Azt az írást még átrágom, mert nagyon nem mindegy, hogy az MI számára milyen adatot teszel elérhetővé. Ha "mindent látó szem" cheat van, akkor semmi új.
A kereskedlemi repszimek MI-je is képes megverni a profi vadászpilótát n+1 ok miatt...
Nagyon nem mindegy. A földről 0 kezdősebességgel és magassággal indul a rakéta. A repülőgről meg X magasságból és Y kezdősebességel. Ugynaz az AMRAAM 4 km magasan és M0.9 táján indítva az indítási ponttól (és nem a továbbhaladó gépről mérve) úgy cirka kétszer messzebb repül el. Cirka 40 km távolságban lesz akkora sebessége és magassága egy F-16C-ről indítva egy AIM-120C-7-nek, mint amit mondjuk NASAMS-ból tudna 0 méteren indítva.
BMS4 repszimben megnézhetem, hogy milyen érték adódik ki pontosan. 3 km magasság esetén a légiharc rakétára van adat. Persze az, hogy a valóságban milyen célra hogyan loftol a rakéta az sem mindegy. Azért 10-15%-on belüli pontosság simán kijön.
A légierőt nem, max az ember vezette harcigépeket. Azonban ma még a drónok elég korlátozott légiharc képességgel rendelkeznek. Egy azonos szintű fegyverzettel ellátott drón vs ember vezette összecsapásból, ma még az emberek kerülnének ki győztesen.
Bár olvastam már olyan cikket, hogy egy újabb légiharc szoftverrel végzett szimulátoros gyakorlaton a jól képzett pilóta alulmaradt. De ez még jó pár év, amíg lesz belőle valami.
Egy kérdés jutott eszembe. Ha a BVR lesz az uralkodó, nem teszi az bizonyos területeken/helyzetekben értelmetlenné a légi erőt? A rakétának oly mindegy, hogy a földről indul vagy a levegőből... Legalábbis úgy tudom a legtöbb típusnak mindegy...
A pénz, fegyverek, ideológia meg Szaud-Arábiából, Katarból, illtve Törökországból.
Törökország és Izrael is ott vannak, mint játékosok, mindkettő Aszad ellenes és az ISIS burkolt támogatója. Izrael ugyebár kórházaiban istápolja a sebesült dzsihádistákat. Törökország pedig olajvásárláson át fegyverszállításig és a Szíriába tartó külföldi iszlamista önkéntesek zavartalan átengedéséig mindenféle módon bevonódott.
Konkrétan a térségben három háború zajlik egyszerre egy területen: 1. Háború a regionális hatalomért síta vs szunnita alapon, jelenleg Irán vs Szaud-Arábia a két fő játékos. 2. Háború a regionális befolyásért, USA vs Oroszok. 3. Globális dzsihad az iszlám elterjesztéséért, Szaudiak vs Világ.
Az angolszászok a Török birodalom visszahúzódása óta ott vannak a területen, nem Irakkal kezdődött a keverés, de biztos hogy nem is használt a nyugalomnak.
Világháborút? Ember, realitás érzéked az 0. Ki víváná és mi a faszért? Nukleáris háborúnak nincs győztese az orosz fegyveres erők legfeljebb védekező hadműveletekre képesek a középhatalmakkal szemben is. Konkréted a déli katonai körzetet Törökország egymaga elpicsázná a NATO-ban...
Meg azért a derék törökök is burkoltan támogatják őket hogy veszik/vették tőlük a szíriai olajat bagóért, be is rágtak a ruszkikra mert bombázták a konvojokat, cserébe ha jól tudom két szu24-et azért le is lőttek, megkockáztatva egy világháborút. Utoljára szerkesztette: Savaran, 2016.08.09. 09:50:17
Viszont ha Amerika nem dugja Irakba az orrát, akkor lehet nem lesz isis, vagy legalábbis jóval szerényebb fegyverzettel lesz ellátva, mert az fsa-n keresztül azért csak eljut az amcsi technika hozzájuk, ahogy 1-2 videón látszik már az isis-nél nem divat a kalasnyikov, hanem a taktikai m4 dukál, ez azért beszédes, még akkor is ha nem közvetlenül az amerikaiak adták nekik, hanem mondjuk az iraki amerikabarát kormány hadseregektől szerezték, de mindegy is közvetve közvetlenül az amerikaiak miatt van a balhé, mert anno belenyúltak a darázsfészekbe, hagyni kellett volna hagy lőjék szét nyugodtan egymást az arabok!
