Nem idealizálom. :-) A középkorban vagy az ókorban -általában- ha kiderült, hogy valaki hazudott vagy fondorlatos cselszövésben vett részt, azt megbüntették elég keményen (pl. fellógatták a vásár napján). Anno a közerkölcsben és a hivatalos büntetésekben is benne voltak a vallási intelmek, parancsok. Ezek a többséget vissza is tartották a bûnök elkövetésétõl. Legalábbis a többség a mainál szigorúbb erkölcs alapján szándékozott élni és a gyerekeit is arra nevelte. A felvilágosodás elõtt a becsület és az õszinteség abszolút erénynek számított, ma már nem. Persze akkor is volt, aki kijátszotta mások naívságát, jószándékát, de -ha kitudódott- az olyat üldözték. Ma nem.
A jelenlegi népesedés és a bevándorláspolitika azt eredményezi, hogy Európa etnikai összetétele teljesen megváltozik. A nemzetek polgárainak nem csak nincs közös múltja, kultúrája, de jövõje sem. Ha most lezárnák a határokat is késõ lenne. Nem tudom, hogy jártál-e mostanában francia, angol, holland, belga, német városokban? A nagyvárosokban a befogadó nép már kisebbség. Jobban, mint ahogy a statisztikák hazudják. Sokkoló látni ma Münchent, Londont (mondjuk azért nem kár), Párizst, Marseille-t meg a többezer várost, ahol hasonló a helyzet, meg a mediterrán szigeteket, ahol kikötnek a durván túlzsúfolt afrikai bárkák. A hülye is látja, hogy ebbõl baj lesz! Bruxelles és Európa kormányai összehangoltan, tervszerûen rombolják le Európát. Jelenleg a vég kezdetét éljük. Az alább vázolt ötlet persze teoretikus, hiszen soha nem fog megvalósulni. Ahogy a magyaroknak Mohács, a világnak Apokalipszis kell, hogy összefogjon! ;-) Eleddig a nagy birodalmak összeomlása után az addig elnyomott vagy távolabbi kultúra elõûnhetett; Ma a globalizáció miatt ha dõl, összedõl minden. Ha infrastruktúrák szûnnek meg, akkor az olyan gyorsan és olyan "mélyen" tûnik el, hogy nem lesz nép amelyik átvészelheti.
A tipikus forgatókönyv persze még fennállhat, vagyis a kezdõdõ káoszban a hirtelen rendteremtés toatalitárius módszerekkel, szuperhadsereggel. :-)
Igen csak a határmenti tanknak mibõl lesz üzemanyaga? AZ EU kapcsán szerintem ez jogos kérdés. Német szélerõmûvekbõl igen nehéz elektromos tankot vagy vadászrepülõt üzemeltetni :)
Mindazonáltal sokkal bonyolultabb a világ hatalmi viszonyainak alakulása, minthogy azzal el lehetne intézni, hogy a szegény bajszot akaszt a gazdaggal.
Ha igazi élelmezési összeomlás lenne, ami globális, és komplett országok kezdenének éhen halni, nem régiók, hanem mondjuk teljes Afrika, meg a fejletlenebb ázsiai régiók, simán lezárnánk a határokat, és felfüggesztenénk ezt a mindenki egy kicsit más, tarkán szebb a világ multi-kulti maszlagot. Szükségállapozt, és a határon agyonlövés és akkor nem a mi problémánk a sokmilliós menekültáradat. Ha jönne egy sok tízezres tömeg, géppuskával irtanák. Sõt még bombát is dobnának rájuk.
Nagyjából egyettértek, de lenne néhány korrekcióm. Idealistán látod a múltat. Mindig is elõnyben részesült a simulékony jellem az önkorlátozó becsületessel szemben. Ez nem mai jelenség, hanem történelmileg õsi.
Illetve a népszaporulat elszaladása a fejletlen vidékekre jellemzõ. Japán és Dél-Korea hasonló mutatókkal rendelkezik, mint Európa. USA sem lenne más, csak a bevándorlók torzítják a képet. Mind a beszivárgásukkal, mind a családmodelljükkel. Afrikaiak (négerek, arabok), szegényebb ázsiai régiók adják a népszaporulatot, és részben Dél-Amerika. De elég, ha megnézed hazánkban a cigánysort, vagy nyugaton a néger, arab bevándorlókat. SZóval nekünk sok teendõnk nincs. Ha összeomlás lesz, az õket fogja érinteni. Nekünk lesz élelmünk, legfeljebb lemondunk a banánról. Mert élelmiszerválság elõbb lesz, mint elfogyó acél meg szén.
Ezenfelül a society-ban jelenleg van egy olyan kiválasztódás, ahol a becsületes, altruista emberrel szemben elõnyben van a simulékony, gerinctelen, hazug ember. Ez nem volt mindig így persze...
Ezt te sem gondolhatod komolyan. Sajnos ez mindig is így volt, az hogy a történetekben késõbb erre, vagy arra ráragasztották a hõsiesség álcáját semmit sem változtat a dolgon. A "jó elnyeri jutalmát, a gonosz meg a méltó büntetését" maximum a hollywood-i filmek szintjén mûködik.
Egy olyan világot kell teremteni...
Gondolom azzal tisztában vagy, hogy kb az összes diktáror, uralkodó, stb mindig azzal kezdte, hogy õ majd megmondja, hogy mi a jó másoknak. Az embereket soha nem fogod rávenni, hogy önszántukból feladjanak valamit a kényelmükbõl, vagy a szabadságukból.
A materialista alapú boszorkányüldözésedhez meg sok sikert ;) Nyilván aki materialista az a sátán szolgálatában áll, nem lehetnek erkölcsi, vagy morális normái...
A túlnépesedéssel én nem értek egyet. Én ezt a túlnépesedés dolgot nyugat kényelmes indokának látom arra, hogy megnyugtassa magát, nem õ tehet a környezeti terhelésrõl, hanem az a baj hogy sokan vagyunk. Ez egy tök jó problémahárító álláspont. Szerintem a föld ésszerû gazdálkodással 2x ennyi embert is el tudna tartani. Persze nem ártana egyszer valamilyen módon gátat szabni a népesedésnek, de szerintem nem ez a jelenkor problémája. A fõ gond az, hogy korunkban lényegében bármely termékbõl tetszés szerinti mennység olcsón elõállítható, még mindig a kereslet-kínálat, hiánygazdaság elveit követjük. Eközeben jönnek olyan dolgok, hogy az állam fizet pl. Németországban egy parlagon hagyott földért is támogatást, csak hogy ne vess. Mert jajj leesik akkor a termény ára. Nonszensz. A másik fõ gond a pénzrendszer groteszksága, hogy a pénz használatának mértéke a társadalmakból lénygében a tõzsdére és egyéb spekulációs piacokra vándorolt csak kis hányada vesz részt ténylegesen a gazdasági folyamatokban. Harmadrészt pedig a görcsös ragaszkodás ahhoz, hogy az automatizálás és robotizálás korában inkább kitalálunk kamumunkahelyket és szívunk a munkanélküliséggel, minthogy felismernénk ez megoldhatatlan feladat azóta, hogy a tömegtermelés megjelent. Tömören én így látom.
Mint írtam alább, vagy egy másik topikban esetleg, hogy a legnagyobb probléma a túlnépesedés, ugyanis a Föld véges. Ha nem teszünk ellene sürgõsen, akkor feléljük erõforrásaink egy részét és úgy járunk, mint a doboznyi patkány, miután elfogyott az addig bõséges kajájuk amitõl elszaporodtak, egymást zabálják fel... Ez persze nem egyszerû, mert pl. a kínai szabályozás öregedõ társadalmat eredményez, egyre szarabb korfával. Persze az sem várható el, amint egy csendes óceáni társadalomban szokás volt, ahol az öregek, ha úgy érezték már nem tesznek hozzá a közjóhoz, kihajóztak örökre. Ezt nem a polgároknak, hanem a társadalom irányítóinak kell szabályozni, méghozzá a nemsegítéssel. A populáció szerkezeti változásait figyelembevéve egyfajta kompenzációként is mûködhetne a csökknetés. Ugyanis jelen civilizációnkban nem csak hogy nem mûködik az evolúció és a természetes kiválasztódás, hanem inkább egy mesterséges kiválasztódás folyamán (hosszútávon) torzul, romlik a fajunk, genetikánk. A sok gyógyszer és tüneti kezelés ill. a beteg élet elnyújtása mellett még protekciót kap minden abnormitás... esztelen segélyezések stb. Ezenfelül a society-ban jelenleg van egy olyan kiválasztódás, ahol a becsületes, altruista emberrel szemben elõnyben van a simulékony, gerinctelen, hazug ember. Ez nem volt mindig így persze, de mára megszûntek a szabályozók, mint az erkölcsök és a szakrális regulák. Szóval mindenekelõtt az említett problémát kell megoldani, ami nem egyszerû -belátom- de elkerülhetetlen a nemes cél érdekében.
