"A liberális valóban "csak" a másképp gondolkodókat gyűlöli (legalábbis nyíltan), azok üldözését, levadászását, kiközösítését tartja üdvösnek" Az alapelvből kiindulva ez megint hülyeség. Persze ha a másképp gondolkodók valóban a náci rasszista gyerekverőket jelenti akkor azokat valóban 'gyűlölik' a liberálisok. Csakhogy ez azért van mert ezen ideológiák mások szabadságának korlátozására illetve egyenesen megsemmisítésére irányulnak. Egyébként ha nem akarsz másokat a saját akaratod szerint regulázni akkor a liberálisnak semmi gondja veled, nyugodtan járhatsz templomba, lehet 10 gyereked, élhetsz tradicionális földműves életet, fogadhatsz cölibátust vagy lehetsz élvhajhász aranyifjú, szerethetsz más vagy azonos neműeket, ezt mind szabad, a liberális megengedő. Viszont ezen másképp gondolkodás/cselekvés szabadsága csak addig tejed ameddig nem mások ugyanilyen szabadságának rovására irányul, tehát ha csökkented a nők önrendelkezési jogát, vagy bántalmazással fenyíted a gyereket, rá akarsz másra erőltetni vallási tanítást, bőrszín vagy nemi identitás alapján gyűlölködsz/diszkriminálsz akkor igen, szembe fogod magad találni a liberális értékrendjével.
"A modern liberalizmus (amit pl. az amerikai demokrata párt képvisel) nagyon is központosítani és uniformizálni akar" Nem gondolom hogy ez így van. A liberalizmus eszmerendszerének központi eleme a szabadság. Ez igaz a liberális gazdaságpolitikára(=szabadpiac), és az egyes egyénekre is. Természetesen minden túl lehet tolni, a neoliberális/neokonzervatív nézetek is egyfajta cherry picking elven épülnek fel, mindkét oldalból szemezgetnek. Ezzel viszont bele is kódol egy extra adag az inkoherenciát ami a forrásban még nem szerepelt. A konzervatív mindig is úgy gondolja hogy egy helyes út van az amit ő annak gondol, az erős állam pedig egy eszköz amivel ezt az akaratot másokra erőltetheti. A liberális ezzel szemben nem várja el ezt az emberek felett uralkodó uniformizáló központi akaratot, és ez ami itt releváns, emiatt lesz kisebb a liberális állam és annak akarata és nagyobb az egyéné.
A liberális valóban "csak" a másképp gondolkodókat gyűlöli (legalábbis nyíltan), azok üldözését, levadászását, kiközösítését tartja üdvösnek, lásd a mai kultúrharcot a nyugati világban. Részben állami eszközökkel is, mint a "gyűlölet elleni" törvények hozásának támogatása, részben pedig sima pszichés nyomásgyakorlással, a "rendes emberek közül" való kitagadás fenyegetésével (látható, hogy nyugati világban alkalmazhatatlanná válik minden értelmiségi, akit megbélyegeztek valamilyen "gyűlölködőnek" minősített megnyilvánulás miatt), a közösségi média minél erősebb cenzúrájának szorgalmazásával stb. Persze ezt a gyűlöletet megmagyarázza magának: aki nem liberális módon gondolkozik, az gonosz, ostoba, erkölcsileg alávaló stb. Utoljára szerkesztette: fonak, 2018.10.31. 11:52:10
Amiről beszélsz, az a klasszikus liberalizmus, ami a XIX. században volt uralkodó. A modern liberalizmus (amit pl. az amerikai demokrata párt képvisel) nagyon is központosítani és uniformizálni akar, és nem éppen a minél kisebb állam híve.
"A gyűlölet - szerintem - csak liberális részről van, legalábbis a témát illetően." Ezt meg hogy? A liberális aki nem gyűlöli az embertársát akkor sem ha fekete akkor sem ha zsidó. Az hogy te antiszemita és faji megkülönböztetést hangoztatsz azzal automatikusan gyűlöletet keltesz két ember vagy két embercsoport közt, a gyűlölködés tipikusan kölcsönös tevékenység, ilyen az emberi természet.
"Tudományosan sem lehet vizsgálni a kényes témákat." Tudományosan mindent lehet vizsgálni. A széles néprétegek irányába publikálni ami nem PC. Kicsit olyan ez mint a biológia fegyver, létre tudom hozni a tudomány által, de nem öntöm rá az emberekre mert a hatása káros.
"a gyűlöletet te képzeled hozzá" MegaLoL ismét. Mintha nem is ezen a bolygón élnél. A rasszista nácik zsigerből gyűlölnek mindenkit aki nem 'árjának' született, lerí róluk.
"persze nekik ez nem számít, hanem ami számukra lényeges, hogy lerombolják a hagyopmányos családmodell" Te mikor álmodod meg ezeket a blődségeket? Az echotv-s agymosás ami lerí rólad. A liberálist by definition nem zavarja hogy te milyen családmodellben élsz, lehet 10 gyereked de lehet 0 is, egyiket sem akarja lerombolni. Hiába írom már le ezt sokadszor, folyamatosan elsunnyogsz előle és csak szajkózod a magadét.
"A feminizmus sem valódi problémát akar megoldani" Valódi emberi igényekre akar megoldást adni, valódi emberi igények szülték. Az hogy mi a női mivolt az pedig a te véleményed, ha nő lennél nyugodtan élhetnél aszerint amit te helyesnek tartasz, addig viszont nincs erős jogalapod másnak megmondani hogy miként éljen. Ilyen alapon én is megmondhatnám hogy te hogy élj mert szerintem úgy helyes hogy nem a globalista kozmopolita Londonban dolgozol hanem hagyományos népi értéket képviselve elvonulsz egy magyar tanyára. Ez persze már nem tetszene az konzervatív tradicionálisa uraságoknak, minden legyen csak úgy ahogy ők elrendelik.
"ezt az őrültséget meg kell állítani ha kell, tűzzel-vassal - ez pedig nem gyűlölet, hanem elkerülhetetlen harc a túlélésért." Magad is érzed hogy önellentmondásos amit írsz próbálsz elébe menni, de azzal hogy leírod hogy ez nem gyűlölet attól még az, a gyűlölet mint érzelem vezethet a szerinted elkerülhetetlen harchoz. Hogy egy klasszikus idézzek: Fear leads to anger. Anger leads to hate. Hate leads to suffering.
"ami ugyancsak a normalitás ellen lesz" Mi is a normalitás? Használod a szót de nem tudod egzaktul megfogalmazni mi van mögötte. Valakinek az a normális ha szivárványos ruhába öltözik, akkor is ha neked ez nem tetszik, neki ilyen a természete, mások vagyunk.
A gyűlölet - szerintem - csak liberális részről van, legalábbis a témát illetően. Egyelőre az igazság kimondásáról és annak eltussolásáról van szó, a gyűlöletet te képzeled hozzá. Valójában a liberálisok a leginkább gyűlölködők, és ők mutogatnak másokra, pl. a homofóbiás sem gyűlöl, hanem fél... persze nekik ez nem számít, hanem ami számukra lényeges, hogy lerombolják a hagyopmányos családmodellt és a normálisok, a nem liberálisok legyenek az élet minden területén hátrányban. Tudományosan sem lehet vizsgálni a kényes témákat. Ha egy népcsoport agresszívabb mint az őket befogadók, ezt kimondani "gyűlölet", de a kisebbség agressziója nem számít. Pedig mindenekelőtt azzal kellene foglalkozni, hiszen az indukál végül akár gyűlöletet is. Ok-okozat... ezzel nincs tisztában a liberális, illetve sajátos érdek miatt nem veszi figyelembe. A feminizmus sem valódi problémát akar megoldani, hiszen olyan normalitásokba köt bele, amit többek között Ákos (a zenész/énekes) fogalmazott meg egy interjúban, az fel sem merül bennük, hogy a karrierizmus rombolja a női mívoltot, és természetesen az igazi elnyomásról Afrikában vagy a Közel-Keleten, nagy kuss van. Echo tévézhetsz, de attól, mert kormánysajtó, meg Bayer Zsóti csontig nyelvel a Fidesznek, még igazak a show-jában az elemzett hírek. A brit óvodákban tényleg transzvesztiták olvastak mesét és valóban hormonkezelnek gyerekeket, mert éppen úgy gondolják, hogy nemet akarnak váltani. És igaza van az újságírónak abban is, hogy ezt az őrültséget meg kell állítani ha kell, tűzzel-vassal - ez pedig nem gyűlölet, hanem elkerülhetetlen harc a túlélésért. Hamarosan a liberalizmus leáldozik és jön helyette másik agyrém, ami ugyancsak a normalitás ellen lesz. Ekkor akik libsik voltak, majd ennek a nyílt diktatúrának fognak tapsolni önfeledten.
Már a legelején leírtam hogy lehet róla beszélni ha tudományos/evolúcióelméleti objektív szemszögből vizsgáljuk. A pórnép nincs ezen a szinten, itt csak gyűlöletkeltő beszéd lenne a témából. Egyébként ha olyan jó keresztény vagy akkor gondolj csak bele hogy a megbékélés vagy a gyűlöletkeltés az amit a templomi szószék hangoztat. Ismét csak felszínre kerül az ellentmondásosságod, cherry picking alapon kiszemezgetsz egyes neked tetsző ideológiai elemeket, a nem tetszőeket pedig ignorálod, a kurcinfo/echotv pedig táplálja ezt a torz/aszimmetrikus/szélsőséges világképet, erre van igénye közönségének, az objektív képre nincs, A videód pedig rossz analógia. Itt arról van szó hogy aktívan öntöd-e az olajat a tűzre vagy elzárod a csapot a téma visszavételével.
Tehát beismered, hogy létezhet népeknek, rasszoknak negatív tulajdonsága, csak nem ildomos róla beszélni? Ez a liberalizmus? Az alapvető hazugság és "elsunnyogás"?
Ez a politikailag korrekt viselkedés. Értelmes ember tiltakozik ellene.
Igen, ahogy mondtam óvodás korban megtanuljuk hogy a másik sértegetése csak egy negatív spirálhoz vezet. Erre a válaszra pedig nem tudtál érdemben reagálni, csak elsunnyogni.
"Közbeszéd tárgya lehet, hogy a négereknek jó a ritmusérzéke, a zsidók intelligensebbek mint mások, de hasonlóan általános, negatívnak tűnő tulajdonságok említése már nem polkorrekt, így bizonyos problémák lényegét egyszerűen lehetetlen kommunikálni a politika, a média és a kultúra által."
Ez a defianti válasz:
"...Megmagyaráztam hogy miért része az emberi természetnek az hogy nem a másik negatív tulajdonságait hangoztatjuk. Azonban itt is csak elsunnyogtál."
"konzekvens világnézet, a kommunizmus is az" Nem az. A 'diktátorok' önkényesen választják ki mi a helyes és mi nem, ebből jönnek is az ellentmondások(pl. kolhozosítás vs. parasztgazdaság), a konzervatív/tradicionalista is önkényesen szedeget össze a múlt eltérő szegmenseiből olyan elemeket vagy olyan vallást amik szerinte jók. A liberalizmusban ilyen nincs, alapelv szerint mindent megenged ami másnak nem ártalmas, a közös érdeket pedig a 'szükséges' minimumszintre pozicionálja(gyenge központi hatalom, kicsi állam).
Természetesen a liberalizmus koherens és konzekvens világnézet, a kommunizmus is az. Ez még önmagában nem mond semmit arról, hogy igaz-e vagy hasznos-e. A konzervativizmus sosem volt valamiféle egységes ideológia (csak voltak, vannak ideológiák, amikre a konzervatív jelzőt ragasztják), hanem csak kb. a "ne kezdjük el megjavítani azt ami működik" elv követése, attitűd.
