A vadak most már mindenfelé vannak (már presze ahol erdő van) nem csak abban a körben, ahol az ikonjuk jelzi. Sőt még egy másik tartományban, vagy konkrétan a térkép szélén kívül is(!) lehetnek és a vadász oda is elmegy értük. KÉP Így "realisztikusabb", csak sajnos a vadászat így jóval tovább tart és kevésbé hatékony, mert messziről kell a zsákmányt visszavonszolni a vadásztáborig. Utoljára szerkesztette: Amergin, 2024.06.17. 20:44:07
Kint az új patch: 0.7.975
Sajnálattal olvasom. Kár hogy így működik, rontja a játszhatóságaot, és a játékélményt is ha ilyenekkel kell szarakodni. De jó tudni, akkor ezért nem mindíg működik a piac. Sokkal beljebb nem vagyunk ám, számszerűsítve kellene tudi mi az ami jó, mert így továbbra is az lesz, hogy jónak tűnik mikor lepakolod, de a játék majd eldönti tényleg jó-e.
Én egy központi piacsal szoktam operálni, mert az ahhoz közeli házak képesek eljutni tier 3-ig, és igazából nem is kell több. A magtár, raktár mindíg közel van, de a tűzifa mégis sokszor beragad, szóval vanannk kétségeim, hogy tényleg így van-e, illetve mindnere érvényes-e nem csak a bogyóra?
Villámcsapásban, majd az épülettűzben 16 emberem (szinte csak nők) haltak meg. A férfiak ugyanis banditákat hajkurásztak épp a térkép túlfelén...
Másik: egy videóban láttam, hogy a piaci bódék áthelyezése nem csak egy látványelem, van jelentősége. Ha csak egy központi piacot csinálunk, akkor a nagyon messze lévő olyan termelő egységek (mondjuk például egy bogyógyűjtő) nem tudja mindig úgy ellátni a bódéját, mint ahogy kellene. Vagy nem kell akkor megengedni, hogy bódét állítson (a magtári munkások terhelése nő meg ebben az esetben), vagy olyan mikro piacot állítunk fel, ami nagyon közel van a termelő helyhez és oda helyezzük át a bódéját (leellenőrízzük, amikor bódét állít, hogy ott állította-e fel és ha nem, akkor áthelyezzük oda mi magunk). Magtár, raktár a piac szempontjából szintén "termelő hely", ott is számít, hogy mennyire van közel ahhoz a piachoz, ahová a bódéját állítja. Utoljára szerkesztette: Amergin, 2024.06.07. 11:06:05
Sziasztok. A játék nekem eddig egész jól ment,már amikor játszottam vele. De tegnap olyan dolog fordult elő hogy ha az egyik épületből az oda rendelt családot ki vettem,akkor eltűntek,ugyan annyi családom maradt,de nem jelentek meg a nem dolgozó családok közt,kicsit eltoltam a dolgot,kevés a ház és építeni akartam,de nem volt szabad családom,gondoltam kiveszem a favágásból az egyiket majd ha felépíti házat vissza rakom,csak hogy ki vettem és eltűntek,nem tudom visszarakni mert nincs szabad,próbából ki vettem még két épületből családot és ugyanúgy eltűntek.
Nem csak a kaja, igazából minden nyersanyag aránytalan. Nem csak a realisztikusságot tekintve, ez a játékmenetet is elrontja. A lelőhelyek gyorsan kimerültek. A fák OK, hogy elfogynak, ha felépült egy falu, de az vicc, hogy az íjkészítés, vagy a pajzskészítés miatt kelljen tarolni, amit egyébként egy házba hordanak be! Jó hogy lehet fát ültetni, de a játék pár évig tart, fakivágás, meg évtizedek múlva lehetne. Tökéletes nem lehet, egy tartomány eleve túl kicsi a valós méretéhez képest, de ésszerű balansszal jó is lehetne.
Nekem meg az tetszik, hogy 5 db bokorról, vagy 5 db kiskertből több kaja jön, mintha bevetem az egész tartományt. Ja nem! Utoljára szerkesztette: uwu2020, 2024.05.26. 12:00:32
Még pár dolog. Tetszik, hogy a jó termőterületek most már 100% környéki termékenységűek alapból és hogy alig kell ugarolni ezeket, mert ha mást vetünk oda következő évben, akkor az is jól terem, meg az eredetileg vetett termény is visszatöltődik valamelyest. Nem tudom mennyire érthető: ha búzát vetünk 100%-ról, utána az lemegy mondjuk 60%-ra, következő évben tehát nem búzát vetünk oda, hanem mondjuk árpát termelünk ugyanott, majd (bár nem pihentettük a földet) de újból termelhetünk ott búzát a harmadik évben mondjuk 80%-os termékenységgel. Most csak úgy nagyjából és fejből írom ezeket, de ilyesmit tapasztaltam. Persze folyamatosan csökkennek a számok és a végén ugaroltatni kell majd, csak ez sokkal ritkább lett e miatt.
Amikor becsap a villám és tűz üt ki, eddig nem láttam, hogy annak áldozata lenne. Most viszont volt egy tűz, egy család három tagja halt meg, amikor leégett a házuk, el kellett temetni őket. Nem gondoltam volna, hogy ezt is megcsinálják, tetszik!
Kereskedés: igen, mindent magunknak éri meg megtermelni, amit csak lehetséges. Pénzt szerezni stabilan faalkatrész eladásból lehet, ahogy nézem (bizonyára szerszám eladás is ugyanígy működik, csak nekem most nincs vasérc lelőhelyem, hogy kipróbáljam). Ráadásul nem szükséges kereskedelmi utat se nyitni, mert anélkül is megy az eladás. Próbáltam pajzsot is eladni (ahhoz kereskedelmi utat kell nyitni, ami pénzbe kerül), volt is pár 10-es nagyságrendú eladásom még az elején, de utána ez megállt és már ÉVEK óta nem adtam el egyet sem! Szóval abból stabil bevétel nincs, nem éri meg áldozni rá.
