Nem az A21-et tartogatják, hanem visszalépnek az A10-re ha már 10 év. Terv szerint 1 év/verzió, most jöttek rá, hogy nagyon elkapkodták, nem mehet ez így tovább. És ezzel egy időben azt is üzenik a optimalizálást kritizáló játékosoknak, hogy ennél a verziónál már jóval kisebb lesz a gépigény. Utoljára szerkesztette: nibron, 2023.01.03. 22:53:26
Madmole-nek az életműve az a játék, szép lassan "nevelgeti" mint egy gyereket, igaz ez már hozott neki közel 80 millió dollárt, de hát kellett kenyérre neki. Gondolom nevelgeti és szépítgeti amíg a frissen jövő emberek fizetnek érte, azt ha nagykorú lesz elengedi a kezét és "arany" lemezre rakja. Mi meg végigkövethetjük ahogyan felcseperedik és folyton változik, lassan már családtagnak érzem :)
Azért a végtelenségig nem lehet ezt húzni, előbb utóbb már nem fogja megérni foglalkozni vele, mert nem fog pénzt termelni a játék, teljesen felélni meg nem akarják a játékkal a megtermelt pénzt, akkor alapból nem érte volna meg nekik megcsinálni. Igazából sztem már most is ott tartunk, hogy kb csak annak nincs már meg a játék akit vagy egyáltalán nem érdekel, vagy kivárja a rendes megjelenést. Ezt nyilván ők is tudják, ezért nem is terveznek már 1 max 2 alfát mielőtt aranylemezre kerül.
Dehogyisnem termel majd,mert utána jönnek a dlc-k,amik gondolom fizetősök lesznek.Tuti hogy a banditákat kitolják még a gold változaton kivül.Hála istennek búcsúzunk az alfáktól evvel a változattal,még a bétába kerül pár újdonság,meg optimalizáció,aztán jöhet az aranylemez. Utoljára szerkesztette: Ironman2, 2023.01.05. 23:19:27
Én most az alfa verziók tologatására gondoltam, azt már én is hallottam hogy lesznek később DLC-k is hozzá. Azért remélem nem azokkal fogják majd teljessé tenni a játékot, hanem tényleg csak ilyen kisebb extrák lesznek.
Engem mindig felvillanyoznak ezek az új alfák, csak már sajnos valamiért 1-2 hét után beleunok. De ezek a változások most tényleg kicsit átreformálhatják a gamot. Kb, mikorra is várható ez az A21?
"sajnos valamiért 1-2 hét után beleunok" Öregszel:) Gondfelejtőnek használom ezt a játékot. Amikor végzek a melóval, elindítom és egy idő után elfelejtem azokat a problémákat amivel a melóban küzdök. Bárhol be lehet fejezni, azután pedig nyugodtan aludni. Utoljára szerkesztette: nibron, 2023.01.10. 17:23:48
Továbbra is az a probléma hogy gyorsan túl könnyűvé válik a játék, és onnantól egyáltalán nem, vagy alig lesz benne kihívás. Az Undead Legacy moddal ez határozottan lassabban következik be, de ott is ugyanez a vége. Nem lesz benne kihívás. Szerencsére a mod készítője már mondta hogy tervben van hogy tesz bele majd új, erősebb ellenfeleket, a mostani új verzióban már vannak bazi nagy mutáns skorpiók, azok elég jól bírják az ólmot is, meg meg is tudnak mérgezni, ha nincs ellenméreg akkor gyorsan jön a halál :D. Az erdős biomon kívül mindenhol spawnolhat random a vadonban, 4 fajta is van belőlük, különböző erősségűek. Én inkább kerülöm őket :D Állítólag tesz bele majd később pl. mutáns pókokat is, meg sok egyebet tervez még.
A nincs kihívás részét persze akkor lehet mondani, ha normál, nem mazochista beállításokkal játszik az ember. Persze feljebb lehet emelni a nehézséget pl. azzal hogy éjjel nappal sprintelnek a zombik bekapcsolt feral sense mellett, 25% - 50%-ra visszavett XP és loot szorzókkal.
