Én nem szeretem a specializált ipari területeket, mindig csak a baj van velük.
Az autópályák nem kötöttek, akár le is tudod bontani őket (persze ha megvetted azt a területet ahol van) ha muszáj és jobb helyen újraépíteni.
A szintemelés baromi egyszerű, pgdn-pgup gombokkal tudod az építés közben emelni-süllyeszteni a pályát, bármit is építesz, sima utat, síneket, vagy gyalogos járdát akár. Azt kell csak figyelembe venni, hogy nem lehet akármilyen meredeken emelni vagy süllyeszteni, szóval bele kell számítani a rámpa hosszát is. Plusz a vonatokat én le szoktam vinni sok helyen a föld alá és akkor nem zavarnak senkit. A síncsatlakozásoknál meg csak annyi a trükk, hogy nem lehet bármilyen szögben találkozniuk, de ezt ki kell tapasztalnod, nem bonyolult. Utoljára szerkesztette: horika, 2017.01.03. 10:09:03
Sok-sok életszerűtlen dolog van a játékban.Korábban már fejtegettem, hogy pl a veszteséges tömegközlekedés, az ingyen fűtés/víz/áram és számos szolgáltatás, ami a való életben egyébként fizetős, itt ingyenes a lakosságnak. De életszerűtlen az is, hogy a megkülönböztető hang- és fényjelzést használó gépjárművek (ejj, de szép hivatalos megfogalmazás!) állnak a dugóban, meg sem próbálnak a civil járművek letérni, utat engedni, stb.Ezért azzal megy el időnk nagy része, hogy olyan úthálózatot tervezzünk ahol nem lesz dugó vagy enyhítsük a már kialakult káoszt.A szolgáltatókat meg úgy kell elhelyeznünk hogy ne csak a lefedettség legyen hatásos, hanem az úthálózat is.
Gondolom erre találták ki a helikopter bázisokat, amit az ND DLC megvétele után tudunk majd építeni, külön a rendőrségnek, a mentőknek, sőt a tűzoltóknak is van.Ez utóbbi heti 2400-ba, a rendőrségi ~2000-be a mentőké is kb 2000-be kerül, de csak 3-3 darab helikoptert ad.Természetesen örül a lakosság, illetve a szolgáltatók is, de mentőhelikopterből 3 darab kevés, s később a tűzoltó is kevés lesz. Az erdőtüzeket, amik ugye távol vannak és nincs út kiépítve, kizárólag helikopterek oltják.A mentő/rendőrségi helikopter ugyanaz, mint az autó, csak nem áll a dugóban órákig.
Ami viszont egyáltalán szart sem ér, az a Disaster Response Unit. Ezektől azt várnánk, hogy ne csak sérültek után kutassanak, hanem hogy állítsák is vissza a katasztrófában megsemmisült közműveket és épületeket. Természetesen egyiket sem csinálják. Kizárólag azokhoz az épületekhez küldenek helikoptert/mentőt (baromi lassan és késve), amik úgymond nem "telek építésűek", pl, iskolák,kórházak,minden olyan, aminek a lebontásánál megkérdezi, hogy akarjuk-e.De itt is csak annyi van, hogy megmentik (ha tudják) az embereket, és közlik, hogy (pénzért) újraépíthetjük... A sérült közműveket nem javítják meg, utakat, távvezetéket, mindent nekünk kell helyrehozni.Tüzet nem oltanak. Hosszú évekig tartottam egy ilyen épületet heti 720-ért, a várost számos katasztrófa érte, de ezek szart sem csináltak soha, így elbontottam. Ha valakinek más tapasztalata van, kérem ossza meg. Szóval lényege a Bakondi DLC-nek, hogy sokkal többet fogsz költeni katasztrófavédelemre, és minden nagyon drága.De legalább megvan a pánik hangulat fílingje, amikor megnyomod a légószirénát és végignézed, ahogy életet mentesz. Apropó, mint említettem, riadó esetén nincs adózás, tehát sokat vesztesz akkor is, ha mented az életeket. Ezenkívül leáll a tömegközlekedés (egy része), a halottszállítás, a szemétszállítás, gyakorlatilag a rendőr/mentő/tűzoltó kivételével minden. Még úgy is, hogy betereled az embereket az óvóhelyekre, több halott lesz, legfeljebb nem annyi, mintha hagynád őket hogy egy tornádó elsöpörje vagy egy földrengés maga alá temesse őket... Van jó oldala is a katasztrófavédelemnek, hiszen egy óvóhely vagy rádiótorony (kell, hogy tájékoztassa a lakosságot riadónál) jelentősen növeli a boldogságot és a föld értékét. Riadót ki lehet adni külön külön is, azaz nem kell az egész várost evakuálni, ha csak egy részét érinti veszély. No, egy hónap alatt ezt sikerült tapasztalnom.