És ezekben van emp védelem? Pl a pylonokon felfüggesztett rakétát kiüti az emp?
Remélhetőleg karácsonyra készen lesz. A 400 oldal nagy része olvasmányos, de vannak olyan részei, amik középsulis fizikát azért megkövetelnek és egyes részei meg felsőfokút.
A 3. bekezdés következtetése tévese. Mert az is előfordulhat, hogy a BVR rakéták ellövöldözése után senki nem erőlteti az, hogy WVR és dogfight legyen, mert minden technológiai újítás ellenére eléggé szerencsejáték jellege van a dolgonak.
A közeli légiharc inkább a véletlen függvénye is lehet, mikor a rossz helyzetkép miatt a gépek gyakorlatialg egymásba rohannak úgy, hogy fogalmuk nincs egymásról. És akkor megint ott vagyunk, hogy rulettasztal effekt rulez...
A jelenlegi trendek a légiharc BVR (beyond visual range - kb +40 km) felé történő eltolódás felé mutatnak, ahol a manőverezőképességnek tényleg nincs akkora jelentősége. Hozzá kell tenni, hogy az utóbbi évtizedek konfliktusaiban meglehetősen asszimetrikus volt a szembenálló felek technikai (generáció, darabszám), és emberi erőforrás, kiképzettségi, mutatói szempontjából.
Tehát józan paraszti ésszel is belátható, hogy egy valamilyen szempontból hátrányban levő ellenfél ellen a nagy távolságról megkezdett, viszonylag nagy hatékonyságú csapásmérés döntő hatással bír az összecsapásra, sarkítva a gyengébb fél egyszerűen elfogy mire a manőverező légiharc távolságra jut. Sőt ezt még lehet fokozni olyan harcászati elvek alkalmazásával, ha az erősebb fél akár a támadást is felfüggeszti, ha ennek (a közelbe jutás) veszélye fennáll és azt egy másik nagyobb távolságra levő géppel folyatatja.
Az, hogy két, megközelítőleg azonos szinten levő BVR-re optimalizált légierő mit tud egymással kezdeni, szintén nem nehéz kitalálni. A nagy távolságon jobb paraméterekkel, nagyobb megsemmisítési valószínűséggel rendelkező rakéta fegyverzet bizonyos előnyt jelent. Ebben az esetben viszont nem teljesen elkerülhető a közeli légiharc kialakulása, így ott a jobb manőverező képességű gépek kiegyenlíthetik a korábbi veszteségeket.
Szóval, amikor a nyugat nem egy Románia/Lengyelország potenciálú haderővel kerül szembe, hanem bevállalunk egy Oroszországot, Kínát, az sajna nem biztos, hogy olyan tiszta győzelmi menet lesz, mint 1-2 iraki hadművelet.
Én csak annyit mondtam, hogy amiket én hallottam arról szól, hogy kerülni kell amennyire csak lehet. Fogalmam sincs a gyakorlatban mi a meghatározó a közelharc, vagy a "távolról leszedem úgy hogy még meg sem látott".
Kisfiacskám neked a tudod kid! Válogasd már meg a szavaidat, senki nem beszél veled itt így, nehogy azt hidd hogy a személyeskedéssel elérsz valamit, azért mert egy félamatőr haditechnika író vagy, attól még nem fogok előtted hasra esni!
Ez nem propraganda. Egy olyan fogalmat nem vagy képes értelmezni, hogy a radar hatótávolsága mit jelent.
A radar hatótávosága = észlelési távolsága eltérő célok ellen, eltérő érték.
A magadfajta idióták istenem, ha megpusztulának mennyivel könnyebb lenne az élet. Soha nem értem, hogy ennyire balasz emberek miből élnek meg, ki az a hülye aki bármiféle feladatot rátok bíz...
Bizonyára te nagy szakértő lehetsz, akkor én kérek elnézést, nem untatlak a "faszságaimmal" mivel újat itt neked már senki sem tud mondani, szerintem egy repülő tervező mérnök is elbújhat hatalmas tudásod előtt, Isten ments hogy megzavarjam lelki békédet, írjál még vagy 1000 oldalt propagandát a fiataloknak, aztán majd pár év múlva úgy is kiderül mi a helyzet!