"Érdekes, hogy ezzel az állítással nem állsz vitába:" Én vitába szálltam és megmagyaráztam hogy miért része az emberi természetnek az hogy nem a másik negatív tulajdonságait hangoztatjuk. Azonban itt is csak elsunnyogtál.
"Természetesen a feminizmus és a liberalizmus is minden más vallásnál jobban kirekeszti a kereszténységet," A liberalizmus nem rekeszt ki semmit, elfogadja hogy vallásos vagy és ennek megfelelően élsz, azt azonban nem fogadja el hogy másra kiterjeszd/előírd az te életmódod, mindenki maga dönt elv. Te vagy aki nem tudja nyugodt szívvel elfogadni hogy valaki meleg/néger/liberális és ennek megfelelően él vagy akár csak öltözködik. Ezért is koherens a liberális világnézet és ellenmondásos a konzervatív tradíciók követése, ahol még az alap sem egzakt(az 5000 éves múlt is tradíció meg a 100 éves is, de a kettő ellentmond egymásnak). Ugyanilyen egymásnak ellenmondóak a vallások. Ezt is képtelen vagy feloldani, csak a homokba dugod a fejed ha felmerül.
"előttetek zsidókat vagy Szent Izraelt" Vegyük észre hogy Izraelben ugyanúgy vannak ultra ortodox konzervatívok és liberálisok is (meglepően nagy az utóbbiak száma). Egy liberális az első csoport elveivel nem fog egyetérteni még a másodikkal igen, ez teljesen független attól hogy mindkét csoport zsidó vallásúnak mondja magát.
"hanem hogy tele vannak ellentmondásokkal és kettős mércével mérik elveiket annak ellenére" Nemnemnem, te vagy tele ellenmondásokkal, amint szembesítve vagy egy ilyennel akkor válasz nélkül elsunnyogsz. Ha reagálsz pl. a statisztikai adatoknál ott meg a teljes homály ami napvilágra kerül (úgy gondolod hogy a végzettség alapú statisztikák egyben életkor alapúak is vagyis a 8 általánost végzett sor a 14 évesek eredményeit tartalmazza)
"Habzó szájjal"? Kimért higgadtsággal tényszerűen kritizálom azokat a részeket, ahol hiba van, semmi több. A gyűlölködés és velejéig gonoszság éppen az általam kritizált oldalról jön minden aspektusban. Érdekes, hogy ezzel az állítással nem állsz vitába:
"Közbeszéd tárgya lehet, hogy a négereknek jó a ritmusérzéke, a zsidók intelligensebbek mint mások, de hasonlóan általános, negatívnak tűnő tulajdonságok említése már nem polkorrekt, így bizonyos problémák lényegét egyszerűen lehetetlen kommunikálni a politika, a média és a kultúra által."
Hanem aljasan és sejtelmesen célozgatsz egyfajta gyűlöletre meg rasszizmusra, csak tudod, a konzervatívok (én nem vagyok az, sem náci, de neked így egyszerűbb) lassan megszokják, hogy a libsik bélyegei nem érnek semmit sem sőt, inkább pozitív jelentéssel bírnak.
"Természetesen a feminizmus és a liberalizmus is minden más vallásnál jobban kirekeszti a kereszténységet, főként annak megszokott, mérsékelt, prosperáló közösségeket eredményező formáját."
Erről sem írsz konkrétan, hanem beállítod részemről más vallás gyűlöletének. A kuruc.info nem is tudom mióta, talán egy évtizede számtalan esetet hoz, ami mutatja a liberálisok hogyan viszonyulnak a kereszténységhez és pl. a zsidósághoz. Az előbbit szétszedik, míg ez utóbbit soha nem támadják, vagy csak látszólag, ímmel-ámmal.
Tudom, előttetek zsidókat vagy Szent Izraelt - még úgy is, hogy ateista vagy ugye, ők magasabb szinten állnak előtted, mint mások - kritizálni bűn. Aki rosszat mond rájuk, az antiszemita, náci és rasszista.
Számtalanszor elmondtam, én egyik sem vagyok, csak az ellentmondásokra és az elkövetett bűnökre világítok rá, okulásképpen mindenki számára, tehát az adott bűnös felé is segítő szándékkal viszonyulok, soha nem gyűlölök és nem hiszek a kollektív bűnösségben.
A liberalizmus és a egész "baloldali bagázs" legfőbb hibája nem az, hogy lehetetlen ideákban hisznek, vagy buták, mert ugyanez megvan a msáik oldalon is, hanem hogy tele vannak ellentmondásokkal és kettős mércével mérik elveiket annak ellenére, hogy a "mindenki egyenlő" szlogent kiabálják.
Nácizzál nyugodtan, tőled az bók, Ribike. Annyira nem zavar, csak mellékesen kérdezem, hogy rajtam kívül van más témád? Minden topikban megtalálsz és rólam kezdesz el beszélgetni. :-) Szánalmas, hogy a topik témájáért ajvékolsz, mikor messze kerülöd minden hozzászólásodban.
"Ami "tényt" te linkeltél, az egy mellébeszélés" Amit én linkeltem azok számok, te pedig nem linkeltél számokat. Látod ugye mi a gond abban amikor tényadatokkal szemben teszel állításokat?
"A liberalizmus nem csak a gyakorlatban rossz, hanem a teóriája is eredendően sátáni. Az isteni rend pusztításának egyik lépcsője társadalmunk hanyatlásában." Ebből remekül látszik hogy a mi a probléma, dogmatikus alapon nyilatkozol (érvelésnek nem nevezném, mert azt a színvonalat nem üti meg). Kitaláltad hogy mi a helyes és minden más sátáni. Egy érvelés úgy nézne ki hogy 'helyes mert ...', 'helytelen mert ...', pl. 'helyes mert védi a gyermeket a családon belüli erőszaktól'.
"Még konkrétabban: Közbeszéd tárgya lehet, hogy a négereknek jó a ritmusérzéke, a zsidók intelligensebbek mint mások, de hasonlóan általános, negatívnak tűnő tulajdonságok említése már nem polkorrek" Ez egy alapvető emberi attitűd, nem kezded el szidni a másikat mert annak kölcsönös gyűlölködés a vége ami a kooperáció ellen hat, az emberi faj evolúciója pedig erre erősen épít. Jellemzően ha lehet akkor lenyeljük a negatív véleményünket nem vágjuk a másik arcába felismerjük hogy ez sehova nem vezet, nincs hozadéka. Ezt a viselkedésmintát kb. óvodában tanuljuk meg(már akinek sikerül abszolválnia). Értelemszerűen dicséret ezzel ellentétben oldja a kialakult feszültséget és elősegíti a jövőbeli együttműködést, még akkor is ha csak egy üres 'milyen szép a ruhád' közlés. Az analógia megáll társadalmi rétegek szintjén is, kivétel a tudományos alapú értekezés, ott nincs tere az 'udvariaskodásnak', ott csak objektív tény adatokat szabad használni mindenféle szűrés nélkül.
"liberalizmusban kódolva van a káosz és egy mindinkább hiányzó szigorú rend reménye" A káosz nincs kódolva, a liberalizmus teljesen kompatibilis a törvényekkel, a liberális természeténél fogva elfogadja hogy másnak is ugyanolyan jogai vannak amiket nem csorbíthat. Ezzel szemben a konzervatív/tradicionális értékrend kasztokat hoz létre, nem, életkor, bőrszín, anyagi helyzet stb. alapján. Ezen elv helyességét legfőképp azok hirdetik akik magukat a legfelső kasztba, fehér felnőtt hithű jómódú keresztény férfi sorolják. Gondolkozz csak el azon hogy továbbra is osztanád-e ezt az elvet ha szegény kisgyermekes kisebbségi vallású fekete nő lennél? Ha NEM a válaszod akkor talán megérheted hogy miért is ellentmondásos az álltad preferált ideológia.
Én senkit nem "gyűlölök", éppen a világban elterjedő gonoszságra és bűnökre mutatok rá, illetve annak okaira. Egyébként azt hittem, hogy nácizni fogsz. :-) A liberálisok (és hasonszőrűek) addig toleránsok, amíg a vitapartner egyetért velük; a szólás szabadságáért is csak ebben az esetben "küzdenek".
Úgy tűnik, a lőtéri kutyát sem érdekli a japán milliárdos Holdra-utazása, de ha neked van valamid a témával kapcsolatban, ne tartsd vissza!, vitassuk meg.
Egy mai "liberális" szemében a hozzá hasonlók által megkérdőjelezhetetlenné tett konszenzustól eltérő vélemény mindig csak "gyűlölködés". Mondom ezt annak ellenére, hogy nem értek egyet mindenben Tetsuoval. A hosszúra nyúló topikokban pedig előbb-utóbb eltérnek a témától. Azt majd eldöntik a moderátorok, hogy eltűrik-e.
Valamit megint félreértettél. Ami "tényt" te linkeltél, az egy mellébeszélés, ugyanis az előző hivatkozásom (amire végül is válaszoltál) 25 és 35 éves életkorokat határoz meg. Te 35 éves korodban még egyetemre, esetleg középiskolába jártál? :-) (Szerintem azt te pontosan tudtad, hogy nem arra válasz, csak terelsz, mert lételemed, illetve nem tudod védeni a védhetetlent. Ha valaki félreérthetően fogalmaz- amiről itt szó sem lehet, egyébként -, akkor én nem a nekem tetsző, hanem az ő szemszögéből relevánsabb értelmezést előlegezem meg, részben a kostruktív beszélgetés reményeként, részben tiszteletből. De hát különbözőek vagyunk.) Sajnálatos tény az is, hogy a sokévtizedes agymosás hatására a szabados felfogású emberek száma messze megelőzi a hagyományokhoz ragaszkodókét. Az Egyesült Államokban Donald Trump bohózata, illetve Európában az aktuálisan erősödő bevándorlás-ellenesség látszólag erősíti a konzervativizmust és a szélsőjobbot de valójában csak annak vulgáris vonulatát, ami megint csak mennyiségi, mintsem minőségi javulás lenne, ráadásul mint írtam, a konzervativizmus már régóta nem elég.
Semmi "garbage", a gyermekek ma sokkal nagyobb veszélynek vannak kitéve, mint bármikor a történelem során, köszönhetően éppen a liberalizmusnak. A sokrétű agymosás egyik alappillére a családmodell felborítása, népszerűtlenné tétele mellett a kicsik nevelésének kötelező elferdítése, az aberrációk erős propagálása kiemelkedő pont a neoliberális aktivitás során. Úton-útfélen lehet tapasztalni az ennek eredményeként is megnyilvánuló erkölcsi és kulturális hanyatlást, leginkább a "haladóbb" liberális demokráciákban. A liberalizmus nem csak a gyakorlatban rossz, hanem a teóriája is eredendően sátáni. Az isteni rend pusztításának egyik lépcsője társadalmunk hanyatlásában. Véletlenszerűen rábökök egy témára: politikai korrektség, ennek megfelelő viselkedés és kommunikáció... Elmebeteg ötlet. Tehát a hazugság hivatalossá tétele, Abszurd! Konkrét példával élve, hogy megértse az is, akinek címeztem a hozzászólást: Általában egy kisebbség pozitív különlegességeiről eshet szó, a negatívumokról még utalva sem. Még konkrétabban: Közbeszéd tárgya lehet, hogy a négereknek jó a ritmusérzéke, a zsidók intelligensebbek mint mások, de hasonlóan általános, negatívnak tűnő tulajdonságok említése már nem polkorrekt, így bizonyos problémák lényegét egyszerűen lehetetlen kommunikálni a politika, a média és a kultúra által. Egyre több a tabu, az újraértelmezés és a virágnyelv a liberalizációnak köszönhetően, ami az információs (és így minden egyéb) káosz előszele.
