Off: Ha szemszín szerint rangsorold az embereket, az baromság, persze, ahogy az előbb definiált liberalizmusod is - politikáról és társadalmi koreszméről volt szó.
Tiszta vizet öntve a pohárba: A középkor rendjét a humanizmus és a racionalizmus kezdte el megbontani, ezen nevelődött az ateizmus, materializmus és a liberalizmus. Ennek folyománya az ún. demokráciára, kommunizmusra vagy anarchiára való törekvés (az ókorban is felbukkantak elenyésző mértékben). Tradicionálisan és tradicionális szempontból hívjuk ezeket mind baloldali törekvéseknek - jobboldali pedig egyedül a tradicionalista, monarchista hozzáállás. A nemzeti szocializmus tehát baloldali vagyis irányzat, a fasizmus pedig nagyjából a két oldal eredője (de attól függ, pontosan milyen "fasizmus"). A pártrendszer és a szavazás is baloldalinak tekintedő. Egy párt lehet jobboldali, ha a tradicionalitást tűzte ki zászlajára.
Olyan nem is kell, h miondenki egyenlo legyen(bar nem lenne rossz), a lenyeg az, h a torveny, a jog a kozossegre vonatkozo szabalyok tekinteteben legyen egyenlo.. Mi a francot erne 1 olyan jogszabaly amelyik azt mondana, h a kekszemueknek 5 ev az, ami a barna szemueknek 3, ugyanazert a cselekmenyert.. Persze a gyakorlatban a torveny elotti egyenloseg sem valosul meg, de az mas tortenet...
Minden=dekadencia, amennyiben kizarolagossagra es szelsosegessegre torekszik.. Mindenki "liberalis", ha sajat magarol van szo.., te is.. Nem szeretnem, ha csajom burkaban jarna, vagy megmondjak neki, h mit vehet fel, hanem eldontheti, h miben jar: akkor mar liberalis vagyok..? Az.. Ha eszembe jut, h bedobok 1 sort es nem szeretnem, ha valaki(akarki) eldontene helyettem, megtehetem e: akkor mar liberalis vagyok.? Az.. Ha eszedbe jut, h elugrasz a Berlinfest-re es ezt metheted szabadon akkor mar liberalisabb vagy, mintha ezt pl. nem tehetned meg vmilyewn okbol.. Vegtelensegig lehetne folytatni.. Te is maris liberalis vagy, ha nem szeretned, hogy mas dontse el helyetted, h mit vegyel fel, mivel toltsd a szabadidod es hol, elmondhasd szabadon a velemenyed, stb.stb... Gondolom ezt szeretned.. Akkor liberalis vagy.. Mivel pl. ugy erzed, h a velemenyedet nem mondhatod el szabadon(ez tenyleg igy van), ezert elkezded utalni a liberalizmust(pedig pont a liberalizmus hianya a problema es vmi liberalsinak hazudott torzszulottel van igazabol a problema) De ez nem politikai topic..
Ezekre az ideákra való törekvéssel sem értek egyet (mellesleg, láthatóan az sem működik). A liberális szellemiség eleve dekadencia. A társadalmi hierarchiára pedig szükség van egy működő társadalomban - olyan nincsen, hogy mindenki egyenlő. (Most sincs olyan és ha lenne is rossz lenne.) Pl. az általános választójog úgy abszurd, ahogy van.
Repkednek am a kommentek is rendesen.. Arrol senki nem ertekezik, h a helyi hatosagok miert nem probaljak meg a biztonsagos kozlekedesnek meg a latszatat sem fenntartani..?! Kozlekedes-rendeszeti jogszabalyok semmibevetele tortenik(pl. kozuti kozlekedes szandekos veszelyeztetese: ez sulyos buncselekmeny) es ilyenkor az osszes delikvenst ossze kellene fogdosni es gyorsitott eljarasban (mivel a helyi jogszabalyok betartasa nem erdekli oket) ki kell toloncolni es kitiltani (minimum)10 evre az EU-bol.. Az egesszel az a baj, h a jogszabalyokat veszik semmibe ugy az idegenek, mint a helyi hatosagok(ez utobbiak szerencsetlenkedese az oka annak ami tortenik, a tobbi mar csak kovetkezmeny.. ha a migransok nem ismerik a szabalyokat, a hatosag feladata/lenne/, h felvilagositsa oket es kokemynen betartassa es nem balfasz MadMax-ek probaljanak ervenyt szerezni a torvenynek..)..
