1. Naná, hogy lehet rakni PCre is macOS-t, pláne mióta intel procikra váltottak. De nem legálisan, és kell konfigurálgatni a telepítõt, amit egy átlagfelhasználó nemigazán tud. Én úgy látom, hogy igenis lenne rá kereslet.
2. A windows update-et most is és 10 éve is be tudtam állítani. A problémám azoknál a gépeknél kezdõdik, amelyeket nem én használok és a körülmények végett az automatikus frissítés be kell legyen kapcsolva. Ennek következményeként többször elõfordult, hogy bekapcs után lazán belement egy huszonvalahányperces update-be. Szóval joggal szidhatom a Microsoftot, mert máshol meg tudták ezt jobban oldani.
Ha akar jó kijelzõt az MS/Nokia, vagy akárki majd vesznek a Samsungtól (vagy mástól) panelt, lehet olcsóbb is mint felfuttatni a saját kijelzõket gyártó részlegüket, feltéve hogy rendelkeznek ilyennel.
Oszt próbálta-e már kend? Mer a legtöbb fikázó sose.
Én meg azt nem értem, hogy milyen "tudás"-hoz juthat így hozzá az MS. Mert ha õk maguk fejlesztenék, és/vagy gyártanák a kijelzõket, akkor még érteném a dolgot, de mivel külsõ beszállítótól veszik, ez a hatalmas "tudás" kb. annyiból áll, hogy másik típusú panelbõl kell rendelni.
Kb. olyan, mintha zöld csempe helyet (csak hogy stílusos maradjak) kéket venne az ember a csempeboltban. Hát fantasztikus tudás, és tapasztalat. Egy sorral lejjebb kell tekerni a beszállító termékeit tartalmazó listát, és ott kell rányomni a "Buy" gombra. Gondolom egy ilyen panel akár 1 egész dollárral is drágább lehet, nekünk meg majd jól eladják +20 rugóért. Ez van.
Megint egy cikk, aminek semmi értelme. MS/Nokia reklám.
Még talán ingyen sem kellene egy olyan telefon/táblagép amelyen win 8 vagy ahhoz hasonló förmedvény valami fut a háttérben. A cikkhez hozzátenném hogy itt nem a termék tulajdonságaival volt a gond eddig sem, hanem magával az os-el ami az adott eszközön futott.
Ez mekkora bullshit cikk!
Miért kellene ahhoz szakember, hogy kiválassza a jobb tulajdonságú panelt? Lekérem a gyártóktól a paramétereket, leellenõrzöm, és megrendelem a jobbat, ha ez a cél.
Érthetetlen, miért nem tudják eladni - bár ha kicsit is, de folyamatosan javultak az eladásaik ismét. Hagyományos telefonok piacán meg piacvezetõk folyamatosan, kár, hogy az okos-szegmens nem jött össze úgy nekik. Maguk a készülékek kiválóak, a WP tartja vissza az embereket, nekem sem volt szimpatikus, bár lehet, hogy megbékéltem volna vele, ha használom is.
Össze lehet rakni olyan PC-t, amire simán felmegy a MAC OS. Mégsincs rá túl nagy kereslet. A windows updatet meg be kell állítai. Nem túl bonyolult. Többféle lehetõség van, azért szidni az MS-t mert te 10év alatt nem tudtad beállítani magadnak úgy az update-et, hogy neked megfeleljen, kicsit fura.
Amúgymeg M$-ék elmehetnek a francba. Elfelejtették, hogy nem a felhasználók vannak értük, hanem fordítva. Ha a macOS elérhetõ lenne/lett volna pc-kre is rég eltüntek volna, mint a szamár a ködben.
Néhány perce épp a win-update bosszantott fel, sürgõsen kellett egy doku, de nem lehet megnyítani, mert várni kell míg az update felmászik. És ezt több mint 10 éve nem tudták megoldani...