Elvileg 480 GB/s helyett 1TB/s lenne a RAM sebessége. (szal 1 másodperc alatt csak 40-szer tudja kicserélni a teljes VRAM-ot) (bár biztos jobb a latency!) Utoljára szerkesztette: SzirmosSzisza, 2016.07.22. 17:33:34
Jövőproofabb, és még az ember is úgy érzi, hogy "haladtunk a korral". Nem csak unalmas ráncfelvarrás.
Egyébként kajak az az érzés, hogy most az NVidia kezdett tick-tock-ozni. Most csíkszélváltás, jövőre HBM2 és valós változások. Jó, persze, Pascal, DX12, stbstb is volt... Akarom mondani, visszatértek a Keplerhez kisebb csíkszélen. Utoljára szerkesztette: Maala, 2016.07.22. 17:54:20
Szvsz régóta megy már a tick-tock stratégia a GPU gyártásban is, hosszú évek óta, ha részleteiben másabb formában is mint a CPU-k terén, legalábbis ha az AMD-t is bevesszük a buliba, ők ugye architektúrát alapvetően nem cseréltek a GCN óta, de a nagyobb fejlesztések eredménye ugyanúgy csak 2 évente csengett le, így megy a folyamatosan egymást követő nagyobb újdonság majd annak kisebb ráncfelvarrása stratégia GPU fronton is per év, ha a címszó jelentősen nem is változott, a tartalom a jövőre nézve jelentősen...és eleve, a HBM is akkor lesz majd nagy sztori, a megfelelő szoftveres kihasználását tekintve, mint a VR vagy akármi...mikor lesz olyan tömeggyártott és olcsó, hogy betör a mainstream GPU-k felépítésébe is és kiszélesedik a piac, ugrásszerűen növekszik az elérhető célközönség...addig pedig marad a 'jajj nincs HBM' még a enthusiast kategóriában sem, nem mintha az a pár százaléknyi célközönség akinek olyan van, érdemben változtatna a szoftveres kínálat minőségén/mennyiségén érezhetően valamit is... A jövőre beruházni a jelenben pedig általában feleslegesen drága termékek vásárlását eredményezi, amelyek kihasználása korlátozott marad belátható ideig...és amire beérik, addigra több kategóriát inflálódik az értéke, a fícsörei sem lesznek a legfrissebbek stb...és a GTX 1070 a 'silány' GDDR5 memójával és 192 bites buszával is megabál mindenféle eddig kiadott HBM-es AMD karit...most a tudatlanabb AMD-s ránézne a GPU-Z-re és van a gépében mondjuk egy HD7950, összeveti a GTX 1070-nel és rámondja hogy mekkora sz4r, szörnyen kevés a memó sávszéle ennyi év után, miféle trágyadomb ez a zöld frakció, bezzeg a pirosak, náluk mindig volt sávszél dögivel...csak az érzékelhető futásteljesítményben maradtak le mégis folyton. Szóval a HBM magas sávszélének várása számomra amolyan számtan fundamentalista AMD user dolognak hat, fura is hogy a zöld topikban látom ezt... Utoljára szerkesztette: broman191, 2016.07.22. 20:44:38
Sajnos a fejlesztéseik eddig tapasztalható általános szoftveres kihasználtsága alapján az állításod megcáfolásának inkább nem is mennék neki, mert elméletileg de, csak hát...[kérem illessze be az általános AMD vevők szokásos érvelését tetszőlegesen]. :D Utoljára szerkesztette: broman191, 2016.07.22. 20:52:27
Azért kicsit gázok ezek az új kártyák, szoftveresen blokkolva benne a komolyabb felhasználásra igényelt részek (FP 64, FP 32). Hányinger üzletpolitika.
A frakért ilyen erősek. :(
Én csak beírtam, nem tervezek 1070-et venni, mert FHD-ra sok, az általam betervezett 4K-ra meg kevés
Sokaknál szvsz sokadlagos vagy nem létező szempont lehet, hogy valamilyen üzletpolitikát támogatva vásároljanak hardvert, hanem a 'számtekkes ismerősnek' /vagy x random havernak/ felteszik a kérdést, hogy 'az nVidia jobb ugye?' és ha nem akar hosszasan beszélgetni az illetővel vagy nem is tudja mert 'ő nem olyan számtekkes', akkor 'ja' a válasz és +1 nVidia kari eladva...
