Nekem meg az a véleményem, hogy a hozzád hasonló "hívők" folyamatosan várják a "megváltót", aki az utat mutatja nektek a boldog élethez. Egyszerűen szükségetek van arra, hogy valaki kábítson titeket. Hinni akartok, függetlenül attól, hogy mennyire reális alapja van annak, amiben hisztek. Először volt Jobs, aztán most itt van Musk, akinek csünghettek az ajkain. Azt hiszitek, hogy ezek az emberek szuperhősök és csodát művelnek. Szó sincs erről. Ezek a híres CEO-k és "zsenik" jórészt pszichopaták, akik mindenen és mindenkin átgázolnak a pénzért, hatalomért, hírnévért. És ti nekik tapsoltok.
"Ott van ezernyi példa, mikor egy-egy ember hatással van az emberiség fejlődésére, csak nem veszel róla tudomást." Maga Newton mondta magáról, ha nem tévedek, hogy "óriások vállán állva láthattam messzire". Még ő is elismeri elődeinek munkáját és nem magát tekinti kizárólagos személynek, aki hatással volt a világ fejlődésére. Sok-sok ember sok-sok erőfeszítése árán tartunk ott, ahol ma vagyunk.
"Elon Musk már bizonyított, ezért figyelnek arra, amit mond és ezért szavaznak neki bizalmat. És ezért nem figyelnek mondjuk terád." Maradjunk annyiban, hogy Musk megítélése erősen vitatott. Vannak érdemei és eredményei ami tisztelendőek és vannak óriási kamui, amik aláássák a belé vetett bizalmat. Az pedig nem értem, hogy miért fokmérője a mondandód igazságának, hogy rám hallgatnak-e az emberek. Ha kíváncsi vagy rá, nagyon szívesen megosztom veled, hogy kiegyensúlyozott, teljes életet élek és nincs szükségem arra, hogy mikrofonokon és kamerákon keresztül hívők milliói igyák a szavaimat. Az én önbecsülésem enélkül is rendben van. Nem érzem magam senkinek. Vagy senkinek kéne éreznem magam?
Ha a mondataid második fele ellentétes az első felével, akkor elég nehéz lenne vitatkozni. Folyamatosan önmagadnak mondasz ellen.
Az meg nettó hülyeség, hogy zsenikre soha semmi szükség ne lett volna, mert a tudás magától is összeállt volna a hétköznapi fejekben. Utólag meg könnyű azt mondani valamire, hogy az nem volt nagy szám! F = m * a? Piha, bárki le tudja ezt írni, mi?
Ott van ezernyi példa, mikor egy-egy ember hatással van az emberiség fejlődésére, csak nem veszel róla tudomást. Elon Musk már bizonyított, ezért figyelnek arra, amit mond és ezért szavaznak neki bizalmat. És ezért nem figyelnek mondjuk terád.
Ha kiforgatod a szavaimat és személyeskedsz, attól nem fog úgy tűnni, mintha tudnál vitatkozni.
Jobs adott a minőségre és kreatív ötletei voltak. Most az Apple más utakon jár, de egy szóval sem említettem, hogy nincs, vagy a jövőben nem lehet ember, aki Jobshoz hasonló ötleteket tud kihozni az Appleből. Az Apple piszkosul nyereséges, nem állt bele a földbe Jobs után, tehát valamit jól csinálnak. Nekem nem feltétlenül jön be a mostani Apple, de nem vitatom az eredményeiket.
"Marx tanainak szerinted semmi hatása nem volt a világra? Mert eddig ez volt az állításod." Ilyet továbbra sem mondtam. Magaddal vitatkozol, ha nem érted amit leírtam.
"Egy cégnél az volt a bevett gyakorlat, hogy mindenkit lehessen pótolni, ebből levezetted, hogy akkor ezek szerint a világon minden ember pótolható?" Nem csak egy cégnél, hanem mindegyiknél ez van. Ha nem így lenne, akkor Henry Ford halála után megszűnt volna az autógyártás.
