"Hangosan" majd légyszíves, hogy mi már kevésbé vetődjünk árnyékra :) Szívesen megvenném, de sok helyen elég vegyes hangokat hallani, valahol viszont azt mondják, hogy a Gothic 2 óta a PB legjobb játéka, ami azért nem kis szó, mert a Gothic 3 (bugok ide vagy oda) és a Risen is nagyon fasza volt. Szerintem.
Én is, még tegnap. Állítólag nem is nagyon bugos, csak az AI-t szidták, bár ezt talán a day 1 patch megoldja. Meg amúgy sem tervezek ilyen játékban csapatot toborozni: a Gothic-feeling nekem egyedül jó.
Ha valakit érdekel, itt már van egy eléggé spoilermentes game guide. Csak játéktechnikai dolgok vannak benne. Ami picit fáj, hogy bár van benne valami mágiaféle az elex miatt, de ahogy nézem pure varázslót nem lehet csinálni, szinte csak buffok vannak. :(
Mondjuk előtöltés lehetne a steamen ha már tizenezreket kiadunk érte előre.
Én is megvettem, kicsit félek tőle, de úgy voltam vele, hogy még soha nem vettem 0 day PB játékot, ha valakik, ők megérdemlik. Legnagyobb bajom hogy nem nagyon lesz rá időm, pedig ebbe bele kellene merülni biztos.
Az elején legalábbis nagyon nem lesz más választásod, mint közelharcolni. Egy íjat találtam eddig 2 óra játék után meg egy pár shotgun töltényt csak, puskát nem.
Tegnap játszottam vele 2 órát. Az első benyomásaim egyértelműen pozitívak. A hangulat magába szippantott, pedig előtte nem is voltam ilyen típusú játékra hangolódva. Rögtön az elején van egy nagy G1 kikacsintás is, nekem bejött. Egyéként egy kicsit a KOTOR is beugrott néha a hangulat (meg a fémhulladék gyűjtés) miatt. Nagyon okosan csinálták hogy a kezdő hely lehetne akár egy Gothic játék is, így könnyebb az átállás, de engem feldob a tudat, hogy lesznek teljesen más jellegű területek is.
A grafikáról annyit, hogy nekem alapvetően high-ra rakott mindent, nem vagyok egy ultra-fan, de most ahol lehetett felraktam ultrára, mert az árnyékok nagyot dobnak rajta. Így is jól fut, az optimalizálással szerintem nincs baj.Egyébként a megrajzolt táj gyönyörű. Az animáció sokkal fluidabb mint a Risen 3-ban volt, ez kellemesen lepett meg, de azért ez a leggyengébb a játékban. amikor magasról ugrik le a karakter, az elég borzalmasan néz ki. De ez kb. 5 percig tűnik fel. A harc elég érdekes, több helyen láttam, hogy a Dark Souls-hoz hasonlították, ez annyiban igaz, hogy van benne egy kis késleltetés, mintha a gombnyomásra csak egy animáció indulna el és nem maga az ütés. Szokni kell az biztos.
A zene és a hangok megdöbbentően jók, ez sokat ad a hangulathoz, fejhallgatóval nyomtam és eleinte rendesen összerezzentem amikor a quest státusz váltást jelző mennydörgés megszólalt.
Az szerencsére nem igaz, amit több videóban is mondtak, hogy nem fogja az elején a kezed a program, ha engeded akkor igen is fogja és eligazít, ezt én szeretem, ráérek majd később is céltalanul bolyongani. Mert felfedezni azt lesz mit azt láttam.
Az elején nem gyors a játék, ahogy már megszokhattuk, pl. nekem 2 óra elteltével még mindig csak a kezdő vasdorong a fegyverem meg egy íj. Eddig 1x sikerült meghalni, amikor a jetpack-ot próbálgattam, és kb 3-4 m magasan fogyott ki és leestem, ez mondjuk durva, figyeljetek rá.
Meg nem jatszottam a Witcher 3-at. Azt kezdjem el korabban vagy az ELEX-et? Marmint a jobbik / szebbik stb. jatekot szeretnem kesobb jatszani.
Witcher 3 ez egyértelmű. Az egyik legjobb RPG ami valaha létezett a videojátékok világában.
