Az itteni vádak nem igazak ugyanúgy a Microsoft-ra és az Apple-re is? Utoljára szerkesztette: Sydra, 2016.04.21. 02:38:51
De komolyan, ő szerintük a sok analfabéta első dolga az új telefonnál hogy utólag telepítsen bármilyen böngészőt(faterom azt se tudja mi az a play áruház :D)? Különben is ha utólag felrak az ember egy másikat akkor rákérdez hogy az legyen az alapértelmezett.
A piaci részesedés számít. Az Androidé a piac 80, az iOS-é a 18 százaléka, WP pedig marginális.
"szerintük a sok analfabéta első dolga az új telefonnál hogy utólag telepítsen bármilyen böngészőt" Emlékezzünk csak, hogy a Windowsnál pont emiatt tették kötelezővé a böngészőválasztást, ami nagyban hozzájárult az Explorer piaci részesedésének radikális csökkenéséhez, és a Chrome/Firefox előretöréséhez. Most az EU ugyanazt csinálja, mint egy évtizeddel ezelőtt a Microsoftnál az asztali operációs rendszer terén, csak mobilra alkalmazva.
A böngészőváltást leginkább az opera erőltette, persze a mozillánál és google-nél is örültek neki, de az utóbbi kettő akkorra már rég túlnőtte az explorert.
Azért lássuk be Google bácsi egyre nagyobbat happol, és még nagyobbat, és még nagyobbat. Persze nem kevesen azt hiszik az internet maga a Google meg a Facebook. Pedig érdemi tartalom tekintetében porszemek ..
"A piaci részesedés számít. Az Androidé a piac 80, az iOS-é a 18 százaléka, WP pedig marginális."
Én viszont nem értek ezzel egyet, hogy piaci részesedés szerint alkalmazzuk a szabályozást. Példa: Tegyük fel hogy van 4 teljesen ugyanolyan jó böngésző, A, B, C, D ahol mondjuk az "A" az Apple sajátja. Ha kötelezik a Google-t, hogy a usert megkérdezze a böngészőkről, hogy melyiket akarja választani, akkor mindegyik 20%-ot fog kapni a piacból egyenlően, mivel feltettük, hogy egyformán jók. Igen ám, de az Apple-re nem vonatkoznak ilyen szabályok, és ő csak az "A" böngészőt fogja nyomni ezzel adva neki még 20% piaci részesedést. Így az jön ki hogy az "A" böngészőnek 2x akkor a részesedése mint az összes többinek.
Beindult a bullshit generátor az android ellen is.. Felteszem a kérdést... Ha kiszabják a néhány milliárdot, akkor azt ki fogja megkapni? Eléggé vicces, hogy ugyanazt eljátsszák, mint anno az MS.-nél. Ok, lesz olyan majd, hogy böngésző választás az androidnál is. Ennek ellenére nem fog csökkenni számottevően a Crome használata androidon.
a nagy cégek pszichopataként viselkednek, az eu meg borderline zavarosként, egyszer imád, a mániás fázisban meg feltörli a padlót az imádottal.
Helyes, remélem azért kapják mert ugyanúgy kilopj/ták a pénzt az EU-ból mint a többi multi. Tekintsétek késedelmes adófizetésnek, legalább lesz mibül támogatni a pályázatokat.
A piaci terjeszkedés még viselhető, viszont a saját ajánlatok biztos nem tesznek jót a funkcióknak. Egy, vagy két kifejezéssel már rég nem lehet úgy keresni, hogy ne kereskedők, szolgáltatók tömege jöjjön az első 10-20 találatban, amikért a Google pénzt kap a felhasználót meg nem érdekli.
Nem viselhető el, nem csak a reklámokkal van baj. Túlnőnek ezek cégek egy méretet és utána ellehetetlenül a konkurencia. Bármit megtehetnek, kiszámolják mennyi a büntetés illetve bevétel, ha megéri meglépik a szabálytalan dolgokat. Ami még nagyobb gond, hogy a kisebb cégeket felvásárolják, vagy a dolgozóikat viszik el. Ezek után nincs igazi fejlődés, mert a nagyok megmondják mi a jó nekünk és a piacuknak.. Pl. Ha lenne másik elterjedt böngésző, akkor nagyobb lenne a verseny és kénytelenek lennének pontosabb találatot adni. Most már olyan a cég mint egy rákos daganat ami terjed áttételeket képez és lassan beépül mindenhova.