Lehet, egy másik topikban volt, de a "nők elnyomása" ellen harcoló feministák is teljesen hamis utat járnak és kommunikálnak. A Luxemburg-félék pl. a muszlim társadalmakban, vagy az ortodox zsidók körében fellépő valódi elnyomás helyett a nők gyermekvállalása és anyaszerepe, vagyis a normális családmodell ellen tiltakoznak vehemensen. Természetesen a feminizmus és a liberalizmus is minden más vallásnál jobban kirekeszti a kereszténységet, főként annak megszokott, mérsékelt, prosperáló közösségeket eredményező formáját. Norvégiában az állami gondozott/nevelőszülőkhöz került gyermekek jelentős része a konzervatív családmodell szétrombolása érdekében lett hivatal által elrabolva. Persze, lehet mondani, hogy a liberalizmus nem erről szól, itt Norvégia tévedett vagy a hivatalok túlkapásait nem hirdeti az eszmerendszer... ahogy az alábbi linkek jórészére is lehet kifogás, hogy egyedi esetek. Csakhogy egyre több az efféle egyedi eset és egyre inkább bebizonyosodik, hogy igenis a liberalizmusban kódolva van a káosz és egy mindinkább hiányzó szigorú rend reménye. Ami sajnos a rombolás következő lépcsője lesz, hiszen azt a rendet, ami igazán diktatúra lesz, ugyanezen hátterű csoportok működtetik majd, mint a jelenlegi magából kiforduló, összeomló társadalmat.
Én tény adatokat linkeltem amire nem tudtál reagálni csak elsunnyogtál 'jó' szokásod szerint. A te linkjeid(bár csak pár címet olvastam el) szubjektív állásfoglalások. N+1x elmondtam hogyha valamit közölni akarsz akkor írd le ne pedig tömegesen linkelgess. Egy konkrétumot mondtál a magzat jogait a HSZ-od többi része garbage. Ez egy speciális helyzet mivel a magzat az anya fizikai testébe van zárva ami felett az anyának van rendelkezési joga. Az anya jogai itt természetes módon erősebbek, pl. bármikor főbe lőheti magát ekkor a magzat is meghal míg visszafelé a magzat ilyen(semmilyen) döntést nem tud hozni. Ameddig meg nem születik és nincs fizikai szeparáció a két test között addig a jog sem tudja teljes értékű emberi entitásnak tekinteni. Itt szükségszerűen egy kompromisszumos helyzet alakult ki, ahol az anya jogai bizonyos aspektusból erősebbek, de cserébe egy időablakon túl el is veszik tőle a saját teste feletti önrendelkezési jogot. A határvonal ugyan orvosi alapon lett kijelölve de nem egzakt, ameddig nincs mesterséges méh addig nem látok jobb megoldást mint a kompromisszum.
Oké, most gondoltam, hogy belinkelek neked ezt meg azt. Példákat liberális agymenésekről, meg a ragályszerű terjedéséről, hogy teljesen kifordítja az erkölcséből és önmagából az embert... de tudom, felesleges. Te hithű liberális vagy és még demokrata is. A józan érvek nem győznek meg - látszólag - annak ellenére, hogy végtelenül materiális vagy. Végül mégis csak mutatok néhány írást: Link 1 Link 2 Link 3 Link 4 Link 5 Link 6 Link 7 És két költői kérdés: A bemutatott aberrációk, védik a gyermekek jogait?! A magzat jogaival mi van liberáliséknál - az nem létezik?! Áh, mindegy... kb. mintha egy robothoz beszélnék/írnék.
"Ekkora ökörséget rég olvastam." Nézzük a számokat. Ez egyértelműen azt mutatja hogy a tanulatlanok közt magas a konzervatívok aránya, a postgrad-osok közt pedig a liberálisok. Ami jó hogy az időtengelyen nézve az utóbbiak aránya nő, ami rossz hogy sajnos a kevésbé iskolázott tömeg nagy.
"és valószínűleg majd a pedofília legalizálása is." Jaja, ez tényleg valószínű. Ilyen beírásaidból csak az látszik hogy a realitáséréked a 0-hoz tendál. Liberális aki a gyerek jogait/védelmét magasabb szintre helyezi. Konzervatív szerint a gyerek csak a szülő 'tárgya', ha akarja megverheti, csalódon belül ez természetes hiszen ez a tradicionális patriarchális eljárás. Liberális aki elfogadó, nem kövezi meg a meleget, ami egyébként már az ókori(=régi/tradíció) társadalmakban(pl. görög/római) is ugyanúgy jelen volt, ez nem liberális találmány, és el is fogadták. A bigott (keresztény/iszlám/stb.) vallás ami nem bírja ha nem egységes/jól kontrollálható a nyáj.
"radikális változásokra van szükség ahhoz, hogy visszabillentsük társadalmunk szekerét a helyes kerékvágásba" Persze, te pedig majd megmondod hogy mi az ami helyes. Na ez a fő probléma, saját ideológiád akarod mindenkire ráhúzni, az ellen viszont már prüszkölsz ha más ideológiát akarnának rád erőltetni, ez az amit nem tud a konzervativizmus feloldani, ezért jött létre a liberalizmus ami elfogadja hogy pl. te tradicionális értékek mentén szervezd az életed, ezt mindaddig megteheted ameddig mások szabadságát ezzel nem erodálod, a liberálist nem zavarja a te másságod.
"csak akkor értenek egyet a "többség" döntési jogával, amikor liberális döntéseket hoz; amint antiliberális megmozdulás (vagy arra tett törekvés) történik részéről, az populizmus." Ez nincs így nettó hülyeség. A liberálisok elfogadják hogy Orbán vagy Trump jogszerűen gyakorolja a hatalmat és hoz döntéseket. Az egyes döntéseket viszont bárkinek jogában áll akár populistának is minősíthetni.
"Minél iskolázatlanabb valaki annál valószínűbb hogy konzervatív, minél magasabb a végzettsége annál valószínűbb hogy liberális." Ekkora ökörséget rég olvastam. Valójában ennek pont az ellenkezője igaz. Mindenki liberálisnak születik, de van, aki továbbtanul. link
A liberalizmus az emberiség egyik legpusztítóbb eszmerendszere, amire a többség valószínűleg csak akkor jön rá, amikor már késő lesz. Kéz a kézben jár a baloldalisággal, ami pedig a meritokrácia hierarchiáját a többség, vagyis a csőcselék látszólagos uralmára, de valójában egy érdemtelen kisebbségére cserélő irányzat. Ezek lényege a hagyományok, az addigi (abszolút) értékek relativizálása majd kendőzetlen rombolása. A liberalizmus egyik folyománya a kérkedő, paradicsommadárnak öltöző, sorozatos blaszfémiát elkövető homokosok közszeméremsértésének "elfogadása", gyerekek nemváltásának terjesztése, és valószínűleg majd a pedofília legalizálása is. Jelenleg a konzervativizmus nem elég, már nincs mit konzerválni, radikális restaurálásra lenne szükség. Tehát ebben az esetben a langyos jobboldaliság éppen a másik, a romboló oldalt segíti. (Nagyon) radikális változásokra van szükség ahhoz, hogy visszabillentsük társadalmunk szekerét a helyes kerékvágásba, különben belezuhanunk a szakadékba, ahova annyira "haladunk".
Érdekes, hogy a magukat liberális demokratáknak aposztrofálók csak akkor értenek egyet a "többség" döntési jogával, amikor liberális döntéseket hoz; amint antiliberális megmozdulás (vagy arra tett törekvés) történik részéről, az populizmus. Az eszméik rengeteg önellentmondásainak egyike éppen az, hogy a populus annyira mégsem a kedvencük...
"ha meg kellene neveznem hazánk legobjektívebb hírforrását, akkor a kuruc.infót mondanám." LoL. Még az RTL Klub is egy nagyságrenddel simán objektívebb. A kuruc.info a magad fajták szájíze szerint ír, ebbe pedig nem fér bele hogy mondjuk a komplex palesztín-ízraeli konfliktusban az igazság érem izraeili oldalát is bemutassa, ez frusztráló lenne. A jobbos moob-nak ugyanúgy részei azon egyének akik nem tudnak/akarnak nagyon gondolkozni, elfogyasztják szépen a szájízüknek megfelelően tálalt 'valóságot', az a különbség hogy ezen az oldalon arányaiban többen vannak mint mondjuk a modernebb liberális eszmékkel azonosulni tudók közt. A biblia fogyasztás pedig hasonló 'fogadd el ne vitázz, ne mondj ellent, és nem fáj fejed' tőről fakad, emiatt is nagy a két emberhalmaz metszete(amibe te is besorolod magad). A másik megfigyelhető korreláció az iskolázottsági szint, minél iskolázatlanabb valaki annál valószínűbb hogy konzervatív, minél magasabb a végzettsége annál valószínűbb hogy liberális. Alapigazság hogy a buta tömeg ami jól manipulálható, a jobboldali érdekek mellé szerveződő média ezért is nem kell hogy objektív legyen, sőt az objektivitással csak megzavarná a csupán egyszerű üzenetek befogadására alkalmas közönségét.
Nem tudom, miért írtál le valamit újra, ennyi erővel én is újrázhatnám az összes hozzászólásomat, mert elferdítve válaszolsz rájuk, mintha nem akarnád megérteni a lényegét, hanem csak kötekedni próbálsz.
A média (szándékosan) torzít - alap. A globális fősodor durván egyöntetűen. Ami a fősodor ellen megy, annak van esélye arra, hogy közelebb legyen az igazsághoz vagy az abszolút objektivitáshoz, de azt nem érik el, mert a világ már ilyen. Természetesen attól, hogy eltér a többitől, még nem garancia semmire. A kuruc.info egy üde kivétel, mint írtam: kompenzál, de sajnos nem tökéletes, hiszen bár rámutat a magyarellenességre, szemita hegemóniára, de a lényeg felett elsiklik, ugyanis világi oldalról közelít és a magyarázatokat is aszerint fogalmazza meg az amúgy kivételesen jó publicisztikákban. Mégis, ha meg kellene neveznem hazánk legobjektívebb hírforrását, akkor a kuruc.infót mondanám. Az Echo TV pedig részben kormánypropaganda és úgy is kell kezelni, vagyis aszerint kell szűrni az ottani infókat. Pl. Bayer Zsolt a h*lye show-jában nagyon helyesen ekézi a libsi agymenéseket, ellenben a kormánypárt seggében rendesen elmerül. A Háttérkép Bogár Lászlóval és Boros Imrével teljesen korrekt, ha nem belpol a téma. A Sajtóklub Lovas István halála után meglehetősen sz@r lett főleg a végletekig talpnyalú Huth Gergellyel... és lehetne sorolni. A jelenlegi magyar kormányt saját és sokszor az ellenzék retorikájában is antiliberális jelzővel illetik, ami nem igazán felel meg a valóságnak. Magyarországon csak néhány szélsőjobboldali mozgalom (pl. Pax Hungarica Mozgalom, Magyar Nemzeti Arcvonal) és a demokratikus (ezért valamelyest konformista) Mi Hazánk Mozgalom antiliberális. Oké, ennek vannak fokozatai, de ami/aki a liberalizmussal bármiféle kompromisszumra képes, azt én nem nevezném már liberalizmus-ellenesnek.