A fogyasztás tudatos csökkentése nem lehet számottevõ egy kapitalista berendezkedésben, különben gazdasági katasztrófát eredményez. A legtöbb ember nem is tud elképzelni mást, annyira pénzfüggõ lett az ember, minden szinten. Alapjaiban kell újraszervezni és teljesen átalakítani a társadalmat, ami stabil elvek, kidolgozott eszme nélkül nem megy, különben azt kapjuk majd, mint ma; Visszajutunk oda, ahonnan kezdtük. (A mai irányítóelveink hazugog (a demokrácia és a liberalizmus alapelvei), eszménk az antinácizmus és a materializmus ill. egyéb megvezetõ, kaotikus módosulások.) Egy olyan világot kell teremteni, ahol nem célja senkinek sem, hogy kacatot gyártson és mást becsapva eladja azt. Egy olyan világot, ahol az emberek nem akarnak mindig jobbat és újabbat egy-egy használati tárgyból, félredobva az elõzõt. Egy olyan világot, ahol nem árasztanak el a reklámok, nem buzdít semmi vásárlásra, de persze nem szûkölködsz. Sokan, ez a fickó is ilyen világot szeretne, csak nem tudják, hogy az atomstabil elvek nélkül tervük utópia marad örökre.
Az embernek harmóniában kell élnie környezetével, a természettel. A nagyon kicsi dolgok is fontosak, lavinát indíthatnak el, pl. a pozitív példa, a kisugárzás által. Ezekután csak olyan dolgokról tudnék írni, amire minden materialista ugrana. :-) Szóval, most abba is hagyom. Egy Mahatma Gandhi idézettel zárom: "Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban."
"Szerintem ez nem okés és én örülök, ha vannak olyan emberek akik ezt szintén így gondolják, még akkor is, ha néha nagyon naivan. Von Jin meg egyszerûen azt mondja, hogy a jelenlegi világunkban felesleges ágállni a dolgok ellen. Azzal kell gazdálkodni amink van és nem álmodozni. De majd kijavít, ha rosszul látom. Én szeretek azok mellé állni akik valamilyen formában ezt az elharapózott pazarlást felismerik és tenni akarnak ellene, mindazonáltal tudom, hogy jelen rendszerben képtelenségek ezek a törekvések, hiszen a mûködésébõl fakadóan muszáj fogyasztani, mert különben összedõl a francba."
Jól látod a lényeget. Ha alapjaiban kidobjuk a jelenlegi rendszert, akkor az összeomlást jelent. Nyilván van aki ennek örülne, mert csak annyit lát, hogy majd vége lesz annak a világnak, hogy egy sötét szobában a szakállas bácsik ármányokat szõnek a világuralomra. A nyomort és halált nem látják.
A rendszert finomhangolni kell. Ma Európában a termelt acél 80-90%-a újrahasznosított. Ha lebontanak egy épületet, akkor a törmelék megy az autópálya alapjába, a vasat meg kinyerik a romokból. A felmart útburkolat megolvasztva visszakerül egy új szakaszra. Az elemeket most is bedobhatod a gyüjtõbe. És a lényeg, hogy nem biohippizmus szülte, hanem gazdasági haszon. Komoly iparág az újrahasznosítás. Harminc éve ilyen nem volt. Ma Bécsben a távfûtés a kommunális hulladék elégetésébõl nyeri az energiát. A hõerõmûvek átalakítása 10-20 év múlva már megszokott lesz az egész világon.
Egyszerûen itt emberek ostobán ontják magukból a haldokló konzumidióta fogyasztói társadalomról a mantrát, miközben a valósággal, és a tendenciákkal sincsenek tisztában.
Molnibalage az erõmûvi szakember. Tuti, hogy megtudná erõsíteni, hogy vannak ilyen elképzelések az energetikai szektorban.
Te most megint rinyáltál egyet a fogyasztói társadalom ellen, de nem adtál választ arra, hogy mit lehetne csinálni helyette.
Népirtást, betegek passzív elhaláloztatása, a nyugdíjasok megsemmisítése?
Az oldalnyi rinya mellett egy mondatot tudnék kiemelni:
"Nem azt állítom, hogy mostantól mindenkinek nincstelen szerzetesként kell élnie a fák és az õzek között, hanem azt, hogy a felesleges fogyasztási szokásokat igenis a meg kell szüntetni. Ezzel együtt az erre épülõ ipart és mezõgazdaságot is meg kell persze refolmálni. Át kell állni az olcsó és szar termékek özönének a gyártásáról, a minõségi és újrahasznosítható termékek gyártására."
Na akkor most kapaszkodj!
Már mindegyik termék újrahasznosítható. Évenként van itt nálunk a Belvárosban lomtalanítás, és amit kibaszol az utcára, azt elviszik, és újrahasznosítják az elektronikai, fém, mûanyag hulladékot. A terv, hogy a maradékot elégetik majd erõmûvekben.
Én nem a bolygó tönkretétele miatt aggódok, hanem a bányák kimerülése miatt. Hát majd legalább a szeméttelepek lesznek hasznosítva.
Nekem az a problémám a mondandóddal, hogy egy álszent, magadról felelõsséget letoló belsõ kényszer szülötte. Mondasz valami mázas hippidumát a fogyszatói társadalom hanyatlásáról, egy komolyan végig se gondolt egymondatos konklúziót, és fals megoldást, és morogsz rám, hogy én meg gyilkolom a bolygót.
Nem véletlen, hogy a mondandód 90%-a arról szól, hogy a társadalom beteg, és 10%-a arról, hogy ezt meg kellene oldani úgy, hogy ne így legyen. De a hogyan kibaszottul nincs kidolgozva. Mert lövésed sincs a hogyanról. Mellesleg nem is érdekel téged. A lényeg, hogy megnyugtatod a kis lelked, hogy nem te vagy a felelõs. És, hogy valójában mennyire nem gondolod komolyan az egészet, csak egy lelkibékés kényszer ez nálad, azt az mutatja, hogy:
"Nem azt állítom, hogy mostantól mindenkinek nincstelen szerzetesként kell élnie a fák és az õzek között, hanem azt, hogy..."
Na most akkor mond azt, hogy nem álszent a szöveged.
Hmm? A fizikális kérdésekben általában egyetértünk, de vannak esetek amikben nagyon távol áll a véleményünk. Ezt eddig is tudtam. Én pl. úgy vagyok vele, hogy a fogyasztói társadalom, a kapitalizmus a kamatrendszer és az önszabályzó piac az egy kalap kaka és a világon akkora társadalmi szakadékokat okozott, mint semmi annakelõtte.
Szerintem ez nem okés és én örülök, ha vannak olyan emberek akik ezt szintén így gondolják, még akkor is, ha néha nagyon naivan. Von Jin meg egyszerûen azt mondja, hogy a jelenlegi világunkban felesleges ágállni a dolgok ellen. Azzal kell gazdálkodni amink van és nem álmodozni. De majd kijavít, ha rosszul látom. Én szeretek azok mellé állni akik valamilyen formában ezt az elharapózott pazarlást felismerik és tenni akarnak ellene, mindazonáltal tudom, hogy jelen rendszerben képtelenségek ezek a törekvések, hiszen a mûködésébõl fakadóan muszáj fogyasztani, mert különben összedõl a francba.
":-D Ja, ja persze. Most is terelsz. Még nem mondtam, hogy zsidó vagy; És miért, az negatív lenne számodra? Csak nem vagy antiszemita?! :-O"
Na akkor vegyük sorra, hogy ki is terel. Konkrétan arra reagáltál most ebben a mondatban, hogy nem zsidóztál. Most nem, de korábban igen. És most itt a szokásaidról volt szó. És nagyon jól tudod, hogy ez igaz. Volt egy kis komcsizás is, hogy apám biztos az volt. Továbbá azt is felvetetted, hogy nem adok ki sokat magamból, mintha rejtõzködnék. Mintha téged Tetsuokéntr anyakönyveztek volna. Egyébként meg szerintem nálad többet adtam ki magamból. Fõleg úgy, hogy többször elmondtam, hogy a nevem egy történelmi családé.