Valaki tud linkelni jó leírást az iparhoz?
Tegnap előtt vettem meg a játékot, így nincs tapasztalatom vele, csak azt látom, hogy nincs alapanyag a faiparra szakosított területeken. Még semmilyen mod-ot egyebet nem raktam rá. A közlekedés útvonaltervezésétől már agybajt kapok. Az autópályák elég kötöttnek tűnnek. A vasúttal próbálkoztam, de azt meg nem engedte áthúzni valamiért a 6 sávos úton. Találtam valami szintemelést, de nem tudom hogy működik. valamint a vasúti elágazások/becsatlakozások rendszere is elég fura. Lehet hagyom a fenébe az egész vasút építési részt.
Jó reggelt!
Hát igen, annak ellenére, hogy régóta játszom vele, jó volt elolvasni tegnap egy guide-ot, ami a Policies, avagy az "önkormányzati rendeletekről" szól. Mivel különösebben nem foglalkoztam velük, a guide hasznos volt, mert több olyan dologra is rávilágított, amiről én azt hittem, hogy jó, közben nem is az.Mivel a játékon belül elég röviden ír arról, hogy mik is ezek a rendelkezések, így inkább tapasztalatból hoztam ezeket. Tegnap beállítottam a guide-nak megfelelően, így még nagyobb adóbevételem lett és visszaállt a "demand", azaz fejlődni akarnak. Sikerült majdnem bedöntenem teljesen - érthetetlen módon - az iparomat, mert egy idő után, kb 110-120 ezres lakosságnál lecsökkent az igény iparra/irodára.
Aztán jött a "not enough raw materials", és a "no buyer for goods". Érthető, hogy egy olyan területen ahol olaj vagy vas van és én specializált ipart építek ide, előbb-utóbb elfogy a nyersanyag. Vannak farmjaim is, de kiderült, hogy nem tud eleget termelni, több területem meg nem nagyon van, így az Industrial Space Planning rendeletet bevezettem a mezőgazdasági kerületekre és a faiparra, ami ugyan pénzbe kerül, de beindult a gyártás-foglalkoztatás-igény stb, mert elvileg megduplázza a kitermelést.Írhatnék még órákig a gazdaságról, de többen megfogalmazták, hogy elég szarul van modellezve, az adózással egyetemben. Úgyhogy most úgy néz ki, 150 ezres lakosság körül ismét beindult az egész és ömlik a pénz, ami már nem kell, mert nem az a lényeg, hogy 30 millióm van, hanem, hogy a büdzsé pozitív. Sajnos az alap szolgáltatások, túlárazottak és gyenge teljesítményűek, ezért én is igénybe veszek néhány optimalizált épületet.
A legnagyobb kiadásom - köszönhetően a Natural Disasters DLC-nek - a katasztrófavédelemre megy el. Még úgy is, hogy óvóhelyet a 150 ezres lakosságból kb 40 ezernek tudok adni, mert k*va drága és nagyon sok élelmiszer kell egy-egy 10 ezres befogadóképességű óvóhely feltöltéséhez. Nagyon drágák a helikopter állomások is, de azok legalább jók. Utoljára szerkesztette: kisiku, 2017.01.03. 08:43:44
Van pár olyan szemétégető ami 25-30 kukásautót is kiküld, mocskos sok szemetet dolgoz fel és ráadásként jó sok áramot is termel. Nekem ez jött be: Szemétégető Utoljára szerkesztette: horika, 2017.01.03. 00:40:20
Köszönöm a tippet. Az automatic bulldoze módot megtaláltam, elég hasznos. Továbbá párat még megnéztem :) Szeméttel még így is gázban vagyok kicsit, de az automatikusan ürülő szemétgyűjtő jobb ötletnek találtam.
Egyik ötlet ami eszembe jutott arról amit írtál, hogy Auto Bulldoze mod. Magától lerombolja az elhagyott épületeket.