Bocs, de ezek a szakemberek konzultáltak már mondjuk az izraeli pilótákkal? Akik egy akkora ország felett kell verekedniük, mint a Dunántúl fele? Ahol nincs hely a közelharc elkerülésére?
Természetesen jobb olyan távolságból lelőni az ellenfelet aminél az nem is lát minket, vagy legalábbis nem tud hatékonyan visszalőni, de azért már rég bebizonyosodott, hogy a közelharcot nem lehet elkerülni, a jó öreg géppuskára még mindig szükség van.
F-14 még TF-30 hajtóművel. https://www.youtube.com/watch?v=Z2ckKKJmplA
Igen, egyik gép sem ment el 110 fokos AoA-ig a hajótmű miatt, mert mai szemmel nézve ezerévesek.
Az F-15 kobra képet csak otthonról tudom linkelni.
Röviden.
1. Semmi jelentősége nincs a Kobrának.
2. Egy rakás gép képes megcsinálni, csak a faszméregetésen kívül értelme nincs.
3. Harcászati haszna 0. Ez a Drakenes videón is látszik. A gép lassul, minimálisan fentebb kerül. A rakéta számára gyakorlatialg állócél a gép.
Tényleg inkább maradj csendben. Semmit nem tudsz, a tipikus vérpistikés bullshiteket puffogtatod. Ha valóban jártas akarsz lenni a témában, akkor olvasd a mostani HTKA-s összefoglalót és várd meg a következő váltzoatát. Az nem 125, hanem cirke 400 oldalas lesz.
1. A TVC az orosz gépeken M0.7 tartomány táján teljesn lekapcsol, afelet nem lehetséges. (Ehhez tartozó CAS érték az, ami igazán számít.).
2. A kis sebességá dogfight many vs many gép estén az öngyilkosság kategória.
3. Az aktív radaros légiharc és minden rakéta ellen szart sem ér a Kobra, mert a gép haladási iránya gyakorlatialg nem változik. Lényegében a semmiért dobod el a sebességedet.
Ne haradugjd, de totálisan buta, sötét és járatlan vagy a témában. Jó lenen, ha inkább kussolnál.
És ezt a faszságot be is veszed? Egy B-52-öt igen, ekkroa távolságról érzékel. Harcászati gépet meg nem. Elve nézd már meg, hogy 400 km-ről a horizont micsoda probléma...
Ezt olvasd el első körben. Vannak benne hibák, de első körben kezdd ezzel. Aztán a Gondoloatok írásommal.
A felbővített cirka 400 oldalas változat karácsonyra remélhetőleg készen lesz. A TVC is helyet kap benne.
Te tőmondatokban operálsz, én meg 40 oldalas aerodinmaikai összefoglalól. Vérpistika szintjét nem éred el, csak azt nem értem, hogy akkor mire van olyan kurva nagy arcod...
Én nem vagyok otthon a haditechnikában, de ahány riportot megnézek, mindegyik pilóta és szakember azt mondja, hogy a közelharcot kerülni kell. Ha pedig ez így van a gyakorlatban, akkor a közelharcra kihegyezni a gépet nem túl célszerű.
Fogalmad sincs az egészről úgy látom, közelharcban a tolóerővektoros kormányzás óriási előny, és nem az a kobra manőver amit te gondolsz hogy felágaskodik és kész :) Annyit a gripen is tud! Valamint a kobra manőver akár alkalmas lehet egy aktív lokátoros önirányítású közepes hatótávú légiharc rakéta lerázásában! Jó lenne akkor egy videó Draken ről meg az f15 kobrájáról! Ez itt az igazi kobra: Utoljára szerkesztette: Savaran, 2016.08.08. 10:18:03
Azért nem mindegy, hogy mi csühög a farokban. Nagyon is befolyásolja a vadászgép repülési és terhelhetőségi jellemzőit. Ráadásul a vadászgépnek az elsődleges feladata, hogy olyan pozícióba manőverezze magát, ahonnan hatásosan tudja alkalmazni a fegyverzetét, hogy ne a vakvilágba lőjön össze-vissza.