"(Már rég rájöttem, hogy felesleges téged komolyan venni, a trollokat hagyni kell vagy szekálni, ahogy éppen tetszik. ;-))"
Amúgy még mindig a terelésrõl. A feltett kérdésem az volt, hogy miként fognád vissza a fogyasztást a bolygó védelme érdekében.
Elégetnéd a fizetések felét? Rendeznél egy népirtást a lélekszám csökkentése érdekében? Kiiktatnád az egészségügyet, hogy huljon a férgese? Likvidálnád a nyugdíjasokat, mert hasznavehetetlen élõsködõ, nem termelõ réteg, akik csak úgy fogyasztanak?
Mivel tudnád elérni, hogy ne fogyasszunk annyit? Mert ha nincs ötleted, akkor az egész nyavajgás a konzumidióta fogyasztói társadalomról csak egy üres és képmutató fázis.
Most erre mi a válaszod? Begépeled a tükör elõtt gyakorolt frázisaidat, hogy megint én terelek szokás szerint, és én kúrom szét a topikot?
Na mi van, nem tudsz semmi értelmeset kibökni csak terelni?
Szóval te azt állítod, hogy mindenki annyit fogyaszt amennyit bír és ez így van rendjén. Én azt állítom, hogy a "nyugati", fogyasztói társadalmak alapjaiban hibás berendezkedésûek. Állítom mindezt azért mert érzékelem környezetemben végbemenõ negatív változásokat. Ha körbenézek azt látom, hogy azok az emberek akik úgy "gondolkodnak" mint te, evidensnek veszik, hogy amit a boltban leemelhetnek a polcról, az ott van, az nekik jár. A leghalványabb kétely sincs bennük arról, hogy esetleg nem volt ez mindig így és hogy nem lesz ez mindig így vagy, hogy ez nem helyes. Természetesnek veszik, hogy mindennap autóval járhatnak, mindennap húst ehetnek, mindennap fürödhetnek, kozmetikumokat használhatnak, etethetik a kis állatkájukat, etc. Ez olyan magától érthetõ nem? Ha ott van levehetem. A nagy habzsi-dõzsi alatt, kialakul benne az az érzés is, hogy ezekért a dolgokért nem kell semmit tenni, hiszen már megdolgozott érte, mind a 8 órájában. (Bele ne köss a munkaidõbe) Mindez neki ezért jár. Aztán mivel mindig ott vannak ezek a dolgok, hát az sem számít, hogy ha nem tudja felhasználni ezért tönkre mennek, kidobja, lemegy a boltba oszt újra megveszi. Sõt, hogy nehogy túlterhelje magát a delikvens a nagybevásárlásban, még vehet minden alkalommal zacsit is magának, meg mehet ajutóval is a töméntelen mennyiségû motyóért. A hiba ebben az életmódban, nem csak ott van, hogy eközben az ember érdektelenné válik, jellembeli fejlõdése megtorpan, szociális érzéke eltompul, és rövid idõ múlva már csak az ösztöneinek élõ zombi lesz belõle, hanem ott is, hogy ehhez az életmódhoz iszonyatos mennyiségû energia felhasználás szükségeltetik. (Gondolj bele abba, hogy ha lemész egy hipermarketba és ott veszel három almát, öt citromot, négy zsemlét, minden egyes árutipushoz külön zacsit karmolsz fel, hogy aztán 30 perccel késõbb ezeket a zacsikat kidobd a kukába. De ezeket a zacskókat elõ kell ám állítani! A másik kedvencem, a "kis ütyülüpütyülük" piedesztálra emelése, etetése, fenntartása. Külön üzletág fejlõdött arra, hogy a bugyuta "gazdik" kényeztessék a túlhájpolt kedvenckéiket. Már nem csak magukat tömik zsírossá, hanem a hobbyból tartott állataikat is. Kiscicáknak konzervet veszünk aztán a konzervek dobozait szépen dobjuk a kukába. Mindeközben persze a cicukát bezárva tartja 40nm2-en nehogy elszökjön a fene nagy jólét elõl. A minap az egyik ilyen üzletben láttam már bõrkanapét is nyolcvanezerért az ütyürüpütyürüknek, azt hittem hülyét kapok. Ja, aztán ha a kis kedvenc kezd lebetegedni a deviáns életforma mellett akkor majd meggyógyítja õket az állatorvos. Eközben pl. Afrikában poklok poklát élik az emberek a szabadrablás és az érdektelenség miatt. Bahh õrület! ) Aztán mivel "megküzdeni" sem kell a polcon álló cuccokért ezért aztán "értéke" sem lesz. Ahhoz, hogy világunk ezen a sarkán ilyen pazarló módon élhessenek az emberek, máshonnan kell elvenni, illetve elrabolni ezt az energiát. Ezért aztán a bolygónk egy nagyon nagy részén az élet pokoljárásra hasonlít. Sajnos a nagyobbik részén. Nosza legyünk humánusak emeljük fel a nyomorgókat is! De hoppá, ha így teszek akkor nem fogok tudni mindent leemelni a polcról! Na és itt kezdõdik az ajvékolás. (Egyébként nem gondolom, hogy az ajvékolás burkolt zsidózás lenne részemrõl. Max. a te agyadban. Gondolom beleolvastál a kurucinfóba, aztán az ott szerzett információidat kivetítetted rám.) El kell fogadnunk, azt a tényt, hogy bolygónk ezt a fajta életformát nem tudja megadni mindenütt egyformán az emberiségnek. Ezért aztán ebbõl következik a logikus következtetés, elõre mutató gondolkodás esetén, hogy csökkenteni kell a fogyasztást itt, ahhoz, hogy ott is jusson. Teccik érteni? Szóval a túlzott fogyasztás az értékítélet degradációján kívûl, egy nagy csomó negatív hatást is okoz, amiket te, illetve a fogyasztói "társadalom" nem hajlandó tudomásul venni. Ezeken a dolgokon változtatnunk kell. Nem csak azért mert egy gondolkodó humánus elme nem teheti meg, hogy ne számoljon a keletkezett károkkal, hanem azért is, mert már látszik, hogy ez a negatív életforma bukásra van ítélve! Egyszerûen létérdek, hogy változtassunk. Ha nem így lesz akkor abba belehalunk, méghozzá úgy tünik hamarabb mint hittük volna. Nem azt állítom, hogy mostantól mindenkinek nincstelen szerzetesként kell élnie a fák és az õzek között, hanem azt, hogy a felesleges fogyasztási szokásokat igenis a meg kell szüntetni. Ezzel együtt az erre épülõ ipart és mezõgazdaságot is meg kell persze refolmálni. Át kell állni az olcsó és szar termékek özönének a gyártásáról, a minõségi és újrahasznosítható termékek gyártására. Magyarán le kell kapcsolni a villanyt magunk után. :)
Na most halljuk szerinted miért megfelelõ a fogyasztói társadalom? Ha lehet komolyabb személyeskedés nélkül.
Ebben szerepet játszik, hogy geforce9-t becsülöm, illetve nála van értelme. Nálad nincs, és mégis csinálom. Ilyenkor sarokba szorulsz, és elkezdesz dünnyögni, hogy terelek, nem értem, zsidó vagyok, ez vagyok, az vagyok. Így van amikor egyszerûbb úgy kezelni téged, ahogy érdemled.
Amúgy akkor reagálhatnál érdemben is. De most is csak dünnyögsz, és vádaskodsz, hogy soha nem vagyok kíváncsi más véleményére, csak kötekedek.
Na, akkor lehet reagálgatni. Ha meg nem megy, akkor mire föl volt a nagy ugatás?
"Jó csak épp 1 db földüünk van tudtommal. Ez így oké? És aki felemeli a hangját, hogy ez nem okés, az hülye?"
Nem nem. A környezetszennyezés az probléma.
A másik probléma meg az, hogy álszenten írkálnak egyesek, és azt hangoztatják, hogy nem kellene ennyit fogyasztani. Mondok egy tippet. Csökkentsd felére a fogyasztásod. Nagyon egyszerû lesz kivitelezni. A fizetésed felét égesd el. Ezzel pont felére fogod csökkenteni a fogyasztásodat.