Jo lenne, ha ez nyilvanos lenne: kivancsi lennek azokra a teruletekre, amiket a franciak "jovahagytak".. :D Viszont ha megerositik a meg letezo szir (kormany-)eroket az oroszok(vegyverzet, felderitesi infok, stb.), akkor talan legitamogatas nelkul is kepesek leszenk eliminalni a nem IS bandakat idovel.. Gondolom a ruszkik celja elsodlegesen az IS utanpotlasi es olajszallitasi vonalainak a bombazasa lesz mostantol..
csak éppen ott a bibi, hogy azután csaptak le rájuk miután nyilvánosságra hozták, hogy a török titkosszolgálat ládáiban amit szíriába küld nem épp kaja vagy ruha van, sokkal inkább fegyver :D
Joo, de te nem keszitesz rola videofelvetelt es teszed kozze, h mekkora mayer vagy... (Gondolom) Szamomra ez a tahosag, de ez szubjektiv velemeny(volt, es ezt igy is fogalmaztam meg)...
"Vegyetek elő egy térképet, és mutassátok meg, hová dobhatok bombát Szíriában”
– idézte fel Laurent Fabius francia külügyminiszter az elnöki találkozón elhangzottakat. Putyin és Hollande csütörtökön egyeztettek Moszkvában, ahol összehangolt orosz-francia fellépésről állapodtak meg az iszlamista terrorszervezettel szemben.
Dehogynem lehet. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a felkelők egy, esetleg két óra alatt adják meg magukat - és át a fegyverzetet az Iszlám Államnak.
"..Terroristákkal való együttműködés vádjával letartóztattak két újságírót Törökországban..."
Tok jo: letartoztatjak oket terroristakkal valo egyutmukodesert, mert leleplezik a hazajukat, h terroristakat(felkeloket: Aszad szerint terroristak) tamogat..?? :D (Tenyleg egyre viccesebb a vilag..)
Amugy a felkelok tamogatasa miert ennyire "operativ"..?? Azokat lehet tamogatni.., vagy nem??
Kedden Stockholm város vörös-zöld-rózsaszínű többsége új stratégiáról döntött, hogy ellensúlyozza az erőszakot éltető extrémizmust. De ezt a stratégiát erős kritikával illeti többek között a Néppárt, amely úgy véli, hogy az az Iszlám Állam harcosait előnyben részesíti a lakásra várók sorában.
Többen kritizálják azt a stratégiát, amely szerint azok a személyek, akik el akarják hagyni az extrém csoportokat vagy visszatérnek a külföldön folytatott harcok után, kapjanak segítséget a megélhetéssel, munkával és lakhatással kapcsolatban. A kritikusok úgy látják, hogy ez az elképzelés »tejszínhabbal« jutalmazza a bűnözőket, és nem ad konkrét javaslatokat arra vonatkozóan, hogy ezeket a személyeket hogyan lehetne domesztikálni…link
Ez nagyon jó stratégia! Utoljára szerkesztette: ManoNegra, 2015.11.28. 10:58:24
De mitől lesz nálad sült bunkó? Káromkodás, rájuk húzza a vasat, vagy miért? Nem láttam végéig, csak belenéztem pár helyen, ott továbbra is egy ideges embert látok, aki kínjában, tehetetlen dühében viselkedik így. Csak gondolj bele a helyzetébe!
Jó a többi videója is Persze közben meg is jelentek a retardált cikkek, hogy megpróbált gázolni blablabla... Azért ez nem ugyanaz, mintha direkt felhajtana a járdára a gyalogosok után, csak teljes szélességében kihasználta az autópályát :D
Ideges.. Nem hiszem.. Inkabb egy sultbunko.. Meghallgattad, h miket kiabal magaban??(Vagyis a sajat magarol keszulo felvetel szamara..Sztm ettol bunko valaki..,par sor, v feles utan meg ok, de biztos,h nem pias) Az egesz viselkedese "civilizalt", ugy enblock..
neked lenne gyomrod mosolygós arcot vágni miközben ezek bemásznak a raktérbe és isten tudja mit művelnek ott?
hagyjuk már ezt az álszent hozzáállást, a fickó reakciója teljesen jogos volt ha nem szállítja le időben az árút akkor öt fogják elővenni a cégnél hogy miért nincs időben a helyén és miért van megrongálva a szállítmány.