Eddig kellett a posztóvért a sereg felszereléséhez. Most már ott tartok, hogy elkezdem majd gyártani a láncvérteket és így a posztóvértek felszabadulnak, eladhatóvá válnak. Kíváncsi leszek, hogy ha nyitok annak is egy útvonalat, vajon lesz-e eladásom belőle, vagy úgy járok majd vele, mint a pajzzsal... Utoljára szerkesztette: Amergin, 2024.05.25. 23:25:13
Tapasztalat a földművelésről. Kb. 13 M nagyságú földet művelek. Augusztus 1-én kezdtem a betakarítást (összes föld termett és két parasztház volt rá, vagyis 16 család + 4 ökör). Szeptember 2-ra végeztek a betakarítással (a termény behordása is benne van ebben). Szántani tehát ekkor kezdtek el, most 1 M földet hagytam ugaron, tehát kb. 12 M földet kellett bevetni. Ezzel az embereim november 8-ra végeztek, ekkor vetette el az utolsó emberem is a magot. Vagyis, ha elfogadom, amit a játék ajánl, hogy nem kell ide korai betakarítás, hanem szeptember 1-én kezdik el a munkát, akkor nem végeznek december 1-ig (amikor ugye minden munka leáll). Pontosabban lehetne úgy csinálni, hogy végezzenek, csak akkor nem tudnak akkora területet bevetni, mint amekkorára a kapacitásuk meg volna (kevesebb területet kellene kiadni nekik művelésre).
A korai aratással valamennyi veszteség ér, hiszen a termények még nincsenek 100%-on, de ha meg megvárom a 100%-ot, akkor meg következő évben valamennyivel kevesebb termésem lesz. Kérdés: vajon melyik esetben járok jobban, mikor terem összességében több?
Az almafákról: lehet vele próbálkozni de szerintem nem sokat ér, ha a kaja mennyiségre megyünk rá, akkor nem éri meg elpazarolni rá egy fejlesztést, a bogyóhely megduplázása sokkal több élelmet jelent, inkább azt éri meg fejleszteni. Most próbáltam az almafákat: kb. 130 fám van, a bogyóhely meg csak sima 64 mezős. Jelenleg a 6 év novemberében járok, a fákat a 2. év végén a 3. év elején ültettem, tehát már elvileg kifejlődtek és az ez évi szüret már megtörtént (november ugyebár). Most a raktáramban 152 bogyó és 0 alma van. A piacon lévő készlet: 63 bogyó, 63 alma.
A mézet a legújabb patch óta nem próbáltam (már nincs fejlesztésem kipróbálni ebben a játékban), akinek van tapasztalata megírhatná van-e értelme, hoz-e annyi élelmet, hogy megéri rá ellőni egy fejlesztést vagy sem.
Nem teljesen ok amit írtam. Kell az a kereskedelem, még ha béna akkor is. A játék végén mindenképp. De a házakba telepített cégeket át kell gondolni. A lehető legmagasabb szintű önellátást érdemes célozni.
Kipróbáltam pár dolgot. Úgy tűnik semmi sem elég jó a kereskedelemben, nem éri meg exportra gyártani olyan terméket ami házban készül. Teljesen felesleges a cipő, meg a legtöbb fegyver és ruha is, nagyon lassan termelődik, sok ember kell hozzá, és alig hoz valamit. A páncélt nem próbáltam, a lemezpáncél az lehet hogy jó, mert nagyon drága, de nagyon sok dolog kell hozzá, és mivel sört készíteni kötelező, pont akkor lehetne belőle pénz, amikor már nem kell.
A házban gyártható dolgok közül, kizárólag a szálfegyvereknek, meg a sörnek van értelme (az sem exportra, hanem mert kell és kész), a többi ház lehet tyúkólas meg zöldséges. Farmolni kötelező, mert a cserzett bőr mellé kell a vászon, meg persze a sör, hogy lehessen fejlődni. Az önellátás e-téten kötelező, az importot el kell felejteni, az csak 2 peccsel ezelőtt működött. Szerintem ez így sokkal szarabb, de mindegy.
A tüzifa az elején jó, épphogy lehet fedezni vele 1-2 zöldségfarm és tyúkól telepítését, de sok pénzt ne várjál belőle! A nyersanyagok és közbenső termékek alkalmankénti axportja jó lehet, kérdés megéri-e ezért ellőni egy fejlesztési pontot. Szerintem nem, amiből nagyon sok van azt úgyis megéri kinyitni enélkül is.
Ez a játékmódokra is rányomja a bélyegét. Mivel a kereskedés jelentéktelenné vált, bandita táborozni kötelező, abból lehet szerezni egy kis pénzt az elején a gazdasághoz is. A békés játékban meg mindegy, ott nem baj ha lassú a fejlődés, akármit is csinálhatsz. A foglalgatós mód a zsoldosokról szól, felesleges is a fejlődés, főleg nehéz fokozaton kell úgy játszani, mintha nem is lenne falud. Most szerintem a "borotvaélen" játékmód a legjobb, ott mindennel kell egy kicsit foglalkozni. Utoljára szerkesztette: uwu2020, 2024.05.24. 08:56:46
Direkt még nem próbáltam, de szoktam eladni, mert gyorsan gyűlik és 2 arany elindítani. Ha bele gondolsz mennyi ember dolgozik csak azért hogy legyen lóvé, nem biztos hogy hülyeség. Ha van erdős rész a királyi út mellett, körberakhatod a kereskedőt tüzifással, meg kell egy raktár, és bem kell felesleges dolgokat gyártani.
akkor te ilyen több százas ezres nagyságrendben kereskedsz gondolom ? :))))) de ennek mi értelme? szerintem azért akad be mert túl van terhelve a rendszer.
Akkor a megoldás a tűzifa:D Annak mindíg 1 az eladási ára, ráadásul 2-ért lehet megnyitni, és rengeteget lehet belőle csinálni, csak nehezen megy ki.
cserélgetni kell az eladásnál a cuccokat. nem lehet dömpingben eladni mondjuk pajzsokat mert lemegy az áruk. én alapból nem adok el ilyen 60 darabokat csak kevesebbet, és váltogatom hogy mit adok el. ha túltermelés van akkor egyszerűen leállítom a termelést.