Sajnos a legtöbb ember könnyen megvezethető, mert nincs olyan műveltsége, aminek segítségével átlátna a szitán. Önmagában a (manipulált) hírek özöne és a hasonszőrű kultúra hamar átformálja a világképet a jelenlegi koreszméhez idomulva uniformizálja azt. A nyugati világ emiatt "veszett el" végleg (ideológiailag), ahogy szoktuk mondani, de pl. hazánk is nagyon közel van a visszafordíthatatlanhoz. Európában talán a szláv nemzetek bugyraiban van valami remény, valami maradék tradíció, amivel restaurálni lehet az elhagyott értékekeket, bár bizodalmam/hitem a magyarságban van. A műveltség része kell legyen a világirodalom széles portfóliójából válogatott, kimagasló művek sora, de más művészetek történeti megismerése, mint pl. zene, festészet. Aki ezekből kimarad, szerény véleményem szerint az nem nevezhető kultúráltnak (vagyis műveltnek), mert hiába a természettudományokban való jártasság (igen, ez is fontos), ha a bölcsészettel hadilábon áll. Minderre jön a vallás (nekünk a kereszténység) és a filozófia (itt mint előszoba) utáni teológia. A széles spektrum itt is kívánatos. Érdemes megismerkedni más vallásokkal, más világszemlélettel. Szoktam olvasásra ajánlani Karl Marx néhány művét, vagy éppen a Talmud részeit, ellenben a Main Kampfot magam nem tudtam végigolvasni - bevallom -, mert olyan unalmasnak és ferdítésnek találtam. Szerintem általában az ember nem kritizálhat valamit, amit nem ismer pontosan, ezért törekszem több aspektusból, több szemléletet "befogadva" tájékozódni. Úgy gondolom, hogy aki a holokauszt-revizionista irodalmat nem ismeri, nem ítélkezhet afelett és vica versa. A történelemben zajlott és a mára ható folyamatok (puzzle-darabok) is csak ezek után láthatóak, addig fel sem sejlenek. A hab a tortán - legalábbis ebben a korban és kultúrkörben - a tradicionalizmus, ami a kirakóst pontosan kirakja. Ezzel a létszemlélettel az aktuális MTI/Reuters stb. torzítások helyett és ellenére a lényegre koncentrálhatunk.
Ezt most nagyon összecsaptam, de remélem érthető. Szinte minden mondatot még ki lehetne fejteni. A liberalizmusnak is több értelmezése van, én tradicionalistaként közelítettem meg stb.
Már nem először derül ki, hogy fogalmad sincs mi a személyeskedés. Én nem a te személyedről beszéltem, hanem arról a tevékenységről amit itt folytatsz. Ez nem érv, hanem bizonyított tény, hogy "A te "tudásod" médiafelületről származik, és jórészt hiten alapul, nem objektív valóságon. Egy jó kis bubble filtert alakítottál ki magadnak, amiben ugyanúgy a jól elható negatív felület jelenik meg, nem a rószaszin köd, mint bárhol máshol. Rád többszörösen igaz amit írtam, összeesküvés elméletek, nácizmus, alternatív tények, és vallási fundamentalitás ami téged jellemez. Ez nem legyek hordták össze nálad, hanem a média láttad, azaz az internetről. Ennyi." - és azért írtam le, mert hogy egyértelmű legyen, hogy a média téged befolyásolt az itteni beszélgetők közül a legjobban. Ezek bármelyikére tudok példát hozni. De ezt most ismerted be...
"Ezzel a hozzászólásoddal érdekes módon épp az állításom mellett kardoskodsz, miszerint befolyásol és elterel a média. Úgy tűnik, már magad sem tudod, mit akarsz mondani valójában. "
Aki itt nem tudja mit beszél az te vagy. Ha valamihez hozzászólsz, legalább tud, hogy mihez szólsz hozzá .Bár a gyanúm az, hogy csak terelsz, arról a tényről, hogy a média negatív és nem rózsaszín köd. Olvass kicsit utána miről is volt szó eredetileg, és ne mellébeszélj, és tereld a témát. Nagyon ügyes vagy, hogy felismerted a média befolyásoló hatását, csak, hogy ezt senki nem vitatta. Hiába próbálod meg a számba adni, és diadalmasan megcáfolni, én még mindig nem erről beszéltem.
"ami mellesleg Magyarország legjobb hírportálja, teljesen objektív vagy független lenne. De ha úgy gondolod, akkor inkább azt idézd. "
Tehát beismered, hogy egy nem független, nem objektív honlapról szerzed az ismereteidet? Kit is befolyásol a média? Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2018.10.11. 09:05:19
Soha nem állítottam hogy azt állítottad, Te valójában azt állítottad róla hogy a tájékoztatásának "nem sok köze van az igazsághoz, a cél a manipuláció és a rombolás" Egyben az Echo TV-d ről is ezt állítod. Ha legközelebb ezekből idézgetsz akkor iránymutatásod szerint azt ugyanolyan manipulatív hazugságnak kell tekinteni mint pl. a #99 -es idézetedben lévőt.
Tehát a média befolyásol... Jó reggelt, debilant9 és Erasidus!
Ezt írva a fősodorra, vagyis a balliberális, szinte mindent uraló áramlatra értettem: "Valójában a média rózsaszín és rettentően negatív is. A tájékoztatásnak nem sok köze van az igazsághoz, a cél a manipuláció és a rombolás." De meg kell jegyeznem, jobboldalon, a marginális ellenszélben is vannak ilyen elemek, sajnos leginkább pont a balliberális rombolás eredményeként. Azért van az aláírásomban a kuruc.info, mert szerintem az éppen nem ilyen, vagyis az valamelyest kompenzálja az említett agymosást, bár kétségtelen, hogy nem a lényeggel foglalkozik. Egy hírportál nem is igazán foglalkozhat azzal. Nem terebélyesedhet minden hírszemle egy (vagy több) könyvméretű elemzéssé.
Irasidus felvetetette, hogy az ember véleménye leginkább hiten alapszik, hiszen az információ nagyon nagy részét másoktól szerezzük, amik igaz vagy hamis állításokon alapulnak, és nagyon nagyon kevés iformációt próbálunk egyáltalán leellenőrizni. A másik dolog pedig, hogy a közvetlen tapasztalás is tévedhet, az érzékszerveink is megcsalatkozhatnak, így lényegében afelé is szkeptikusan viszonyulhatunk, amit magunk látunk. :-) Mi van veled Irasidus, elkezdtél filozofálni? Az nem reál tudomány, vigyázz!
Soha nem állítottam, hogy a kuruc.info, ami mellesleg Magyarország legjobb hírportálja, teljesen objektív vagy független lenne. De ha úgy gondolod, akkor inkább azt idézd.
Már nem először személyeskedsz. Ha elfogynak az érvek, valamit erlő kell venni a tarsolyból, ugye. Médiát fogyasztok természetesen, mint majdnem mindenki ezen a bolygón, de alapból fenntartásokkal kezelem... még a kurucot is. Az aktuálpolitika és általában az aktuális hírek (mennyi a benzin, ki halt meg) nem érdekel.
Ezzel a hozzászólásoddal érdekes módon épp az állításom mellett kardoskodsz, miszerint befolyásol és elterel a média. Úgy tűnik, már magad sem tudod, mit akarsz mondani valójában.
"Valójában a média rózsaszín és rettentően negatív is. A tájékoztatásnak nem sok köze van az igazsághoz, a cél a manipuláció és a rombolás." Aláírás: https://kuruc.info/... kuruc.info=média
"Nincs tévém, ha ez a kérdés. Semmi ellentmondás nem volt abban, amit írtam. A híradónak közel objektív módon tájékoztatnia kellene a világ és főként hazánk főbb eseményeiről; a neve is híradásra utal ugyebár, viszont a befolyásolás leginkább érzelmi alapon működik. Itt egy mai példa, ahol a zsidó gaztetteket mérséklik, míg ugyanez a magyarországi iroda pl. az orosz fenyegetést felnagyítja, ill. kitalálja. "
Nincs tévéd, de van interneted ami média felület, méghozzá durván kontrollálatlan. Azt olvasol ki belőle amit akarsz, és nem azt ami az objektív valóság. Ezek után te beszélsz úgy mintha te felül emelkedtél volna a médián? Nem. A te "tudásod" innen származik, és jórészt hiten alapul, nem objektív valóságon. Egy jó kis bubble filtert alakítottál ki magadnak, amiben ugyanúgy a jól elható negatív felület jelenik meg, nem a rószaszin köd, mint bárhol máshol. Rád többszörösen igaz amit írtam, összeesküvés elméletek, nácizmus, alternatív tények, és vallási fundamentalitás ami téged jellemez. Ez nem legyek hordták össze nálad, hanem a média láttad, azaz az internetről. Ennyi. Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2018.10.09. 17:37:00
Csakhogy rózsaszín köd alatt nem ezt értjük. Most komolyan, egy mindenki által használt kifejezést próbálsz megmagyarázni, méghozzá totál fals szöveggel? Bár lehet, hogy amikor szerelmes vagy, és rózsaszín köd van az agyadon, akkor neked ezt jelenti, hogy a pofád befogod... Mond csak kit nézel hülyének? Most már nem csak ellentmondás van, hanem még a másik totál hülyének nézése is. Köszi.
"Vannak ilyen karitatív megoldások, de amíg a hajléktalan életforma gyakorlatilag általuk is támogatott, addig aligha lesz ez a társadalmi kérdés megoldva. "
Ez a szöveg egy nagy mellédumálás, amivel el akarod terelni az eredeti mondanivalódról a figyelmet. Nem jött be! :( Az eredeti állításod ez volt " A közgondolkodásban az ember, a társadalom, a világegyetem viszonya egy valami naiv szociáldarvinizmus szintjén mozog. A legrátermettebb túlél és pont. " - Tök mindegy, hogy miért támogatott, a lényeg, hogy beismered, hogy támogatva van - tehát nincs szociáldárvinizmus, és nem a legrátermettebb éli túl. Gondolom a nyugger nagyanyád egy Rambó... Tényleg miért kell ennyire henyének nézi a másikat?
"Jelenleg sokszor egyéni döntés kérdése, hogy ki lesz elesett, a vezető osztály meg ezzel indokolhatja, hogy ő mennyivel többen részesül, hiszen a társadalmi különbségek adottak, létező dolgok. "
Jó vicc. Te mondod meg ki az elesett, és akkor igazad lesz? Ne szórakozzunk, mindenki tudja ki az elesett és ki nem, ehhez nem kellesz te. De ugye az eredeti kijelentésed még mindig nem ez volt. De nagyon érdekes látni, ahogy terelsz, és hülyének nézed a másikat. Majd te megmondod mi mit jelent, ki minek kell nézni, és akkor igazad van. Ez amolyan alternatív tények lehet... Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2018.10.09. 17:17:38
Az eredeti kijelentés lényege, hogy egy rózsaszín ködel fedik el az ember valódi érzéseit. A rózsaszín része az arra vonatkozik, hogy de jó is neked, úgy hogy pofád befogod, nem nyafogsz, mert és most jön amit írsz, másnak, aki nem te vagy meg milyen xar. Abszolút nincs ellentmondás!!!
Vannak ilyen karitatív megoldások, de amíg a hajléktalan életforma gyakorlatilag általuk is támogatott, addig aligha lesz ez a társadalmi kérdés megoldva. Jelenleg sokszor egyéni döntés kérdése, hogy ki lesz elesett, a vezető osztály meg ezzel indokolhatja, hogy ő mennyivel többen részesül, hiszen a társadalmi különbségek adottak, létező dolgok. Mindezt akkor amikor nálunk is 2-3X annyi élelmiszert termelünk, mint amit a lakosság fogyaszt. Nem vagyok komcsi, de hogy van ez, jó ez így? Fizikailag meglevő problémákról beszélünk, vagy inkább a fejekben levőkről? Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2018.10.09. 15:42:24
Nincs tévém, ha ez a kérdés. Semmi ellentmondás nem volt abban, amit írtam. A híradónak közel objektív módon tájékoztatnia kellene a világ és főként hazánk főbb eseményeiről; a neve is híradásra utal ugyebár, viszont a befolyásolás leginkább érzelmi alapon működik. Itt egy mai példa, ahol a zsidó gaztetteket mérséklik, míg ugyanez a magyarországi iroda pl. az orosz fenyegetést felnagyítja, ill. kitalálja.
