A felvetés jogos, ezen eddig nem is gondolkodtam el. Ráadásul a szervezetben kószáló méregmolekulák ki vannak téve a szervezet támadásainak, tehát élettartamuk korlátozott.
Csak a kicsi szörny csinálhatja. Nevezzük Maxwell-Sátánnak
sok van abból, csak össze vannak nõve egy sokmagvú izomrosttá de a lényeg, hogy ennyi fehérjemolekula véletlenszerûen mozogva esélytelen, hogy megtalálja azt a pici helyet ahol a gátló hatást ki tudja fejteni. tehát valakinek irányítania kell. de ugye az ALKOTÓ nem lehet, hiszen miért pusztítaná el amit alkotott, tehát lennie kell egy PUSZTÍTÓNAK. és pont. aki ezt nem érti, az evohívõ fanatikus, aki nem látja a valóságot.
De miért pont odamenne, mikor annyi más helyre is mehetne? Meg még izomsejtbõl is jóval több van mint amennyi molekula ennek a halálos dózisa. De ok, tegyük fel, hogy néhány ilyen molekula véletlen bolyongása során megtalálja a megfelelõ sejtet. Annak a sejtnek egy icipici része az amit gátolnia kell, hogy a csudába találná meg a megfelelõ sejteknek azt az icipici részét teljesen véletlenül minden alkalommal amikor halálos dózis adnak be ebbõl a méregbõl? Hát ez kérem teljességgel lehetetlen! Logikusan gondolkodva, kell lennie egy SÁTÁNnak, aki ezt a gonosz fehérjét a megfelelõ helyre irányítja. Ez egyértelmû, aki nem látja, az vak, hülye, vagy elvakult evolúcióhívõ!
Nem kell az összes sejthez eljutnia. Elég ha a légzõizmokat, vagy a szívizmokat lebénítja. A véráram pont a megfelelõ helyre viszi õket, és csak annyit tesz, hogy leállítja a mozgatóimpulzost. A szívnek is kell némi idegi parancs (színuszcsomó), hogy dobogjon. Ez nem mûködik és kalap-kabát.
Azért mókás, hogy ennél nagyságrendekkel több sejt van az emberi szervezetben, ezek a molekulák pedig véletlenszerûen mozogva mégis megtalálják a megfelelõ sejteket, majd abban a megfelelõ molekulákat... Hol vannak a kreák, akik kiszámolják, hogy ez lehetetlen, ezért léteznie kell egy PUSZTÍTÓnak aki megfelelõ helyre mozgatja ezeket a molekulákat. Itt a bizonyíték, hogy a sátán létezik!
Tréfát félretéve: nekem kb. 50 milliárd db molekula jött ki, a hagyományos (régebb ismert) toxin molekulasúlyával számolva. Wkipédia
Ez a 8 trillió nem stimmel. 0,0013 mikrogramm az 1,3*10^-9 gramm (1,3 nanogramm) Ha ezt elosztom 8 trillióval (8*10^18) akkor 1 darab molekulára kb. 1,5*10^-28 grammot (tíz a minusz huszonnyolcadikon) kapok. Ezzel szemben 1 db hidrogénatom (proton) 1,6*10^-24 gramm. Vagyis kb. 10 ezerszer kisebb lenne ez a szuperméreg molekula, mint egy proton. Ez ám a felfedezés!
"A DNS-szekvencia közlése azonnali veszélyt jelentene a társadalomra"
Annál nagyobb veszély nincs az emberiségre, minthogy az usákok már rátették a mancsukat.
Ne fossál még be, a világ számos víztározójában van botulinum toxin. De az ózon és a vas-klorid hatásosan koagulálja és így aki végül onnan iszik nem fordul fel.
Mellesleg ezt az egészen úgy, ahogy van, titokban kellett volna tartani.
Vagy egy világvégehívõ elmebeteg több tonna tejbe vagy tápanyagban felszaporítja, azt bele az óceánba. Ha nem lebomló, hanem stabil anyag, akkor kakukk.
