Befejeztem, szívből remélem, hogy ha kell, radikális lépésekkel, de megakadályozzuk a betolakodókat Európa elfoglalásában és felelősségre lesznek vonva az ilyen-olyan kollaboránsok. Ha helyzet lesz, az elsők között indulok. Kiszálltam, ennek így semmi értelme, ötoldalas esszéket kellene írnom minden felvetett témában, aztán kapom a félrebeszéléseket és ködösítéseket. kívánom, hogy mindenkire kimérje az igazságot a sors, ami jár neki tettei és mondandói alapján.
Az igen de azt meggátolni, hogy egyes országok pénz pumpáljanak a válságba ilyen olyan okokból, már sokkal nehezebb. Kerítést építeni gyorsabb és magyar szinten is megoldható. Utoljára szerkesztette: Jeffjohnson, 2015.08.26. 12:48:59
Szerintem itt te viccelsz. Eh, komolyan, tiszta 50-es évek, hanyatló nyugat mi most már aztán...felemelkedünk és a kapitalizmus összeomlik...az. Nagyon bejött. Mondom én: ez megy már hosszú hosszú ideje, majd mi jobban tudjuk, és ők szarok. Csak valahogy mégis mindig ott jönnek be a dolgok, ott működnek, itt nem, ott nő az életszínvonal itt nem, stb. Például azok a szerencsétlen skandinávok mondjuk ügye...áh...tök szar lehet nekik.
Amerika is inkább destabilizálta azokat a helyeket, ahová demokráciát ment osztani. Szerintem nem a hadsereg küldése a megoldás. Meg, amíg ezek a háborúk tartanak is kell tenni valamit mert ennyi embert nem tart el az EU.
A megoldás az lenne, ha a menekülthullám oka szűnne meg a háború. Tessék, nosza, kivállalja, hogy ezekbe az országokba hadsereget küldjön évekre, háborút viselni?
Én ezt úgy értettem, hogy mi megoldani nem fogjuk/tudjuk de magunkhoz mérten egy gyors reakciót (EU szinten) adtunk a problémára és sok uniós állampolgár szimpatizál velünk, hogy mi legalább próbálunk tenni valamit. EU-s pénz nem megy arra, hogy a rendőrök vannak kivezényelve a határra és számos egyéb járulékos költség is van de igazából nem ez a lényeg.
Miben volt igaza a Nyugatodnak? A virtuális, értéktelen gazdaság megteremtésében, aminek következtében létrehoztak egy látszólagos jólétet, ami még tart pár évig, aztán úgy döglik ki, hogy ihaj??? Előjelei már vannak bőséggel, totális eladósodás, bankválságok sorozata, stb. Ne viccelj már... És szerinted továbbra sem probléma, ha megérkezik ide 50-60 millió kultúra- és civilizáció idegen népség... :D
És az téged cseppet sem zavar, hogy annak az Uniónak a pénzei mennek el erre, aminek tagjai vagyunk, és aminek következtében akár a gazdasági válság is elmélyülhet, még kevesebb pénz jut az európaiakra, vagyis ránk és összeomlanak az elosztó- illetve ellátó rendszerek, amiket egyébként az európaiak számára kellene fentartani...
Gondolod a németek ostobák? Ja ennyire hülyék mi? Azért tartanak ott ahol. Naná. Ez a kedvencem, amikor egy fejlett, gazdag nyugati ország hoz egy döntést, és mi magyarok megmondjuk az szar, az hülyeség, ebbe tönkre fognak menni, mi jobban tudjuk, aztán az idő elteltével, jé, Nem mennek tönkre, mégse hülyeség, a dolog működik...mi meg továbbra is csórók vagyunk és szarban élünk.
De most...most tuti neked lesz igazad...most az egyszer biztos bejön. Igaz az elmúlt 200 évben nem jött be, és Nyugatnak volt igaza...de most...
800 000 "menekültet" fogadnak be ha jól emlékszem. Német szélsőség az aki tüntet és gyújtogatja azokat a házakat, ahova a menekülteket el akarnák helyezni. Persze meg lehet őket is érteni.
És kimondta hogy nekünk kell megoldani? Azt ügye tudod, hogy a menekültek ellátására, nagyobbrészt az EU ad pénzt. Nem mi fizetjük, és a EU-s tervek szerint, ha lesz kvótarendszer, azt se mi fizetjük majd, hanem nagyobbrészt az EU gazdagabb országai.
