". Az ilyen sorozatoknak amihez kell egy kis érettség esélye sincs,"
Amit írsz, ott megbukik, hogy nagyjából ami igaz erre, az igaz a Once Upon A Time-ra is. És az sikeres.
Ehhez a sorozathoz, akár tetszett, akár nem, nem kellett sok érettség, míg az általad említettekhez éppen, hogy kell. Többek között azért, hogy az ember átlássa, hogy ne a vérengzésrõl vagy a hatalmas szenvedésrõl szólnak.
Ez a Wonderlandes izé egy iqnulla, bõrlehúzás volt, mert tavaly, az utolsó pillanatban eszébe jutott valakinek, hogy ha a másik siker, akkor biztos vannak olyan zombik a nézõk, hogy ezt is benyelik csont nélkül. Csak nem volt szerencséjük, mert azért ennél tudatosabb a közönség.
Narxis: Te pedig hamar vonsz le következtetéseket. Egy szóval se mondtam, hogy vérengzést szeretnék. Amit én nem szerettem a sorozatban az a karakterek jellemtelensége, a történet gyengesége és a kihasználatlan világ. A rendes Once upon a time sorozatot nagyon szeretem, mert ott vannak érdekes dolgok, jó a történet, a karakterek, míg ebbe szerintem nem. Egy Alice spin offban jobban örültem volna ha maga Csodaország bolondsága is megmutatkozik, rejtélyek, furcsaságok, sok varázslatos kaland, nem pedig ezek hiányától szenvednénk, és egy átlagos erdõn, mezõn játszódna minden minimális furcsaságokkal. A szeretet téma pedig nem rossz, de ha már tízen valahány részig csak arról szól semmi más nem történik, unalmassá tud válni a sorozat. Javaslom máskor ne ítélkezz ilyen hamar mások felett, hanem gondolkodj kicsit el.
Hát, figyelj, ha ezeknél a sorozatoknál, amiket említettél, a kínzás és aszenvedés lenne a lényeg, akkor a Motel (meg a többi öhm... gore pornó filmek?) lennének a legsikeresebb filmek. Ami vonzó bennük, az a zseniális színészi játék és a rendkívül jó történet (na jó, a Dexter igencsak haldoklott a vége felé). A Once upon a time-ot nem láttam, de ezekben a sorozatokban szerintem az a legvonzóbb, hogy a fõszereplõk rendkívül karizmatikus személyiségek.
Szerintem Jaffar azért volt általa kedvelt,mert nagyjából nála lehetett valami színészi játékot és tudatos szereplõválasztást felfedezni..a többiek épp csak ott voltak és csináltak valamit...Legalábbis ez meg az én véleményem...:)
Nagy kár érte mert jó kis sorozat volt. Nem a szerelemrõl szólt hanem a szeretetrõl. Aki nem tudja a kettõ közti különbséget az várjon még pár évet vagy kérjen útmutatást a szüleitõl. Az meg nem a sorozat hanem a franchise jellege, hogy nem a ma kedvelt dárkos-emós stílust követi. Milyen meglepõ, hogy az alattam szólónak is Jafar tetszett, a fõgonosz, nahát... így legyen lottó ötösöm. Sajnos borzasztóan együgyû a mai közönség. Vagy vérengzést akarnak(Hannibal, Dexter) vagy hatalmas drámát, szenvedést(Breaking Bad, True Detective). Az ilyen sorozatoknak amihez kell egy kis érettség esélye sincs, mert nem történik benne semmi az egyszerû közönség szerint. Fordítok: nem öltek vagy kínoztak meg benne senkit. Ez a mai társadalom. Hányinger.
Nem csodálkozok rajta. Elkezdtem nézni, de a tizen valahányadik rész után abbahagytam, mert nagyon unalmas volt. Az egész sorozat központi témája a szerelem, semmi másról nem szól. Maga Csodaország nagyon a háttérben volt. Az egész egy rendes erdõben, tisztáson játszódott, semmi furcsaság vagy hasonlóval, a díszletek is gyengék voltak, a szereplõk pedig unalmasak. Egyedül Jafar volt jól megcsinálva.
A cikk címe helyesen:Megszüntették az Egyszer volt, hol nem volt-tévésorozat EGYETLEN mellékágát..