De most, ha belegondolsz, aki azon pampog, hogy sokat fogyasztunk, és vissza kellene venni, pont ezt javasolja.
Ja, és az nem ér, hogy odaadod valami szegénynek, mert akkor õ költi el, és akkor ugyanannyit fogunk fogyasztani, és akkor jajj lesz a bolygónak.
Vagy mégis mi az alternatív megoldásod? Likvidáljuk a lakosság egy részét, mert sokan vagyunk. Vagy mondjuk számoljuk fel az egézségügyet, hogy kevesebben legyünk. Vagy mondjuk vágjuk át a torkát a sok nyugdíjasnak? Úgyis eleget pusztították már a bolygót, hasznuk nincs, fogyasztani meg fogyaszt a sok rohadék. Önzõ kis patkányok, hogy dögölnének meg.
Na, mi a megoldás?
Legyen jegyrendszer meg tervgazdálkodás, hogy kordában tartsuk ezt az önzõ fogyasztási ámokfutást?
Ugye, hogy ezek mind elvetendõ ötletek? Na akkor hogy is vagyunk?
Talán mégis csak ostobaság kiállni és óbégatni, hogy le a fogyasztással? Lehet, hogy egy álszent baromság, és csak errõl beszéltem?
"Mindig ezt csinálja. A nekem adott válaszban pl. az összes mondatot félreértette, valószínûleg szándékosan. Nem lenne gond, csak szétcseszi a topikot teljesen."
Te meg mindig azt csinálod, hogy azt hazudod, hogy nem arra válaszoltam, amit írtál, és szétcseszem a topikot.
Egyébként látod te is te gyökér, hogy két dolgot írt.
Hogy ajvékolok, meg azt, hogy nem kapcsolom le a villanykörtét, és ismeri a fajtámat.
"Gratulálok ahhoz, hogy sikerült leragadnod a villanykörtés mondatomnál. A szövegértésed nem az igazi. Leragadsz egy szemléltetésként kiragadott példánál ahelyett, hogy összefüggéseiben értelmezted volna azt a pár sort. Na mindegy, ez ma itthon nem kirívó. Az általad képzelt jellemem taglalása is azt mutatja, hogy nem érted azt amit írok. Aztán ahelyett, hogy érdeklõdnél, pontosan mire gondolok, inkább személyeskedsz megint. Ez így rém unalmas..."
A villanykörtén kívül mi a faszt is mondtál?
Semmit te gyökér. Óbégattál velem, hogy kismillió ilyen emberrel találkoztál, akiknek lekellene kapcsolni a villanykörtét, de én is olyan gyökér vagyok, aki ezt nem teszi. Ja, meg zsidóztál is egyet.
Na most akkor mi a faszomra válaszoltam volna, ha nem arra, amit írtál?
Mindig ezt csinálja. A nekem adott válaszban pl. az összes mondatot félreértette, valószínûleg szándékosan. Nem lenne gond, csak szétcseszi a topikot teljesen.
Gratulálok ahhoz, hogy sikerült leragadnod a villanykörtés mondatomnál. A szövegértésed nem az igazi. Leragadsz egy szemléltetésként kiragadott példánál ahelyett, hogy összefüggéseiben értelmezted volna azt a pár sort. Na mindegy, ez ma itthon nem kirívó. Az általad képzelt jellemem taglalása is azt mutatja, hogy nem érted azt amit írok. Aztán ahelyett, hogy érdeklõdnél, pontosan mire gondolok, inkább személyeskedsz megint. Ez így rém unalmas...
A materializmus a valóság csak egy vonalát vizsgálja. Csak magát az anyagot. Az pedig nagyon is kevés. Ezen kívül még sok tapasztalás kell, amik különbözõ területeken jelen is vannak. Csak merni kell feléjük is nézni... Nekem ez a véleményem róluk.
Mindenki a rendelkezésére álló pénzt költi. Még az olyanok is, akik hitelbõl teszik. Sõt, õk kevesebbet, mert kimegy a zsebükbõl a kamat. Azt elfogyasztja helyettük más. :-) Ilyen szempontból tökmindegy, hogy valaki kényszeres vásárló, és baromságokat vesz (most erre a nõi betegségre gondolok). Az összfogyasztása akkor is tök ugyanannyi.
"NEKEM NEMMONHATTYAMEGSENKIHOGYANBASZOMSZÉTAMÁSOKJÖVÖJÉTIS! MERAZÉRIS! :) Kismilliószor futottam már össze ilyen emberkékkel mint te. Az ilyen fazonok egyszerûen úgy gondolják, hogy joguk van egy üres szobában égetni a villanyt mert.. mert csak. Nem bazdmeg nincs jogod! Egyszerûen azért mert nem állítasz elõ annyit amennyit elhasználsz. Nem, pénz nem megfelelõ mutatója a gazdasági értékednek. Még akkor sem ha ezt megpróbálják veled elhitetni."
Na ez is mellélõtt. Nótóriusan lekapcsolom a villanyt, ha kimegyek egy helyiségbõl. Idióta szokásról tettél tanúbizonységot. Menjél fussál a körúton valami rendezvényen, hogy azt hihesd, megmented a bálnákat ezzel, és mutogass másokra, hogy õk teszik tönkre a bolygót. Általában az olyanok, mint te a legnagyobb pazarlók.
"Már megint berágtál azon, hogy ráébredtél, halvány fingod sincs sok dologról. Most nem fogok lealacsonyodni hozzád és szidalmazni téged, mert nekem vannak más érveim is. ;-) Neked eddig nem nagyon volt."
Most minek hantázol?
"Az persze nem esik le neked, hogy a konzumidióta impulzusvásárló, a gyártósoron gürizõ és este tévét nézõ emberke az ugyanaz. Jó reggelt! Nézz a tükörbe és meglátod, kirõl beszélek!"
Életemben nem dolgoztam gyártósoron. Te azon dolgozol, és ezzel nekem nincs problémám. Nekem azzal van problémám, hogy gyártósori szaki vagy, és konzumidiótázod az embereket.
"Ezért védett annyira még tudat alatt is ezt a rothadt társadalmat, mert ez adja a szellemi biztonságodat is."
Nem, azért, mert álszentnek tartom az emberek konzumidiótázását.
"Amirõl meg nem tudsz -a korrupció és az összeomlás közeledése ill. maga a romlottság- az nincs is."
Hogy ne tudnék a korrupcióról. Ingen hülye ember az, aki azt képzeli, hogy a korrupcióról nem tudnak az emberek. És szánalmas is, aki azt jiszi, hogy õ a kiváltságos mindenttudó, és lenézi a többieket. Mondjál még olyan bölcsességeket, hogy a fû zöld, az ég kék, és pózolj, hogy ezt te tudod egyedül, és megosztottad az emberekkel.
Amúgy meg összeomlásról évezredek óta papolnak a magukkal mit kezdeni nem tudó emberek. Változások vannak, hiszen az emberek világ nem statikus. Apokaliptikus világbégében mindig azok hisznek, akik nem értik a környezetüket.
" Ezért tagadod kikelve magadból az igazságot, de hiába. Nagyon átlátszó és szánalmas."
Persze-persze.
" Én tényleg sajnállak téged. Elképzelem, hogy milyen életút, gyötrelmes önmeghasonulás kell ahhoz, hogy valaki idáig eljusson."
Hogyne-hogyne. Világvégevárás, apokalipszis emlegetése, néhány elemi jelenség felismerése, és nagyképûen pózolni, hogy más ezt nem tudja, mert ostoba, és utána idióta látomások prognosztizálása teljes tévelygésben, az meg nem szánalmas, hanem elefántcsonttoronyi magasságokban levitálás.
"Közvetlenül nem nagyon adsz meg magadról lényeges információt, így nem akarlak vádolni, hogy mert kiváltságos szocialista volt az apád, esetleg általad tudott bûnös múlttal, talán pont az ellenkezõje és lázadtál a szüleid eszmeisége ellen, mert nem akartad tisztességes, de szegény emberként élni életed, mint õk esetleg valami gyermekkori vágyálom (jobb rendszerben élünk) maradványa rögeszmeként... ez a te magánügyed."