Te se láttál mostanában híradót, vagy hírportál, ha ilyeneket írsz... LOL. A tájékoztatásról meg egy szót sem szóltam, csak a érzelmi közvetítésről. De szuper, hogy neked az érzelmi közvetítés az információ, a tartalom meg lényegtelen ha ilyeneket írsz.
Nexus6-nak írtad: " (A) Te gondolatmeneted az volt, hogy a média rózsaszín, én viszont az látom, hogy negatív". Valójában a média rózsaszín és rettentően negatív is. A tájékoztatásnak nem sok köze van az igazsághoz, a cél a manipuláció és a rombolás.
Te gondolatmeneted az volt, hogy a média rózsaszín, én viszont az látom, hogy negatív. Ez nem igazol téged, hanem cáfol.
"Nem azzal segítesz a koldusnak, ha kaját adsz neki, hanem ha kimozdítod, támogatod azt, hogy ne koldusként tekintsen önmagára, ehhez kevesebb pénz, több odafigyelés és belső érték kell."
Rengeteg ilyen szervezet van, ami evvel foglakozik. A probléma sok esetben valóban nem pénz kérdés, viszont az állításod még mindig cáfolja, hogy szerinted "A legrátermettebb túlél és pont.". De tényleg szólj, ha látod Maxet, lövöldözve elszáguldani kocsiján... addig meg egy gondold végig mennyi lehetősége van egy hajléktalannak: - naponta kap ingyen kaját az ellátóban, - ingyen utazhat, - ingyen orvosi ellátás - hetente kap ruhát, - elmehet nappali melegedőbe, - éjjel ágyat, és tetőt kap, - és részt vehet rehabilitációs programokban, de a sort lehetne folytatni. Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2018.10.04. 16:37:14
"Láttál te mostanában híradót, vagy bármiféle médiát? Kétlem, ha ezt írod. Csak az a hír, amiben vér van" Ez is az én gondolatmenetemet igazolja. Nincs érték, erre depis vagy, a hatást csökkentő hálivúdi mázat kapsz, meg pont amit írsz: dúrva dolgok bemutatását, hogy megnyugodj, mert látod, hogy annál neked sokkal jobb.
"Én nem ezt látom. Én rengeteg segíteni akaró embert látok, és civil szervezetet. És persze állami szinten is szép számmal van, még ha nem is tökéletes, de nem arról szól a világ hogy legrátermettebb éli túl. Gyanítom, te sem lennél az élők között már, ha ez így lenne... " Aktuális téma, a reziliencia kérdése. Gyak azt jelenti, hogy egyes emberek, vagy szervezetek, hogy reagálnak rugalmasan a kihívásokra. Két fajtája van, amikor az eredeti állapotba térsz vissza, meg amikor egy magasabb szinten térsz vissza. A seggedalá nyúlás az minden, csak nem annak segítése, hogy belül megerősödj, építsd magad. Nem azzal segítesz a koldusnak, ha kaját adsz neki, hanem ha kimozdítod, támogatod azt, hogy ne koldusként tekintsen önmagára, ehhez kevesebb pénz, több odafigyelés és belső érték kell.
És igen, lehet, hogy néha seggbe kell rúgni, akár a városból is kitiltani!!! Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2018.10.04. 16:20:48
"Az a gond a jelenlegi világi értékrenddel, hogy valójában nincsenek is benne magasabb rendű értékek. A közgondolkodásban az ember, a társadalom, a világegyetem viszonya egy valami naiv szociáldarvinizmus szintjén mozog. A legrátermettebb túlél és pont. "
Én nem ezt látom. Én rengeteg segíteni akaró embert látok, és civil szervezetet. És persze állami szinten is szép számmal van, még ha nem is tökéletes, de nem arról szól a világ hogy legrátermettebb éli túl. Gyanítom, te sem lennél az élők között már, ha ez így lenne... Azért bármennyire is szar a nyugdíjasok helyzete, azt nem lehet mondani hogy ők a legrátermettebbek, de ugyanígy a betegekről, vagy munkanélküliekről, és más szociális hálóra szorulókról. Tudom divat szidni a politikát, de ha így lenne ahogy írod, ma Mad Max világát élnénk, ehelyett megbotránkozunk azon, ha valaki elmegy egy hajléktalan mellet. És az a gyanúm, hogy te csak a negatív dologra figyelsz, ha ez így gondolod, vagy csak nagyot akartál mondani... lásd a linkemet, miért mondom.
Az a gond a jelenlegi világi értékrenddel, hogy valójában nincsenek is benne magasabb rendű értékek. A közgondolkodásban az ember, a társadalom, a világegyetem viszonya egy valami naiv szociáldarvinizmus szintjén mozog. A legrátermettebb túlél és pont. Nincs az emberképbe egy fejlődés belekódolva, max megtartod annak magad aki vagy. Kialakítasz egy olyan egzisztenciát amit ismersz, amit a tvben látsz, és amit az áruházakban megveszel. Nincs spirituális, erkölcsi fejlődés kényszer, de lehetőség se nagyon.
A média által közvetített rózsaszin köd arra jó, hogy a fenti, emberi leket megnyomorító szituációból autómatikusan következő depit elfedje.
Nem mondtam egy szóval sem, hogy tökéletes lett volna a középkori vagy az ókori világ sőt, mint a tradicionalisták többsége úgy vélem, már ismert történelmünk kezdetén egy olyan korszakba lépett az emberiség, amiben - legalábbis civilizációnkat, földünket illetően - a "negatív erők" vannak túlsúlyban. Ez a túlsúly az idő előrehaladtával egyre fokozódik, ahogy arra a klasszikus vallások utalnak. Voltaképpen a progresszionista eszmék atmoszférájában tevékenykedő történészek és a kultúrát, közéletet befolyásoló körök tudatos hamisítása és csúsztatásainak eredménye, hogy a részben lentebb taglalt történelmi tévhitek (pl. sötét középkor) az alacsony műveltség (vagyis a legtöbb embert érintő) része lett és beépült az általános tananyagba is - például a szocialista népnevelés részeként. Egyre több tévhit konkrétuma cáfolódik meg akár nyílt szakmai körökben is, ahol a múlt társadalmainak lejáratása a jelenkoriakkal szemben egyszerűen nem áll meg, ellenben a liberális szellemiségű tömegkultúra ontja magából a hazugságok sorát, nem csak a társadalmi kérdéseket érintve, hanem minden valódi értéket, hagyományt rombolva, amellyel a "demokratikus" szavazók jelentős részét könnyedén lehet befolyásolni. Ennek a hazug, értékromboló gépezetnek a részei általában Hollywood és a Disney stúdió termékei is.
A középkor, amit ugye csak Európára és szűk környezetére lehet vonatkoztatni egy a dekadens, majd összeomló Római Birodalom utáni kvázi restauráció volt, ahol az elhagyott értékekhez fordultak vissza az emberek a társdalom minden szintjén, leginkább a vallás, az Ecclesia Catholica hegemóniájának köszönhetően. A vertikális szellemi hierarchiát tekintve az európaiak ilyetén alászállását a közékorban egy valódi felemelkedés követte, majd ezt a felemelkedést is, leginkább a középkor végén megtörték a klasszikus vallásokban Sátán működéseként aposztrofált negatív erők. Emellett a ind-hind hagyományokon, a védikus irodalmon alapuló társadalmak alapvetően és általában magasabb szellemi szintet képviseltek, természetesen ott is hanyatló folyamatokkal kísérve. Mára a leglényegesebb középkori, indiai, japán, ősamerikai stb. hagyományok elvesztek, pusztán materiális úton nem lehet felkutatni azokat, de más módon is csekély a lehetőség. Most abba nem mennék bele, hogy a kereszténység ezt mi módon magyarázza. (Idők jelei, üdvösség és hasonlók)... gondolom már ez is sok volt neked. :-) Pedig az igazság ez. Általában véve az emberiség a különböző nézőpontokból nem fejlődik, hanem hanyatlik, méghozzá azért, mert nem követi Istent.
Ahhoz kepest eleg elferdult perverz elvezeteket hajhasztak mar az okorban es kozepkorban is:) Jo lenne ha nem mesekkel es idealokkal hasonlitanad a modern valosagot, hanem a multban is valosagot venned alapul.
Komolyan egyre inkabb az az erzesem, hogy elolvastal egy rakas nepmeset, ahol boldogan eltek amig meg nem haltak, es ugy ervelsz, mint ha azok egy az egyben a valosagot tukroznek.
Tudnal esetleg realis, objektiv tenyeken alapulo referenciakat is hozni, vagy csak a Disney meseket?
Az erosz, phília és agapé a múlt kor emberének sokkal többet jelentett, mint a jelenkori, állatias (ösztönszerű) és önző kielégülés, vagy a primitív féltés. Bármely klasszikus vallás etikáját tanulmányozva rájöhetünk, hogy az - eredetileg - általa hirdetett szeretet jóval magasabb rendű, mint amit megél a modern, világias ember. Érdemes ez ügyben (is) Aquinói Szent Tamást olvasni.
Azert mert a szeretet idovel megvaltozik, mivel az egy erzelem. A gazdasagi erdek az viszont egy racionalis dolog, ami normal esetben nem valtozik, foleg nem a kozepkorban, amikor a gazdasag maga sem valtozott evrol evre. A szerelem alapu hazassag az a modern kor szulemenye.
"Masik pelda, hogy a csalad ma sokkal inkabb kozeppontban all. A kozepkorban a munka tartotta ossze a csaladot, mig ma inkabb a szeretet. Mint mondtam a moral az szubjektiv, de szamomra a szeretet alapu csalad sokkal magasabb moralunak tunik, mint az erdek alapu. " És ezt te komolyan is gondolod? Mi van akkor a válások számával? Mintha emelkedne, nem? Az a "szeretet"ami összetartja a családokat valahogy sokkal kevésbé jelenik meg, sőt, egyre kevesebb van belőle.
A munkaido dolog erdekes, utanaolvasok, koszi a referenciakat.
A lenyeget ugyan nem valtoztatja meg (bar javit rajta). Ahogy az index is kezdi: "A középkori jobbágyok élete nem volt könnyű. Borzasztó higiéniai és egészségügyi körülmények között éltek, jogaik alig voltak..." A tobbi problema tovabbra is igaznak veheto. Es a munkaido csak egy faktor a sok kozul, es attol csupan hogy kevesebb a munkaido, meg nem lesz senki boldogabb , vagy jobb eletu. A munka onmagaban nem egy negativ dolog, es a hosszabb munkaido nem mindig rosszabb, ugyanis nem veszi szamitasban azt, hogy mi van ha az ember ELVEZI a munkajat? En peldaul ha egy erdekes mernoki probleman dolgozok, akkor nem 6 vagy 8, hanem 10 orat is az irodaban vagyok, onszantambol, es utana boldogabban megyek haza es inkabb csinalom 10 orat ezt, mint 1 ora a buzafoldon, es 9 orat lustalkodva. Javit a kepen valamennyit a rovidebb munkaido, de tul sok minden van a merleg masik nyelven. Osszessegeben rosszabb volt az eletuk a letbizonytalansag miatt. Nem annyira rossz mint sokan elkepzelik, nem volt folyamatos ehezes, vagy mindenki mindig koszos, de a letbizonytalansag az mindig megvolt. Ha elvitte az aszaly a termest, akkor bizony ehezes es halal jott, nem pedig biztositas, es import egy szomszedos orszagbol. Es pont a modern gazdasagra/tarsadalomra jellemzo, hogy a munkaido egyre csak rovidul. 100 eve rengeteget dolgoztak a gyarban (vadkapitalizmus), heti 6x10 orat is (valoban inkabb a kozepkor, mint egy 1900-as gyar vagy kikoto:D), mar mar altalanos a 40 ora alatti, nehol a 30-at kozelito munkahet. Az automatizalassal meg tovabbi csokkenes varhato. Szoval ha a munkaido a merce, akkor jo iranyba haladunk.