"Nvidia says it will pay each buyer of the graphics card $30 and will pay an additional $1.3 million in attorneys’ fees, according to settlement documents." hehe
Amerikában ez nem csoda, annyi szerencsétlen vádra fizettek már hatalmas jóvátételi pénzeket bizonyos cégek, hogy ez még azokhoz képest indokolt is...annyira nem akarnak goodwillt veszteni, hogyha f4szságnak is találják, inkább nem ellenkeznek és nyitják a hasitasit... Utoljára szerkesztette: broman191, 2016.07.28. 22:01:01
Nem lehet teljesitmenyt felbontassal parositani, sokkal tobb tenyezo jatszik. Siman megfektetheto fhd-ban a 970, de meg a 1070 is. De 4k-t kinyomhat egy generaciokkal korabbi kartya is (kelloen fapados es hatekony 3d motorral).
Persze hw igeny konvenciok - nagyjabol - normalizaljak a dolgot, de csak adott idoszakon belul.
"Looking at the Radeon RX 480 and GTX 1060 compared at the Low Raw Data preset, both cards would give the same gaming experience. You would not be able to tell the GPUs apart from the gaming experience." - A középkatban, ahol mindkét gyártónál jelen volt az újabb generáció, ott nem olyan szörnyű a helyzet, mint a felsőkatban a Fury X leszereplésével...és 'early access' game, early driverek az új GPU-khoz, azonos generációban, azonos kategóriában majd nem lesz hatalmas különbség hosszútávon. :)
Egyelőre biztosan nem, akik VR-oznának legyen keret egy 1080-ra is, nem semmi a többi karihoz képest a 0.2%-os reprojection aránya...vajon az 1070-nél hogy lett 8%? Ennyire az 1080 GPU teljesítmény szintjére lőtték be a high minőségi profilt? Vagy memó sávszél? Bár az utóbbi a 980 Ti-t nem mentette meg, igaz VR-ra előnytelenebb architektúra...
Sziasztok! Szeretnék egy GTX 1060-at venni, de annyi fajta van, mint égen a csillag. Szerintetek ezek közül melyiket érdemes megvenni? Merlin GTX 1060 PCX 1060 Előre is köszi a segítséget.
Szvsz akár referencia modellt is, ha megfelelően alacsony áron adják az AIB modellekhez képest(jelenleg nem), mivel a GPU Boost 3.0 boost csökkentő hőmérséklet határán belül marad a ref. hűtéssel is a GPU és állítólag nem is pörög szörnyen magas fordulaton hozzá a venti...a jelenlegi felhozatal számomra nem tűnik olyan bőségesnek, ha az ár-érték arányt figyelembe vesszük, de pár ezer forinttal a ref. modellek felett ott van a G1 Gaming Giga és pár ezer forint plusznál többet szerintem egyetlen modell sem ér belőle, mivel tuningpotenciálban is mind ugyanott áll meg... Egyébként MSI-féle Gaming X-et mondanék, csak +20e Ft-ot nem ér, sőt talán egyet sem az GTX 1060 esetében a ref. fícsöreihez képest... Utoljára szerkesztette: broman191, 2016.08.14. 17:38:24
2100 MHz körüli boost órajelet mindenféle kapható körítéssel tud stabilan az 1060 GPU, lényegesen többet pedig drágább kiadásokkal sem, inkább 'GPU lottó' hogy ki milyen példányt fog ki, modelltől függetlenül.
Alapként is adott egy alap és egy boost órajel, többek között a terhelés és GPU hőmérséklet függvényében a boost órajel fog érvényesülni a játékok alatt. Ha idegenkednél is a tuningtól, akkor érdemes tudnod, hogy nem is lehet érdemben túlfeszelni a karit, amivel esetleg elronthatnád és/vagy garit veszthetnél. Gyárilag korlátozott, biztonságos határokon belül állítható csak mindenféle teljesítményt meghatározó érték - gyári szoftverrel - ezért is nincs érdemi különbség még a nem referencia modellek között sem a refhez. képest maximálisan elérhető teljesítményben, ugyanazok az nVidia által felállított szoftveresen engedélyezett tuning korlátok érvényesek azokra is.
Remélhetőleg alakul egy kis árharc 200 dolcsi környékén... :)
Hi !
A multi projection cerrection mar elerheto, vagy csak majd lesz valamikor kategoria ? Esetleg valami beta driverben mukodik e mar. 1070-esem van de nem talalom , gondonam mert meg nincs is, de nem vagyok biztos benne...