Pár óra játék után abbahagytam, biztos fogok még vele játszani, nem írom le, de kicsit időutazás érzetem volt. Ha mondjuk a Risen 3 helyett ez jelent volna meg, biztos nagyon tetszett volna. Sajnos a Witcher 3 tavaly olyan magasra tette a mércét, hogy ennek a játéknak esélye se volt átugrani. Már a Gothic 1-ben is 16 évvel ezelött zavart hogyha fegyver van a kezemben, nem tudok loot-olni, cuccokat felszedni, ezt még nem sikerült kijavítani. Sajnos nekem az animáció fontos (tudom sok embert nem zavar) és itt tényleg 10 évvel ezelötti a megvalósítás. Ha a majd tiz éves assassin creed 1 szinvonalát elérnék ezen a téren már elégedett lennék. Szóval biztos tartalmas lesz a játék, de kompromisszum készség nélkül nem élvezhető. Ha én 15ezerért veszek egy játékot, akkor engem nem érdekel hogy 20 ember csinálta egy családi házban vagy 2000 fős studió 3 kontinensen. Ugyanazt a minőséget várom. Nálam egyébként jól fut (32 GB RAM, SSD), ezen a téren nincs gondom.
Egy "jól bevált" rendszeren ne változtass....ezek szerint ez egy Gothic más köntösben ami nagyon is jó dolog azoknak akik kedvelik a szériát (márpedig kedveljük)
A PB nem csinál motion capture-t, azért ilyen gagyi az animáció. Engem nem zavar a grafika, a gothic-feelinget jobban adja, mint a Risenek és ez egyelőre elég. Nálam is jól fut, de meg is b.szta a fene, ha nem futna jól kaby i7-en és 1080Ti-n szimpla full hd-ben.
Semmi gothic nincs benne igy 4 óra játék után, viszont Fallout koppintások vannak böven de azok is nagyon fapados kivitelezésben.
Én is kedvelem a szériát, nagyon is - csak érdekességképpen - mikor a gothic 2 annó megjelent csak német nyelven volt, találtam angolosítást a neten, másnap kimentem ausztriába megvenni, annyira akartam vele játszani, a mai napig megvan a német dobozos verzió. Szerintem ami jó azt is lehet jobbá tenni. Olyan nincs - semmiben a világon - hogy tökéletes.
A cultivatorok a Berserker campban tiszta minerek az old campben gothicban. Még scavanger szerű csirke-monszterek is vannak. Nekem adja a gothic feelinget, de az tény, hogy a világ az tök más.
Egyébként igen. Sok dologról (ahogy a vas szekrényből szedi ki a dolgokat, meg a ragasztószag stb ) nekem is a Fallout 3 ugrott be, csak végtelenül lebutítva, (semmi fizika, stb)
Minél többet játszok, annál inkább jön elő a Gothic belőle. A béna harc, a szar animációk és a kezdeti nehézség (fordított nehézség - az elején bárki lever, a végén félisten leszel), ezek mind Gothicok. Még Diegonk is van az elején, csak itt Durasnak hívják.
Én is érzem benne egyértelműen a Gothic hangulatot. Engem megfogott a játék.
Hát én futok sokat az biztos. Nem kímélték a fejlesztők a játékost, míg a Gothic-ban ha egy legyőzhetetlen ellenféllel találkoztam, akkor tudtam hogy rossz felé megyek, itt meg arra KELL menni. De élvezem nagyon.
Elvileg elkerülhetőek itt is az ellenfelek. A berserker városig el tudsz jutni kísérettel (mint a swamp camp a gothic 1-ben) és ott pár szintet helyi küldetésekkel nagyjából veszély nélkül össze lehet szedni. Szerintem csak az van, hogy nem annyira világos, hogy merre is kéne menni még alacsony szinten és az ember könnyen beleszalad a pofonba. Ebből a szempontból a gothic 1 világosabb volt, ez tény.
Én a gyilkosság-nyomozós questet kezdtem el, hátha utána csatlakozik Duras társnak, ehhez viszont majdnem egész Edan-t be kell járni, kihallgatni a gyanúsítottakat. A tájékozódás nem egyszerű, tényleg a minimap nektek is csak egy üres radarkép a pöttyökkel?
Sokan szidták az AI-t, hát felrepülök jetpackkal a ház lapos tetejére, a ragadozó úgy utánam jön a lépcsőházon keresztül mint a huzat :) Viszont az jó, hogy az állatok egymást is támadják, ez már párszor kihúzott a bajból.