A kultúra, morál, közösségek stb. szempontjából az emberiség általánosan nem fejlődött és fejlődik, hanem inkább visszafejlődik, vagyis hanyatlik.
Ez a te kultura es moral-definiciodtol fugg. Ha neked a kozepkori zene es kolteszet a merce, akkor szamodra mindenkepp hanyatlasnak tunhet. De a te szemelyes merced meg veletlenul sem altalanos merce, masnak mas az idealis moral. Es ne felejtsd el, hogy az ido sok mindent megszepit. Realisztikusan nezve a kozepkori moral sok szempontbol szornyu volt... Pl elkepeszto hogy a varosokban hogy eltek akkor az emberek amikor meg csatorna sem volt. Masik pelda, hogy a csalad ma sokkal inkabb kozeppontban all. A kozepkorban a munka tartotta ossze a csaladot, mig ma inkabb a szeretet. Mint mondtam a moral az szubjektiv, de szamomra a szeretet alapu csalad sokkal magasabb moralunak tunik, mint az erdek alapu.
a középkori (sőt már az ókori!) ember állat és növényfajokat, társulásokat irtott ki, vagyis bizonyos mértékig tönkretette környezetét, de a modern ember ugyanezt hatványozottan teszi.
Igy van. Mindez azt mondja, hogy a kornyezetunk kihasznalasa nem kulturalis, vallasi, gazdasagi vagy politikai berendezkedes fuggvenye, mert az osszesesetben ugyanoda jutottunk. Persze most a fejlett technikanak koszonhetoen hatekonyabbak vagyunk... Szoval a rovidtavu, onzo celok hajhaszasa az alapveto emberi tulajdonsag, nem tortenelmi korok es politika fuggvenye.
Az önmegvalósításról, az ego központba helyezéséről annyit, hogy a középkori embernek eszébe sem jutott volna ilyen, mert nem normális dolog.
Miert ne lenne normalis?Azert nem jutott eszukbe, mert lehetoseguk sem volt ra. Amikor pedig lehetoseguk volt ra (viszonylag fejlettebb Gorog, Romai es korabeli Iszlam kultura peldaul) azonnal elkezdtek mindenhol ezeken dolgozni. Muveszetek es a tudomany elkezdett viragozni. Nagyon is normalis, mert vegso soron minden ember celja egyszeru, a boldogsag. A Maslow piramis pedig eddig minden kultura emberere igaznak bizonyult. Mas kulturakban elok mashogy elegitik ki egyes felsobb szinteket, de a lenyeg mindenhol ugyanaz. A fiziologiai szuksegletek mindig ugyanazok. Alapveto biztonsagra is mindenkinek szuksege van kulturatol fuggetlenul, es mindenhol szenvednek ha nincsen biztonsag. A csalad es a baratok szeretete is visszatero elem minden kulturaban.
abból indul ki, hogy az ember racionálisan gondolkodik.
Csak az also ket szint racionalis. Ha van kaja es biztonsag, akkor evolucios ertelemben rendben vagyunk, tulelunk es szaporodunk. Az osszes tobbi szint total irracionalis. Szoval nem, nem a racionalitasbol indul ki. Epp ellenkezoleg, abbol indul ki hogy elismeri, az ember irracionalis. Meg veletlenul sem racionalis az, hogy hiaba elegitunk ki egy szintet, nem leszunk hirtelen boldogak, hanem elkezdenek nyomasztani minket a kovetkezo szint problemai. De ha visszalepunk, es problemaink jelentkeznek alsobb szinteken, akkor biztosan boldogtalanabbak leszunk. Ez alapveto emberi termeszet, semmi kulturalis oka nincsen.
A vallas szot pedig szandekosan kerulom, egy teljesen parttalan vita lenne belole. Az hogy mit varunk az elettol az teljesen szubjektiv, maradjunk csak az objektiv dolgok talajan. A vallas mogott viszont az emberi pszichologia all, az pedig alapjaiban hasonlokeppen mukodik mindenkinel. Arrol hogy az ember hogyan eli meg pszichologiailag a kulonbozo korokat, az mar egy erdekes kerdes. Minden objektiv merce szerint ma jobban elunk, es nagyon erdekes kutatasi terulet, hogy ez hogyan forditodik at valos boldogsagga. es vajon mindenkinel tobb boldogsagot okoz, vagy vannak akik boldogtalanabbak meg akkor is, ha tobb penzuk es lehetoseguk van?
Most hirtelen ezeket találtam, ami nem nevezhető elfogultnak és arról ír, hogy kevesebbet dolgoztak a középkorban: Index Tudomány rovat Reuters cikk Adam Smith Institute neoliberális think tank Egy szociológia-professzor tanulmánya (MIT) Hasonlóan vannak cikkek (bizonyára) arról is, hogy kevesebb adót fizettek, mint mi. Én elsősorban más forrásokból tájékozódom, bevallom. Könyveket olvasok, ha lehet, az adott kor irattárait összegző, azt elemző (általában egyházi) tanulmányokat. Leginkább a vallás, illetve a metafizikai tradíció szemszögéből közelítem meg a történelmi kérdéseket. (Ezt másoknak is ajánlanám.) A "sötét középkor" tévhitei, mint pl. a Galilei elleni inkvizíció mítosza vagy az eltúlzott számú és hamisan előbbre datált boszorkányüldözések mindenki számára nyilvánvaló kellene, hogy legyen egy alap műveltségből eredően. Ezt is érdemes elolvasni a témával kapcsolatban. Ezt pedig még én sem olvastam és szívesen elovasom, különösen a magyar vonatkozása miatt és amiatt, hogy egy Domonkos-rendből kilépett történész írta.
Valójában a civilizáció technikai fejlettsége egyre több munkát ad az embernek. Megfigyelhető a ma élő primitíveknél is, hogy minél kevésbé fejlettek*, annál kevesebb a napi munkájuk - általában. Ez a progresszivisták számára paradoxonnak tűnhet, erre nekik magyarázatot adni, hogy megértsék, hosszú idő lenne.
*= A fejlett csak és kizárólak technikai értelemben értendő. A kultúra, morál, közösségek stb. szempontjából az emberiség általánosan nem fejlődött és fejlődik, hanem inkább visszafejlődik, vagyis hanyatlik.
Az igaz (Sequoyah alább írta valahol), hogy a középkori (sőt már az ókori!) ember állat és növényfajokat, társulásokat irtott ki, vagyis bizonyos mértékig tönkretette környezetét, de a modern ember ugyanezt hatványozottan teszi.
Az önmegvalósításról, az ego központba helyezéséről annyit, hogy a középkori embernek eszébe sem jutott volna ilyen, mert nem normális dolog. A művészet elsősorban nem a művészről szólt, hanem a műről, a mű pedig mindig szakrális volt. Mircea Eliade: A szent és a profán Hajdanán az embernek nem az ember és különösképp nem önmaga, hanem az Isten volt középpontban, azután pedig a közösség, mondjuk a család.
A folyton hivatkozott Maslow-piramis egyik fő kritikája, hogy a modern, angolszász kultúra emberére vonatkozik, más kultúrkörben élőknek más a gondolkodásmódjuk, mások az ambícióik; ezenfelül túlságosan egyszerűsít és abból indul ki, hogy az ember racionálisan gondolkodik.
Igen, idealis eetben egy vita arrol szol hogy ujabb es ujabb erveket hozok fel, nem pedig regieket ismetelgetek addig amig a masik meg nem unja...
Nem hatralok ki semmibol, allok barmi moge amit korabban mondtam, vagy elismerem ha nem jol irtam. Mar az elejetol fogva azt mondom, hogy a kozepkori ember eletenek kozel 100%-a az alapveto fizikai szuksegletek kielegiteserol szolt, es nem volt opcionalis, mig ma ezek mind megvannak a munkank toredekebol, es a tobbit pedig arra koltjuk amire akarjuk. Ha targyi dolgok felhalmozasara, a te dolgod, de lehetoseg van valoban ertekes dolgokra is, peldaul elmenyek, utazas, onmegvalositas onkifejezescsupa olyan dolog, ami regen nem adatott meg az atlagembernek.
Ha a kozepkorban a foldeken kapalas kozben ennyi idot toltok egy forumon vitatkozva, akkor kirohad a buza es ehenhal a csalad:D Ma viszont megtehetem, es meg a munkam is elkeszul...
A tulajdonjogra leszukites az egy kicsit valoban tulzott egyszerusites, a lenyeg az a politikai stabilitas, ami kovette az autorisztikus uralkodok folyamatos harcat. Nagyon nehez egy bizniszt hosszu tavon tervezni, hogyha a a gazdasagi iranyvonal egy diktatorisztikus uralkodo hirtelen donteseitol fugg, es evrol evre valtozik.
A demokraciat szidjak, mert mocskosul nehez benne valami lenyeges valtozast keresztul verni, mert tul sok embernek kell egyeterteni hozza. De a biznisznek epp ez a stabilitas kellett. Meg ha nem is tokeletes a rendszer, de ha elegseges, es kiszamithato, akkor a gazdasag viragzik.
A fogyasztoi tarsadalom az egy egeszen mas vita. Az hogy a megnovekedett lehetosegeinket mire hasznaljuk hogy emelkedjen az eletszinvonalunk, azon lehet vitatkozni, es valoban, egy 3 helyett 2 evente lecserelt telefont en sem neveznem megemelkedett eletszinvonalnak:D
Ez jol osszefoglalja, hogy mitol lesz valoban jobb az eletunk: - A kozepkorban el voltunk foglalva a legalso szinttel. Legyen kaja, ruha, fedel a fejunk felett, es kb ennyi. Szarazsag, vagy saskajaras eseten meg ez sem volt meg. Biztonsag mar nem volt, ha a foldesur rank lepett, akkor igy jartunk, ha a szomszed orszag lerohant akkor pedig meghaltunk. - Ma a fentiek mar trivialisak, nem is gondolkozunk rajta. Meg a legutolso csoves is kap ingyenkajat valahol es egy hajlektalan szallast. De aki epeszu, es hajlando dolgozni (a tarsadalom 99%-a), annak van lakhatasa es kajaja a sajat munkajabol is. - A biztonsagunk is trivialis, van rendorseg, hadsereg. Legtobben le tudjak elni az eletuket mindenfele attrocitas nelkul.