Sziasztok! Amikor a GeForce Experience talál frissítést, elég ha rögtön frissítem is onnan, vagy ajánlott előbb egy driver uninstall? Eddig ATI-m volt, és ott muszáj volt az uninstall.
Ajánlott várni 1-2 napot, bújni a netet, hogy nem-e kúrtak el valamit. Aztán frissíteni a GF XP-ből, nem kell uninstall. :-)
AMD kariknál sem muszáj az uninstall, fura dolog, ha nálad úgy ment... :)
ui.: Ami 'WHQL' minősítésű az mehet rögtön frissítésre - kivéve 1-2 évente egyszer, amikor clusterf*ck az is - a bétákkal inkább érdemes vigyázni, bár gondolom az extra pipálható opció, hogy keressen-e olyat is automatikusan... Utoljára szerkesztette: broman191, 2016.08.30. 20:14:35
Hááát a laptopos AMD karimnál nem volt olyan egyszerű a dolog. :D Ha nem uninstall után frissítettem, akkor eltűnt egy rakás opció a Control Centerben.
Ja hogy mobil GPU...ott elvileg mindig a laptop gyártója által jóváhagyott legfrissebb driver játszik, az a legbiztosabb út, bármiféle attól eltérő driver feltelepítése lutri...desktop GPU-nál elég csak az AMD/nVidia által jóváhagyott verziókat telepíteni rá az előzőre. A gyártó által engedélyezetlenre nem is fogsz bukkanni, főleg ha GE intézi a frissítéseket... :)
Az kicsit odab4sz, amikor a Titan X 4K eredményei sorra jobbak/megegyezőek...2 év múlva király lehet majd 4K-zni a Titan X-hez képest harmadáron egy akkori sweetspot felsőkategóriás karival és a 4K monitorok ára is kb. feleződhet addigra, előbb-utóbb lesz helyettük 'sokkaltöbbkás' yay... :) Mindenesetre a 2 évvel ezelőtt megjelent optimalizálási clusterf*ck Unity-t száműzhetnék már tényleg a benchmark körképből, inkább mérnének mondjuk a Syndicate-tel, ha annyira AC kell...a Crysis 3 is inkább csak kötelezően szereplő múltbeli OMG eyecandy cím - 3 és fél éve jelent meg, repül az idő - de láthatjuk újra és újra, hogy nem érdemes nagy csodát várni tőle az újabb karikkal sem, még mindig relatíve sz4rul fut az újabb címekhez képest és egyre kevésbé látványos, sokatmondóan lemaradt a Titan X 4K-ban... :)
#849: No shit Sherlock...gondolom a generációbeli és kategória különbség is feltűnhetett. :D Utoljára szerkesztette: broman191, 2016.08.31. 17:02:10
Arno volt benne, a Unity hőse, a sztori beindulásának kezdetén, a templomos küldetés felvezetésében, minden benchmarkjukban ugyanazt a jelentéktelen cinematic jelenetet nyomják belőle... :) A Syndicate más korszak, más főhősök...potenciálisan szebb FPS számok...feltűnne...de szvsz a Syndicate számai is ugyanúgy jelentéktelenek lennének a jövőre nézve, mivel az éven nem is jön átmeneti DX12-be kóstolgató, megjelenés után next-gen API-t bepatchelő AC játék, majd jövőre ütnek egy nagyot, zsigeri DX12 támogatással...reméljük. Az már mérvadó lesz az akkori jelen és jövő gépigényeire nézve... :) Utoljára szerkesztette: broman191, 2016.08.31. 21:24:20
Oké, idegen környezetbe értem. Mivel AMD kalap lófasz idén, ezért a kérdésem, hogy milyen az 1070-es kártya? :D Aki megvette, az elégedett vele?
En elegedett vagyok vele, 290 trix-rol valtottam. Foleg hogy meghuzva 67-68 fokos max es teljesen kussba van, teljes csond azota hallom a tapomat:)))) Palit SJS a cucc , utolso nvidia kartyam Elsa Erazor GF2 GTS volt:)))))
"Mivel AMD kalap lófasz idén" AMD látszólag most erőteljesen a profitra megy a népkártyákkal. Nem véletlen emelkedett a piaci részesedésük az Nvidia-é meg csökkent.
Legalábbis némely kimutatás szerint... ha viszont megnézed a legfrissebb steam hardware surveyt, ott bizony nyomokban sem találod meg az RX kártyákat, míg a pascalok meg lazán a top5 legnagyobb növekedést mutató kártyák között.