A másik, pedig le lehet tölteni hatékonyabb szemétégető asseteket, én azokat használom és nincs probléma a szeméttel. (ha zöldben van az elégetett szemét a grafikonon, akkor szeméttároló sem kell tapasztalataim szerint) Esetleg lehet még az a gond, hogy olyan nagy a forgalom, hogy nem jutnak el időben a kukásautók a helyekre. Utoljára szerkesztette: horika, 2017.01.02. 21:46:11
Ma megint komolyabban nekiültem. A szivattyús dolgokat én is olvastam, így azokat gyorsan át is telepítettem. Tény, hogy megpróbáltam a szennyvizet úgy kezelni, hogy árkot ástam neki, ami nagyjából fél óra alatt megtelt, s elöntöttem a várost, aminek következménye ~ 10K-s populáció csökkenés volt :D Jó pár üres ház volt, azokat szépen leromboltam, hagytam, hogy oda újakat építsenek. Majd elkezdtem mindenhová lerakni parkokat, szórakozó helyiségeket, rendelőket, rendőrséget, tűzöltó államost, s néztem, hogy mennyire érzik jól magukat a lakosok. Sikerült elérnem a ~ 90K-s populációt, de még mindig vannak dolgok, amelyek előtt értetlenül állok. A szemétégetők, és a szeméttelepek hihetetlen gyorsan megtelnek, nem működnek jól, nem tudják kielégíteni a lakosok igényét. Letetettem egy repteret, s állandóan jelzi, hogy tele van szeméttel. Közvetlenül mellé két szemétégetőt, s két szeméttelepet leraktam, de még mindig nem szállítódik el onnan a szemét...
metrómegállóból lehet gyalogos alagutat építeni, pl. egy villlamosvonal túloldalára a felszínre ? azt vettem észre hogy inkább gyalogolnak előre egy megállót a Fővám tértől a Bálnáig minthogy átmenjenek az úttesten vagy a síneken a szemközti villamosmegállóba :)))
Én pl. nagyon szeretek pöcsölni a közlekedés minél jobb megtervezésére, hogy ne legyenek (illetve minél kisebb) dugók, meg rengeteg asset (én pl. azokat szeretem, amelyikek magától épülnek a külömböző városrészekben).
Milyen módokat ajánlotok a játékhoz, amik feldobják a játékélményt? Én egyenlőre egy több videóban is látott sötétebb "fekete" út textúrát keresek
Ha egyre nagyobb várost építesz simán megvan a 100k, de nekem az volt a furcsa, hogy minden előjel nélkül egyszer csak elkezd fogyni a lakosság, és 120k-ról lemegy 90k-ra (nincs rossz helyen szivattyú, nem betegek, stb.) majd szép lassan visszamegy. Aztán utánaolvastam és elvileg minden lakosnak van "életkora" és egy idő után meghalnak. Mivel mikor egy új nagy méretű "lakótelepet" húzok fel, oda egyszerre sok új lakos jön, ami egy idő után nagyjából egyszerre is hal meg, és emiatt van ez az ingadozás.
Sajnos nagyon sok benne a logikátlan húzás. Sokszor én is ezzel kínlódok, habár én idővel elég cifrán állok, de most az ünnepek alatt kb. nyolc órányi játékidővel is csak az ötvenezres lélekhatárt tudtam elérni, és ennyi. Onnantól nem igazán tudok feljebb fejlődni, így nem is tudom, hogy egyesek hogyan érték el például a százezres lélekhatárú várost.
Vissza a játékra. Sajna nem tudom megmutatni, mert melózok, de tegnap építettem egy olyan stadiont, ami a "Match Day" nevű kiegészítőben van és tényleg ad egy csomó pénzt, ha városod megnyeri a meccset.Én 320 ezret kaptam, igaz, hogy bele kell számítani a heti 4000-be kerülő fenntartást is, de szépen van kidolgozva, ötletes és jó hangulata van. Most kb 150 ezres a városom, de ahogy nézem, az adócsökkentés nem eredményezi azt, hogy többen költözzenek (vagy szaporodjanak) be hozzám. Ez más városépítős játékban rögtön azt eredményezte, hogy nagyon nagy favorit lettem és nagyon akartak növekedni. Most 11%-ra visszatettem az adót az összes szektorra, de annyi szolgáltatást kapnak, hogy így is csak heti 25-36 ezres a bevétel. A metró továbbra sem nyereséges, 32 állomásom van egy vonalon, 11 ezerbe kerül (110%-os büdzsével) és hoz kb 7000-et... A villamos és a busz is csak azért nyereséges, mert csak egy-egy depójuk van.Jó lenne jegyár módosíthatóság, elvégre a bkv is emeli az árakat... :) Fűtést nem rakok, mert olcsóbban állítom elő az áramot, mint amennyit megspórolnék fűtéssel, ráadásul nagyon sokba kerül a távfűtés és még csak meg sem fizetik nekem, tehát ingyen kell adni.Hol van ilyen város?