Volt pár beragadós időszak, mégis sikerült nehéz fokozaton végigcsinálni a banditás játékmódot. Használtam a load/save csalást, kellett a pénz. Egy-egy hónapig szokott tartani, mikor nem jut árú a piacra, annak ellenére, hogy van készlet, azt muszály volt áthidalni, mert egyébként megoldhatatlan, és elmennek az emberek.
De nem tudtam ám sokat csalni, a banditatáborból lehet pénzt küldeni a tartománynak, és mivel már volt egy kis alap a saját kasszába, küldtem is. Azt írja a legközelebbi tartományba küldi. Hát a nagy lófaszt. Gondoltam segítem a kezdő tartományom, és küldök ezt-azt a szomszédból, ezért belaktam azt is. A banditatáboros pénz innentől kezdve kizárólag az új tartomyányba ment! Gondoltam nem baj, akkor veszek ott cuccokat, és átküldöm, de a nagy lófaszt ez a funció sem működik. Elvileg az öszvéres kis épülettel lehet cserélgetni, mindkét helyen votl benne öszvér és ember is, mindkét helyen beállítottam a cserét, már az is fura, hogy ha az egyik helyen beállítom, miért nem látszik a másikon, de a legfurább, hogy nem történik semmi. Semmire nem mentem a 2. tartományommal egy idő után nem is foglalkoztm vele.
Kérdésem is lenne. Tudja valaki mivel lehet leghatékonyabban pénzt keresni? Szoktam exportálni dolgokat, de nem jöttem rá miből jön sok lóvé. Régen a cipőgyártás, pajzs gyártás, íj gyártás is jó volt, most elég béna. Nem tudom mit kéne csinálni ha csalás nélkül akarok játszani.
Hali. még ugyan nem tartok ott (új játék az új peccsel) de van-e már tapasztalat hogy az állatkereskedés (juhok) működik-e? úgy értem hogy az export/eladás ? Mert az előző játékomban importáltam 6 példányt, de annyira elszaporodtak hogy voltak már 27-en és az istennek sem sikerült eladni belőlük! :)) mert ha ezt nem javították akkor felesleges egy fejlesztést elpazarolnom a szaporodásra. köszi
Az, hogy mekkora területet tudunk megművelni attól is függ, használunk-e időgyorsítást!! Az első (vetési) évben nem használtam, csak 1 területet hagytam ugaron (a 14 területemből), mindet bevetették.
A második vetés előtt biztonsági mentést csináltam: 2 területet hagytam üresen, de használtam időgyorsítást és NEM végeztek (szeptember 1 - november 30 között). Visszatöltöttem, 3 területet hagytam üresen, megint pörgettem az időt (a legmagasabb fokozaton) és újra NEM végeztek. Megint visszatöltöttem, most már "picit nehezteltem", 4 területet hagytam üresen! És........ ÚJRA csak NEM végeztek! Na mondom,a kúrva anyádat, akkor most csak 2 területet hagyok üresen ismét, de ezúttal NEM fogok semmilyen időgyorsítást használni, úgy csinálom, mint eredetileg, legelsőnek csináltam. Kivárom, rohadj meg! És??? MŰKÖDIK, VÉGEZTEK A SZÁNTÁSSAL , VETÉSSEL, MÉG MARADT IS PÁR NAP DECEMBERIG!
Kiégek. Eszméletlen. Nem tudom minősíteni! Utoljára szerkesztette: Amergin, 2024.05.23. 11:58:07
Tegnap kezdtem egy új játékot. Az előző zökkenpmentesen ment, most megint bragad a tüzifa és a kaja, nem jutnak el a piacra. Sajnos továbbra is véletlenszerű van-es szálítás, vagy nincs, szerintem az új játék meg a remény az, ami marad a játkosoknak, ebbe nincs beleszólásunk. A kereskedés az egyetlen amit ezzel a peccsel helyre raktak, az legalább működik megint.
Pedig mindkét játékban hasonlóan van felépítve a falu, a piactól mérve mex 1 ház távolségra van magtár, raktár, fel is van töltve. A tüzifa, bogyó forrása is mindíg nagyon közel van. Nem tudom van-es értelme (szerintem nincs, mert úgy tűnik csak a régiók közt visznek árút), de babonából szoktam öszvéreket is venni; a játék végén nem tétel, hogy sok öszvér legyen, mégse mozgatják az árút. Ökrökkel is jól állok, bár csak a rönköt mozgatják, meg szántanak. Ökörből is van sok, a favágókank, fűrészüzemeknek, tanyáknak ráadásul van saját is. Utoljára szerkesztette: uwu2020, 2024.05.23. 07:50:14
van ott egy korai betakarítás kényszerítése opció (ha a termőföldre klikkelsz) az ne legyen kipipálva. lehet nálad ki volt és azért kezdték előbb ?
Az új patch-ben a termények szeptember 1-re érnek be 100%-osan, így értelemszerűen akkor kell elkezdeni aratni, hiszen ez a valóságban is így van. Ja, nem. A valóságban a hülyék valamilyen rejtélyes okból kifolyólag már júliusban elkezdenek aratni. Érthetetlen, hogy mi viszi rá őket erre...
Nem tudom ennek hatása-e, vagy csak véletlenül elkerülnek a bugok, de most játszható, újra működik minden.
Még egy javítás, zsoldos nem spawnol mindíg, ahhoz szerencse kell, úgyhogy ha már van sok pénz, nem szabad gondolkozni felvegyük-e ha látunk erős csapatot.
Helyesbítek a csalással kapcsolatban. Mindegy milyen falu, meg hogy mikor kezdjük. Ha leverjük a kijövő banditákat ,és mentünk, még mielőtt bemennénk a faluba, visszatöltésnél mindíg spawnol új falu, meg zsoldos. Így az első falu után láncba addig lehet őket szedegetni, míg elég influence nem gyűlik össze a győzelemhez. A győzelem nem lesz kérdés, mert ez tömyénytelen mennyiségű pénzt és zsoldost jelent.
Ha már lúd legyen kövér. ezzel acsalással megcsinálom a "zsoldoskapitány" küldetést is:) Egyébként mikor a changing fokozaton csináltam, nem akartam csalni, csak így sikerült, közbe jöttem rá, hogy ez valószínűleg az. Eleinte úgy tűnt szerencsém van a banditatáborokkal.