Mivel éget? Csak nem azt mondod, hogy a hazugságra épülő politikai korrekt dumák kellenének mindenhol. A migránsok illegálisan egy autópályán eltorlaszolták az útat és illegálisan terrorizálják a kamionokat. Innentől kezdve nincs miért etiketett játszani
Az oroszok tartoztattak le torok ujsagirokat Oroszorszagban? Milyen terroristak? IS? (A nem IS-terroristak nem is terroristak, miert ne kaphatnanak ellatmanyt..? :D )
Egyelőre úgy néz ki, a törökök rosszul jártak ezzel az incidenssel. Az oroszok fokozzák a beavatkozást, a türkméneket legyalulták, borítékolható, hogy még jobban rászállnak az olajszállító teherautókra. Az angolok és a németek is küldenek egységeket, így a koalíció kiszélesedik.
Közben török újságírókat tartóztatnak le, akik bizonyítékot szolgáltattak fegyver és muníció csempészéséről a terroristák felé.
"...A liberalizmus, mint a kommunizmus és a demokrácia: megvalósíthatatlan..."
Hat abszolutizalt ertelemben valoban, de a tobb demokracia jobb mint a kevesebb, a tobb liberalis (szabadsag-)jog jobb, mint a kevesebb es ez a lenyege.. Nem szabad abszolutizalni ezeket a rendszerfogalmakat..(A kommunizmus-t hagyjuk, mert az csak abszolut--totalitarius--rendszerkent ertelmezheto..) "..Only a Sith deals in absolutes.."
Azert a sofor sem 1 neurologus-bol lett gk vezeto...(Inkabb kussban maradt volna, mert magat/minket eget..., vagy nyugodtan csatlakozhatna a csapathoz.. Szomoru ez az egesz..)
Hivatalos adatokat a rendőrség nem akar közölni, de a nemi erőszak esetek kilencvenöt százaléka bevándorlókhoz köthető. Egész alternatív médiaiparág jött létre, ahol napi szinten listázzák az eseteket, amiket a mainstream média megtagad közölni (http://www.exponerat.net/category/sexualbrott/).
A Facebookon külön csoport alakult Mi, akik erőteljes intézkedéseket követelünk az erőszakhullám ellen elnevezéssel (https://www.facebook.com/Vi-som-kr%C3%A4ver-krafttag-mot-den-svenska-v%C3%A5ldt%C3%A4ktsv%C3%A5gen-331312140289598/).
Az egyes eseteket mind a média, mind a rendőrség igyekszik elbagatellizálni, az elkövetők érvrendszerét átvéve az áldozatokat »felbújtóként« ábrázolva, akik csak »azt kapták«, amit megérdemeltek. Előző levelemben említettem az esetet Alvestában. Engedelmeddel az egész cikket nem fordítanám le, mivel elég hosszú, hanem egy kicsit megszerkesztve adom vissza, remélem, így megfelel: A tíz (és nem tizenegy) éves lányt egy afrikai (szomáliai), felnőttnek tekinthető (száznyolcvan centi magas, nyolcvanöt kilós) osztálytársa erőszakolta meg októberben. Annak ellenére, hogy a srác fizikailag felnőttnek tekinthető, a negyedik osztályba járt együtt a kislánnyal. A kislányt már többször »tapizta« korábban, és emiatt az iskola rektora elé is került tavasszal, aki azzal mentegette, hogy »a fiúk azok fiúk«, valamint előadást tartott a panaszos szülőknek arról, hogy »mindenkinek ugyanolyan az értéke«.
A kislányt az iskolaudvaron egy bozótba vonszolta, és ott análisan közösült vele. A cikk írója nem tudja a srác életkorát, de megemlíti, hogy a bevándorlók sokszor alacsonyabb kort adnak meg, hogy ezzel is jogosultak legyenek a családi pótlékra és egyéb szociális támogatásokra. Mindezek tetőpontjaként a városi tanácsban az egyik képviselő (Thomas Johnsson, Moderat (Mérsékelt) Párt, amelyik együtt ül a Fidesszel az Európai Néppártban) az egész esetet úgy minősítette, hogy csupán »sötét alakok zavarkeltéséről van szó«, amelynek a célja »az iskolai élet károsítása«.
A kislány apja elmesélte az internetes újságnak (Fria Tider), hogy »hányt ettől a nyilatkozattól«, de elhatározta, hogy tisztázza az ügyet Johnssonnal, akit felhívott, és elmondta neki, hogy ez a legostobább és legbántóbb nyilatkozat volt, amit valaha hallott. Ezek után időpontot kért a havi hatvanhatezer koronás fizetést felvevő politikustól annak fogadóórájára, mire az letette a kagylót (http://www.friatider.se/m-toppens-attack-mot-flickans-familj-det-var-ingen-v-ldt-kt).....”
