Elnézve a fogadtatást (már most több mint 1500 pozitív értékelése van Steamen, ennyi jóval lassabban szokott összejönni + a legjobban fogyó játék perpill), a jó "hivatalos" kritikákat, már most biztos, hogy új király született. Üzletileg is sikeresnek tűnik, így borítékolhatóan lesznek DLC-k, javítások, nem lesz magára hagyva a játék. Illetve a beépített Steam műhely és a könnyű moddolási lehetőség miatt garantált, hogy lesz tartalom dögivel..
Engem is meggyőzött, nagyon tetszik, nem tökéletes, de nincsenek nagy gondok, s ilyen start után biztos, hogy annyi minden fog még hozzá érkezni, hogy csak kapkodjuk majd a fejünket:)
Mondjuk Sim city 4 és Cities XL-el is sokat foglalkoztam. Elöbbiben egy 150 e város fenttartása már komoly gondot okozott, utóbbiban pedig az on demand-okra kellett erősen figyelni, mivel ha nem volt megfelelő mennyiségű, minőségű ember,termék akkor leállt a termelés,gyár. De hogy hozzá is szóljak, itt az útlálózatot kell már az elején úgy tervezni, hogy ad 1 bővíthető legyen (alap utakat ugye úgy kell kihúzni, hogy a vele párhuzamos út között legyen 1 sor üres terület) 2. meglegyen egy késöbbi autópályához a kivezetés. Ill a tömegközlekedést is aktívan használni kell.. Utoljára szerkesztette: ttt1, 2015.03.11. 13:50:29
Van gyári mod amivel nehezebb lesz. Kapcsold be hátha jobban fog tetszeni! :)
Én béna vagyok, nekem nehéz, bár pénzem nekem is van, de a forgalmi dugók miatt sokat fogom a fejem, elég sok hullaszállító száguldozik az utakon nálam :D Illetve próbál eljutni a hullákig mielőtt felbomlanak:D
Csak nehezíthetnek rajta szerintem, mert nem nagyon lehet veszteséget termelni. Lehet késöbb igen, de az elején szinte csak pozitívba van az ember...csak dől a lé...:) Utoljára szerkesztette: ttt1, 2015.03.11. 13:20:11
6 óra után én azt mondom hogy ha így fojtatják olyan lesz mint a sim city 4! :D Nagyon könnyű modokat készíteni hozzá így majd rengeteg tárgy épület fog hozzá készülni. A sim city 2013, CitiesXL2009/11/12/platinum/XXL-nél is jobbnak találom a játékot!
Én meg azt néztem, hogy lehetne akár teljesen magyarítani is a játékot, a modder tools-al pár épületre nyomatni tesco-s óriásplakátot meg sima kis üzletekre magyar feliratot. Autókat kerestem hogy lehetne azokat is alakítgatni.
Én csak 1 2 órát játszottam még vele. Fog ez alakulni. Én a specializációkra leszek kíváncsi illetve meglátjuk mennyire lesz nehéz kezelni a dugókat. Ami furcsa (és akaratlanul ugye az elődökhöz hasonlítja az embert), az, hogy gyakorlatilag az elején le kell már fedni rendőrséggel, tűzoltóval iskolával a területet. Az elődökben ez azért nem kis gazdasági megfontolást igényelt ,mert 1 2 iskola elvihette a büdzsét negatív irányba itt meg inkább pozitív hatást vált ki(és akár ugye ha nem raktál le iskolát nem "reklamáltak" maximum buták lettek és nem lehetett high tech épületed).. Egyenlőre ennyi majd ma folytatom:)
No, kinek mi a véleménye egy nap játék után? Meg ki az a szerencsés aki épp jelenleg is tudja tolni? :)
Én olajmezős területet választottam ki, gondolom késöbb ki lehet termeli azt is nem ?
Nekem 1 óra alatt lett 3 e lakos szal vmit nem jól csinálsz :)
Srácok, nekem egy core2duo e8500-as procim van 4gb rammal és egy radeon hd 6700 vidkari. Tudom, már elég régi, de vajon bírni fogja?
Valaki nem ért a térkép készítéshez ? Jó lenne egy Budapest domborzatú térkép... Már most elég sokat felraktak a workshop-ba
Az eddigi értékelések PC Gamer 86/100 // project-nerd.com 4/5 IGN - 8.5/10 // Game Informer - 8.75/10 Gaming Nexus - 9.5/10 // PC World 4/5 Escapist mag 5/5 // Dad's Gaming Addiction 9/10 GameGrin 8,5 // GameWatcher 8,5 Game-Debate 9.5/10.0 // incgamers 10/10 PCgamesN 9/10 // Dealspwn 8/10 VGU 8.0/10 // everyeye.it 90/100 Gamestar.de 88/100 // PC Games (DE) 87/100 4 Players 83/100 // Gamezone 8,5/10 Meristation 8.0/10.0 // Game It 76/100 Utoljára szerkesztette: WhtFalcon, 2015.03.10. 21:26:23
Ezek a lakosságszámok mondjuk elég lehangolóak. 8ezer lakosnál már university, olajerőmű, 3 iskola, 2 gimnázium... Ahogy látom a zónák 4 kocka szélesek maradnak akkor is, ha forgalmasabb utat épít az ember. Fér rá erősen fejlesztés azért. De ár érték arányban azt mondom megérte.