Macedóniában igen, itt még annyira nem. Kellemetlen, igen azoknak akik vagy érintettek vagy pedig szimpatizálnak ezekkel a nézetekkel de egyre több embernek a környezetemben is kezd elege lenni a helyzetből. Nyilván akiket kevésbé érint vagy messze vannak a szélsőséges felfogástól azok kevésbé érzik ezt problémának.
Kis ország vagyunk mi, hogy meg tudnánk oldani a menekült kérdést de egyre sürgetőbb az biztos. Viszont szerintem is kell tenni valamit, ami rövid távon segít, aztán elkezdhetünk gondolkozni a hosszabb távú megoldásokon (nyilván nem mi hanem az EU kollektíven- ami baromi sok idő).
Szerintem én is ezt mondtam: azok maradhatnak, a német javaslat alapján, akik háborús országból jöttek. Akik gazdasági ok miatt jönnek , mint a koszovóiak, azok nem.
A német kormány tervezi ezt, a nép pedig demonstrál és demonstrálni is fog ellene, majd figyeld meg - és teljesen érthető módon teszik majd ezt. Nem lepődnék meg, ha hamarosan az állampolgárok csoportokba szerveződbe a maguk kezébe vennék a kérdés megoldását. Nemzeti önvédelem címén mondjuk - teljes joggal.
Hagyjál már ezzel ,hogy erre mutass meg arra mutass bizonyítékot. Nem élek Szíriában, általános dolgokat mondtam, amik lenni szoktak, háborús viszonyok között.
Nem szokásom ilyen alapon különbséget tenni, legfeljebb rászorultsági alapon lehet, és jé? Képzeld, pont ezt tervezik a németek, aki háborús helyről jön be kell fogadni. Aki csak pénz miatt-mint a koszovóiak- mehetnek haza.
Szerintem meg minimum pénz- de inkább börtönbüntetéssel kell sújtani azt a magyar állampolgárt, aki segítséget nyújt ezeknek, ezzel ugyanis kollaboráns tevékenységet végez és egyértelműen hazaáruló. A segítséggel csak bátorítja őket, és arra ösztönzi, hogy azok hazaüzenve a többieket is bátorítsák, hogy jöjjenek csak, itt segítenek rajtuk. Ez bűn egy olyan helyzetben, amikor Európa egy háborús helyzetben - invázió - van. Aki annyira akar segíteni, az menjen ki a kérdéses övezetekbe és ott ténykedjen helyben. Utoljára szerkesztette: ElNano, 2015.08.26. 12:19:09
Igen, ez logikus, elzavarják a lakosságot a hadurak, fizetnek is érte - mutass erről valami konkrét tényt ami ezt bizonyítja -, és ott maradnak egymásnak egymással háborúzgatni, de hogy közben kiért meg miért, azt senki nem tudja. Szóval az a hadúri logika, hogy hülye nép, menjetek csak, mi meg lövöldözünk a szétlőtt, üres városokra és ezt fogjuk csinálni életünk végéig mert ez tök jó. És erre elvernek több milliárdot - amit honnan is szereztek? Teljesen logikátlan az egész felvetés.
Szánalmas vagy, hagyjuk. Teljes egészében alkalmatlan vagy arra, hogy bármilyen szempontból jogalapot képezz a betolakodók jelenlétére és azt elfogadtasd.
A valóság az, hogy a lakások legnagyobb százaléka a már említett 7-9.9 milliós sávba tartozik.
Ami tobb tizezer EUR.
A statisztika fogalmat meg at kene venned.: "A statisztika a valóság számszerű információinak megfigyelésére, összegzésére, elemzésére és modellezésére irányuló gyakorlati tevékenység és tudomány." (forras) Ergo az "mindig" a valosagot mutatja, maximum a modell es a parameterek nem teljes mertekben relevansak.
Szerinted. Mások szerint ,,libsibolsiszidóhazaárulómocsokrohadékdögöljmegtönkreteszedazországot" vagyok. Én meg azt hittem ,hogy bennem csak némi emberség szorult...
Tök klassz, hogy ezen a roppant lényeges kérdésen lovagolsz. Amúgy Szíriában és más háborús sújtotta országokban is van pénze egy rétegnek. Mondjuk akik a háborút vezetik. Ők sose szegények. Simán elképzelhető, hogy jó pénzért mehet a lakosság, csak mindenért hagyja hátra, a pénzből meg lehet tovább lövöldözni.