Elhiszem hogy könnyebb indulatból írogatni, mint higgadtan érvek mentén vitatkozni. De azért próbálkozz meg vele, nem fog fájni és hülyét sem fogsz csinálni magadból.
Egy cégnél az volt a bevett gyakorlat, hogy mindenkit lehessen pótolni, ebből levezetted, hogy akkor ezek szerint a világon minden ember pótolható?
Jobs szerinted pótolható, de szerinted "a minőséget és a kreativitást Jobs magával vitte a sírba". Most akkor mégsem pótolható? Az idézett résszel pont te isteníted, miközben később ezt rajtunk kifogásolod?
Tehát folyamatok vannak a viágban, amik csak úgy maguktól vannak? Embereknek semmi közük hozzá?
Marx tanainak szerinted semmi hatása nem volt a világra? Mert eddig ez volt az állításod.
Te így írtad le: "a minőséget és a kreativitást Jobs magával vitte a sírba", ő meg így: "Ha nincs iPhone, akkor lehet most a Windows Phone lenne egyeduralkodó". Erre megint számonkéred, hogy miért isteníti?
Pont szegény Marxnak nem volt semmi beleszólása abba, hogy később különböző ideológiák a saját érdekeiknek megfelelően a saját szájuk íze szerint színezgették, hajlítgatták Marx tanait, gondolatait. Közösségek, tehát sok-sok arctalan és névtelen ember viszont együttes erővel képes változtatni. Csak ehhez az kell, hogy az egyén érdekei elé helyezzük a közösség érdekeit.
Jobsról még annyit, hogy a helyiértékén kell kezelni a figurát, nem pedig isteníteni.
Nekem nagyon sokat mondogatták multis koromban, amikor három év alatt három ügyvezető igazgatót fogyasztott el a cég és rákérdeztem, hogy nem kéne-e inkább egy állandó, megbízható emberre építeni a céget, akkor azt a választ kaptam, hogy "nincs pótolhatatlan ember." Ha ugyanis valaki pótolhatatlan lenne, akkor nagyon sebezhetővé, sérülékennyé válna a cég.
Jobs és Musk is pótolható emberek ebben a játékban. Az Apple él és virul, bár a minőséget és a kreativitást Jobs magával vitte a sírba. Muskot is most egy időre félreállítják, de a Tesla is működik. Folyamatok vannak a világban (technológiai, gazdasági és társadalmi értelemben), melyek valamilyen irányba mutatnak mindig. Ez a fejlődés iránya. Ha nincs Jobs, vagy nincs Musk, akkor jöttek volna mások és ők valósították volna meg a dolgokat.
Ha Karl Benz nem építi meg az első életképes autót, akkor szerinted ma is lovaskocsival járnánk? Ugyanmár. Ha Edison nem csinálja meg a villanykörtét, akkor ma is gyertyával világítanánk? Dehogy.
Ezért felesleges isteníteni bárkit is. Ezen pedig jót nevettem: "Musk ugyanígy: irányt szab a cégeinek, amik irányt szabnak az emberiségnek. A német autógyárak még kényelmesen eldízelezgetnének még 100 évig is, ha nem lenne a fenyegetés, hogy közben mindenki inkább Teslákat vesz majd."
A Tesla minden, csak nem fenyegetés a 100+ éves autógyártó matuzsálemeknek.
Ebben nem értek egyet, egy ember is képes jelentős hatással lenni a világra, kisebb csoportok pedig a történelmet is megváltoztathatják. A szöveged elég marxista (a "történelem erőit" nem lehet megállítani stb.) csak hát a marxisták pont arra példa, hogy egy ember (Marx) és követői (egy számszerűen jelentéktelen csoport) elég nagy hatást gyakoroltak a történelemre. Persze nyilván vannak szükségszerűen bekövetkező dolgok, csak az sem teljesen mindegy, hogy hogyan és mikor következnek be. Jobs meghalt, és akkor mi van? Azt azért nem lehet mondani, hogy nem volt semmi hatása. Ha nincs iPhone, akkor lehet most a Windows Phone lenne egyeduralkodó. Esetleg a jelenlegi kinézetű okostelefonok helyett valami más lenne az elterjedt kinézet stb. Ezek persze nem óriási különbségek, de nem is teljesen lényegtelenek.