Amúgy béreltem egy Undead Legacy szervert magamnak meg havernak. 75% XP ráta van, zombik jog-on vannak éjjel nappal, feralok futnak, bloodmoon jog, random 1-7 nap között bloodmoon, plusz 5-20 közötti zombiból álló horda jöhet 8-12 órás időközönként, nappal feral sense van a zombiknál ami azt jelenti hogy messziről rádmennek, pl. a horda simán bejön utánam POI-kba akár küldi közben is, már néha feral zombi meg kutyák is vannak közöttük. Nem mondanám hogy unatkozunk eddig :D
Sok nehezítési lehetőség van valóban. Én alapból a loot respawnt kikapcsolom és a küldis házakat se lootolom duplán. A nehézségen kicsit felnyomok, így több ütés kell a zombiknak. Ha szerzel lőszert és gyártasz is eleget akkor igazán könnyű lesz a játék. Játszottam olyan mapon ahol csak wasteland van így azért kicsit nehezebb a kezdés. Jobban kell figyelni és már első este rendőrök jöhetnek. A bányászat se olyan könnyű, mert wasteland-en kevesebb az érclelőhely. Szóval van azért potenciál abban, hogy nehezíts a játékon. Illetve az is nehezítés, ha első halálig játszol.
Én még fel akartam tenni azt a modletet a szerveremre amitől csak a fején sérülnek a zombik, de ott valamiért nem akar működni. Ha ott megütöm testen a zozót, akkor egy pillanatra nem történik semmi majd ugyanúgy lemegy a hp-ja az ütéstől. Offlineban meg simán jó. Ki érti ezt ¯\_(ツ)_/¯
Ez nem az a játék, amiről az a hír járta, hogy fake? Nem mai sztori, tán még kamukovid előtti; ahogy látom, azóta sincs róla semmi kézzel fogható. Ellentétben a Dead Island 2-vel, amit áprilisra ígérnek.
A napokban kell jönnie valami játékmenet bemutatónak azt olvastam. Kicsit én is kétkedek, mivel elvileg március - április környékére volt tervezve a megjelenése. De amúgy szerintem ez is early access lesz először, ha meg is jelenik. Ilyen kaliberű játékot biztos hogy nem raknak össze 2-3 év alatt.
A játékot törölték a Stam-ról. Fent volt a váró listámon. "Állítólag" valami szerzői joggal kapcsolatos akármi miatt. A fejlesztők azt mondják, a márciusi megjelenést eltolták novemberre. A játékból eddig senki nem látott semmi konkrétat. Remélem, hogy azért lesz belőle valami, de kicsit túl szép volt amit eddig mutattak belőle. Bízom azért benne hogy nem lesz igazam. Meglátjuk novemberben.
Talán van még remény, bemutatták a 10 perces gameplay-t is. Bár túl sokat nem tudtunk meg belőle, a Tarkov szerű fegyvermoddoláson kívül. Nem tűnik túl izgalmasnak, de a látvány nagyszerű.
GAMEPLAY Ebben a videóban összefűzték mindazt ami eddig megjelent, lehet hasonlítgatni mit ígértek, és hol tart :)
Természetesen elnézést az ismételt OFF-ért. Ez még mindig elsősorban a 7 Days To Die fanoknak fenntartott hely :) Utoljára szerkesztette: Normen76, 2023.02.03. 16:20:21
Csak szerintem eléggé fapados? :/
Hogy érted? Grafikára szerintem teljesen rendben van, engem a külső nézet zavar kissé, jobban szeretem az ilyen játékokat belső nézettel játszani. Remélem lesz majd benne később, ha rögtön az elején nem is. A videóban persze eléggé a csaj karakter segge volt a fókuszban, szinte mindig lehetett látni. Biztos sok embernek fog tetszeni hogy nézegetheti majd folyton, nekem ez nem igazán szempont :D Sok játékelemet nem lehetett látni a videóban, oké hogy lesz fegyvertuning, más kérdés hogy mennyire lesz értelme, lesz e számottevő különbség pl. a különböző összeállítások között. A végén volt pár másodpercnyi harc, amúgy a nagy részét a futás tette ki a videónak. Látszik hogy kontrollerrel játszottak, szóval gyaníthatóan konzolon futott a játék. PC-n ebből kifolyólag valószínűleg ennél is jobban fog kinézni a játék.
Szerk.: Most látom hogy a linkelt videóban több minden is van, én csak a 10 perces új játékmenet videót láttam, abból írtam amit írtam. Ezek szerint legalább ADS biztos lesz, tehát célzásnál bezoomol az irányzékra a kamera. Utoljára szerkesztette: ntex, 2023.02.03. 20:57:15
Azért félelmetes az új karakter model,és animáció is hozzá,na meg a ruhák is animálva vannak.MAdmole twitter oldalán látunk róla egy gifet.Felül a link a bannerban.Alfa21-ben már jönni fog az új modell,és animáció,egy csapat dolgozik ezen külön.