Ez kurva zavarosra sikeredett. Betekintést enged a lelkivilágodba. Már többször elmondtam, hogy a középkorban a legnagyobb fõnemesi családok közp tartoztak az õseim. A huszadik századra a történelem viharai okán ebbõl annyi maradt, hogy a nagyfater csendõri vezetõ volt Az egyéb rokonok meg katonatisztek. Jelentõsebb vagyonuk már nem volt, csak a nevük. Apám ennek úgy itta meg a levét, hogy mehetett prolinak.
"Csak sajnos ez a problémád rávetül a topikra. "
Szerintem meg az vetül rá a topikra, hogy egy csillagászati hírre is haldokló kapitalizmusról, konzumidióta fogyasztói társadalomról meg a faszom se tudja mirõl hadováltok. Bocsánat, hogy reagáltam az agymenéseitekre, és teljesen szétoffoltam a topikot. A végén még ezért felejtesz el zsidózni egy jó nagyot.
"#40-re pedig, a pillepalack nem csak a baktériumok miatt rossz (amivel egy rendes immunrendszer elbánik azért), hanem a mûanyag adalékanyagaival, ami a hosszú tárolás és napfény hatására kioldódik az anyagból és pl. ösztrogénjellegû hormonhatása van az élõ szervezetben."
Ebben tökéltesen egyettértünk. Pont ezért hoztam fel, hogy a fogyasztói társadalomról pampogó ismerõseim közül rengeteg vesz ásványvizet ahelyett, hogy a 30 filléres literenkénti csapvízbõl inna.
"Magyarország ivóvízminõsége a folyamatos romlás ellenére a világon kiemelkedõ, de mégis elõfordul, hogy vannak helyek, ahol rossz a víz. Itt az emberek kénytelenek máshonnan pótolni azt."
Ez az ország egy százaléka?
"A xenoösztrogének már hatással vannak társadalmunkra, amit nem vernek nagydobra, így számodra nincs ilyen gond persze, de attól még a buzik száma ettõl is gyarapszik."
Na most jól megmondtad, ütve az elsõ sorodban kinyilatkoztatott illemkedésed.
Az jó, hogy érdekelnek ezek a dolgok, olvass is róluk egy kicsit. ;-) Ha elfogadsz egy másik tanácsot, a materializmuson kívül próbálj ki más nézõpontot is. (Ahhoz viszont még többet kell olvasni!) ;-)
Na látom sok hsz összegyûlt ameddig távol voltam...
Magam idáig 6 kerek évet fordítottam az életembõl az egész világra, hogy kutassam/tanulmányozzam a világi problémák gyökereit, ami eszi szó szerint a mi becses világunkat. A megállapítások során szép fokozatosan olyan 3-4 év után sikongatóan kiderült, hogy azok az emberek a probléma gyökerei nagyobbrészt az okok tekintetében, akik gondolkodás nélkül rávágják, hogy nekik mindegy mi lesz a világgal. Legalább elmondhatom egymagamról, hogy megpróbáltam valamit...
Megpróbáltam dacolni egy óriási kihívással, ami akkora, hogy még engem is felõrölne. Ehhez itt olyan méretes világkép/gondolkodás és még egyéb váltás szükséges, ami csak szerintem a Föld bizonyos népességének %-ban fordul meg. Addig a nagyon nagy többségnél még az írmagja sincsen meg.
Magam régen egy nagyon is igénytelen és felelõtlen voltam. Szemeteltem például a természetben, amikor régen még gyerekként kint jártam. De aztán sok éve volt ez már, de már nem termelek annyi szemetet, mint régen, és megpróbálom a lehetõségeimhez viszonyítva hasznosítani azokat a dolgokat, amik újrahasznosíthatók. Kevés van belõle, de több mint a semmi.
Magam nem akarom támogatni a jelenlegi ipart/hatalmat, mert csak pazarol és semmi józan ész sem hat rájuk, ami az õ általuk is részben tudatosan fenntartott bajokat tovább gerjesztik. Megpróbálkoztam fejben ezt, hogy hatni rájuk, de nagyon szomorú eredmények születtek. Itt az interneten is sok kutatást végeztem, de sok értelme nem volt... Hiszen a tényen nem változtatott és már különben sem képes változtatni.
Az ember nem egy hiba a Földön. Csak rendkívül hibásan viszonyul a valósághoz. Ez az én egyetlen számomra helyes megállapítás.
A bolygónk forrásai vészesen végesek. Ezért nagyon értékesek is. A kibányászásukat egy óriási õrültségnek tartom. Most csak egy dolgot kiragadva.
Itt van az ékszeripar. Sok emberen látok/láttam arany gyûrût, ezüstöt, bronzot és stb. fémet. Ok. Van fémipar, ami feldolgozza ezeket a fémeket, hogy készítsen belõlük valami "értékes" tárgyat. De kérdem én mi ezekben a fémekben az érték azon kívül, hogy ott vannak a Földben? Szerintem az egyedüli értéküket az ilyen fémeknek csak az adhatja, hogy ott vannak a Földben és nem pedig az adja, hogy rajtunk csüngenek. Szerintem elértéktelenedik ahogy kibányászásra kerülnek.
Mivel nem vagyok gondolatolvasó és nem is igazán akarnék az lenni. Nem tudhatom kinek mi jár a fejében azon kívül, hogy jól áll rajta az a tárgy, de hogy mennyi energiát is igényelt a kibányászása, az elszállítása és a feldolgozása. Az nem érdekel senkit az ilyenek közül és nagy többség közül sem. Pedig ez szerintem igenis vészesen fontos. Hiszen megépíteni/létrehozni egy a bolygónkra kiterjedõ dolgot igenis nagyon sok idõt, energiát és ráfordítást igényel. Nem is beszélve a kollektív/egyéni hozzájárulásról.
Miért nem készítenek inkább alternatív anyagokat (NEM MÛANYAGOT, AMI MEG KÕOLAJBÓL KÉSZÜL.), amik kiváltanák ezeket az anyagokat. Ja, hogy akkor tönkremenne a sok érdekcsoport is a pénzhiánytól? Arra is gondolni kell, hogy õk maguk változzanak meg. Ha hajlandóak lennének leállni a pocsékoló életmódról, és az alternatív anyagok felé kacsintani, amibõl nekik szintén nagy profitjuk lenne, de legalább mindenki összetett mértékben normálisan és korrekten élne.
Ja, hogy akkor a "hatalmi" perverzióik nem tudnának érvényre jutni? Jól van, akkor irány nekik a doki és kaphatnak egy szigeten életre szóló szállást mindennel, amit megkívánnak, de persze nulla érintkezéssel a tõlük messze lévõ civilizációtól.
Szerintem a bolygó érdeke elõbbre áll, ami hosszútávon elõnyösebb, mint rövidtávon gondolkozni úgy, hogy csak egyszer szakítsunk nagyot és toljunk a következményekre...
Mesélhetnék még bõséggel, de nem kívánok többet, mert egyszerûen nem érdekel senkit sem.
"Az életszínvonallal együtt jár a fogyasztás. Nincs mit tenni." Dehogy nincs. Csökkenteni kell a fogyasztást. "Nekem a blogon okoskodó fasztarisznyákból van elegem." Akkor ne blogolj. Tudod a blogokat nem azért találták ki, hogy aztán ott jól egyetértsen mindenki. Sokkal inkább azért, hogy teret adjanak az eszmecseréknek, illetve, hogy megismerhesd más véleményét is. Ha neked ez nem pálya akkor olvass inkább valami könyvet ehelyett. Egyébként mi az oka annak, hogy csak indulatszavakkal tudsz megírni egy kommentet?
Nekem van bajom a fogyasztással. De persze nem azzal, hogy fogyasztunk, hanem azzal, hogy öncélú lett. A fogyasztásért fogyasztanak. Shopping night meg franctudja mik vannak... az agyam ledobja az ékszíjjat.
Na! Ezt mondtam. Jön az ajvékolás... :) NEKEM NEMMONHATTYAMEGSENKIHOGYANBASZOMSZÉTAMÁSOKJÖVÖJÉTIS! MERAZÉRIS! :) Kismilliószor futottam már össze ilyen emberkékkel mint te. Az ilyen fazonok egyszerûen úgy gondolják, hogy joguk van egy üres szobában égetni a villanyt mert.. mert csak. Nem bazdmeg nincs jogod! Egyszerûen azért mert nem állítasz elõ annyit amennyit elhasználsz. Nem, pénz nem megfelelõ mutatója a gazdasági értékednek. Még akkor sem ha ezt megpróbálják veled elhitetni.