Azt hiszem challanging nehézségen vagy lehetetlen, vagy nagyon nehéz megnyerni a restorintg the peace küldetést. Megpróbáltam, és véletlenül belefutottam egy bugba, ami viszont segít, így kis csalással sima ügy, csak életbe kell maradni, mert kb. 300 nap azért valószínűleg rámegy. Elképzelhető, hogy hamarabb is meglehet, mert én erre az ellenség 2. terület foglalásánál jöttem rá, és nem tudom hány napnál volt az első.
Nem vagyok benne teljesen biztos, de azt hiszem erről van szó: Mikor ez ellenség foglalni indul mindig spawnol bandita tábor. Fel kell szedni gyorsan úgy, hogy legyen olyan mentés ami a banditák legyőzése után, de a tábor kifosztása előtt van. Ezt visszatöltve spawnol még egy banditatábor, meg zsoldos is. Tehát minden alkalommal a visszatöltéssel +1 tábort kapsz. Ez végtelen influence-t + végtelen pénzt + végtelen zsoldost jelent. Persze a foglalókat le kell verni, de ha összegyűlik 4000 influence be lehet húzni az ellenség mindkét kezdőhelyét is egyben. Az utolsót nagyobb sereg védi, de így zsoldosból is többet lehet felvenni. Én 5 csapat (13 egység) zsoldossal indultam neki a végén, így nem nagyon kellet taktikázni csatában.
Ha valakit érdekel a "kihívás elfogadva" achivement, és nem riad vissza egy kis csalástól, így sima ügy. Az azért még valószínűleg kell hozzá, hogy beelőzzük az ellenséget az első falunál, ez mondjuk annynira nem könnyű, de a 2 ökrös kezdéssel, amit egyébként itt tanultam, meg lehet csinálni, ha favágó + fűrészüzem + 5 ház után rögtön manor-t építünk. Utoljára szerkesztette: uwu2020, 2024.05.20. 13:22:31
Azt vettem észre, hogy ha van házakban készülő élelmiszer, az kiüti a többit. Ez úgy néz ki a gyakorlatban, hogy a házak nem kapnak a sokféle kajából, max. 1-2 házhoz jut el, és a fejlődés megáll. A peccs óta több játékot elkezdtem, egyet fejeztem be, de úgy tűnik ez mindig így van. Az is lehet, hogy a mennyiség miatt, nálam zöldségből és tojásból nagyon sok tud lenni, és a piacra nem jut el se a bogyó, se a kenyér, a hús meg végképp nem.
Kaját eladni nem merek, egyszer próbáltam, hogy mindenből kb. ugyanannyi legyen, hátha így egyenletesen jut el a házakhoz, de ezek inkább éhen döglenek, egy idő után csak abból esznek amiből van több száz, vagy akár több ezer adag.
Kérdés, hogy próbálta-e valaki az almaszedést? Ez is házban termeszthető, de kell hozzá 1 fejlesztés. Nem használtam még, mert egy almáskert 50 arany. Ha ebből is ilyen sokat lehet gyűjteni, vagy csak simán úgy működik a játék, hogy ház-piac közt jobb a kapcsolat, mert nem kell szállítani, valamelyik megoldhatja az anomáliát, és végtelen fejlődés érhető el.
Normal fokozaton ez nem fog problémát okozni, mert a játékot hamarabb meg lehet nyerni. Legnehezebb fokozaton viszont hamarabb okoz gondot (kb. azonnal) és emiatt játszhatatlan.
Elkeztem sisakot és páncélinget gyártani kiváncsiságból. Bár szerintem ez szimplán csak kozmetikai megjelenés , nem vagyok benne biztos hogy bele lenne a játékba írva hogy ez milyen bónuszt ad az egységeimnek...Valakinek van erről tapasztalata?
sarló kemény fás szár, kasza fű vagy nagyobb területek, gabona mindkettő
Manapság már elég túlhaladott, de utánaolvasva, igen a kaszát állati takarmányok betakarítására használták, míg a sarlót gabonafélékre mint búza és árpa... Belegondolva tudja fene, lehet akkoriban erősebb szárú növények voltak, a fém meg sokkal pocsékabb minőségű és egy kasza azért elég nagyot fog. Több helyen előnyként írták hogy a sarlónál az egyik kéz szabad volt, lehet hogy a a búzamező is jóval gazosabb volt mint amit mi ismerünk, ezért megfelelő magasságban összefogva már csak a haszonnövényt fogta, és sarlóval vágva a talajszinten ha megrázta azt már csak a haszonnövény maradt a kezében.. ...ötletelve az olvasottakból. Utoljára szerkesztette: b-type, 2024.05.16. 18:00:25
Mellesleg legnehezebb fokozaton lehetellennek tűnik a játék, elég ha 1x valami beragad, és véged. Ráadásul az AI iszonyú pofátlanul foglal. Addig sikerült eljutni, hogy banditatáborok felszedésével, meg zsoldosokkal megakasztottam minden foglalását, enyém lett minden a kezdő területén kívül. De aztán az én kezdő területemet támadta. Influence sem volt elfoglalni az ő területeit (4000 kéne hozzá), ráadásul zsoldos már nem spawnolt. A gazdaság meg akkora fos volt a beragadó tüzifa, meg a nem működő zöldségesek miatt, hogy 3 év alatt egy pajzsot sem sikerült legyártani, ugyanaz az 5 munkásom volt, amivel kezdtem, meg egy csomó épület.
A pecs óta a normal túl könnyű lett. Illetve inkáb a szerencsén múlik. Most játszottam egyet. Mivel spawnolt sok bandita sok pénzem volt. Az ellenség első foglalását megakasztottam, így lett nekem is két tartományaom. Összegyűlt 4000 influence csak falubó, felvettem az összes zsoldost, és 800 nap alatt vége lett.