Én is az csináltam meg először. Van benne a végén egy kis csavar. Be kellett hozzá járni a térképet szépen. Nehéz a játék, inkább csak menekülök meg bujkálok egyenlőre.
Igazság szerint nem annyira nehéz, csak meg kell az elején érteni, hogy ez nem Dark Souls, ha meghalsz, akkor nem hatvanötször újra kell próbálni, hanem egyszerűen le kell lépni és később visszajönni. Szerintem a Souls játékok elrontották az embereket, azt gondolják, hogy egy nehéz ellenfél simán legyőzhető, csak sokat kell próbálni meg ki kell találni a megfelelő ritmust, hogyan lehet leverni stb. Ez itt nem működik. A játék első kb 10 szintje alatt inkább kerüljük a nagyobb ellenfeleket.
Ami kicsit másabb, mint amit a gothicból megszokhattunk, az az, hogy nem annyira egyértelmű, hogy hova ne menjünk, mert itt kb mindenhol, a kezdő város mellett, a főút szélén is beleszaladhatunk lehetetlen ellenfelekbe az elején.
Nem is csak a Dark Souls rontott el minket, hanem az utóbbi évek rpg-i, meg pláne az mmorpg-k, az ember azt szokta meg, hogy a játék elején olyan küldetéseket, pláne mellékküldetéseket kap, amit könnyűszerrel megcsinálhat. A W3-ban is ugye szintezve voltak a küldetések, még színekkel is jelezték hogy neked való-e, hogy kényelmesen végig lehessen sétálni rajtuk. Na itt ez nincs, egy sima mellékküldi simán halálfejes mobok közé küld, az elején éreztem is egy kis zavart, hogy biztos nem jól csinálom, nem jó felé megyek, de aztán rájöttem, hogy ez koncepció, innentől az eleje átmegy egy ilyen, túlélő, lopakodós, menekülős játékba. Nem véletlenül van ott az a jeckpack. A questeket meg csinálni kell, mert óriási a differencia, egy mob legyőzése 5-10 xp, egy küldi meg állomásonként 200, befejezéskor meg 5-800XP. És tényleg nehéz, én 4 óra után találtam meg az első bárdomat, de azt se tudtam rögtön kézbe venni az attribútumok miatt. Itt nincs minden vaddisznóban epic kard, de még egy rusty sword sem.
Viszont épp ezek miatt régen élveztem ennyire rpg-t. Nagyon izgalmas a susnyásban lopakodni, elkerülve a raprorokat, ragadozókat, nem beszélve a mutánsokról akiknek már a szájszagától is elpatkolok :)
Pedig a Gothicokban is bárkit le lehetett győzni csiraként akár a köztudott bugok "ficsörök" segítségével... Legepicebb az volt amikor a várfalra felmenőpallóra ugye nem tudtak feljönni az orkok ....futva összecsődítettem a létező összeset és nyilakkal ledaráltam a pallóról mindenkit mert csak álltak lent mint a hülyék Vagy a legnagyobb monsztert becsaltad oda ahol nem tudott már továbbjönni és azt is csak le kellett darálni szép lassan. Meg is jött a kedvem valamikor majd elkezdem az egészet elölről.
Igen, az a kettőben volt, nem az egyben, de én is emlékszem az ork ostromgyűrű ledarálására. Az egyben azért az ork területre betévedni az elején az tuti halál volt. Meg sem tudtad sebezni az orkokat meg a kutyáikat. Viszont ott előtte nyolcszor elmondták nekünk, hogy ne menjünk oda, mert meghalunk, ráadásul ha mégis megindultunk, ott volt egy furulyázós faszi, aki előtte mégegyszer szólt. Szóval véletlenül senki nem tudott odatévedni.
Az a durva, hogy a gamespot csak 4-est adott rá, én négy óra után töröltem...2017-ben ez a megvalósitás már nagyon kevés, szvsz.
A megvalósítás valóban gyenge, de a grafika és az animációk nem minden. Nekem eddig ez az év játéka és nagyon meglepődnék, ha jönne bármi idén, ami ezen változtatna.
Nos, ős Gothic fanként és is elkezdtem a játékot. Kicsit Fallout feelinget áraszt a játék (számomra ez annyira nem pozitív), de a mozgás, a nevek, az egész játék "szelleme" egyértelműen Gothic 3 / Risen egy kis G2-vel keverve.