És ezek a nyerészkedők több milliárd dollár felett rendelkeznek, mert ugye több tízezer, ha nem több százezer ingatlanról és még több ingóságról beszélünk, amit felvásároltak csak idén... Az meg tudod nekem mondani, hogy a nyerészkedők (pontosabban kik ezek? bármilyen forrás vagy valami? valami jelentés a hatalmas ingatlanforgalomról az érintett helyeken? akármi???) honnan szereztek ilyen irgalmatlan, állami szintű költségvetést ahhoz, hogy nyerészkedhessenek?
Ha én nyerészkedő lennék, nem vásárolnék Szíriában ingatlant, mert nagy esélye van annak, hogy mindegyiket szanaszét bombázzák, aztán akkor nem tudok nyerészkedni. Meg kell nézni néhány képet Alepporól, ott min nyerészkedsz?
Mit nyerészkedsz egy átlagos afgán otthonon?
Afgán élethelyzet, itt aztán tényleg milliókat lehet kaszálni, ha eladod mindened...
Nem sokaknak nincs okmánya, hanem szinte egyiknek sincs. A határ mentén ezrével találtak szanaszét tépett papírokat. Tehát tudatosan megszabadultak azoktól.
Engem nem nyugtat meg, hogy nem országunk a célállomás, mivel Európa, a tágabb otthonom ugyanúgy veszélynek van kitéve.
Egész családok alig vannak közöttük, de akad. Te ezeket a nem jellemző képeket szúrtad be.
A reagalt postot iro pedig kizarolag olyat, amin ferfiak vannak, majd kijelenti, hogy "koránt sem vegyes nemi jelleggel a társaság".
És még te mersz hivatkozni statisztikákra?
Persze, en vegig azt mondtam, hogy ezek a fenykepek nem bizonyitanak semmit, majd ezt ala is tamasztottam azzal, hogy mennyire konnyu ilyen kepeket osszevalogatni. Jott is erre persze a hiszti, de akkor ugye nem amikor az eloszor linkelt kepekrol volt szo. Holott en vegig hivatalos adatokat szerettem volna, nem szedett-vedett kepeket... ;)
Nem mondtam, hogy van rá joguk, azt se hogy helyes, azt se hogy egyetértek ezzel, csak azt hogy ez van.
A keresztény kulturkört én nem hoztam volna fel, mert épphogy a keresztény tanítás azt mondaná, hogy segíteni kell a szegényeken, és az elesetteken, ergo be kell őket fogadni. Megjegyzem, Ferenc pápa is ezt mondta.
Mellesleg a menekültektől eltekintve, én is azt gondolom, akár egy emberről van szó, akár egy országról, annyin kell segíteni, amennyin tudunk. Mi nem vagyunk gazdag ország, kevesebben tudunk segíteni. Nem vagyok gazdag ember, ezért nem tudok mindenkinek pénzt adni, de amikor lehetőségem van rá, szoktam. Kíváncsi lennék, innen hányan adakoztak már amúgy életükben? Na mindegy. Egész egyszerűen ezt parancsolja az emberség.
Én azt is megértem, mindenkit nem tud Európa befogadni, és nem lehet mindenkin segíteni, én se tudok minden szerencsételennek alamizsnát adni, de annyinak amennyinek lehet kéne.
De hát ismerem már a dörgést, és tudom, ezért a véleményemért, majd jól megkapom milyen mocsokszemétrohadték vagyok, hogy más embereken akár segítenék is...hát...ez van, vállalom. Ilyen mocsadék vagyok.
"De, annak a statisztikanak a kontextusaban, az a realis valosag."
Nem! A valóság az, hogy a lakások legnagyobb százaléka a már említett 7-9.9 milliós sávba tartozik. A lakások jelentős része 89,8%. 20 milliót érő ingatlanár alatt van. Ez a valóság! Az, pedig, hogy egy szándékosan elferdített statisztikával próbálsz érvelni a több tízezer EURO-s lakásora, pedig pofátlanság.
"Lehet, hogy a "legolcsobb lakasok is tobb tizezer EUR-ba kerulnek" tulzas volt"
Dicsak buksi. Megy ez neked. Én csak a statisztika realitását kérdőjeleztem meg (lásd átlagbérek statisztikájára vonatkozó kijelentésem). Utoljára szerkesztette: Jeffjohnson, 2015.08.26. 12:00:14
Nem kaptam választ, hiába hajtogatod mint egy papagáj, ezzel is bizonyítva azt, hogy képtelen vagy válaszolni ezekre. Abban a cikkben annyi van, hogy egyesek szert tudnak tenni némi pénzre és kész az önellentmondásokra semmiféle feloldást nem kínál az írás. Ne vergődj, ismerd el, hogy nem tudsz tovább hazudozni a kérdések fényében.
