sajnos az írók is az olvasói szokésokhoz igazodnak. illetve az igazi írók többnyire nem, az amatõrök viszont igen. így születik meg egy csomó unatkozó, írói tanfolyamot végzett háziasszony vámpíros, ûrlényes, farkasemberes, zombis stb. tiniregénye és nevetséges krimije.
Azért jobban szeretném ha a könyvek továbbra sem rólam (azaz pontosabban az átlagolvasóról) szólnának :)
No talán most:
"Igen, papnak, pogány papnak éreztem magam; s egyszerre egy üzemben ébredtem fel, s ez az üzem valamilyen átmenet volt a bordély- és az áruház között. Évszázaddal elébb Goethe már panaszkodott, hogy sok a folyóirat, gyanúsan sok a könyv és az író. Schopenhauer már teljes és félelmes valóságában látta a veszélyt: az irodalom átalakult termeléssé és üzemmé, tõzsdévé és alkuszok csarnokává. Mint Krisztus a Templom kapujában, mikor korbáccsal veri ki a Szent Helyrõl az üzéreket, úgy acsarkodott és hörgött minden és mindenki ellen, ami és aki vesztegetni meri a szellemet, árucikket csomagol a gondolatból, idomítja az alkotó lelket: a hamis bírálat, az irodalmi tõzsde rosszhiszemû értékelései és mesterségesen megszabott tiszteletdíjai, a szellem emberének üzemi alkalmaztatása, a közönség ítéletének elsorvadása, a költõk politizálása, az írók hamis világi becsvágyból fakadó politikai szerepe ellen. Mord próféta volt, a Templom kapujában, komor és tehetetlen. A Templom már az õ idejében is megtelt alkuszokkal, az írókat és a szellemet vették és adták, mint a tömött libát. A legnagyobbak, a legtisztábbak és legerõsebbek is kénytelenül alkalmazkodtak a kegyetlen verseny íratlan feltételeihez. A sajtó 'fejlettsége' lassan elárasztotta az életet azzal a felületes értékeléssel, amely villámgyorsan tudatosít, de ugyanolyan gyorsan és félelmesen meg is zavarja a lelkekben a fogalmazás és ítéletalkotás folyamatát. Az írók és a kiadók 'siker'-ben és 'példányszám'-ban kezdettek gondolkozni... s vajon mit érezne Goethe vagy Schopenhauer századunkban, egy-egy Goncourt-díj, vagy más, 'irodalmi pályadíj' kihirdetésének napján, mikor a futtatott írók és mûvek nevei és címei úgy pompáznak a lapok elsõ oldalán, mint a lovak és mûlovarok fényképei, az oddsokat már napokkal elébb adták és vették a piacon, a nagy kiadók oly rejtélyes mosollyal emlegették jelöltjeiket, mint a versenyistálló-tulajdonosok a nevesebb kancákat a derby napján, a 'gyõztest' azonnal fényképezték, magnéziumfényben állott a világ elõtt, kissé hülye és zavart vigyorral, mintha éppen egy kerékpárverseny elsõ díját nyerte volna meg... A korszak félkegyelmû versenyhajlama és rekordvágya átfertõzte a szellemi életet is. Az irodalom belsõ értelme nem tudott többé azzal a tiszta erõvel sugározni, amely nélkül nincs igazi hatás, nincs megtisztulás. Ez a belsõ értelem nem más, mint hogy az író könyörtelenül és a legtökéletesebb formában az igazat mondja, mindig az igazat, azt az egyetlen, végsõ igazságot, amely a szépség és a dallam is: mert az igazság mindig szép és dallamos, az igazság mindig mûvészi. Csak a hazugság torz és idétlen, giccses és hamis." ========== Kassai õrjárat (Márai Sándor)
"Olyan általánosságokat már sikerült megállapítani, hogy minél hosszabb egy krimi, annál gyorsabban ugranak az emberek a mû végére, hogy megtudják, ki a gyilkos." Az beteg.
Van tobb angol kollégám, akik nem olvastak még 10-nel tobb konyvet életukben és azt hiszem, ez eléggé általános ebben az angol városban. Remélem nem, egyszeruen átlagolják a fogyasztói szokásokat világszerte!
Informatika és tudomány