Ha jól tudom, minden exotoxin (így a botox is) protein vagy legalábbis peptid, tehát DNS szekvenciáról kódolódnak. Ami sokszor nem is a baktérium kromoszómáján van, hanem extrakromoszómálisan egy plazmidon (részben vagy teljesen).
De pl. az endotoxinok lipopoliszacharidok, tehát max. az azokat létrehozó enzimrendszerek kódolódnak DNS-rõl.
"Megfelelõen adagolva" a probléma. Fegyverben nem hinném, hogy túl precíz lenne az adagolás, legfeljebb csinálsz belõle egy x-edik féle vegyi töltetû rakétát. Ami semmivel sem lenne hatékonyabb, mint a mostaniak, azok is elég erõsen overkillre gyúrnak, a halálos dózis sokszorosát szórják szét lokálisan.
Nem hinném, hogy fegyvernek alkalmasabb, mint bármelyik másik már ismert idegméreg...
Terrorizmusra már esélyesebb, kevesebb anyagot könnyebb a célterületre csempészni. Viszont sufni módszerekkel meg az elõállítás problémás.
Szerintem egy kissé szenzációhajhász ez a "nem adjuk ki" dolog, fõleg azt tekintve, hogy a botoxok egyébként is igen erõs mérgek*, és mégis, a szájbatekert KOZMETIKA használja elsõsorban.
*Wiki szerint: "Ez a toxin a ma ismert egyik leghatásosabb méreganyag, csupán 30 pikogramm testsúlykilogrammonként már halált okoz." (Ez még nem az új cucc, ha jól látom)
Azért ez elég komoly méreg. 14 gramm megfelelõen adagolva elég az emberiség megmérgezéséhez. Ha a laborban a baktériumot elszaporítják, és a toxint elkülönítik, akkor abból igen komoly fegyver születne.
Oh? Erre nem gondoltam, feltételeztem, hogy a baktériuméról van szó. Köszi.
mcganyol: mivel ez lényegében idegméreg, így elképzelhetõ, hogy gyorsan öl és az is, hogy kis mennyiség is elég belõle. Az idegrendszer nagyon gyorsan közvetít mindent, így a mérgezések hatásai is gyorsabbak.
"0,002 mikrogramm beadásával" ez most komolyan érdekel hogy ennyi anyag hogy tud úgy tünkretenni bármit egy emberben (belátható idõn belül) hogy az meghalljon. Most nem akarok nagy hülyeséget mondani, de ez érzetre tizes-százas nagyságrendû baci bejuttatását jelenti. ha ennek így sok idõ kell meg bent szaparodik akkor ok, de gondolom ez nem az 5perc alatt öl szint.
Ciános témához, a ciánmérgezés nem visszafordíthatatlan, megfelelõ vegyületekkel kezelhetõ. persze a kémfilmekben hülyén nézett volna ki ha a félelmetes erkölcsi magasságokba emelkedõ ciánkapszulára harapó ügynököt a gonosz vallatói egy perc alatt (még a fulladásos halál elött) "meggyógyítanák".
Ennek van DNS szekvenciája, mert a botulinum toxin egy fehérjemolekula.
Totál zavaros a cikk, olyan, hogy "méreg DNS szekvenciája" nincsen, meg az sem teljesen tiszta, hogy most egy HALOTT gyerek székletébõl mutatták ki? Ha ilyen nanogrammok ölnek, akkor gondolom...
Ebbõl a változatból sem derül ki... http://index.hu/tudomany/egeszseg/2013/10/15/nincs_ellenszere_az_uj_szuperbotoxnak/
CSNTKK!
"Ugyanakkor a megoldási folyamat is lassul, hiszen így más kutatólaborok nem tudnak bekapcsolódni a munkálatokba."
Dehogynem. Elkérni attól még el lehet. Feltéve, hogy a @ után egy egyetem neve, és nem pl. alkajida szerepel... :D
A celebek/sztárok/akárkik biztos örülnek, kevesebb botox kezelés kell az arckisimításhoz... :D