Taranthiel már fordítja is hollandra a hozzszólásait, (azt a kettőt). :-D Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2015.11.27. 11:40:52
Az ún. "liberálisok" sem liberálisok, valójában a "liberalizmus" sem liberális. A liberalizmus, mint a kommunizmus és a demokrácia: megvalósíthatatlan. Tehát a "liberális kettős mérce" egy irónia, nehezebb fejűeknek kisebb poénnal: "ún. liberálisok kettős mércéje".
"..A csütörtöki bírósági döntés ellentétes azzal a jelentéssel, amit az ENSZ Faji Megkülönböztetés Elleni Bizottsága adott ki augusztusban. A szervezet ebben felszólította Hollandiát, hogy feltétel nélkül elégítse ki a migránsok alapvető szükségleteit."
Holnaptol mindenkinek jarjon ruhazat, kaja, szallas (es hat p..na, mert az egeszseges ferfiaknak az is alapveto szukseglet) aki Hollandiaban tartozkodik, kulonben fajilag meg van kulonboztetve??
Raadasul a szemet, fasiszta angolok is: "..A britek is megpróbálkoztak hasonló szabályozás bevezetésével, de az európai emberi jogi bíróság végül nem adott ennek zöld utat.."
Ja és kapjanak ingyen kaját, amit utána eldobálhatnak, mert ugye olyan szar, hogy az csak nőknek vagy kutyáknak való... Magyar határon véres hurkát és házipáleszt kéne osztogatni (persze kár lenne ilyeneket rájuk pazarolni), aki nem kéri az nyugodtan visszafordulhat :D
szögezte le a jelentés egyik szerzője, Ion Diaconu.
Naná hogy ezt mondta, a nevéből ítélve román migráns. :D
"Amíg a migránsok Hollandiában tartózkodnak, joguk van az alapvető létfeltételekhez" - szögezte le a jelentés egyik szerzője, Ion Diaconu.
Érdekes felfogás, hogy jöttment külföldieket pl. holland hajléktalanok elé helyeznek... Bár úgy emlékszem nyáron Magyarországon is volt ilyen, hogy a "menekültek" kajaosztásánál elzavarták a magyar hajléktalant.
Ha megnezzuk a terkepet olyan az egesz IS, mint 1 koolaj-vezetek halozat(feketevel), ami az iraki olajmezoktol vezet Torokorszagba.. Tudom en, h veletlenul epp igy alakultak a frontok, merthat a haboru az egy ilyen bizonytalan dolog.... Bassza meg az aljas "Nyugat", nem tudok mast mondani...!!
Egyertelmu, h vannak bizonyitekok, csak senki nem akarja a tortenetet bizonyitani.. Ilyen egyszeru ez..
Az konnyen bizonyithato lenne(szamlak, penz mozgasa), h az IS (fokent) olajeladasokbol tartja fenn magat.. Nagy nyomozonak sem kell lenni, h nyilvanvalo legyen: kik veszik meg az olajat?? Iran? Szaud-Arabia? Sziria(a hivatalos meg letezo)? Irak? Az biztos(ezert ertelmetlen bizonyitgatni), h nem a nyersanyag exportor orszagok, amik korulveszik az IS teruleteket.. Egyertelmu, h Torokorszag az egyetlen nyersanyag importor, amelyik majdnem "hataros" az IS dominalta teruletekkel.. Vicc az egesz..
2 honap alatt meg lehetett volna fingatni az IS-t, ha elvagjak a nyersanyag szallitasi vonalait(ez altal a penz-csapot).. Csak talalgatni merek kiknek(pedig a kepessegeik maximalisan meg vannak ehhez) az erdeke, h ez nem tortent meg... Tenyleg egyre aljasabb vilagban kell elnunk??
Hat a lenyeget tekintve mindenkeppen az= neoliberalis gazdasagpolitika(alacsony adok; kulfoldi "befektetoknek" adokedvezmenyek+tamogatasok; "strategiai-egyuttmukodesi megallapodasok" kulfoldi cegekkel= olcso, kihasznalhato, jogfosztott, szakszervezetek nelkuli, viszonylag jol kepzett munkaero; penzugyi szektor maximalis megfeleltetese a globalis penzugypolitikanak; stb.) Az, h szajkarate szintjen mi megy az "illiberalis" hulyesegekrol az nem igazan lenyeges..
Szerintem ő inkább úgy értette, hogy lehetséges, hogy így van, de hol van a kézzel fogható bizonyíték. Mondjuk a Törökország felé tartó olaj szállító konvojok műholdképei szolgálhatnak bizonyítékként.