Nem volt idő kifejlődni. Mindne a bandita falukon, meg a spawnoló zsoldosokon műlik, ami random. Építkezni nem is kellett volna semmit. Pedig a fejlődés is jól ment, az első évbe vetettem, második vetésnél már 2 farmom volt 18 mezővel. Utoljára szerkesztette: uwu2020, 2024.05.16. 16:42:04
Leszögezhetjűk, hogy nem realisztikus. Ha falusi vónék, télen, mikor kurvahideg van, bizisten elmennék a szemközti ház mögé tüzifáért, főleg ha ingyen élvihető és van ott 3 évre való. Ezek a nyomorékok meg inkáb megfagynak.
Egy jó próbálkozás sztem, nyilván vannak hibái...de mivel ez az egyik kedvenc játékkategóriám, gyakorlatilag az összes megvan, ami nincs az kívánságlistás. Mindegyiknek van hibája, vagy nem ezt kínálja. Bőven jó vétel, ...és a realisztikussághoz az is hozzá tartozik hogy nem feltétlen metropoliszban kell gondolkodni, mivel nem is volt jellemző, és a nagyobb település nagyobb problémalehetőség. ..és egyébként használtak sarlót is, legalábbis első keresésre találtam ilyen 14. századi képeket.
Azért ne felejtsük el, hogy a srác eddig egyedül csinálta a játékot...
El kellene felejteni ezt a legendát. Ha van egy kis időd, majd nyomj rá egyszer a főmenüben a készítők opcióra, bonts egy sört, dőlj hátra és kezdj bele egy 20 dekás zacsi szotyiba. Az egész "egyedül szögelgeti hét éve" sztoriból talán annyi az igaz, hogy ő az ötletgazda és talán néha ír is néhány programsort. A nagy hájp után, már kezd lehervadni a mosoly a sok impulzus vásárló arcáról és egyre inkább kiderül, hogy a király meztelen. Ez az egész bug-halmaz egy raktárszimulátor, semmi más. Az ára meg alulról közelít jónéhány tényleg játszható befejezett játék árához.
Nézd én nem tudom felétek hogy művelik a földet,de felénk a szántóföldet sosem ássák fel. A szántóföldet fel szántják ekével,ekébe meg ökröt lovat vagy embert fognak be,attól függ milyen a terepviszony. Mellelseg még a 80-as években is lehetett látni hegyen olyat hogy az eke elé ember volt be fogva. Kiskertet vagy a fólia sátrat felássák,szántóföldet még életemben nem láttam fel ásni. Amikor kivágtak egy erdőt vagy bozótost és szántóföldet csináltak belőle,akkor felásatták a parasztokkal,de nem minden ősszel. Nagyszüleim még az uradalomban dolgoztak,nagyapám ha még élne 118 éves lenne,9 éves korától dolgozott.
Realizmus: amikor építenek valamit és előtte alapot ásnak, vagy amikor a halottakat temetik el, akkor az embereink hajlandók ásót használni. Ha viszont a szántóföldet kell felásni ősszel (amihez tényleg ásó kéne), akkor viszont már nem ásóval, hanem kapával "ásnak". Vajon miért nem lehetett az ásó mozdulatsort oda is betenni, ha már az úgyis meg van csinálva? A kaszával ugyanez a helyzet, nem kaszálnak, csak sarlót használnak, holott a XIV. század előtt már több száz éve használták a kaszát a parasztok Európában. A 7 év alatt meg lehetett volna csinálni ezt. Csak persze ha a realizmus a cél... Utoljára szerkesztette: Amergin, 2024.05.15. 23:40:43
Némi balance nem ártana, a zsoldosság gáz, spawnol néhány az elején aztán semmi. Meg a szállítást kellene valahogy működőképessé tenni, nem jó, hogy nincs ráhatásunk, csak várhatjuk, hogy a nyomiknak aszükbe jut megfogni dolgokat és elvinni, ahova kell. Meg jó lenne ha egyáltalán működnének a dolgok, legutóbbi játékomban a zöldségfarmok 2 év alatt semmit sem termeltek. Próbáltam játszani legnehezebb fokozaton, de ezzel a váltuzattal nem hiszem, hogy lehet. A tüzifa is rendszeresen beragad, hiába lenne elég. Könnyebb fokozaton azért lehet játszni, mert a beragadó, nem működő dolgokat általába ki lehet váltani, csak időbe telelik, nem dől össze a világ ha nem megy zökkenőmentesen, és bontani kell a bugos szarokat, meg a zsoldosokra se vagy annyira rászorulva.
Igen, barkács szakkörrel megoldottam, "leromboltam" azt a szántóföldet és kijelöltem kicsit másabb határokkal ugyanoda ám úgy, hogy az a rész már ne essen bele, ahol állandóan beakadt az ökör és voilà, működik. Nem akad már el, hanem felszántja. Mindennel próbálkoztam már kínomban de semmi nem segített csak ez. Egyébként minden parcellámat eleve úttal veszem körül és mindet 1M nagyságúnak jelölöm ki. Utoljára szerkesztette: Amergin, 2024.05.14. 21:14:38
Írtam az előző oldalon: "Egy megjegyzés azért a földhöz. Ha a föld nem normális, hanem, amolyan "oda jó lesz az, jó lesz" méretű, akkor ha ökröd lesz, az ökör nem tudja 100%osan/normálisan felszántani a földet, és még előre jósolt 100%os hozamnál se lesz elég sok aratni való. Én úgy szoktam, hogy téglalap alakú földterület veszek a földműveléshez, ami köré utat építek, de úgy, hogy a farmtól úgy juttassam el oda az ökröt, a földig, hogy ha szántja, a téglalap alakú földet körülvelő úthoz egy pici útról juthasson be egy másik mellékútról, és pont a föld közepére egy kis utat építek, azért, hogy ezzel az ökör PONT középen érkezzen be a szántani való földre, majd a tökéletes 90 fokos szögekben bezárt földön akár majdnem 100%osan szántsa azt fel! (Remélem érthető! :D) A föld mérete nálam kb. 0,7 Morgen."
Korai hozzáférés, átlagos állapotú. Ez persze nem garancia rá, hogy egyszer jó lesz. Próbáltad lebontani, és kicsit más hatáevonallal újra vetni?