Egy háború se tart örökké, és minden háborúban vannak nyerészkedők, akik mindent felvásárolnának.
Aztán, okmánya azért nincs soknak, mert az állam ahonnan jött, mivel épp háború van, nem ad. Ők illegálisan mentek el otthonról. Ebből következően a legális határátkelőn nem jöhetnek át, mivel oda okmány kell.vagyis ha meg mégis ott jönnek át, egyből menedéket kell kérniük!
De ők nem Magyarországon akarnak menedéket kérni, hanem Német, vagy Angliában, ezért odáig akarnak eljutni, és ott fognak majd legálisan , menedéket kérni, stb, de ahhoz hogy Londonig vagy Berlinig eljussanak, illegálisan kell átkelniük a közbe eső országokon. Nem olyan bonyolult ez,
Te meg azt vedd figyelembe, hogy van egy schengeni-övezet, amin belül tökéletes jogszerű bármilyen mozgás az EU-tagok számára. Na most ugye a szírek, afgánok, afrikaiak nem EU-tagok ha jól tévedek, ebből fakadóan semmiféle jogalapjuk nincs semmi hasonlóra. Engem cseppet sem érdekel, hogy a harmadik világból származó bevándorlók mit akarnak. Ez itt nem az ő földjük, sosem volt az és sosem lesz az. Európa egy jól körülhatárolható közösségé, és ha annak meglétét, az ottani életszínvonalat, biztonságot, kulturális-civilizációs egységet kívülről érkező barbárok fenyegetik, akkor fel kell lépni ellenük. Mint korábban írtam, a szegénység nem jogalap, mert ha az lenne, a világ összes szegénye jöhetne Európába. Az pedig ugyebár kivitelezhetetlen. Lássuk be, ezek nagyon lecsupaszítva, szigorúan csak tényszerűen vizsgálva, gazdasági szempontból felesleges emberek. Túlszaporodtak, nem képesek tartósan rendezett államközösségeket fenntartani, így más formációkra akarnak rákapaszkodni, mint a paraziták, hogy aztán azokban is hasonló állapotokat teremtsenek, amit a saját közegükben. Ezt meg kell akadályozni.
Megkérdezném, szerinted Európában melyik ország az, ami vallási preferenciák alapján ideális hely lehet a betolakodók számára? Csak azért kérdezem, mert mindenütt a keresztény kultúrkör a meghatározó és domináns. Vagyis a vallási meggyőződés és irányultság sem éppen azt indokolja, hogy ezek Európát célozzák be, egy tökéletesen idegen közeget mind kulturális, mind civilizációs szempontokból tekintve. Az etnikai okok ugyanilyen falsok Európa esetében. Persze, most még…
Minden viszonyok között ellehet mindent adni, legfeljebb áron alul,, én is 50%-al számoltam. Meg nem csak ingatlan van, minden ami mozdítható. Az összes felesleges ruhától kezdve...bútorok, bármi. Minden. Ha mindened eladod, mégha töredék áráért is, az egy összegben nem kevés. Illetve, azt is mondtam, családok ismerősök össze is foghatnak, 10-20 ember könnyeben szedi össze a pénzt, mint egy.
egy olyan statisztika, ami nincs súlyozva nem tükrözi a reális valóságot
De, annak a statisztikanak a kontextusaban, az a realis valosag.
a magyarok nagy része (mint ahogyan azt a KSH statisztikája is mutatja) nem 31 milliós lakásokban lakik.
Ilyet senki sem allitott. Ezt te gondoltad oda.
a legolcsóbb lakás 1 600 000 FT volt
Lehet, hogy a "legolcsobb lakasok is tobb tizezer EUR-ba kerulnek" tulzas volt, de szerencsere a korabban linkelt cikkbol vilagosan kiderult, hogy honnan van penze azoknak akik utrakelnek.
Nézd, azt még Te is beláthatod, hogy az ún. menekültekről nem ezek a jellemző képek és videók. Az interneten fellelhető "forrásokon" messze többségben vannak az életerős férfiak. Egész családok alig vannak közöttük, de akad. Te ezeket a nem jellemző képeket szúrtad be. Hát gratulálok! És még te mersz hivatkozni statisztikákra? :-D
Ismered a jelenlegi ingatlanárakat az országaikban (én nem) vagy csak találgatsz? Szíriában pl. nehezen tudom elképzelni, hogy a jelen viszonyok között lenne működő "ingatlanpiac", amikor az IS, a fegyveres milíciák vagy akár a kormánykatonák nyilván ingyen is elveszik azt, ami kell nekik. Max. azt tudom elképzelni, hogy egyesek aranyba vagy külföldi bankszámlákra mentették a vagyonukat már előre.
