reméljük, ez a meteorit még azelőtt eljut a Meteorit Tanszékre, hogy szegény Jordy Verrill magányos halálát okozná a belőle kifejlődő moha
Vannak az úgynevezett földsúrló égitestek, amik pár méterestől több száz méteresekig terjednek. Ezeket nagyon nehéz észrevenni, mivel kicsik, sőt ha Nap felől közelítenek akkor meg egyesszerűen leheleten időben észlelni. A legtöbb esetben csak akkor vesszük észre őket amikor már közel vannak. A árapály erők ezeket az égitesteket, sem kímélik és ha még laza szerkezetűek is (kozmikus kőrakás, lásd: Itokawa), nagyon könnyen szétszakadtnak, ha Föld közelében haladnak el. (Egyébként a kisbolygó övben már két szétesett kisbolygót is lencsevégre kaptak, hogy ez egy becsapódástól lehetett, vagy önmaguktól estek szét ezt nem tudjuk. (Hogy, a gyors forgás, vagyis a centrifugális erő idővel megteszi a hatását))
"bolygónk közelében elhaladó aszteroidából szakadhatott le..." Hmmm. ELŐZŐLEG nem olvastam sehol, hogy 2014-ben aszteroida közelíti meg a Földet. Ezekszerint vannak olyan aszteroidák, amiket nem vesz észre az emberiség?
A Hold-Föld távolság tizede az 35-40 ezer km. Ilyen távolságban már a légkör nem különbözik világűrtől. Akkor mitől "szakadt le" az a meteor? Az aszteroidák csak úgy szakadoznak mindefelé?