Hát pedig a kettőt nem összehozni nagy bűn, mikor mindkét univerzum igazi főellenfele Thanos a filmek szerint. Mellesleg én szinkronosan láttam az összes marvel filmet és úgy is igazán jó popcorn mozik.
ez jó film, ellenben az avengers minden karaktere és a filmjeik egy oltári f..ság. kapcsolódjanak csak, remélem lesz star wars/star trek/barátok közt is.
Valójában a képregényekben is el vannak foglalva a saját dolgaikkal. Néha hozzájuk csapódik egy-egy Földön is ismert hős (Vasember egy időben), vagy ők segítenek ki, de a nagyon nagy történetfolyamokon kívül semmi egyéb.
Például megesett, hogy az univerzum sorsát eldönteni hivatott, irgalmatlan háborúról a Földön kb. senki nem is tudott, a hazatérő hősöknek annyit sem mondtak, hogy fapapucs.
No lám. Csak nem komolyan vetted? Akkor most elárulom, hogy nem faszságot láttál, hanem mesét.
"mindössze a földről kell gondoskodnia" - Szegény kicsi Föld
Magyarul nem láttam, angolul néztem, és jókat nevettem rajta. Azt bírom benne, hogy egy röpke pillanaton kívül nem veszi komolyan magát a film, és az a kis jelenet is bagatel. Szóval, egy élvezetes másfél óra volt, és ennyit is vártam tőle az előzetesek alapján. Feladat teljesítve ;)
Nem értem miért szidja mindenki ezt a filmet. Ez egy nagyon jó pop-corn film volt humorral megspékelve. Fogadni merné,k hogy sokan szinkronosan nézték és hát elbalkánosított párbeszédek mellett valóban fárasztó lehet a film :)
Szerintem a Bosszúállók 3-ban lesz a crossover, már alig várom :D
hogyhogy mi lenne? még nagyobb gáz. és még azt is lehetne fokozni