"ez a pár fénykép világosan rámutat arra, hogy koránt sem vegyes nemi jelleggel a társaság."
Az en fenykepeim arra vilagitanak ra, hogy igenis vegyes a nemi jelleg...
legalább 3000 férfi..............
Ad 1, kozel sem. Ad 2, mi ez a retardalt verseny, hogy fenykep alapjan vegzett - fals - szamitasokkal probalsz meg egy statisztaikai adatot bizonyitani???
Aki allit valamit, annak kell bizonyitania. Így van de ezt te sem bizonyítottad. 1 súlytalan nem medián értékre épülő statisztika nem bizonyít semmit. Utoljára szerkesztette: Jeffjohnson, 2015.08.26. 11:45:36
Továbbra sem kaptam választ a lényegi kérdéseimre:
Miből gondolja bárki, hogy azokban a térségekben piaci áron el lehet adni bármit?
Ha el is adja, mi lesz a hátrahagyott családokkal, azok hol fognak élni? A szabad ég alatt? Ki védi meg őket a továbbiakban a veszélyes övezetekben? Ki tartja el őket?
Amennyiben az egész család útra kel, úgy az összeg többszörösével kell számolniuk, amit már biztosan nem fedez egy ingatlan eladása.
Kik a vevők, akik a veszélyes övezetekben hónapok lefogása alatt több tízezer ingatlant megvásárolnak?
Miért tennének ilyesmit? Ha mégis megteszik – ki tudja miért… - akkor mégsem olyan veszélyes övezetek ezek, hiszen ezek szerint bőven akadnak vásárlók (szintén tíz- és százezer számra), akik ott akarnak élni, hiszen ingatlanokat vásároltak. Ez önellentmondás.
Arra sem kaptam választ, hogy az egy főre jutó GDP-t nézve vajon miből gondolod, hogy valóban olyan anyagi lehetőségeik vannak ezeknek, mint amit itt próbálsz összehazudni. És arra sem, hogy a többségében mégis háborús övezetekből menekülők hogyan képesek piaci áron eladni a családjuk feje fölül az ingatlanokat. Háborús övezetben ki vesz ingatlant? Ha pedig nem háborús övezetből jönnek, akkor miért jönnek?
Az érintett országok egy főre jutó GDP-jét figyelembe véve bárki komolyan gondolja, hogy a hazai vagyoni viszonyok összehasonlítási alapot képezhetnek?
Kik és milyen célból vesznek a háborús övezetekben ingatlanokat piaci áron?
Amennyiben nem háborús övezetekből jönnek, úgy miért jönnek, hiszen az életük nincs közvetlen életveszélyben.
Hogy lehet az, hogy a betolakodók akkurátusan megsemmisítik a személyazonosításra alkalmas okmányaikat? Miért tesznek ilyet? Miért a zöldhatáron át jönnek be, miért nem a legális formát választják, jelesül a határátkelőhelyeket?
És ezek csak a konkrét folyamattal kapcsolatos kérdéseim, amik közül egyetlen egyre sem kaptam kielégítő, elfogadható, életszerű választ és nem nyúltam hozzá a távlati kérdésekhez, amik azt feszegetik, hogyan képzelhető el egy több milliós tömeg integrálása az európai társadalomba úgy, hogy az megőrizze saját vonásait, értékeit, vívmányait, szuverenitását… Miközben tudjuk, hogy eddig az összes migrációs kísérlet csúfos kudarcot vallott évtizedekre visszamenőleg… És azt sem kérdeztem meg, hogy ki vagy mi áll mindezek mögött.
