Grafikailag tényleg állat lett! Le a kalappal előttük. Többihez nem igazán nyúltak, volt olyan hét, hogy nem tudtam játszani, mert nem fértem fel a szerverre, aztán többször előfordult, hogy átmentem egy portálon és a túloldalt már halott is voltam, ott várt 30 ellen, moccanni sem bírtam, reagálni meg pláne. Nekem a loot most is olyan fos, mint 20 éve, eljutottam Baalig, íjjász amazonnal és gyakorlatilag csak karcolgatom a bőrét, mert egy kib@&@tt fegyver nem esett, amivel lehetne aratni. Persze nem vagyok egy pro diabloista, nem ismerem a játék minden mikrorészletét, de ne kelljen már Baalt 2 órán keresztül kergetni, 4 klónját lelövöldözni, még ő maga tök vidám, persze megölni nem tud, mert ahhoz túl kiszámítható..
én nem tapasztaltam semmi problémát online (PC), nincs is offline karim :D leszámítva, hogy hétvégente belépéskor egy fél órás sor fogadott, de elvileg ez is javult sokat mára már
Én ezt a Martinozást egy jó marketing fogásnak vélem, semmi többnek. Bár nyilván a sztoriból nem mutattak sokat, de ha a DaS játékokat vesszük, akkor sosem a nagyívű és intrikákkal teleszőtt sztorikról szólt. De ne legyen igazam.
Nekem nincs bajom a grafikával illetve az animációkkal. Engem az sokkal jobban érdekel, hogy Martin mit tett hozzá a történethez, vagy csak egy reklámfogás volt-e a nevének a használata? Kíváncsi vagyok erre a nyílt világra, a craftra, a lopakodásra. Ha ezek jók lesznek, akkor sikeres lehet a játék, ha nem, akkor tényleg csak egy ctrl+c majd ctrl+v lesz... Ha bejön ez az új rendszer, akkor pedig jöhet egy olyan játék fejlesztése, ahol a régi generációt elengedik és csak az újra fókuszálnak. Ott már én is számonkérném a már általad említett dolgokat.
Így vagyok vele én is. Meg fogom venni - pc-re - mert szeretem a FROM játékait, a DaS 1 pedig all-time favorit nálam a játékra jellemző gyűlöllek-szeretlek módon :D De én is azt gondolom, hogy nagyon ideje lenne túllépni már a régi recepten. A karakterek, a mozdulatok, jesszus, még a kibaszott varázslatok hangeffektjei is ugyanazok mint a DaS-ban. Azért ezt ne már...
Az meg a másik, hogy nem tudom, az egészhez mennyit fog hozzátenni egy nagy sandbox open world. Azért a DaS-oknak az egyik legnagyobb erőssége a kreatív, és zseniális pályadesign. Ami egy open worldnél hát minimum problémás...
Szar néha beismerni, de egyetértek, azt kivéve, hogy engem azért érdekel mert szeretem ezt a gameplay-t még mindig... de amúgy a többi szerintem is így van, vagy pedig jogos.
Valahogy ezt éreztem én is. Nem annyira tetszik, hogy megy a mainstream irányba. Kraftolás (blöe), lopakodva “bázisfoglalás” (a kincses szekér ugye), meg ezek az iszonyat csillivilli varázslatok… a dungeon-ök, a kastélyok biztos hozzák majd az igazi from hangulatot, de tartok tőle, hogy ezen az óriási térképen sok lesz az ismétlődő tennivaló. Lejjebbhagyott a hype, sajnos tényleg egy ow DaS-nak néz ki, de lepjenek meg. (egy másik japó cég tudott már jó ow játékot csinálni)
reméljük jön az is, legalábbis PS5 és/vagy PC-re :D jóvóna az is egy DeSR látvánnyal, de még az alap régi látványal is tuti végigtolnám 60/unlocked frémmel, de erre elvileg eléggé csekély az esély :\\\
hát jóóó bakker BB2, főleg egy DeSR graffal az tuti még a napot is megállítaná (na majd a Bluepoint, ha igazak a vad pletykák.. ), dehát sajna arra szerintem bőven várni kell még, már ha egyáltalán lesz ilyesmi. nekem rohadtul bejön, de valszeg azért is, mert már ki vagyok éhezve valami FROM-finomságra :D
