A pszichoanalízisben felszínre hozni a neurózist okozó tudattalan késztetéseket, és tudattartalmakat szokták, és épp azért, hogy ne legyenek elfojtva, lehessen velük dolgozni (kreatív mederbe terelni õket, stb.). Ez éppen ellentétje a háttérbe szorításnak.
Az elfojtás amúgy sem a lelkiismeret elnyomása, hanem a felettes én (erkölcs, normák lakhelye:) által az ösztön-éntõl származó elfogadhatatlan tudattartalmak tudatalattiba taszítása.
Tehát ez pont az ellenkezõje a lelkiismeret elnyomásának, mert maga a 'lelkiismeret' küldi a tudatalattiba az általa elfogadhatatlan dolgokat, amik az ösztön-éntõl származnak.
Nem tudom, hogy jön ki neked ebbõl, hogy a pszichoanalitikusok a lelkiismeretet próbálnák tudatosan elnyomni, ha csak nem a neurózist tartod az ember természetes egyensúlyi állapotának.
Arra gondoltál, hogy ha Freud analizálgatta az öngyilkos lányt, akkor esetleg volt rá valami oka?
Amúgy is személyiség, és betegségfüggõ, hogy kinek segíthet a pszichoanalitikus szemléletû terápia, kinek nem, és kinek az állapotán ronthat. Ennek is van ma már szakirodalma.
Ráadásul nem nagyon létezik olyan terápiás irányzat, ami eddig mindenkit megmentett volna az öngyilkosságtól.
Ha Rogers módszerével kezelnek valakit, aki öngyilkos lesz, akkor a módszerétõl kattant be?
Érdekes tény, hogy nincs eltérés hatékonyság szempontjából a különbözõ irányzatok pszichoterápiái közt. Bizony. A semmitnemtudó, értõ, látó, hitegetõ, istentjátszó, pénzéhez maffia errõl is készítettek kutatást, ami ezt az eredményt dobta. :)