Kérdés: Itt is úgy vannak vajon a kasztok mint a régi Gothic játékokban? Berserkerek a natúr warriorok (mint mondjuk Onar zsoldosai), az Albs mondjuk a G2-ből milícia/knight faction, a Clrecics pedig egyenlő a mágus osztállyal? Próbálom kideríteni, de eddig még pontot sem mertem költeni semmire. Őszintén szólva pure mage szeretnék lenni, csak fogalmam sincs, hogy itt ugyan annyi értéke van-e a mágusnak mint az előző gothic játékokban..
Szerintem a berserkerek lesznek a mágusok, legalábbis a városukban elég sok dumát nyomtak nekem eddig mágiáról meg manáról. A clericek meg a felszerelésük alapján inkább ilyen sci-fi jelleg, power armor meg lézerpuska.
Igen, berserkerként lehetsz majd mágus, ők alakítják az elexitet manává. A skilleket meg is lehet nézni előre a menüben. A játék előtt biztos voltam benne hogy majd berserker leszek, mert Gothic meg minden, de most már hajlok rá, hogy a cleric-ekhez csatlakozzam, bejön a belekevert sci-fi feeling.
hát akkor én már nem tudom...mágusként is jobban tetszene a cleric, meg aztán a világító power hammer is jobban bejön a sima kardnál.
Amúgy konkrétan semmit nem tudok megölni, csak menekülök. Ti is így vagytok ezzel? Van már nálam vagy 672 db tárgy, bejártam kb 2 négyzetkilómétert de ennyi. Senkit nem tudok megölni.
Az is nagyon jó, de egészen más játék. A DoS-okkal az a bajom, hogy állandóan telerakják humorelemekkel. Ebből a szempontból az 1 rosszabb volt, de a 2-ben is van egy pár olyan jelenet, amikor tényleg azon gondolkodom, hogy éppen mit szívott a designer. Ez egy picit rontja nekem a hangulatot. Technikailag nyilván nagyon jó a játék. Ami miatt ez jobban tetszik az az egyértelmű Gothic-nosztalgia.
Az elején tényleg sokat kell menekülni, de azért a bitereket meg a béka szerű lényeket nagyon könnyű megölni még a vascsővel is (már ha egyedül vannak). Amikor támad, egyszerűen oldalt kell lépni egyet mint a torreádorok, nem dodge-olni, mert az csak fogyasztja a staminát, csak oldalt lépni. Elviharzik melletted és már ütheted is hátulról. Az ütéseknél meg figyelni kell a ritmusra, baloldalt alul a kék csík amikor a maximumra ér akkor szabad csak a következő ütést bevinni, ekkor nő a sebzés és speciális ütést is kapsz.
Egyébként meg csináld meg a nyomozós küldit, jó sokat kell ahhoz is menekülni, de ha kihallgattál minden gyanúsítottat akkor Duras csatlakozik hozzád, úgy már könnyebb lesz jelentősen.
Az első szinteken érdemes a jetpackeddel és az alap cultivator bow-val (amit találsz a játék elején) exploitolni kicsit a rendszert. Magyarán felrepülsz valami magasra és föntről lesnipe-olod a szörnyeket. Még dex-et sem kell hozzá fejleszteni. Nyílvesszőből egy rakást találsz szétdobálva Golietben.
Nekem is tetszik eddig, de a harcrendszer szerintem gyengébb mint mondjuk első Risenben volt. Valahogy keményebbek a dögök, illetve jóval kevesebb XP is jár értük így nem is igazán éri meg harcolni (halál kemény dög ad kb 40 XP-t). Persze íjjal exploitolni remekül lehet, de egyelőre inkább futok. :) Hangulat viszont nagyon rendben van, amolyan tipikusan PBsen.
Igen, hát a harcrendszer az mindig ilyen volt a korábbi részekben is. És igen nem éri meg harcolni igazán. Halál kemény dögök majd 150-200 xp-nél kezdődnek (ilyeneket már tudok én is lenyomni társ segítségével). Íjjal az lesz a baj, hogy rengeteg vesszőt kell majd venned hozzá. Amúgy javaslom az összes település módszeres kipakolását, mert úgy eléggé el lesz az ember pénzzel látva az meg nem hátrány.
Amúgy Elexben tényleg a küldetésekből jön a legtöbb xp. A harc igazából erősen mellékes. Habár pl. egy Reaver bandita 100 xp-t ad, ami nem rossz.