Csak néhány: - internetes fizetés, - elektromos autózás, - önvezető járművek, - akkumulátor és napelem technológia, - polgári űrrepülés.
Ezeknek a fejlődésében óriási szerepe van a cégeinek. A tudást nem ám csak a szél hordja össze, kellenek emberek, akik "tolják a szekeret". Nem Steve Jobs alkotta meg az iPhone-t, de óriási szerepe volt benne, mint döntéshozónak és a cégvezetőnek. Mert a milliónyi eldöntendő kérdéssel őt keresték meg és övé volt az utolsó szó. Musk ugyanígy: irányt szab a cégeinek, amik irányt szabnak az emberiségnek. A német autógyárak még kényelmesen eldízelezgetnének még 100 évig is, ha nem lenne a fenyegetés, hogy közben mindenki inkább Teslákat vesz majd.
De az, hogy ezeket magyarázni kell bárkinek is, az annyira dedó, annyira olyan, mintha nyolc éveseknek magyarázna az ember, hogy sokat elárul az országunk általános szellemi szintjéről. Persze, ha valamit nem értesz és nem látsz át, írjad rá a jelszót: "hype".
Ne haragudj, de nettó baromság, amit írsz. Mi az a tevékenység, ami miatt akkora befolyással lenne Elon Musk a világra? Egy ember sem képes érdemben befolyásolni a világ történéseit. Steve Jobs megcsinálta az Apple-t, megalkotta az iPhone-t. És? Szépen bele is halt. Elon Musk megcsinálta a Teslát, a SpaceX-et. És? Milyen hatással van ez világszerte az emberek életére? Rövidtávon semmilyen, hosszútávon is minimális. Vagy Mark Zuckerberg megcsinálta a Facebookot. Én bőven éltem a facebook előtti világban és jelentem, élhető világ volt, boldogok voltunk facebook nélkül is. Estig lehetne sorolni a történelem nagy CEO-it, ötletgazdáit. Egyedül semmire sem mentek volna az ötletükkel. Csak azért lettek valakik, mert mögéjük állt a tőke, a szaktudás, a marketing stb. a megvalósításban. De valahogy a bukott ötletekről, CEO-król senki sem szeret megemlékezni, pedig ők voltak többen, sokkal többen. Egy ember nem képes megváltoztatni a világot, még csak hatni sem képes rá. A hype pedig nem más, mint wishful thinking.
"Csakhogy itt nem ő volt, aki többnek tartotta magát korunk egyik zsenijénél. "
Ne légy már agyhalott te is... Korunk zsenije a laborban szöszmötöl több tízezer társával együtt, és kurvára nincs ideje a kamerák előtt pózolva hülyeségeket locsogni.
A matek mar kijott hatasfokkal mindenestul... Amit irtam az a matek vegeredmenye.
UI: keresem a referenciakat, mindjart mellekelem
MIT Emissions Study - https://bit.ly/2zeYfqd Cradle To Grave Emissions Estimates - https://bit.ly/2rEhB4D Vehicle Production Emission Estimates (Low) - https://bit.ly/2yGoEh8 Vehicle Production Emission Estimates - https://bit.ly/2yoX6hC Vehicle Production Emission Estimates (High) - https://bit.ly/2dhB1Tu EV Battery Production Emissions - https://bit.ly/2yCMwSY End Of Life Emissions - https://bit.ly/2ETHh77 Annual Vehicle Use Emissions - https://bit.ly/2Sxo65K Utoljára szerkesztette: Sequoyah, 2018.12.03. 16:18:29
Ezt USA-ra szamoltak ki elsosorban, az ottani orszagos atlag 12000 merfoldjere, es ahol kb 60% a fosszilis energiatermeles aranya.