Egyetértünk :), nem is neked szántam, azért is írtam az elejére, csak nem lehet egyszerre többeknek is válaszolni :)
Én mást mondtam volna? :-) Szerintem egyről beszélünk! :-)
Ezzel egyött hozzáteszem, hogy pont közös kedvencünk, a Rebirth óta semmit nem veszek meg addig, amíg a virágboltit ki nem próbáltam. Szégyen vagy sem, engem többet nem vernek át a fejlesztők. Más kérdés, hogy amit arra érdemesnek tartok, azt természetesen behúzom legálisan is! Jelenelg kb. 500+ játékom van Steam-en, ebből kb. a fele szemét (értsd, bunde töltelék), de így is rengeteget költök játékokra mert ezzel szórakozom jól. Ugyanakkor nem szégyenlem magam a virágbolti tesztelés miatt egyáltalán, mivel a fejlesztők/kiadók egy része sem sajnál minket amikor gátlástalanul átver. Legutóbb ugye a 60euro-s, No Mans Sky esetén buktam volna óriásit, ha nem várom meg a virágboltit és nem megyek egy pár kört vásárlás előtt. Vagy éppen a Cities XXL esetén, ahol a kiadónak volt arca egy már rég magára hagyott címet új verzióként kiadni, miközben a játék 1:1-ben megegyezett a korábbi XL verzióval. Az egyetlen különbség az volt, hogy átszínezték a GUI-t. Az ilyen gazembereket nem fogom támogatni a vásárlásommal! Persze vannak olyan játékok is, amiket nem lehet warezelni demózás céljából (pl. Elite Dangerous, Planet Coaster stb.), de ezeknél meg lehet nézni a review-okat és lehet dönteni a vásárlásról. Sajnos a Steam 2 órás refund lehetősége sok játékhoz kevés, ennyi idő alatt nem minden esetben lehet dönteni.
a super demand-dal csak óvatosan, igaz ugyan hogy az épületek nem pukkannak le, de az emberek simán kiköltöznek, aztán ott lesz egy rakás üres ház kívülről jó állapotban de a happiness-t letolva, így sosem költöznek vissza.
Válaszom részben MEkNzi-nek is címzem: Szerintem minden játékot meg kell venni, ami tetszik.A szégyen az, hogy ma már snassz dolog, ("égő") kiadni egy demót, amivel aztán játszhatsz, hogy megtudd, milyen.Többek között ezért játszanak többen virágboltival, mert nem akarnak - teljesen érthető módon - pénzt kidobni.Ám ami megnyerte tetszésünket és nem sajnálunk rá kiadni, azzal támogassuk azokat, akik ezt kemény munkával megcsinálták nekünk.Nekünk sem esne jól, ha mások ellopnák a munkánkat vagy tehetségünket/stb.
De vissza a játékra.Én nagyon szeretem a management/építős játékokat és az utóbbi években borzalmasan szar a felhozatal ezekből.De tényleg, alig van elfogadható. Az egykori Simcity azóta szégyen, amióta az EA megvette és elsöpörte a Maxis-t. A Cities XL (és XXL) egy baromi jó próbálkozás volt, ugyanilyen, sőt összetettebb volt, mint a Skylines, csak nagyon rossz volt az engine és emiatt élvezhetetlenné vált a játék egy közepes várostól, annyira lagzott és fagyogatott. Nekem sem tetszik, hogy egy-egy funkcióért fizetni kell DLC-nek álcázva, de én akkor veszem meg ezeket, ha valamilyen sale van vagy ha nem kérnek nevetségesen magas összeget érte.Kíváncsi leszek, mikor jön ki egy "évszakok" dlc is...
nálam most épp a nappali mód szaraxik valamelyik mod miatt (?), olyan mintha egy sűrű szürke köd lenne a városon, de nem szmog hanem valami grafikai glitch.
