikapcsoltam mindent amit tudtam és ugye beállítottam de mégis időközönként kivilágosodik a kép.Eltelhet akár 2 óra hossza vagy csak 1 de a jelenség előjön
System settingsben vhol. Nem tudom fejből.
Az acsik megszerzésekor is rögzít rövid videókat és azokat meg is tartja. Ha jól tudom, akkor be lehet állítani, h csak azokat rögzítse vagy abszolút semmit. Utoljára szerkesztette: Evoluti0N, 2021.12.14. 14:59:44
Hol lehet mert a játék menüjében ilyet nem találtam? Utoljára szerkesztette: robicarlos6, 2021.12.14. 14:45:43
De igen.
Nesze neked SSD élettartam... ilyen hülyeséget életbe nem hallottam még. Kikapcsolni gondolom nem lehet..
Minden játékot alapból rögzít folyamatosan a PS5. Ez már a PS4 esetében is így volt. Folyamatosan rögzíti és törli az utolsó 15(?) percet és ha valami érdekes történik, akkor azt lementheted, h megmaradjon. Azonban bizonyos játékok esetében nem rögzít bizonyos részeket. Pl. a PS4-es Ratchet esetében az átvezetők az animációs filmből vannak és ezért ezeket nem rögzíti. Szal, amikor kiírja, h rögzítés folytatódik, akkor csupán átlépte azt a részt, aminél tiltva volt a rögzítés. Más játékoknál is előfordul hasonló.
Rachet & Clanknál (régi) mi az amit mindig kiír hogy " játszott játék rögzítése folytatódik?" Mit rögzít és hova meg miért?
Forspoken 5 hónap múlva jelenik meg. Addig van még bőven mit csiszolni az FPS-en.
#117483 konzolokra is vannak ilyenek ez fejlesztőtől függ, ez a játék indie tudtommal.
Uh ennek a The Persistence-nek jól állt amikor csak traileren nézte az ember. Nem kimagasló a grafika cserébe van vagy 20 fps. Azt hittem csak pc-re adnak ki optimalizálatlan szarokat. De ez úgy néz ki konzolokon is megvan. Dark Souls fps feeling első küldit se tudtam még megcsinálni és már vagy 50ezerszer meghaltam