A world war Z könyvben tök jól le van írva hogy mi lehetett az előzmény, hogyan indult. Persze a filmbe nem került bele. Érdemes a könyvet elolvasni, megjelent már magyarul is.
Nincs sehol szó arról, h mitől tört ki a járvány és maga a készítő mondta, h soha nem is fog kiderülni, mert a történet nem erről szól, pont ugyanúgy ha ma kitörne egy ilyen járvány, egy átlag ember se tudná meg soha, h mi is történt ezért a képregényben, sorozatban se fog kiderülni.
A sok nyavalygás mellett még pont ez a másik ami van a sorozatban és semmi más; sok hent, legtöbbször csak berakva egy ilyen jelenet hogy legyen mivel kitölteni az üres részeket. Én meg azt untam már halálosan (és a nyavalygást is).
Nos igen. az egyetlen dolog ami végig izgalomban tartott az évek során, hogy majd egyszer kapunk valami magyarázatot végre (vagy elindul az a vonal), hogy MIÉRT és HOGYAN tört ki a zombijárvány (és az egyetlen ilyen vonal ami elindult, a végére kiderült hogy rohadt nagy kamu csak. Mondhatni, eléggé csalódott voltam) Az 5. évad után már nem nézem a sorozatot (addig mondjuk úgy, rajongója voltam). Számomra már régóta semmi érdemleges nincs abban a sorozatban, karakterek cserélődnek-mennek, mindegyik ugyanaz majdnem. Már nagyon untam az utolsó részeket, amiket láttam, elvesztettem az érdeklődést a háttérinformációk hiánya miatt. Gondoltam ez a spin-off majd veszi a bátorságot...hát, úgy néz ki nem. és így el se kezdem ezt se akkor. Egyébként képregény-fanok elmondthatnák, hogy ELEVE benne van-e ilyesmi a füzetekben, vagy még maga a készítő (az az "isten") se foglalkozott ezzel az igencsak lényeges és fontos kérdéssel? Utoljára szerkesztette: Yagami, 2015.08.23. 14:54:02
"S itt a főszereplőket is öldösik a változatosság kedvéért. "
igen. és mégis kevesebb főszereplő halt meg a z nation összes része alatt, mint a walking dead 5. szezonjában. nem mintha nem lenne rohadt mindegy.
Z Nation. A második legsikeresebb zombis sorozat az USA-ban. Egy kicsit fapados az elején, de idővel beindul (Syfy-Asylum). De nincs benne annyi drámázás. S itt a főszereplőket is öldösik a változatosság kedvéért. S van benne egy-két Walking dead-s kifigurázás. ...- Nyugaton mi a helyzet, ha jól tudom ott van egy börtön? - Áááh, oda egy volt rendőr vetette be magát a csapatával együtt. Egy kicsit őrült egy társaság...
... - Ááá.,. F*szom! Romero megirigyelhetné ami itt folyik! Qrva ZOMBIK!... :D :D
S még a saját filmjeiket is kifigurázzák :D - Tornádóóó! - De legalább cápák nem esnek az égből - Azok nem... (zombik potyognak az égből) - Most ez komoly??? :D :D :D
Ja és a Z Nationban nevén nevezik őket. Nem tesznek úgy, mint akik nem láttak soha életükben zombis filmet.
Kíváncsi lenék (végre) egyszer egy olyan forgatókönyvre, amit X, esetleg Y generációs ír meg. Pl. váó, zombik lettek az emberek. jeee, gyerünk vadászni. Puska kell, jah meg nyílpuska. Nem azt mondom, hogy gond lenne a sorozattal, csak már kezd idegesítő lenni ez a sok nyavalygás.
A normál ember még nem is láthatta, de már cikkeket írnak róla. Kicsit irritáló, miért nem elég hétfőn?