Már megint berágtál azon, hogy ráébredtél, halvány fingod sincs sok dologról. Most nem fogok lealacsonyodni hozzád és szidalmazni téged, mert nekem vannak más érveim is. ;-) Neked eddig nem nagyon volt.
Az persze nem esik le neked, hogy a konzumidióta impulzusvásárló, a gyártósoron gürizõ és este tévét nézõ emberke az ugyanaz. Jó reggelt! Nézz a tükörbe és meglátod, kirõl beszélek! Ezért védett annyira még tudat alatt is ezt a rothadt társadalmat, mert ez adja a szellemi biztonságodat is. Amirõl meg nem tudsz -a korrupció és az összeomlás közeledése ill. maga a romlottság- az nincs is. Ezért tagadod kikelve magadból az igazságot, de hiába. Nagyon átlátszó és szánalmas. Én tényleg sajnállak téged. Elképzelem, hogy milyen életút, gyötrelmes önmeghasonulás kell ahhoz, hogy valaki idáig eljusson. Közvetlenül nem nagyon adsz meg magadról lényeges információt, így nem akarlak vádolni, hogy mert kiváltságos szocialista volt az apád, esetleg általad tudott bûnös múlttal, talán pont az ellenkezõje és lázadtál a szüleid eszmeisége ellen, mert nem akartad tisztességes, de szegény emberként élni életed, mint õk esetleg valami gyermekkori vágyálom (jobb rendszerben élünk) maradványa rögeszmeként... ez a te magánügyed. Csak sajnos ez a problémád rávetül a topikra.
#40-re pedig, a pillepalack nem csak a baktériumok miatt rossz (amivel egy rendes immunrendszer elbánik azért), hanem a mûanyag adalékanyagaival, ami a hosszú tárolás és napfény hatására kioldódik az anyagból és pl. ösztrogénjellegû hormonhatása van az élõ szervezetben. Magyarország ivóvízminõsége a folyamatos romlás ellenére a világon kiemelkedõ, de mégis elõfordul, hogy vannak helyek, ahol rossz a víz. Itt az emberek kénytelenek máshonnan pótolni azt. A xenoösztrogének már hatással vannak társadalmunkra, amit nem vernek nagydobra, így számodra nincs ilyen gond persze, de attól még a buzik száma ettõl is gyarapszik.
Nekem semmi problémám a fogyasztással. Egyébként mindenki a jövedelmének megfelelõen fogyaszt, és hogy azon belül hogyan osztja meg a különbözõ javak között, az kibaszottul a magánügye. Nekem a blogon okoskodó fasztarisznyákból van elegem.
Mondok egy példát. Az emberek olyan hülyék, hogy pillepalackban vesznek vizet, ahelyett, hogy kinyitnák azt a kurva vízcsapot, amiben sokkal egészségesebb víz folyik. AZ sok ostoba fasz azt képzeli, hogy e vezetékes víz a rosszabb, és át sem fut az agyán, hogy egy olyan átlátszó mûanyagba öntött vizet iszik, ami már hetek-hónapok óta ott rohad benne szobahõmérsékleten. Akármilyen steril a technológia, ennyi idõ után egy kibaszott baktériumtenyészet.
Általában ezek az emberek ugatnak itt a blogon a pazarló kapitalizmusról, meg a fogyasztói társadalomról.
Nézd, én konkrétan leszarom, hogy ennyi hülye mire költi tök feleslegesen a pénzét. Baromira nem az én dolgom megszabni nekik, hogy ne legyenek ilyen hülyék. A pillepalackot is leszarom, pedig komoly környezeti terhelést okoz. Leszarom, mert ilyen a világ. Az viszont már zavar, amikor ezek a faszok okoskodnak, és megszabnák, hogy miként is kellene élni, meg mi a helyes.
Az életszínvonallal együtt jár a fogyasztás. Nincs mit tenni.- Amit tehetünk, hogy egy üzletszerû illegális szemétlerakásért nem pénzbüntetés járna, hanem 10-20 áv börtön. A legnagyobb problémát nem a fogyasztás okozza, hanem a létezõ szabályok be nem tartása.
"Igaz. Ráadásul, ha nincs korrupció (ideális esetben), akkor is beindul egy igénydegradálás minden kereskedelmi szolgáltatásnál. Az igénytelenedés, a konzumidiotizmus, a pszichikai ráhatás és végül az 1984 monopólikus desztópiája bele van kódolva a csak kicsit szabályzott vagy "szabadon hagyott" kereskedelembe, a kapitalizmusba."
Ja-ja, bólogassál neki. Azért van neked munkád egy tetves gyártósoron, mert azok a konzumidióta fogyasztók, akik a kapitalizmus lealacsonyodott véglényei, megveszik azt, amit ott összetákolsz.
"A fórumozás, persze ideális esetben, az épülésedet, fejlõdésedet is szolgálja, míg pl. a kiscicáknak, kiskutyáknak elkészített kanapé nem szolgál semmit csak a pocsékolást. A mindent azonnal és mindenhova gyorsan "divatja", nem csak önmagában véve pocsékolás, de egy önmagát gerjesztõ, negatív értékrendet szülõ és egy sehova nem vezetõ, illetve, rossz irányba mutató folyamat. "
Tudod mi a veszélyes a bolygóra? AZ olyan kis öntelt buzeránsok, akik mindenkinek megmondanák, hogy mit hogyan, miként kell tenni, cselekedni, és mi az, amit felesleges, és ezért kerülendõ.
Tudod mennyit ér a te értékrended?
Egy nagy rakás szart. Egy jelentéktelen kis nyomoronc senkiházi vagy, és ezt úgy kompenzálod, hogy megszabnád mindenkinek az életét, mert azt hiszed, hogy te valamilyen kitüntetett világközepe, egy tótumfaktum, egy erkölcsi-mentális-intellektuális géniusz vagy. Az vagy te a nagy büdös lófaszt.
"A pocsékolásban abszolút igaza van. Egyszerûen elképesztõ, hogy az energia nem megdelelõ felhasználása milyen méreteket öltött a "civilizált" világban. És ige a pocsékolás tul.kép népi hóborttá vált. Ha pedig ez ellen szólsz akkor azonnal kezdõdik az ajvékolás..."
Pazarlás a te számítógép használatod. Fejezd be! Fölöslegesen pazarlod az áramot. Elképesztõen botrányos az amit csinálsz. Nincs jogod tönkretenni a bolygót azzal, hogy itt internetezel!
Gondolom, az neked is evidenncia, hogy havonta két-három alkalomnál több esetben nem szabad fürdeni. Ennyi pont megfelel a higiéniás követelményeknek. Ami ezen felül van, az a bolygó kizsigerelése.
A durva megugrások, fõleg itthon, rendszerint a magas adótartam miatt alakul nak úgy, ahogy, nem pedi az olaj hordónkénti ára miatt. Pont a hajtóanyagok ára az ahol a korrupciós gépezet a leginkább mûködik és használják mondjuk azt a politikában.
Márpedig van ilyen hatás. Amikor durván megugrott a motor hajtóanyagok ára, az emberek elkedeztek kevesebbet autózni. A MOL logisztika és finomító elhiszed, hogy képben van ugye?
Igaz. Ráadásul, ha nincs korrupció (ideális esetben), akkor is beindul egy igénydegradálás minden kereskedelmi szolgáltatásnál. Az igénytelenedés, a konzumidiotizmus, a pszichikai ráhatás és végül az 1984 monopólikus desztópiája bele van kódolva a csak kicsit szabályzott vagy "szabadon hagyott" kereskedelembe, a kapitalizmusba.
A fórumozás, persze ideális esetben, az épülésedet, fejlõdésedet is szolgálja, míg pl. a kiscicáknak, kiskutyáknak elkészített kanapé nem szolgál semmit csak a pocsékolást. A mindent azonnal és mindenhova gyorsan "divatja", nem csak önmagában véve pocsékolás, de egy önmagát gerjesztõ, negatív értékrendet szülõ és egy sehova nem vezetõ, illetve, rossz irányba mutató folyamat. Abban hinni, hogy egy "kínálat-kereslet-ár" elõbb vagy utóbb belövi ezt, már már a demagógia határát súrolja. (Nem sértésnek szántam) Szvsz az elmúlt évtizedek messzemenõen igazolták, hogy a kereslet-kínálat önszabályozosdi nem mûködik. A piacokat sokkal inkább jellemzik a háttérben kötött korrupciós alkuk tömkelege mint az önszabályozás.
