Sony Xperia Z1C-met kis túlzással élve bekapcsoltam Day1 majd 4.5 év múlva meg ki!
Semmiféle lag, se lassulás nincs. Semmi. Te valami 2-3-as droidról szerzett 10+ éves tapasztalatok alapján nyilatkozol.
Most egy S7-et hajtok lassan fél éve, ez se ért meg sok kikapcsolást. Persze láttam már én is olyan droidos telót, hogy a birkája mindenre kattintott, mindent letölt, tele van kéretlen szarokkal és csodálkozik, hogy belassul.
Smart tv. Ja, persze. Nyomogassad azt a nulla tudású, laggolós, tervezés nélküli szarokat, amiket szirénázó rohamkocsival kell hazaszállítanod, hogy ne avuljon el, mire beüzemeled. Gyárrtói támogatás persze nullához közelít.
A kurva drága csúcsmodelleken is belassul és laggol, mint a szar. Ennek köszönhetően 1-2 év alatt MINDEN Androidos telefon ára a harmadára-negyedére esik vissza, nagyjából akkor, amikor a támogatása is végleg megszűnik. Gyakorlatilag az összes szoftver hiányzik róla, amit az Apple ingyen ad az iOS-ben, de van persze helyettük 3000 másik, amit kezdő programozók összeraktak, persze szarul. A profi appokban meg nem győzöd nézegetni a kibaszott reklámokat. Az egész készülék egy kibaszott reklámhordozó felület agyhalottaknak.
Hát ja, az Apple nagyrészt iszonyatosan nagy profittal értékesíti a termékeit, de pl az új ipad (a sima, nem a pro) most kifejezetten jó vétel. Konkrétan olcsóbb, mint az új Tab A, ami egy középkategóriás (se) műanyag hulladék, ami 1 éven beül laggolni fog. Én ritka nagy Apple hater vagyok, de most vettem egy ipadet, mert ár/éték arányban magasan a piac legjobb vétele. Ami összességében jobb tudna lenni nála, az a Surface modellek, és a Tab S, de mindegyik minimum 2-3-4-szer annyiba kerül, mint az alap iPad.
"Androiddal az átlag user meg sem tudja közelíteni ezek tudását."
Ezt lopom..kurva nagy poen..:D (Meg nem lattal smart tv-t, mi? Airpods...meg Apple Watch...aha....Fonokomnek van az utobbibol....Jokat szokott karomkodni, amikor beszed alapon probal utasitasokat adni neki...Ja, szuletett tozsgyokeres (es nem akcentusos:D) angol....A Samsungom ugyanazt a szoveget csuklobol felismerte...Csaxolok...)
Ja-ja nem tudjuk megközelíteni ezek tudását... mi a barlangban a szarunkkal festünk bölénycsordát. Bezzeg az Apple. Lehet már arra a gyerekmunkával összetákolt hulladékra egy másik telóról az "évezredes" múltra visszatekintő BT-on keresztül küldeni egy nyomorult képet vagy dalt 2018-ban, vagy there is an app for that...? Lol.
Elképzelésem sincs, hogy kb. a KitKat óta mi a bánat lenne a baj a droid OS-el azon kívül, hogy mindent 2x tud oda vissza, mint egy iOS. Utoljára szerkesztette: Tinman, 2018.08.15. 20:50:31
Az Apple-nek van egy nagyon jó rendszere, amit úgy hívnak, hogy iOS. Ha valakinek ez a rendszer tetszik (és az Android nem), akkor nincs más lehetősége, mint venni egy iPhone-t. Hogy értsd még te is: "szűz lányok nünükéje" = iOS
Aztán ott van egy rakás nagyon jó hw, ami meg csak Apple eszközökkel az igazi: Apple TV, Apple Watch, AirPods, HomeKit. Androiddal az átlag user meg sem tudja közelíteni ezek tudását.
Tény hogy egy túlárazott és semmivel sem több mint a konkurens, de az Apple-nél az OS-t is fizeted, a többi mobil andoroidos ami free software. És ha ugyanaz fejleszti a hardware-t és a software-t az azért számit Utoljára szerkesztette: kraven54, 2018.08.15. 15:20:09
Üzletileg valóban ez számít! Az Apple marketingje, a snob életérzés értékesítésében mindig is az elsők között volt. Más kérdés, hogy az eszközeik teljesen átlagosak már...Az egész cég engem erősen kezd emlékeztetni egy rossz hírű MLM cégre, akik a teljesen átlagos terméküket csak a hozzá csomagolt mesével képesek sokszoros áron értékesíteni (ugye a "NASA fejlesztésű" főzőedény, a "gyógyító" elemlámpa, stb.).
Azonban üzletemberként azt mondom, hogy a sznob hülyék meg is érdemlik, hogy alaposan kirabolják őket az ilyen cégek! És az Apple ezt igen jól csinálja!
De miért? Az Apple nem platinából, meg szűz lányok nünükéjéből gyártja le a szarjait, hanem ugyan abból, amiből a többi gyártó csak rábasz egy almát, a birkasereg, meg valamiféle elit sznob cuccnak tartja és veszi 2 éves részletre a brutál módon túlárazott telefont.
Ergo az Apple vásárlók hülyék, rajtuk élősködik úgy a cég, hogy közben a vásárlók szentül hiszik: jól jártak. Szakadok.
A Sony-nak meg úgy kell! Évek óta mást sem csinálnak, mint fossák ki 3-5 havonta az éppen csak kicsit upgradelt telóikat! Az előzőt Z1C telómat Day1 vettem, 2.5 év alatt ÖT utódja lett!!! Egészen a Z5C-ig, aztán mire eljutottam oda, hogy váltok, már szó szerint NEM bírtam követni, hogy mi lett a szériából és Samsung flagship-et vettem.
Az igazi nyertes továbbra is az Apple, bármit is mutat a statisztika. A Xiaomi és a társai nagyon alacsony haszonnal képesek csak produkálni a növekedést a piacon az Apple az a cég ami NAGYON magas haszonnal tudja értékesíteni a telefonjait ez az ami számít.