Off: Azt is szerettem volna említeni, hogy miért külső nézet de lehet csak túlságosan fps b*zeránti vagyok. Ténylegesen jól néz kifele, csak valami olyan fura rajta, arra a Night of the Dead-re emlékeztet egy kicsit... azzal is mi a helyzi? Tényleg off off.
Egy jelentősebb update volt decemberben,avval jöttek meg a jármüvek is,meg új fegyverek,meg új worldmap.Szóval érdemes arra is beruházni,szintiszta zombihentelős a game,és ott fel kell kötni a gatyót,mert minden éjjel jönnek a hordák hullámban.Én abba is buktam bele.Épiteni még elég necces az elején,nagyon sietni kell.
szerk:azóta csak foltozgatták,de elég sürün. Utoljára szerkesztette: Ironman2, 2023.02.05. 13:08:16
Azért csak készülget az alfa 21,szép tempóban halad.HA igyekeznek,még idén kijöhet! Most éppen hatalmas erőfeszítéssel,áttextúrázták a jó öreg forge-t! Ez már a második áttextúrázása szegénynek:
Katt a kisképre! Utoljára szerkesztette: Ironman2, 2023.03.17. 11:38:18
Utolsó előtti. Még lesz egy A22. Hozzávetőleg 2 - 2,5 év még szerintem mire meg fog jelenni az 1.0, ha figyelembe veszem az eddigi tempót... Utoljára szerkesztette: ntex, 2023.03.18. 12:47:29
ilyen dögunalom streamet régen láttam. Ráadásul mostanra teljesen eljárt az idő a grafika felett, mindenki rtx, meg dlls 4, ők meg 6 évvel ezelőtti grafika. Ja és mire ez gold lesz még rosszabb lesz a helyzet. Utoljára szerkesztette: hapi, 2023.04.13. 13:31:58
Én még belengetném, hogy gold előtt átváltunk új grafikai motorra, ezzel a bétát is kitolnám 5 - 8 évre, addig maradna korai hozzáférésben. Egyébkén én, idén dec. 13-án adnám ki a ver.21-et amivel átléptetném bétába, olyan 10. évfordulós meglepi lenne. De ameddig tojik a tyúk, addig nem vágjuk le :)
Az A21 már nyáron, legkésőbb kora ősszel ki fog jönni, az eddigi menetrend alapján mikor elkezdik a dev streameket, onnantól 3-4 hónap és jön experimentalba.
Összefoglaló az első dev streamből ha valaki nem akarja az egészet végignézni, hanem csak a lényeget: Jövő szerdán elvileg lesz megint egy dev stream, ahol főleg a grafikai újdonságokról, új modellekről, textúrákról lesz szó elsősorban.
Azok is elhangzottak, hogy az eddigi tervek szerint május közepére megkapjuk az A21-et. Gyanítom hogy ez még experimental lesz, szóval június vége július eleje lesz a rendes kiadás kb. Az A22-re meg nem kell megint másfél évet várni ha minden igaz, hanem max 5-6 hónapot. Azzal fognak jönni az új karaktermodellek, új páncélok, és elvileg az NPC-k is többek között.
Kiadás után egyértelmű hogy zuhanni fognak az eladások. 3 féle játékos van. Akinek már rég megvan a játék, 2013 óta bőven volt idő megvenni. Van az aki kivár a rendes megjelenésig, ők mindenképp megveszik mikor kijön az 1.0, és van a harmadik, akit egyáltalán nem érdekel a játék, ők se eddig, se most, se megjelenés után nem fogják megvenni nagy valószínűséggel. Eladás szempontjából még 1.0 lesz az ami nagy bevételt hozhat, aztán kifújt. Utoljára szerkesztette: ntex, 2023.04.17. 21:05:57
Ezek az online játékok bedöglenek ki hamarabb ki később. Dayz is mekkorát ment az elején aztán a kutyát nem érdekli már.
Azért tudott ez a játék ilyen sokáig fennmaradni,mert kaptunk belőle idáig húszféle változatot,amik nagyban különböztek egymástól,csak az utolsó 2-3 verzió,ami már azonosnak tűnik témában,tartalomban,ebbe beletartozik a fejlődésrendszer is.Én kb sok mindennek örülök hogy belekerült,de sok minden nagyon fog hiányozni a régi változatokból.Szóval mindegyik alfa tartogatott rengeteg újdonságot,amiért érdekes volt újrakezdeni a karaktert nulláról.Nekem hatalmas élményeket adott a játék anno,az alfa21-re összekupálódunk,én nem inditok már szerót,szerintem megyünk randoméra,legyünk már sokan egy helyen,úgy az igazi.Támogatást viszont szívesen adnék,majd megbeszéljük.