"Vagy igazából fingunk sincs hogy mi van az oroszoknak, vagy mi lesz! "
Többé-kevésbé tudjuk hogy mijük van. Már nem a szocializmus van náluk, azaz a Párt nem önti a pénzt a haditechnikai cégekbe, Párt sincs már. Szóval mostanában egyre kevésbé titkolóznak, mert kell a reklám, muszáj hogy a külföldiek is megvegyék a készítményeiket. Nem egyszer a csak papíron létező gépeiket is bemutatják. Oroszországnak már nincs annyi pénze hogy "elvtársi" alapon ellássa csatlósait a legújabb haditechnikájával.
Jelenleg igen. Vagy igazából fingunk sincs hogy mi van az oroszoknak, vagy mi lesz! És feltételezve hogy egy Szu35 nem árthat neki! Papíron már győzött az F35, csak ne essenek abba az öntelt gőgös hibába hogy jobbnak képzelik magukat az ellenségeiktől, páran már belebuktak!
Muszáj volt már villantaniuk, 20 év és irgalmatlan pénz eltapsolása miatt, ja meg persze a Szuhojok jönnek fel mint a talajvíz :) Nem tudom ez a lelőhetetlen-láthatatlan repülő meg tudja-e a Pugacsov-kobrát?
Pláne hogy eleve a saját szájuk íze szerint módosított változatot akarnak. Ez időbe telik.
Mostanában azért igyekeznek a műszaki fejlesztésekbe nyugati technológiát és tudást bevonni.
Ami azt illeti, a repülőgépek egyik legfontosabb összetevője a hajtómű. Jó hajtóművet azonban nagyon nehéz építeni. Nagyon magasak a műszaki követelmények, nagyon precíz és szigorú technológiai fegyelem kell hozzá, amit nem könnyű betartani.
Dehogynem. A műszaki fölény olyan előny, amit nagyon nehéz kiegyenlíteni. Az izraeliek is lazán halomra lövöldözték a sokszoros létszámfölényben lévő ellenségeiket minden háborújukban. Az első Öbölháborúban is gyakorlatilag csak az volt, hogy ki lő le több irakit.
A kínaiaknak még az orosz Suhojok hajtóművét lemásolni is nehezükre esik, majd pont egy ilyen világszínvonalú, stealth F-35-öst fognak lelőni. Röhög a vakbelem. Utoljára szerkesztette: lerboy, 2016.08.07. 11:10:14
kína 30 ennyi fostosabb gépet gyárt, ezek a F-XXX-ek meg le fognak potyogni. gyk: sok lúd disznót győz.
Csak összehoztál egy gyenge zsidózást. Élvezted?
Mellesleg kap belőle, sőt a gyártásban is részt vesz több európai állam is, pl. Egyesült Királyság, Olaszország, Hollandia.A törökök is akarnak belőle, meg az ausztrálok és a kanadaiak is. Izrael részben saját fejlesztésű elektronikát akar beleépíteni és saját igényeinek megfelelően módosítja.
Molnibalage rovid hozzaszolasaban 6db ervet sorakoztatott fol hogy alatamassza az alitasat. Te egeszen pontosan 0 darabot. . Szerinted melyikotoket nezik a tobbiek ertelmes, ervelo embernek, es melyiket nagyszaju idiotanak?
Egy norvég ex-F-16-os pilóta szerint sokkal jobb az F-35, mindazonáltal nem lesz szükség arra, hogy közelharcot vívjon, mert messziről képes megsemmisíteni az ellenfelet, lévén lapokodik...
Ja, hulladék mind. Végül is az U-2, a P-3, a Galaxy, a Hercules hosszú évtizedek óta szolgálatban vannak, az SR-71 és az F-117-es is csak kidobott pénz volt, igaz?
Na akkot mar csak trump bacsira vagy hillary nenire varnak. Aztan johet iran, oroszorszag es kina.
Ökörség. BVR-ban egyik gépnek sincs sok esélye ellene lévén az F-35 stealth. BVR-ban lehet, mert az minden technológiai előrelépés ellenére félig szerencsejáték, de a BVR-WVR határán átlépéskor az F-35 olyan szenzorokkal és szenzorfúzióval és sisakdisplayjel bír ami ma páratlan.
Az F-35-öt egyszerűen divat köpködni, mert savanyú a szőlő, hogy a világ ennyivel az USA repipara mögött van. Olyan 10-25 évvel területtől függően.
Nemrég azt olvastam, hogy egy F16-os könnyedén legyűri, egy F15-ösnek (F22-ről nem is beszélve) meg a fél fogára sem elég egy ilyen gép. Akkor most mi van?