Az ökrök szántás közben állandóan elakadnak a parcella egyik végénél, mindig ugyanott és nem mozdulnak. Nem lehet befejezni a szántást így. Húzza bele a f****t aki ezt a játéknak nevezett bugtengert így, ebben az állapotban kiadta.
Ez a kettő kb. ugyan azt jelenti, ezért a vagy szó értelmetlenné teszi a kérdést. Ha helyette és-t akartál írni, akkor a válasz igen.
Ez a két ökrös kezdés tényleg jó, meg hogy az istálót a fűrészüzemhez kell mozgatni, rengeteg időt lehet spórolni, köszi.
Mondjuk a mostani játékomba az a legjobb, hogy közel vannak egymáshoz a nyersanyagok, ráadásul művelhető a terület. Nagyon nagy cumi, ha valami béna random területen kezdesz, szerintem a játék megköveteli, hogy addig töltögess, amíg jót nem kapsz.
Legnehezebb fokozaton most nem haltam ki rögtön, az talán könnyebb lett. Viszont tier 2-ben nem kapok lándzsákat meg pajzsokat. Ez eddig is így volt? Így most először nem a templom kell, hanem a manor, hogy tudjak felszedni lóvét. Viszont így csúszás lesz, mire meglesz a templom sok idő telik el, első évben tutira nem lehet vetni, pedig művelhető területem van. Valami tipp esetleg ehhez? Mi a legnagyobb cumi ha ezen a fokozaton játszok? Mikor legutóbb próbáltam elégedetlenkedni kezdtek azonnal, és gyorsan be is buktam. Mikor jön az első horda gyujtogatni? Gondolom az legneccesebb.
jól mennek a dolgok? nem lehet, hogy banditának álltak?
Azt magyarázzátok már el nekem, hogy ez mitöl van? Van 7 családom összesen, a bal felsö sarok 1 szabad család és 6 "kötött" család van, de az épületekben csak 4 családot látok. Hova tünt az a maradék három család? 1 van a cserzömühelyben, 1 a vadászkunyhóban, 1 a favágótáborban és egy a templomban. A többi hova tünt?
Is-is, a sok építkezést gyorsítja meg jelentősen és igen, a fűrészveremnek dedikált ökör kell, amikor épp deszkára van szükséged (mert egyébként csak az építkezésekre rohangál állandóan meg a favágónak hordja a rönkét a favágó táborba). Még egy jutott eszembe: mindenhol azt mondják, hogy rendeljünk ki az ökör mellé egy családot hajcsárnak, mert jobb lesz a szállítás tőle, ami igaz is, DE csak már akkor, amikor van egy csomó emberünk és nem hiányzik sehonnan ha kiveszünk egyet, hogy ökröt hajtson. Az elején még, amikor alig van emberünk és sakkozni kell, hogy kit hova tegyünk nagyon károsnak tartom ezt, mert az ökör enélkül is elmegy mindenhová (legfeljebb néha várni kell picit, amíg "vezető jön"), de az a család nagyon fog máshonnan hiányozni, ami viszont talán fontosabb lenne. Érdemes az ökör istállókat a favágó tábort meg a fűrészvermet egymás szomszédságába tenni pont e miatt. Ha áttelepül a favágó tábor ezek is menjenek vele, ezt javaslom. Utoljára szerkesztette: Amergin, 2024.05.13. 20:32:57
mire kell a második ökör? az elején nem elég ha egy van? be kell rakni a fűrészüzembe, vagy a favágóhoz? vagy csak legyen kettő ne pedig egy? az értem, hogy a harmadik a tanyára kell.
Sikerült már vkinek piacra dobnia az almát? Egyszerűen se el nem hozzák, se nem árulják. Totál bugos.
Majdnem 1448 lakossal az időgyorsítás elég érdekessé válik ...
Eddig nem is tudtam, hogy a kis bódékat lehet rakosgatni a piacon egyikről a másikra. :) Mondjuk, max szépészeti plusz, ettől még az a trading post rendszer és a betakarítás ekkora városnál egy marha nagy katyvasz.
Az első év végére, februárra (ugyanis márciussal indul el az ÉV a játék naptára szerint és nem pedig januárral...) meg kéne építened a KŐ templomot (tehát a fa templom upgrade-jét). Ez meghúzná az elismertséget és folyamatosan költözne befelé a nép a faludba. Közben persze mindig legyen szabad ház, ahová beköltözhetnek. Ha van ember, van miből kijelölni specialistákat (kovács, asztalos ezek kellenek a lándzsához és pajzshoz). A piac, kút, magtár, raktár, favágótábor, vadásztábor, gyüjtögető-kunyhó megépítése után rögtön a fűrészverem jöjjön és azonnal készíts 2 deszkát és a kis istállót építsd meg majd rögtön rendelj még egy ökröt. Ha már odaérsz később, hogy elkezdesz szántani, akkor kelleni fog még egy ökör. Javaslom, hogy válaszd az indításnál a dupla kezdőkészletet, nagyon fel tudja gyorsítani kezdeti folyamatok lassúságát. Az első ősszel még nem, de a második ősszel már vetni kell, hogy legyen kaja a rohamosan gyarapodó népességnek. Ha közel van a parasztház a földekhez akkor 8 Morgan nagyságú földet tudnak (2 ökörrel - BÉTA!) biztonságosan megművelni. Egyszer sikerült 9-et is bevetni, de tényleg csak 1-2 nap volt már decemberig, akkor pedig leállnak a munkák, mindegy, hogy még nem fejezték be, amit csináltak! Hazamennek a munkásaink a földekről december elsején.
Most indult el a 3. év a játékban nálam (béta) és minden fel van építve, amit egyáltalán fel akartam építeni. 30 ház meg az összes épület, ami a gazdálkodáshoz kellhet. Az uradalom bővítése még nincs kész egyedül, de már az is épül.