Ja én kb 5ös szintű vagyok, ott még nem nagyon lehet ugrálni. Várost természetesen kirámoltam, az jó, hogy még 16 évvel a gothic után is megy az, hogy befutok és felkapok mindent mielőtt az őr beérne utánam. :)
Azt még nem találtam. Reaver tábort megtaláltam, vicces volt, mert csak annyit láttam hogy emberek és nagy boldogan befutottam és vagy 10en ugrottak nekem azonnal. Végem is lett.
A páncél kb semmit nem ér. Én 21 óra után is a hunter armorban vagyok. Nem találtam eddig jobbat. Trainerek nem olyan veszélyesek, legalábbis az első szintek semmiképp.
Berserkereknel az Armor smithnel van warrior armor ami jobb mint a hunter armor. Van nala jobb pajzs/sisak/fegyo is. Ha megtanulod akkor tudod fejleszteni a cuccaidat csak ott az a bokkeno hogy a fejlesztett cucchoz magasabb stat kuszob tartozik.
Én is pajzzsal nyomtam eddig, azzal csak az a baj, hogy a special attack az valami shield bash lesz ha nálad van, amitől hátratántorodik az ellenfél, de plusz sebzést nem kap. Most találtam egy kétkezes kardot azzal elég jól lehet aprítani. Nekem egész bejön ez a harcrendszer, a ritmusra kell nagyon figyelni, lvl. 9-en már ki tudok nyírni olyan halálfajes dögöket, amik 120xp-t adnak, persze segítővel, és elég egy hiba és halott vagyok, de van hogy sérülés nélkül sikerül.
Itt úgy érzem nagy jelentősége van a döntéseknek, még szerencse hogy nem Berserker akarok lenni, lehet hogy oda már nem is csatlakozhatnék, mert egy csomó küldit úgy csináltam meg, hogy Ragnarnak nem tetszik.
Én nem találtam nála Warrior Armor-t. A cuccfejlesztést már láttam, de ahogy elnéztem eléggé megdobja a statigényeket. Nem éri meg fejleszteni őket ameddig nem tudod használni.
Igen azt én is tapasztaltam, hogy a pajzs csak shieldbasht ad.
A döntéseknek eléggé fontos szerepe van. Én is elrontottam valami 2 döntést úgyhogy lehet már nem is tudnék berzerker lenni. Annyira mondjuk nem is szimpatikusak.
Cleric-ekhez szeretnék majd szóval a Berserker küldiknél leginkább a pénzt választottam és nem amivel jó pontokat szereznék. Szóval az már lehet bukta nálam is nem baj.
Érdekes ez a fantasy sci-fi keveredés. Viking jellegű karakterem van fa pajzzsal és karddal, de azért van az övemen pár gránát, a hátamon pedig egy lángszóró és ütvefúróval bányászom az ércet, miközben óriás hangyák támadnak. :D Meg amikor karddal csapkodom a mecha óriás robotot... :D Ja, és a fából készült pajzsom olyan frankó, hogy lepattan róla a plazmától kezdve a sima lőszeren át minden. :) Eddig érdekes, azt kell hogy mondjam...
Igazság szerint meg van ez magyarázva a játékban: varázslat. A berserkerek az elexből manát csinálnak és a fegyvereik sem sima fából készülnek.
Nem mondok pontos példát, mert spoiler lenne, de kaptam egy megbízást hogy keressek meg valakit. Megkerestem, meghallgattam a másik felet is a problémáról és megígértem, hogy segítek. Visszamentem a küldetésadóhoz és elmondtam, hogy lehetne megoldani a gondot. A küldetésadó erre kinyíratta azt akinek akartam rendezni a problémáját.
Nekem ez nem tetszett így visszatöltöttem és nem mondtam el, hogy hol van az illető akivel a gond volt (korábban megtettem és ezért is halt meg az illető). Az eredmény ugyanaz lett, amit nem értek (szerintem amúgy bug) ráadásul a quest adó következő látogatásomkor rám támadt így kénytelen voltam megölni. Mivel eléggé fontos figura adott frakciónál így a nagyfőnöknek ez nem tetszik (rá lehet kérdezni, hogy milyen a megítélésem adott frakcióban). Esélyem se volt pénzzel rendezni a dolgot és mivel volt már korábban is egy olyan döntésem ami más szintén fontos személynek nem tetszett, így szerintem a csatlakozásom lóg a levegőben.