Gondolom most sem fogok érdemi válaszokat kapni, inkább megy majd a gyenge ködösítés, amin egyébként minden értelmes ember átlát és észreveszi a szándékos félretájékoztatás és félrebeszélés bűnös cselekedetét…
Egy kicsivel kevesebb képet linkeltél, kevesebb szereplővel, de ne ess zavarba. A valóságot ha megfeszülsz sem tudod megmásítani, mindenki látja mi folyik itt, mindenki tudja, hogy felülreprezentáltak a fiatalabb férfiak, ezt ugyan tagadhatod de a tagadásod – ami hazugság – senkit nem tud megtéveszteni. Teljesen felesleges és szerencsére tökéletesen hatástalan, impotens ez a propaganda, az egészséges védekező reakció úgyis átlép ezeken a torzoktól származó torzításokon és a sárba tapossa. Várhatóan és remélhetőleg. Utoljára szerkesztette: ElNano, 2015.08.26. 11:44:06
Én konkrétan azt állítottam, hogy egy súlyozatlan statisztika nem mutatja a valós helyzetet. Ez könnyedén belátható mivel a legmagasabb ingatlanár, amit eladtak 999 000 000 volt ez egy hatalmas összeg és jócskán felhúzza az átlagot, tehát nem ad reális képet arról, hogy a valóságban mennyi is az átlag ingatlanár megfelelően súlyozva. Ugyanez a helyzet az átlagfizetésnél is. Na, most ő mindent megtett azért, hogy ne kelljen beismerni ezt. Holott a lakások medián ára és eloszlására készült statisztika a KSH-nál, könnyen meg is található. Érdekes módon nem hajlandó megkeresni azt és beismerni, hogy igazam volt. Ő inkább azt a statisztikát lobogtatja meg azokat a fotókat, ami szerint neki van igaza, holott ez nem fedi a valóságot, amit ő is tud csak már nem tud kiúszni a saját maga által keltett örvényből. Ennyi a dolog. Utoljára szerkesztette: Jeffjohnson, 2015.08.26. 11:42:46
Miért nem lehet beismerni, hogy azon megállapítás, hogy egy olyan statisztika, ami nincs súlyozva nem tükrözi a reális valóságot? Olyan dolgot akartál alátámasztani vele, ami a valóságban nem létezik mivel a magyarok nagy része (mint ahogyan azt a KSH statisztikája is mutatja) nem 31 milliós lakásokban lakik.
Ezért azon megállapítás, hogy "Amikor a legolcsobb lakasok is tobb tizezer EUR-ba kerulnek Magyarorszagon" nem állja meg a helyét! Legolcsóbb lakások valahol a 2-3 millió forint körül mozognak de az ingatlannet.hu szerint a legolcsóbb lakás 1 600 000 FT volt. Az 5137.55 EUR jelenlegi árfolyamon.
Azon gondolkodj el, hogy magyarok miért Londonba mennek dolgozni? Azért mennek alapvetően külföldre, mert ott több a fizetés. De hát már Bécsben is több a fizetés, akkor miért mennek Londonba? Mert még több. Ugyanezen logika alapján a bevándorlók nem akarnak megállni az első országban ahol nem lőnek, hanem oda akarnak menni, ahol a lehető legjobb megélhetést remélik.
Illetve: Konkrétan Törökország jóval több bevándorlót fogad be, így is mint mondjuk mi, olyanokra értem ezt, akik ott maradnak, nem mindenki megy tovább a jobb megélhetésért Európába. Azért ezzel nem ártana tisztában lenni!
Aztán: igaz, hogy vannak útbaeső országok, de ezek egy része nem lenne képes ellátni ennyi embert, mint Szerbia, mert szegény mint a templom egere. Aztán van olyan is, hogy vallási, etnikai okokból nem maradnak egy adott országban, például egy kurd menekült nem fog Törökországba menni, és egy síta se fog egy szunnita államba menni, vagy fordítva.
Ne a statisztikán lovagoljatok. Gyors fejszámolás: az én családom nem gazdag. Nagyon nem. Kis lakás. Öreg, kis autó. Ha minden berendezést, a lakást, a kocsit, jegygyűrűt tegyük fel eladunk, áron alul, mondjuk csak fél áron!, plusz ami megtakarítás van, tizenezer euro így is meg van, vagy valamivel több.
És figyelembe kéne venni, a menekültek egy jelentős része, nem olyan országból jött, ahol eddig sárkunyhóban élt, háború előtt volt munka, lakás, berendezési tárgyak, mégha alapvetően szegényebbek is voltak mint az átlag magyar, abszolút elfogadható, ha ennyi eurót össze tudnak szedni, ha egy család egyedül nem is, többen összefogva igen.
Illetve, akinek nincs pénze, ki tudja hogy utazik? Már írtam, ez régebben ,ment, hogy az embercsempészek fizetés fejében feketemunkára vitték őket, vagy eladták a fiatal lányokat...ilyen is előfordulhat, de mindegy, ez más dolog.
A lényeg, hogy annyi pénzt össze lehet szedni, és ehhez nem statisztika meg KSH kell csak józan paraszti ész.
