Hát, ha feltételezzük hogy azt akarom bebizonyítani amit te feltételezel hogy én be akarok bizonyítani, akkor valóban, az érvelésem kétélû.
Érthetõ? Feltételezés feltételezés hátán. Ez adja ki az emberek világképének döntõ szeletét, MÉG A TIÉDET IS! (Bocs, ebben semmi személyeskedés nincs, ezzel én is ugyanígy vagyok, csak lehet - de nem biztos - hogy én nagyobb jelentõséget tulajdonítok ennek a felismerésnek mint te.)
"Ha valaki lát valamit, az addigi ismeretei és a vágyai mennyiben befolyásolhatják, hogy hibás következtetésre jusson?
Bármelyik az adott valóságszeletre vonatkozó megállapítás lehet ugyanolyan téves."
Pontosan errõl beszélek. A probléma az, hogy minden egyes kérdéssel kapcsolatban vannak akikkel kapcsolatban feltételezzük, hogy félreértik azt amit látnak, és vannak más valakik akikkel kapcsolatban feltételezzük hogy õk viszont jól látják, amit látnak. Miközben a valóság az, amit magad is megfogalmazol, hogy bárkinek az értelmezése lehet hibás, mi mégsem tekintünk az egyes elméletekre úgy mintha azok egyenlõ súlyt képviselnének. Nem, helyette súlyozunk, azaz egyes forrásokat automatikusan hitelesebbnek másokat hiteltelenebbnek mondunk. Automatikusan. Hallgatunk a megérzéseinkre. Ami megérzések egyrészt valós tényeken alapulnak, másrészt viszont programozhatóak.
Valós tényeken is alapulnak, mert nyilvánvaló, hogy egyes megfigyelések hitelesebbek mint más megfigyelések, és egyes következtetéseknek több közük van a valósághoz mint más következtetéseknek, de ez elmélet marad, mert az esetek többségében, mikor konkrét példákkal kapcsolatban kellene eldönteni hogy az adott megfigyelés hiteles-e vagy nem, mégse tudjuk megfelelõen elhelyezni a megfigyeléseket a hitelességi skálán. Mert nem lehet. Mert nem lehet racionális tudatos ítéletet hozni mindegyik kérdésben. Mert hogy is lehetne? Egy halom elméletet hallunk, amit nem tudunk magunk leellenõrizni, és ha le is tudnánk, nem tesszük meg. Inkább egyeseket elhiszünk, másokat visszautasítunk. Ezt a mintát követjük gyerekkorunk óta. Ott vannak mindjárt a tankönyvekben olvasottak. Nem próbálgatjuk végig a dolgokat, hanem elhisszük. Ebbõl nem következik az, hogy mindaz hamis, ami a tankönyvekben van (egy részük hamis), csak azt kellene megérteni, hogy hogyan alakítja ki az ember a valóságképét, azt, amit aztán a valósággal azonosít (vagyis az esetek többségében összekever, azok után is, hogy tudja, hogy a kettõ nem egy és ugyanaz).
Látom te sok anyagot végignyálaztál már, ami azt bizonyítja számodra, hogy itt nincs mit látni, nincs mit megfigyelni. Az érdekes dolog az, hogy én egyáltalán nem foglalkozok ilyen anyagokkal. Elsõsorban olyan dolgokkal foglalkozom, amit saját magam le tudok ellenõrizni, és amivel kapcsolatban saját magamnak vannak tapasztalataim. Mert ezek azok a kérdések, melyeket nagyobb eséllyel tudok elhelyezni a "hitelességi skálán".
Ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban is vannak saját tapasztalataim, hogy mi a valóság és mi nem, meg hogy képesek vagyunk-e meglátni a valóságot és képesek vagyunk-e eltorzítani a valóságot, stb. A wikipédián is olvasgathatsz hasonló kérdésekrõl: konformitás ("A csoport tudatalatti folyamatok és explicit csoportnyomás révén tudja befolyásolni saját tagjait."), Asch-kísérlet ("Asch megdöbbentõ eredménye az volt, hogy a kísérlet résztvevõi még teljesen egyértelmûen helytelen válasz esetén is hajlandóak voltak a többség oldalára állni."), Milgram-kísérlet. De errõl lehet inkább sz4bolcs-al kellene beszélgetnem.
Ez utóbbi, a Milgram-kísérlet, ez kifejezetten érdekes, mert témájából adódóan nagyon is jó képet ad magának a társadalomirányításnak a módszereirõl és a társadalomirányítás elõtt álló kihívásokról. Fõleg így, hogy a kísérlet olyan régi, hogy a mai társadalmi modellben szerintem nem csak a módszer maga, hanem a kihívásokra adott válasz is megfigyelhetõ.
De ez egy másik topikba való dolog lenne. Pl. NWO. Vagy akármi.