Most nézem,szerintem itt a konzolosok fognak egy hatalmasat ujjongani,lehet már be is pisáltak amikor meglátták,hogy alfa21 is jön a gépükre.A stream szerint ps5-re,de gondolom ps4-re is átfirkálják,passz.Ez a portolási folyamat is kurva sok időt elvett tőlük,igaz külön csapat dolgozott rajta (dolgozik),amióta csődbe ment a Telltale Games,akik a konzolos verziót készítették.Jópár év eltelt azóta,hogy konzolon is behozzák a lemaradásukat.A legtöbb bevétel,most a konzolos verzióból fog befolyni.Halleluja.
Lesz továbbfejlesztés, gold után még lesznek további patchek bár ezek már csak főleg bugfixek és optimalizációk elsősorban, de biztos lesz még ingyenes tartalmi bővítés is, na meg persze fizetős DLC-vel is lehet majd számolni.
Semmi változás,csak felkészíti a gamet az alfa21-re.Viszont már most irják hogy az alfa20-as mentések nem lesznek jók az alfa21-re,új játékot kell mindenképpen indítani!
Várható volt mint minden új alfánál. Remélem ezt nem fogom "megunni" 2 hét után. :( Utoljára szerkesztette: undY1ng, 2023.04.21. 10:22:53
Nem lesznek ebben a verzióban sem olyan eget rengető játékmechanikai újdonságok, jóformán csak a karakterfejlesztés lesz. Meg pár extra ajtó, át lehet majd ütni / lőni a lyukas ajtókon, megújulnak a traderek, meg temérdek újratextúrázás, pár új tárgy az épületek körül. Ja meg a víz új fajta fizikája. De kb ennyiben ki is merülnek a fő újdonságok erre az alfára is.
Majd meglátod.:) Megszokhattuk már, de még ki nem adják, nem illik értékelni. Valszeg fogalmad sincs, mire, mennyi erőforrást "pazaroltak", és arról sincs, hogy mi mennyi energiába kerül ezen a fronton. De az biztos, hogy nem a legerősebb fejlesztőcsapat, és azt sem tudhatjuk, hogy miért. Manager, leader, szervező probléma lehet, mert a kódolás, rajzolás modellezés ma már "kubikus" tevékenység. Viszont ha nem tudják a csapatot értelmesen/optimálisan kihasználni, akkor ez van. Nézegettem a StarsOne-t, béta fázisban van, és most jött egy major frissítés. Na az simán ráver erre a játékra a csigafronton. 2021-ben volt utoljára frissítés, és a mostani smafu. Ismétlem, béta fázisban van. De azért van ellenpélda is, azt is tudjuk. Ebben a játékban azt bírom, hogy ennyi idő után is fejlesztik. Így aztán jelentőségét veszti az, hogy mennyi tartalmat módosítottak illetve pakoltak bele. És ha így nézem, inkább pozitív véleménnyel vagyok róla. Rohadtul nem érdekel mikor adják ki, amikor kijön majd játszom vele. Addig van egy rakás másik játék. Így látom 5994 játszott óra után.
Nem ez lett eredetileg ígérve, ennyi lett. Ugye A20-ra ígérték A18 vagy A19 körül a banditákat is, most megint kitolták eggyel, mert nem akarják félkészen kiadni, amit mondjuk megértek. Modokban lehet látni mennyire képes az AI jelen állapotban, lehet jobb is így mindenkinek.
Azért alakulgat ez, érdekes lesz az A21 én azt mondom. Kapunk egy csomó új / megújított épületet is.
Plusz jön ugye egy új fajta küldi ismét, aminek a neve "Infestation" lesz, és a lényege hogy meg kell tisztítani egy különösen fertőzött épületet, amiben így 2x annyi zombi fog spawnolni mint a sima verziójában. És az épület Tier szintje így egyel nagyobb is lesz, ami azt jelenti hogy a T5-ös alap épületekből így T6-os lesz a küldi által. Értelemszerűen a reward is jobb lesz a küldi és az épület végén.
Elővettem a játékot , gondoltam megnézem milyen is lett az A20 és hogy fut a pár hónapos gépemen. A helyzet döbbenet, a optimalizáció még mindig egy kalap f@s. Nem is tudom hány forintért kéne venni gépet, h ez a játék lag mentesen fusson. Mondjuk nem single play-ben próbáltam ki, lehet ott jobb a helyzet. (még hordát sem láttam és olyan dolgot sem aminek le kéne terhelnie a gépet) Ilyen grafikával és ilyen gépigénnyel ez a játék nagyon szar. Még a pokolba elátkozott Fallout 76 is sokkal jobb ennél, mint grafikában , mint gépigényben.