Segitek akkor, hogy ezeken a bonyolult es kusza internetes forumokon a jovoben el tudjal igazodni ;)
Lathato modon idezed a masik allitasat amire konkretan reagalni szeretnel (Hacsak nem en bloc reagalsz valamire) Utana ettol lathatoan elkulonulve leirod a sajat reakciodat. Majd idezed a sajat allitasaid alatamasztasara segitsegul hivott szoveget, ami utan megadod a pontos forrast.
Igy mar talan menni is fog...
Helyetted nem fogom megcsinálni.
Pedig az a rossz hir, hogy neked kell. Onus Probandi - Aki allit valamit, annak kell bizonyitania.
"Elvegre en vagyok keptelen idezni, reagalni ra, majd megadni a forrasomat."
-Idéztem (segítek két idézőjel közötti szöveg az idézet) -reagáltam rá (csak te képtelen vagy visszaolvasni azt a pár hsz-emet, hogy mire és mit írtam) -megadtam a forrásomat (KSH.hu)
Megadtam a kulcsszavakat. Beírod és megvan a statisztika. Túl sok ilyen nem készült konkrétan 1. Menni fog az erő meg a demagógia veled van Luke. Helyetted nem fogom megcsinálni. Utoljára szerkesztette: Jeffjohnson, 2015.08.26. 11:05:13
A szalmabab ervelest meg neked sem kene eroltetni. Egy pillanatig sem mondtam, hogy a gazdasagi menekultek valogatas nelkul be kene fogadni. Ezt csak te koltotted hozza.
A "pár fényképből" még van pár ezer és ez a pár fénykép világosan rámutat arra, hogy koránt sem vegyes nemi jelleggel a társaság.
Forrásom a KSH.hu az, hogy te nem tudod értelmezni azt, amit leírtam már a te problémád, nagyon is érthetően írtam, szakszavakat használva, amit a KSH statisztikájából másoltam ki. Egyébként a google a barátod az idézetre rá tudsz keresni a benne lévő adatokra is rá tudsz keresni. Jó szórakozást!
u.i.: mindketten tudjuk, hogy mire reagáltam nem kell okoskodni megint.... ebből (sem) jössz már ki jól, engedd csak el. Utoljára szerkesztette: Jeffjohnson, 2015.08.26. 10:50:24
Nem futok neki még egyszer, mint írtam, elolvastam a cikket és nem kaptam választ a konkrét kérdéseimre. Ezek szerint képtelen vagy válaszolni azokra. Csőd.
És igen, csak háborús övezetből lehet joggal menekülni, csak olyan helyről ahol alapvetően veszélyben van az életük, máskülönben jöhetne mindenhonnan 3-4 milliárd ember, mert csak. És ha nincs közvetlen életveszély, az nem háborús övezet. Egyébként a háborús övezetek és Európa között jó néhány ország van, ahol nincs háború, miért nem ott állnak meg? És ez természetesen, normális elmével elfogadhatatlan.
De azt a hsz-t hozzád intéztem, világosan kiderül az abban leírtakból. Ha magadtól nem vagy képes megtalálni az erre vonatkozó nyilvánvaló összefüggéseket, akkor tudlak sajnálni sekélyes értelmi képességeid okán. A "pár fényképből" még van pár ezer és ez a pár fénykép világosan rámutat arra, hogy koránt sem vegyes nemi jelleggel bír a társaság. Akinek van szeme és lát, az tudja, hogy elsősorban fiatal férfiak jönnek, a tudósításokban, híradásokban, beszámolókban is javarészt ezeket lehet látni. Cáfold.
A többi, ebben a hsz-ben vázolt felvetésemre nem válaszoltál, halmozódik a csődjeid száma. Egyre nyilvánvalóbb a szándékos félretájékoztatási munkálkodásod, ugyanakkor egyre tarthatatlanabb az álláspontod ebben a témakörben. A valóság az bizony makacs dolog...
Egyébként magyarul nem tudsz írni? Nem, mi? :) Utoljára szerkesztette: ElNano, 2015.08.26. 10:45:46
Számos riportból az derül ki, hogy a népvándorlók (ezek továbbra sem menekültek) célállomása nem Magyarország. Akkor jogosan merül fel a kérdés, hogyha ők nem hozzánk akarnak jönni és ide települni, akkor ezen emberek akarata ellenére mégis miért kellene őket befogadni? Vagy ez ilyen erőszakos befogadás?
