Igy van, a gagyit veszik a minőségi helyett. Ez mutatja az emberiség elbutulását.
Mobilra is van egy csomó olyan játék, ami nem egészen úgy működik a gyakorlatban, hogy "amikor épp ráérsz, előszeded a mobilod, és pötyögsz rajta kicsit", hanem addiktív, időirabló játék. Az viszont igaz rá, hogy egy-egy játékperiódus rövid, így akármikor elő lehet szedni... Pl. az "RPG"-nek nevezett alkotások ilyenek (ami nem az, de valami olyasmi, és egy csomó órát bele lehet tenni, hogy a karaktered megközelítse az elképzeléseidet, és egy csomó pénzt, hogy jó cuccai legyenek). Vagy ott vannak a menedzselős játékok. Nem kell egész nap azzal pepecselni, de vagy játszol, vagy nem, és utóbbi esetben nem fejlődik, amit menedzselsz.
Sosem voltam híve ezeknek az "előkapom a telót, gyorsan játszom kicsit" valami olyasmivel, amit asztali gépen pl. az anyukák által nagyon szeretett pasziánszozáshoz vagy Facebook játékokhoz tudnám hasonlítani. Így nyilván (nagyonidőzjelben) "RPG"-vel játszottam. Azzal is csak 2 hónapig, és se előtte se utána soha nem játszottam semmivel sem mobilon, mert igazából nem szórakozás, és nem ad semmit, csak leköti a kezeidet, vagy én nem tudom. Akkor inkább netezek a telón, híreket olvasok vagy ilyesmi.
Persze, hogy el tudom képzelni. De akikből megél a pc játékpiac azok jellemzően sokat játszanak, a mobil játékokat használók pedig jellemzően rövid időkre veszik elő, amikor éppen ráérnek. Ez az egyik ok, hogy a mobil játékok ilyen egyszerűek. Rövid pár perces sessionökre kell bontani, hogy bármikor tudj egyet játszani. Ez az átlag, de nyilván van olyan nem is kevés amit te írtál. A lényeg amúgy sem ez. Hanem, hogy sima ízlés dolga mit szeretsz jobban. Nem leszel több se kevesebb attól, hogy mobilon vagy pc játszol vagy nem játszol.
Értem, hogy érted, de akkor te ezek szerint el sem tudod képzelni, hogy valaki a gép előtt is egy-két órát "gubbaszt" max. Mert ugye ilyen nem létezhet...ahogy 6-7 órán keresztül telefont markoló és azzal játszó ember sincs. Ne legyünk szűk látókörűek...vonatkozik ez az alatta levő kommentre is természetesen :)
Ki az a barom aki PC-n vagy konzolon játszik? Ki nagyobb barom, aki otthon a szabadidejét arra használja hogy a gép előtt üljön, vagy aki a napi spontán szüneteiben elüti az időt a telefonjával. (Utazás, buszra várás stb) A kérdéssel nem akarok vitát indítani, csak megmutatni, hogy nézőpont kérdése. Neked az a barom, aki candy crushozik másnak meg az aki egy teljes szabad hétvégéjét képes gép előtt gubbasztásra fordítani.