Ennyi erõvel ez a fórumozás is az, hiszen nem szükséges a túléléshez. Minden, ami nem ahhoz kell pocsékolásnak tekinthetõ. Te milyen életszínvonalon képzeled a túlélést? Hát mást?
A leggegyszerûbb mód a pazarlásra mi lenne? Csak olyan jármû forgalomba helyezése, ami nem képes 70-80 km/h-nál gyorsabban menni. Ugyanis az autóplyán 130-140-nél a fogyasztás kb. 2-3-szoros. Képzeljétek el, hogy mennyivel csökkene a szénhidrogén felhasználás, ha hirtelen megfelezõde a fogyasztás.
Persze ez ellen ki ne ajvékolna..? Mert ma divat lett az, hogy mindet azonnal, mindahova gyorsan. Erre épül a gazdaság. Persze, ha a benzin/go. ára majd elfogadhatatlanul magas lesz, akkor vagy így közlekednek majd vagy sehogy... Elõbb utóbb az kínálat-kereslet-ár belövi ezt. Ha ma lenne ez kötelezõ, akkor a finomítók nagy része elég hamar tönkremenne...
A pocsékolásban abszolút igaza van. Egyszerûen elképesztõ, hogy az energia nem megdelelõ felhasználása milyen méreteket öltött a "civilizált" világban. És ige a pocsékolás tul.kép népi hóborttá vált. Ha pedig ez ellen szólsz akkor azonnal kezdõdik az ajvékolás...
"Pedig, ha csak egy picit is elgondolkodnának azok az okosak, akik nap, mint nap a kis "eledelüket" leszállítják a kedvenc "étkezdéjükbe"/haza. Az önmagában mekkora energia befektetés. Kb. 1000x-eres befektetés 1/1000-red haszonért, ha most teljesen józanul kimérve a szállítást, az üzemanyagot, a költségeket, az emberi erõt is és az idõt is. Akkor sok munka a kicsi jelentéktelen haszonért."
Persze, az Uránuszon nem létezõ kõolajat bányászni az meg nem pazarlás. Az színtiszta hatékonyság. Ha betiltanánk az ételfutárokat, akkor lenne pénz ûrkutatni, hogy kibányásszuk a kalciumot az aszteroidákról. Honnan jönnek ezek a zseniális megváltó ötletek? Gyanítom, hogy ebbõl a szellemi kapacitásból hozza összemagának Orbán a kétharmadot. Elég, ha a Szíjjártó vagy a Zsigo kiáll morogni a mikrofon elé egy tõmondatos szólammal, már ájulnak is maguk alá, hogy jómegmondta a rezsicsökkentõje, rászavazok.
"Az aszteroida ezzel szemben majdnem "statikus". Onnan meg nyugodtan kilehet szedni az ottani nyersanyagokat, amiket aztán idehozhatnánk a Földre és hasznosíthatnánk az iparban."
Mégis milyen anyagokat bányásznál ott? Kõzeteket exkluzív járólapnak? Vagy mondjuk vasat? Minden vállalkozásnak van egy költségvonzata.
Eleve minden, amit bányászunk, az biológiai eredetû a drágaköveket, meg a vulkanikus kõzeteket leszámítva. Gondolom nem járólapért mennél oda, a drágaköveket ott meg nem találsz.
Az összes érc biológiailag alakult ki. A vas az tengeri baktérium telep leülepedése. A kezdeti magad vasoxid tartalmat baktériumok zabálták ki az óceánokból, és az egymásra halmozódó telepes mikroorganizmusok teteme a lelõhely. Gyakorlatilag, ami koncentráltan jelen van a természetben, azt élõlények halmozták fel. a tengerekben. Na most ilyen nem lesz az aszteroidákon. Amit találni fogsz nagy valószínûséggel, az egy homogén katyvasz.
"Honnan gondolod, hogy maga a Mars nem tudja megtartani a saját légkörét?"
Alacsony gravitáció, vulkanikus aktivitás hiánya. A szökési sebesség alacsony a harmad akkora gravitáció miatt, ami miatt elfogy a légköre utánpótlás nélkül. Nincs mágneses mezeje, így még a napszél is lefújja azt a szegény légkört. Olyan 1 századnyi atmoszférán be is állt az egyensúly, de lehet, hogy még így is fogy szegényke légköre.
Nyilván ezt megleltem, de ez csak annyit mond hogy 70% a fémgazdagság. Azt tudom, hogy ami nem hidrogén vagy hélum azt a csillagászok fémnek mondják, de ettõl kicsit jobb forrást kerestem. Azért köszi.
Na ez biztos. Se szeri se száma az irreleváns vagy kamu oldalaknak. A cikkhez hozzá szerettem volna szólni, csak a hozzászólásomhoz kellettek volna a Kepler 10 csillag spektroszkópiai vizsgálatai, hogy milyen eloszlásban tartalmaz elemeket a központi csillag. Beírtam google-ba hogy: kepler 10 star. Erre 3 oldalon keresztül a bolygók felfedezésérõl szóló cikkeket adja be. Próbálkoztam egyéb szavakkal a -10c és egyéb kapcsolókkal, de 10 perc után feladtam. :) Ha valakinek linkje lenne errõl, megköszönném.
A kíváncsiságom oka az, hogy vajon a csillag anyagösszetétele mennyire vág egybe a napunkéval?
Ez igaz teljesen. Annyi sületlenség van az interneten. Pedig,ami tényleg nagyon fontos lenne. Azt sajnos egyszerûen rémesen nehéz megtalálni az interneten. Sajnos a sok konteós dolog is nagyon jelen van. Ami ténylegesen csak megzavarja az embert, ami csak hátráltatja egy esetleges kutatás/komoly téma érdeklése esetén.
"Na mi volna akkor, ha az internet befuccsolna? Nem a világnak lenne vége, hanem csak kemény 50-80 év technikai fejlõdése menne el a semmibe."
Szerintem az internet jelentõsége erõsen túl van hypolva. Megkönnyíti az életet persze, de nem túl régi dolog, lényegében 20 éve még az intézmények némelyikébe sem volt net, nemhogy magánembereknél. Az internet erõforrásainak jó része a marketinganyagok továbbítására megy el, másik nagy hányada az idiótaságokra és csak nagyon kis százalék a ténylegesen hasznos információ. Ez utóbbi mennyisége az elmúlt 20 év alatt alig nõtt a másik kettõhöz képest.
Szóval a Földön túli szint az bõven még a messzeségben van és sajnos még abban lesz számtalan ok miatt. Ezért is a technológia is nagyon lagymatag. Úgy bíznak benne, mint ha az örökké tartana.
Na mi volna akkor, ha az internet befuccsolna? Nem a világnak lenne vége, hanem csak kemény 50-80 év technikai fejlõdése menne el a semmibe. Ezért is olyan sok dolog van a világban, ami nagyon a kicsi véletlenen múlik...
Az a baj hogy a gazdasági rendszerünk világszerte egy dologra állt rá. A pocsékolásra, ami szerintem kollektív értelemben tökéletesen lefesthetõ. Csak hát ez senkit sem érdekel (99% lakossága a Földnek egyszerûen toszik rá... Sõt! ár le is támadja az embert, ha mer egy picit pedzegetni is efelé. Magam a szûk környezetben ilyenekkel találkoztam nagyobbrészt...). Pedig, ha csak egy picit is elgondolkodnának azok az okosak, akik nap, mint nap a kis "eledelüket" leszállítják a kedvenc "étkezdéjükbe"/haza. Az önmagában mekkora energia befektetés. Kb. 1000x-eres befektetés 1/1000-red haszonért, ha most teljesen józanul kimérve a szállítást, az üzemanyagot, a költségeket, az emberi erõt is és az idõt is. Akkor sok munka a kicsi jelentéktelen haszonért.
Ez nekem a véleménye az egészrõl.
"Ha energiát és pénzt nem sajnálva kolónia építésbe kezdenének a Marson az már egy kis lépés lenne elõre! "
De ez nem energia és pénz kérdése hanem technológiáé. Az meg nincs. Hogy a régi viccel éljek: -Tud úszni? -Nem -És ha fizetek érte? -....
