Nekem az a "matematikailag..." tetszik, mert tényleg így van.2 eredeti tag és az együttes neve mögé bújva legalább 10 ember csinálja a zenét.És ha nevet változtatnának, lehet, többen elfogadnák. Mindegy, megpróbálom túltenni magam rajta:)
De akkor is: mire számítottatok?És azok mire számítottak, akik elmentek???Várható volt, hogy ez lesz, vagy valami hasonló.Szerinem sokan csak azért mentek el, hogy láthassanak egy legenda-csonkot (Roger +Brian)-sajnos.Tudtuk, hogy PR ilyen, 1000szer kitárgyalták/tuk, és ez van.Nem lehet egy Freddie-pótléknak tekinteni, bár Brian-ék szerencsétlenkedése ezt sugallja.Bocsánat a kifejezésért, de sztem ez az.
Igen, az lenne a legjobb valszeg, ha nem turnéznának, és elfogadnák, hogy 20 év töretlen siker után ideje otthon muzsikálni, esetleg néhány emlékkoncert, jótékonyság, stb.
Azért elég nehéz lehet egy olyan ember helyébe lépni, mint Freddie. Mindenki tudta elõre, hogy nem fog sikerülni, õ mégis csinálja. Ha utánozza Freddie-t, akkor az a baj, ha nem, akkor az. Biztos vagyok benne, hogy ha nem Queen néven játszanának, akkor könnyebben elfogadnák Rodgers-t, és ezt is kellett volna tenniük.
Azt hiszem azzal õ is, és mindenki tisztában van hogy Freddie nyomába sem érhet, de akkor meg minek ez a gyenge erõlködés? A saját, új számokkal meg azt hiszem a hidegvízre valót sem keresnék meg :S
És aki elment a koncrtre az mit várt???Egy "Freddie-t"???Ha érte ment oda, akkor nem jó helyre ment. Én sem csípem Pault, nem is szimpatikus, de szerintem ócskaszar lehet neki ennyi kritika.Végülis, nélküle lehet, hogy sehol sem turnéznának, Brian a Kanári szigetekem bámulná az eget, Roger fogyózna a Bahamákon. Szerintem PR hozzátette a magáét, ezt tudja produkálni, és meg kell köszönni neki, hogy legalább ennyit tett.Tudjuk, hogy õ nem Freddie Mercury, ne várjuk tõle, hogy az legyen.Ha utánozni próbálja az a baj, ha nem, akkor az.Csöppetsem olyan fantasztikus, mint elõdje, de szerintem sok ez a fika, ami a sajtóban és a médiában van.
De a képek meg a nyilatkozatok alapján tényleg úgy tûnik, Brian viszi a hátán az egészet
Egy kicsit rutinszagú volt(sokszor még gesztusokban is másolták a turné korábbi koncertjeinek szokásait-pl. dobszóló), de pl. Brian-en látszott, hogy szereti csinálni. A tombolóban pedig kifejezetten NEM a klimaxos korosztály volt túlsúlyban, általában fiatalok csapatosan voltak ott. Rendben volt ez a koncert, bár sokkal több is lehetne benne.
A baj csak az, hogy PR nem kifejezetten jó showman, és még vissza is fogja magát, nehogy az a vád érje, hogy olyan akar lenni, mint Freddie. Az egész dolgot megmérgezi szerintem ez az utóbbi jelenség, mármint az eredeti Queen és a Q+PR elkülönítése. Brian és Roger nem mernek(nem akarnak, mittudomén)kilépni Hammer to fall-Radio Ga Ga-WWRY körbõl, PR dolgai pedig a közönség kisebb részét érdekli. Amikor Freddie elõkerül, akkor az nagyon ki van hegyezve arra, hogy most Freddie-re emlékezünk(kivetítõs, Freddie-hang rákeverõs részek), közben máshol meg direkt máshogy csinálják, mint anno (PR még véletlenül sem énekel egy dalt sem úgy, ahogy Freddie énekelte, és ezt most nem az énektudására értem, hanem az elõadására,dallamra, hangsúlyokra ilyesmi). Van egy lyuk az egészben. Amit olyan dolgokkal lehetne feloldani, mint pl. több Freddie szerzemény felvétele a repertoárba(ebben tökigaza van az indexnek). Love of my life, Bohemian Rhapsody, Crazy Litte...,We are the champions, ennyi volt összesen. Ha lenyomtak volna egy Seven Seas of Rhye-t, egy Death on Two Legs-et vagy akár egy In the Lap of the Gods-ot, teljesen más lenne a dolog. De pont a fentiek miatt nem merik.