Ma a piramis felso 3 szintjen dolgozhatunk nyugodtan. A kozepkorban a hazassag egy racionalis/gazdasagi dontes volt, ma azt veszem el akit szeretek. A kozepkorban foldmuves voltam es pont, vagy ha a szuk, nem foldmuves osztaly tagja voltam, akkor a csaladi bizniszt vittem tovabb. Ha apam pek volt en is az leszek. Ma mar olyan munkat vegzek, amit szeretnek. Ha alkotni szeretek, akkor mernok leszek, ha embereken szeretnek segiteni akkor orvos. Meg egy "haszontalan" muvesz is meg tud elni, sot neha meg a gender szakos bolcsesz is:D Na EZ az igazi eletszinvonal novekedes, nem a harmadik iPhone
Ilyen a középkorban sem volt, ezt csak kitaláltad. Nagyon is biztosítva volt a tulajdonhoz való jog, főleg az angoloknál az ottani aranybulla miatt. Ilyenek egyszerűen nem léteztek, hogy "a gyárat elvették". Ez a kommunizmus "innovációja" volt.
Hidd el, az akkori törvények nem engedték volna meg, amit itt leírtál. Az ipari forradalom annyiban kapcsolódik a polgárihoz, hogy a jobbágyokat szabadon el lehetett zavarni a faszba a polgári után, hogy a földbirtokos inkább bérmunkásokkal műveltethesse földjét, mert az nagyobb hasznot hozott. Az elzavart jobbágyok pedig olcsó munkaerővé váltak a városokban. Ennyi. Az olcsó munkaerő indította be a folyamatot, a joghoz ennek semmi köze...
Vagy akkor talán Kína a demokrácia miatt fejlődik olyan piszkosul gyorsan? Nem inkább az olcsó munkaerő miatt? Utoljára szerkesztette: ostoros, 2018.09.27. 22:58:57
A nincstelennek nem tokmind1? A jogbiztonsag lenyege az innovacio szempontjabol az az, hogy ha van vagyonod, akkor azt megtarthatod. Tehat ha van egy muhelyed, akkor nem veszi el senki a muhelyedet masnapra. Ha van egy gyarad, akkor az uralkodo nem nezi ki maganak es "allamositja". Tehat van ertelme fejleszteni, befektetni, innovalni, toket felhalmozni.
Sosem a nincstelenek huztak a gazdasagot. A nincstelenek jobb elete az egy kovetkezmenye a fejlodesnek.
Nem sikerült megértened. A zabálás alatt nem a kaját értettem. Hanem pont hogy minden mást, amit megveszünk, és eldobunk. A sok pici kínai árujára például. Vagy az iphonera évente, vagy a többire. A fogyasztói társadalom kellékeire. Ez az igazi Zabálás. Utoljára szerkesztette: ostoros, 2018.09.27. 22:48:21
"Kap erte fizut az iskolatol? Tud maganak kajat venni? Nem, en dolgozok tobbet hogy eltartsam. Szoval az nem munka. " Dehogynem munka. Csak ingyen dolgozik.
"A lenyeg hogy elment a napjuk 90%-a, es meg csak ott tartottak, hogy van kaja" Nem te szóltad le előbb a láblógatást???????????????????????????????????? Egy kis konzisztenciát kérnék, a kurva életbe!
"Es az a kaja is foleg buza. Neha jutott gyumolcs, zoldseg es hus is az asztalra, de foleg csak kenyer, es egyeb egeszsegtelen, bar kaloriadus cucc. " Egyrészt messze nincs szüksége annyi húsra az embernek, amennyit a modern ember felzabál. Másrészt épp a modern ember van elhízva a kalóriadús cucctól, ha jól rémlik.
"a szakadt cuccot is evekig hordtak, mert nem tellett ujra, inkabb toldoztak/foldoztak." Úgy érted, hogy nem pazaroltak. Nem ment a kukába egy év után a tegnap még vadiúj szar.
"Ma pedig evente vadi-ujat veszek, akar tobbet is, es nem megyek csodbe tole... " Csak a bolygó megy csődbe. Na nem pénzügyileg, hanem a természeti erőforrások kifogynak.
"Te abból indulsz ki, hogy attól, mert többet zabálunk, jobb az életünk." Felreertetted. Nem azt irtam hogy a jovedelmunk 90%-at koltjuk kajara es 10x annyit eszunk mint regen. Azt irtam, hogy a jovedelmunk 10%-at koltjuk kajara (tehat 10-edet mint regen), es cserebe ugyanannyit kapunk, csak jobb minosegben. A jovedelmunk tobbi reszet pedig arra koltjuk amennyire akarjuk. Akar arra, hogy csak napi 1 orat dolgozunk 8 helyett.
Napi 10 ora munkabol kenyer, vagy napi 1 ora munkabol hus, sajt, zoldseg, edesseg es valami tavolkeleti kulonlegesseg. Minden mast azonosnak veve eleg nehez lesz olyan logikaval eloallnod ami szerint az elso a jobb elet:D
"A hétéves gyerek ma is dolgozik, csak iskolában" Kap erte fizut az iskolatol? Tud maganak kajat venni? Nem, en dolgozok tobbet hogy eltartsam. Szoval az nem munka.
"kettő lényegében ugyanannyira zavarja a gyereket, mert nem csinálhat amit akar..." Szoval neked a munka az barmi amit nem elvezel? Fura definiociokkal elsz...
"De nem is volt rá szükségük. Mert mindent vagy előállítottak maguk (...)" Attol hogy maguk allitjak elo, attol az meg ugyanugy munka. A lenyeg hogy elment a napjuk 90%-a, es meg csak ott tartottak, hogy van kaja. Es az a kaja is foleg buza. Neha jutott gyumolcs, zoldseg es hus is az asztalra, de foleg csak kenyer, es egyeb egeszsegtelen, bar kaloriadus cucc. Azt a 10 evet kibiro kozepkori csizmat megneznem, van esetleg referenciad ra? Ne keverd azzal, hogy a szakadt cuccot is evekig hordtak, mert nem tellett ujra, inkabb toldoztak/foldoztak. Ma pedig evente vadi-ujat veszek, akar tobbet is, es nem megyek csodbe tole...
Dehogyis. Jogbiztonság a kutya fülét. Annyi történt, hogy addig a nemesek mondták meg mi a törvény, aztán meg az oligarchák mondták meg a maradék nemesekkel egyetértésben. A nincstelen az továbbra is jogfosztott volt, ahogy addig is.
"ledobták a fékeket a rendszerről" Az onkenyuralmi rendszer az epp egy ilyen fek volt amit ledobtak. Nem akarom tulegyszerusiteni az angol tortenelem ezen szakaszat, de a lenyeg hogy minel kevesbe az uralkodo kenye-kedvetol fuggot az orszag, annal nagyobb volt a jogbiztonsag.
Te abból indulsz ki, hogy attól, mert többet zabálunk, jobb az életünk. Hogy ez mennyire igaz, abban nincs egyetértés. Szerinted igaz, valaki szerint az ellenkezője az igaz. Én meg adok egy idézetet, hátha segít.
"Ebben az új helyzetben az, hogy ami lent volt és felkerült, éppen olyan végzetes, mint az, hogy ami fent volt, az elmerült. A tömeg helye lent van, ahogy lent van a tudattalan helye is. Sorsa szerint ide tartozik. Az ökör, ha a szekeret húzza és szánt, szent állat. Ha felkerül, sárkánnyá változik. Az ekét nem húzza többé, az igát ledobja, megvadul és tüzet okád. Az uralkodó helye fent van, mint a tudaté. Sorsa szerint ide tartozik. Az angyal, ha fent él, szent lény, de ha lemerül, ördögivé változik. Nem áraszt világosságot és tüze vulkanikus lesz. Ha a tudattalan, amelynek helye lent van, felkerült, éppen olyan démonikussá válik, mint a tudat, amelynek helye fent volt és lemerül. A szent igavonóból sárkány lesz, a szent világosság angyalából sátán. Mert ami lent türelmesen szolgáló ökör, az fent szörnyeteg, és ami fent fényes angyal, az lent ördög. És az, hogy az igavonóból sárkány lett, éppen olyan katasztrófa, mint az, ahogy az angyalból sátán.
Vannak, akik még ma is azt merészelik hinni, hogy az igavonó a jármot eleget viselte, s most már ideje az angyal helyébe lépni, hadd húzza az azekét. Az észrevétel figyelemre méltó lenne, ha időnként meg lehetne tenni, hogy az ember a hasát a nyakán, az agyát pedig a gyomra alatt viselné. Éppen olyan értelmes lenne a fákat felkérni arra, hogy ezek után gyökereiket dugjak ki a földből, ágaikat pedig fúrják a talajba. A has felül, a nyakon éppen olyan démonikussá válnék, mint az agy alul. Ha a belek elkezdenének gondolkozni és életterveket szőni, ezek bél-gondolatok lennének. Mint ahogy a tömeg uralomra jutásának legelső jele a belek gondolkozásának felülkerekedése volt: előtérbe lépett minden, ami táplálék, gazdaság, gyomor, földi javak, étel. A sárkány egész léte, hogy zabál és horkol. Ha pedig nem tud jóllakni, rablásra indul, és aki eléje kerül, azt leüti. Nyersanyagra van szüksége -, a tömeg korszakának jelszava: nyersanyag. De ha az agy lemerülne, és elfoglalná a belek helyét, fel kellene hogy lázadjon abban a sötétben, amelyet nem szokott meg, s amely lénye ellen van. Mint ahogy a lemerült szellemi ember ma nem egyéb, mint színtiszta lázadás. A lázadó agyvelő éppen olyan gonosz, mint a gondolkozó bél. Éppen olyan démonikus, mint a gyökereivel fölfelé s ágaival lefelé fordított fa. Az igába fogott angyalnak sátánná kell változnia, ahogy az uralkodói székbe került ökörnek sárkánnyá. Az imént tett észrevételre ennyi elég." http://www.hamvasbela.org/2011/11/hamvas-bela-vizonto.html
"Azt nem mondtam hogy halalra dolgozta magat, hanem azt mondtam hogy reggeltol estig dolgozott, nem pedig napi kenyelmes 8 orat egy legkondicionalt irodaban." Na, és hány ember dolgozik irodában? Hány százalék? Ja, hogy te sem az átlagot írod. Ehhez is tartozik egy érvelési hiba, barátom.
A hétéves gyerek ma is dolgozik, csak iskolában... :D Régen ahogy hétéves lettél, mehettél dolgozni, ma ha hétéves vagy mehetsz az iskolába. Nagyon gyanús nekem, hogy a kettő lényegében ugyanannyira zavarja a gyereket, mert nem csinálhat amit akar...
"Meg pluszban hozzateszem hogy az a munka -fuggetlenul attol hogy maradt-e szabadido- annyira volt eleg, hogy meglegyen a kaja. A jovedelmuk 90%-a elment a kajara, mig ma ez maximum 10%, vagy annal is joval kevesebb. " De nem is volt rá szükségük. Mert mindent vagy előállítottak maguk, vagy amit mégis meg kellett venni mástól, az nem egy évet bírt... Egy középkori csizma akár tíz évet is kibírt az ember lábán, nem felet.
Az ipari forradalomnak megvoltak a maga technikai előzményei. Nem egyik napról a másikra kezdődött. Az, hogy akkor egy robbanás történt, az csak annak az eredménye, hogy ledobták a fékeket a rendszerről. Ettől még nem amiatt történt, mert hirtelen demokrácia lett (lett a lófaszt egyébként, az akkori angol demokrácia ma még tekintély uralmi rendszernek sem nevezhető, mert ahhoz is túl diktatórikus volt.) Utoljára szerkesztette: ostoros, 2018.09.27. 22:11:31
Azt nem mondtam hogy halalra dolgozta magat, hanem azt mondtam hogy reggeltol estig dolgozott, nem pedig napi kenyelmes 8 orat egy legkondicionalt irodaban. https://a.te.ervelesi.hibad.hu/szalmabab
Erre mondtad, hogy telen nem dolgoztak annyit, es ezt az ervet en elfogadtam, hogy igazad van. De hozzatattem, hogy egyreszt munka akkor is akadt, csak nem a foldeken, masreszt azzal a megmaradt szabadidovel nehez volt mit kezdeni. Legtobb ember jobban szereti ha minden nap van kis szabadideje, es nem fel evig megszakad, aztan fel evig unatkozik.