Az esti mód valóban jól néz ki, de használhatatlan ha építeni akarsz (szerintem). Jól néz ki 1-2x megnézni este is a várost, de csak emiatt nem vettem volna meg.
A közlekedés valóban elég furcsa, néha hajmeresztő dolgot csinálnak, de csak azért mert minden egyes autós mikor elindul, kiszámolja merre a legrövidebb/leggyorsabb (erre most nem emlékszem pontosan melyik) neki, és ragaszkodik ahhoz, akkor is ha ott dugó van. Megoldás lehet rá, hogy a nagyobb forgalmú városrészekbe több külön bevezető utat csinálsz, de ez se 100%-os megoldás. Megcsinálhatod úgy is, hogy egyirányú utcák vezessék el a forgalmat a legforgalmasabb utadról minél kevesebb balra kanyarodással, lehetőleg jobbra forduljanak, úgy gyorsabb (traffic manager moddal meg lehet szépen csinálni melyik kereszteződésben merre fordulhassanak, elég macerás egyenként de néha megéri). Ettől még ugyanúgy 1 sávban fognak menni, de gyorsabban, és nem lesz akkora dugó talán.
Ja még valami, fejleszd a tömegközlekedést ahol nagyon nagy a forgalom, ez is csökkenti valamelyest + építs gyalogos utakat a residental meg commercial helyekre. A lakók egyszerűen imádnak gyalogolni (komolyan) és akkor nem autóval mennek. Utoljára szerkesztette: horika, 2016.12.31. 13:43:23
az Afterdark az éjszakai fények miatt szerintem nagyon megéri, a snowfall pedig a villamos miatt. én is törttel kezdtem de megérte rászánni pár doboz cigi árát, megérdemlik. úgy emlékszem nekem a district témák miatt kellett "legalizálni", modokat asseteket le lehet tölteni ingyen is a törthöz.
Disasters-t megvenném ha lenne benne migránshorda bevonulás triggerelhető katasztrófaként :)
Én is fillérekért vettem meg a steam-en, a Deluxe alapjáték, az AfterDark és a Snowfall összesen volt kb 5-6 ezer forint...de amit kaptam érte az felbecsülhetetlen :) Szeretnék segítséget kérni: gyalogos átkelőket melyik moddal lehet létrehozni illetve eltörölni? Aluljárókat csak mi tudunk csinálni süllyesztéssel, vagy erre is van külön mod? És még egy dolog: megőrülök attól, hogy 1 sávban mennek, illetve állnak egymás mögött kilométerekig akkor is ha 6 sávos az út...csak mert majd egyszer le akarnak kanyarodni, vagy épp egyenesen menni. Erre van valami megoldás?
Ezt megkönnyeztem, magam sem mondhattam volna szebben gyermekem. Ahogy az előttem szóló is mondta, a Snowfall az egyedüli amit megvettem volna a mai eszemmel (szintén a villamosok miatt). A Disasters-t egyszerűen nem értem. Mi a francér akarnám lerombolni a hosszú és fáradságos munkával megtervezett és felépített városomat? Ergo számomra felesleges. A sok-sok ezernyi mod és asset 100x annyit tesz hozzá a játékhoz mint a kiegek. Utoljára szerkesztette: horika, 2016.12.31. 02:27:03
Ezt a játékot meg kell venni ahhoz, hogy igazán élvezhető legyen. A workshop támogatás miatt olyan mennyiségű mod és asset van a játékhoz, amit vétek lenne kihagyni. Vannak modok, melyek nélkül én már nem is tudok játszani, annyira megszoktam és mert annyival megdobja a játékélményt. Akcióban már fillérekért megvehető Steam-en (2-3 napig még most is!), a kiegészítőkből pedig eleve csak az kell, ami konkrtéan téged érdekel. Nekem szinte első perctől megvan a játék, de csak az after dark DLC-t vettem meg hozzá, mert a többi nem érdekel (mondjuk kizárólag a villamos miatt még lehet, hogy behúzom a Snowfall-t). Mindenképpen érdemes megvenni, jelenleg csak valami 6euro, ez nevetséges ár érte. Főleg ha hozzászámolod azt a kb. 40ezer assetet és modot, amit a workshop-ból így már elérhetsz.