USA-n belul differencialva van, mert ott is van olyan allam, ahol 90% folotti a fosszilis aranya. Peldaul West-Virginiaban egy Nissan Leaf 5 ev folott terul meg, mig egy Tesla 100D 15-20 ev alatt, ami kvazi a legrosszabb forgatokonyv.
Szoval osszefoglalva, az hogy az atlag szamara is boven az auto elettartama elott kornyezetvedelmileg megterul az elektromos autoba valo beruhazas mutatja, hogy az alapveto irany mindenkepp jo. De az is igaz, hogy nem esz nelkul kell elektromos autot venni. Ha olyan helyen elsz ahol az aram foleg fosszilis energiabol jon, raadasul a legnagyobb hatotavolsagu luxus elektromos autot veszed meg, amit aztan a garazsban tartasz, akkor valoban csak a sz-rnak adtal egy pofont:) De milliok elnek es vezetnek ezzel ellentetes modon. Olyan allamban ahol szignifikans nem-foszilis energia van, es sokat mesz az autoval, nagyon is megeri az elektromos. Foleg ha csak akkorat veszel amekkorara szukseged van, es nem gyorsulgatni veszed a P100D-t.
Ezt mennyi évs futáskm-er mondod? Ezen felül mégis melyik ország gridje alatt érted? Mert Fr-ben lehet, ahol 75% atomenergia vagy NOR-ban, ahol vízienergia van dögivel. Lengyelországban vagy Németországban meg rohadtul nem igaz.
Nem youtube videokra kene alapozni:D Mar egy Tesla 100kWh-s akksija is behozza a gyartasakor keletkezett plusz karosanyagkibocsajtast 5 ev alatt. Pedig az a legtobb ember szamara foloslegesen nagy kapacitas, egy racionalisabb, fele akkora aksi kornyezeti terhelese mar 2-3 ev alatt a belsoegesuek alatt jar.
Szoval globalisan is megeri, lokalisan pedig meg veletlenul sem elhanyagolhato hogy nem oda fustolok ahol elek, es nem halalos itelet autopalya mellett hazat venni.
Kicserelni meg azt kell rajtuk, amiket mas autokon is. Pl kilincset, futomuvet stb...
Meg Elon Musk olyan rálátással és információhalmazzal rendelkezik az aktuális AI fejlesztésekre, mint mondjuk kis hazánkban senki. Vajon hány kimagasló tudású programozóval és mérnökkel rágott már át hány problémát a Tesla meg SpaceX fejlesztések során?
"Itt a Borg, biológiai és technológiai sajátosságaikat a miénkhez adjuk, minden ellenállás hasztalan."
a ciklkre visszaugorva: Ellon Musk egy zseni hogy ezt kimondta és igaza van: "AI átveszi a hatalmat? Lószart, nekünk is lesz egy saját AI kiegészítőnk az agyunkban."
Ez hosszú távon igaz állítás lehet. Mivan ha szűk keresztmetszet (adatáramlás) leszünk a saját AI-nak? Utoljára szerkesztette: Tank84, 2018.12.03. 03:47:09
Valóban csodás mérnök lehetsz ,ha hajlandóak valahol elviselni a borderline személyiségedet. :D
Azzal semmi baj sincs ha beleugat , van amikor okosakat mondanak , a baj az hogy az emberek azt képzelik hogy a véleményük lefedi a valóság teljes spektrumát . Ellentmondani pedig legalább akkora bűn mint ha pofáncsapnád . :D
Csakhogy itt nem ő volt, aki többnek tartotta magát korunk egyik zsenijénél. Még ezt a relációt sem fogod fel? Utoljára szerkesztette: M2, 2018.12.02. 23:03:08
Pontosan! A tipikus ősmagyar mentalitás itt a probléma. Mikor tízmillió agyhalott ugat bele olyan dolgokba, amiről jól láthatóan halványlila fogalma sincs, de egy dologban biztos: ő mindennek a tudója. Az interrnet meg aztán nagyon felszínre dobta ezeket a hülyéket, nincs téma a tucatnyi álokos butaságaik nélkül. Ezért nem viszi ez a nép soha semmire. Három legfőbb találmányunkból kettő már száz éves, egy meg műanyag játék. Ennyit adott ez a rakat zseni a világnak!