1. nem csináltam se asztalos mühelyt, se kovácsot 2. kevés lakosom volt, nem volt miböl, illetve kiböl milicistát csinálni 3. elszámoltam magam a falu tervezésével és a mezögazdaságra álltam rá és kicsúsztam az idöböl, mire jöttek a banditák
A realizmushoz: senki ne higgye el a játéknak, hogy ha juhot tartunk, akkor az télvíz idején kint kóborol a havas-jeges földön és ugyanúgy "legel" (MIT??), mint nyáron. Mert hogy a játékban ez van. Amellett hogy nem nyírják télen a juhokat (és ezt a játék jól írja) istállóban tartják őket, takarmányt adnak nekik, szigetelik a helységüket, ám minden nap szellőztetnek is rájuk, továbbá rendszeresen 'ganézni' is kell alóluk.
Egyébként a birkapásztorok karácsonykor a Szentföldön sem tartják már kint a jószágaikat, mert azoknak már azon az éghajlaton is hideg van, nem hogy Frankföldön, Európában a hegyvidékes terepen. Frankföld - mai Bajorország, az Alpok hegyei között... (Jézus a legenda szerint istállóban született és jászolba fektették). Aki nem tudná: a jászol nagyobb állatok etetésére szolgáló, illetve takarmány tárolására is alkalmas vályú. Utoljára szerkesztette: Amergin, 2024.05.13. 16:34:12
3 év alatt hogy hogy nem tudtál miliciát állítani? én is kezdtem úgy kampányt hogy nincs 20 fegyver ajándékba. de aztalosműhellyel és kováccsal gyártottam nagy pajzsot éslándzsákat, így lett milíciám 1 év után.
Az alap épület csak egy ökröt tud fogadni, csak papíron kettőt. Fejleszteni kell, hogy ne szaladjanak el.. Elpusztult ökörrel még nem találkoztam.
Ha van harc, van bandita tábor is, tier II. gyorsan megvan (5 db ház.), az kell gyorsan. Ha megvan 10 lándzsást tudsz hívni, ami egyébként harcra nem jó, de be tudsz szaladni vele a bandita táborba lenyúlni a lóvét. A banditák kergetni fognak, de te csak szaladj tovább! A pénzből tudsz zsoldost felvenni (15 aranyért a looter is elég, ha éppen van), ezekkel legyőzheted a nyomdban lévő banditákat. Ezt addig kell ismételni, amíg össze nem jön 20 db lándzsás, mert azután már nem kell költeni zsoldosra. Ha csak drágább zsoldos van, az önmagába kifosztja a tábort és leveri a banditákat. Később ott lesznek a csatlósok is, 12 db, veszteség nélkül leveri a banditákat (mármint egyet). A banditatábor az egyedüli pénzforrás az elején, szóval kötelező ezt csinálni, és a saját kasszátt gyarapítani, hogy tudj harcolni ha kell. Később kapsz bandita támadást több csapatosat, de addigra azt már könnyű kivédeni, ha van a tartományba sereg, arra mennek rá, csak védekezni kell.
Arra esetleg valami okosság, hogy hogy lehet rávenni a piacot, hogy adja el amim van? Peccs előtt simán 25 aranyat befizettem, aztán vitték. Meg a tűzifa beragadás mitől lehet? Van egy csomó, de nem jut ez a piacon keresztül a házakig.
Én elkezdtem egy játékot a második térképen, ahol már banditák is támadhatnak (eddig csak a nyugis verziót próbáltam), hát mondanom se kell, hogy nem tudtam kiállítani milíciát, illetve zsoldosokat se tudtam felfogadni, így aztán a fosztogatók be is támadtak három év után, gyakorlatilag a falu 75%-át felégették, szerencsére a raktárak megmaradtak, viszont amit nem értek, felégették az istállót, egy ökör elpusztult, egy pedig elszaladt. 1. Hogy tudom az elpusztult ökröt "kivenni" az istállóból? 2. Építettem még egy istállót, rendeltem két ökröt, megérkeztek, de azon nyomban elszaladtak. Ez most hogy? Mert ugye ökör nélkül nincs szállítás, így építkezni se tudok és a rengeteg javításra váró épület meg ott áll, így viszont senki nem csinál semmit.
meg lehet állítani a pajzskészítést, nem kell lerombolni az épületet. jobb felül van egy sima "pause" ikon.azzal szüneteltetni lehet a termelést. de ez bármelyik manufaktúra üzemnél is meg tudjuk tenni(leállítva a termelést)
A peccsig nem volt soha összeomlásom. most bezzeg 4x is! :((((((((((
Érdekes peccs. A tűzifa beragad, a kereskedelem el se indul. Zsoldosok továbbra sem spawnolnak, esetleg haszontalan íjászok. A pajzskészítés veszélyes, egyetlen pajzskészítő pótolhatatlan mennyiségű deszkát használ, és csak bontással lehet leállítani. A rngeteg pajzsot persze eladni nem lehet, a kereskedők miatt. Nem tudom mi lett jobb. Végig pörgettem egyet addig, hogy egy tartománya maradt az ellenfélnek, de nem fogom szívatni magam az utolsó csatáig, úgy hogy alig jön benne a lóvé.
Újabb szépség jön hamarosan: Utoljára szerkesztette: AnuluWork, 2024.05.12. 10:47:59
A bétáról: sikerült a kereskedelmet tönkreb@szni. A túl könnyűből átment szopacsba. Olyan régióból indultam, ahol nem volt se agyagból se vasércből gazdag lelőhely, vagyis ezek állandó eladásából (mélybányászat) nincs stabil bevételem, viszont stabil kiadásom lesz a vasércre, amíg fel nem szerelem a seregemet fegyverrel, vagy ha nem akarom a fegyverkovács fejlesztést kihúzni (és nem akarom), akkor meg a páncélokat, sisakokat meg kell majd venni egy az egyben, teljes áron. Az őserdők sírnak, mert csak pajzsot tudok eladni, hogy bevételem legyen, így masszív erdőirtásra vagyok ítélve, de ezt meg alig veszik. A vasérc 8 ezüst, a vastömb 9, az ezekből esetleg előállított szálfegyvert szintén 8 ezüstért tudnám eladni, vagyis csak azért dolgoznék, hogy 20 kiló legyek, persze csak miután kicsengettem a kereskedelmi útvonal megnyitásához szükséges 400 ezüstöt. Mi a f@szomból, he? Ja és mindez úgy, hogy mind a két kereskedelmi fejlesztés meg van. Kapják be...