Roger meg egy kicsit megint túlsúlyos. Ha megint szakállt növeszt, kirakom a cipõmet az ablakba, hátha eljön hozzánk...
Hát...hogy õszinte legyek felemás érzések fogtak el az olvasás közben. Valamilyen szinten a szívembõl szólt. A szívembõl szólt, mert úgy látszik, ez a "minõség" nem üti meg a minimumot. Viszont Rodgerst nem biztos, hogy ennyire le kéne húznia egy ilyen senkiházinak. Aláírom, hogy az általa írt slágereket egy kezemen meg tudom számolni, nyilvánvaló, hogy elõadása kb. egyenlõ egy Gyõzikéével Freddie showjához képest. De azért mégis a világ egy legnagyobb blues-hangja. Hangsúlyozom: hangja. Ehhez ért mindösszesen. Blues dalok énekléséhez. Sem írásához, sem komponálásához csak énekléséhez. Azt viszont piszokul tudja. Ez az az ok, amiért oly sokaknak fáj, hogy õ van ott.
Hmmmm. Én sajnos nem is tudtam volna elmenni, meg kicsit borsos volt az ára is:( De persze kíváncsian várom én is a véleményeket. Milyen volt? Volt Queen-es hangulat???
Bár lélekben ott voltam, kérlek, részletesen meséljetek:)
Tiszta depis voltam/vagyok...NEM TUDTAM KONCERTRE MENNI!!!!!!!
Sziasztok!!!!! 1000 éve voltam itt...
Kedves fórumozó társaim! Nagyon kiváncsi vagyok a véleményetekre a koncertrõl, mert amikor kifelé jöttem természetesen füleltem, hogy az emberek miként vélekednek, de ezeket a vélekedéseket csak késõbb írnám meg természetesen a sajátommal együtt.
Szüleim pont elõtte meg a lánya elõtt ültek. És nem a VIP szektorban! :)
Aki még hezitál a jegyen, ma 19-kor a központi ticketpro jegyirodában azt mondták, 6 db állójegy van még. Ülõjegy is csak elvétve, kivéve a színpadtól legtávolabb, legfelsõ sorokban (208-216 szektorok); ott még sok.
Kettõ, egymásra nagyon is hasonlító "Queen könyv" nevû regisztrált tag van iwiwen. Az egyik adatlapot még januárban regisztrálták, a másikat 13-án, hétfõn. Mindkettõ neme nõ:), bemutatkozáshoz pedig ezt írták: "Én egy Queen-nel kapcsolatos könyvcsemege vagyok. Már megszülettem, de még nem vagyok elérhetõ. Ha szeretnél megismerkedni velem, fogadj el ismerõsnek és hamarosan jelentkezem." Az egyiknek a meghívót Klamancsek Attila, a másiknak Kalauz Ildikó adta fel (valószínûleg õk használják). Remélem hasznos infó volt. Jah, és mindkettõnél ez a kép van:
Szerintem ez olyan, mint pl. most hétvégén a Tennisclassics. A jegyen rajta volt, hogy tilos fényképeket készíteni. Ennek ellenére mindenki ezerrel fényképezett.
A fényképes témhoz kapcsolodóan van egy kérdésem. A fényképes telefonnal mi a helyzet? Azt sem lehet bevinni? A 2005-ös koncerten a mellettem állónál volt, szóval...
2008. október 28-án a Queen + Paul Rodgers formáció ismét koncertet ad Budapesten a Papp László Sportarénában!
Ez alkalomból a Hungarian Queen Fan Club kísérõ rendezvényeket szervez és ajánl a rajongóknak. A központi helyszín a Rock Randevú nevû szórakozóhely lesz, ahol több napon keresztül lehetõséget biztosítunk arra, hogy barátságos, Queenes környezetben érezze magát az odalátogató vendég. Akusztikus koncertek, kiállítás, klub estek, beszélgetések és még sok minden, ami a Queennel kapcsolatos. Térj be egy italra, nézz bele egy dvd-be, hallgass bele egy dalba, oszd meg az élményeidet a többi Queen baráttal.
Ha pedig egy kis városnézéshez támad kedved, akkor elkísérünk, és közben megmutatjuk, hogy hol kötött ki a Vöcsök II. (a Queen tagjaival a fedélzetén) 1986-ban, melyik szállodában tanulta Freddie és Brian a "Tavaszi Szél Vizet Áraszt" címû magyar népdalt, és még jónéhány nevezetes helyet, amelyek valahogy kapcsolódnak a zenekarhoz.