Sziasztok, a véleményetekre lennék kíváncsi, hogy én eddig törttel toltam a játékot, viszont abban ugye megvan az összes kiegészítő. Viszont engem vonz néhány mod, amivel feltudnám dobni a játékélményt számomra, szerintetek érdemes megvennem az alapjátékot, aztán lassan a kiegészítőkre is rámenni?
Sziasztok és utólag is Boldog Karácsonyt, habár elmúlt, de azrt gondolom, mindenki pihen még. Hadd kérdezzem meg, van valami mod arra, hogy a munkanélküliséget lássam?Mert az egy dolog, hogy a narancssárga "igény-csík" mutatja, hogy építsek ipart VAGY irodát, de nem látom, hogy melyiket.A lakossági kimutatás meg nem teljesen tükrözi.Sok lakómnál látom, hogy munkanélküli, pedig bőven van munkahely, van tömegközlekedés is, tehát el is jutna oda.Csak abból tudok következtetni, hogy ha a munkanélküli "Highly Educated Adult/stb", akkor iroda kell még, mert az nem nagyon fog menni ipari szalagmunkásnak vagy fafeldogozóba fűrészelni, hacsak nincs más.
Mióta megjelent a Natural Distasters, építek egy várost, természetesen minden csalás és segítség nélkül, pár épületmodellem van csak, ami kicsit élvezhetőbbé teszi, mert lássuk be, a hulladékgazdálkodás és az erőművek nagyon el vannak alapból b*va. Mind borzasztó drága, nincs alternatíva és nem ár/érték arányosak. Amióta van "éjszaka" is, azóta nem használom a naperőműveket sem. A szemétégetők nagyon drágák és koszosak, a szemétlerakó meg pillantok alatt telik meg, kiüríteni meg borzasztó hosszú, még ha az égető mellette is van közvetlenül.
Nekem feldobja a kicsit monoton építkezést néha egy-egy riadó, ebből itt egy pár kép:
Riadó közben. A bevétel ezért kicsi, mivel amíg evakuálunk, nem fizetnek adót:
Ez meg riadó után, kicsit később, amikor már 100 ezer feletti a város, s éppen kiengedem őket az óvóhelyről:
Sziasztok mitől telik olyan gyorsan az idő a játékban leg lassabbra van állítva mégis pár másodperc egy nap ?
sziasztok!
Láttam egy olyan módot hogy mindig azaz folyamatosan szükség van területek lerakására.pl:ipar terület...Valaki el tudja küldeni?
Gondoltam, hogy beköszönök, Boldog Karácsonyt mindenkinek!
Ez nagyon szép.S hogy marad így egyben az egész összkép?Úgy értem, hogy nem építik át játék közben?Vagy csak építed, de nem engeded hogy az idő menjen, azaz szünetelteted a játékot? Tényleg nagyon szép, én is ajánlom, hogy tedd közzé!Akár a Workshop-ba, akár bárhová!
Én elküldeném még a főpolgármesternek is, hogy az ott ülő ellenzéki, hozzá nem értő fa*fejek is játszhassanak vele, s talán akkor rájönnek, hogy nem is olyan könnyű Tarlós Úr helyzete. Ja, de előbb tedd néhány milliárdos mínuszba a büdzsét is!
Dehogy, egyszer megnéztem hogyan lehetne sketchup modelleket befordítani a játékba és gyorsan lemondtam róla. Workshopból vadászgatok. A Capitoliumból például kiváló Országház lett.
A spec épületeket is te csinálod, vagy azok workshop assetek?
megmentettem nagy nehezen. búcsúzok egy déli látképpel az új Szabadság szobortól.
és a style-oknak is annyi.befejeztem egy időre ezzel a sz.rral.
ráadásul ahányszor újraindítom a játékot újabb hibák jelennek meg. a modok eltűntek.
even better image overlay beszart. azzal csinálom az úthálózatot. az 1.6-ossal elvesztettem kb. 50 óra munkát, egy régebbi mentést tudtam csak folytatni amúgy 200 volt benne addig. a térképet is image overlay-vel csináltam, terraform tool-lal.