Bizonyára számos népvándorló ért a következő szakmákhoz: eladó, elektromechanikai műszerész, épület- és szerkezetlakatos, gépi forgácsoló, gyártósori gépbeállító, hegesztő, húsipari termékgyártó, ipari gépész, kertész, mezőgazdasági gépész, szociális gondozó és ápoló, villanyszerelő Csakhogy a hiányszakmákat emeljem ki a megyémben. Viszont ezen szakmák jeles képviselői nem itt akarnak elhelyezkedni, jó alacsony magyar fizetésért. Utoljára szerkesztette: Jeffjohnson, 2015.08.26. 10:40:34
Nem, az általam linkelt cikkben nem kapok választ arra, hogy...
Akkor fuss neki megegyszer!
Ha pedig nem háborús övezetből jönnek, akkor miért jönnek?
Csak haborus ovezetbol lehet menekulni?
2510-es hsz.
Eloszor is azt nem "hozzam intezted". Masodszor is, mit reagaljak arra, hogy te par fenykeppel probalod bizonyitani, hogy "a nagy többség életerős férfi"??? Ez epp olyan, mintha en belinkelnek par gazdag afghan csaladrol kepet es azt mondanam, hogy a "nagy tobbseget felveti a penz".
A statisztika használhatóságát kérdőjeleztem meg és ez nagyon is releváns. Csak te nem akarod beismerni, hogy a statisztikád használhatatlan. Segítek: Az eladott használt lakások medián ára és eloszlása az ár kategóriáiban a kulcsszó
A medián ár millió forintban az összes megyére kivetítve 8,3 millió FT-volt
E szerint a lakosság legnagyobb része (24,3%) 7-9.99 milliót érő ingatlanban lakik.
31 millió ejnye már. Mondtam én, hogy a statisztikát mindenki a saját érdekei alátámasztására használja.
Egyébként én is a KSH-tól vettem az adatokat....
Még 1 gyöngyszem: "A munkavállalók kétharmada az országos bruttó 225 ezer forintos átlagjövedelemnél 18 százalékkal kevesebbet, bruttó 190 ezer forintot keres havonta, derül ki a Workania állásportál által üzemeltetett Fizetések.hu legfrissebb felméréséből, írta az MTI."
Szóval mind2 esetben nekem volt igazam. Köszipuszi :) Utoljára szerkesztette: Jeffjohnson, 2015.08.26. 10:28:41
Nem, az általam linkelt cikkben nem kapok választ arra, hogy a "jómódú" menekültek otthonait kik vásárolják fel tízezer számra, és vajon miért menekülnek onnan, ha további tízezrek ott képzelik el jövőjüket, ezt demonstrálandó ingatlanokat vásárolnak, hónapok alatt több tízezret, olyan ingatlanpiaci forgalmat lebonyolítva, ami bármely fejlett állam becsületére válna. Arra sem kaptam választ, mi lesz a fedél nélkül maradt családokkal. Arra sem kaptam választ, hogy az egy főre jutó GDP-t nézve vajon miből gondolod, hogy valóban olyan anyagi lehetőségeik vannak ezeknek, mint amit itt próbálsz összehazudni. És arra sem, hogy a többségében mégis háborús övezetekből menekülők hogyan képesek piaci áron eladni a családjuk feje fölül az ingatlanokat. Háborús övezetben ki vesz ingatlant? Ha pedig nem háborús övezetből jönnek, akkor miért jönnek?
2510-es hsz. De gondolom vak vagy és olvasni sem tudsz, így nem derülhetett ki számodra, hogy az neked szól, holott teljesen egyértelmű még címzés nélkül is.
Egyszerű kérdéseket tettem fel, te mégsem válaszoltál.
Irrelevans kerdeseket tettel fel, de relevansakra nem valaszoltal. Forrasokat meg ismetelt keresekre sem adtal... klasszikusokat idezve: "Innentől elég nehéz lesz párbeszédet folytatni egy olyan emberrel, aki nem hajlandó válaszolni." ;)
Most jöttem rá, hogy Papichulo-val statisztikáról nem szabad vitatkozni, hiszen valószínűleg ő maga is STATISZTIKUS (viszont valószínűleg nem Mo.-on), ez az alfája és ómegája az egésznek!! Ami a statisztikában le van írva, az mindenkire IGAZ (szerinte!), amire nincs statisztika, az nyilván nem is létezik (szintén szerinte!). A menekültekről készült fotókon, videókon én eddig összesen 4 (NÉGY!!!) nőt láttam (pedig van anyag bőven), dehát ez nem statisztika, így Papichulónak ez nem számít.