1. amikor azt a főgonosszt/minibosst (Thor testvére vagy mije tán) elkapja, majd belecsapkodja a betonba, pont a szentbeszéde kellős közepén 2. meg amikor orrbagyűri Thort, amikor az haverkodni akar vele
na jó, nem akarom én magam széttrollkodni, de tény ami tény, nem ugrálok a szuperhősös/képregényadaptációs filmekért (láttam nem egyet, és ezek is megerősítettek ebben)
nem érdekelnek az ilyen univerzumok és kész
ennek ellenére volt egy-két olyan mozzanat (egészen pontosan 2) pl. a Bosszúállókban, amik tetszettek. Hulk őszinte megnyilvánulásai a vége felé, azok jók voltak, jókat röhögtem rajtuk (a pozitív értelemben)
Amúgy "szitakőtő" Darázs (Janet van Dyne) az avengers egyik alapító tagja, sokáig a vezetője stb. ismét egy karakter, aki áldozatul esett a filmrendezők kreativitásának.
KickAss-ből csatlakozott az Avengers csapatához a Szitakötőember női alteregója miután Sziatakötőember átkerült egy quantumnyiláson egy másik univerzumba ahol egy dekvalánscsapdába kerülve létrejött a női alteregója. Ha ezt nem tudod kb. semmit sem tudsz.
ki vagy mi a fene az a 4szárnyú szitakötőcsaj ottan a képen jobbra lent?
nem igazán vagyok benne ebbe a "kultúr"körbe, úgyhogy gőzöm nincs róla
belegondolni is borzalom, mivé lesz a világ, ha még ezt is belerakják valami filmbe
Ennyire nem jött be az Alkonyat? A harmadik része sem?
Na igen. Nem azért, mert még véletlenül se a képregény alapján dolgoznak. Bár az új filmek nagyságrendekkel jobbak ilyen szempontból, mint a korábbi trilógia, aminél rosszabb filmek csak az alkonyatok voltak, talán...