A Leaf kb. annyi érzelmet vált ki az emberből, mint egy mosógép. Csúnyácska, esetlen, árammal működik. Ha high-techre gondolok, nem a Leaf fog eszembe jutni. Másrészt a Leaf-et nem azért gyártja a Nissan, mert annyira élharcosa akar lenni a környezetvédelemnek. Hanem azért, hogy CO2 kibocsátás szempontjából jó legyen a flottaátlaga. Ennyi. Így a Nissan továbbra is gyárthatja a füstölő sz*rokat.
Milyen emberiségért? Egy 30 Kw/h aksi környzeti terhelése 76 ezer km-nek fellel meg, egy autó által. Egy 100 Kw/h aksi bőven 200 ezer felett van. Youtube-n van pár videó mi mindent kell cserélni addig egy Teslán. Annyiban környezet kímélő, hogy nem az orrod alá pöfög. És Tesla nyereségre hajt. Azt hittem Jobs után nem lesz még hittérítő, de tévedtem.
Pontosan az ilyesfajta messianisztikus kommentektől megyünk a falnak. A Tesla pont egy olyan profitorientált cég, mint minden más. Ehhez képest, ti úgy tekintetek rá, mint valami szentre. Akkor a Nissan miért nem az Leaf miatt...?
Azoknak, akik szidják Muskot: Írjátok már le milyen vállalatokat vezettek és hogy mit tesztek általa az emberiségnek... :DDD Esetleg az IQ hányadosotokat is, mert gyanítom a töredéke annak, mint akit lenéztek.
..nem csak agyfaszt kapok a csinál valamit ,rúgjunk bele, mentalitástol.
Persze nélküle a több ezer mérnök egy tejgyárban vakargatná a seggét,és tátott szájjal várnánk hogy végre egy holdkóros elnöke legyen az usának aki hajlandó pénzt önteni a nasa ámokfutásába de sebaj az a lémyeg hogy neked már nem elég hogy a retkes celebeknél külömbnek érzed magad, neked az kell hogy egy olyan alaknál érezd magad többnek aki hétfő reggel hét óra három perckor többet mozditott mint te egész életedben....
lol nem épít ez semmit. a helyette ténylegesen dolgozó több ezer mérnök és az azokat megelőző mérnökök, akik a múltban dolgoztak, csinálnak mindent. csávókám csak egy arc, aki csak azért van itt, mert az amőbáknak csak egy mesterségesen felépített arccal lehet eladni a víziót, ami egyébként egy sötét zöld, nagyban és hosszútávon életképtelen vízió, de mindegy...
"csak úgy lehet legyőzni a mesterséges intelligenciát, ha az emberek összeolvadnak a gépekkel" Mondja az aki a Teslába MI-t épít. Hiteltelen.
Ez a fajta géppel összeolvadás remelem nem valósul meg, mert függőséghez és elbutuláshoz vezetne. Ha valaki nincs rákényszerítve, hogy gondolkodjon, akkor soha nem is fog gondolkodni, ha jól sejtem, ez az agy-gép interfész mindig rálátna az ember gondolataira, és elég lenne csak rágondolni az információ kérésre máris megjelenne az információ az ember gondolataiban. Néhány embernél már okozott függőséget az internet és a mobiltelefon, de ettől totál zombivá válna mindenki.
ebben az egészben csak az a szomorú, hogy akármikor ez a semi-down-kóros megszólal a jövőről és nyilván belekeveri valamelyik fake világmegváltó (lol D:) cégét is a dologba, akkor már rögtön a címlapokon és az én pofámba landol a nagyotmondásba öltöztetett PR-ja.
a sok agyhalott pharaszt pedig még kajálja is a moslékát. wtf?!