Tapasztalat? Most fogom elindítani, nekem eddig a legszembetűnőbb probléma, a harmatgyenge íjjászokon kívül, hogy van egy beragadt zsoldoskifizetésem, minden hónapban von 15 aranyat. :)
Ne fuss! Mindig oda lehet érni, ha időben indítod amid van. Ilyenkor az alsó csík lassabban csökken. Ha az szinte semmi, alig sebzel, a morálnak sanyi, és döglenek, mint a légy.
Érdemes a formációkkal szórakozni (shield wall, pajzs, ami több védelmet ad, viszont kevésbé sebzel, de elbírsz nagyobb túlerővel is, ha te vagy fittebb, stb.), ill. ameddig nem javítják, mellőzni az íjászokat. Totál feleslegesnek érzem őket.
Ezért csodálkoztam. Ha feloszlatod őket, ameddig nem fullos az egységszámod, eddig simán jöttek. Közben a báró is felfogadhat, stb., olyankor van, hogy már csak a semmilyeneket tudod felfogadni.
Az új patch hozza majd a király hadseregét, új páncélokat, stb. Érdekes lesz! :) Utoljára szerkesztette: AnuluWork, 2024.05.11. 10:51:53
szerintem az a baj hogy amikor kihívod a milíciát a harctérre akkor alapból futában közlekednek a gyülekező pontban. ha ezt nem állítod át és így mész a banditák felé teljesen elfáradnak és azért veszítesz mindig. én azonnal átállítom gyaloglásra az egységet ha már összegyűltek a ponton.
van peccs! igaz azt mondja hogy nincs teljesen letesztelva de még is. előőtte érdemes lementeni a save mappát!
bocs dordítóval: - A Hildebolt követeléseinek aránya - A híres „None” emberek, akik nagy számban szaporodnak és nem hajlandóak munkát végezni. - Az eltömődött kereskedési posztok - A játék megrekedt az összefoglaló képernyőn a győzelem/játék vége után. - Nagyon gyenge íjászok sebzése - A nem hatékony fűrészárkok, amelyek szintén kiváltották az „általános tároló tele” problémás bannereket. - Problémák az optimalizálással a nagyvárosokban (itt még van mit dolgozni) - Hatástalan piaci kínálat - Problémák a gazdálkodással, például a télen eltűnő termés és a nem hatékony betakarítás. - Túl kemény túlkínálati/alulkínálati rendszerek - Az emberek és/vagy a jószágok hajléktalanok maradnak, még akkor is, ha van lakóhely a településen. - Túl magas sörfogyasztás
Translated with DeepL.com (free version)
Úgy tűnik minden egyes harcba hívás előtt újra számolódik, hogy kihez milyen fegyver kerül. Ha már fel van egy egység szerelve mindennel (36 ember), ám hozzáadunk még egy újabb egységet, de nekik nincs meg a létszámuk, akkor egyenlően osztja el a két egységünk között az embereket és a fegyvereket, azaz kinek mennyi jut. A "felesleges" fegyverek (amikre meg már nem jut ember) megjelennek jobboldalt felül a katonai felszereléseknél. Én ebből gondolom, hogy mindig a legjobb fegyvereket viszik magukkal az embereink, ami elérhető a számukra, nem "örök életre" kapják meg a fegyverüket.
36 (tegyük fel lándzsás) emberünk teljesen fel van szerelve, van még 20 emberünk, akiknek van 36 íja is, de még nem állítottuk fel az egységüket. Amint felállítjuk lesz 28 lándzsásunk (felszerelve), lesz 28 íjászunk (felszerelve) meg megjelenik a fegyverek ikon mellett a 8 lándzsás emberünknek a fegyverzete, páncélzata, sisakja (akik ugye nem vették fel a felszerelésüket). Utoljára szerkesztette: Amergin, 2024.05.10. 23:44:30
Ha jól emlékszem (és HA működik), akkor úgy fest a sztori, hogy a LVL1 burgage plot-ok legfeljebb sisakot tudnak használni, a LVL2-esek használhatnak gambezont (és fémsisakot), és a LVL3 vesz magához/magának, ha van raktáron, láncinget. Mivel azt hiszem, minden fegyverzet major trade (tehát kötelezően kereskedelmi útvonalat kell nyitni nekik, a passzív kereskedelem nem megy), ezért a település aktuálisan rendelkezésre álló vagyona (regional wealth),illetve annak figyelembe vételével szoktam dönteni, hogy a fejlesztési fán hol nyitok ágakat, ennek megfelelően mit tervezek később előállítani és exportálni. Elvben így a sisak nem tűnik rossz (első) választásnak, mivel papíron mindenki tudja használni, viszont azt, hogy a paramétereken mennyit lök egy-egy adott páncéltípus pontosan, meg nem mondom fejből, úgyhogy azt sem tudom, mi mennyire jó vagy megtérülő befektetés. Attól is függ, ugye, milyen a településszerkezeted, milyen szintű jobbágytelekből hány darabod van - és akkor ide rögtön adódik is a kérdés, amiről fogalmam sincs, hogy a milíciát vajon mindig a legmagasabb szintű burgage plot-okból húzza-e a játék (-> tehát mindig az elérhető legjobb minőségű felszereléssel bíró emberek ugranak fegyverbe először), ami logikus lenne, vagy véletlenszerű-e az egész. Vagy pl., vegyük azt a példát, felállítasz 50 lvl1 családból egy 36 fős lándzsás egységet, a játék hozzárendeli a kollégákat a formációhoz, azok hazaviszik a bökőrudakat a kandalló fölé, aztán rá pár hónapra elkezdesz házakat fejleszteni a településen, de mondjuk pont nem azokat, amik a milíciát kiállítják. ...és mondjuk ráadásul még fejlettebb vérttípusaid is elérhetőek lennének az új házakba. Na, ilyenkor mi van? Automatikusan frissíti-e a játék az inaktív egységet, vagy célszerű mindig törölni azokat a csaták végén, hogy ismételt felállításkor mindig az aktuálisan legjobb emberek ugorjanak össze? ...szóval, minderről fogalmam sincs. Utoljára szerkesztette: PrasCo, 2024.05.10. 22:17:37