Igen és sajnos azért van pár következetlenség is. Most Falk a cleric a segítőm, de már nem bírom a pofáját mert szinte semmi nem tetszik neki amit csinálok. Néha már nem is csak nem kedvel, hanem mérges is. Aztán egy küldiben cleric-ekkel gyűlt meg a baj, két út volt, hogy lefizetem őket (2000 elexit - hát körösztanyád ), vagy megölöm őket. Egy mentés után kipróbáltam a gyilokot, hát ez meg tetszett a clericemnek. Ki tud ezen eligazodni?
Tudom, melyik küldetésre gondolsz. Nem töltöttem vissza, hogy lássam más eredmény is elérhető-e, nálam is az történt, ami nálad. Nem makulátlan egyik frakció sem és mindnél vannak morálisan, erkölcsileg megkérdőjelezhető dolgok. Ezért is gondoltam azt, hogy ezzel is csak árnyalják az adott frakciót, hogy közvetetten ugyan, de az én kezem által tesznek olyasmit, amivel nem értek egyet.
Ez mind rendben van, en arra utaltam hogy a vegen amikor a felveteled kered a berzerker frakcioba akkor tartja Ragnar a tetteim felsorolasat hat nalam tobb mint a fele fail vagy negativ, volt ennek ellenere mivel a masik 2 warlord hozzajarulasat megszereztem Ragnar felvetette, hogy bar penzel nem lehet semmit jovatenni, de ha kifizetnem a(z erkolcsi) kart, amit okoztam, akkor szoba johet a tagsagim. Elegge megsarcolt de felvettek a berzerkerekhez.
Az egesz jatek mindenhol kovetkezetlen, egy moralisan kiegyensulyozott jatekos sokszor fogja a fejet vakarni hogy ez(a kuldi) akkor megint mi? Az a kerdes(szamomra) hogy a PB hozott anyagbol dolgozott(ugyebar a megrendelo a THQNordic a PB csak elvegezte a negermelot) vagy a Pb fiuk gondoltak hogy nagyot meritenek es ez a katyvasz lett belole. Hosszu ido ota ez az elso PB jatek ami nem jon be, lvl 27es Berzerker vagyok Paladin rank es inkabb kinyomtam a fenebe a jatekot egyszeruen annyira faraszto mar, enyhen vegjateknal jarok, majd egyszer befejezem, talan, az hogy elovegyem es nekifussak cleric vagy outlaw oldalon az most joidore szoba se jon.
Se a tortenettel se a frakciokkal nem tudok azonosulni, a taj gyonyoru lenne de minduntalan kizzokkentenek odanemillo dolgok, a legjobban a termeszetes kornyezet jon be, meg a havas taj is rendben van de az orszagutas/lakotelepes reszek iszonyatosan kilognak nalam. Monsztak az megint katasztrofa, minden rohadt mobnak van tavolsagi tamadasa ami majdnem mindig knockbackel is, a target lock miatt egynel tobbel verekedni egyszerre az nembegyere...
A loot az kulon bejegyzest erdemel, ekkora SZ@R zsakmany filozofiaval meg nem is talalkoztam, legtobbet cigit meg wc papirt talalok, ez most komoly? Ertem en hogy elgurult, de ennyire?? Szefek 90%at felesleges kinyitni, ladaknal detto, az az 1-2 ritka/nevesitett targy nem oszt nem szoroz, craftbol minden van, bar itt az sincs toppon, 3 king's sorel-t talaltam, elnyomtam max manara de kb mindegy, az egyetlen craft ami komoly, az az ELEX potik, na azon kicsit el is billen a jatek egyensulya.
Hat nalam ez nem jott be PB, akarmelyik Gothic vagy Risen toronymagasan jobb ehez kepest. Utoljára szerkesztette: Sunrider924, 2017.10.23. 15:06:26
Skacok, olvasgatom itt a kommenteket... akkor távolsági harc igazából nem is nagyon van, ez is a kardozásra/közelharcra van kihegyezve? :(
Egyetértek mindennel, eddig leggyengébb PB játék, de azért végigviszem, Nem működik ez a fantasy+sci-fi katyvasz, nincs hangulata a játéknak (legalábbis nem annyi mint a Gothic, Risen szériáknak).
lammer: Van távolsági harc, gránátok, puskák, plazmák, lézerek, íjak. Én többet használom a gránát+lángszóró kombót, mint bármi mást :)