A tűzparancsara vonatkozó manualitásról van szó. Az UACV-k is képesek útvonalrepüli és navpontok megadásával maguk repülik le az útvonalat, de autonóm fegyverhasználat fel sem merül még igény oldalon sem.
"aki megveszi a szoftveresen belassított terméket"
Te egyszerre több múltban voltál képes bentragadni! Hogy csinálod ezt Mester!? Mindjárt az jön, hogy az iPhone egy szar, mert nincs rajta CopyPaste és nem tud MMS-t küldeni! :-)
Egy drónrajt nem tudsz kézileg vezérelni. Egy tengeralattjáró drónt is elég nehéz. Arról nem is beszélve, hogy zavarás esetén használhatatlan a távvezérlés.
A konkurencia, pl a Samsung Galaxy max 20%-kal olcsobb, nem feleannyi. Semmivel sem gyorsabb az iPhonenal. A funkcionalitas pedig szubjektiv, engem pl total nem erdekel hogy lepattinthato-e a hatlapja vagy cserelheto-e az aksija...
Szamodra mindenki "fanatikus" aki nem ugy gondolkozik mint te es masok a preferenciai?:)
Nexus irta hogy hatalmas hitelekbol el a Tesla, en pedig erre valaszoltam hogy egyaltalan nem "hatalmas" az a hitel, hanem kb annyi, amennyi a tobbi vallalatnak is van.
Az Apple nem tudom hogy jon ide, mar evtizedek ota letezo erett vallalat, nem pedig egy ujonc a piacon mint a Tesla. A Tesla azert "veszteseges", mert kiadasi oldalon ott van az osszes penz amit elkoltottek a gyartosorra, a beveteli oldalon pedig meg nincsen semmi, mert ezen gyarak nem indultak be. Es ez onmagaban teljesen termeszetes, sok ceg veszteseges a kezdetekben, amikor meg az epitkezesi fazisban vannak. Es ez nyilvanvaloan nem egy 15 evig fennallo helyzet lesz, mert nem fognak 15 even keresztul uj es uj gyarakat epiteni... A Tesla csak annyiban kulonleges, hogy agresszivebben csinalja azt amit kevesbe agressziv formaban sok mas ceg is csinal, es apro lepesek helyett egybol oriasi gyarakat epit. Szoval Musk kicentizte a dolgot nagyon, es pont akkor fogy el a cash, amikor beindul, es igy par hetes csuszasokon mulik hogy mukodni fog, vagy csodbe mennek. Ha tuleli azt az idoszakot amig felfut a termeles, akkor amint megjelenik a Tesla Model 3 a beveteli oldalon, automatikusan eltunik az oriasi minusz a merlegbol.
Hogyan írnád le azt a vásárlót, aki megveszi a szoftveresen belassított terméket úgy, hogy azonos funkciókkal bíró teló feleannyiért is vehető aminek mondjuk az akksiját pl. te is tudod cserélni, mert lepattintod a hátlapot és kész?
Hm?
Mintha egy 5 millás felszereltségű Skoda Octaviát megvennél 10 misiért, mert más rajta a logo.
Ehhez az én értelmezésben eléggé elvakult fanatikusnak kell lenni... Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2018.11.30. 19:36:19
Ezzel szemben all a Ford 153 milliardos, es a GM 103 milliardos osszes adossaga. De ha csak vegignezek a top 500 amerikai vallalat listajan, abszolut normalis az ekkora adossag, bar igen nagy a szoras.
Jajj te mekkora troll vagy:D En NEXUS-nak valaszoltam az adossaggal kapcsolatban, sosem irtam neked, te kezdtel el velem vitatkozni bedobva egy szalmababot..
Te is egy agyatlan mediacikket linkeltel, valodi penzugyi info helyett:) En pedig kifejezetten az adossagrol beszeltem, szoval amit te irtal az egy oriasi szalmabab.