.. meg amúgy belegondolok, hogy mennyi eldugott item/fegyver/helyszín/érdekesség lesz, és már csak az nagyon foglalkoztat az egészben :D meg amikor napokig '???' van wikin meg fextralife-on 1-1 itemnél, mert senki se tudja vajon mi a francra (nem) jó az :D Utoljára szerkesztette: mucsácsó, 2021.11.04. 17:13:05
Nekem inkább úgy tűnik, hogy a sok év sok részéből kivágott modellekből meg ötletekből összeraktak egy ilyet. Grafban leiskolázta DeS remake, a többi meg olyan, mint egy DaS3.7, w. openworld. Nyilván megveszem, de közel nullára esett az érdeklődésem iránta. Mármint From mércével mérve nullára :D Százszor inkább kéne egy BB2. Vagy bármi, ami nem DaS. Ja igen. A térkép tetszett. Az szép. Ez volt az egyetlen pozitív gondolatom a videót nézve :D
szerintem überbrutál volt, pedig néha okkkkádék ahogy kinézett a streamben az ökölnyi pixelparádé (főleg a bossnál) --- és mindez 2021 végén... :D egyszerűen nemmmmm hiszem el, hogy ilyen igénytelenségnél tartunk még mindig manapság, hogy 1080p-ben youtube-on kell streamelni, kb zéró bitréttel.. (ez persze nem az ER hibája) nekem nagyon-nagyon bejön, kb az összes eddigi FROM-gém összegyúrva és Zeldásítva, nekem ez ugrott be :)
nyilván DS-ekre hajaz leginkább, de azért BB-elemek és Sekiro stílusjegyek fel-fel lelhetőek (még akár hangok is, meg animációk is egyeznek), de nekem bejön. sugárzik a FROM esszencia mindenhonnan, brutáljók a színek, jól néznek ki a spellek, faszának tűnnt a lovaglás/barangolás, dungeon-ök... hát mi kell még?! :D nyilván DeS Remake engine-je baszóbb lett volna SOKKAL, de most ezvan.
nálam preorder + szabikivétel, ez nem is kérdés...! :D
Biztos én vagyok igénytelen, de nekem nagyon tetszett ez az ER videó. :) A hangulata nekem nagyon bejött. A grafikai minőségtől én nem vártam többet, várható volt, hogy ilyen lesz, hiszen a régi generáción is hozniuk kellett a 30 fps-t. Viszont a ruházatok, a szörnyek, a várak/romok egytől-egyig jól néztek ki, és a fények/varázslatok is rendben voltak.
Nekem első blikkre egy open world DaS-nak tűnik, pár új feature-el, de az alapok maradtak ugyanazok. Még a grafika sem fejlődött túl sokat.
.....vannak jó aspektusai, de...ez egy DaS és ennyi. Ez a harcrendszer pedig már gáz. Utoljára szerkesztette: Kandurex, 2021.11.04. 15:22:39
jhah köszi, totál el vagyok csúszva a napokkal - reméljük, hogy akkor van esélyünk :) nagyon várós nekem a játék, talán egyik legvártabb cím a közeljövőben. (ha már Diablo 4 átcsúszott 2023-ra :( (jó lesz az 2024-re...))
én regeltem, de még semmi... :( gondolom nem valószínű, hogy bejutunk (habár DS3 network stress testen voltam anno ezzel az Namco accommal) ...de tegnap jött R6 Extraction meg Lost Ark bétákra inv
Jelentkeztem, és a világon mindenhol véletlenszerűen lehet bejutni... egyedül EU-ban lesz az, hogy a régi accountok elsőbbséget élveznek... én nemrég regeltem, szóval nem fogok bejutni az fix :(
Valóban igaz amúgy, amit dark írt - ha bentvan régebbről a plus miatt a librarydban a cucc, és lejárt a plusod, akkor "not available to purchase" volt nálam is azoknál a játékoknál.. :D én is tapasztaltam már ezt anno - persze lehet, hogy valahogy meg lehet ezt kerülni - ha más nem, akkor support..
Ha éppen akkor akciós, és nem biztos, hogy állandó jelleggel van előfizetésed, vagy csak az a hepped, hogy rendesen meglegyen, akkor nyilván szeretnéd megvenni. Utoljára szerkesztette: Zóanagyvarázsló, 2021.11.02. 14:39:31
Dehogy. Ezért van a sorrend. De ha nem tetszettek a filmek, nem szereted a 80-as évek zenéjét ÉS végül graphics whore sem vagy, akkor azért sanszos, hogy nem fog bejönni a játék.
Ha nem lett volna világos: nekem GOTY listás ez a játék, óriási kellemes meglepetés.