Szal ha a bányászati célokra eladott kártyákat beleszámolják, akkor persze, lehet ferdíteni egy olyan kimutatást amely szerint nőtt az amd részesedése. Épp csak a gamer közönséget érdekli egyre kevésbé az erőlködésük.
Ott van a 480 is, tizenharmadik. Ami nem olyan szörnyű, ha azt nézzük, hogy az AIB 480 kártyák elérhető készletei manapság kezdenek rendeződni és aki a refre rá sem nézett, nem is lehet benne a felmérésben. Majd lesz kimitatható növekedés az elkövetkezendő hónapok felméréseiben az AMD táján is főleg a 460 és 470-ekkel, amelyeknek nincs újabb generációs zöld konkurenciája...
Bosszantó ez a CUDA-Base/Boost órajellel játszadozás, papíron kihozzák, hogy kevesebb maggal több TFlops teljesítményre képes, a gyakorlatban meg mindkettőt fel lehet vinni 2000-2100 környékére lottótól függően, aztán győz a több CUDA mag.
Előre is elnézést kérek, mert a kérdésem igencsak off, és valszeg még inkább láma, de nem nagyon tudom, hol tehetném fel. Szóval nemrégiben vettem egy MSI Gaming X 1070-est, és próbálgatom, meg összehasonlítgatom mindenféle videók alapján az ottani és az én gépem teljesítményét. Van itt ez a videó , ahol egy I5-2500k van felhúzva 4.7 GHz-re, és mellette egy ASUS Strix 1070-es muzsikál. A ram ugyanúgy 16 giga 1600MHz-es.
Namost ugyanazokkal a beállításokkal a videón elég szignifikáns, néha 8-10 FPS pluszt produkál a cucc, mint nálam. Ugyanaz a rész a játékban, csont ugyanaz minden. Természetesen 1080p nálam is.
Nekem egy I7 4770k procim van, nem húzva, semmi sem módosított, minden gyári, 3.50 Ghz alap órajellel. Konfig az aláírásomban.
A kérdésem az, hogy mi lehet a probléma? Vagy ez így normális? A drivert nem tudom a videón, szóval tényleg lehet, hogy láma a kérdés, de mi okozhat ennyire szignifikáns eltérést? Az I5 proci húzása ennyit számít?
Még egyszer bocsánat, ha nagyon láma a kérdés :D Utoljára szerkesztette: Voltan, 2016.09.30. 22:47:22
A proci órajel miatt van több fps a videóban, azért csak 1.2GHz a különbség az órajelek között ami azért nem elhanyagolható tényező :) Utoljára szerkesztette: Hecker007, 2016.10.01. 01:23:11
OK, köszönöm, nem vagyok nagyon otthon a procik terén, és végképp nem az OC mókában. Azt hittem, hogy bármi történjen is, az én I7-esem üti a videóban levő i5-öst. Nem baj, mindig tanul az ember :)
Alapvető számadatokat tekintve igen, de ha azt nézzük, hogy az órajelenként elvégzett műveletek területén is történt előrelépés a +2 generációs fejlődés nyomán, akkor elméletileg 0,8 GHz-nyi sem. Plusz ott a HT...bár mindez a lenti videó szerint a Tomb Raider-t nem hatja meg túlzottan... :)
ui.: Mondjuk DX12 off volt ahogy látom, szóval a jövőre nem túlzottan mérvadó az alapvetően DX11-re írt és azzal futó játékok futásteljesítménye... :) Utoljára szerkesztette: broman191, 2016.10.02. 00:56:44
Akkor tippetek szerint mi lehet az oka, hogy nálam, egy elvileg erősebb gépen mégis érezhetően rosszabbul futott? TUdom, ez valszeg elég hülye kérdés, hiszen nem tudom, milyen drivert, meg windowst használ pl. De azért érdekelne, van tippetek?
Nincs itt semmi rejtvény ebben. Az a proci 4.7Ghz-en megy 4 maggal folyamatosan, mert tuningolt. A tiéd meg néha megrúg 1 magot 3.9-re, míg a többi mindig 3.5-ön megy. Az nem 0.8Ghz difi, hanem sokkal több.
De vannak játékok, ahol még a ram frekvencia és időzítés is nagyobb hatással van. Simán lehet, hogy a tiédben nem olyan gyorsak a ramok se.