Kis penzugyi ismerettel lathatod, hogy egyaltalan nem kiugro az adossaguk. Az atlagnal magasabb, de a szektorban tobb mas vallalat is hasonlo adossaggal rendelkezik. Az o bajuk a cash-flow. Musk nagyot hazardirozott, es kicentizte a cash-t, ami pont akkor fogy el, amikor megindul a bevetel, es a pici csuszasok is nagy gondot okoznak. Ennek az erdekessege az, hogy amint viszont tenyleg beindulnak a Model3 eladasok, onnantol hirtelen az egesz fenntarthatova valik, mert annak a bevetelebol mar siman fizetheto az adossaguk. Es most hogy kezd felfutni vegre valoban a gyartas, es tullendultek a holtponton, ez egyre realisabba valik.
Én nem is adósságról beszéltem, hanem a befektetők pénzéről. Az olyan adósság, amit nem kell visszafizetni, bukja a pénzt a befektető. Ezért mondom, hogy hype. Ha más cég ezt bankhitelből próbálná finanszírozni, akkor szerinted létezne? Csak más cég körül nincs ekkora agyatlan média hype.
Musk hívei attól is elalélnak, ha az ipse fingik egyet és még azt is megvennék bezacskózva...
Ennek a "hatalmas hitel" allitasnak mi a forrasa egesz pontosan? Melyik meroszamra gondolsz, mihez kepest nagy az adossaga? Es hogy all a konkurencia ezen a teren?
Az Apple meg a Tesla csinál valamit. Te meg csak hányod a totálisan felesleges betűsort a virtuális térbe. Szerintem ez az ami igazán fáj neked! Meg a zseni "kollégádnak"! :-)
Ha sokkal kevesebb lenne a Musk által választott iparágak állótőke, erőforrás, akármi igénye, akkor még működne is. Lásd Musk igazi nagy dobása, a PayPal. Csak az a model, amiből halálra kereste az SW iparban magát, semmiből csinált pénzt, a kemény reálgazdaságban már nem működik.
Mire gondolsz, konkrétan? Pl. annak modelljét, hogy lehet egy egész iparágat szinte kizárólagosan marketing eszközökre alapozni, vagy ilyen jellegű termékekkel uralni? Ja azt már az Apple megcsinálta! XD
Na valami hasonlót akartam én is írni. Kiegészíteném annyival, hogy ugye ez az arannyá változik a Tesla esetében azt jelenti, hogy hatalmas hitelekből él, és az előrendelések teljesítése a Model 3 esetében (ami az első kocsi ami végre profit termelésre lett kitalálva) is éveket fog igénybe venni és csak utána várható, hogy legyen végre egyetlen terméke is a cégnek, ami pénzt hoz.
A SpaceX sem tudna fennmaradni állami megrendelések nélkül, ami gyak egy mesterséges gazdasági környezetet jelent. Ha olcsóbbak lennének aversenytársak sem az oroszoktól, kínaiaktól, indiaiaktól, vagy épp európaitól rendelnek.
Érdekes, hogy nem tűnik fel, hogy ez nem igaz. A Tesla mutatóival minden más régen bedőlt volna a vérbe, csak most annyira jó a gazdaság, hogy olcsó a pénz és sok nettó kretén befektető van, aki pumpálja bele a pénzt. Vagy a vak hit miatt vagy azért, mert már annyit bukna rajta, hogy inkább megérni felszínen tartani, hátha egyszer megéri majd.
A Boring Company és az alagutas hülyéskedése is nettó csőd lesz. Pont annyiért fúr alagutat, mint más, cserébe a kapacitása a metró töredéke. Ebből nehéz lesz profitot csinálni...
A Hyperloop egy 80-100 éves ötlet, ami mindig is ökörség, mert a műszaki és közgazdasági realitásokon elhasal. Ez ma sincs másképp...
A SpaceX az az egyetlen ami működik és önjáró, de annak se sokon múlott a sorsa...
Abból a szempontból tényleg nem hülye, hogy PR és médiabohóckodással - értsd, kvázi agymosással - fenntartja a felszínen pár cégét, mert annyira működik, hogy nem csak műszaki és természettudományos analfabéták, de sajnos mérnök emberek is megkajálják balfasz ötleteit...