Downtown (belvárosi) részeken az én gépem is elhasal (5500-as Ryzen, 32GB RAM, RTX 3060), ott 35-40 fps-ek vannak, máshol mindenhol 72+. A T5 felhőkarcolókban sokszor nem lehet normálisan harcolni a rengeteg zombival ennyi fps mellett. Állítólag az üvegek miatt droppol ennyire, azt mondták javítani fognak rajta.
nekem a 70fps meg sem rezzen. kicsit állítani kell a grafikai beállításokon, mert van benne hibás rész. Unity-ben van vmi bibi, de nem igazán értem, mert a Forest pölö tök jó. Nem igazán vettem még rá a fáradtságot, de nem is igazán érdekel.
Mikor először kezdték ezt a streamer weekendet, akkor írtam ki magamból a fórumon hogy milyen jogon kapják meg hamarabb a streamerek a frissítést ha már én is kifizettem a játékot? Azt hittem velem van a baj, hogy sem az igazság érzetem sem az egóm nem bírja elviselni, hogy egy kifizetett terméket megkap hamarabb egy olyan ember, aki nem is fizetett érte, én meg aki fizettem érte várnom kell. Mert ha esetleg még tesztelnének vagy módosítanának valamit akkor sem lenne sztem jogos alpjuk arra, hogy engem kizárjanak.
Szerencsére nem én vagyok a helikopter mert most páran elég erősen beleálltak ugyan ebbe a témába a hivatalos forumon. Mondjuk engem ezért örökre kitiltottak még csak olvasni se tudom (tudnám hivatalosan) a fórumot. Utoljára szerkesztette: hapi, 2023.05.07. 21:04:09
Mondjuk engem speciel abszolút nem érdekel és nem is zavar hogy a streamerek előbb játszanak vele :) Kell a játéknak a reklám. Türelmes vagyok, van bőven mivel játszani.
egy kifizetett terméket megkap hamarabb egy olyan ember, aki nem is fizetett érte, én meg aki fizettem érte várnom kell.
Ezt hogy kell érteni? Aki nem fizetett érte, az max ajándékba kaphatta meg a játékot, mert egyébként nehezen játszana vele. Tudtommal ez már több alpha óta így van, hogy a streamerek mindig előbb játszhattak az új verzióval, épp a reklám és hype miatt.
Úgy értem, hogy ezek a stremerek nem kell megvegyék a játékot, nem kell hogy legalább pár 10 óra játékuk legyen benne, elég ha van x (nem tudom idén pontosan mennyi) követőjük.
ez olyan vihar a biliben. Irigyellek kissé, hogy ilyenekre van időd. Másrészről tényleg nem kellene erre ennyi energiát fordítanod, nem tök mindegy mikor kapod meg? Úgyis amikor kiadják tele van még hibával, kell még legalább 2 peccs, hogy rendesen játszható legyen.
Egyáltalán nem erről van szó hanem az elvről. Sajnos sokan úgy gondolkodnak mint te azért is tartunk itt. Egyébként nem hiszem hogy fogok ezzel a builddel játszani, úgylátom a lényegi részek kimaradtak, majd talán a kövivel.
azért mert ez a neve még nem biztos, hogy ez egy teve.:) az elvtársak mindig is biztosítottak fórumokat a vitára. sőt mondhatnánk kötelező volt vitatkozni (legalábbis elvárt volt) mivel, hogy vitával születik meg az egyetértés. lehetett mondani bármit, de vállalni kellett érte a felelősséget. a lényeg az, hogy amikor szavazásra kerül a sor, akkorra legyen egyetértés. MLK-n, meg MLE-n tanították is. Különböző szinteken voltak a taggyűlések, szinteken belül pedig az értekezletek. Szóval örülj neki, hogy ezekről szerint semmit sem tudsz (a hsz-ed alapján ezt azonnal levágtam). A nyolcvanas években a vörös csepelben létrehoztam egy önálló elszámoló részleget, ne tudd meg mit kaptam nap mint nap. Csak röhögtem rajtuk annyira szánalmasak voltak. Mondjuk alapvetően az volt a szerencsém, hogy szükség volt arra amit csináltunk. Még azt is elértem, hogy ha levelet küldtek, ne írják a nevem után az elvtárs titulust. Idővel az elvtársak kénytelenek voltak engedélyezni a VGMK-t országszerte (de ezzel is elég nagy kárt okoztak a gazdaságnak). Érdekes időszak volt.