Ezzel azt allitod, h az IS a torokok tamogatando szakadara? Ne mar..
Avval maximalisan egyetertek, ha a torokok logisztikai(fegyverszallitasok, stb.) tamogatast adnak a szir teruleteken elo kisebbsegeik(turk mittomenkik) reszere es meg azzal is, ha ezek a kisebbsegek ugy dontenek, h elszakadnanak Sziriatol(akar ugy, h csatlakoznak az "anyaorszaghoz", mint ahogy avval, h az oroszok lakta kisebbseg a Krim-ben), de nehogyma az IS-tol "vasaroljanak" 1kg nyersanyagot is es a "vilag" kussol, mikozben a masik esetben ugat, radasul Moszkvat embargozgatja..!! Hol a torokok elleni embargo.??(Ez jogosabb lenne es nem azert mert egy szuveren allam egysege ellen harcolo kisebbseget tamogatnak)
Mit lehetne csinalni? A torokok azt allitjak, hogy ok nem uzletelnek az ISIS-szel, mas orszagnak meg nincs nyomozati jogkore naluk, hogy ezt ki tudna deriteni.
Az oroszok is nyakig sarosak az ukrajnai szakadarjaik tamogatasaban, raadasul ott meg egy rakat bizonyitek is van ellenuk, megsem lehet oket jobb belatasra kenyszeriteni.
Az IS-t gyakorlatilag a torok-biznisz tartja el(ezt eddig is tudtak az aljas, naci konteosok), megsincs semmi, max ejnye-bejnye.. Hm.. Utoljára szerkesztette: PSG 1, 2015.11.26. 11:37:09
Az igaz, h a Bundestag megszavazta, ha lesz UN hatarozat, akkor az NSZK csapatokat kuldhet Sziriaba?
Ezek a kuruc.info-s linkek es tomcat nyomora olyan jol megferne az NWO topicban... Probaljuk meg ezeket oda - a helyukre - visszarakni, nem kell a meg (quasi) ertelmesebb helyekre is injektalni oket!
A tipikus rend-ellenes, liberális kettős mérce nem csak Magyarországot, hanem egész Európát fenyegeti.
Németországban is csak addig tehetné meg, amíg nem végezné egy lámpavason. Ekkora mennyiségnél a helyi kvótába sem a bajorok, sem a kelet-németek nem mennének bele.
A masik pozitiv hozadeka lenne, h azonnal kiderulne mely orszagok is nacik..(Akik nem hajlandoak vallalni az aranyos terheket, leleplezik magukat azonnal es szankciokkal lehetnenek sujthatoak..Errol /is/ kellene szolni a vilagnak..)
Inkabb azert kellett volna lobbiznia az elmult 2 evben az UN-nel--a nemzetkozi tekintelyet latbavetve--, h legyen 1 altalanos ENSZ-kvota ami az osszes ENSZ tagallamra vonatkozna= minden olyan allam amelyikben nem folyik haboru, koteles az orszag mereteihez, es gazdasagi lehetosegehez merheto szamban befogadni olyan menedekkeroket, akik konfliktus-zonakbol menekulnek.. Szigoruan veletlenszeruen sorsolva ki a migransok kozott a befogado orszagot(migrans-lotto)..Igy elkerulheto lett volna, h olyanok is sorsoltassak magukat, akik nem az uldoztetes elol menekulnek, mert nem tudjak, h hova sorsolja oket a gep(Svajcba, v Chilebe pl.), de aki tenyleg az eletet ohajtja menteni, annak tok mind1..(Akinek nem, az egyertelmuen gazdasagi-migrans!)
Igy viszont mindenkeppen naci lesz, mert befogad az EU 1- 20 millio migranst(?) a jovoben(tobbet ugysem fog) es a tobbi 100millioval(akik azert indulnak neki, mert Europa szivesen befogadja/eltartja az eddigieket!) mi lesz majd?? Azoknak mit mond majd a Mutti?? "Nemetorszag megtelt, dogoljetek meg!!" Vagy mit??
Azt nem értem, hogy Merkel miért képzeli azt, hogy a hatáskörén túlnyúlva, más európai tagállamok belügyébe tartozó dolgokat is megszabhat.
Ha kvótázni akar, vagy migránsokat állandó mechanizmus alapján elosztani, ezt megteheti Németországban, a tartományok között. Utoljára szerkesztette: ManoNegra, 2015.11.25. 17:55:59