Azt pedig teljesen kifelejtettuk a kepletbol, hogy ma 18-14 evesen kezd el dolgozni az ember, aztan 60 evesen nyugdijba megy, mig akkoriban a gyerek mar ment a foldre dolgozni amint fel tudott emelni valamit, es aztan dolgozott amig tudott jarni.
Meg pluszban hozzateszem hogy az a munka -fuggetlenul attol hogy maradt-e szabadido- annyira volt eleg, hogy meglegyen a kaja. A jovedelmuk 90%-a elment a kajara, mig ma ez maximum 10%, vagy annal is joval kevesebb.
Hát nem te állítottad, hogy az emberünk mennyit dolgozott, szerencsétlen, halálra dolgozta magát? Én csak annyit írtam, hogy ez nem egészen így volt. Utoljára szerkesztette: ostoros, 2018.09.27. 21:52:36
Csakhogy a technikai es gazdasagi fejlodes nem elotte, hanem utana indult meg... Gazdag emberek hatalomvaggyal mindig is voltak a tortenelem soran, de ezt szinte soha nem kiserte gazdasagi es technologiai fejlodes. Sot, ha a hatalom kell, akkor ezek karosak is, mert a gazdasagi fejlodes tul sok embernek kedvez, tul sok embert emel fol, es gyengiti a kozponti hatalmat. Szoval aki hatalmat akar, az pont butitani es rombolni probalja a kornyezetet, hogy minel inkabb egy fuggosegi ala-fole rendeltseg alakuljon ki. Innovalni az fog aki sikert akar, nem az aki hatalmat.
En egyebkent leirtam hogy hogyan fuggenek ossze. Ha szerinted nem fuggenek ossze, akkor elvarom hogy ezt ne csak kijelentsd, hanem nagyarazd is meg.
Ha levonom a telet, de hozzaadom a napi 8 oran feluli munkat plusz hetvegeket, plusz az evi 25 nap szabadsag hianyat, akkor nem biztos hogy kevesebb lesz az. De gyanus hogy a foldmuveleshez hasznalt eszkozoket telen raktak ossze es tartottak karban, es a hazukat is valoszinuleg. Nincs erre forrasom, de nekem igy tunik logikusnak.
De ez hogy "telen nincs mit csinalni" ez egyebkent mire lenne erv? Ez emelte volna az eletszinvonalukat? Ha a lablogatas a celod akkor lehet...
Az pedig hogy a jarvanyok a varosokat jobban erintettek abban igazad van, en sem mondtam maskepp. Az eredmeny a lenyeg, hogy egy-egy jarvany akar a lakossag tobb mint felenek a halalaval is jarhatott. Mindegy hogy varos vagy videk, mindketto a tarsadalom resze volt.
Eh--- nem. Ezek a dolgok nem függenek össze egymással. Annyi igaz az egészből, hogy miután megindult a technikai fejlődés, kialakult egy gazdag polgári réteg, akik nem voltak nemesek, de hatalmat azt akartak. És idővel meg is szerezték. Ehhez pedig ideológiát is gyártottak. De a fő mozgató erő az a hatalomvágy volt.
A szovjetunió sem akkor omlott össze, amikor a legszarabbul éltek az emberek (50-es évek), hanem azután, miután lezajlott egyfajta polgárosodás. Amikor elég széles néprétegek éltek elég jól ahhoz, hogy még több jólétet akarjanak. Kína ezt felismerte, és előre menekül a pártelit, "ha nem tudsz valamit legyőzni, állj az élére" felkiáltással.
Ez pedig igaz... A jobbágy idénymunkát végzett természetesen. Télen nem igazán volt mit csinálni. Ha kiszámolnánk, az jönne ki, hogy a jobbágy kevesebb időt dolgozott évente, mint ma egy gyári munkás.
"es mivel nem voltak varosok, a betegsegek is kevesbe terjedtek." Ez a középkorra is részben vonatkozik. Az ókori városok jelentős részben a járványok miatt tűntek el. Aki városban élt, nem élt hosszú életet. Róma lakosságának 40%-a lecserélődött 30 év alatt. Csak amíg a Római birodalom erős volt, addig vidékről folyamatos volt az ember utánpótlás. Amikor szétesett, akkor a városok szépen lehanyatlottak, és a falusi ember maradt életben. Ugyanaz a keletrómai birodalomban is lejátszódott egyébként, a "Justinianus pestise" gyakorlatilag térdre kényszerítette a birodalmat, az első kitöréskor a birodalom lakosságának negyede elpusztult, ez a fővárosban akár 50% is lehetett. https://en.wikipedia.org/wiki/Plague_of_Justinian
Ez csak egy tenyezo, nehez megmondani hogy melyik adta hozza a legtobbet, de igazabol nehezen elvalaszthatok egymastol. Demokracia + liberalizmus + kapitalizmus egyutt adtak azt a kornyezetet, amiben megadatott a hosszutavu politika es jogi stabilitas, a vallalkozas/gondolkozas szabadsaga, es az eroforrasok osszegyujtesenek lehetosege ahhoz hogy befektessunk, fejlesszunk es innovaljunk. Nem tudom hogy barmilyen mas kombinacioban mukodne-e. A tortenelemben egyetlen peldat ismerunk amikor relative rovid, de egy generacional hosszabb ido alatt nagy gazdasagi/technologiai fejlodest ertunk el, es ebben az egy peldaban mind a 3 rendelkezesre allt.
Arrol nem is beszelve, hogy az a kozepkori gazdasag kipusztitotta Europa erdosegeinek nagy reszet, teljesen eltuntetett a kontinens terkeperol jonehany allatfajt, es emellett az erosebb allamok folyamatosan lerohantak es kifosztottak a szomszedos kozossegeket. Azok a dolgok amik miatt a mai tarsadalmat szidod, az nem csak hogy jelen volt az okorban es kozepkorban, de meg joval erosebb is volt sok teren.
" A közékori jobbágyoknak is jóval kevesebb munkájuk volt, mint egy ma élő embernek, pláne a szabad parasztoknak vagy a köznemességnek. Ezt még a legliberálisabb (tehát legelferdültebb) történészek sem vitatják."
Na erre legyszives mondjal valami referenciat. Az hogy kevesebbet dolgoztak volna olyat senki soha nem is allitott soha. Ezt most a hasadra utve mondod, mindenfele alatamasztas nelkul. De ne valami Disney meset hozzal referencianak, mert amiket irsz leginkabb a mesekben szerepelt, nem a valosagban...
Ha mar valami ertelmeset akarsz mondani, akkor a civilizaciok elotte vadasz-gyujtogeto tarsadalmak temajaban keresgelj. Arrol ugyanis valoban van bizonyitek hogy ok kevesebb munkaval tobbet ettek, egeszsegesebb dolgokat ettek, es mivel nem voltak varosok, a betegsegek is kevesbe terjedtek. A foldmuvelessel es alattenyeszessel az egyenek eletszinvonala valoban romlott. De mivel igy sokkal tobb embert el tudtak tartani (megha fejenkent rosszabb szinvonalon is), a szamossagukkal letaroltak az eletteret, es az evolucio szabalyainak engedelmeskedve a foldmuveles maradt fenn. Igy belegondolva lehet te ezzel az utobbival kevered a dolgot?
Éppen az butaság, amiket te artál. Minden mondat. Például:
"Ma meg egy munkanelkulinek is jut annyi, hogy ne ehezzen." Nem tudom feltűnt-e, hogy a föld lakossága több, mint 7 és fél milliárd ember, ennek nagy része bizony szegény országokban él, ráadásul még az Egyesült Államokban is vannak éhezők. Magyarország pl. az átlagnál jobb hely (megélhetést tekintve).
Az előtte lévőket nem is értem, milyen városi legendából szedted? A közékori jobbágyoknak is jóval kevesebb munkájuk volt, mint egy ma élő embernek, pláne a szabad parasztoknak vagy a köznemességnek. Ezt még a legliberálisabb (tehát legelferdültebb) történészek sem vitatják. A csecsemőhalandóság nagy volt, és? A vakcinák előtti korban lehetett volna bármilyen társadalmi berendezkedés, úgy is nagy lett volna.
A hűbéri rendszer egy hierarchiát jelent, ami nem feltétlenül "kihasználtság", bár ha az is lenne, sem mentené fel az állítólagos demokráciát, mert ez utóbbi azt hazudja, hogy mindenki egyenlő, márpedig pont a demokráciában bizonyított a kihasználtság. Egy királyság pedig nem fogja azt hazudni, hogy mindenki egyenlő, mert soha nem is lehet az. A hűbéri hierarchia szakrális eredetű, tehát a nagyon nagy többség eleve elfogadta és örült, hogy részese lehet. Egy paraszt, aki szüleitől tanulta a földművelést, a legritkább esetben akart más lenni, de ha kiváló képességei voltak, megtehette. Ha erős volt, jól birkózott, próbákon vehetett részt katonák ellen. Ha egy csatában vitézként viselkedett, címet és vele járó birtokot kapott érte. Egy középkori ember számára nem minden volt a vagyon különösképpen nem a karrier sőt, a spirituális és lelki értékeket többre tartotta, mint a materiális javakat. A mai értelemben vett karrierre vágyás vagy a felesleges beszéd is! bűn a keresztény vallás szerint. A mai morális értékrend elfordult az alapoktól, a normalitástól és minden viszonylagossá, képlékennyé vált, illetve ami valódi érték, eltűnőben van. A középkori (vagy az ókori) vadregényes táj egy terülj-terülj asztalkám! volt az akkor élőknek. Az utak mentén végig gyümölcsös volt, nagyságrenddel több vad volt az erdőben (nem volt ritka az őstulok és a bölény sem). A folyók tele voltak halakkal, nem mint most. Persze a különböző uradalmak különbözően engedélyezték a felhasználást, de a bőségből a legalsóbb rétegnek is jutott. Az is igaz, hogy hajdanán az élet veszélyesebb volt és jobban elkülönült a férfiak és nők szerepe. Mondjuk a férfiszerep valóban megkövetelte a férfit.
A mondandóm többi része is bukik? Mi? Hogy a muszlimok nem muszlimok? Azt sem tudod, mi az a vallás, vagy tévedek? :-D
Egy önmagát a földjéről eltartó középkori vagy akár legújabbkori családot szegénynek titulálna ez a módszer, pedig valószínűleg magasabb színvonalon él mind sok pazarló városi(as) ember.
Magasabb eletszinvonal az megis miben nyilvanul meg? Ha rossz a termes akkor ehenhalnak. A hus luxustermek. Betegsegek tizedelik rendszeresen a lakossagot. A csecsemohalandosag az egekben. Jogi es fizikai vedelem nincs, a kis embert (vagyis a nepesseg 90+%-at) kihasznaltak es eltiportak. Az epuletek kezdetlegesek, ezert telen hidegek, epphogy csak megvedtek oket a termeszet eroitol. A munkanap az nem napi 8 ora volt szabadsaggal, hanem napfelkeltetol napnyugtaig, heti 7 napon. Nem tudom ismered-e a Maslow piramist, de ha ranezel, lathatod, hogy a legeslegalso szintjevel is kuszkodtek az emberek, mikozben ma meg egy munkanelkulinek is jut annyi, hogy ne ehezzen.
A lenti modszer ezt csak szamszerusitette, de anekdotikus ervek sora is mogotte all ha annak jobban hiszel.
A mondandod tobbi resze az bukik a fentivel egyutt...