Jelenleg a technológia ott tart, hogy egy retkes 100 kilós müholdat sem sikerül 10-bõl 10x pályára állítani pedig csak néhány száz km-ert kell felvinni... És ha mégis pályára, a többi sem megy döccenõmentesen, hány eset van hogy nem nyilik ki a napelem meg hasonlók és mehetnek az ürhajósok szerelni (ha szerencséjük van és nem pottyant vissza a sürübb légkörbe és égett el).
Nem hogy millió kilométerekre komplett ipari berendezéseket, embereket stb teljes létfentartással stb el tudjanak juttatni. A visszajövetelrõl nem is beszélve.
Ha energiát és pénzt nem sajnálva kolónia építésbe kezdenének a Marson az már egy kis lépés lenne elõre! A nyersanyagokat ott célszerû felhasználni megmunkálni ahol találhatóak, nem a földre szállítani! Ha a technológiai hátterét megteremtik egyszerûbb a holdról vagy a világûrbõl indítani ûrjármûvet. De jelenleg jobb üzlet UHD Display-eket fejleszteni és kõolaj herdálással meghajtani a közlekedési eszközöket, vagy genetikailag manipulált növényekkel etetni a fogyasztókat, és az így okozott elváltozásokat giga gyógyszeriparral javítgatni! Ez jó irányú fejlõdés!?!? :(
Köszönöm a tájékoztatást. Magam ezt így nem tudtam. :) Na, de tévedni emberi dolog tudtommal.
ui: ha eltekintünk a dollármillióktól, az erõforrás(energia-anyag) amit be kell fektetni az is többszöröse annak amit haza tudnánk hozni.
Az aszteroidabányászat pedig mindaddig vágyálom marad, míg dollármilliókat kell ahhoz is költeni, hogy 100kg holdkövet hazahozzunk. Ennek még nagyon nincs realitásértéke.
"Magam csak azt mondtam, hogy nem sok hasznunk van kollektív tekintetben az információn, vagyis magán az ismeret megszerzésén kívül az ilyen jellegû kutatásokból sajnos." Nagyot lendített elõre a részecskekutatásokon a csillagászat. Megmondták a gyorsítók üzemeltetõinek, hogy mit és milyen energiaszinteken kell vizsgálni az új jelenségekért. Aztán, hogy egy új felfedezésbõl lesz e kvantumalagút effektus és számítógép és utána facebook, vagy nem tudjuk hasznosítani, az csak utólag derül ki. Mindenesetre pl a He->C fúzió épphogy egy csillagász agymenése nyomán derült ki, hogy hogyan is megy végbe. Persze kérdés, hogy ez hasznosítani tudjuk e valamikor, de ha még ez az ismeret sincs a birtokunkban, akkor aztán tutinincs esély se a hasznosításra. :)
Miért lenne tilos ûrtávcsõvel bármit vizsgálni? Magam csak azt mondtam, hogy nem sok hasznunk van kollektív tekintetben az információn, vagyis magán az ismeret megszerzésén kívül az ilyen jellegû kutatásokból sajnos. Így vélekedem róla. A priorizálás miatt gondolom így, hogy elõbb a "saját tájunkon" tegyünk rendet. Aztán, amint ez is megvan, akkor lehet további "hely" után nézni.
Hát magam is csak spekulálgatok. Igazából sok-sok dolgot olvastam itt az interneten, ami kissé hagyott bennem egy kis "ürességet". Egyszerûen nagyon sok az információ és, ahogy értelmezni tudom magát a létet, a világot és az ember létét is. Igenis van helye az úgynevezett "fantáziába" illõ ötleteknek is a tudományok területein. Ezért bátorkodtam kicsit a saját elképzelésem elmondani itt.
Honnan gondolod, hogy maga a Mars nem tudja megtartani a saját légkörét? Ha ez igaz, akkor miért nem dolgozhatnánk ki valami olyan módszert, aminek lehetõség szerint a Mars képes lehetne megtartani a saját légkörét is. Amint ez is meglenne meglehetne magát a Marsot terraformálni.
A Vénuszról magam nem tudok sokat. Tehát lehetséges, hogy igazad van e tekintetben.
Az aszteroida "független". Mondjuk így. Az a helyzet, hogy a mostani természeti katasztrófák zöme is igazából a "helyi bányászat" (olaj, szén, arany stb. kinyerés) következménye, ami már több száz évre vezethetõ vissza. Sok tudós is már burkoltan bevallja, hogy a bányászat (is) képes földrengést/vízözönt kiváltani.
Az aszteroida ezzel szemben majdnem "statikus". Onnan meg nyugodtan kilehet szedni az ottani nyersanyagokat, amiket aztán idehozhatnánk a Földre és hasznosíthatnánk az iparban.
"Szerintem most a másik naprendszereket ameddig kijutni nem tudunk amúgy sem a mostani technológiai szintünkkel bárhova. Addig hagynunk kéne. Létezni fognak azok máskor is."
Miért is? Tilos ûrteleszkópokkal messzire kukkolni, mert van mit felfedezni a környezetünkben is? A sok csillagász fejezze be amit csinál, de azonnal?
"Csakis a saját Naprendszerünkre hagyatkozhatunk. Miért nem inkább csakis azt vizsgáljuk be elõször ténylegesen, hogy hol van nyersanyag lelõhely a szomszédos bolygókon/aszteroidákon?"
Miért kellene az aszteroidákon bányászni? Nem értem a gondolatvezetésed.
"Valami módszer kidolgozását elkezdenék, amit nevezhetnénk terraformálásnak ebben az esetben. Oszt létrehoznának kisebb-nagyobb telepeket, ahonnan elindulna a terraformációs folyamat."
Mit szeretnél terraformálni?
Vénusz: Kénsavfelhõk, 100 atmoszféra nyomás, 500 fok. Mars: Nem képes légkört megtartani. Ezért lett kopár sivatag. Hol meg mit akarsz te terraformálni?
Most már tényleg kíváncsi vagyok, hogy miket is képzelsz te a világról...
Nem is értem miért mondanak valamire kijelentést, amikor tudják õk is, hogy nem is biztosak benne. Magam, ha tehetném, akkor egy külön független kutatást végeznék, hogy az ûrben mégis még mik lehetnek. Az elméleteknek van helye természetesen. :)
Miért ne lehetne olyan dolog is, amit idáig még senki sem gondolt ki? Például most itt a Földbolygó. Ezen a bolygón tudjuk és éljük rajta az életet. Addig meg máshol más feltételek között. Itt bejöhet már a képzelet is a dologba. Miért ne lehetne másmilyen az élet?
A jelenlegi technikai szintünk is szerintem egy vakvágány.
Szerintem egy teljesen új szemléletre volna itt szükség a csillagászatot is illetõen. Mondjuk úgy, hogy józan keretek között elõször is a Naprendszert kellene részletesen és nem pedig ilyen rémesen felületesen felmérni. Ahogy azt mostanság csinálják. Számomra a mostani vizsgálatok nagyon felületesek. Nem hatolnak be igazán a "mélységbe".
Szerintem most a másik naprendszereket ameddig kijutni nem tudunk amúgy sem a mostani technológiai szintünkkel bárhova. Addig hagynunk kéne. Létezni fognak azok máskor is. Csakis a saját Naprendszerünkre hagyatkozhatunk. Miért nem inkább csakis azt vizsgáljuk be elõször ténylegesen, hogy hol van nyersanyag lelõhely a szomszédos bolygókon/aszteroidákon? Valami módszer kidolgozását elkezdenék, amit nevezhetnénk terraformálásnak ebben az esetben. Oszt létrehoznának kisebb-nagyobb telepeket, ahonnan elindulna a terraformációs folyamat.
Aztán, amint befejezõdött az is akkor odaköltözni és élni. Ennyi... Aztán, amint olyan a szellemi/technikai szint, akkor továbbléphetünk a mély ûrbe.
El tudom kepzelni, mekkorat szivhatnak az ilyen helyen dolgozo grafikusok, amikor fel tucat csillagasz korbeuli, es egy 3 pixeles foltbol megalkotjak ezeket a kepeket;)
A cikk és a felfedezés is arról szól, hogy egy csomó állítás megdõlni látszik, erre: "ám felszíne kellõen forró ahhoz, hogy élet biztosan ne alakuljon ki rajta. " :-) "Bírom" ezeket az okos, de közel sem bölcs embereket. ;-)