"nem hiszem, hogy sokan tudnák, hogy ront vagy sem, mert egy filmet nem sok fanatikus néz meg magyarul és eredetiben is, hogy összehasonlíthassa"
Ezzel nem igazán tudok egyetérteni, mert az emberek jó nagy hányada nézi meg neten a filmeket, és jó minőségben (legalább DVD) először felirattal kerül fel. Itt most a netes feliratra gondolok, (természetesen "normális" fordítóktól) nem pedig a "hivatalos" sz@r feliratra, ami a szinkronra épül (vagy fordítva). A lényeg, hogy ha a szinkron sz@r, akkor a "hivatalos" felirat is az, és ugyanaz visszafelé is. Kapásból három film amit elrontottak a szinkronnal, és számomra így már teljesen élvezhetetlen lett: 1. Blöff 2. 300 3. Gyilkos szezon - itt nem is értettem, hogy az a semmirekellő, tehetségtelen szinkronrendező, hogyan tudta Travolta karakterét akcentus nélkül szinkronizáltatni, hiszen a film egyik alap eleme, és még az angolul nem (vagy csak kicsit) tudók számára is (ez vagyok én is) lejön ez a tipikus "keleti" akcentus, amit Travolta eszméletlenül jól hoz. Arról már nem is beszélve, hogy szinkronizálásnál, a sok semmirekellő, tehetségtelen sz@rházi még meg is vagdossa a filmet - erre is volt már jó pár példa.
Vagy a harmadik lehetőség, hogy felirattal nézi és akkor érti is, meg eredeti is...
Egyébként sorozatoknál is nagyon ritkán fordul elő, hogy jobb szinkronnal nézni. A Jóbarátok és a Magnum pl 2 olyan sorozat, ami szinkronnal fényévekkel jobb mint eredetiben, többet így hirtelen nem tudok mondani, ami ilyen. Filmeknél viszont szerintem csak az Ace Ventura 1-2 az, ami vitathatatlanul kizárólag szinkronnal nézendő!
Nincs oda írva, hogy nagy szám. Épp azért van kiemelve, mert van, aki szerint ront - ha nem lenne kiemelve, elég gáz lenne. Neki nem kell megnéznie. De mivel a többség szinkronnal fogja látni, ezért nem hiszem, hogy magyarázatra szorulna a dolog.
(Azt csak mellékesen teszem hozzá, hogy 1.) nem hiszem, hogy sokan tudnák, hogy ront vagy sem, mert egy filmet nem sok fanatikus néz meg magyarul és eredetiben is, hogy összehasonlíthassa, 2.) a túlnyomó többség számára a szinkron csak javít a filmen. azért, mert VAN. ha a két lehetőség az, hogy érti az ember a filmet, vagy nem, akkor a többség azt fogja választani, hogy értse.) Utoljára szerkesztette: zetortraktor, 2015.12.25. 19:58:02