Abból hál'istennek nem lett bajom, hogy a meglévő városaimnál kikapcsoltam a modokat, tehát tovább tudtam őket játszani, de ez a frissítés kikapcsolhatatlanság kicsit a windows 10-re hajaz. Az a baj, hogy egy frissítés nem feltétlenül jelenti azt, hogy jó vagy jobb lesz tőle.Tudom, mert ismét szopok egy szerverrel, és ott egyáltalán nem azt jelenti, hogy jobb lesz tőle. Mod-nál sem tudod kikapcsolni a frissítést?
Nem is lenne ezzel baj egy folyamatosan fejlesztett játéknál, csak akkor nem értem, miért nem lehet kikapcsolni az automatikus frissítést? Mert így nagyon idegesítő, főleg, ha egy komoly munkával kialakított város száll el emiatt. A Steam a ludas egyértelműen...
Amikor felraktam a Natural Distasters-t, ki kellett kapcsolnom az összes modot, kivéve az épületeket, mert nem volt kompatibilis.Így most modok nélkül játszom, de az épületek hál'istennek maradhattak és működnek.Sajnos ezt írják hivatalosan is.Emlékezz a Rebirth-re, ott is ez volt... A frissítés valóban érdekes dolog...nálam sincs már az a lehetőség hogy ki lehessen kapcsolni.
Nektek nem szálltak el a modok már megint? Volt valami patch, és minden betöltéskor visítozik, hogy nem kompatibilis pár mod. Annyira haragszom a Steam-re, amiért kivették a frissítések tiltásának lehetőségét. Korábban volt ilyen opció, most meg erőszakkal frissít, ha akarom, ha nem. Stellaris is már szétesett emiatt párszor, de itt a Cityes-nél gázosabb a dolog a számtalan asset és mod miatt. Sokszor vagyok vele úgy, hogy inkább maradnék a régi verziónál és nem kell patch, csak működjön a városom. Lassan ott tartok, hogy jobban járok ha felteszem a virágboltit, mert azt egyszer belövöm működőre, és az idők végezetéig nyugodtan játszhatok, építhetek. A Setam monnyon le!
Termelni termel nekem is, csak a fenntartása magasabb,mint amennyit hoz...így legalább nem kerül annyiba.Kicsi buszállomást használok, megállókkal. Jó lenne, ha még a jegyárakat is módosíthatnánk...metrót mindig is imádta a nép, minden városomnál, a kikötő csak vitte a pénzt, de hozott turistát , repteret meg ritkán tudtam építeni, akkora helyet foglal.Személyvonatot is szoktam néha, teher pályaudvar mindig van, mert az ipar szereti. Tehát ha tökéletesen lenne szimulálva egy város működése, akkor nagyon sok mindenből kellene még lóvénak bejönni...pl parkolás,útdíj, iparűzési adó, tömegközlekedés, áram, víz,stb.Itt a víz-fűtés-áram-csatornázás ingyen van a lakóknak. Tudom, hogy van olyan rendelet, ami a villanyóra és vízóra felszerelését jelenti a kerületekben,csökkentve a fogyasztást, de az is miért a városnak kerül pénzbe? Hol adnak ingyen áramot és vizet? Ettől rosszabb helyzet csak a CitiesXL-ben volt, mert ott még a szórakozásukat is én fizettem...ja ők meg követelték hogy legyen.
A metrót nagyon egyszerű nyereségesre megcsinálni. Az autóbuszokat dettó ha nincs nagy autóbuszállomásod és a villamos is profitot szokott termelni. A személyszáll vonatoktól ne számíts csodára, az nem mindig (de néha igen :P) nyereséges szokott lenni. Buszokat a kertvárosban kell használni (illetve érdemes szerintem). A metrót az a sűrű lakossági negyedekben átlósan, esetleg a főúttal párhuzamosan. A villamos dettó ugyanez csak kisebb a kapacitása de ugyanúgy profitot termel.
Annyit már "belerondított" a játékba a Snowfall, hogy fűtenem is kéne, attól függetlenül hogy nincs hó, mivel nem kezdtem új várost, meg mintha csökkenne az adóbevételem is... Kérdésem, bár igazából nem is kéne, mert tudjuk, hogy a tömegközlekedés soha nem fog annyi bevételt hozni, mint amennyi kiadást jelent a büdzsében, de a villamos mennyire éri meg? Gondolom a busz és a metró között van árban. A pár napja kezdett városkám most 40 ezres, még nincs kedvem metrót adni nekik, majd 50 ezertől...de a villamosra kíváncsi lennék, hogy mennyire éri meg.