Igen PS5 konzolon ez FREE kezdőcsomag amit persze tudtommal ugyanúgy PS4-en is használhatsz.
2 gondom van ezzel. 1. kell hozzá PS Plus ha szeretnéd őket elővenni. 2. nem veheted már meg utána ezeket a játékokat. Utoljára szerkesztette: darkSectorxxx, 2021.11.01. 23:29:22
Nem tudom én is csak lesek.Ott egy Collection opció azon belül 20 játék amit hozzáadhatsz könyvtáradhoz. Mindezt új acc.-al amin azt se lehet hogy már megvoltak
Nem semmi ez a Ps Plus kollekció.Befizettem és kaptam 23 játékot:O
"Valve starts by taking a 30% cut of game sales on Steam, the same percentage that Apple and Google take from their mobile app stores. (Microsoft's own policy change affects only PC games; it will maintain its existing 30% cut of digital Xbox games.) After a game racks up $10 million in sales, Valve's cut drops to 25%. (2021. ápr. 29.)" Utoljára szerkesztette: MerlinW, 2021.10.31. 00:48:05
Azért basszus mert az a Spiderman Remaster egy full más verzió!!! az nem a PS4-es változat, hanem ott sook dolog, textúra meg model ki lett cserélve!!! ;)
Sokan hiszik azt hogy a Spiderman Remastered ami a MMU-ben van az ugyanaz mint a ps4-es csak felbontás+fps.... de nem. :)
Aki még gondolkozik azon, hogy érdemes-e megvenni a Marvel's Guardians of the Galaxyt, annak egy kis segítség:
1. Tetszettek-e a filmek? A. igen, B. nem A válasz: tetszeni fog a játék is. B. válasz: ugrás a 2. kérdésre
2. Szereted-e a '80-as évek zenéjét? A. igen, B. nem A válasz: tetszeni fog a játék. B. válasz: ugrás a 3. kérdésre
3. Graphic whore vagy-e? A. igen, B. nem A válasz: tetszeni fog a játék. B. válasz: nem fog tetszeni a játék.
Kontrolleren le tudod venni, a másikról nem tudok, de csak elhelyezés kérdése. :)
Egyébként a pc-t azért tudom és szoktam hozzá hasonlítani, mert nekem az az elsődleges platform. PS4-em is csak az exkluk miatt volt, és abszolút királyság volt, de hát azért erősen érződött a nyers erőbeli különbség. Most a PS5-tel ez megszűnt. Nagyon kíváncsi leszek majd az elkövetkező cuccokra. Utoljára szerkesztette: Voltan, 2021.10.29. 23:52:40
Ebben most van.Nem is kell Pc-t hasonlítani hozzá mert úgy tökéletes ahogy van.Most azt mondom le a kalappal tényleg!Minden 100% élvezhető. Csak ez a világítás ne lenne rajta se a kontrolleren..
Nekem még mindig az az egyik legszimpibb, h az első genes Pro-m után a PS5 végre nem sugárhajtómű hangú.
Megvettem a Tsushima directors cut kieget, meg a Miles Morales ultimate-et is PS5-re, az utóbbinál még csak a Spiderman pimpelt verzióját toltam, és tényleg eszméletlen, hogy mennyivel jobbak az új konzolon. Van azért erő ebben a gépben rendesen.
Kipróbáltam pár régebbi címet eszméletlen ahogy futnak még azt is túlszárnyalta amit gondoltam.. Na de kellene valami Next gen cím valami állejtős graf.Mit ajánlanátok?
Ma vittem végig. Egyik legjobb játék idén az biztos.
mondtamén! :D nem tudom melyik résznél van a demo, de valami mocskosul beadja az egész játék - mondom, nekem 2021 Top3-ban bőőőőben bennevan, de lehet még a top1-et is megmerem kockáztatni néki :D vágod hát olyan mocskos szinten beszippantott, hogy ebédszünet helyett ezt toltam inkább :DDD végletekig csiszolt, _A_ metroidvania, de tényleg.. én ilyen backtrackinget meg mapdizájnt nem éltem még - az utóbbit max a FROM gémek közelítik meg nálam -, hozzáteszem, azért vakargattam is a fejemet 1-1x, hogy most akkó hova (ne) menjek, de végülis mindig meglett a megoldás... Z-S-E-N-I-Á-L-I-S, ráadásul ez a MercurySteam a lokál Nótidog :D Utoljára szerkesztette: mucsácsó, 2021.10.28. 21:02:01