2,5 óra játék után nekem is bejövős. 2000 lakosom van, alakul a városom. Mára ennyi, de már most várom a holnapi folytatást.:)
Nu 1 fél óra és megnézem én is ..:)
Elég alapszintű maga a játék, de a hangulata nagyon ottvan. Folyton az utakat bámulom. Élő lélegző város feeling nagyon jó, sztem sokkal élőbb hangulatú mint a legutolsó Simcity. pont tegnap játszottam azzal is direkt. Tökjó bambulni a kocsikat, kamionokat ahogy kanyarognak fékeznek, stb :D Utoljára szerkesztette: botyika, 2015.03.10. 19:53:09
Fél óra alatt nagyon bejött.
Amúgy youtubeon rengeteg lets play van mar. En 1 orat neztem azokat es mar rendeltem is.
És eddig milyen? Erősen gondolkodom a vételen. A régi szimszitiket imádtam :D Igaz, kissé le vagyok maradva a stílusban.
When will it go live on March 10th? Expect release late afternoon/evening European time, around or after 19:00 CET. This is unfortunately out of our hands and relies on Steam.
Én most itthon vagyok.. De ezt mond annak aki másnap megy iskolába/dolgozni! :/
Hát úgy néz ki csak este..... -_- 20:00-23:00 közöttre várják.. Már megint az Amerikaiak járnak jól! Náluk 3pm környékén fog megjelenni. Én ezt nem fogom megérteni hogy miért kell aznap egy játékot csak este feloldani..föleg hogy egy Európai fejlesztésről beszélünk!
sok érdekes benne van. napszakokkal nem terveznek nagyon. persze ki tudja. szerintem megfognak lepődni, hogy milyen sokan megveszik a játékot. a filozófiájuk, hogy inkább egy jó alapjátékot adjanak most ki, amire lehet építeni attól függően, mit akarnak majd látni a jövőben a playerek, illetve bíznak benne, hogy a modderek elvégzik az artwork részét a dolognak.
Egy modder már fel is oldotta a teljes játékterepet. A steam műhelyen keresztül hozzá is lehet már férni. :)
Can this size be modded? Yes. With heavy modding, you can unlock this limitation and can use all 25 of the available tiles on a map. This would be 100 km2. We will not be providing technical help for those who wish to make these modifications. ^^ Már most jól hangzik! :D
Most elővettem Sim city-t de pl idegesítő, hogy egy 150 e lakosnál már megnőnek az igények ujrahasznosító épületre és egyetemre de 1 db hely nincs ahova le tudom rakni őket így nem is lesz. Egy 2x ekkora területtel könnyebb lenne, de hiába van specializáció és társai, ha nincs helyem építkezni!!
nemtudom, még mindig filózom, hogy megvegyem-e. az a baj, hogy sok dolog, ami a simcity-ben benne van, itt nincs, és fordítva. pl. a simcity-ben tökjó volt, hogy reggel az emberek elindultak munkába, délután hazamentek, vásároltak, éjjelre meg elcsitult a város. itt ilyen nincs például. dugó se nagyon van, mert ha kialakul egy bizonyos nagyságú dugó, akkor elteleportálnak a végéről az autók. iparról szinte semmi szó nem esik, az is sokkal részletesebbnek tűnt nekem a simcity-ben. szép szép, hogy könnyedén felépít az ember egy hatalmas várost, de ha nincs benne semmi kihívás meg nem kell különösebben semmit menedzselni, akkor elég uncsivá válik gyorsan sztem, hiába lesz nagy a terület amit építeni lehet. nekem ez olyan félkész játéknak tűnik. a lakosságról azt irták, hogy max 1 milliós lehet, és hatalmas lakótömbökben is alig lakik egy tucat ember, hogy jól fusson a szimuláció. elég fura mikor egy hatalmas városban a számláló szerint 20ezren laknak. nem láttam a videókban bűnözést, bűnözőket sem, stb. szóval azért érdemes vigyázni vele szerintem. egy biztos, hangulata van, meg szép, ha fejleszteni fogják hosszú távon, akkor jó játék is lehet belőle. Utoljára szerkesztette: botyika, 2015.03.09. 13:46:52
Hozzáteszem tavaly a The Crew után megfogadtam (számomra a 2014-es év csalódása), hogy többet az életben nem veszek több játékot kipróbálás előtt. A wareznak ennyi értelme van... De ezt a játékot én is megveszem kedden, az biztos.