Már mindegy...12 ajró...vagy 13...tök mindegy.Sejtettem hogy megszívom, pedig napok óta várom a steam karácsonyt, aztán nem akart jönni.Tárgytalan...
Igen, utána rájöttem, csak már lusta voltam még egy üzenetet küldeni
Nagyon szép.Te rajzoltad a térképet is?Az épület modellek is nagyon szépek.Szerintem küldd be a főpolgármesteri hivatalnak, hogy mutogassák!Tényleg szép! Én meg úgy döntöttem, megveszem a Snowfall-t is, így teljes lesz az egész, meg úgyis tél van :)
81 tile a következő lépés, akkor a reptér is a helyére kerül...
most romboljam ezt le??? kétszer futottam neki, mert az update tönkrevágta...
Ilyen szempontból a snowfall is jó volt (az hozta be a villamosokat meg a fűtést meg az időjárást többek közt), én meg pont azt vettem meg és a mostanit nem. Nem is néztem utána igazán alaposan, hogy mit tartalmaz ez a kieg. és úgy gondoltam, hogy nem terrorizálom a nehezen felépített szép városomat mindenféle isteni csapásokkal, de ha ennyi minden van a katasztrófákon kívül lehet a karácsonyi leárazáskor beruházok rá.
No,úgy gondoltam ide is írok, habár sosem volt problémám eme játékkal,amióta megjelent én tolom több-kevesebb kihagyással. Inkább csak megosztanám, hogy milyen jó lett a Natural Disasters DLC (magyarán a Bakondi György-szimuláció ). Egyszerre játszhatunk Tarlós Istvánt és Bakondi Györgyöt is... Szóval eddigi monoton városépítésünket immáron megzavarják a katasztrófák is, amelyeket tetszőlegesen "istent játszva" mi is "elrendelhetünk" vagy beállíthatjuk, hogy időnként zavarjon meg minket. S hogy ne legyen ilyen egyszerű, óvóhelyeket is kell építenünk valamint különböző előjelző szerkezeteket, árvízvédelmi csatornákat, gátakat,rádióadókat, ami értesíti a lakosságot, stb-t. Az óvóhelyek és rádiótornyok növelik az elégedettséget és a föld értékét is.Nagyon jó hangulata van, amikor megnyomjuk a légósziréna gombját, és a több ezer, több tízezer emberkénk hangya módra menekül az óvóhelyekre gyalog vagy autóval vagy menekítő buszokkal.Egyetlen negatívuma van: amíg evakuálunk, nincs adózás, sőt komoly mínuszba megy át, így sok lóvét kell gyűjteni, illetve a rendkívüli állapotot rövid ideig fenntartani.Persze visszafizetik a kiesést, tehát jó pár napig elképesztő bevételünk lesz, s majd később áll vissza a normális rend.
Számos egyéb a katasztrófától független épületet és szolgáltatást is raktak bele, lehet helikopter bázisokat építeni (nem olcsó) a mentő/rendőrség/tűzoltóság munkájának elősegítésére. Bármennyire is jó úthálózatot tervezünk, dugó mindig lesz, a helikopterek viszont kikerülik ezt. Sajnos újabb és ár/érték arányos erőműveket és hulladékfeldolgozó épületeket nem látok,amit gyárilag beraktak volna ezért marad a moddolás.A vizesek kaptak víztározót, vízfelesleg-elvezető/átszivattyúzó állomásokat, stb.Én a Snowfall-t nem vettem meg hozzá, de a többi megvan. Summa-summarum, az eddig megjelent DLC-khez képest ez egész pofásra sikeredett és kiváló hiánypótlás.
Nem a paradoxot kell szidni, ők csak dolgoznak a játékon. A ludas a Steam, ami egy ideje nem engedi kikapcsolni az automatikus update-t. Régebben még ki lehetett kapcsolni és akkor eldönthette mindenki, hogy a modokkal stabilan futó, de régebbi verzió mellett dönt, vagy frissít ha akar.
Gondolom valamelyik modod amit előtte használtál olyant csinált, amit most hogy nincs bent a mod, a játék nem tud értelmezni. Várj amíg frissítik a modot és utána töltsd be a mapot