A Planetáriumban pedig megnézheted azt a Queen lézershow-t, amelynek a megalkotását az 1986-ban Roger Taylor születésnapjára készített lézerjáték sikere inspirálta.
Jó Szórakozást Kívánunk!
HQFC
Welcome to Budapest!
A Hungarian Queen Fan Club programajánlata:
BUDAPESTI QUEEN NAPOK
2008. 10.25-30.
10. 25. 19:30 Queen lézershow PLANETÁRIUM 10. 26. 19:00 "A Queen Budapesten 1986-2005" ROCK RANDEVÚ Fénykép kiállítás + talk show + exkluzív videó dokumentumok 10. 27. 20:00 Queen + Paul Rodgers Welcome Party ROCK RANDEVÚ Benne: Queen Unplugged Project koncert! Queen életmû 1. rész: a 70-es évek. 10. 28. 20:00 QUEEN + PAUL RODGERS KONCERT PAPP LÁSZLÓ SPORTARÉNA koncert után After party a HQFC-vel, Queenezés hajnalig! ROCK RANDEVÚ 10. 29. 20:00 Queen Unplugged Project koncert ROCK RANDEVÚ Queen életmû 2. rész: a 80-as és 90-es évek. 10. 30. 19:30 Queen lézershow PLANETÁRIUM
A "Queen Budapesten 1986-2005" fénykép kiállítás a megnyitó után október 30-ig, minden nap 17:00-02:00 között ingyenesen látogatható.
További Program
A Queen nyomában Budapesten! Különleges városnézõ program a HQFC vezetésével. Elõzetes jelentkezés szükséges!
Bécsben a hátizsákomban volt egy szendvicsesdoboz, meg egy fényképezõgép. Mikor ezeket meglátták, elõbbit kint kellett hagynom (sajnáltam, nem akartam kidobni, ingyenesen megõrízték, BP-en ez 300 ft volt), a gépet vihettem be. Nálunk esélyed nincs semmit bevinni, vagy ha beviszed, járkálnak körbe a biztonsági emberek és elvehetik közben.
Amugy szerintetek, attól függetlenül, hogy rá van írva a jegyre, hogy nem lehet bevinni semmilyen rögzít eszközt, lehet bevinni kamerát és fényképezõt vagy csak akkor ha be tudod lopni.
Ülni széken lehet, azt adnak. :) Attól függ mi a célod. Én legutóbb egyik koncerten az elsõ sorokban álltam, így közelrõl láthattam Briant. Legközelebb a keverõpult mellett álltam, és inkább csak élveztem a zenét, ott sokkal jobban lehtetett hallani, nem is volt olyan hangos. Ha ülsz, az is jó lehet, például nem verik ki a kezedbõl a kamerát. :)
Közelebb van a koncert hossza a 2.5 órához, mint a 2-höz. Én meg nagyon morcos leszek, ha Budapestig nem dobnak ki a setlistbõl 10-12 agyonjátszott dalt. Már nagyon unom õket. :)
Ja, most kezdek csak gondolkodni. 30 nóta az azért idõben is elég komoly dolog. Milyen hosszú egy koncert?
Szia!
Köszönöm szépen a választ, és bizony nem vagyok egy kíváncsi tipus és még a meglepetéseket is szeretm, úgyhogy nem nézem meg alinket amit beraktál, de még1x köszi a választ.
Hello! Természetesen lesznek. Nyugi, Több, mint 30 számot játszanak, amibõl 2-3 új van, illetve 1-2 Paul Rodgers régebbi dolgaiból(Free, Bad Company, ilyesmi...). Itt van a turnényitó setist-je, de ha szereted a meglepetéseket, ne lesd meg!:)
Én már megvettem a jegyet a koncertere és remélem, hogynem hamarkodtam el a dolgot. Ugyanis az lenne a kérdésem, hogy tudja-e valaki esetleg, hogy az új koncerteken természetesen az új album nótái mellett hallhatóak lesznek-e a régi Queen nóták? Mert ha nem akkor biza nagyon morcos leszek és lesz egy nagyon kedvezõ árú 18.900 Ft-os jegyem eladó. Köszi a választ elõre is.
Azon gondolkodj legfeljebb, hogy a budapesti koncert mellett Bécsbe vagy Prágába mész. :)