A Paradoxos streamen épp most mutatták meg a szerkesztőt, egy 16x4-es pályaelemet csinált és erre épített egy parkot, frankón ő rakta le a fákat, padokat. Baromi jónak tűnik ez a játék :D
A padadoxosok kerestek meg pár videóst, és gondolom a videósok is keresték őket, bejött a hype mert jó sokan csinálnak livestreamet/videót belőle. Egyébként szerintem már nem nagyon lehet hozzáférni, kedden úgyis megjelenik:)
Hogyan lehet egy ilyen játék esetében "tesztelő" az ember? Nem szeretném a magyar srácokat bántani, de már én jobb stream videót tudnék csinálni, mivel megnéztem 2x 2 órát a külföldi streamen, így kicsit esetlennek éreztem a magyart és sok lényegi infót nem is mondtak el róla csak szórakoztatták magukat. Vagy ez egy early acces volt?
nemnagyon hiszem hogy kesobb DLC formajaban esetleg lesz napszak valtozas, az igazat megvallva nem is tudom elkepzelni hogy tudnak normalisan megvalositani. ha felgyorsitod az idot kb par masodperc egy nap a jatekban, akkor hogy valtozna a napszak? villogna a kep? :D akkor az lenne a baj... az evszakokat viszont el tudnam benne kepzelni.
igen, én is hiányolom a munkásokat az építkezésről meg a költöztetőket is. :) De kárpótol az egy irányusítás a hatalmas terület és a rengeteg új dolog ami a simcytiből kimaradt. Viszont a napszakok váltakozása még tetszene:D
Személy szerint már jó ideje nem játszok semmi tört játékkal. Ha nem tudom megvenni, inkább nem játszom.
gameplay videókat elnézve azért két dolgot észrevettem. 1.: beköltözésnél nem jönnek a városba a költöztetőautók mint a simcity-ben. pedig az hangulatos. egy darabig embereket sem látni se kocsiforgalmat, aztán egyszercsak (ha jól vettem ki) megjönnek a lakók kocsival és leparkolnak a semmiből felépült ház elé és elkezdenek ott lakni. 2. azért egy gameplay videón se látható párezer fősnél nagyobb város, így a bugok, közlekedés, stb nem igazán ütköznek ki. ugyanez volt a simcity-nél is az elején. kicsiben szép volt, nagyba meg szétdugult a város. szóval jobb azért elővigyázatosnak lenni, mert lehet, hogy bughalmaz lesz az elején, ami kis léptékben még nem vehető észre. szépnek viszont szép, és ha jókat írnak róla a megjelenés utáni tesztelések, akkor megveszem az tuti.
ja és az is piros pont h a villanypóznák vonatoknál az alapszett része :) Kicsit érzékeny tudok rá lenni mikor látom a vonatnak a pantográfját de az csak simán a levegőből nyeri ki az áramot, vagy a villámcsapást várja :)
nagyon tetszik ez a kép, főleg h máretarányokra figyeltem, sc2013-ban a vonat nagyobb volt mint az emberek, a látottak alapján még ilyet itt nem láttam :)
igen annyi volt az ára külhonban,de pont a magyaroknál adták fele áron,a kiadónak sikerült elrendezni az utolsó pillanatban
szerk,most találtam meg a számlát,és 7650 ft-ért vettem 2013 márc.5-én a Sim Cityt,dobozos változatban,nem a deluxe,hanem a sima változat! (Game studio kft,Budapest Hunyadi út.1) Utoljára szerkesztette: Ironman2, 2015.03.05. 00:06:08
hát én úgy emlékszem a sima verzió volt valami 40 euró akkor és a deluxe meg 60, vagy 70 - én még megjelenés előtt a deluxe-ra ruháztam be, nem bántam meg amúgy nem siránkozásból mondom, csak hát szinteben azt látom h itt ez a játék amibe szintén beleadják szívüket lelküket és nem szarják le a célközönség véleményét továbbá eddig akárhol olvastam minden paradoxos azt mondtam h hosszútávra terveznek a játékkal és sok ideig szeretnék támogatni, tartalommal bővíteni. Na most ebből csak azt szerettem volna kihozni, hogy bármilyen hibája ellenére az SC2013 tökéletes és jó alap volt, sajnálom h nem támogatták tovább 1 kiegészítőn és 10 patchen túlmenően :\ Pontos számokat nem tudok, de ha így fagytak a szerverek, akkor azért anyagilag nem lehetett bukta szerintem, na mindegy shit on it - C:S betölti az űrt :)
Nem volt drága a Sim City induláskor,pont nálunk került feleannyiba,én megjelenés elött rendeltem meg,és levitték 8000 ft-ra,csak ugye 2 hétig játszani se lehetett vele a hülye drm miatt,aztán kárpótolták ingyenes játékokkal a szerencsétlenkedésüket! Nem számoltak avval hogy többmillióan esnek neki a szervereknek (ja mert irtad fb-on) Utoljára szerkesztette: Ironman2, 2015.03.04. 17:06:14